iPon Cikkek

Prémium monitorok az ASUS-tól

Dátum | 2013. 10. 04.
Szerző | Terrayon
Csoport | MEGJELENÍTÉS

Ma két prémium kijelző is bemutatkozik az Asus kínálatából, egy 27 inches, valamint egy 29 colos extra szélesvásznú dizájnmonitor.

A kijelzők adatai a következő táblázatban olvashatók:


Amit érdemes már az elején megjegyezni, hogy a kijelzők magas ára azért indokolt, mert a monitorokban rendes prémium panel található meg (egészen pontosan egy-egy AH-IPS típus, amit az LG fejlesztett ki, és fejleszti tovább folyamatosan). Ennek megfelellően a tesztelést szigorú szemmel végeztük.

Asus PA279Q


Az Asus kínálatában ez már a sokadik monitor, ami nem titkolt szándékkal a grafikusoknak/fotósoknak készült. A 27 inches prémium kijelzők tábora egyelőre még nem túl széles, ezért mi mindig örülünk, ha egy újabb példánnyal ismerkedhetünk meg. A küllem maradt a régi, matt fekete festés és szögletes formák régi ismerősként köszöntenek minket. A káva szélén egy vonalzó is megtalálható a könnyebb méretezés érdekében, ezek a segédvonalak nyomtatás előtt lehetnek hasznunkra. Szintén a méretezést segíti a QuickFit rácsozás, melynek színét is megváltoztathatjuk a menüben. A már jól bevált mérnöki megjelenés komoly beltartalmat sugall, ami bizalomgerjesztő a mai műanyagmonitorok világában. Ennek megfeleleően az anyagminőség is egészen jó, a káva kellően vastag, az illesztések pontosak.


A készülék menügombjai a káva elején, jobb oldalt találhatók meg. Ezek bár szürkületnél nem látszanak, az OSD mégis könnyen használható, mert a kijelző kapott egy ügyes mini joystick-et, amivel kényelmesen barangolhatunk a menüben. A monitor gyorsgombokkal is rendelkezik, amik a könnyebb kezelést segítik. Egy a képprofilok előhívásáért felel, egy a QuickFit rácsozásért, mellyel még később foglalkozunk. A bemenetváltás funkció is dedikált gombot kapott, továbbá beállíthatunk még 2 gombot tetszőlegesen pl. hangerőszabályzásra és fényerőszabályzásra, így a lehetőségek közül semmit sem hiányoltunk. A részletekre is gondoltak, mert az állapotjelző lámpa fényeit letilthatjuk a menüben, ha akarjuk, de mivel nem voltak zavaróak, nem éreztük szükségét ennek.


Fotós monitorról lévén szó, a készülék egy nagyon komoly és robusztus állványt kapott, amin minden konfigurációs beállítás elvégezhető, ami csak létezik. A panel +/- 60 fokban fordítható oldalirányba, és az állvány a magasságállítást is támogatja, erre egy 13cm-es tartományon belül képes. Kár, hogy a beállított magasságot nem lehet rögzíteni, és egy fülnek is örültünk volna a készülék hátulján. A panelt előre 5 fokban, hátrafelé 20 fokban lehet megdönteni, ez már egy kellően széles tartomány. A monitor a porté módot is támogatja, ami szintén jó hír, ha fotós munkát szeretnénk vegezni, csak kár, hogy a menüt nem lehet vele együtt elforgatni. Apróság, de amikor visszatérünk a vízszintes beállításhoz, akkor a panel 1-2 fokkal túlmegy a vízszintes helyzeten, ezért kicsit korrigálnunk kell rajta.


