iPon Cikkek

Papo & Yo

Dátum | 2012. 08. 23.
Szerző | Morte
Csoport | JÁTÉK

Mit tehet egy kissrác, ha apja alkoholista és pokollá teszi a család életét? A számítógépes játékok és saját képzelete világába menekül. És mit tehet, ha felnőttként szeretne megszabadulni nyomasztó gyerekkori emlékeitől? Számítógépes játékot készít azok alapján. Ezt tette Vander Caballero, a Papo & Yo (Apa és én) kreatív rendezője. A pocakos, szakállas, mosolygós, brazil származású, jelenleg Kanadában élő úriember (aki külseje alapján simán beállhatna mexikói banditának bármilyen kalandfilmbe) egyáltalán nem számít zöldfülűnek a szakmában, az EA színeiben olyan játékokon dolgozott, mint a FIFA, a Need for Speed, a The Sims, a Spore, vagy az Army of Two, és évekig a EA Montreal kreatív rendezője volt. 2010-ben aztán otthagyta a cégóriást, hogy megalapítsa saját kis független stúdióját, így jött létre 2010-ben a Minority, melynek legelső munkája a Papo & Yo.

A Minority csapata, középen, nyakában sállal Caballero
A művészetek többi területén gyakran találkozhatunk önéletrajzi ihletésű darabokkal, ám az ilyesmi a videojátékok között még ritkaságszámba megy, főleg az olyan koncepción alapuló, mint a Papo & Yo. A nagy stúdiók, kiadók általában nem mernek bevállalni ilyesmit, mert nem szeretnek letérni a vastag dollárkötegekkel borított bejárt útról. A Sony-nál szerencsére mostanában egyre inkább teret adnak a megszokott műfajokba nehezen besorolható művészi játékoknak (pl. Journey) is, és  ki merik adni ezeket, a független stúdiók pedig hiánypótló szerepet tudnak betölteni elkészítésükkel.

A játék különleges világa

A játék világa, hangulat, fejtörők és zene

Az egymás hegyén-hátán egyensúlyozó, színes építőkockákhoz hasonló házak, a szabálytalan, útvesztőszerű utcák, a szűk sikátorok, szemkápráztató falfestmények és a napsütötte háztetők egészen különleges és varázslatos helyszínt alkotnak, és a zenével együtt hamisítatlan Latin-amerikai hangulatot kölcsönöznek a játéknak. Caballero Brazíliában töltötte gyerekkorát, arrafelé favelának hívják az ilyen, a gazdagok világától elkülönülő, megállíthatatlanul terjeszkedő külvárosokat, amelyek szabálytalanul elhelyezkedő házait maguk az ott lakók építik. Annak ellenére, hogy szegénynegyedről van szó, ennek a világnak a hangulata egyáltalán nem nyomasztó, az olcsó hullámlemez háztetők alatt, a szorosan összebújó, gyakran vakolatlan kis házakban olyan emberek élnek, akiknek a sorsa sokszor kilátástalan, mégsem adják fel, jellemző rájuk a vidámság, az összetartás és maguk oldják meg a problémáikat, akárcsak a játék főszereplője, Quico, a kisfiú.

Színes graffiti
A szomorú téma ellenére a játék hangulatára egyfajta könnyed játékosság is jellemző: Quico képzeletének birodalmában a házak megelevenednek, lábakat, szárnyakat növesztenek, és a tárgyak is külön életet élnek. A fejtörők és ügyességi feladatok megoldásával újabb és újabb érdekes helyszínekre juthatunk, egyre pompásabb színekben tárulnak elénk a házak falait borító graffitik. Ezek a falfestmények egyébként a való világban is létező alkotások, a brazil Sao Paulo, a csilei Valparaiso és Santiago házfalait díszítik, és három neves művész alkotta őket Sebastian Navarro, Simon Paulo Arancibia Gutierrez és Inti Castro (Latin-Amerikában a graffiti nem számít üldözött műfajnak, mint sok más országban, arrafelé társadalmilag elfogadott és közkedvelt irányzat).

Ahogy egyre messzebbre jutunk Quico képzeletének utcáin a pályák úgy lesznek egyre fantasztikusabbak, szürreálisabbak és álomszerűbbek. Nagyon tetszett pl. a játék vége fel található "Euklidész tévedett" című szint, ahol egy idő után az egész pálya feltekeredik, mint egy palacsinta és szó szerint minden a feje tetejére áll, vagy az oldalára fordul, és ebben a megváltozott térben kell tovább navigálnunk.


