iPon Cikkek

Planetside 2 - űrcowboyok

Dátum | 2013. 01. 18.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Fiatalabb korunkban valószínűleg mindannyian megálmodtuk, milyen lenne az a játék, amit mindenképpen megvalósítanánk, ha egyszer játékfejlesztők lennénk. Elképzeltünk egy egész várost, amit be lehet barangolni autóval, szabadon lövöldözve, járkálva, anélkül, hogy korlátok közé lennénk szorítva. Az álom persze megvalósult a Grand Theft Auto 3 képében. Sokan egész fantasy birodalmakat akartak felfedezni, hogy lóháton küzdhessenek meg a gonosz szörnyekkel, hogy rábukkanhassanak a távolban még csak ködösen látszódó hegyorom rejtelmeire. Az ő kívánságuk is teljesült a számos fantasy MMO képében, ha más nem, hát a World of Warcraft bárki számára elérhetővé tette, hogy ilyen kalandokban vehessen részt. Rengetegszer előkerült azonban a téma, milyen lenne egy teljeskörű, igazi háború: ahol te csak egy katona vagy, és a többi, játékos által irányított katona segítségével több száz, vagy több ezer fős összecsapásokban vehetnél részt. Ahol lenne mindenféle jármű, lennének bázisok, és egy hatalmas pálya, ahol nem vagy falak közé szorítva.

Persze, sokáig a technikai limitációk miatt ez sokáig megvalósíthatatlannak tűnt, ráadásul amikor már úgy tűnt, hogy mégis elkészíthető lenne, a fejlesztők és kiadók valahogy jobban el voltak foglalva a fantasy MMO-k gyártásával. A lehetőség pedig parlagon hevert egészen addig, míg végül 2003-ban a Sony Online Entertainment elő nem hozakodott a Planetside-dal. A játék minden fentebb leírt kívánalomnak megfelelt, és egy hatalmasnak ugyan nem mondható, de biztos játékosbázist tudhatott magad mögött. Azonban még 2003-ban sem volt adott minden feltétel ahhoz, hogy egy ilyen játék teljesen sikeres lehessen: az internetes infrastruktúra nem mindenhol állt készen erre, és a számítógépek ereje is különböző limitációkat helyezett a fejlesztők elé. A Planetside tehát egy jó próbálkozás volt egy olyan műfajban, ahol a Battlefield-sorozat 64 fős többjátékos összejövetelit már-már isteni csodaként bámulta a közönség. Mindenki érezte azonban, hogy ha a SOE egyszer úgy dönt, folytatást készít, na, majd az lesz az igazi!


A SOE pedig mindenki legnagyobb szerencséjére úgy döntött. 2009-ben jelentették be a Planetside 2 fejlesztését, és első körben megbombázták az első rész aktív játékosait e-mailekkel, hogy kiderítsék, mi az, amit a folytatásban látni szeretnének. Az ötletek áramoltak a készítők irányába, majd hosszú bétatesztelési időszak következett, elvégre, ha valahol fontos a megfelelő egyensúly, akkor az egy FPS. Végül a játék megjelent, ráadásul egy olyan üzleti modellel, amire valószínűleg korábban nem számítottuk volna: free to play formában, dobozos költség nélkül. Mert ugyan nyilvánvaló, hogy a free to play korszakát éljük lassan, de, hogy még az alapjátékot se kelljen megvásárolni egy ekkora költségvetésű címnél, nos, ez azért még manapság sem annyira bevett szokás.

Ráadásul a SOE ezzel nem is próbál minket kifejezetten csőbe húzni. A kliens letöltése után nem fogad majd minket az a szomorú helyzet, mint más hasonló anyagoknál, hogy azzal kell szembesüljünk, hogy a tartalom tetemes része csak akkor elérhető, ha fizetünk is valamennyit. Nem, erről szó sincs. Kezdésnek például rögtön a rendelkezésünkre áll mint a hat karakterosztály. A Light Assault egy igen-igen mobilis, jetpackkel  és gránátokkal felszerelt, géppuskás osztály, aki főleg a közelharcban, illetve a bázisok támadásának jut fontos szerephez. Vele ellentétes a Heavy Assault, aki – nevéhez méltó módon – különböző nehézfegyverekkel és gépágyúval van felszerelve, elsődleges célja pedig a különböző járművek romhalmazzá változtatása. A Medic nagyjából egyértelmű: a támogatóbb lelkületű játékosoknak ajánlott, akik szeretik csata közben gyógyítgatni, illetve feltámasztani bajtársaikat. Az Engineer hasonló szerepet tölt be, csak a járművek „meggyógyítása” az ő feladata, amellett, hogy el tudja látni a csapatot lőszerrel és lövegeket tud elhelyezni az optimálisabb védekezés érdekében. Az Infiltrator a klasszikus sniper, törékeny, láthatatlanná tud válni, fel tudja törni az ellenség számítógépét, és messziről kiszúrja a támadókat. Végül pedig a brutális robotruhás MAX inkább járműnek minősül, ugyanis az Engineer tudja javítani, mindenféle nehézfegyverrel van ellátva, és amennyiben „meghal”, újraéleszthető a fenti karakterosztályok bármelyikeként. Sajnos a bétában található lángszórót elvették tőle.

A háború három frakció között zajlik, s habár elméletileg van valamilyen banális történet amögött, hogy miért kell megküzdeniük az Auraxis bolygó három kontinenséért, ezzel az ég világon senki sem fog foglalkozni, sőt, nem is nagyon érdemes. A diktatórikus Terran Republic, a szabadságharcos New Conglomerate és a misztikus idegen technológiákban hívő Vanu Sovereignty közötti választás alapvetően ízlés kérdése, és minden fegyvernek vagy járműnek megvan a kvázi-párja a másik oldalon, azonban választásunk attól is függhet, milyen játékstílust kedvelünk jobban, vagy a mi képességeinkhez mi igazodik a leginkább. A Vanu Sovereignty például olyan plazmafegyvereket használ, melyek hosszabb távon is pontosak maradnak, míg a Terran Republic a hagyományosabb, gyorsabb tüzelésre épített géppuskákat veti be. Elképzelhető tehát, hogy némi időbe fog kerülni, mire mindenki megtalálja a játékstílusának leginkább megfelelő oldalt, és azon belül a karakterosztályt, de közel sem lehetetlen feladat.