Ha mégsem szeretnénk élni az állvány lehetőségeivel, jó tudni, hogy ez leszerelhető, a helyére pedig VESA 100 szabványú fali állványt tehetünk. A video bemenetekkel nem fukarkodtak, a monitor hátulján 2db DisplayPort, 1db HDMI és 1db Dual-Link DVI kapott helyet. Ha mindez nem lenne elég, egy 6 portos USB 3.0-s hubot is beépítettek a kijelzőbe, aminek 3-3 csatlakozója található hátul és oldalt, utóbbiak mellett pedig egy memóriakártya-olvasó is található. A monitornak beépített hangszórói is vannak, amik felfelé sugároznak, ezért nagy térérzetünk nem volt, azonban normál hangerővel, és már egészen jó minőségben szólaltak meg, ezért zenehallgatásra is lehet használni ezeket. Hátul egy fejhallgató kimenet is helyet kapott, csak kár, hogy ez nem egy kényelmesebb helyre, például oldalra került. A készüléket audio bemenettel is felszerelték, azért, hogy a hangszórók külső forrásból is meg tudjanak szólalni. A melléklettel is nagyvonalú volt a gyártó, mert a legszükségesebbek mellett a kevésbé fontosakat is a készülékhez csomagolta (DisplayPort, HDMI, Dual-Link DVI, USB 3.0, audio kábel, tápkábel). Ezen kívül találtunk egy kézikönyvet, telepítő CD-t, kábel kötegelőt, továbbá a pontosabb képszerkesztési munkák érdekében egy árnyékoló kartonpapírt, amit a monitor kávájára tehetünk fel.


 

OSD


Lássuk, mit találunk a menüben. Különlegességekből nincs hiány, az alapvető képbeállítások mellett bőven akad szemezgetnivaló, melyekkel kiaknázhatjuk a monitor képességeit:


Képprofilok

Ami a képprofilokat illeti, a monitorban nemcsak az sRGB, hanem az AdobeRGB is megtalálható (előbbit a monitor 100%-ban, utóbbit 99%-ban képes lefedni), ezek garantálják a legpontosabb színvisszaadást a fotósoknak. A kijelző további profiljai az extra látványvilágért felelnek, a pontosság helyett. A Standard általános használatra ajánlott, míg a Scenery és a Theater profilok fotók nézegetésére és filmek megtekintésére vannak kifejlesztve. Ahogy azt az Asus monitoroknál megszokhattuk, a profilok felülírhatók, és egyenként visszaállíthatók az eredeti állapotukba. Ezen kívül a menüben 2 egyedi profilt is elmenthetünk.

A pontosabb eredmény érdekében a profilok mérését és a kalibrálást ezúttal a basICColor nevű szoftverrel végeztük el.

StandardsRGBAdobeRGBSceneryTheater
A színező profiloktól (Scenery, Theater) nem vártunk sokat, mert ezek nem a pontosságra, hanem a látványra mennek, de meglepő módon még ezek sem rugaszkodtak el túlságosan a valóságtól. A pontossággal a többinél sem volt probléma, sőt, a kijelző már a Standard sémánál is 2-es deltaE értéket produkált (deltaE=színek átlagos eltérése a célértékektől). Az sRGB és AdobeRGB hozták az elvárható szintet, ezért ha a monitort nem a natív színspektrumában, hanem az adott színskálákban szeretnénk használni, ezekre érdemes átkapcsolni. A képprofilok közül látványra nekünk egyébként mind tetszett, a Scenery és Theater pedig különösen alkalmas arra, hogy lenyűgözzük velük ismerőseinket (persze csak akkor, ha ez a cél).

Hogy megtudjuk mit lehet még kihozni a montorból, egyéni beállításokat alkalmaztunk. Erre az említett felhasználói profilok közül kiválasztottuk az egyiket (User1), és arra állítottuk be saját fényerő, kontraszt és színhőmérsékleti értékeinket. A cél ezúttal is a 120cd/m^2 fényerő, 2,2-es gamma és 6500K színhőmérséklet elérése volt.

Helyes monitor beállításokkalHelyes monitor beállításokkal + színprofil
A deltaE érték olyan szintre csökkent, hogy nem volt szemmel látható különbség a monitor színei és a célértékek közt. Az egyedi színprofil betöltésével pedig már szinte tökéletesre tudtuk finomítani a monitor színeit.
A tapasztalatok alapján kijelenthetjük, hogy már a gyári profilok is jók. Ezért ha nem szeretnénk foglalkozni a képbeállítás nyűgével, akkor elég ha az sRGB vagy AdobeRGB sémákat kiválasztjuk, de a legjobb eredmény érdekében érdemes bekalibráltatni (különösen akkor, ha egy ilyen kaliberű kijelzőről van szó mint ez).

