iPon Cikkek

Painkiller: Hell and Damnation - Sátáni kacajra gerjeszt

Dátum | 2012. 11. 07.
Szerző | Chocho
Csoport | JÁTÉK

Ha van olyan sorozat, ami szó szerint a semmiből emelkedett a mennyekbe, hogy onnan a pokol legmélyebb bugyraiba zuhanjon, akkor az a lengyel PeopleCanFly által 2004 tavaszán indított Painkiller. Az első részt a zseniális szó írja le legjobban, hisz egy oldschool shootert kaptunk a Doom és a Serious Sam mintájára, csak épp vallási körítéssel, Purgatóriummal, szerelemmel és magát Lucifert is seggbe durrantó főszereplővel. A játék nagy sikert aratott (még úgy is, hogy közvetlenül a Far Cry mellett jött ki), így nem csoda, hogy jöttek a kiegészítők és folytatások, melyek viszont nem a PCF műhelyéből, hanem mindenféle amatőrök billentyűzetéből kerültek ki. Ennek meg is lett az eredménye, a Painkiller az "olcsó és vacak" kategória töviskoronás királya lett, mi pedig eltemettük emlékezetünk hátuljába, nehogy sírógörcsöt kapjunk, ha eszünkbe jut. Erre mit ad isten, megérkezik a HD-be húzott első rész remake-je, méghozzá folytatásnak álcázva, mi pedig elolvadtunk és imádjuk, ahogy van.

"Nem, mondtam már, hogy nincs nálam apró!"
Ördög és pokol!

Hogy micsoda? HD-be húzott remake, mint folytatás? Igen, ez így van, a Hell and Damnation nagyrészt az első Painkiller pályáinak és ellenfeleinek újrahasznosítása, holott a történet időrendben a kánon végén foglal helyet. Daniel Garner már legyőzte a túlvilág összes szemétládáját, mégsem jutott be a Mennybe, így most a Purgatóriumban tengeti mindennapjait, miközben mind az angyalok, mind pedig a démonok rettegnek tőle és gyilkos szerszámaitól. A játék elején azonban megjelenik maga a Halál, aki alkut ajánl Danielnek, megint: ha összeszed neki hétezer lelket, bejuttatja a Mennybe szeretett felesége mellé. Bár Garner nem bízik a kaszásban, belemegy az üzletbe, hisz úgyis unatkozik és imád tömegesen lelkeket gyilkolni. A történet ráadásul ügyes csellel kerüli meg a pályák újraalkotásának keserédes tényét, hisz Halál a már bejárt világokba küldi vissza Danielt lélekgyűjteni.

Bár elsőre furcsának hat e megoldás, az igazság az, hogy remekül működik, és ezt leginkább annak a ténynek köszönhetjük, hogy a klasszikus Painkiller is szuper volt. Nincs itt semmiféle scriptelt filmjelenet vagy hosszas dialógusokkal operáló NPC-k hada: egyszerűen csak rohanunk keresztül a méretes helyszíneken és mindenkit szitává lövünk fantasztikus arzenálunkkal.

Bossok, fegyverek és rockzene... minen a régi
Halálosztó

És ha már arzenál, érdemes kiemelni, hogy bár a fegyverek egy kivételével az előző játékokból lettek átemelve, még mindig üdítően eredetiek, ami nem annyira a Painkiller minőségéről, mintsem a stílus általános ötlettelenségéről árul el egyet s mást. A karóhajító és a pörgő pengékkel szeletelő bot, na meg a többi szeretett démongyilkoló szerszám forgatása hihetetlenül kielégítő, szinte nincs olyan pillanat, hogy ne élveznénk a játék harcrendszerét. Ráadásul minden egyes flinta két vagy három tüzelési móddal rendelkezik, mely megfejelve a még mindig kellemes változatosságot biztosító tarotkártya-rendszerrel a szokottnál több dimenzióval bővíti a régimódi akciójátékok hagyatékát. Az újonnan érkező, körbeforgó fűrészpengéket reptető játékszer is aranyos, de annyit nem fogjuk használni, mint az ikonikus klasszisokat.

Mivel a pályákon nagyon sok ellenfél száguld velünk szemben, kénytelenek vagyunk új stratégiákat fejleszteni, melyek során jól jöhet, hogy 66 lélek begyűjtése után démoni formát öltve szaggathatjuk szét a rosszfiúkat és rosszlányokat. Annak ellenére ugyanis, hogy ez egy ősi shooter, kihívás bőven akad, amit az összeszedett kártyákkal és a hatalmas főellenfelekkel csak tovább lehet tornászni. Mindez pedig szép és jó, de szomorú, hogy a játék kampánya elsőre jó, ha négy órán át tart, és a tizennégy pályát újra és újra ledarálva sem biztos, hogy  pár napnál tovább élvezzük majd a Hell and Damnationt.

A pályák annak ellenére, hogy az első játékból lettek átemelve, itt-ott változtak, például kisebbek lettek, új termeket kaptak, vagy épp erősebb szörnyeket pakoltak rájuk. Annyi bizonyos, hogy ha összeeresztjük a 2004-es és a 2012-es Painkillert, mindkettő megállja a helyét egyéni stílusa miatt - de persze a 2004-es variáns örök klasszikus, a Hell and Damnation pedig "csak" egy jó játék a sok közül.

A már ismert folyosók ezerszer szebbek, mint anno
Ördögvigyor


A legnagyobb fejlődést a sorozatban az Unreal Engine 3 használata hozza, és meg kell hagyni, hogy bár a Painkiller még mindig jól néz ki, az új motorral sokkal-sokkal szebb a látvány. A textúrák élesebbek, a karaktermodellek részletgazdagabbak, a gépigény pedig még mindig alacsony, hisz ma már a legfrissebb ipari Unreal-technológia a hatodik születésnapját ünnepli (egyébként tényleg, a Gears of Warral debütált engine 2006-ban mutatta meg az Xbox 360-on a jövőt). A hangok a régi részekből köszönnek vissza, a zene pedig pörgős rock - kell ennél jobb, de tényleg?

Őszintén? Igen. Jobb lenne, ha teljesen újak lennének a pályák és ha nem a PeopleCanFly emlékeiből élne még mindig a sorozat. Annak is örülnénk, ha a még mindig kreatív fegyvereket még ennél is újítóbb megoldások váltanák, és David is eljuthatna végre a Mennybe, mert a kitartása példába illő. Jó játék a Hell and Damnation, de rövid és sok meglepetést nem tartogat. Örömteli ugyan, hogy van egy kissé fapados kooperatív mód, illetve hogy a régi pályákat újra megcsodálhatjuk, de nyolc év nagyon hosszú idő. Kérünk egy teljes értékű Painkiller 2-t!

7/10

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

7. Skorbut
2012.11.07. 10:14
Az a sok ragdoll a klasszikus Painkiller testrész-záporai után elég gyengus, ráadásul minden Unreal motoros hibát átvett a játék; az egy emelettel feljebb lévő dinamikus objektumok árnyéka látszódik az alatta lévő plafonon, uninteraktív post-ragdoll fizika, bloom-ot felülíró szűrők (Cemetery szinten ezért látod alig az aranyakat), ráadásul (mondjuk ez pont nem engine-hiba) CSAK brightness opciók vannak, kontraszt sehol, így a játék 50%-a egybemosódó tónusérték, még a tesztképeken is látszik ez az ocsmányság. Ezek a vörösen ízzó szemű csontvázak meg...
Mostanság nagyon beindult a sok HD-remake-gyártás, de itt pont a játékmenet feljavítása lenne a lényeg a grafikával egyetemben, nem pedig a teljes degradáció. Mindjárt fel is rakom a jó öreg Havok meghajtásos 2004-es verziót. Tiszta Doom 3 újból ez az egész.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. ByrDer
2012.11.07. 11:52
Painkiller black edition (eredeti):
-9.99 Euró (ha vásár van 2,49 Euró)
-24 + 10 pálya
-Grafika ami ma is simán megállja helyét és tükörsimán fut még egy notebookon is.

Painkiller HD:
-20 euró
-14 "greatest hits" pálya
-picit feltupírozott grafika, amihez a javuláshoz képest aránytalanul komolyabb gép kell

A gameplay meg kb ugyanaz vagy még gyengébb. Szerintem aki painkillerrel akar játszani inkább az vegye elő újra a régit vagy azt próbálja ki az új helyett ha mégnem tette.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. tokyofej
2012.11.07. 21:37
Ebben az új verzióban a "painkiller" fegyver nem ad ki szeletelő hangot, amikor darál vele az ember, pedig ez az egyik legvagányabb fegyverhang a játékban. "Nothing beats the original."
Az első meglepetés az volt a temetőben, hogy nem lehetett felmászni a lámpán a "secret"-hez.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Oggy
2012.11.08. 08:00
tokyofej: a hang egyszerűen nem tudom hogyan maradhatott ki, és kb ezek után én hagytam is az egészet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Seri22
2012.11.09. 18:43
Sztem nagyon jó lett a játék. Ugyan az a játékmenet, szebb grafikával, de nem is kell ennél több, aki többet akar játsszon mással. Remek kikapcsolódás az ész nélküli öldöklés egy hosszú nap után.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Seraph6
2012.11.11. 14:48
Az eredeti a kedvenc FPS-em, de amit lehetett ebben azt elrontották.
Úgy hulladék ahogy van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Skorbut
2012.11.15. 00:44
Megyek is megvenni a Black Edition-t; francnak van türelme 4-5 CD-hez meg egy halom frissítéshez
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!