iPon Cikkek

Rabbids: Alive & Kicking - Visszatértek

Dátum | 2011. 12. 08.
Szerző | Lawrence_Benson
Csoport | JÁTÉK

Meghódították a múltat, elfoglalták a jelent. A Kinect virtuális valóságával most pedig az otthonunkat támadják megállíthatatlanul. A Rayman vérnyulai nem ismerik a kegyelmet, a szőnyeg alól, és a szekrényből előbújva rohamozzák nappalinkat; a város, az ország már a hatalmuk alatt áll. Az invázió visszaverése ránk hárul, több száz, sőt több ezer nyúllal kell elbánnunk, akik pofákat vágnak, üvöltöznek és röhögnek, de meghátrálni nem szabad, most az emberiség szabadsága a tét. A Rabbids: Alive & Kicking segítségével több mint 40 mini játékban bizonyíthatjuk, hogy igenis méltóak vagyunk a forradalom vezetésére: egyedül, vagy barátainkkal karöltve ki kell állnunk a kis rohadékok ellen, megbánják még azt is, hogy átlépték a küszöböt. Mozgásérzékelős kihívások, nyuszi-püfölés és másnapi kínzó izomláz, a játék ugyanúgy megállja a helyét egy házibuliban, mint egy családi körben eltöltött estén, gyerekek és felnőttek, mind imádni fogják.


Az Alive & Kicking által felvonultatott mini játékokat öt nagy kategóriába lehet sorolni. Az első csoportot a testtel irányítható feladatok töltik ki, a vérnyulak megszállják a várost, nekünk pedig különböző szerepeket magunkra öltve, kerüljön bármibe is, meg kell állítanunk őket. Ezt a hangvezérlés követi, a kategória egyetlen feladatot tartalmaz csak, de az is eszméletlen aranyos. A harmadik csoport a virtuális valóság játékoké. A nyulak itt már az otthonunkat rohamozzák, a képernyőn magunkat látjuk, s a nappalinkat, szőrös kis ellenségeink pedig, mint egy EyeToy címben, ott nyüzsögnek a körülöttünk, különböző feladatokat teljesítve. A cél mi más is lehetne, mint megszabadulni mindegyiktől. Ezután a rajzfilmes kísérleteké a főszerep, vagy egy tucat játék van, melyben a nyuszik tudósnak öltözve különböző próbák elé állítják egymást. Stílusban ezek a legrövidebb játékok, csak egyszer próbálkozhatunk, vagy győzünk, vagy vesztünk. A sort pedig mi más is zárhatná, mint a party mód, mely az előző felhozatalból táplálkozva, coop és competitive módokban egyszerre akár 16 játékost is tud szórakoztatni.


Lássuk sorban, az egyes kategóriák milyen játékokat rejtenek. A testtel irányítható csoport Slapping Station című kihívásában egy kalauzt alakítunk, s az állomásra befutó vonatok ablakán kilógó nyulakat kell sorra lepofozni, őt a Crazy Sales, és a Rabbids in the Hole követi. Az előbbiben egy bevásárlóközpont biztonsági őreként át kell magunkat verekedni az akcióra betóduló nyulak seregén, hogy lezárva a főbejáratot, megmentsük az árukészletet, az utóbbi pedig egy Lemmings-szerű mini sorozat: a nyuszikat egy csapdákkal és szakadékokkal teli pályán kell átsegítenünk. A Flaming Balls of Fire a Pongra hasonlít, a nyuszik egy tűzoltóállomáson fognak neki mályvacukrot sütni, majd a kigyulladt darabokat eldobják, nekünk vissza kell őket ütnünk, mielőtt az egész őrs leég. S a sor még nem ért véget.

