iPon Cikkek

Owlboy - Csodával határos pixelmese

Dátum | 2016. 12. 29.
Szerző | villanyi.gergo
Csoport | JÁTÉK

A pixeles grafikájú játékokat a legtöbben letudják egy vállrándítással és nevezik retrónak, hipszternek vagy olcsó indie tucatcuccnak, lesajnálva, hogy „ennyit tudnak”, de vannak akik néhány különleges darabra igenis hajlandóak figyelmet szentelni és így nagy élményben lehet részük. Hozzá kell azt is tenni, hogy e játékok közönségére nem mondható rá rögtön, hogy igénytelen lenne a grafikára, ugyanis egy pixelart játék is lehet kellemes a "modern szemnek", amellett, hogy melegséggel tölti el a 20 évvel ezelőtt kalandozó nosztalgikus szívet-lelket is. A lényeg jelen cikkünk alanyánál is a részletekben rejtőzik, mindabban, ahogyan életre kel és magába szippant az a világ, amit az Owlboy hozott el nekünk. Már az is kisebb csoda, hogy megjelent, hiszen csaknem 10 éven át készült, a Nintendo és a Sega konzoljainak a hagyatéka, az akkori csúcstechnikának számító megoldások mellett pedig sikeresen mentette át a hangulati elemeket, valamint használta ki azt, hogy például a zene és a hangeffektek immár több figyelmet (és legfőképp tárhelyet) kaphatnak. Így lett egy régi-új hibridből egy olyan modern játék, ami egyszersmind időutazásra is visz minket, és ügyesen köti össze a két időszakot a mesébe illő és kalandra hívó történetével és szerethető karaktereivel. A gyermekkorunkban megismert állatos mesék nyomán sok szerepet és adottságot kötünk egy-egy állathoz, de ezek gyakran önkényes és sekélyes hasonlatok csupán, hiszen a nyúl miért is lenne gyáva, ha elfut a nála sokkalta nagyobb és erősebb ragadozó elől? Az uralkodói – királyi rang – sem jelent sokat, a ravaszság pedig tapasztalat és lehetőség kérdése is. A bagolyság, mint lét vagy szimbólum a bölcsesség és a tisztelet szinonimája. A főhősünk viszont egy fiatal, csetlő-botló bagoly, akitől sokat várnak, és mégis csalódások sorozata az eddigi élete. A megértést elvárások, a kudarcot lemondó sóhajtások követik. A helyüket kereső hősöknél pedig két dolog szükséges, hogy elinduljanak a fejlődésben. Az egyik a barátok és segítők megtalálása, a másik pedig valami kalamajka. Mindkettőt megkapjuk, a kaland és a küzdelem pedig a karakterek bensőjében és a külvilágban is lezajlik, így alkotva élő, lélegző és izgalmas elegyet.
Kész szerencse, hogy a barátaink tényleg jó barátok. Meg sem tudom számolni hányszor ejtettem el őket, vagy csaptam meg a szárnyaimmal, arról nem is beszélve, amikor egy falnak hajítottam őket, amiről rajzfilmesen lecsúszva értek földet. Az irányítást tanulni és szokni kell, egymás nélkül pedig nem megyünk sokra. Ez pedig az egyik fontos üzenete a játéknak, amit komolyan vettek a készítők. A közös erővel és egymást támogatva előre jutó kalandorok egyik legismertebb története a Gyűrűk Urához kapcsolódik, de számos példát lehetne még említeni. Nem hallgatja el a mese azt a részt sem, ahol kudarcok (vagy annak tűnő esetek) tarkítják a hős életét, de bárhogy is legyen, fontos üzenetet ad át bármely generáció is üljön a monitor előtt: a kudarc nem az út vége, a hibák pedig szükségesek a fejlődéshez és a tanuláshoz is. Ezt minden iskola, vagy akár épület falára is ki lehetne írni, bizonyosan más színben tüntetné fel mindazt a csetlés-botlást, amit a mindennapjaink során mi is gyakran előadunk.
A zene olyannyira szép, hogy amikor a játék elindulásakor az options beállításait böngésztem szokás szerint, egyszerűen nem akaródzott továbbmenni még. Hallgattam, aztán még egy kicsit és utána mozdult csak az egerem a „start new game” felirat felé. Jonathan Geer egy hangulatos, mesés, varázslatos egyveleget kreált a játékhoz, ami pillanatok alatt elrepít minket a mesék birodalmába. Az irányítás pedig ugyan nem túl bonyolult, mégis a megszokott WASD mellett a QWERTY sémát és egy balkezes kiosztást is kapunk. Ilyen gesztussal, ami igyekszik minden játékos igényeit kiszolgálni, – sajnos – nem túl gyakran találkozni. Ha egyik séma sem tetszik, mi is kioszthatjuk a billentyűket.