A tesztpéldány beállításai

Képminőség

Elérkeztünk a lényeghez, a képminőségbeli tesztekhez. A színcsatornánkénti 10 bites színfeldolgozású AH-IPS panellel szerelt monitor büszke lehet képminőségére, mert színvilága nagyon szép, de egyeseknek kicsit túlszaturáltnak tűnhet. Ez az olyan monitorokra jellemző, amik az AdobeRGB színspektrumot fedik le, miközben sRGB-re készítet tartalmat nézünk, ilyenkor érdemes átkapcsolni sRGB módba. A színátmenetek szép egyenletesek voltak, sávosodást még a különleges színező profiloknál sem láttunk. A fekete színnel elégedettek voltunk, de csak szemből, mert oldalról nézve az IPS paneleknél megszokott kivilágosodással is számolnunk kell. Ez a legtöbb helyzetben szürkésedést, néhol vöröses elszíneződést okozott. A kontrasztskálán egy kivételével minden elem látható volt, a sötét szürkeárnyalatok közül egyedül a legsötétebb olvadt bele a fekete háttérbe. A monitornak óriási fényerőtartaléka van, ezért a kalibrálás során majdnem a legkisebb értékre kellett visszavennünk a háttérvilágítást. A tesztpéldányunkon a megadott beállítások mellett 360 cd/m^2 fényerőt mértünk egy fehér képernyőn (lecsökkenteni 100 cd/m^2 értékig tudtuk a szemkímélő használat érdekében). A rendes matt panelekhez képest a kijelző felülete kicsit fényesebb, de az olvashatóságban ez még nem okozott nekünk problémát.

A monitor video bemenetei közül az összes digitális, ezért nem is lepődtünk meg rajta, hogy ezek tűélesek voltak.

2560 X 14401920 X 10801280 X 7202560 X 14401920 X 10801280 X 720
Az alacsonyabb felbontásokat a monitor kitűnő minőségben tárta elénk, melyek mind alkalmasak szövegolvasásra. Ami mégis a legszebb volt közülük, az 1440*900, 1280*800 és 1024*768, de az 1920*1200, 1920*1080, 1680*1050, 1280*1024, 1280*960 és 1152*864 is csak alig maradt el tőlük. A remek interpolációs képességének köszönhetően a kijelzőt nem lehetett megizzasztani, gyenge felbontást nem találtunk rajta. A képarány kezelése pedig tökéletes, ezért a kép mindig helyes aránnyal jelent meg a képernyőn.


Mivel egy viszonylag drága, fotósoknak szánt kijelzőről van szó, a látószögeket is szigorú szemmel vizsgáltuk. A betekintési szögek jók, de a kontrasztcsökkenés miatt a kép oldalról és függőlegesen kicsit fakóbbnak tűnt, mint szemből. Szemből nézve a legapróbb színeltérést sem tapasztaltuk, a képernyő alja és teteje egyforma színben pompázott.


Ezek után megnéztük a háttérvilágítás egyenletességét. A homogenitás kiemelkedően jó volt, a képszéleken a szokásosnál kisebb sötétedést mértünk, amiért dicséret jár a kijelzőnek.

Fekete képernyő rövid záridővel fényképezveFekete képernyő hosszú záridővel fényképezve
A monitornak van egy gyenge pontja is, a sebesség. Pergős akciójátékokban sajnos nem ezzel fogunk rekordokat döntögetni, ehhez a bemeneti késése túl nagy lenne. Már az ikonok kattintgatása közben feltűnt nekünk, hogy az egérkurzor érezhetően lassan reagált mozdulatainkra. Ez játékok alatt célzáskor lassulást eredményezett (persze nem az egér reagált lassan, hanem a megjelenítés volt lomha), így a papíron impozáns 6ms-os érték szerintünk túlzó. A menüben erre vonatkozó beállítások nincsenek, de a specifikáció alapján a monitorban gyorsítás is van. Ezt bizonyítja még a gyors mozgásnál látható színes elmosódás (ghosting) is.

