iPon Cikkek

Project CARS 2 - Abszolút sikeres a projekt

Dátum | 2017. 10. 12.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Be kall vallanom, a Project CARS 2 némileg meglepett. Habár kedveltem az első részt, kicsit úgy éreztem, mintha a Sligthly Mad Studios sem tudná pontosan, hogy kinek szóljon a játéka. Úgy érzem, hogy ez a folytatásra kicsit letiszult, és a Project CARS 2 meg fogja találni a helyét a piacon még az olyan kemény konkurensek mellett is, mint a Forza Motorsport 7 és a hamarosan érkező Gran Turismo Sport. Az nyilvánvaló, hogy a Slightly Mad egyszerűen nem tud versenyezni a Forza Motorsport 7 költségvetésével, amibe lassan minden létező autó bekerül aprólékosan lemodellezve. Azonban a bővüléssel együtt a Microsoft játéka puhult is az évek során, látszik, hogy igyekszik mindenkinek megfelelni, és mindenkinek nyújtani valamit, csak talán a komolyabb autóverseny-rajongók nem találják már meg benne azt, amiért eredetileg megkedvelték.
És akkor itt jön a képbe a Project CARS 2. Látszólag a Slightly Mad megtalálta az utat, és a kőkemény autórajongókat akarják lenyűgözni. Azokat, akik nem azért veszik meg a játékot, hogy feltétlenül megtalálják benne a garázsban álló 2006-os Honda Civicjüket, hanem azért, mert tudnak értékelni olyan darabokat, mint a klasszikus Ferrari versenyautók, a Lotus egykori Forma 1-es darabjai, vagy éppen az olyan modern pályaautókat, mint a BAC Mono. És azoknak is szól, akik kifejezetten keresik a kihívást, és jobbá szeretnének válni. Akik vadásszák az ideális kanyaríveket és törik le a századmásodperceket. A Project CARS 2 ugyanis minden segítséget kikapcsolva kifejezetten közel áll egy rendes, teljesértékű szimulátorhoz, csak éppen profi körítést is kapunk mellé, meg persze csodás grafikát.
A játék legfontosabb része természetesen a karrier mód. Már ez is azt igyekszik sugallni, hogy profi versenyzővé akar tenni minket, ugyanis karakterünk létrehozása után ki kell választanunk egy versenysorozatot a felkínált néhány lehetőség közül, majd alá kell írnunk egy szerződést a szezonra. Közben nem léphetünk le, nem kezdhetünk bele másik sorozatba, ha tetszik, ha nem, végig kell csinálnunk. Az első nagy meglepetés akkor ért, amikor a nyitott tetejű, hátsókerék-hajtású pályaautóval a rajt után egy kövér gázadást követően szépen beleszálltam a falba. Igen, a Project CARS 2 nem viccel. Aztán persze elkezdtem nézni a beállítási lehetőségeket, és felfedeztem, hogy hát bizony az égadta egy világon semmilyen segítség nincs bekapcsolva, pedig akad bőven, sőt, egy külön csúszkán még a mesterséges intelligencia nehézségét is szabályozhatjuk.
A segítségek bekapcsolásával tulajdonképpen a Project CARS 2 is élvezhetővé válhat bárki számára, de valahogy érződik, hogy a játék nem ezt akarja. Azt szeretné, hogy inkább gyakorolj, még akkor is, ha sokadjára sem tudod bevenni az első kanyart. Ezen a ponton viszont hozzá kell tenni, hogy az első megdöbbenést nem a teljesen kikapcsolt nehézségek és a remek fizikai motor összejátszása okozta. A helyzet ugyanis az, hogy ismét nem sikerült eltalálni a kontrolleres irányítást. Szerencsére a beállítások között minden részletesen állítgatható, de alaphelyzetben egyszerűen túl érzékeny az egész, nem lehet eléggé finoman adagolni sem a gázt, sem a féket, a kormányzás pedig érzéketlen. Ez egy újabb jele lehet annak, hogy ezt a játékot bizony kifejezetten kormányhoz szánták, de azért egy picit jobban oda lehetett volna figyelni a kontrollerre is - nem katasztrofális a helyzet, de azért nem is ideális.