Maguk a fejtörők nem nehezek, ugyanakkor kellemesen szórakoztatóak; többnyire arról szólnak, hogyan juthatunk el A-ból B-be: karok, gombok, emeltyűk segítségével átrendezhetjük a terepet és akad egy-két ügyességi ugrálós rész is. Bár technikailag egy 3D-s platform fejtörő játékról van szó, a Papo & Yo egy kicsit különbözik a műfajban megszokott daraboktól, itt a rejtvények szerepét alárendelték a történetmesélésnek. A fejtörők pont elég nehezek ahhoz, hogy kicsit megálljuk és elgondolkodjunk, hogy na akkor most hogy is van ez, ugyanakkor nem állnak a sztori útjába, sehol sem fog előfordulni, hogy hosszabb időre megakadnánk. A játék ráadásul még segítséget is nyújt, ezeket kartondobozok formájában találhatjuk meg, melyeket a fejünkre húzva elolvashatjuk a belsejükbe írt okosságokat. Kifejezetten mókás látvány, amikor Quico dobozzal a fején rohangál. És ha már fejfedőkről van szó: a pályák nehezen megközelíthető részein voodoo babákra bukkanhatunk. Első végigjátszásra nem történik semmi, ha megtaláljuk őket - valószínűleg azért, mert nem akarták ezzel lelassítani a történet menetét. Másodszorra a babáknak már szerepük is van, mindegyik egy-egy vicces fejfedőt tesz Quico kobakjára: van focilabda és cipő alakú is. Összesen 25 ilyen babát találhatunk, és megtalálásukért trófea is jár.

Házakból épült híd
Caballero egyik nagy kedvence az Ico, a nagy klasszikus hatása pár helyen a Papo & Yoban is érezhető, mindkettő főhőse egy lehetetlen kihívásokkal szembenézni kénytelen kisfiú, és mindkettőben van valami rejtett szomorúság és titokzatosság. Az Icóra jellemző monumentalitás időnként a Papo & Yoban is felbukkan az elébünk táruló látképekben.

Ezt az érdekes, hamisítatlan Dél-amerikai hangulatú világot, amelyre a graffitik színpompája mellett a visszafogottabb színek és a stilizált formák jellemzőek az Unreal motor segítségével hozták létre az alkotók. A látvány időnként a PS3-at is annyira lenyűgözi, hogy elakad a szava, azaz a nagyobb, nyílt tereknél, ill. az üldözéses részeknél sajnos előfordul, hogy leesik framerate. A játék korai verziói nem voltak bugoktól mentesek, de ezeket már az első napon patch orvosolta.

Szürreális libegő
A Papo & Yo muzsikája Brian D’Oliveira tehetségét és tudását dicséri. A venezuelai gyökerekkel rendelkező hangmérnök és zeneszerző annyira belelkesedett a feladattal kapcsolatban, hogy 30 különleges hangszert szerzett be a játék zenéjének és hangjainak elkészítéséhez, vannak köztük brazil vadászsípok, egy 150 éves indiai sarangi, és agyag tetőzsindelyek is. A zene változatos és a helyszínekhez illően autentikus, a pergős harci doboktól kezdve a brazil és kubai ritmusokon át egészen a lírai befejezésben hallható gyerekkórusig.

 

A sztori és a szereplők

A történet kezdetén Quico, a hányatott sorsú kisfiú egy szekrényben bújik el dühöngő apja elöl, kedvenc játékát, a kis robotot magához ölelve, aztán képzelete bűvös kaput nyit egy másik világra, ahová elmenekül. Persze ez a világ sem mentes a problémáktól, hiszen tükre a valódinak. Ahogy főhősünk egyre messzebb jut és egyre több nehézséggel küzd meg úgy lesz egyre ziláltabb a külseje is: először a zakóját és az egyik cipőjét veszíti el, később az ingét és másik cipőjét is, a legvégén, amikor útjának célja spirituálissá válik már félmeztelen és felső testét és arcát vad voodoo festés borítja.

Ebben a fantasztikus világban, ahol képzelet és valóság, emlékek és fantasztikum keverednek egymással az első szereplő, akivel Quico találkozik egy kislány, aki időnként az utat mutatja. Róla eleinte nehéz eldönteni, hogy jót akar-e nekünk, néha segít, néha pedig kicselez és akadályoz a feladatok végrehajtásában.