Asus MX299Q


Lássuk tesztünk másik versenyzőjét, az Asus méltán elismert dizájnmonitorát, amely a prémium panellel szerelt ligában indul. A Designo széria 29 inches tagja nem véletlenül tartozik a dizájnmonitorok közé, szerintünk nagyon pofásra sikerült. Az összhatás letisztult és elegáns, az egybefüggő panelt csak alul töri meg egy vastagabb káva, ami nagyon jól illeszkedik a kijelzőhöz. Szerencsére a szép küllem nem ment a használhatóság rovására, mert a kijelzőben lévő panel sokak örömére matt bevonatot kapott. A készülék hátulja pedig fényes fekete lakkozást, szerintünk ez az ideális kombináció, sokkal rosszabb amikor ezt fordítva csinálják. Ez esetben a „mindent a szemnek, semmit a kéznek” elv nem érvényesül, a tapogatózás során sem ért minket csalódás. A monitort ugyanis jól összerakták, így a minőségérzet sem hiányzik, amikor használjuk.


A kijelzőn érintőgombok vannak, melyek a káva alján, jobb oldalt találhatók meg. Ezek többnyire jól működtek, mert minden érintésre azonnal válaszolt a menü, de a túl nagy érzékenység miatt előfordult, hogy a szomszédos mezők is reagáltak. Megvilágításuk nincs, és sajnos az OSD piktogramjai sem segítenek a kezelhetőségben, mert ezek nem a gombok fölött helyezkednek el (még akkor sem, ha a menüt odaigazítjuk a képernyő szélére). A gyorsgombok némileg segítenek a helyzeten, melyek közül egy a képprofilok előhívásáról gondoskodik, egy a QuickFit rácsozásért, egy a hangerőszabályzásért, egy fényerőszabályzásért, és egy a bemenet váltásért felel. Az állapotjelző lámpa helyzetét, méretét és fényerejét jól eltalálták, ezért jelenléte nem volt zavaró, de ha akarjuk, le is tilthatjuk a menüben.


A monitor állványa inkább látványos, mint praktikus, mert konfigurálhatósága kimerül a dönthetőségben, amire előrefelé 5 fokban, hátrafelé 20 fokban képes. A kijelzőt szorosan rögzítették az állványhoz, ezért billegéstől nem kell tartanunk, noha a gyűrű alakú talprész nem egy masszív példány. A magasságot nem lehet megváltoztatni, de ezt jónak találtuk, ezért nekünk az állítás lehetősége sem hiányzott.


A monitor nem támogatja a fali állványokat, sajnos a dizájnmonitoroknál ez egy bevált dolog, jobb ha megszokjuk. Ami a video bemeneteket illeti, a monitoron csak digitálisak vannak, egészen konkrétan 1db DisplayPort, 1db HDMI és 1db Dual-Link DVI. A monitornak beépített hangszórói is vannak, melyek a jobb hangminőség érdekében a Bang & Olufsen-től származnak. Ezek egészen nagy hangerővel és a szokásosnál jobb minőségben szólaltak meg, hangjukban már némi mélyhangot is sikerült felfedeznünk. A hangszórók azonban lefelé sugároznak, ezért túl nagy sztereo teret ne várjunk tőlük. Azért, hogy a hangszórók külső forrásból is meg tudjanak szólalni, a kijelzőn egy audio bemenet is megatlálható. A monitorról a fejhallgató kimenet sem maradhatott le, ami kicsit kényelmetlen helyen, hátul található meg. A melléklettel ezúttal is bőkezűen bánt a gyártó, mert megkaptunk minden szükséges kábelt: Dual-Link DVI, HDMI, HDMI (MHL) kábel, audio vezeték, valamint a külső tápegység és kábele. A csomagban még egy kézikönyvet is találtunk.

