iPon Cikkek

P35-ös lapok tesztje: III. rész

Dátum | 2007. 08. 29.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

A P35-ös deszkákat tesztelő sorozatunk harmadik részéhez érkeztünk, amelyben három új P35-ös lapkakészlettel felvértezett versenyzőt helyezünk górcső alá. A mezőnyben ezúttal két darab Abit alaplap, IP35 PRO és IP35-E, valamint egy ASUS deszka, nevezetesen a Blitz Formula kapott helyet. A teszt előző két részében használt konfiguráción egyáltalán nem változtattunk: az összehasonlíthatóság érdekében ugyanazzal a verziószámmal rendelkező szoftvereket alkalmaztunk minden megmérettetésben, így a jelenlegi, harmadik részben is. A rendszerben a már jól bevált Intel Core 2 Duo E6300-as processzor, 2 x 1 GB Kingmax DDR2-800 MHz-s memória, valamint egy Inno3D 7600 GT videokártya teljesített szolgálatot. Operációs rendszerként a Windows XP SP2-es verzióját alkalmaztuk, a videokártya meghajtóprogramja 94.24-es verziószámmal bírt. Alap esetben a gyári telepítőprogramokat használtuk, amennyiben ezekkel gond volt, úgy kerestünk frissebb illesztőprogramot, de jelen esetben erre nem volt szükség. A tesztben most is bennhagytuk a P5B-E eredményeit referenciaként, hogy az új P35-ös chipszet teljesítményét némileg összevethessük a régebbi P965 teljesítményével.

A kép nagyítható! Kattints rá!
A táblázatból kiderül a versenyzők néhány fontos paramétere, sajnos szomorúan tapasztaltuk, hogy az ASUS ismét az ADI 1988B audió vezérlő mellett tette le a voksát. Ami még szembetűnő lehet az az, hogy az Abit IP35-E nem rendelkezik FireWire porttal, pedig manapság ez már elvárható lenne, hiszen sok eszköz kommunikál firewire csatlakozó segítségével. A rövid bevezető után nézzük meg a versenyzőket egyenként, részletesen.

Az első versenyző az Abit termékpalettájáról érkezett. Az Abit IP35-E dobozán a sorozattól már megszokott monster truck verda látható, a doboz dizájnja teljesen rendben van.





A csomagban megtaláljuk a szükséges leírásokat, valamint a telepítő CD-t, amelyen a driverek, valamint az Abit EQ és Flash Menu szoftverek vannak jelen, utóbbi alkalmazás segítségével lehetőségünk van az alaplap BIOS-ának Windows alól történő frissítésére. Kábelek tekintetében csak a legszükségesebbet kapjuk, a doboz nem tartalmaz semmi extrát.




Az alaplap kicsomagolása után egyből szembetűnik a kék dizájn, ami összességében tetszetősnek mondható. Az alaplap felépítését tekintve semmi kivetnivalót nem találtunk, ami viszont furcsa lehet, az az, hogy a deszka egy plusz molex tápcsatlakozót igényel a működéshez. Az alaplap hűtése egyszerű, ám tökéletesen megfelelő. Teszt és tuning alkalmával sem volt problémánk, a bordák nem voltak forróbbak az átlagosnál, bőven kielégítették a rendszer igényét.








Az alaplap BIOS-ában minden szükséges funkció jelen van, a felépítés teljesen értelemszerű: annak aki már találkozott Abit alaplappal és BIOS-szal, annak nem okozhat gondot a kezelés, de természetesen az is könnyen eligazodik a menüben, aki először lát Abit BIOS-t. A BIOS-ban az egyetlen furcsaság az a memória alap órajele: default beállításnál a memória órajelénél DDR2-798-as értéket ad meg a lap, viszont a tesztprogramban 800 MHz-es minősítést látunk a rendszermemóriánál. A másik érdekesség, hogy a feszültségek alap beállításainál a rendszer egyszerűen kifagyott a BIOS logo-nál, ám a CPU és a RAM feszültségét 1-1 tizeddel feljebb tornászva már megszűnt a probléma. Erre egy BIOS frissítés mindenképpen megoldás lehet.
A második versenyzőnk szintén az Abit gyártósorain készült. Az Abit IP35 PRO-ra régóta vadászunk, ám most sikerült szert tenni egy példányra, így nem is késlekedtünk, nekiálltunk a tesztnek.

