iPon Cikkek

Prémium 24"-es monitorok tesztje

Dátum | 2008. 05. 19.
Szerző | Terrayon
Csoport | MEGJELENÍTÉS

A 24”-es TN paneles monitorok a mérséklődő áraknak köszönhetően hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, mi viszont kíváncsiak voltunk, hogy megér-e némi többletköltséget, ha ugyanekkora méretben prémium panellel és számos extrával ellátott változatokat szeretnénk használni. Ezeket elsősorban professzionális célokhoz ajánlott beszerezni, mint képszerkesztés vagy tervezői munka, de az utóbbi időben az xVA panelek fejlődésének hála már játékokhoz és nagy képfrissítésű videók megtekintéséhez is remekül használhatóak. A teszt szereplőitől a magas árért cserébe nagy színhűséget és betekintési szögeket várunk el, de megnézzük, hogy kiállják-e a játékok próbáját is. Célunk tehát egy olyan monitort találni, mely minden felhasználási területen megállja helyét, valamint figyelembe vesszük kényelmi szolgáltatásait is.

Kezdjük mindjárt a száraz specifikációkkal, melyeket egy táblázatban foglaltunk össze
:


Ezek után pedig lássuk, hogyan teljesítettek a gyakorlatban.
Első szereplőnk a HP prémium termékpalettájáról érkezett, melyet mindössze irodai felhasználásra szántak, ennek megfelelően olyan extrákat, mint a HDMI vagy komponens csatlakozó elhagyták, ezért a monitor csak PC-s használatra javasolt.


Az átlagos méretű doboz jól becsomagolt kellékei a szoftveres lemezen és útmutatón kívül négy monitor kábelt, egy USB-s vezetéket és egy táp kábelt tartalmazott. A megjelenítő tudásának megfelelően így tehát mindent megkapunk. A mellékelt CD-n, driver-en és színprofilon kívül megtaláltuk a HP Display Assistant menüvezérlő szoftverét, mely beépített színkalibrációval is rendelkezik. A Pivot Pro a kép 90 fokos elforgatását teszi lehetővé, a HP Display LiteSaver programjával pedig időzíthetjük a képernyő ki- és bekapcsolását.

Legkisebb magasság......legnagyobb magasság.
A panelt és a hozzá tartozó talpat külön találtuk meg a dobozban, de az összeszerelés nagyon könnyen ment, elég volt a helyére illeszteni és egy kattanás kíséretében meg is történt az egyesülés. A monitor nehezített talpa nagymértékben elősegíti a stabilitást, olyannyira, hogy csak nehezen tudtuk elmozdítani a készüléket a helyéről. A pivot módhoz szükséges elforgatás a HP-nál bizonyult a legnehezebbnek, ennek megfelelően a legnagyobb stabilitással is ő bírt, a talpa körüli megforgatásról szintén ugyanez mondható el, kár, hogy erre mindösszesen 90 fokban hajlandó. A panel magasságállítása és dönthetősége széles értékek között mozog, de ezekhez szintén nagy erőkifejtésre volt szükségünk.


Jó minőségű műanyagok jellemzik a készüléket, még a kábelek elvezetéséhez szükséges takaró fedelekre is gondoltak. Egyetlen problémánk a menükezelő gombokkal voltak, nem tudni, hogy gyártási hibáról van-e szó vagy ez a típus sajátossága, hogy ferdén állnak. Ez azért furcsa, mert a sorozat 19”-es tagja már járt nálunk és akkor hasonló problémával nem találkoztunk. Ettől eltekintve használatuk nagyon kényelmes volt, mivel nyomáspontjuk kiváló és megfelelő visszajelzést is kaptunk használatuk közben. Az állapotjelző LED apró mérete és mérsékelt fénye kivívta tesztünk legjobb minősítését, igaz a menüből kikapcsolni nem lehet, de nem is volt rá szükség.