Mint ahogy nem lehetetlen feladat magának a játéknak az elsajátítása sem, bár elsőre talán úgy tűnhet. A számos, nyitott választási lehetőség és az első pár óra játék után úgy fogjuk érezni, hogy teljesen el vagyunk veszve, és nem látjuk a rendszert a káoszban. Bizony, a Planetside 2 nem egy olyan játék, ahol rögtön az első percben minden sikerélmény a nyakunkba zúdul, ami többek között annak is tudható be, hogy nincsen tutorial. Kapunk egy linket, ami körülbelül egy órányi YouTube-videóhoz vezet, melyet a készítők rögzítettek, de egyrészt senkinek nincs türelme ezeket végignézni, másrészt pedig ezek sem segítenek túlzottan sokat. Sajnos a játék kezelőfelülete sem sikerült túl felhasználóbarátira: eleinte nem értjük majd a sok, a mindenféle magyarázat nélkül megjelenő ikont és a teljes káoszt, később azonban elkezd letisztulni a dolog.


A Planetside 2-be tehát bele kell szokni, de ez nem azt jelenti, hogy ne lenne sikerélményünk már újoncként is. Más kiadók gyakorlatára fittyet hányva a SOE a karakterosztályokhoz hasonlóan mindhárom kontinenst rögtön elérhetővé teszi, melyek leginkább környezetben és hangulatban különböznek, játékmenetben nem. Akármelyikbe is ugrunk bele, megvan a lehetőségünk, hogy a csatákhoz legközelebbi gócpontnál spawnoljunk, és rögtön belevessük magunkat a harc sűrűjébe, ahol valószínűleg elég gyorsan hátba fognak lőni minket, mert nem értjük majd, hogy mi történik körülöttünk, de a többiek mellett maradva, megpróbálva velük együtt dolgozni, szépen lassan elkaphatjuk a játék ízét. Onnantól pedig már csak rajtunk múlik, mennyire ragad magával a tényleg félelmetesen jól megvalósított sci-fi háborús hangulat. Ahogy felettünk repülők húznak el a harc irányába, ahogy egy kisebb csapattal bandukolva, a hegytetőre felérve meglátjuk a völgyben egymás után robogó tankokat, ahogy egy-egy bázis ostromakor kialakul a káosz és a kötélhúzásra hasonlító küzdelem, ahol az éppen támadó csapatot sikerül kevesebb emberrel visszaverni, mielőtt megerősödve újra rohamozni kezdenének, vagy ahogy meg kell védeni a mobil respawn-pontként funkcionáló csapatszállítót. A Planetside 2 tényleg egy remekül megvalósított játék, gyakorlatilag mindent tud, amit egy ilyen stílusú anyagtól a műfajon belül elvárunk, a hangulat pedig valóban megdöbbentő tud lenni helyenként.

A küzdelmek során kétféle módon fejlődhetünk: egyrészt ott van a Battle Rank, ami gyakorlatilag egy sima tapasztalati pontos rendszer – amint elérjük a megkívánt mennyiséget, lépünk egy rangot. Ehhez nem is nagyon tartozik sok különösebb dolog, de befolyásolja például, hogy milyen gyorsan gyűjthetünk Certification pontokat, ami a Planetside 2 legfontosabb fizetőeszköze: ezzel vásárolhatunk a karakterosztályunkhoz kapcsolódó új képességeket, extrákat, jobb fegyvereket, kiegészítőket és felszereléseket. Persze mindezeket megvehetjük a valós pénzünket beváltva Station Cash-re, és ez az a pont, ahonnan a fejlesztők majd a bevételt látják, de fontos megjegyezni, hogy gyakorlatilag mindent, ami a boldogulásunkhoz kell, megvehetünk Certification pontokból, tehát simán elképzelhető, hogy egyáltalán ne költsük el játékbeli dolgokra a pénzünket. Persze, nyilvánvalóan így lassabban juthatunk hozzá a legdurvább fegyverekhez és kiegészítőkhöz, mintha szimplán megvennénk azokat, de fontos megjegyezni, hogy a Certification akkor is gyűlik (igaz, elég lassú tempóban), ha nem is játszunk.

Az a legfontosabb egyébként, hogy sosem érezzük úgy, hogy komoly hátrányban vagyunk a fizető vendégekhez képest. Egyrészt azért, mert jelen esetben egy FPS-ről van szó, ahol az egyéni skill simán felülírhatja azt, ha valakinek jobb fegyvere van, másrészt pedig azért, mert hatalmas csapatokban mozgunk, ahol az egyénnek nincs akkora jelentősége – olyan pedig valószínűleg minden oldalon egyformán akad majd, aki vásárolt felszerelést, az esélyek tehát nagyjából egyenlők lesznek. Nem tudom eleget dicsérni, hogy a SOE így állt hozzá a dolgokhoz: nem elég, hogy minden fontos tartalmat alapból megkapunk, később sem kényszerítenek arra, hogy pénzt költsünk, csak rajtunk múlik, hogy akarunk-e gyorsítani a fejlődésünkön.

A gyalogos harchoz hasonlóan a járműves küzdelmet sem egyszerű elsajátítani. Tankokat, repülőket, csapatszállítókat menet közben, a harc állásától függően felgyülemlett pontokból hívhatunk le, és persze mindegyiken van cooldown is, hogy még véletlenül se tudjuk tankokkal elárasztani a pályát. Habár elsőre az irányításuk egyszerűnek és magától értetődőnek tűnik, hamar rájövünk majd, hogy amikor éles a helyzet, bizony elkellene még egy kis tapasztalat. De amint ráérzünk az ízére, fantasztikus tankcsaták és repülős üldözések főszereplőivé válunk. Ha mi hívtuk le az adott járművet, akkor garantált, hogy azt a helyet kapjuk benne, amelyiket szeretnénk: így aki inkább a pilóta szerepét tölti be ahelyett, hogy oldalt ülve géppuskázna, annak nem kell félnie. Ha pedig éppen nem jut nekünk egy masina, semmi gond: felugorhatunk a többiekére, és indulhatunk velük a harcba. 