Az alaplap doboza hasonló dizájnnal rendelkezik, mint a többi Abit IP35-ös csomagolása, ám ebben az esetben a monster truck autó kissé durvább festést, illetve dizájnt kapott, hogy ezzel is jelezzék a csomagban lapuló alaplap komolyságát.





A doboz kinyitása után egyből csodálkoztunk egyet, ugyanis a leírások és a kábelek két fehér dobozban kaptak helyet, a megoldás rendkívül esztétikus és szintén komolyságot sugároz a kibontás pillanatában. A leírások között a szokásos cuccokat találjuk: egy gyors üzembehelyezési útmutató, egy felhasználói kézikönyv, valamint a driver CD van jelen. A driver cd-n ebben az esetben is jelen vannak az Abit EQ, illetve a Flash Menu nevezetű alkalmazások, ám ezek az automatikus lejátszás során megjelenő telepítőből nem érhetőek el, viszont a CD-n megtalálhatóak. Ami különlegességnek számít, az az uGuru alkalmazás. A program segítségével előre beállított séma szerint tuningolhatjuk a rendszert Windows alól, természetesen magunk állíthatjuk be a sémákat. Könnyedén beállíthatjuk a kívánt órajeleket, majd ezeket pár kattintás után alkalmazhatjuk is. Ötletes alkalmazás, ám a BIOS-ból való tuningolás személy szerint jobban bejön.




Az alaplap első ránézésre jó felépítéssel rendelkezik, ám a tesztrendszer összeállításakor egyből felfigyeltünk egy kis tervezésbeli hibára. Az alaplap szintén igényel egy plusz molex tápcsatlakozót, ám ennek foglalatát rendkívül rossz helyre tették: a kábelt a videokártya alatt kell csatlakoztatni. Az alaplap az IP35-E-nél komolyabb hűtést kapott: itt már jelen van a heat-pipe cső, valamint a bordák is rézből készültek, tehát elméletileg jobb hatásfokkal dolgoznak. A teszt és a tuning során ennél az alaplapnál sem volt bajunk a hűtéssel, a bordák megbízhatóan tették a dolgukat. Az alaplap hátsó kivezetéseit szemügyre véve felfedezhetjük, hogy a gyártó elhelyezett két darab eSATA (külső SATA) csatlakozót is. Különlegesség az alaplapon, hogy a gyártó felvértezte egy kétszer hétszegmenses kijelzővel, amely akkor lehet hasznos, ha valami miatt nem indul a  rendszer, ugyanis ekkor a kijelző egy hibakódot mutat, amit a felhasználói kézikönyvből kikeresve egyből megtalálhatjuk a probléma okát.





Az alaplap BIOS-a komolyabb, mint az IP35-E-é, de ez nem is csoda, hisz PRO termékről van szó. A BIOS-ban megtalálható az Abit EQ menüpont, ahol a rendszer különböző paramétereit kísérhetjük figyelemmel (feszültség, hőmérséklet, ventilátorok fordulatszáma). A uGuru menüpont az overclockerek számára tartogat hasznos funkciókat, ugyanis itt tuningolhatjuk a rendszert. A teszt során az alaplap kétszer is kékhalált produkált Windows XP telepítése közben, a memóriák cserélgetésével sem sikerült elhárítani a hibát. A gyári feszültségek 1-1 tizeddel magasabbra tornászása után megszűntek a hibák, ám amíg idáig eljutottunk, sok kellemetlen percet szerzett nekünk a lap.
Tesztünk utolsó és egyben legjobban felszerelt versenyzője az ASUS Blitz Formula nevezetű alaplapja. A termék doboza rendkívül dizájnos, követi az ASUS felsőkategóriás alaplapjainak csomagolásánál már megszokott dizájnt. A doboz hátoldalán található képek megtekintése után egyértelműen látszik, hogy nem egy egyszerű deszkával van dolgunk.







Az alaplap dobozában egy külön dobozban találhatóak a kellékek, egy műanyag átlátszó dobozban "rejtőzködik" az alaplap. A tartozékokra egyáltalán nem lehet panasz, a gyártó mindent mellékel, amire csak szükség lehet, még néhány extrával is kedveskedik. A leírások mellett, amelyek között található magyar nyelvű rész is, helyet kapott a driver DVD, valamint a népszerű játék, a S.T.A.L.K.E.R egy példánya is. A kábelek között a szokásos a felhozatal, ám a dobozban találunk két extra ventilátort, egy LCD kijelzőt, valamint a vízhűtéshez néhány csatlakozót és leszorítót, illetve a DIY Pedestal elnevezésre hallgató öntapadós gumilábakból álló tömböt. Igen, nem tévedés, az ASUS lapján található egy vízhűtő blokk, amelyet könnyedén csatlakoztathatunk a már meglévő vízhűtő rendszerünkhöz, ha van. Az LCD kijelző tájékoztat minket az esetleges rendszerhibákról: nem kódokat, hanem konkrét leírást közöl velünk, hogy mi miatt nem hajlandó működni a rendszer.