A képernyő menüje az irodai használathoz szükséges alapbeállításokkal lát el minket, de választhatjuk a haladó menüt, ahol további lehetőségek nyílnak meg előttünk. Sajnos itt sem találtunk előre beállított kép sémákat, mint mozi, szöveg vagy játék mód, egyetlen profilt kell használnunk, azt viszont megfelelően be tudtuk állítani a színhőmérsékleti részlegben. A megjelenítésre szánt bemeneti video jel kiválasztása automatikusan történik, ha viszont mi szeretnénk eldönteni, hogy a két DVI-I bemenet közül melyiket szeretnénk látni, ki lehet kapcsolni ezt a funkciót, ilyenkor a dedikált input gomb lesz segítségünkre. A natív felbontástól eltérő képet példásan kezeli, a teljes képernyős módon kívül képes képarány megtartás melletti nagyításra és 1:1 megjelenítésre egyaránt. Audio bemenettel és beépített hangszórókkal nem rendelkezik, viszont a monitor hátulján és oldalán találtunk 2-2 USB kivezetést, ezzel megkönnyítve a pendrive-ok és más USB-s eszközök csatlakoztatását.

KépminőségHáttérvilágítás
6 ms-os válaszideje már játékokhoz is használhatónak bizonyult, igaz gyors mozgásoknál enyhe utánhúzás volt látható egy zöldes árnyékkal kiegészítve, de használat közben pár perc alatt meg lehetett szokni, ezért ezt csak szőrszálhasogatásként említettük meg. Színhűségét még a WCG-os monitorokénál is jobbnak tartjuk, az xVA panelek előnye itt is megmutatkozott. Betekintési szöge szintén remek volt, egyedül felülről nézve vesztett fényerejéből valamelyest, de láthatósága minden irányból kiváló maradt. A háttérvilágítás teljesen homogén, bevilágítás nem látható egyik oldalon sem, a fekete szín pedig már nagyon közel áll a teljes sötétséghez. A fehéregyensúly beállítása semmilyen erőfeszítést nem igényelt, ugyanis már a gyári beállítások mellett is tökéletes volt. A monitor tesztek bebizonyították, hogy kontrasztja remek, az 1,2%-os fényerő megkülönböztethető a 0%-ostól, valamint a 98,8%-os fényerő szintén eltér a 100%-ostól. Ez nagyon szép eredmény, erre egy TN panel sem lenne képes, viszont a HP ezt a Samsungnak köszönheti, ugyanis tőle vásárolták hozzá a panelt. Sávosodás semmilyen esetben sem fordult elő, szövegolvasásra pedig élességének köszönhetően kiválóra vizsgázott.


Vélemény

A puritán megjelenésű monitor, mely sem csatlakozókban, sem képprofilokban nem bővelkedik tapasztalataink szerint valóban leginkább irodai használatra javallott. Ezt tovább erősíti, hogy a többi, hasonló árkategóriájú monitor extra kényelmi funkciói is hiányoznak belőle, mint a PIP (kép a képben) vagy a konzolos felhasználás lehetősége. Ha ezekre nincs szükségünk, akkor remek társunk lehet a munkában (akár grafikai munkában is) vagy egy DVD megtekintése alatt, ugyanis nagy erénye, hogy kiváló panellel szerelik. A remek színvisszaadása és mély feketéje különösen tetszett, valamint az, hogy apró, bosszantó hibákat sem találtunk rajta, ami általában a zavaró LED szokott lenni. A gyártó 3 év korlátozott garanciát vállal, pixelhiba garanciát viszont nem, de hozzá tartozik az igazsághoz, hogy eddig még egyetlen HP monitoron sem találkoztunk pixelhibával. Mindent összevetve a 173 ezer forintos vételárat sokalljuk érte, ha viszont a felsorolt hiányosságokat pótolnák, vagy mérsékelnék a vételárat, akkor különösen ajánlanánk, így csak a tetszett titulust és mai tesztünk harmadik helyezését sikerült kiérdemelnie.
Az LG játékosoknak és mozi rajongóknak szánt monitorja kis dobozban érkezett, a teszt szereplői közül egyedül neki jutott fül, így a szállítás ebben az esetben bizonyult a legkönnyebbnek.


