iPon Cikkek

PSN/XBLA játékok - 1. rész

Dátum | 2009. 10. 21.
Szerző | Svindler
Csoport | JÁTÉK

A visszatekintők, játéktörténelmek és híres játékszériák bemutatása mellett új sorozatot indítunk, amiben a PlayStation Network és az Xbox Live Arcade játékkínálatából szemezgetünk. Az utóbbi időben egyre inkább teret hódítanak ezek a kisebb játékok, aminek elég sok oka lehet: a sor elején rögtön ott van az ár, ami a töredéke a teljes árú szoftverekének, ám jó eséllyel mégsem ez a legvonzóbb bennük. Manapság ugyanis nagy probléma, hogy kevés a könnyedebb kikapcsolódást nyújtó játék, amivel el lehet lenni akkor is, ha az embernek csak 10-20 perce van (PC-n erre ott a flash játékok garmadája, vagy a Popcap szoftverei, bár azok általában elérhetőek konzolon is, pont az online boltokban). Ha mindez nem lenne elég, akkor jellemzően az AAA kategóriás játékok jó esetben is csak neten keresztül játszhatóak multiban, így - leszámítva a verekedős és autós programokat - kevés dologgal tudjuk közösen elütni az időt másokkal a gép előtt (tisztelet a kivételnek, mint például a LittleBigPlanet).

A PC-s tábornak jó hír, hogy az igazán kiemelkedő alkotások közül néhány elkészül erre a platformra is (gondoljunk csak a tavaly nagyon jó kritikákat elért, Xboxon startoló Braidre, a csúszások miatt először PC-n megjelenő Trine-ra, vagy a remélhetőleg még ebben az évezredben megérkező Shadow Complex átiratra), és a beszerzésük is könnyebb, mint konzolon. Magyar részleg ugyanis nincs se a PSN-en, se az XBLA-n, így az első lépés mindkét platformon az, hogy eldöntjük hol is szeretnénk élni a nagyvilágban. Mivel a helyek szerinti választék is eltérhet egy kicsit, ezért én a vásárolgatós/letöltős accountjaim szerint  megtalálható vagyok New Yorkban egy szállodában, Londonban nem messze a Buckingham palotától, és biztos ami biztos Hong Kongban is a Happy Valley kerületben (nem bírtam ellenállni ennek a névnek). A fizetés legegyszerűbb módja a bejegyzett címtől függ, de most, hogy már vannak európai PSN kártyák is elmondható, hogy a legkönnyebb a feltöltőkártyákat megvenni, mint a mobiloknál. Ezt a részét nem is ragoznánk tovább, ha tippekre van szükség, a fórumban szívesen adunk. Egyetlen fontos dologra hívnánk fel a figyelmet a PS3 esetében: a Sony konzoljának játékai régiófüggetlenek, tehát bármelyik helyi gép képes elvinni akár egy amerikai lemezt is, ám a DLC-k már régiófüggőek! Tehát európai játékpéldány esetében érdemes a brit boltot előnyben részesíteni.


Mai felhozatalunkban lesz pár régebbi cím is, mert úgy gondoltuk megérdemlik, hogy itt legyenek, hely meg van nekik.

Super Stardust HD (PSN)

Mi mással is kezdhetnénk a sort, mint a PSN-es Shoot ’em up játékok egyik legjobbjával, a Stardust széria utolsó tagjával (nemrég ünnepelték a két éves évfordulóját). Akik már régebb óta játszogatnak, azoknak biztos ismerős a cím, az első Stardust még 1993-ban látta meg a napvilágot, amit egy évvel később követett a Super Stardust. A fejlesztő már nem a régi, a HD változatot a Housemarque készítette el, de minőségi munkát végeztek. A játék természetesen 1080p-ig támogat minden felbontást, így akármilyen kijelzőn dübörög a gépünk, nem lesz gond azt natív felbontáson használni.

Az alapok nagyon egyszerűek: adva van kis űrhajónk, amivel meg kell védenünk egymás után 5 bolygót (5 pálya). Mindegyik pálya 5 részre van osztva, és ezekből az utolsóban vannak a boss harcok. Az irányítás sincs túlbonyolítva, a bal analóg karral gépünket irányíthatjuk, míg a jobb oldalival lőhetünk abba az irányba, amerre húzzuk (tehát akár haladási iránnyal ellentétesen is). Az L1 és R1 a fegyverek váltogatására van, míg az L2 és R2 a boost és bomba használatáért felel, a többi gombbal nem is kell törődni. Aki ezt elsőre ijesztőnek találná, az töltse le a demót, és próbálja ki: az első pár perc kaotikus lesz, de utána szépen helyreáll a rend.

Bossfight
Mivel minden pálya egy-egy bolygó környezete, így egy gömb felületen tudunk közlekedni az űrben, a mélységgel nem kell foglalkoznunk. Eleinte csak az első bolygó áll rendelkezésre, ha kipucoljuk válik elérhetővé a következő és így tovább. Nehézségi szinttől függően, de a játék szép lassan adagolja nekünk a kihívásokat, eleinte csak néhány aszteroida lebeg majd körülöttünk, aztán felbukkannak az első ellenfelek, majd fél óra múlva már azt vesszük észre, hogy akármerre húzzuk a kart nekimegyünk valaminek, és az életünk azon múlik, hogy időben eldurrantjuk e a bombát, különben nézhetjük ahogy belőlünk is űrszemét lesz apró pici szilánkok formájában. Nem viccelek, ahogy felpörögnek az események már csak a reflexeinken és tapasztalatunkon múlik minden, óriási lesz a káosz (egy tipp, a boost amivel kimenthetjük magunkat a szorosabb helyzetekből egyben fegyver is, amin átmegyünk annak annyi).

A tapasztalat azért fontos, mert bár ellenfélből lesz bőven elég, az ilyen játékok sajátosságának hála itt a mennyiségen van a hangsúly, és nem a mesterséges intelligencián, az mondhatni nincs. Minden ellenfél egy megadott séma szerint viselkedik, és ezen sémák kiismerése kulcsfontosságú a siker érdekében, főleg a bossoknál. Apropó bossok, itt van egy bosszantó hiányossága a játéknak, ugyanis vannak olyanok, amiket többször is felhasználnak a bolygók során, pedig illett volna ennyifélét megcsinálni.

Játékmódokból a kiegészítőkkel együtt temérdek van (egy pakkban olcsóbbak). Egyedül játszva a szokásos Arcade mellett van Planet (egy bolygót kell csak végigvinni), Endless (folyamatosan jönnek véletlenszerű ellenfél-hullámok), Survival (elpusztíthatatlan aszteroidák jönnek, a cél minél tovább életben maradni), Bomber (csak bombákat használhatunk), és Time Attack (egy bolygót kell minél hamarabb kipucolni) mód. Ha többen játszunk (akár négyen is, de csak egy gép előtt, net nincs), akkor a szokásos és osztott képernyős kooperatív meccsek mellett vannak Versus módok is (Deathmatch, Gran and Run, King of the Hill, és Last Man Standing). Kooperatív játék esetén közös az életeink és bombáink száma, ami nem gond, de az, hogy a boost töltőnk is az már néha frusztráló lehet.

Itt még könnyű helyzetben vagyunk
Természetesen PSN játék lévén minden játékmódhoz van online ranglista, hogy érezzük, vagyunk valakik, de azért ne lepődjünk meg, ha elsőre úgy a 100 ezredik helyen kötünk ki. Ha valakinek fontos a helyezése, akkor kis gyakorlással értelmes helyekre is el lehet jutni, de megnézvén az első 10 embert minden módban, hamar elmehet a kedvünk ettől (azok szerintem már agyi implanttal tolják). A teljesíthető trófeák között sok a vállalható darab, de van egy-két eléggé elborult is, úgyhogy kimaxolni nagyon nehéz a játékot.

Csakhogy a technikai oldalára is kitérjünk egy kicsit, a játék a korához képest nagyon szépen néz ki és a hangok is hozzák az elvárható szintet, miközben a zenék nagyon illenek az akcióhoz, nem igazán van mibe belekötni.

Összefoglalva a Super Stardust HD nagyon szórakoztató, aki szereti a stílust, az mindenképpen tegyen vele egy próbát. Van demó, úgyhogy nincs mit veszíteni. Végezetül álljon itt egy rövid trailer ami talán többet mond ezer szónál:

 

 

Blast Factor (PSN)

A Blast Factor még a Super Stardust HD előtt jött ki, ez volt a legelső shooter a PSN-en, ám a sietségnek komoly ára volt. Az alapjáték elég rövid, és nem dúskál a lehetőségekben, így a később megérkező két kiegészítő, a multiplayer pack (az EU-s változat alapból tartalmazza), és az Advanced Research az, ami igazán naggyá tette a Blast Factort.

A játék egy-egy szintje (specimen) nyolc cellára van felosztva, legalábbis nyolcon kell végigmenni. Teljesítményünktől függ ugyanis, hogy egy cella kipucolása után merre megyünk tovább, a nehezebb, vagy a könnyebb pálya felé. A negyedik (ami checkpoint is) egy bónusz cella, ahol plusz pontokat és életet szerezhetünk, míg az utolsó egy boss harc, ami sajnos minden specimen esetében azonos, csak a nehézségi szint változik.

Blast Factor
Komoly eltérés a konkurenciához képest, hogy a játéktér itt elfér egy képernyőn. Ennek megvannak az előnyei és hátrányai, de igazából egyéni ízlés kérdése, hogy kinek mi jön be jobban. A BF-ban nem lehet váltogatni fegyverek között, csak az aktuálisan felszedett extra képes megváltoztatni az alap lövésünket. Itt is a bal analóg karral mozgathatjuk a gépünket, míg a jobbal lőhetünk tetszőleges irányba. A hátsó gombok akármelyike egy erőteret generál körénk, ami hátralöki az ellenfeleket és belassítja az időt 1-2 másodpercre. Ezt nem használhatjuk állandóan, de csak két másodperc a feltöltési ideje, ami elsőre kevésnek tűnik, de a durvább pályákon még sok is. Ezen felül ha a kontrollert megrántjuk jobbra vagy balra, akkor repül minden ami a pályán van az adott irányba, mert egy hullámot indítunk útjára. Frusztráló tényező, hogy a nehezebb pályákon vannak ellenfelek, amik ellentétesen viselkednek mindenre, így ha berántjuk balra a kontrollert, ők juszt is a hullámmal szemben fognak felgyorsulni és akkor nekünk harangoztak. Szerencsére a játék az első pályákon magyaráz egy kicsit az irányításról, mert az online kézikönyv a játékon belül egy borzalom, el nem tudom képzelni miért nem fért el az a pár sor a kódban.

Multiban kétféleképp játszhatunk, de mindenképpen csak egy gépen, több kontrollerrel, net itt sincs. Kooperatívban végigmehetünk mindenen (ilyenkor jön jól, hogy a pálya elfér egy képernyőn, nem kell osztott-képernyőn játszani), közös életerővel, vagy egymás ellen tolhatjuk, de úgy, hogy szétlőni nem tudjuk a másikat, csak arra játszhatunk, hogy mi túléljük, ő pedig nem. Persze erre rá lehet (és kell is) segíteni például egy-egy jól irányzott hullámmal. Nagyon hangulatosra sikerült mindkettő, de főleg a kooperatív mód, mert a játékmódok hossza miatt jobb, ha ketten csináljuk őket.

Advanced research
Az alapjáték 8 ilyen speciment tartalmaz, és ugyanennyi került az Advanced Research nevű kiegészítőbe is. A nagyon ráérősek a hibrid módban végigmehetnek akár mind a 16-on. Elég sokféle ellenfél van, de alakra alig néhány, leginkább színükben különböznek. Az alap, tabletta-szerű lényekből például rengeteg van, és attól függően, hogy milyen színük van, máshogy reagálnak egy-egy támadásra. Ez egyébként nagyon könnyen halálhoz vezethet, ha egyszerre sokféle ellenfél van a képernyőn (előbb-utóbb pedig nagyon frusztrálttá válhat az átlag játékos a sok „Continue?” kérdéstől).

A grafika és a hangok elég átlagosak. Van pár kiemelkedő pillanat (például amikor felrobban egy specimen), de nem ettől fogjuk megszeretni a játékot. Mivel a pályák nem túl változatosak, ezért erősen ajánlott a kiegészítő beszerzése, de ami mindennél fontosabb: a multiplayer pakké, ha USA Store-ban vásárolunk (EU-s tartalmazza). Demó van, így nagyon mellényúlni itt sem lehet. Ha csak egy shootert szeretnénk választani, akkor a mai két bemutatott játékból egyértelműen Super Stardust HD a jobb.
 


Advanced Research gameplay

Final Fantasy Crystal Defenders (PSN/XBLA)

A Crystal Defenders igazi multiplatform tower defense játék, pályafutását még Crystal Guardians néven kezdte mobiltelefonokon, majd az iPhone portot továbbfejlesztve megérkezett WiiWare-re, PSN-re és XBLA-ra. A mobilos múlt a grafikán erősen meg is látszik, pár nagyfelbontású háttérképen kívül úgy néz ki a program mintha egy marokkonzolról szalajtották volna. 3D-ről természetesen hírből sem hallott, pixelharcosaink viszont elég nosztalgikus érzéseket kelthetnek a régebbi motorosokban (vagy azokban, akiknek mond valamit az a név, hogy Final Fantasy Tactics).

Xbox screenshot
A játék három fő részből áll, mindegyiken négy pálya található (bár ezekből minden második csak a nehezített változata az előtte lévőnek), melyeken 30 hullámban támadnak az ellenfelek. Pénzt csak a levert ellenfelekből kaphatunk, és minden hullám végén attól függően, hogy mennyi kristályunk van még (ezek jelképezik életerőnket is), némi bónusz is jár (maximum 10%). A játékmenet csak apró extrákkal egészíti ki az alap tower defense sémát, úgyhogy a szabályok a szokásosak: a hullámokat mi indíthatjuk (ha kell idő pakolászni akár le is állíthatjuk őket, míg elköltjük a pénzünket), de akármikor pakolhatunk le egységeket, illetve fejleszthetjük azokat. Talán már nem is lenne Final Fantasy a játék, ha valahogy nem csempészték volna bele az idézéseket, úgyhogy minden pályához tartozik kétféle, ám használatuk kristályokba kerül, így tökéletesre már nem csinálhatjuk meg az adott térképet, ha használjuk őket.

A trófeák/achievementek által támasztott követelmények mind teljesíthetőek némi gondolkodással, még ha egy-kettő elég nagy kihívás is. Ha még több elismerést szeretnénk bezsebelni, hát minden pályáról tárolhatjuk online a rekordunkat, ez már csak így illik manapság. Ahogy haladunk előre, úgy nyílnak meg a fejlesztői részlegben a különböző visszajátszások. Ezek segíthetnek, ha elakadunk, és van köztük pár különlegesség is (például csak egyes szintű egységekkel, vagy csak íjászokkal való játék).


Chocobo idézés (PS3)
Ezzel körülbelül el is mondtam mindent, igazából a játékot csak azoknak ajánlanám, akik valamennyire kötődnek az FF-ek világához és át tudnak lépni a kezdetleges technikai megvalósítás felett. Közéjük tartozván én jól szórakoztam a Crystal Defenders-szel, de tudom, hogy vannak akiket untatna. Demó ehhez is van, ki lehet próbálni, de akik „komolyabb” tower defense játékot szeretnének venni, azok nézzék meg a Pixeljunk Monsters-t vagy a Savage Moon-t (egy későbbi cikkben foglalkozunk velük).

 

Gripshift (PSN/XBLA)

Ez a játék még PSP-n kezdte a pályafutását, majd évekkel később (némileg felújítva természetesen), megjelent a két nagy konzolra is. A Gripshift egy arcade autós program némi platformjáték beütéssel, amiben a versenyek mellett különböző kihívásokat is teljesíthetünk. Igazából néhány screenshottal varázsolt el anno, amik könnyed szórakozást ígértek akár olyan pályákon is, ahol az út egy hurkot is vethet, és mi pár pillanatig fejjel lefelé száguldhatunk.

Előre leszögezném, hogy az előzetes elképzeléseim után elég nagy csalódás volt a játék, de be kellett látnom, hogy szerencsére nem mindenki így viszonyul hozzá (Chocho kolléga egész jól elvolt vele). A fejlesztők 38 tucc-tucc számot pakoltak bele, amik között van pár kifejezetten irritáló darab (a zenei ízlését senkinek sem akarom megsérteni, de ezek tényleg rosszak voltak, a zenei stílusok neveiben pedig már nagyon el vagyok veszve), fél óra után az ember elgondolkozik a soundtrack kikapcsolásán. A hanghatásokkal nincs semmi gond, bár nem túl kiemelkedőek, azért a játékhoz jól illeszkednek.

Az ilyen pályák miatt gondolkozik el az ember a beszerzésen
Ha egyedül játszunk, akkor két játékmóddal nyithatunk. Vagy végigmegyünk a Challenge (kihívás) mód pályáin és megpróbáljuk őket kimaxolni különböző fokozatokon, vagy elkezdünk egy-egy versenyt, esetleg bajnokságot (amit kicsit vicces annak hívni, ha már egyszer könnyű fokozaton körülbelül 10 perc alatt teljesíthető).

Az irányítás elsőre túl érzékenynek hat, de fél óra után már ki lehet ismerni az autók viselkedését, és a nitro óvatos használatával a pályán lehet maradni. A PSP-s változathoz képest sok helyre kerültek korlátok az út két oldalára, hogy ne essünk le, ám ha nagy sebességgel nekivágódunk egynek, akkor úgyis csak a ping-pong hatás kezdődik el, szóval azzal se jártunk volna rosszabbul ha leesünk. Az MI persze sosem hibázik, még könnyű fokozaton sem, maximum nem szemétkedik velünk.

A pályákon találhatunk különböző fegyvereket, amikkel biztosíthatjuk előrejutásunkat (szükség is lesz rájuk), és töltést a nitróhoz, mert az sem végtelen. A fejlesztők büszkék voltak az apró javításokra, így például attól függően, hogy min megyünk, az autó máshogy viselkedik. Ebből játék közben kb. annyi látszik, hogy a jég csúszik, szóval ne várjunk túl sokat. A kocsik egyébként némileg átalakíthatóak, de csak néhány festésfajta van, és 5 pilóta, úgyhogy eléggé minimális a felhozatal.


Multiplayer van, de érdekes módon csak neten, pedig a program hihetetlen grafikáját látva, nem okozhatott volna problémát egy gépen is megoldani a dolgot. Élő ellenfelek ellen játszva a játék sokkal élvezhetőbbé válik, egyszemélyes módban inkább a kihívásokkal érdemes elszórakozni, azok között találjuk a platform elemekkel megtűzdelt pályákat is.

Összefoglalva a Gripshift csak egy erősen közepes játék. Vannak benne jó pillanatok, de ezek csak ahhoz elegek, hogy ne süllyedjen átlag alá a program. Az idegölő soundtracket pedig szívesen felejteném… Demó pedig nincs hozzá (lehet nem véletlenül).


A bemutató zenéjével még nincs probléma

 

Cuboid (PSN)

A végére hagytunk némi agytornát is, hogy ne csak a Crystal Defenders mozgassa meg a szürkeállományunkat. A Cuboid egy logikai játék, amiben egy téglatestet kell elmozgatnunk a pálya kezdőpontjáról a végpontba úgy, hogy csak döntögethetjük a négy irány valamelyikébe. Egyszerűnek hangzik ugye? Nos, az első pár pályán még az is…

A játék három nehézségi szintet különböztet meg, Beginner-t, Expertet és Professional-t, mindegyikhez 30-30 pálya tartozik (a Professional nem az alapjáték része). Ha egy pályán új logikai elem szerepel, akkor előtte egy pici tutorialban mindig megnézhetjük, hogy mit is várhatunk például egy más alakú kapcsolótól.


A grafika tetszetős, a háttérzene pedig lágy, megadja az alaphangulatot, és nem zavar a gondolkozásban. Az alap 60 pálya akár 3-5 óra játék alatt kijátszható (a Prof. nélkül), de az élményt meghosszabbítják az ingyenesen letölthető pályák, amit a többi játékos kreált. A kiegészítőt megvásárolva egyébként bárki hozzájuthat a pályaszerkesztőhöz, a Professional pályák mellé ez jár (érdemes egyébként körülnézni, nagyon sok az ötletes pálya).

Egyetlen apró hiba árnyékolja csak be a Cuboid sikerét nálunk, az pedig az, hogy régebbi PS esetén, a Sixaxis vezérlővel beakadhat a felfelé irány. DualShock 3-mal nem tapasztaltuk a hibát, ám az nem mindenkinek van.


Néhány zárógondolat

Ez volt hát az első PSN/XBLA cikkünk, a jövőben, ha van rá igény, mindig 4-6 játékról fogunk írni, attól függően épp mekkorákról van szó. Szeretnénk, ha visszajeleznétek a fórum keretein belül, mert jó lenne tudni hogy van-e rá igény. A következő részbe lehet címeket kérni, amelyik játék több embert érdekel, azt mindenképpen előrevesszük.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. nikekolok
2009.10.21. 18:58
VISSZA A CIKKHEZ

sziasztok részemről teljes mértékben támogatnám a folytatást, szeretem az ilyen cikkeket
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Zelbacsi
2009.10.22. 07:40
Naná, hogy érdekel, egyszer úgyis veszek PS3at, ha pedig PSPre van valami letölthető móka, akkor az már most érdekel
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Zoe01
2009.10.22. 23:23
+1. Támogatom és is a folytatást, a magyar oldalakon amúgy sem írnak túl sűrün az ilyen "kisebb" játékokról.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!