Az Owlboy az agytekervényekre is gondolt, trükkös puzzle elemeket is kapunk, amik nem a nehézségükkel fognak a monitor elé szegezni minket, hanem a változatosságukkal ás azzal, ahogyan a játékmenetbe olvadnak az apró feladatok. Lesz, ahol egy felhőpamacsot kell elszállítanunk a pálya egyik részéből a másikra, gondosan ügyelve arra, nehogy megsérüljön. Máshol egy vödörben fogunk vizet vinni egy szomjas növénynek. Kulcsokat keresünk, kapukat nyitunk ki, és közben egy pillanatig sem érezzük azt, hogy a játék akadályozna vagy mellékutakra kényszerítene minket. Abban biztosak lehetünk, hogy mindig van egy út, amin továbbmehetünk, legfeljebb tenni is kell érte valamit. Egyszer hittem csak azt, hogy elakadtam: egy láthatatlan fal miatt történt zavar. Kiderült, hogy a mellette csörgedező folyóban át lehet úszni a sziklák alatt és máris folytathattam a kalandot. Logikai érzék mellett kell a játékhoz az odafigyelés is. Valami kis apróság mozog a falban? Szokatlan, hogy egy csomó vödröt találunk a földön? Ott lebeg egy felhő „csak úgy”? Az esetek nagyon nagy százalékában dolgunk lesz velük, és ha még egyszer beléjük botlunk, akkor már egyből elkezd tervezni és kombinálni az agyunk, hogy vajon hogyan is tudnánk felhasználni ezeket a dolgokat a továbbjutáshoz, vagy egy kincsesláda kinyitásához. A játék ugyanis a kreativitást is jutalmazza. Nem mindig a fegyvereink jelentik a megoldást, sokszor a környezet kínálja azt, például egy járkáló bombával elintézhetünk egy-egy elpusztíthatatlannak tűnő ellenfelet, vagy átrobbanthatunk egy falrészt.
Épp ez a másik jó tulajdonsága az Owlboynak, hogy nem megy el olyan akciójátékba, ahol mindent fegyverrel kell megoldani. Meg tudjuk védeni magunkat, a lövöldözésért pedig csak ritkán kapunk jutalmat. A tapasztalati pontot, vagyis inkább a felszerelésünk bővítését a megtalált érmékben méri a játék. Mindenfelé ládákat, földből kiszedhető kődarabokat, a levegőben lebegő köröket találhatunk, amik különböző mennyiségű pénzzel jutalmaznak, ha megtaláljuk őket. Minél többet gyűjtünk össze, annál nagyobb az esélyünk rá, hogy valami érdekes kütyüt kapunk Buccanary (még egy szóvicc!) boltjában. Ez ugyanis egy apró karakterfejlesztéshez kapcsolt játék, ahol beváltjuk az érméinket és így lesz több a maximális életerőnk, barátaink fegyverei messzebb lőnek és hasonlók. A megtalált ereklye (relic) pedig varázslatos képességekkel ruház fel minket, és ennek nagy szerepe lesz a harcban és a logikai részeknél is.
Az Owlboy nem egy nehéz játék, de bizonyos részeknél, a történet kritikus pontjainál, boss csatáknál azért fel kell kötnünk a bagoly-nadrágot. Kis türelemmel és gyakorlással minden pálya és ellenfél legyőzhető. A játék viszont elég gyakran ment, így nem szúr ki velünk direkt, megtanulható, begyakorolható, bármelyik részéről is legyen szó. Régi NES emlékek rohantak meg miközben játszottam, a Mario, a Castlevania és a Zelda II: The Adventure of Link villantak be, igazi időutazást tehettem, de szerencsére látszik az azóta eltelt kb. két évtized is. A szövegek, a rövid, de jól megfogalmazott beszélgetések, az egyszerű irányítás, a kreativitást igényelő játékmenet mind a javára írhatók a játéknak, csak úgy mint ihletforrásainak, melyeknél abból is fakadtak ezen tulajdonságok, hogy korlátozott volt a konzol kártyákon a hely. Most pedig igaz ugyan, hogy nincs ilyen határ elvileg, a hangulathoz viszont hozzá kellett simulnia a dán fejlesztőcsapatnak. Remek munkát végeztek, bebizonyítva, hogy nemcsak a dollármilliókat elnyelő, hatalmas cégek által kiadott játék lehet igényes, tartalmas vagy hangulatos. Lehetne még dobálózni szép szavakkal, méltatásokkal, de aki nem lett kicsit sem kíváncsi a cikk olvasása közben az Owlboyra, azt hiába győzködném tovább. Aki pedig igen, az valószínűleg el sem jutott eddig a sorig, hanem már vígan ugrál, játszik és jól érzi magát.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

4. steel666
2016.12.29. 10:26
Valóban csodálatos játék minden tekintetben. A játék grafikájáért felelős Simon Stafsnes Andersen "Snake" pedig végtelenül tehetséges, érdemes egy pillantást vetni a műveire itt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Kerub88
2016.12.29. 21:54
Köszönöm a jó írást. Eddig is szemeztem vele Steamen, de ez a kritika átbillentett a holtponton a vétel irányába.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. rottenbull
2016.12.31. 14:47
Tenyleg faja jatek. A egymast segitve elorejuto kalandorok legfaszabb tortenete pedig a Stand By Me
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Laci19
2017.01.08. 11:04
A grafika szép, és amúgy a platformjátékokat szeretem, de nem így, repkedni kell és cipekedni.. Ezzel a grafikával és egy nem szárnyaló hőssel nagyon szuper lett volna.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!