A kábelekkel igyekeztek spórolni, ugyanis az USB, táp és az analóg kábeleken kívül csak egy HDMI-DVI vezetéket kapunk, ez a közös megoldás viszont meggátolja, hogy egyszerre csatlakoztassunk játékkonzolt HDMI bemeneten és egy PC-t DVI bemeneten. Az üzembe állításhoz szükséges használati útmutatót, driver CD-t és törlőkendőt rendre megtaláltuk, emellett a Pivot Pro szoftverét is megkapjuk (a HP-hoz hasonlóan), mellyel 90 fokos képelforgatást eszközölhetünk. Menükezelő és színkalibráló szoftvert viszont nem találtunk a csomagban.

Legkisebb magasság......legnagyobb magasság.
A kisméretű doboz hátránya, hogy a monitor talpát nekünk kell felszerelni. Aggodalomra viszont semmi ok, a megjelenítő nyakához egy csavar segítségével problémamentesen sikerült felerősíteni a talpat. Megfelelő súlyozásának köszönhetően minden esetben stabil helyzetben tartotta a monitort, a magasságállítás pedig széles spektrumon történik. Dicséretére váljon, hogy a forgathatóság és pivot módba helyezést könnyed mozdulatokkal sikerült elérni. A panel dönthetősége viszont csak átlagos értékek közt lehetséges, ehhez szintén kisebb erőkifejtés kellett, mint a HP esetében.


Az anyaghasználat dicséretes, vastag műanyagok használata elősegíti a minőségérzetet. Egyedül a monitor talpa csillog, ezt leszámítva a matt fekete burkolat segít elrejteni a nem kívánt ujjlenyomatokat. A menükezelő gombokról viszont nem tudunk ilyen jókat mondani, sajnos a káva alján kaptak helyet, így nagyon könnyen mellényúlhatunk. Egyforma alakjuk tovább ront a helyzeten, használatuk közben nagyfokú koncentrációra volt szükség, ez a gyors és hatékony menüvezérlést nagymértékben hátráltatta. Az állapotjelző LED bekapcsolva kéken, készenléti módban pedig narancssárgán világít. Mindezt elviselhető fényerő mellett teszi, de lehetőségünk van ennek kikapcsolására is, mi inkább így használtuk. A monitor oldalán egy audio és két USB kimenetet találtunk, mely a csatlakoztatni kívánt eszközök használatát nagyban elősegíti.

A képprofilok tárháza kimerül a színhőmérséklet beállításában, a 9300, 6500 Kelvin fok, sRGB ipari megjelenítésen kívül egyéni értékeket is használhatunk, a kontraszt állításával viszont óvatosan bánjuk, mert túl magas értékek mellett könnyen rikító színeket kapunk eredményül. A bemenetek D-Sub, HDMI és komponens közül választható ki, a jelválasztás automatikusan történik, de felülbírálható az erre a célra elhelyezett gombbal. A maximális felbontástól való eltérést példásan kezeli, az 1:1 megjelenítési módon kívül a képarány megtartás melletti nagyításra képes. Utóbbit Full módként érhetjük el a menüben, mely 4:3-as arány esetén meghagyja a fekete részeket a kép szélén, így tehát valóban megmarad a képarány anélkül, hogy bármilyen levágást eszközölne a monitor. A kép torzítására használt valódi teljes képernyős módot nem találtuk meg, de véleményünk szerint ez a leghaszontalanabb megjelenítési forma, ezért ezt nem rójuk fel hibaként. Audio kimenethez tartozó beállításokkal a monitor nem rendelkezik, így a konzol vagy DVD/Blu-ray lejátszóknál használatos HDMI csatlakozóból teljes vonalszinten szólal meg a hangsáv a fejhallgató kimeneten. A monitor egy igen hasznos funkcióval is rendelkezik, képes egy másik bemenetről származó jelet a meglévő képünk mellett vagy egy kis ablakban megjeleníteni, melynek helyzetét is beállíthatjuk, megadhatjuk, hogy a képernyő mely sarkában jelenjen meg.