OSD


A menüben nagyjából ugyanazok a lehetőségek fogadnak minket, mint a legtöbb Asus monitor esetében:


Képprofilok

A monitor képprofiljai közt pontosabb és kevésbé pontos sémák is megtalálhatók, de számunkra az a fontos, hogy eldönthetjük, hogy milyen legyen a kijelző képe. Ha egy általános felhasználásra szánt profilt keresünk, akkor a Standard lesz a nyerő, mert átlagos színeltérése (DeltaE), a célértékekhez képest nagyon baráti, és semmilyen képmanipulációt nem alkalmaz, ezért hosszútávos sincs fárasztó képe.

StandardTheaterGameNightViewsRGBScenery
A különleges színező profilok (Theater, Game, NightView, Scenery) már nem jártak ennyire jól, mert 3-4 körüli DeltaE értékeket mértünk. Ezek célja azonban egyébként sem a minél valóságosabb színhúség, hanem az, hogy filmnézéskor, fotók megtekintésekor, és játék közben látványosak legyenek, amit sikerrel teljesítenek is. Ez utóbbiaknál egyénileg módosíthatjuk a színtelítettséget, az élességet, a bőrszín tónust, valamint bekapcsolhatjuk az ASCR funkciót is. A monitorban az sRGB szabvány is megtalálható, ami a fotósok számára (is) hasznos, a pontosság itt is megfelelő volt.

Helyes monitor beállításokkalHelyes monitor beállításokkal + színprofil
A fentiek alapján a kijelző színhűsége egy gyári monitorhoz képest egészen jó, de megnéztük, hogy mit lehet még kihozni belőle egyénileg. A kézi beállítás önmagában csak a helyes színhőmérséklet és a megfelelő fényerő beállításában segített, a színek nem lettek pontosabbak. Ehhez az ICC profilt is be kellett tölteni, így már kiváló eredményt kaptunk. Ha tehát szeretnénk pontos színmegjelenítést, akkor a monitor egy kalibrálással könnyen rávehető erre, de ha nem szeretnénk bajlódni a beállításokkal, akkor ott az sRGB vagy a Standard mód, egyikkel sem járunk rosszul.

A tesztpéldány beállításai

Képminőség

A monitor egy AH-IPS panellel rendelkezik, melynek az LG a beszállítója. Mondanunk sem kell, hogy a színekkel elégedettek voltunk, egyet leszámítva, a feketét. Ez már néhány fokban oldalról sem volt teljesen fekete, az IPS panelekre jellemző kivilágosodás miatt ez szürkének tűnt, ami a nem extra szélesvásznú filmeknél már zavaró a fekete részeken. A színátmeneti gradienseken viszont jól látható sávosodás is előfordult, ami képszerkesztéskor okozhat gondot. A kijelző a szürkeárnyalatok közül a sötéteket jól elkülönítve tárta elénk, és csak a legsötétebb szürke olvadt bele a fekete háttérbe, ez még mindig szép eredmény. A monitornak nagy fényerőtartaléka van, ehhez ráadásul matt panel társult, így soha nem lesz gondunk napsütéses időben. A tesztpéldányunkon, egy fehér képernyőn, a megadott beállítások mellett 309 cd/m^2 fényerőt mértünk. A legkisebb 58 cd/m^2 volt, ez utóbbi szürkületnél is egy megfelelően alacsony érték.

A monitornak csak digitális bemenetei vannak, ezek nagyon szépen, élesen tárták elénk a szöveget.

2560 X 10801920 X 10801280 X 7202560 X 10801920 X 10801280 X 720
Amikor alacsonyabb felbontások felé eveztünk, akkor a kijelző ezeket is kiválóan prezentálta. Szövegolvasásra az 1920*1080, 1280*800, 1280*720, 1152*864 és az 1024*768 is alkalmasnak bizonyult. Csak kicsivel voltak homályosabbak az 1680*1050, 1440*900, 1280*800, 1280*1024 és 1280*960-as képméretek, ezek játékra még tökéletesen megfelelnek. Csúnya felbontást nem találtunk, elmondhatjuk hát, hogy a kijelzőnek remek interpolációja van. A képarány kezelés is tökéletesen működött, kapcsolgatni sem kellett, mert a monitor mindig tudta, hogy mit kellett alkalmaznia.