A titokzatos kislány
A második szereplő Quico játéka és legjobb barátja, a kis robot, Lula, aki tényleg nagy segítségünkre lesz. Lulát hátizsákként hordhatjuk, jetpacknek használva őt nagyobbat ugorhatunk, és ha szólunk neki (Quico ezt hangos Luuulaaa! felkiáltással teszi) ő az, aki aktiválni tudja az elérhetetlen helyeken lévő kapcsolókat is. (Ez a rikkantás egyébként elsőre a macskámat is aktiválta, aki miután meghallotta, azzal a félig kíváncsi, félig megvető jellegzetesen macskás tekintetével nézett rám, mintha csak azt kérdezte volna "szórakozol velem?" Másodjára már nem dőlt be a hangnak).

Kis barátunk, Lula
Quico mellett a másik címszereplő a szörny, aki egyszerűen csak Szörny névre hallgat. Ez a nagy és erős lény Caballero alkoholista apjának allegóriája. A játék legszomorúbb része kettejük kapcsolata, Quico kiszolgáltatottsága és a Szörny kettőssége, aki alapban barátságos lény, ha alszik a hasára mászhatunk, és onnan egész nagyot ugorhatunk, segítségével juthatunk tovább a pályákon, kihúz a bajból és még focizhatunk is vele.

A problémák akkor kezdődnek, ha a Szörny a megszokott kedvenc sárga gyümölcsei helyett zöld békákra bukkan, ezeknek ugyanis nem bír ellenállni, és ha megeszi őket dühöngő, lángoló, félelmetes fekete-vörös balrog-szerű lénnyé változik, aki üldözőbe veszi a kisfiút. Amikor a szörny bevadul, menekülnünk kell. Vannak helyek, ahol nem érhet el minket, de e legjobb, ha megtaláljuk a kék gyümölcsöt, amelytől megnyugszik, ha megeszi. A zöld békákat el is tüntethetjük, de ez a harc kilátástalan, Quico is tudja, hogy mindig lesznek újabb zöld békák. A szörny meggyógyítása hasonlóan lehetetlen küldetés, Quico mégis vállalkozik rá, és hosszú spirituális útra indul.

Így néz ki, amikor Szörny bevadul
A szörny a korai koncepciók szerint egy orszarrvúfejű, kevésbé stilizált figura volt, inkább esetlen, mint félelmetes, Caballero rájött, hogy leginkább a kutyájára hasonlít, ezért megváltoztatták a dizájnt és egy stilizáltabb modell mellett döntöttek. A szörnyet néhány alkalommal valódi, ember formájában is láthatjuk, a rejtvényfejtős fantázia pályák között átvezetésként emlékképekre bukkanhatunk, melyekben Quico lassított felvételben halad és kívülről látja magát és apját, mint egy álomban. A legutolsó pályák egyikén egy szép, békés és szomorú pillanatban a szörny alakján átsejlik az emberi figura is.
Szörny, amikor barátságos


Összegzés

A Papo & Yo olyan darab, amelyben az alkotók szíve-lelke benne van, egyedi módon mesél el egy olyan történetet, amelyet egyáltalán nem könnyű elmesélni. A súlyos téma ellenére a játék finoman egyensúlyoz a képzelet könnyed játékossága és valóság szívszorító brutalitása között, jelen van benne szomorúság és vidámság kontrasztja is, hiszen a kettő egymás nélkül nem is létezhet. A technikai problémákat a megjelenés napján patch javította, az egyetlen ami megmaradt, az az időnként leeső framerate, ami helyenként zavaró ugyan, de nem okoz nagyobb fennakadást. A platform rajongók valószínűleg nem fognak a játékban kihívást találni, a fejtörők nem nehezek, de kellemes szórakozást biztosítanak, ez a játék inkább a léleknek szól, mint a reflexeknek. Bátran tudom ajánlani mindenkinek, aki értékeli az egyedi, személyes hangvételt, művészi koncepciót, stílust és történetet.

Értékelés: 8/10
Platformok: PS3
Tesztelt platform: PS3



 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. HUFEUR
2012.08.25. 20:44
Inkább lennének ilyen játékok, mint Cod és társai.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. bernatace
2012.08.26. 11:17
így van. A képen látszik azért, hogy honnan is jött Caballero - a brazil nyomornegyedekhez hasonlítanak ezek a háztömbök. Lehet kipróbáljuk majd
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!