KépminőségHáttérvilágítás
8ms-os válaszidejének megfelelően a mezőnyben a legnagyobb válaszidővel rendelkezik, ezt játékok során megtapasztaltuk. Vérbeli játékosoknak nem kimondottan ajánlott, de még ilyen szempontból a használhatóság határán belül helyezkedik el, ugyanis zavaró árnyék-hatást nem tapasztaltunk használat közben. Látószöge az xVA panelekhez illően viselkedett, minden irányból jól látható, szintén felülről veszít csak fényerejéből. Színhűségben szintén jóra vizsgázott, bár a legszebb beállítása mellett sem tudtunk olyan képmegjelenítést elérni, mint egy S-PVA panelnél, összehasonlítva kissé fátyolos képet kaptunk, ennek ellenére jóval a TN panelek minősége felett foglal helyet. A HP monitorjával szembeni vereségét a nem túl mély feketéjének is köszönheti, ennek megfelelően a kontrasztja is gyengébb, a helyzeten pedig tovább ront, hogy a háttérvilágítás foltos és bizonyos esetben (a képet oldalról megtekintve) még a fénycsövek helye is látszik. A fehér szín beállítása nem sikerült tökéletesre, leginkább vajszínűre emlékeztet, amit a színhőmérsékleti beállítással sem sikerült kompenzálni. A szürkeátmeneti teszt alatt észrevettünk némi elszíneződést, ezt leszámítva más hiba nem fordult elő, élességének köszönhetően szövegolvasásra kiválóan használható.


Vélemény

A specifikációk alapján egy remek megjelenítővel is lehetett volna dolgunk, sajnos a teszt alatt nem ez derült ki. A jó anyaghasználat, kikapcsolható LED, a kiváló testre szabhatóság és komponens bemenet egy komoly monitort sejtet, ám ezek önmagukban kevésnek bizonyultak. A jó minőségű panel ellenére éppen a képminőséggel akadt a legtöbb problémánk, a háttérvilágítás gyengesége megpecsételte a monitor sorsát, a menüvezérlő gombok pedig tovább súlyosbították a helyzetet. A TN panellel szerelt modellek közül minden bizonnyal ő kerülne ki győztesként, de a prémium kategóriában mért eredménye csak tesztünk utolsó helyezéséhez volt elegendő. A 159 ezer forintos árcédula egy jó háttérvilágítással kombinálva minden bizonnyal ajánlott vételt eredményezne, de így csak a márka rajongóinak ajánlható. A gyártó a 3 éves garanciát a tőle megszokott módon 3 nap pixelhiba garanciával is kiegészíti.
A BENQ kifejezetten játékosoknak szánt monitora a mezőny egyik legbiztatóbb darabja, számos csatlakozójának és képprofiljának köszönhetően komoly eséllyel indul a győztes címért.


A nem mindennapi talpazatnak köszönhetően a legnagyobb, ámde legvékonyabb dobozban ő érkezett. A kellékek tárháza itt is teljesnek mondható, a szokásos útmutatón kívül a driver CD-t egy papír füzetben kapjuk meg, a kábelek repertoárjából pedig a HDMI sem hiányzott. Amit máshol nem találtunk meg, egy fedő szalag és egy a monitor tetejére helyezhető műanyag léc, melyre fejhallgatót és játék kontrollert akaszthatunk fel. Színkalibráló- vagy menüvezérlő szoftvert nem találtunk a csomagban, a szoftverkörítés mindössze driverből, dokumentációból és egy képernyőkímélőből áll.