Ezen kívül persze a Project CARS 2 odafigyel minden versenysorozat minden létező szabályára, így érdemes azt is figyelembe venni, hogy amikor büntetést kapunk azért, mert előzéskor picit elhagyta az aszfaltot az egyik kerekünk, az nem feltétlenül a játék szemétsége - a brit versenysorozatoknál a valóságban is az a szabály, hogy minden kerékkel az aszfalton kell maradni, nincs kivételezés. És persze ha a karrier módon kívül szeretnénk futamokat indítani, minden a végletekig testreszabható, így tolhatunk akár brutálisan hosszú endurance versenyeket, kérhetünk szabadedzést és időmérő edzést (de akár el is hagyhatjuk ezeket, mint ahogy ezt megtehetjük a kampányban is), és valami elképesztő mennyiségű időjárási körülmény közül választhatunk az esővel kombinált ködtől elkezdve, a kicsit hideg őszies időn keresztül, a teljes hókatasztrófáig.
És habár tartalom tekintetében tényleg nem versenyezhet a Forza Motorsport 7-tel, hiányt azért nem fogunk szenvedni. Az előd 76 autója helyett itt már 180 közül választhatunk, a 30 pálya kibővült 63-ra (148 különböző vonalvezetéssel), és bekerültek olyan új kategóriák, mint az IndyCar, a RallyCross, vagy a jégen vezetés. Maguk az autók egyébként nem tuningolhatók, viszont részletesen beállíthatók az egyes futamokra, amihez persze azért érteni is kell valamennyit a leszorító erőkhöz, a guminyomáshoz és társaihoz, de a legjobb eredményt így fogjuk tudni elérni. Ez nem véletlen, a Slighty Mad valószínűleg fel szeretné futtatni a Project CARS 2-t az eSportban, hiszen erre egy külön játékmódot is létrehoztak, ott pedig az autók tekintetében mindenkinek egy szinten kell állnia.
Ráadásul a Project CARS 2 valami félelmetesen jól néz ki. A PC-s verziót egy GeForce GTX 1070-essel teszteltem, közel mindent maximumra állítva, és nem biztos, hogy mérget vennék rá, de szerintem jobban nézett ki, mint a Forza Motorsport 7 PC-s verziója - valahogy mintha a bevilágítás valósághűbb lenne. A motor pedig nagyon jól optimalizáltnak tűnik, amivel bőven felveszi a versenyt a DirectX 12-es Forzával, és nálam sokkal stabilabban is futott, hibákba, furcsa viselkedésbe egyáltalán nem futottam bele. Tegyük hozzá, hogy a Project CARS 2 esetében viszont a konzolosok panaszkodnak: semelyik gépen nem tudja stabilan tartani a 60fps-t, és ott viszont viszonylag gyakoriak a misztikus kifagyások és egyéb bugok is.
Úgyhogy konzolokon érdemes lehet megvárni egy-két patch-et, a PC-s verziót viszont bátran tudom ajánlani megvételre. Legalábbis azoknak, akik fel akarják tüzelni magukban az autórajongó énjüket, és sok-sok izzadással, de fantasztikus élményekkel és kiélezett helyzetekkel megküzdeni az első helyért.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

31. benczeb90
2017.10.12. 08:22
"az MI sem az igazi". No erről egy árva szó nem volt a cikkben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. KnifeSGS bencz...
2017.10.12. 09:56
Nem az igazi? Forza7 a négyzeten. Nem nevezném mi-nek, mert maximum mesterséges...
Egy teljes értékű szimulátortól pedig még messzebb áll mint a forza. pl: Ott igaz hogy nincs esőgumi, de legalább van hatása az esőnek. A cars2ben sajnos csak csökken a végsebesség és a kanyarsebesség...
Nekem óriási csalódás lett.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. Terror
2017.10.12. 10:05
Kimegyek a pályáról, próbálok visszakínlódni, a felém tartó gép ezerrel száll belém. Csak akkor vesznek tudomást rólam, ha éppen úgy van kedvük, de általában nincs. Előzni próbálok, nem csinálnak semmit, csak követik a sínt, ami le lett nekik programozva. Hülyék, mint a segg.

Olyan dolgokat, hogy kitakarni az ívet előttem, ha előzni akarok, vagy esetleg kikerülni, egymással is versengeni, vagy direkt belassítani előttem, hogy a csapattárs előnyhöz jusson, már a TOCA 2 is tudott, 18 évvel ezelőtt. Azzal élvezet volt játszani, ezzel nem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. Nago
2017.10.12. 10:35
Van valóság alapja annak amit előttem írnak, de szerintem nem ENNYIRE zavaró a dolog, hogy játszhatatlan lenne tőle. Én már rég nem élveztem ennyire autós játékot és az is a CARS1 volt Szerintem brutálisan jó játék. Általában nem szoktam motivált lenni egy autós játékban a karrier módon kívül, meg csak úgy marháskodni se szeretek játékokban pl. a Skyrimet is untam, mert a szorit csináltam, nem pedig kosarakat raktam az eladók fejére, de itt végeláthatatlanul próbálom a pályákat, és autókat single raceban, állítgatom az időjárást és a napszakokat, nézem a napfelkeltét, próbálok nem falnak csapódni a hóban, direkt belehajtok a pocsolyákba mert móka, sétakocsikázok Lamborghini Diabloval a régi Spa-n, majd ha utolérek egy lassú ezeréves Fordot, visszaváltok kettebse és élvezem a vadállat motorhangot, és közben VR szemüvegről álmodozom. Vagy kipróbálom milyen a terepjáróval áthajtani egy szerencsétlen F1-es autón, mennyire kidolgozott a törésmodell. Vagy a munkatársammal kinézünk egy autót és egy pályát és versenyzünk, hogy ki tud jobb köridőt menni, és közben neten keresgéljük hogy igaziból milyen időket mennek ezen a pályán. És ha ezt megunom, beülök a kedvenc autómba a kedvenc pályámon és megyek egy kört, mert nem tudom megunni. És közben nem érdekel hogy nem gyűlik az arany egy erősebb autóra, vagy nem kapok XP-t és nem lesz több virtuális rajongóm, egyszerűen csak játszok, mert jó benne vezetni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. benczeb90
2017.10.12. 10:43
Köszönöm szépen a válaszokat. A cikkíró árnyalhatná kissé az írását.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. nedcoleman Nago
2017.10.12. 11:32
Maximálisan egyetértek mindazzal amit írsz... pacsi !
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. developer
2017.10.12. 12:16
Jó az eső is, a kocsi lelassul és annyi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. tiburka
2017.10.12. 12:30
Nálam 1 óra sem kellett a törléshez. 80 km/h-val versenygumikkal csikorog, csúszik, meg minden istennyilát csinál Szevasssszzzzz
Egy gané VW Transporter nem csúszik és csikorog Hankook abroncsokkal... Na mindegy. Ez egy vélemény volt
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. BiroAndras tibur...
2017.10.12. 12:36
Valamit elnézhettél, mert én ilyen jól tapadó gumikat még egy játékban se láttam.
Ha nem szimulátorokhoz szoktál, hanem árkád játékokhoz, akkor lehet, hogy szokatlan.
Amúgy igazi autót próbáltál már? Nem hogy nyolcvannál, de negyvennél is gyönyörűen meg tudnak csúszni, száraz úton, jó gumival is. Elég ha elrántod a kormányt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. BiroAndras
2017.10.12. 12:57
Ami a cikkből kimaradt, az az, hogy fullos gumi szimuláció van benne, amitől fényévekkel közelebb került a valósághoz.
Eddig a tapadás nagyjábol bináris volt, vagy van, vagy nincs. Ha kicsit megcsúszott a kocsi, akkor borzasztó nehéz volt megfogni. Most viszont szép folytonos az átmenet, ahogy a valóságban, így sokkal biztonságosabban lehet a határon autózni, és ha kicsit túl gyorsan érkezünk egy kanyarba az sem feltétlenül végzetes. Nagyon jól lehet érezni, és hallan is, hogy mi történik a gumikkal. Még azt is lehet hallani, hogy melyik gumi csúszik.

Egy jó kormány természetesen erősen ajánlott a precíz irányítás, és a kiváló force feedback miatt.
A teljes élményhez pedig VR sisak is kell. Ennek a támogatása is fényévekkel jobb, mint az előző részben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. BiroAndras devel...
2017.10.12. 12:58
Kétlem, hogy csak ennyi lenne, mivel a gumik és a pálya állapota is fullosan szimulálva van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Nago
2017.10.12. 14:48
Vicces, hogy ennyi teljesen ellentétes vélemény van a játékkal kapcsolatban. Van aki szerint túlságosan csúszik, van aki szerint túlságosan tapad, szerintem egyébként pont jó. Elsőre tényleg furcsa, hogy mennyire visítanak a gumik ha csúsznak de legalább egyértelmű a visszajelzés a játéktól, hogy kicsit finomabban kéne nyomni azt a féket. Egyébként aki a csúszásra panaszkodik, ott simán el tudom képzelni, hogy még hidegek voltak a gumik és azért. Meg azt is ajánlott megnézni, hogy van-e ABS az adott autóban. Egyébként kb. annyira tapad az autó mint az Assettoban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. BiroAndras Nago
2017.10.12. 16:14
Valóban, a tapadás mértéke nem változott. Ugyanazon a pályán ugyanazzal az autóval kb. ugyanazzal a sebességgel lehet venni a kanyarokat, mint az AC-ban. Talán egy egész kicsit gyorsabban. A féktávok is kb. ugyanazok.
A nagy különbség az, hogy a megcsúszás nem hirtelen történik, hanem fokozatosan, és sokkal könnyebb újra megtalálni a tapadást. Ez a valóságban is pont így működik, szóval ez jó dolog.
A hang is sokkal realisztikusabb. A csúszó gumi az bizony visít.

Az egyébként lehet, hogy kontrollerrel nem lehet ilyen jól érezni a kocsit, és emiatt tűnhet úgy, hogy indokolatlanul csúszik.
Ez egy rendes szimulátor, kormány kell hozzá.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. tiburka BiroA...
2017.10.12. 18:05
Azért írtam a VW Transporterről. Nem a kormány elrántásáról írtam (igaz jobban körülírhattam volna a jelenséget), hanem az íven tartásról. Azért a 40 még nem az a sebesség, ahol megcsúszik száraz aszfalton a -legtöbb- kocsi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2017.10.12. 18:54
Átállítottad metrikus mértékegységre a settingsben? Először én is néztem hogy de fura hogy csak 150-el megyek, sokkal többnek tűnik aztán rájöttem hogy jaa ez mérföld per óra Próbáld ki a Lamborgini Diablot vagy a BMW M1 Procar-t puha gumikkal, azok tapadnak mint állat
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. tiburka Nago
2017.10.12. 19:33
Na, akkor feltelepítem újra és megnézem. Bár feljebb olvastam a hideg gumit, lehet az volt a gond(?)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. BiroAndras tibur...
2017.10.12. 20:04
Próbálj meg bevenni egy derékszögű kanyart negyvennel. Fog az csúszni.
De ha normális kanyarról van szó, és nem rángattad a kormányt, akkor inkább az lesz, hogy mérföldben van a sebesség. Az az alapértelmezés.
80 mérföld már simán lehet sok egy kanyarban még versenypályán is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. tobias88
2017.10.13. 14:10
Kiváló félszim lett sok buggal, viszont az igazi szimeseknél gyakorlatilag labdába sem rúg. Sokkal inkább az NFS vonalat kellene meglovagolniuk, mert az FFB és a Fizikai úgy tűnik nem az ő részlegük
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2017.10.13. 14:42
Akkor szerinted melyik játékok igazi simek? Mert több szimulátoros is dicsérte a játékot, hogy mennyire jó a fizika, meg a force feedback.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. BiroAndras tobia...
2017.10.13. 14:54
Mitől nem igazi szimulátor?
És milyen bugokról beszélsz?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. tiburka Nago
2017.10.13. 15:47
Igazad volt. Mph volt. Pics*ba...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Zoli191
2017.10.13. 19:13
Hát ez a játék minden csak nem szimulátor. Borzasztó. Kavicságyon is úgy megy át, mintha aszfalt lenne. Kössz de ez fél óra után uninstall volt. Jó hogy nem vettem meg.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. i2k010 Knife...
2017.10.13. 19:40
"Nem nevezném mi-nek, mert maximum mesterséges..."

Segítek tisztázni: amit te kisbetűkkel írtál, az ez: M.I.
Az M. I. = Mesterséges Intelligencia.
Angol földön: A.I. = Artificial Intelligence
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. codex
2017.10.14. 09:39
Megy Win 7-en?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. whiterat codex
2017.10.15. 01:04
Megy.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. nedcoleman
2017.10.15. 08:17
Fél évembe telt míg szerintem tökéletes beállítást tudtam találni az első részéhez PS4 kontrollerre... Nem gondolnám azt, hogy nem lehet irányítani, egyszerűen csak nem kis gamepadre szánják a játékot. Ehhez kormány kell és pont. Mindenesetre azt látom, hogy nem foglalkoznak eléggé, eleget azokkal akik ágyból szeretének (tunak) picit autózni. A neten keringő okoskodó beállítások szerintem 80%át kipróbáltam, de nagyon gyenge hatásfokkal, eredménnyel bírtak. Sohasem veszik figyelembe, hogy jóval pontatlanabb reakciókkal tudsz kontrollerrel nyomulni kormányhoz képest. Ha érdekel valakit megosztom szívesen amit kimókoltam
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2017.10.15. 10:31
Segítek megtenni az utolsó lépést is, ha már odáig eljutottál, hogy "Az M. I. = Mesterséges Intelligencia."

"Nem nevezném mi-nek, mert maximum mesterséges..." --> nem intelligens.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. BiroAndras Zoli1...
2017.10.16. 13:59
Én a pályán szoktam menni, nem a kavics ágyban, szóval sok tapasztalatom nincs vele.
Aszfalton tökéletesen működik, minden szempontból teljesen realisztikus a kocsik viselkedése.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. dobko
2017.10.17. 09:33
Ez egy játék, nem szimulátor, ami nem baj, mert a szimulátorban pro hardware nélkül mindenki a falban lenne egyből. A szimulátor az F1-es csapatoknál kezdődik, és még az ő elmondásuk alapján is van mit csiszolni rajtuk bőven.

Gumikopásról meg tapadásról annyit, hogy még a valóságban is nagyon eltérő, főleg versenygumiknál, millió tényező befolyásolja. Ha ugyan azzal a konfigurációval kimész a pályára hétfőn és utána mondjuk szerdán, lehet teljesen más beállítást igényel a kocsi.
Egyenletes kopáshoz olyan gumi kell ami egyenletesen kopik, valamelyik konstansan tapad aztán hirtelen elfogy a tapadás, mivel több rétegből van a futófelület, valamelyiknél nem.

Szórakozni és kicsit átérezni a verseny világát arra ez nagyon jó, de aki élményt akar az beül egy normális autóba ami nem olcsó.

pl itt, de van lehetőség bőven, csak bírja a tárca...
http://hungaroringshop.hu/hu/partner/hungaroring-versenypalya/elmenyvezetes?gclid=CIXY48OQ99YCFcRAGwodipIA7Q.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. BiroAndras dobko
2017.10.17. 11:49
Már rég vannak olyan játékok, amik elég valósághűek ahhoz, hogy profi pilóták is gyakoroljanak velük. Ilyen pl. az rFactor.
Ott is, és a PCars2-ben is a pálya és a gumik is fullosan szimulálva vannak. A gumik rugalmas testként vannak kezelve, számolják a deformációt, a nyomást, az úttesttel érintkező felület méretét és viselkedését, a melegedést, a hővezetést. Az aszfaltnál is számolnak a hőmérséklettel és a felület minőségével, például a verseny során lerakódó gumi réteggel.
A többi rész, a felfüggesztés és az aerodinamika pedig ehhez képes egyszerű feladat.

Adj hozzá ehhez egy jó kormányt és egy VR sisakot, és már majdnem teljes az élmény.
Ami nagyon hiányzik az a gyorsulás érzete, de azt nem könnyű megoldani. A szék döntésével valamennyire lehetséges, de 1g-nél nagyobb terhelést értelem szerűen nem tud, és otthonra nem igazán praktikus megoldás.

Természetesen az igazi autó az igazi, de azzal nem csak az ár a probléma, hanem veszélyes is.
A szimulátoroknak pont az a lényege, hogy olcsón és biztonságosan tudj kipróbálni valamit.
Most kb. 1 millió forintért össze lehet rakni egy PC-t, amin VR-ban magas beállításokkal elfut a PCars2. És ebben már benne van egy felső kategóriás VR sisak is.
Egy valódi versenyautót maximum kb. 10 órát vezethetsz ennyiből. Egyszer érdemes kipróbálni, de minden hétvégén órákat tolni az a legtöbbeknek megfizethetetlen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. tommy80 nedco...
2017.10.18. 08:46
Megköszönném, ha megosztanád velem a beállításokat, nagyon hasznos lenne, tekintve, hogy játszhatatlan számomra így...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!