Az ASUS ADI 1988B 8 csatornás audió vezérlő ebben az esetben egy külön kártyán kapott helyet.





Az alaplap a két Abit termékkel ellentétben nem igényel plusz tápot molex csatlakozón keresztül. A deszka rendkívül jó hűtéssel van ellátva, az egyes elemeket heat-pipe cső köti össze a hatékonyabb hűtés érdekében, ezen a heat-pipe-on keresztül van lehetőség a vízhűtő blokk előnyeinek kiaknázására is, ugyanis a vízhűtő alkalmazásával a komplett rendszer hűthetővé válik. A két PCI-E slot között található a Crosslink egység hűtőbordája, ez az egység gondoskodik a Crossfire technológia zökkenőmentes használatáról. A hűtés jól vizsgázott, ám az 502 MHz-es FSB érték használatakor rendkívül forróak voltak a bordák, ám ez nem volt hatással a teljesítményre.

Az alaplapon a Commando és a Striker esetében már megismert mikrokapcsolók segítségével kapcsolhatjuk be a rendszert, illetve resetelhetjük, ez a teszt során nagy segítségnek bizonyult, legalábbis a kényelmi szempontokat figyelembe véve. Az alaplap hátsó kivezetéseinél már nincs jelen az egér PS2-es portja, helyette 2 darab USB portot kapunk. Érdekesség, hogy a hátsó kivezetések között helyezték el a CMOS Clear funkciót egy mikrokapcsoló személyében. Ez is rendkívül ötletes.








Az ASUS BIOS-ával semmi problémánk nem volt, az Exreme Tweaker menüpontban megtaláltuk az összes beállítási lehetőséget, ami csak kell a tuninghoz, a BIOS kezelése rendkívül egyszerű volt. Az alaplap nagyon jól tuningolható, emellett beton stabilan működik, így a tuning hajlamokkal megáldott felhasználók számára tökéletes lehet.

A versenyzők bemutatása után jöhetnek a tesztek.

A tesztekben a korábbi versenyzők eredményeit is felhasználtuk, így egy átfogó képet kaphatunk az egyes P35-ös lapok egymáshoz viszonyított teljesítményéről.

A megmérettetés első alkalmazása a 3Dmark 2006-os verziója.


A három új szereplő között az IP35-Pro végzett az első helyen, őt követi az IP35-E, majd a sort az ASUS Blitz Formula zárja. No de a 3Dmark eredmények még semmit nem jelentenek, de ez a későbbiekben kiderül.




A 3Dmark további tesztjeiben is megmaradt a sorrend, ezeknek az eredményeknek túl sok jelentőséget nem érdemes tulajdonítani, az összkép (lesz) a fontos.


PCmark-ban már nem csak az újoncok között, de az egész mezőny tekintetében vezet az ASUS Blitz Formula. Az IP35-E a második, míg az IP35-PRO a harmadik, legalábbis az újoncok tekintetében.


Tesztünk egyetlen játékában, azaz a F.E.A.R-ben az Asus Blitz Formula holtversenyben első a P5K Deluxe-szal, az újoncok között a második az IP35-E, míg a harmadik az IP35-PRO.

A következő oldalon folytatjuk a szintetikus tesztek sorát.

A teszt következő alkalmazása a népszerű Everest, amelynek segítségével a memória és a processzor kezelést vizsgáltuk.


Memória olvasás tekintetében a sorrend: Asus Blitz Formula, IP35-E és IP35-PRO. Az ASUS alaplapja összesítésben a második lett az ASUS P5B-E mögött.


Memória írásnál az IP35-E végzett az első helyen, a második az ASUS Blitz Formula, míg az utolsó az IP35-PRO, természetesen az új versenyzők között.



Másolásnál az Asus Blitz formula abszolút győztes lett, az IP35-E a második, míg az IP35-Pro a harmadik helyet szerezte meg, utóbbi két alaplap összesítésben a középmezőnyben helyezkedik el. A késleltetés vizsgálatánál az ASUS Blitz Formula az új versenyzők között nyert, második az IP35-E.