Magasságállítás nincs.Ötletes kampók fejhallgatónak, gamepad-nek.
A szokatlan televízió készülékre emlékeztető talpazat oldalirányban elmozdíthatatlanná teszi a monitort, de előre vagy hátra könnyen lebillenhet, ezért körültekintően kell a megjelenítőt arrébb mozdítani. Szintén a talp korlátaiból fakad, hogy magasságállításra, pivot módra és forgatásra nem nyílik lehetőségünk, a panelt viszont nagyon szűk keretek között, de lehetséges, hogy megdöntsük annak megfelelően, milyen magas asztallal és székkel rendelkezünk.


A monitort közelebbről megvizsgálva jó minőségű anyagokkal találkoztunk, a színválasztás is szerencsés, a szürke talpazaton sem ujjlenyomat, sem por nem volt látható. A menüvezérlő gombok a monitor oldalán kaptak helyet, jó nyomáspontjuknak és a nagy méretüknek köszönhetően könnyen használhatóak. Az állapotjelző LED zöld színe és kellemes fényereje egyáltalán nem volt zavaró, készenléti állapotban narancssárgán világít.

A főmenü tallózása nem nevezhető gördülékenynek, mivel némi késéssel reagál a gombnyomásra, a képprofilok gyorsmenüje viszont azonnal végrehajtotta a váltásokat. Ennél a monitornál éreztük igazán, hogy van értelme a képi módoknak, ugyanis a Movie és Photo mód valóban élénkebb színeket eredményezett, a Perfect Motion technológiának keresztelt eljárással pedig a monitor szinte utánhúzás-mentes megjelenítést ért el. Ez több fokozatban is elérhető, lényege, hogy a hasznos képkockák között fekete képkockákat helyez el a megjelenítő, ezáltal csökken a szemünk tehetetlenségéből eredően utánhúzásnak látott hatás mértéke. A kategóriában elvárható PIP, vagyis kép a képben funkciója egy második jel megjelenítését teszi lehetővé, az ehhez felhasznált video jelet magunk is kiválaszthatjuk a rendelkezésre álló bemenetek közül. A 16:10-es képaránytól eltérő felbontások kezelése minden igényt kielégít, 1:1, aspect és full módok állnak rendelkezésre. A video bemenetek tárháza szintén teljesnek mondható, a szokásos D-Sub és DVI bemeneteken kívül a HDMI, komponens, kompozit és s-video csatlakozás videomagnó, kamera és konzol használatát is lehetővé teszi. A káva oldalán két USB kivezetést és fejhallgató csatlakozót találtunk, mely a HDMI jelből választja ki a megfelelő csatornát. Így elmondhatjuk, hogy a táp kapcsolóján kívül mindent megtaláltunk, amire csak szükségünk lehet.

KépminőségHáttérvilágítás
6 ms-os válaszideje a gyakorlatban a mezőny legkisebb válaszidejét produkálta, Game móddal (Perfect Motion) kombinálva pedig verhetetlen volt, igaz ilyenkor számolnunk kell a fekete képkockák okozta villódzással is, mely egy idő után fárasztotta szemünket. A prémium monitorok színhűsége az egyik legnagyobb előnyük, a BENQ esetében sem történt másképp, a remek színeket a képi módokkal kombinálva nagyon szép eredményt értünk el. Betekintési szögei kiválóak, csak felülről nézve vesztett némi fényerőt, az olvashatóság minden irányból megmaradt. A fekete megjelenítése kategóriájának megfelelően mély, ennek köszönhetően kontrasztja is nagy értékkel büszkélkedhet, egyedül az 1,2%-os feketét nem tudtuk megkülönböztetni a teljes sötétségtől. A háttérvilágítás az oldalakon látható enyhe bevilágítástól eltekintve homogénnek mondható. A fehéregyensúly beállítása semmi időbe nem került, ugyanis a színhőmérsékleti profilok közül elég volt a Normal módot kiválasztani, ez tökéletesen megfelelt a fehér színnek. A kontraszt állításával viszont érdemes óvatosan bánni, ugyanis a nem megfelelő beállítás könnyen tönkreteheti a már előzőleg jól beállított képet.