Persze, mint minden hasonló MMO-ban, hamar ki lehet tapasztalni, hogy milyen taktikák a legjobbak, és ezeket a hatalmas játékosközösség bizony ki is tapasztalta. Úgy tűnik, hogy a legtöbbek véleménye szerint a repülők jelenleg a legerősebbek, úgyhogy itt majd némi egyensúlyozásra lesz szükség. Ezen kívül úgy tűnik, hogy tapasztalati pontszerzésre jelenleg az a leggyorsabb módszer, ha elfoglaljuk az ellenfél különböző létesítményeit, így gyakran azt látni, hogy egész csapatok támadnak meg teljesen üres helyszíneket, ami hosszabb távon elég unalmas lehet. Persze, előfordult már, hogy ebből is kialakult már nagyobb csetepaté, mert a létesítmény mégsem volt olyan üres, mint amennyire először gondoltuk. S habár a frakciók játékmechanika és népesség szempontjából is kiegyensúlyozottak, néha sajnos előfordul, hogy egy-egy oldal komoly többségben van, és ilyenkor megindul a sáskajárás, az esélytelen ellenséges csapat teljes ledarálása. Ezzel sajnos nem lehet mit kezdeni, és nincs még egy olyan MMO, ahol hasonló helyzetek ne fordulhatnának elő.

A Planetside 2 technikai fronton is jól teljesít: a látvány olykor egészen döbbenetes tud lenni, de természetesen bivaly konfiguráció kell hozzá, hogy minden opciót fel tudjunk kapcsolni. A  gyengébb gépekkel rendelkezők rendszeresen panaszkodnak komoly framerate-ingadozásokra, de tapasztalataim szerint az fps-szám még erősebb masinákon is szeret meginogni alkalmanként. Ezen kívül akad néhány technikai baki azért, ami mondjuk egy ekkora méretekkel rendelkező játéknál még beleférhet: néha furcsán viselkednek a textúrák, és ugyan én nem tapasztaltam, sokan számolnak be kifagyásokról is. A Sony mindenesetre vette a lapot, és megígérte, hogy az első frissítéssel igyekeznek majd optimalizálni a játékot, és kiirtani számos olyan bugot, ami a grafikus megjelenítést érinti.

Ezeken és a hosszú tanulási időszakon kívül azonban a Planetside 2 tulajdonképpen egy teljes siker. Pontosan azt kapod tőle, amit vársz, és amit elképzelsz egy ilyen játék mögé, a SOE pedig szinte tökéletesen valósította meg azt, ami egykor csak az álmainkban létezhetett.


Platformok: PC
Tesztplatform: PC

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

44. skripton
2013.01.18. 17:36
Szerintem az év játéka! Nagyon szeretem! Textúra hibákat én is észrevettem, de kifagyást egyáltalán nem. Egyetlen dolog amit negatívumnak írnék fel, az hogy egy 25-30-as szintű játékos simán kenterbe ver egy 5-10-es szintűt, a jobb fegyver, ruházat következménye ként.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. kiskoller
2013.01.18. 17:49
Szerintem is év játéka. A cikk kiváló. Egykét helyen javítanék:

- Station Cash-el csak fegyvereket és esztétikai dolgot tudsz venni. A fejlődés magvát adó képességek, gránátok,, +HP, armor regen ezek mind csak és kizárólag Cert-ekkel elérhetőek. A fegyverek kiegyensúlyozottak, így nem kell félni hogy kezdőként vagy ingyen játékosként hátrányban leszel. Egyedül az egyes járművek alapfegyvereinél és esetleg a Heavy Assault rakétánál érezheti az ember hogy változtatna. Én most 27-es szintű vagyok, és a HA kaszttal (néha Engi-t is tolok ha repülök) két karabélyt használok, az egyik a default fegyver, mert azt találtam a legjobbnak a közelharcban

-A repülőket már balanszolták. Gondolom nem csak ma játszottál a játékkal, hanem az elmúlt hónapban, a cikket meg eszerint írtad. Régebben tényleg erősebb volt a levegő, most viszont a MAX-ek ágyúinak tuningja miatt a repcsik is hullanak mint a legyek. Egy egyszemélyes repülő most már inkább vadászrepülő és kisegítő bombázó, nem tud teljes osztagokat ledarálni a rakétáival (ezek is gyengébben már)



Magának a játéknak talán egy hátránya van, mégpedig egyedül sokszor kerülhet az ember olyna szituációba ahol pusztán felszerelése miatt hal meg. Mondjuk eleinte piszkosul irritált hogy HA ként nem tudom levenni a 6x-os scope-ot a fegyveremről menet közben, így ha modjuk egy nyílt terepről egy bázisba megyek mindig nehezebben célzok. De leginkább a rakétákkal szívja az ember a fogát, ugyanis egy HA-nak 4 féle rakétája lehet:

1 default
1 többet sebző lasabb, optimális közelről tankok ellen.
1 AA ami a repcsiket szedi le nyomkövetővel
1 AG ami a tankokat szedi le nyomkövetővel


Nomármost régebben az AA rakétával tudtál tankokra meg igazából mindenre lőni, csak a repcsikre ment a nyomkövető. Most már ezt kivették, így repcsire CSAK AA-val és AA-val CSAK repcsiket tudsz leszedni.

Így vagy váltogatod a rakétáidat, ami elég nehézkes, vagy vársz, hátha valaki más leszedi azokat a madarakat. Viszont kevesen ruháznak be AA-ra mert kevesebb certet hoz és elég specializált feladat, míg mondjuk egy tankokra szakosodott ember általában hatásos gyalogosok ellen is.

Ugyanez előfordul repülőknél az A2A meg A2G rakétákkal, vagy magukkal a kasztokkal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. Skorbut
2013.01.18. 18:12
Egy tutorial NAGYON elkellene. Lusta voltam anno a fórumokat olvasgatni és kipróbáltam pár hete a publikus nyitáskor:
Elképesztő egy anarchisztikus játék. Első spawnomra egy tank-csata kellős közepében leltem magam, ahol éppen tojtak magasról a fejemre, egymással voltak elfoglalva leginkább, még csak el se ütöttek ezek a hoover-valamik, majd felmásztam egy dombra, ahol kb. a 3. ellenség már le tudott szedni, mivel elképzelésem se volt az életrendszer mibenlétéről ebben a játékban. Erre beltéren spawnoltam, ott meg mindenki elém ugrált, mintha észre se vettek volna, és csak hullottak, mint a legyek... Én valami csupaszabb kékes-szürkés helyen voltam, az nem igazán tetszett, meg a textúra-töltési bugok fájdalmasan néztek ki sajnos.
Viszont meglepő az alapfelszerelés. Teljesen egyedi érzése van a fegyvereknek. Persze Vanu-val kezdtem a járműveik miatti kiváncsiságból, nyilván ezért. Mindenesetre érdekes egy játék, jó hogy ilyen is van
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. nightmare1...
2013.01.18. 18:14
Engem a hatalmas erőforrás igénye riasztott el... Nem tudom, hogy azóta javították-e, de 2 hónapja nagyon irritált, hogy durván le kell butítanom, hogy tudjak játszani... 1366x768-ban, Asus G55vw.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. Trolltaxi
2013.01.18. 21:23
Korrekt.

A játék tényleg kiváló, folyamatosan javul (patchek, apró balance-ok), és változik (a játékmechanika finomodik). A Sony odáig ment, hogy immár afféle kurátorként tekint magára, amikor ötletelésről van szó. Magyarul nem ők mondják azt, hogy így és így lehetne finomítani a játékon és tessék, lehet véleményt mondani, hanem jöhet az ötletelés és majd ezek alapján mozdítják el a játékot.

A cikkben is leírt rendszer a zergek körbevonatozásáról pont egy olyan neuralgikus pontja a játéknak, amit a közösséget bevonva fognak helyre tenni. Egyrészt mondjuk mostanra sokan beleuntak abba, hogy körbe-körbe járjanak a térképeken ellenállás nélkül, és keresik, megteremtik maguknak a kisebb harcokat. A csatamezőn tehát sokkal több helyen folyik a harc, egyre tisztábban ki tudnak rajzolódni a frontvonalak.

Másrészt a játékosok elég jelentős része játszott a Planetside első részével, és igényli a folytatásban is azt a fajta stratégiai tervezést, ami az első résznek erőssége volt. Ott a bázisok pókhálóba voltak szervezve, támadni csak azt lehetett, amihez volt elérésed, ez adta a rendszer alapját, ami néhány apró kiegészítéssel elég bonyolult taktikázásra adott okot. Nem mellesleg tervezhetővé tette a harcokat, volt idő felkészülni a csapásra mindkét oldalon. Az ellenséged is tisztában volt azzal, hogy te hova támadhatsz, te is le tudtad olvasni a térképről, hogy az ellenség mit kezdhet. Utána már csak meg kellett győznöd a saját oldalad gyakran angolul sem tudó többi játékosát, hogy a te tervedet kövessék...

Ez a fajta metajáték várhatóan visszajön valamilyen formában, és akkor a most még kicsit strukturálatlan, kaotikus harcmező is megtelik értelemmel. Lényegében ha több okod lenne a játékban védekezni, jobban védhetőek lennének a bázisok, akkor már jelentős előrelépés történne az epikus méretű harcok irányába.

Ezzel együtt a játék már most kiváló. Gépigénye tényleg magas, ráadásul erősen Intel+nVidia párti. Az extra sok magot nem nagyon használja ki (AMD, szevasz), és az Ati kártyák tulajdonosai sem kapják azt látványban, amit remélnének... A játékmotor viszont 2020 utánig kellene, hogy kiszolgálja a játékot (legalábbis ez a SOE terve) tehát a gamer PC-k elég hamar, az átlagPC-k meg pár év múlva könnyedén teljesítik a ma még magas szintet. Kicsit megelőzték a korukat. Ezen kívül a motor nagyon jól skálázható, akár a Doom 1 szintjét idéző grafikát is ki lehet belőle hozni némi .ini fájl buherálással, az meg azért elég sok gépen el fog futni. Én pl. egy alapórajeles core i5 2500K-val tolom, videókártya nélkül, 8 giga 1333-as rammal és 1360-ban kicsivel közepes alatt el tudom vígan futtani. Nem mondom, hogy nem lehetne szebb, de fut. Amúgy meg C64-en kezdtem, szóval csak grafikával engem nem lehet levenni a lábamról. Az olyan lenne, mintha pornót a történetért néznék - egy játékban a külcsíny csak annyira fontos, amennyire a funkcionalitás megköveteli. Az ellenséget meg így is felismerem!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. Bzsolt
2013.01.18. 23:23
Jelenleg tényleg az év játéka, a SOE nagyon eltalálta, mind a hangulatot, mind a megvalósítást.
Én azt vettem észre ati kártyánál (6450) hogy ugyan azzal az fps-el fut high és low beállításoknál, igazán a procit és a ramot eszi. És igen, a kevesebb mag itt jobb. De így is 4 gb rammal egy core 2 duo 2.6ghz és 1080p-ben high-on megy. (egyedül az árnyákot veszem low-ra, mert 10 fps-t dob rajta, a többi beállítás összesen nem változtat ennyit.)

A játék maga egészen lenyűgöző. Eleinte én sem értettem mi folyik körülöttem, csak hömpölyögtem a tömeggel, (idő volt mire rájöttem, hogy az [A] pontra rá is kell állni ahhoz, hogy elfoglaljuk a bázist, nem elég a bázis közelében szaladgálni )
Később azonban egész rutin szerűen megy egy-egy foglalás, először elfoglalni a környező respawn pontokat, utánna a pajzsgenerátorokat, aztán az SCU-t kell kiiktatni és csak utánna beállni foglalni stb...
Egészen jó egyedi hangulatot ad a játéknak, ha az ember elfogadja, hogy csak 1 katona a sok közül, és hiába lvl99-es, egyedül 10 ellen még ha kezdők is esélytelen.

A másik dolog, amiért kiemelkedik a többi játék közül a SOE, ők bevállalták, hogy a játékban mindent elérhetsz csak játékkal is, korrekt idővel, és lényegében játékmechanikát nem befolyásoló dolgokat vehetsz meg csak pénzért, a többit kiveheted cert-ből is.
Lényegében minőségi játékot kap az ember megfelelő áron. .
A játék nálam 92%, vagy 9/10 es értékelést kapna!

[Azt még hozzá kell tennem, hogy nem éppen a fiatal korosztályt célozza meg a játék, kell hozzá tapasztalat. Az a 8 éves COD-os játékos, aki a suli legjobbja, az még csúnyán el fog vérezni a PS2 csatamején] (bár ez szerintem nem rossz)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. kiskoller Troll...
2013.01.18. 23:39
Igen, ez egy sarkallatos pont, a bázisokat nhéz bevédeni. Sokak nagy kedvence a Crown Indar-on meg a TR-hez közeli hidas bázis az Amerishon, pontosan azért, mert jól védhetők.

Egyszer pl a klánom 20as csapatával vertük viszza hol a vanu hol az NC zerget, mert a hidat kellett csak védeni, egy oldalról, a hegyeket a jetpackesek ellen, illetve az eget kellett kémlelni.

Crown ugyanez, van 3 út ami keskeny szerpentin, tökéletes hely a védekezőknek akik a magaslatból hatalmas helyzeti előnyben részesülnek. A tech plant ugyancsak jó példa, van 2 hátsó bejárat a gyalogságnak, azokon esélytelen bejutni ha rendesen védik, marad a tetőről repülökből legurálás, vagy jetpackel a főbejárat felett. Vagy egy sunderer ami áthatol a pajzsokon, megpakolva 12 MAX-el. Mindegyik stratégia tervezést igényel, míg egy AMP station vagy BIO Lab esetében sajnos nem. A többi kis bázist meg mégegyszerűbb letámadni, összes irányból be lehet hatolni.

Ha minden bázis Crown-szerű lenne sokkal élvezetesebb lenne az egész, de így sem kell szomorkodni.


A legutóbbi patchben megemelték az öldöklés XPjét és levették a bázisfoglalás XPjét ez is ok arra hogy kevesebb zerget látsz bázistfoglalni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. maxxy10
2013.01.19. 09:14
igaz, hogy win 7 32 nem megy a játék?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. kiskoller
2013.01.19. 10:38
Miért ne menne? én w7 64-biten játszok de kétlem hogy ne lenne 32-bites a játék...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. David1992
2013.01.19. 15:16
Én nem ismertem Planetside 1-et... Véletlen találtam rá erre még 1 hónapja, és nagyon megtetszett, de sajna a laptopomat nagyon megfogja még minimumon is mikor sokan vannak. (phenom x4 2,3 ghz, ati 6650m, 8gb ram ddr3)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. robipinker
2013.01.19. 15:21
AZ én gépemen AMD phenom 2 X4 2.8ghz, HD4850 1gb, 8gb ram, winfos 8-al és kisebb csatákban néhol 10 fps minden levéve teljesen. Számomra így élvezhetetlen, várom a 30.-ai patchet hátha akkor jobb lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. mikej95
2013.01.19. 18:44
Jó cikk, kedvet kaptam tőle a játékhoz, de mégse. 2Mbit/s-es nettel nem lehet ma már rendesen multizni, BF3-ban(igen megvettem) is állandóan kizuhantam a pályáról, néha a laggtól nem lehetett lelőni(ami jó buli volt), néha pedig azt sem tudtam hogy haltam meg.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. Ronan
2013.01.19. 19:30
Ki tud, és most kezd, jöjjön ceres szervere,keressétek Montimer karit NC oldalon vagyok.8-)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. kiskoller
2013.01.19. 20:08
Budapesten havi 4ezer forint 50 megás net. Ha jó helyen vagy nem nagy összeg jó nettel rendelkezni.

Azon meg ne csodálkozzunk hogy egy 3 generációs, azaz 5 éves kártyával nem megy egy alapvetően gépigényes játék!

Persze, optimalizálatlan, de maga a fogalom hülyeség. A BF3 talán optimalizált? Ha assemblyben írták volna egy pentium2-es gépen is elszaladna. Ez a játék egy külön motort igényel, speciális maga műfaj is, mert kevés MMO fPS van. Más egy RPG ahol fél sec-es laggal is lehet pvpzni, meg egy FPS ahol fél centi és és földet jelenthet egy fejlővés esetében. Emelett még egy MMORPG-ben se nagyon találkozik az ember több száz fős összecsapással.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. robipinker
2013.01.20. 11:25
BF-3al vígan játszottam. Tény a kettőt nehéz összehasonlítani, mivel a BF3-ban azért nincsenek ennyien.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. robipinker
2013.01.20. 11:26
Továbba pedig van egy funkció a játékban ami kijelzi hogy mi az ami visszafogja az FPS-t. Az esetek 99%-ban a CPU-t írja nem a VGA-t. (Bár nem tudom hogy ennek mennyire lehet hinni)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. Snaketale
2013.01.21. 00:12
pár hete álltunk neki játszani, haverom ajánlotta igen megtetszett! csak ajánlani tudom, grafikailag jól néz ki és marha sok a lehetőség, sokféleképpen lehet játszani
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. n0k0m
2013.01.21. 07:36
Érdekes ez a gépigény dolog. Én is core2duo (E8400-al) játszom (5770-el, 4gb ddr2 rammal), mint a lenti kolléga és mid/high elszaladgál a játék gond nélkül 1920x1080-ban, míg a legtöbb ismerősöm panaszkodik jóval újabb gépekkel. Így gondolom nem lesz nagyobb erőfeszítés optimalizálni mindenki számára.

Viszont egy dolog nem tiszta a játékkal kapcsolatosan. Van a játéknak valami célja/vége? Értem itt azt, hogy elfoglalható e 1-1 kontinens teljesen, majd miután egy frakció győzött újraindulna a szerver? Vagy a warpgate mindig ottmarad és kissé "értelmetlen" ide-oda foglalgatásról van csak szó?

Persze vehetjük azt, hogy 1-1 bázis elfoglalása olyan, mint battlefield-ben megnyerni egy pályát, de azért valami globális győzelem lehetne az élmény kedvéért (ha nincs).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. krutyifix
2013.01.21. 17:15
A cikk remek, a játék nem kevésbé.
Én nem nagyon bízom abban, hogy lesz valami pálfordulás fps ügyben, mivel egyértelműen cpu igényes játék amit jórészt az okoz ha pl egy nagy bázison összecsap 2 vagy több nagy platoon... 2x vagy 3x 50 ember és csak ha a fele lő átlagos 650 rof (rate of fire ) fegyverrel akkor ki lehet számolni mennyi hitreget, fizikát kell kiizzadnia a cpu-nak.
Emlékszem anno, quake 2 ben amikor a 4+ ember elkezdett chaingunozni mindjárt magaaláhugyozott a legtöbb szerver... és az csak 4 ember... itt meg vannak olyan csaták ahol 100+ player van pont egy bázison. Igaz ennek az az ára hogy kliens oldal is kiveszi a részét a netkódból.
Apropó netkód... még is meg tudták csinálni hogy nem darabos a karakter animáció, nincs mikrolag, (imput lag sincs) még is jó a hitbox, nincs olyan mint bf3-ban hogy már rég takarásban vagyok és kapom be a találatokat... úgy tűnik ebben is előljár a SOE
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. kiskoller n0k0m
2013.01.21. 17:18
Ha az egész kontinens a tiéd, kapsz bónuszokat addig amíg valaki más nem hódítja meg az egészet. Amúgy nincs célja a játéknak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. EPG
2013.01.21. 20:37
A PS1-ben teljesen el lehetett foglalni a kontinenseket, ott több értelme volt. Minden frakciónak volt egy biztonságos főbázisa külön szigeten és arról 3 warpgate ment ki. Ha egy frakció nagyon gyenge volt, akkor akár addig lehetet verni, hogy csak a bázisán lehet így volt végcél, az összes kont. elfoglalása. Persze akkor már a két másik sereg teljes erejének kellett ellenállni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. lozsi
2013.01.22. 13:30
Milleren Tr vagy, akkor majd őket keressétek meg: (Jammers): Snomag, Krinyo, Dravier. Ők invitálnak majd. Aztán TS csatorna + kód ott van a leírásnál.
Kezdőknek nagyon kemény,és lassú a fejlődés. Sok idő,mire az ember rájön,mit is kell csinálni. I3+GTX460 mellett is le kellett vennem a grafikát,mégis kifagy fél-egy óránként sajna. (WIN7 32bit)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Trevize198...
2013.01.22. 23:26
A sok istenítés miatt feltettem. Maga az elv nagyszerű, eszméletlenül élvezhető és nagyon hatalmas fun jöhet belőle össze. A megvalósítás egyelőre szerintem gyenge, kiváncsi vagyok arra a bizonyos patchre majd. i5-2500k, 8gb ram, HD7850OC még a leglowabb grafikán is akad néha. Vagy ha nem is feltétlenül akad, de én kényes vagyok ilyesmire. Lowon meg ronda is a játék tegyük hozzá. Ezzel kell majd valamit csinálniuk mert ez nem normális. A játékkal viszont azért vannak gondok. 2-3 napja játszom, nem értettem meg még mindent, de az egyértelműen kiderült, hogy a nagyobb szintűek vagy pénzesek kevéske skillel is be tudnak alázni jobb játékosokat (magamat azért elég jónak tartom, több játékban befutottam kisebb karriert). Szóval lehet az akadás is, lehet a lag miatt is, de néha nagyon nyomoroncok szednek le távolról mint a huzat amikor az én fegyóm el sem visz odáig. Félek ez is amolyan pay2win játék lesz bármennyire is takaróznak az ingyenességgel és hogy nem kell fizetni ahhoz, hogy lelőjj mindenkit. Véleményem szerint az ötlet és az elv 10/10, a megvalósítás pedig olyan 3/10 jelenleg. Ha már egy 6-7re felhúzzák már akkor is év játéka lehetne. Eszméletlen jó ez az egész káosz
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. kiskoller Trevi...
2013.01.22. 23:30
Arra nem gondoltál hogy azok a "nyomoroncok" pont távolsági fegyverekkel szedted le, amikkel esélyük sem lett volna ellened ha te közel kerültél volna hozzájuk?

Ez a játék NEM p2win.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Trevize198...
2013.01.22. 23:43
Nézd már, máris egy okos. Persze nem gondoltam rá, kár, hogy kiírja a játék, hogy mivel szedett le, kik segítettek és a többi, szóval minden adatot ahhoz, hogy tudjam nincs igazad.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Trevize198...
2013.01.22. 23:48
Hoppá elnézést kérek, nem sértésnek szántam, csak ideges vagyok egy tablet miatt
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. kiskoller Trevi...
2013.01.23. 09:55
Ööööhm mit is ír ki a játék? A fegyvert csak.

Ha én felrakok egy kompressort egy 6xes scope-ot meg egy high velocity ammmo pack-et a fegyveremre, esélyem nincs hogy bármit is eltaláljak vele, a hipről jobban szór mint a gépágyú CS 1.6-ban (ami nem kis szó)
Ha én rádobok egy reflex sightot, egy laser sightot, normal ammot akkor viszont 100-200 méterre lövésnél már méterekre felránt a fegyver ráadásul a golyó is csigalassan repül...

Ebben a játékban a csapajáték a lényeg, az hogy egy adott szituációra optimális felszerelést használj, más helyzetben meg bízz a csapattársaid kompetenciájában.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Trevize198...
2013.01.23. 10:29
Az egész játék az unlockolásról szól. Állítólag MMO, de én annyira érzek benne MMO elemeket mint pölö a BF3-ban. Ott is ugyanez volt. Csak ott nem az volt, hogy odamentem az alapfegyverrel és lehoztam egy 1.0-ás KDR-t, hanem már az alapfegyverrel volt reális esélyed jó statok csinálni és ezáltal segíteni a csapatodat. Vagy ha beültem egy tankba akkor is volt esélyem kilőni egy olyat aki már fél éve játszott. Itt mi is van? Akinek jobb fegyverei vannak (más felszerelés, legyen így ahogy mondod) az orbitális előnyhöz jut. Beülök egy tankba és ha nagyszintű tankkal találkozok annyi esélyem van mint prérifarkasnak a gyalogkakukk ellen. Értem én, hogy imádod a játékot, de egy játék ahol a fejlődés a legfontosabb (és itt csak az számít, hogy sokat játsz és effektív legyél), de ezt a fejlődést unlockolni lehet pénzzel vagy mondjuk a "6szorannyitjátszommintte" effektussal az pay2win vagy ha jobban tetszik playfuckingmore2win.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Trevize198...
2013.01.23. 10:31
Bocsánat az MMO kifejezést nem használtam jól.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Trolltaxi
2013.01.23. 10:42
@Trevize: A grafikai beállítást vedd fentebb a low-ról. A videókártyák, mióta divat "zöldnek" lenni nem hajlandók magukat pörgetni, ha azt érzékelik, hogy az alkalmazás nem "akar" tőlük többet. Ha felveszed a beállításokat mediumra, vagy highra, akkor a videókártya is elkezdi hajtani magát, kilép az energiatakarékos módból, az eredmény pedig szebb is, gyorsabb is lehet. Mondjuk a mai napig az Ati kártya kicsit szívás, a játék nVidiára sokkal optimalizáltabb. Mondjuk úgy, hogy legalábbis eltűnik az Ati árelőnye, ami a többi játékban előjön.

A pénzes játékosok pedig nincsenek kifejezett előnyben. Persze bevásárolhatnak már az első napon mindenféle fegyvert, csicsázhatják a karkterüket, vehetnek XP-boostert, hogy a töménytelen sok bevásárolt fegyverre felpakolható kiegészítőket (irányzékok, hangtompító, markolat, extra tár, lángrejtő, laser sight, illetve a járművek fejlesztéseit valamivel hamarabb megszerezze. Merthogy ezeket pénzből nem is tuja megvenni, csak cert pointból, ami a befolyt tapasztalati pontokból jön össsze. (250 XP = 1 cer, egy kill alapból 100 XP, boosterekkel 200 fölé fel lehet tornászni, szerencsés esetben) Tehát a pénzes ember mondjuk kétszer olyan gyorsan szerzi be a kiegészítőket.

Ha hamar halsz, akkor azt soha nem a pénz hiánya okozza.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Trevize198...
2013.01.23. 10:52
"Ha hamar halsz, akkor azt soha nem a pénz hiánya okozza."

Az ilyeneket meg minek kell? Q2 óta mindig aktívan közöm volt valamilyen FPS-hez, van tapasztalat mindenhonnan és mint ahogyan fociban is mondják, látok a pályán.

De...

Még mindig ott tartunk, hogy az unlockolásból áll az, hogy jó legyél a játékban. És mivel lassan jön az XP, még ha foglalsz is vagy éppen killing streaken vagy, ezért nagyon sok időt kell vele tölteni (ami dolgozó embernek nem megy és nem is mehetne, hát ha nagyon akar befizet pénzt). Innentől kezdve megint az van amit én mondtam, minnél többet játszol, minnél többet fizetsz, annál nagyobb esélyel indulsz azonos skillű ellenfelek ellen. Erre az ilyesmi játékokban az ESL vagy CB volt a megoldás, na itt nem tudom, hogy lesz e ilyesmi
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Trolltaxi
2013.01.23. 11:05
@Trevize: Nem igaz, hogy az alap fegyverek használhatatlanok. A TR heavy alap fegyvere a t9-Carv, vagy a VS Orion, a TR pisztoly, a VS alap karabély (Solistice) pl. mind-mind általánosan elismert fegyver. A kiegészítők (1-2 kivételtől eltekintve, pl. lángrejtők) adnak valamit, cserébe el is vesznek. Hangtompító? Csendesebb lövés, nem tűnsz fel a kistérképen, cserébe hulló kőként zuhan a lövedéked 70 méter után. High velocity ammo? Gyorsabban repül, kicsit kitolja az optimális lőtávot, csrébe kiscsikóként kezd visszarúgni a fegyver, vehetsz a csőre kompenzátort (de akkor nagyobb lesz a hangja, és végképp nem tehetsz lángrejtőt)...

A pénzes fegyverek egy része is használhatatlan, legalibbis erősen szituációfüggő , hogy tudod-e használni, vagy csak magadat szopatod vele. Ilyen az összes shotgun, de pl a mini chaingun is sokszor.

És úgy tűnik, a járműves harcot is teljesen kihagytad, legalábbis egy szót nem szólsz róla. A csapatjátékról nem is beszélve. Lehetsz te akármilyen király más játékokban, itt néhány ember simán kicsinálja a rambókat. Arról nem is beszélve, hogy a térképen okosan játszó csapat elég könnyen "kivérezteti" az ellenséget (elzárja a warpgate-et , nem jön erőforrás járműre, kézigránátra, maxokra), elfogalja a bázisaidat (viszlát nehéz tankok!), vagy csak simán egy lépéssel az ellenség elöl jár a kő-papír-olló játékban, és mindig abból hoz sokat, amivel neked nagy kárt okoz, te pedig visszalőni sem tudsz. Sok a gyalogos nyílt terepen? Nesztek 10 liberátor! Micsoda, repülőket küldtök, meg földi légvédelmet? Nesztek 20 tank! Micsoda, levegőből szednétek szét a tankjainkat? Mit szóltok 20 maxhoz? És így tovább... Egyszerűen szopóágon tartanak, te pedig siratod a k-/d-t. Ezt a játékot nem ebebn mérik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. kiskoller Trevi...
2013.01.23. 11:19
De egyszerűen nem érted meg, hogy itt nem a "skill" a lényeg. Ez nem egy quake, vagy call of duty. Ez egy csapatjáték. Ha ezt nem érted meg kár vitatkozni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Trevize198...
2013.01.23. 11:23
Rád nem érdemes szavakat pazarolni, aki nem azon a véleményen van mint te, az rambo, kd huszár. Mondom, hogy jó a játék, jó az ötlet, jó minden, de vannak hiányosságai és nem véletlenül adta ki ingyen az a jótékonysági szervezet sem aki fejlesztette. És bár nagyon szeretném ha inkább javulna mint romlana, de az ilyen játékok arra vannak ítélve, hogy előbb vagy utóbb jöjjön egy peccs amiben megveheted a legnagyobb e-penist az egész univerzumban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Trevize198...
2013.01.23. 11:29
Ez trolltaxinak ment.

kiskoller: a skill az nagyon sokmindent jelent egyszerre, reflexeket, azt, hogy át tudod gondolni, hogy adott terepen milyen irányokból jöhet az ellenfél és mivel. és a többi, és a többi. Ebbe beletartozik az is, hogy a csapattársaknak segítek éppen azzal amivel kell. nem szeretnék ezzel a szóval dobálózni, mert sztem nem csak annyit takar, hogy 1v1-be lelőlek előlről. még egy vacak 1v1-be is kell taktika, itt egy ekkora pályán, ennyi emberrel ugyanúgy az agyadat is kell használnod mint 1v1-ben. amúgy meg a legtöbb játék csapatjáték, megkockáztatom egy szaros Quake-ben is lehet annyira taktikus az ember, hogy a crossfire-öket jó helyre állítja fel, jó szögekből, egy rushnál ki, hogy, merre megy be stb stb. Nektek az a bajotok, hogy lenézitek ezeket a játékokat vagy nem tudom... Ez a planetside 2 nem bonyolultabb annyival mint amennyivel állítjátok, egyszerűen csak meg kell szokni. De amiket leírtam, azokat továbbra is fenntartom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Trevize198...
2013.01.23. 11:42
Amúgy a grafika beállítás is működik, köszönöm, de sztem a legnagyobb gond az volt, hogy a VSYNC be volt kapcsolva. Azóta mintha normálisabb lenne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Trolltaxi
2013.01.23. 12:19
Trevize, én nem nézek le senkit, csak felhívom a figyelmed arra, hogy a játék lényegesen többet tartogat annál, mint amennyit te kipróbáltál belőle. Ez nem lövölde. Helyesebben: nem csak lövölde. Ezek után aszerint ítélni, hogy neked hogy megy a lövöldözés (és nem megy úgy, mint máshol), 10-ből 3-ra pontozni, pay2win-t kiáltani, a veled egyet nem értőkre "szót sem pazarolni", legalábbis arra utal, hogy belőled a sértett büszkeséged beszél.

Az ingyenes modell, ami szerinted azt bizonyítja, hogy a SOE önkritikát gyakorol, és legalább pénzt nem kér, ha már a nagy Trevize-t nem tudja maradéktalanul kielégíteni - nos ez már a játék tervezésének korai szakaszában eldőlt.

Egy MMOFPS bizony nem működne az MMO rész nélkül, magyarul emberek kellenek, akik játszák. Sok. Nincs, más, ami tartalmat adna a játéknak. Nincsenek szörnyek, nincsenek botok - ha nincs ember, nincs játék, ha nincs játék, nincs játékos, ha nincs játékos, nincs aki fizet. Hogyan lesz sok játékos? Havidíjért? 50+ dolláros dobozos árért? Nem.

Ingyen lesz sok játékos. És mikor marad meg a sok ingyen játékos? Ha a játék fair hozzájuk is. És fair? Igen. Az alap fegyverek jelentős része több, mint használható, és nem csak nagy tömegben, hanem 1-1-ben is. Pénzzel tudsz jobb felszerelést venni? Nem, csak hamarabb. Pénzért csak camo-t vehetsz, azt viszont a játék spotting-rendszere majdnem feleslegessé, használhatatlanná teszi. Vehetsz viszont gyorsabb fejlődést - amitől viszont nem fogsz nagyobbat lőni, vagy nem lesz nagyobb a páncélod. Hacsak nem fejleszted konkrétan a páncélt, amit kimaxolva mondjuk az alap 7 találat helyett 9-et bírsz ki. Olyan fegyverekből, amik általában 6-800 lövés/perc sebességgel tüzelnek. Ez a két találat tehát egészen pontosan 0,17 mp-el jelent hosszabb életet, 700-as tüzgyorsasággal számolva. Borzasztó nagy táp, p2w-fertő... Ha ezt nem tudod az über skilleddel az átlag játékos ellenében kompenzálni, akkor vagy az átlag skill nagyon magas, vagy... rádbízom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. kray
2013.01.23. 12:51
Egészen kedvet kaptam ehhez a játékhoz Szerintem délután le is töltöm

Egyébként meg:
Nem akarok moderálni itt, és ne keverjétek bele a politikát (Trevize!).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Trevize198...
2013.01.23. 13:03
A pontozásom csak és kizárólag a technikai részére (optimalizáltság hiánya, területek kidolgozatlansága, bugok, látványvilág stb) vonatkozott a játéknak, a pay2win meg a személyes véleményem.

Az üzleti modell leírásoddal meg az a gond, hogy nagyon hamar át fog billeni a mérleg nyelve arra a szintre, hogy nem lesz nyereséges (vagy nem lesz eléggé nyereséges) a játék üzemeltetése és akkor jönnek majd a meglepik.

Nem nézel le senkit, csak más véleményen vagyok a játékról bizonyos dolgokban és azóta személyeskedsz, meg azt hiszed, hogy a KDR ki van téve nekem egy cetlire és húzogatom a csíkokat. Előítélet, úgy hívják azt hiszem.

Részemről a vita lezárva, mert ugyanazokat ismételgetjük, te is és én is, szóval meggyőzni nem fogjuk egymást, a véleményem változásának jogát fenntartom, de előrebocsátom, hogy nem hiszek benne.

Amiket meg felsoroltál az tipikusan minden pay2win játéknak a kezdeti stádiuma. Majdnem mindegyik fair-ként kezdi és elkurvul mert nekik nem az a fontos, hogy jól érezd magad, hanem, hogy megetessék a családot otthon.

Nekem a play2win és a pay2win nagyon közel van egymáshoz, mert bármennyire is furcsa, az idő szószerint pénz. Teljesen mindegy, hogy te 10 órát baszol el az életedből egy nap, vagy 2-t és befizetsz mellé 3000 Ft-ot. És most a játék jelen állása szerint iszonyatos sok CERT kell ahhoz, hogy egyenlősödjenek a játékosok. Ami iszonyatosan sok órát jelent.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. kiskoller kray
2013.01.23. 13:06
Gyere woodmanra TR oldalra, én ott vagyok.

Az upgrade-ek közül van pár darab, összvissz 500-1000 cert értékbne ami sokat dob, utána szinte semmi bónuszt nem kapsz, 10.000 cert elköltésével.

Repcsibe kell az egyes szintű flare, utána az hogy 1 vagy 2 seccel kevesebb a cooldown tökmindegy.

Puskára kell egy jó scope, egy forward grip és kész. Utilitynél kell egyes szintű páncél ami ad 10% hp-t, az utolsó szinten elkölthetsz 1000 certet +3%-ért eg yolyna játékban ahol másodperc törtrésze alatt meghalsz ha bekapsz egy sorozatot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. kiskoller
2013.01.29. 21:56
Viszont már kezd elegem lenni abból hogy nem tudok bejelentkezni a játékba. Már lassan egy hete nem tudok belépni, mert prime-timeban nem bírják a szerverek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Trevize198...
2013.01.30. 11:12
Nekem még nem volt ilyesmi problémám, néha lassan jelentkezik be (5 perc), de eddig még mindig beengedett. De hozzáteszem, nem játszottam mostanában annyit mint az elején.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. badclyde
2013.03.17. 19:15
Feltettem, utána frissiben be is engedett, azóta a felhasználó név és jelszó rossz témával nem enged tovább, csináltam egy új felhasználónevet és utána is ezt nyomja.. vicc az egész.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. badclyde
2013.03.17. 19:17
Le is szedem
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!