A kijelző látószögei szélesek, a panel bármilyen szögből olvasható, csak extrém szögből rontja a látványt némi kontrasztcsökkenés. Szemből nézve viszont tökéletes élményben volt részünk, ezért a monitor mozivászonnak, amire született, tökéletes.

Ezek után megnéztük a háttérvilágítás egyenletességét, majd az eltérésekről egy táblázatott készítettünk.


Ez szép egyenletes, és csak az IPS paneleknél megszokott szürkésedés okozott rajta némi foltosodást, maga a háttérvilágítás homogén.

Fekete képernyő rövid záridővel fényképezveFekete képernyő hosszú záridővel fényképezve
A kijelző játékra is alkalmas, mert bemeneti késése szokatlanul alacsony a prémium mezőnyben. A monitor 5ms-os válaszidővel rendelkezik, amit a gyártónak beépített gyorsítással sikerült elérni (Trace Free). Ennek mértékét szabályozni is lehet, amit meg is tettünk, mert a gyári 60%-os beállításnál felfigyeltünk némi színes elmosódásra. A túlvezérlési hibán könnyen lehet segíteni, ha lecsökkentjük a gyorsítás mértékét 40%-ra. Miután ezt megtettük, már nagyon jól tudtunk játszani a monitoron.

Asus PA279Q


Az Asus fotós munkára szánt kijelzője nagyon jól szerepelt. A kijelző nemcsak a sRGB, hanem az AdobeRGB színspektrumot is lefedi, ráadásul ezt elég pontosan teszi, ezért bekalibráltatni sem feltétlenül kell (de persze az árát tekintve igazából nem érdemes ezen spórolni). A benne lévő AH-IPS panel látószögei szélesek, csak extrém szögből láttunk kisebb kontrasztcsökkenést, amivel még bőven együtt lehet élni. A színező profilok tovább növelik a felhasználói élményt, a háttérvilágítás pedig szép homogén, így minden adott ahhoz, hogy a kijelzőt mozivászonnak használjuk. A képminőséggel kapcsolatban csak egyetlen megemlíthető kifogásunk volt. A fekete szín megjelenítése lehetne jobb, mert ez oldalról szürkének látszott, extrém szögben pedig vöröses szürkének. Nem tartozik szorosan a képminőséghez, hogy a monitor játékra csak korlátozottan alkalmas, mert érezhető bemeneti késése, és látható utánhúzása van. Éppen ezért pergős akciójátékokra nem ajánljuk, de nyugodtabb műfajokra még bátran elővehetjük a kijelzőt. A bemenetek élessége tökéletes, és jó tudni, hogy ha alacsonyabb felbontásra váltunk, a kép akkor is torzítatlan és szép marad.

A készüléknek nagyon stabil és szép állványa van. Konfigurációs lehetőségei közül mi egyedül a magasság rögzítését hiányoltuk, minden mást kényelmesen és gyorsan lehet rajta beállítani. A portré módon azonban lehetne még javítani, mert a vízszintes pozíció néhány fokban túlfordítható, ezért ezt mindig nekünk kell beállítani szemre. A QuickFit funkció egy hasznos extra, ezzel méretarányos nyomtatványokat szerkeszthetünk még a nyomtatás előtt. Szintén a fotósok munkáját segíti az oldalt megtalálható kártyaolvasó, valamint a video bemenetek széles választéka. A monitor USB 3.0 elosztóként és működik, továbbá beépített hangszórói is vannak, amik szükség esetén jól jöhetnek. A tervezők a részletekre is gondoltak, mert a menükezelés is kényelmes, és még az állapotjelző lámpa sem süti ki a szemünket.

Összességében egy tisztességesen megépített monitorral ismerkedtünk meg, amit a sebességbeli problémák miatt játékosoknak nem, de mindenki másnak jó szívvel ajánlunk.
Webshop: Asus PA279Q
Hivatalos honlap

Asus MX299Q


A cég extra szélesvásznú dizájnmonitorának küllemére nem panaszkodhatunk, kevés ilyen szép monitor van, és ami ebben a kategóriában ritkaság, hogy képminőségével sem kell szégyenkeznie. A kijelző hibái közt csupán az enyhe sávosodást lehet megemlíteni, valamint azt, hogy a fekete szín csak szemből igazán fekete, de ezek nem olyan drasztikus hibák, melyekkel ne lehetne együtt élni. A gyári profilok megfelelően pontosak, a színeket szépnek találtuk, és a széles látószögeknek hála ezek oldalról és függőlegesen is szépek maradtak, de még a háttérvilágítás is egyenletes volt. Ezért az extra szélesvásznú monitor épp arra a legjobb, amire kitalálták, filmnézésre. Játékoknál sem csalódtunk, mert a kijelző sebessége nagyon jó, és az alacsonyabb felbontásokat is remekül tudja megjeleníteni.

A készülék állványa egy egyszerű példány, ami megfelelően ellátja a feladatát, mert stabil, ráadásul szép is, csak kár, hogy az egyszerűségért cserébe a monitor a fali konzolokat nem támogatja. Az extrák sorát a jó minőségű digitális video bemenetek nyitják, és a monitoros viszonylatban kiemelkedően jónak mondható hangszórók zárják, amik már zehehallgatásra is alkalmasak. A dizájnmonitorok egyik közös jellemzője, hogy érintőgombkkal szerelik őket, melyek ezúttal nem minden esetben működtek megfelelően, mert előfordult, hogy tévesztettek.

A monitor bebizonyította, hogy nem sokban van lemaradva a nagyoktól, és elmondhatjuk róla, hogy dizájnmonitor létére egy egészen jól összeraktott, minden területen jól használható kijelzőt tisztelhetünk benne. Ennek fényében vételára sem túlzó, különösen annak, aki kétmonitoros rendszerben gondolkodik, mert így egy olyan extra széles felületet kapunk, amit káva nélkül nézhetünk.
Webshop: Asus MX299Q
Hivatalos honlap

ASUS PA279Q és MX299Q
A monitorokat az Asus hazai képviseletétől kaptuk kölcsön, ezúton is köszönet értük!


 

 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

6. Zizi
2013.10.04. 16:59
Egy Dell U2713H-val (vagy HM-mel) való összehasonlítást szívesen látnék. Tervezgetek monitort venni, és eddig a nevezett Dell-ek felé hajlottam - de ez most elbizonytalanított...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. wishformor...
2013.10.04. 17:24
szerintem eliras lehet a 60 fokos forgathatosagban, ugyanis annak nemsok ertelmet latom, esetleg 90?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. wishformor...
2013.10.04. 17:27
Bocsanat en tevedtem, tenyleg 60 fokban forgathato, akkor valaki legyen kedves mondjon mar egy peldat hogy ezt mire lehet igy hasznalni?

sajnos nem tunik eletkepesnek a Dell U2713H hoz kepest, ami raadasul 40k penzel olcsobb is
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Flegeton
2013.10.04. 17:57
a téglatest talapzathoz képest forgatható 60 fokba...
A pivotot tudja.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. MJA
2013.10.04. 18:09
vicces a pa279q kalibrálása... összehoztatok egy láthatóan sz@r eredményt, és melléírtátok hogy "jó"... ...gondolom nem bírta lekezelni a kalibráló (hardver, szoftver, humánerő) a széles színteret, de attól még nem kellene mellébeszélni, hazudni... leírhattátok volna azt is, hogy pl a műszer nem bír vele. (vagy mitudomén)

a mx299q csak sRGB színterű monitor, annál jobb is lett a kalibrálás... (ugye milyen érdekes )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Magyar88
2013.10.17. 22:51
Hát nem lenne rossz egyik monitor sem nekem de az ára az rekordokat dönt!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!