Processzor kezelésben összesítésben az ASUS Blitz Formula holtversenyben az első az MSI két alaplapjával, a két Abit termék a mezőny vége felé helyezkedett el.

A következő szintetikus alkalmazás a már jól bevált SiSoft Sandra, amellyel a memória sávszélességet és a processzor kezelését vizsgáljuk.



A memória sávszélesség tesztelésénél változó volt a helyzet a két Abit lap esetében, ugyanis egyszer az IP35-E szerezte meg a második helyet, másodszor pedig az IP35-PRO. Az ASUS Blitz Formula a három új versenyző között a legjobb volt, de összesítésben is az 1. és a 2. helyen végzett.



Processzor kezelésben hasonló volt a helyzet: az újoncok között az ASUS Blitz Formula nyert, második az IP35-E, harmadik az IP35-PRO.
Tesztsorozatunk utolsó felvonásában elsőként a Winrar beépített sebességmérőjét hívtuk segítségül.


Winrar-ban az ASUS Blitz Formula az abszolút második helyet szerezte meg, a három új alaplap között azonban első lett. A második az IP35-E, ami összesítésben a harmadik helyen végzett, míg a harmadik az IP35-PRO, aki a középmezőnyben helyezkedik el.

A következő alkalmazás a Metabench, ez a program a rendszer egészét próbálja tesztelni.


A Metabench érdekes eredményt hozott: abszolút első az IP35-E, második az ASUS Blitz Formula, utolsó előtti az Abit IP35-PRO.

A teszt utolsó alkalmazása a SuperPi 1.5 MOD.


SuperPi-ben a győztes az ASUS Blitz Formula, míg a harmadik helyen az IP35-E található, az IP35-Pro csak az 5. helyet tudta elcsípni a mezőnyben. A P5B-E alig lemaradva követi a P35-ös első helyezettet.

A tesztek után következzen a legérdekesebb rész, azaz a tuning.
A versenyzők természetesen nem úszták meg a tuningot sem. A folyamat a már jól bevált módszerek szerint zajlott: a memóriát visszaosztottuk, a processzor szorzóját 7-ről 6-ra csökkentettünk, valamint emeltük a feszültségeket. A memória átlagosan 2,2 V-on járt, a processzor feszültsége 1,48 V-ra lett belőve. Így a processzor és a memória egy ideig nem akadályozza a tuningot, az első gyenge láncszem mindenképpen a memória lesz, mivel "csak" 1004 MHz-es órajelet képes maximálisan elviselni.

A tuning első versenyzője az IP35-E volt. Az alaplapot először 450 MHz-re lőttük be, ám ekkor a "se kép, se hang" effektus játszódott le. Ugyanez történt 440-430 és 425 MHz-en is, míg végül 418 MHz-en sikerült beizzítani a vasat. Az összesített táblázat alapján ez nem túl jó eredmény. A mi eredményünk viszont nem jelenti azt, hogy az összes IP35-E hasonló maximális FSB elérésére képes.


A második versenyző az IP35-PRO volt. Ennél a lapnál már óvatosabbak voltunk, 420-430-440 MHz-en könnyedén vette az akadályokat. Az FSB-t 460 MHz-re állítottuk be, ekkor már nem volt stabil a rendszer. Végül is az utolsó, még stabil FSB érték 452 MHz lett. Ezzel az értékkel a középmezőnyben végzett az IP35-PRO, ami egyáltalán nem mondható rossz teljesítménynek.

A harmadik versenyző az ASUS Blitz Formula. Korábban már utána olvastunk a lapnak, így tudtuk, hogy rendkívül jól tuningolható. Az FSB-t hirtelen felindulásból 480 MHz-re állítottuk, ám a rendszer stabilan működött. 490-495 MHz esetén már kezdtük elhinni, hogy igazak az 500 MHz-es FSB-t emlegető írások. Végül 502 MHz-ig jutottunk, itt a memória már megakadályozta a továbbjutást, ugyanis a két Kingmax ram csak 1004 MHz-ig bírta a kiképzést. Az 502 MHz-es értékkel a Blitz Formula az eddig nálunk járt P35-ösök közül a legjobb lett.

A teszt zárásaként következzen a szintetikus alkalmazásokban elért eredmények összesítése:


A P35-ös lapok között a legjobb az ASUS Blitz Formula lett, összesítettben a harmadik az IP35-E és az ötödik az IP35-PRO. Egyszóval a három új versenyző jól megállta a helyét a mezőnyben, következhet a termékek értékelése.
ASUS Blitz Formula - Komoly alaplap, komoly tuninglehetőségek, komoly teljesítmény.