Vélemény

A korábban szerzett jó tapasztalataink miatt a BENQ megjelenítőjétől sokat vártunk és meg kell, hogy mondjuk, nem csalódtunk. A számos képprofil, játék mód, rengeteg video bemenet, fejhallgató és USB kimenet mind a monitor funkcionalitását gazdagítja, negatívumként a tápkapcsoló hiányát és a testreszabhatóságot hiányoltuk, mint a magasság állítás, forgathatóság és pivot mód. Ezekkel együtt és egy picivel jobb háttérvilágítással minden bizonnyal elnyerte volna tesztünk első helyezését, így viszont be kell érnie a második hellyel. Ennek ellenére 173 ezer forintos vételára és komoly tudása miatt ajánlott vételnek tartjuk. A 3 év garancia nem tartalmaz pixelhiba garanciát, hozzátesszük a tesztpéldány pixelhiba-mentes volt.
Utolsó szereplőnk a Samsung méltán elismert T sorozatából való, az elődje (244T) már meggyőzött minket, ezért kíváncsiak voltunk, utódja hogyan szerepel majd.


Az átlag alatti mérettel rendelkező dobozban minden fontos kelléket megtaláltunk, a telepítő CD-ről a driver mellett a szokásos színkalibráló szoftver (Natural Color Pro) és a pivot módhoz szükséges AutoRotation Premium szoftvere is helyet kapott. A MagicTune Premium menüvezérlő programja lemaradt a lemezről, de pótolhatjuk, ha letöltjük a Samsung weblapjáról, ugyanis zökkenőmentesen együttműködött a monitorral és színkalibrációt is találtunk benne.

Legkisebb magasság......legnagyobb magasság.
A dobozból kiemelve elégedetten nyugtáztuk, hogy az összeszereléssel nem kell foglalkoznunk, kerek talpának előnye, hogy minden irányban egyformán jó stabilitást kölcsönöz a monitornak. Állítható magassága filmek megtekintése közben lehet segítségünkre, a panel dönthetősége pedig átlagon felüli értékek között skálázható. A pivot módhoz szükséges elforgatást a HM sorozathoz hasonlatosan könnyedén hajtottuk végre, kár, hogy a könnyű állíthatóság a panel stabilitásának rovására ment, ugyanis hajlamos az ingadozásra.


Közepesen vastag, matt műanyagok alkotják a kávát, a kinézet egy az egyben a 245B modellével egyezik meg. A kezelőszervek ennek megfelelően rendkívül jól sikerültek, a nyomáspont tökéletes, gombjai minden esetben pontosan reagáltak, ezért a MagicTune szoftverét csak sötétben érdemes használni, ebben az esetben viszont jól jön, mivel a gombok a többi monitorhoz hasonlatosan nem rendelkeznek saját fénnyel. LED indikátora csak kék fény kibocsátására hajlandó, működés közben állandó, készenléti módban pedig villogó fénnyel jelzi, hogy nem kap video jelet. Mivel ez sötétben igen zavaró tud lenni, elhelyeztek egy fényerő szabályzót a menüben, melyet rögtön a legalacsonyabb szintre állítottunk, ennek hála fénye még sötétben is kellemes erősségűvé vált.