A legjobban a Salmon Rush Dayben fogunk megizzadni, a kis gonosztevők az egész utcát elárasztják vízzel, nekünk haljelmezbe öltözve fel kell úsznunk a gáthoz, mialatt ők halászhálóval azon vannak, hogy megállítsanak. A Rabbzilla már pihentetőbb, egy hatalmas robotnyúl autókat és nyulakat dobál felénk, mi szuperhősként meg kell állítsuk őt, a Life’s a Beach pedig egy igazi, kőkemény partraszállás: a strandon vagyunk, a vízből pedig sorra emelkednek ki a búvárszemüveges nyulak, egy hatalmas répalé-ágyúval kell őket visszatartani, a jobb kezünk pumpál, a bal meg az irányzékot adja. A Hot Dogs in Dangerben egy hotdog-standot kell védenünk a saját testünkkel, a Pumped Upban egy férfi strandszépségversenyre vagyunk hivatalosak, le kell utánoznunk a képernyőre rajzolt pózokat. A kategóriát pedig a Silhou-Wet zárja. A nyuszik bemerészkednek a fürdőszobánkba, nekünk pedig a zuhanyfüggöny mögött különböző formákat kell imitálnunk: kutya, halálfej, krokodil, amit csak el lehet képzelni, ha ügyesek vagyunk, a rabbidek megijednek, s messzire szaladnak.


Hangirányítós játékból csak egy van, ez a Rabbid-O-Matic. Egy autómosóban vagyunk, ellenségünk fejére egy vödör szorult, mi pedig úgy csinálunk, mintha segítenénk neki, kiutat mutatva a vizes szerkezetből, de valójában szívatni kell, olajfoltokba, hanyagul elől hagyott akkumulátorokba, ottmaradt partvisokba belevezetve. A nyuszi a hangunkat követi, balra vagy jobbra állva beszélnünk kell hozzá, mindegy, hogy mit mondunk, akár magyarul is bíztathatjuk őt, követni fog. Ha pedig itt végeztünk, akkor máris a virtuális valóság játékok jönnek, felsorolni se könnyű őket, azért a legjobbakat megmutatjuk. A Snot Funny-t indítva elkezd folyni a taknyunk, a nyuszi pedig a fikát elkapva fel akar ránk mászni. Testünket ide-oda mozgatva lendületbe lehet őt hozni, majd a megfelelő pillanatban tüsszentést imitálni, és ha ügyesek voltunk, már el is száll a kis szemétláda. A Tenderfoot Dance-ben fordul a kocka, a nyulak támadnak minket, különböző tárgyakat dobálva ránk, de hasonló a Now You See Me is, melyben reflektorokkal keresnek minket éjszaka, ki kell térni a fények elől.


A Whack a Rabbit játékban a nyuszik a padló alól törnek elő, nekünk pedig rá kell ugrani a fejükre, a Sauce Wars-ban meg mustárt fröcskölnek szét a szőnyegünkön, a mi feladatunk feltakarítani azt, a saját zokninkkal. Mindközül a legjobb viszont a Guitar Zero, a Big Brother és az Inner Journey. Az elsőben léggitározni kell, s mint a névadó játékban, itt is piros, zöld és sárga pöttyök jelképezik a hangokat, a másodikban ki kell játszanunk a minket titkon megfigyelő kémnyulakat, mikor nem néznek a képernyőre, táncolnunk kell, mikor pedig gyanút fognak, el kell bújni egy tárgy mögé, vagy ki kell sétálni a képből. Ha ügyesek vagyunk, hamar az őrületbe kergethetjük őket. A harmadik kedvenc mindennél gusztustalanabb, egy óriás nyúl lenyel minket, majd visszabüfög, a nyelőcsövén csúszunk a szája felé, ülve kell játszani, a feladat pedig a különböző lerakódások és ételmaradékok kerülgetése. Eszméletlen.

A rajzfilmes játékok a szó legszorosabb értelmében mini kihívások, alig pár másodperc alatt le lehet tudni mindegyiket. Lássunk példákat. A Ninja Yo-Yo egy rágógumin bungie-jumpingoló nyúllal támad ránk, el kell vágnunk a kötelet, a DJ Sniper az agyaggalamb lövészetre hasonlít, a Rabbid Skinben két bábot tartunk, s ki kell térni a rá vadászó célkereszt elől, míg a Bon Apétitben az egyik nyúl pofán dobja a másikat egy tányér spagettivel, s ránk hárul a nemes munka, hogy a húsgolyókat leegyük a testéről. A Pie Face ugyanez, csak tortával, de hasonlóan őrült játék a Buttockogram is, a nyúl egy autóakksit köt a fenekére, s ahogy rázza őt az áram, a hátsónkat nekünk is úgy kell jobbra-balra illegetni. S ha már a beteg daraboknál tartunk, akkor nem rossz a Turnpickle sem, áldozatunk a fülénél fogva van fellógatva egy laboratóriumban, s a feladat, hogy a seggével nyisson ki egy uborkás befőttet, forogva kell segítenünk neki. A sort a Headbutts zárja, egy metálkoncertre vagyunk hivatalosak, headbangelni kell, de úgy, hogy az előttünk álló nyulat folyamatosan lefejeljük, minél nagyobb pukli nő a fején, annál több pontot kapunk.


Az idő és az elért pontszám eredményének függvényében a játék készpénzzel jutalmaz minket, melyet a My Rabbid menüpontban tudunk elkölteni. Ez egy amolyan kötetlen free play mód, egy nyuszival vagyunk összezárva a szobában, lehet őt pofozni, rugdosni, s vehetünk különböző tárgyakat is: az interactive objects alatt szívatós cuccok vannak, a decorative objects pedig kiegészítőket rejt. Az előbbiben van például szappan, dinamitrépa, gumikacsa és izzó, ha ezeket lenyelni, akkor a nyuszi buborékokat fog büfögni, vagy minden lépténél hápog egyet a hasa, az utóbbiban pedig szemüveget, sisakot és álarcot aggathatunk rá. Rettenetesen aranyos, ahogy Sam Fisher éjellátójában kommandózik körülöttünk, egyszerűen imádnivaló, bármit is csinál.


A játékokat nem fogjuk egyhamar megunni. Mindegyik rettenetesen ötletes, keveset loptak csak a hasonló gyűjteményekből, a legtöbb új és egyéni, s maga az a tény, hogy legalább 40 darab van belőlük, már garancia a sikerre. Kipróbáltuk mindet, 4 óra volt, mire a lista végére értünk, az biztos, hogy ha van egy örökmozgó kis kölyök a családban, akkor elég ezt berakni az Xbox 360-ba, s a nap végére nem kell őt altatni, hulla fáradtan fog az ágyba zuhanni. A Rabbids: Alive & Kicking rettenetesen szórakoztató játék, s a minőséggel sincs gondunk, a grafika nem egy reneszánsz festmény, de a stílusnak tökéletesen megfelel, a nyuszik nagyon helyesek, és aranyosan animáltak, ahogy pedig üvöltenek, s hörögnek, valami fantasztikus. Rég kinőtték már a Raymant, nem bánjuk, hogy saját sorozatuk van, megérdemlik.

Jó lett az új Rabbids. Rengeteg Kinectes mini játék van benne, a nyulak zabálni valóak, felnőttek és gyerekek egyaránt tudják élvezni a játékot velük, napjaink legédesebb kis gonosztevői ők, legszívesebben magunkhoz ölelnénk mindegyiket. Negatívumot pedig nagyon nem is tudunk mondani a játékról, van benne egy pár elkapkodott, átgondolatlan kihívás, s persze lehetett volna egy kicsit szebb, egy kicsit egyénibb is, de így is tuti vétel, aki szórakoztató, aranyos Kinect játékot keres, az mindenképp vegye számba.


Platformok: Xbox 360 (Kinect szükséges)

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

4. Benny
2011.12.08. 12:12
Ez haláli lehet, akinek van otthon kinect-e az sürgősen szerezze be. Még Wii-n is szórakoztató volt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. huskydog17
2011.12.08. 12:56
Ezt a tesztet öröm volt olvasni, minden idők legszórakoztatóbb tesztje, szétröhögtem a fejem rajta!
Köszönet a cikkírónak a végtelen humorral megáldott tesztért!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Runo
2011.12.09. 10:34
Isten bizony nem kötekedni akarok, de hol poénkodott a cikkíró?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. huskydog17
2011.12.09. 13:18
Nos, az egész teszt hangulata vidám és poénos jellegű, legalábbis én sokat nevettem rajta.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!