Az ASUS Blitz Formula rendkívül jól szerepelt a teszt során. Az alaplap jól megtervezett, stabil termék benyomását kelti, ebben a látszatban nem csalódtunk, ugyanis a valóságban is stabil, és rendkívül jó alaplapot ismertünk meg. A vízhűtő blokkal csak egy szűk felhasználói rétegnek tud kedveskedni a  gyártó, hiszen nem mondhatjuk el, hogy a legtöbb átlagfelhasználó tudna bármit is kezdeni a blokkal vízhűtő rendszer hiányában, ennek ellenére jó ötlet, mivel a megcélzott réteg várhatóan tud majd némi pénzmagot áldozni egy vízhűtő szett beszerzésére is. Az alaplap a maga 60.000 forintos árával olcsónak egyáltalán nem mondható, de ezért a pénzért rendkívül jól felszerelt lapot kapunk, amely mind tuning esetén, mind pedig átlag felhasználás közben tökéletesen teljesít. Az alaplaphoz extrákat is mellékel a gyártó, így még vonzóbb választás lehet a deszka. A Crossfire módra nem térnénk ki, hiszen manapság a kétkártyás üzemmód a vásárlók többségénél nem jelent előnyt, mivel a teljesítménynövekedés nem arányos a befektetett összeg nagyságával. Érdemesebb inkább egy videokártyában gondolkozni, amely megfelelő teljesítménnyel rendelkezik. A mi véleményünk az, hogy nyugodt szívvel ajánljuk bárkinek az alaplapot, aki meg bírja fizetni, hiszen megéri a pénzét! Ajánlott vétel! Abszolút teszt- és tuning győztes!

Abit IP35-PRO - A vártnál gyengébb teljesítmény, közepes tuningeredménnyel, magas árral.


Az Abit IP35-PRO a teszt során okozott néhány kellemetlen percet a sok kékhalállal, ám a feszültségek emelésével ezt sikerült megoldani. A PRO jelölés láttán kicsivel többet vártunk, szolgáltatásban meg is kapjuk az elvárt többletet, de stabilitásban már nem nagyon, legalábbis alapjáraton. Az alaplap összességében gyengébben teljesített, mint vártuk, a tuning képességeit tekintve viszont pont a középmezőnybe sorolható. Az átlagos teljesítménye szintén középszerű, az egyetlen említésre méltó dolog a termékkel kapcsolatban az uGuru menün kívül talán a két darab eSata port lehet, ám ez alapján nem lehet egy alaplap mellett dönteni. A kellemetlenségek miatt, amelyek valószínűleg egy BIOS frissítéssel orvosolhatóak, nem minősítjük ajánlott vételnek a lapot, már csak azért sem, mert 47.000 forintos árát indokolatlanul magasnak tartjuk a teljesítményéhez képest. A márkahű felhasználók számára viszont jó alternatíva lehet a deszka.

Abit IP35-E - Tuningban nem bajnok ugyan, de átlag felhasználásra tökéletes, ha értünk a feszültség emeléshez.



Az IP35-E összességében egy jó alaplap, a 26.000 forintos árért cserébe nem kapunk extra szolgáltatásokat, de ebben a kategóriában ezt nem is várhatjuk el. Az alaplapnál szintén fennáll az a BIOS hiányosság, mint az IP35 PRO esetében: azaz gyári feszültség beállítások mellett instabil, de ha a feszültségeket 1-1 tized volttal megemeljük, akkor stabil lapot kapunk, ám ez egy átlagfelhasználó esetében elég kellemetlen lehet, mivel nem biztos, hogy kiderül számára a hibák oka, azaz hogy feszültséget kell emelnie. A deszka felszereltsége jó, bár a FireWire portot hiányoltuk, a teljesítménye szintén rendben van, főleg az ár/teljesítmény arány szempontjából. Az alaplapot a tesztek alapján jó alternatívának tartjuk. A BIOS hiba miatt nem minősítjük ajánlott vételnek.

A teszthez felajánlott alaplapokat köszönjük az Expert Computer Kft-nek!
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. Svindler
2007.08.29. 09:55
Elérkeztünk P35-ös tesztsorozatunk harmadik részéhez, amelyben újabb három versenyzőt helyezünk górcső alá, hogy kiderüljön: melyik deszka éri meg ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!