A menü számos funkciója közül csak a különlegességeket emelnénk ki, mint a bemenetei video jelek elnevezése, az összes lehetséges csatlakoztatható eszközből kiválasztva egyedivé tehetjük a bemeneti csatornákat. A MagicBright profilok közül egyedül a Dynamic CR-t kell elfelejtenünk, a többi a megfelelő helyzetben használva (játék, film, szövegolvasás) valóban élvezhető képet nyújtott. A számos képbeállítási és színhőmérsékleti profilok ellenére nekünk minden esetben az egyedi beállítások nyújtották a legszebb képet, érdemes tehát kísérletezni vele, az eredmény megéri, mivel a teszt során a legszebb színeket ennél a típusnál tudtuk előcsalogatni. Ha a natív felbontástól eltérünk, a képarány megtartása melletti nagyítást (4:3 mód) vagy a teljes képernyős (Wide) módot használhatjuk. Ha nem szeretnénk képtorzulással találkozni, előbbivel járunk jobban. A megjelenítésre szánt jelet szintén a menüben választhatjuk ki az analóg, DVI, komponens, kompozit, s-video vagy HDMI bemenetek közül, bár ezt automatikusan is megteszi helyettünk, ha bejövő jelet észlel. A HDMI csatlakozásról leválasztott audio csatorna a fejhallgató kimeneten szólal meg, mely a monitor hátulján került elhelyezésre. Opcionális hangszórókhoz egyenáramú kivezetést is találtunk, melyet a menüből ki is kapcsolhatunk. A PIP módhoz használt jelet is a menüből választhatjuk ki, nemcsak méretét, de pozícióját is  megadhatjuk.

KépminőségHáttérvilágítás
A monitor használata során kísérteties hasonlóságot véltünk felfedezni a tesztben szereplő HP monitor képével, ezért utánanéztünk és kiderült, hogy az LP2465-ös típust szintén ezzel a panellel szerelték. Ennek ellenére a Samsung képes volt a dinamikus kontrasztvezérléssel és számos színbeállítási lehetőségével túlszárnyalni a HP által nyújtott színmegjelenítést. 6 ms-os válaszideje a gyakorlatban viszont gyengébben szerepelt, de még elfogadható mértékű utánhúzásán és zöldes árnyékoló hatásán némiképp segített az MPA névre keresztelt, a BENQ-nél már korábban megismert fekete képkockát beillesztő technológia. Ennek ellenére játékra még mindig a BENQ ajánlott, ugyanis az utánhúzást csökkentő hatás jóval nagyobb eredményhez vezetett, mint a Samsung esetében. A széles betekintési szögeknek köszönhetően minden esetben jól látható volt a képernyő, a fekete szín mélysége pedig az etalonnak számító 971P-hez hasonlatos, bár még mindig nem éri el azt. A háttérvilágítás is példásan vizsgázott, bevilágítást minimális mértékben a jobb szélen láttunk, ezt leszámítva a kép teljesen homogénnek bizonyult, így a filmek megtekintése is zavartalanul zajlott. A tesztek arról tanúskodnak, hogy kontrasztja a legjobbak között foglal helyet, képes volt megkülönböztethetően megjeleníteni a legfeketébb és legfehérebb árnyalatokat is egyszerre. A fehéregyensúly a színhőmérséklet szerinti Normal állapotában valóban tökéletesen fehér képet nyújtott, az éles szövegmegjelenítés pedig a többi tesztalanyhoz hasonlatosan neki sem okozott problémát. A tesztek alatt színtorzulással vagy más zavaró hatással nem találkoztunk.


Vélemény

Ha röviden szeretnénk összegezni, akkor kijelenthetjük, hogy megtaláltuk a majdnem tökéletes monitort. Minden felhasználási területen megállta helyét, negatívumként csak két dolgot tudunk megemlíteni. Játékok során az MPA technológiának hatását nem igazán éreztük (ebben a BENQ sokkal jobban szerepelt) és az örök probléma: a borsos ár. Jelenlegi áráért, vagyis 208 ezer forintért már plazma tv-t is kaphatunk sokkal nagyobb méretben, igaz nem ilyen felbontás és testreszabhatóság mellett. Ha újra átgondoljuk a teszt többi szereplőjének árait, még így is a legjobb ár/érték aránnyal rendelkezik, ezért ajánlott vételnek tartjuk és természetesen tesztünk győztese is. A gyártó a termékre 3 év jótállást vállal, ebből 3 nap pixelhiba garancia.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások