iPon Cikkek

Radeon HD5830: A hiányzó láncszem

Dátum | 2010. 03. 06.
Szerző | Svindler
Csoport | MEGJELENÍTÉS

Itt van hát a kártya, amitől oly sokan várták a megváltást: a Cypress GPU-k legkarcsúbb változata, ami egyben az ATI utolsó tagja is a DX11-es családban, legalábbis többről egyelőre nem tudunk. Ez azt jelenti, hogy a cél sikerült, a Fermi architektúrára épülő nVidia kártyák megjelenése előtt kaphatóak HD5000-es Radeonok 10-től 150 ezerig, mindenki válogathat ízlése és pénztárcája szerint. Persze a valóság nem ennyire rózsaszínű, mert kisebb-nagyobb csalódások azért követték a kártyák megjelenését. Vannak nagyon jól eltalált példányok, és vannak kevésbé dicséretre méltóak, legalábbis ha az árazást nézzük. Első pillantásra ebbe a csapdába készül beleesni a HD5830 is, hiszen megjelenésekor nem éppen azt az árcédulát fűzte fel rá az AMD, amit sokan titkon reméltek, így a kártya inkább áll közelebb a HD5850-hez, mint a HD5770-hez. Teljesítményre az előző generáció csúcskártyája mellé pozícionálták, tehát papíron HD4890 szinten illene teljesítenie. Mielőtt az esélyek latolgatásába kezdenénk, nézzük a tényeket számokban:


Amit a HD5850 elkezdett azt a HD5830 folytatja, csak sokkal fájdalmasabban. A GPU-ból most egy sokkal komolyabb szeletet tiltottak le: hiába vártak a kezdeti pletykák 1200-1280 shadert, végül csak 1120 maradt, amit cserébe magasabb órajelen járatnak. Ennél komolyabb kasztrálás, hogy a ROP egységeket (amik például az élsimításért is felelnek) lazán megfelezték. Hogy ez mennyire fájdalmas pont az felbontás függő, de mi úgy voltunk vele, hogy mivel manapság nagyon terjednek az 1920x1080-as monitorok, ezért erre érdemes koncentrálni, főleg egy 60 ezres kártya esetében. A feketeleves után jó pont, hogy a memória sávszélesség sértetlen, ugyanazt kapjuk, ami már a HD5850-nél is megvolt, így ha szűk keresztmetszetekbe futunk, akkor az inkább a GPU, mint a memória miatt lesz. A HD4890-hez viszonyítva az 5830-nak a technológiától eltekintve (DX11, 40nm, stb.) is vannak előnyei és hátrányai. A több textúrázó mindenképpen jól jön, és shaderekből is jól el vagyunk látva, de már tapasztalatból tudhatjuk, hogy ez nem sokat jelent, a Cypress nem skálázódik olyan jól, mint azt a számok mutatják. Sávszélességből szinte ugyanannyival rendelkezik mindkét kártya, az egyetlen komoly különbség még az órajel, a régi Radeon javára. Ha valahol kevés lenne a 16 ropi, ott ez jól jön, egyébként csak kompenzációnak felel meg a több shader blokk ellen. Érdekes egyébként, hogy az ATI-nál miért döntöttek a ROP blokkok tiltogatásánál, de a válasz valószínűleg annyi, hogy így több GPU-t tudnak felhasználni a hibásak közül.

PowerColor HD5830 PCS+

A nálunk járt kártya ezúttal a PowerColor színeiben pompázott és igen masszív dobozt kapott. Akik figyelték híreinket a HD5830-asokról azok láthatták, hogy olyan, hogy referenciahűtő nem nagyon van, szinte minden gyártó más megoldást pakolt a saját kártyájára, így a PowerColor sem kivétel. Az óriási bordázatnak nincs akkora súlya, mint azt ránézésre várná az ember, valószínűleg rezet még a magja körül se látott soha, de ez nem gond ha jól végzi a dolgát. Terhelés alatt hallatja a hantját, de sosem válik porszívóvá, üresjáratban, pedig szinte hallhatatlan. Ezt mondjuk a visító processzorhűtőnk mellett nehéz volt megállapítani, de amikor már a PowerColor ventilátorának lapátjai darálták a fülemet és még mindig azt hallottam, az meggyőző volt.


A PCS+ azt jelenti esetünkben, hogy gyárilag tuningolt példányról van szó, ami a PC oldala szerint a gyári 800/1000 helyett 825/1050-et jelent. A mi példányunk mégis 850/1000-en ketyegett, úgy látszik máshová került a memória tuningja a végleges változatnál. Hogy a teszt az általánosabb, nem húzott egyedekről mutasson képet, visszavettük az órajeleket a gyári értékekre.

Tesztgép

Alaplap: Asus Maximus III Formula
Processzor: Intel Core i5-750@4GHz
Memória: 2x2GB Kingston DDR3-1333@1600MHz
Grafikus kártyák: Asus HD5770 CuCore, PowerColor HD5830 PCS+, Asus GTX275, Asus GTX285 Matrix, Asus HD5850, HIS HS4890
Tápegység: Corsair TX650
Operációs rendszer: Windows 7 Professional 64bit
Driverek: Catalyst 10.2, GeForce 196.75



Letiltott részek a Cypress GPU-ban ide vagy oda, a magasabb órajel valószínűleg magasabb feszültséget is igényel, mert a fogyasztási adatok nem olyan szépek, mint ahogy azt az ember várná. A tuningolt gépünk nem igazán akart beállni egy-egy fix értékre, úgyhogy az eredmények átlagok. Üresjáratban érdekes, hogy többet eszik a HD5830, hiszen ugyanazokon az órajeleken megy, mint a HD5850, és mégis. A FurMarkot ráeresztve már a GTX-ek nyomába ered, míg ha az egész gépet terheljük, akkor körülbelül egy szintre kerül a HD5850-nel. Általánosságban azonban többet fogyaszt nála miközben gyengébb. Szomorú dolog még akkor is, hogy ha a GeForce-ok, így is többet kérnek enni.


A hőmérsékletek csak tájékoztató jellegűek, hiszen a HD5770-en és a HD5830-on is a gyártóspecifikus hűtő teljesített szolgálatot. Az Asus CuCore hűtője nem olyan impozáns, mint amilyennek be van állítva, teljes terhelés alatt eléggé felfűti a Radeont, igaz cserébe igyekszik, hogy ne legyen túl hangos. 90 fok felett kb. nulla sikerrel, de normál terhelés mellett a kártya nem éri el ezt a szintet. A PowerColor HD5830-a nagyon szépen teljesít, terhelés alatt a leghűvösebb volt a mezőnyben, nem is csoda, hogy bírta a kártya a plusz MHz-eket.

Tuning

És, hogy pontosan mennyit? Nem is keveset! Bár a Catalyst csak 900MHz-ig engedi húzni a magot, az MSI utánégetőjével ennél tovább jutottunk, egész 960MHz-ig. Valamivel felette is működött még a kártya, de már fagyogatott, úgyhogy beálltunk erre a még tökéletes értékre, ami kerek 20% tuningot jelent. Ennyit a memóriák is mentek, 1250-en voltak néha problémáink, de az 1200-at csont nélkül vitte a kártya. Mivel nagyon kevés ideig volt nálunk a kártya, így nem mértük végig rajta az összes tesztet, de a Crysis alatt mutatott teljesítménye alapján van, amikor meg is mutatkozik tisztán a plusz 20%.


Az első teszt nem mutat túl rózsás képet a HD5830-ról, a HD4890, aminek a helyét készül átvenni, otthagyja bő 10%-kal. Mindenki más a már jól ismert helyén van.


World in Conflict alatt már besorol, oda ahova kell, a tökéletes középutat képviseli a HD5770 és a HD5850 között.


Újabb vereség, kicsit érthetetlen módon. A HD4890 valamiért nagyon jól szerepel ilyen beállítások mellett.


Quake alatt is győz a plusz órajel, a ROP egységek megnyirbálása miatt inkább a HD5770-hez áll közelebb a kártya.


Fallout 3-ban megint a HD5830 a középút, de a HD4890 nagyon jól szerepel.


Az nVidia kártyák jól teljesítenek Far Cry alatt és a HD5850 is eléggé elhúz, de az 5830 legalább tartja a lépést elődjével.


Végre egy látványos előzés, már épp ideje volt, mert eddig nem teljesített túl rózsásan az új VGA.


Döntetlen megint.


Stalker alatt jól jönnek a plusz shaderek, főleg maximális részletesség mellett.


Crysis alatt egálban vagyunk.

Minimum fps


Sok meglepetés itt nincs, de aki szeretné átnézné hogy alakulnak a minimum fps-ek az itt megtalálja, ahogy a Stalker tesztet is részekre bontva.


Gondolom a tesztek után senkit sem lep meg, hogy ha nem is sokkal, de a HD4890 erősebb az új kártyánál, cserébe az meg többet tud egy kicsit. Sajnos nem először ez a konklúzió, de most mégse érezzük egálban a két kártyát. A HD4890 több játékban nyer, mint veszít, és bár üresjáratban többet fogyaszt utódjánál, terhelés alatt ez már nem igaz, tehát igazából a HD5830 egyetlen komoly előnye a DX11 marad. Ez viszont kevés, ha azt nézzük, hogy árban a HD5850-hez áll közelebb, teljesítményben pedig a HD5770-hez, és ezen már a driverek sem fognak sokat változtatni. Nincs mit szépíteni rajta, a kártya bevezető ára kicsit magasra sikerült: 58-60 ezer forint körül futottak be az első példányok, és tekintve, hogy az AMD 50 ezer alatt osztogatta a HD4890-et ez magas. Nem várjuk el, hogy ugyanannyi legyen, elvégre a régi Radeon akkor már kifutó széria volt, de 50-55 felett (kiszereléstől függően) nem szabadna lennie 5830-nak lennie. Ez sajnos nem az a kártya, amire oly sokan vártak, legalábbis még nem az.

A tesztben használt termékeket a következő helyekről kaptuk kölcsön: Asus Magyarország, Cédrus, CHS, Expert és Ramiris. Ezúton is nagy köszönet értük!

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

48. LavX
2010.03.07. 12:23
Gyenge és drága...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. JamesBond
2010.03.07. 13:06
Hát sokkal közelebb nem tehették a HD 5850-eshez.....

De tényleg nem olcsó, viszont nincsen Dx11-es konkurencia, szóval még megtehetik
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. Greathoof
2010.03.07. 14:01
A minimum FPS-eknél a link " http://ipon.hu/_userfiles/Image/Svindler/5830/Minimumfps_lil.png "-re visz, nem pedig a nagyra, ami " http://ipon.hu/_userfiles/Image/Svindler/5830/Minimumfps.png "

Amúgy valahogy én nem ezt vártam teljesítménynek... valamivel többre vártam....

(szerk: javítom, köszi! - Svin)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. recon666
2010.03.07. 14:16
teljesítményben a 5770-hez jóval közelebb van ,mint az 5850-hez lehetett volna jobb is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. recon666
2010.03.07. 14:20
hoppá ez kettő lett bocsi
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. rabib
2010.03.07. 14:51
Hát engem nem győzött meg a kártya. Maradok annál a "tervemnél," hogy HD5850-et veszek. Az se olcsó, de még pár évig biztosan jó lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. thspo
2010.03.07. 15:40
számomra is csalódás ez a kártya, pedig erősen fontolgattam még az első tesztek előtt h ilyet fogok venni, de így csak marad az 5850 vagy 5770/5750-ből két darab...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. Benyke
2010.03.07. 15:57
nekem gtx275 öm van és jó a cucc, csak kár,hogy még szar a procim
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. sonkolysom... Benyk...
2010.03.07. 15:58
Jó az a proci
Húzzál még rajta vagy Nézz valami Q9400-ast helyette.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. irdatlanno...
2010.03.07. 16:14
F@x@...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. Benyke
2010.03.07. 16:50
sonkolysoma ment pm!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. Th3Ac3
2010.03.07. 16:55
Hatalmas csalódás...Az eredmények láttán én se veszek ilyet pedig még gondolkodtam rajta. Asszem megvárom a 6xxx szériát.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. Steadywarp
2010.03.07. 16:57
ebböl innkáb 5770 cf lessz
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. Thelon
2010.03.07. 17:25
Elég gyenge láncszemre sikeredett. Szerint még mindig nem lenne rossz vétel 50-55 között. Reménykedjünk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. scholes9
2010.03.07. 17:26
Én most vettem 4870 X2-t 50-ért, igaz gari 1 hónap van csak rá, de a fent látható kártyákat megeszi reggelire, messze a legjobb vétel most a vga kártyák piacán
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. thspo
2010.03.07. 17:31
scholes9 ez így igaz, remélhetőleg a GTX295 is jóárasulni fog ha kijönnek az új geforce-k, az sem lenne túl rossz vétel pl egy 5850 áráért...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. rini
2010.03.07. 17:40
Ja! Csak ne kellene mellé egy fogyasztásmérő meg egy füldugó. Jobb vétel egy erősebb egymagos. Felét sem fogod szívni vele.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. scholes9
2010.03.07. 17:40
thspo: igen, ha lemegy az ára olyan 65 körül remek vétel lesz az is
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. CarKiller
2010.03.07. 18:03
Sajnos lehetett erre számítani, de lehet, hogy javítanak rajta ha lesz ellenfele egyáltalán(nem házon belül).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. ThePoweR rabib
2010.03.07. 18:31
rabib: Beteg vagy?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. Castiel
2010.03.07. 19:26
ennél még a 275GTX-em is gyorsabb..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. roonin
2010.03.07. 19:43
A gtx260 45-50e, a gtx275 55-60e. Most akkor ennek mennyi legyen az ára? 20e? Azért mert új fejlesztés keveset fogyaszt és tud dx11-t is? Na persze pit you. Majd ha lesz konkurencia. akkor lesz ez olcsóbb is. Addig ez van, vagy lehet venni jól kifogva használt cuccot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. rabib
2010.03.07. 20:02
scholes9: Hol vetted azt a HD4870x2-t? Ha annyiért lehet venni, én is veszek egyet.

ThePoweR: Miért lennék beteg? Én nem érzem magam annak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. scholes9
2010.03.07. 20:07
rabib: prohardveren vetem, az apróhírdetésben nézz körül, ott vannak nagyon jó kártyák jó áron, csak légy körültekintő, viszonylag sok a csaló is
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. toronyhaz
2010.03.07. 20:12
rabib: látom kolléga megelőzött/scholes9/ ha lusta lennél tessék meglehet venni http://hardverapro.hu/apro/asus_x1300pro_256mb_7/hsz_1-50.html
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. rabib
2010.03.07. 20:23
Köszönöm szépen a segítséget nektek, szétnézek az oldalon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. meszes
2010.03.07. 21:55
hááát nem tudom....
A 4870x2 d megeszi az 5850 et?



Valahogy én ezen nem ezt veszem észre.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. csab959 mesze...
2010.03.07. 22:01
Több tesztből kéne levonni a következtetést, nem egy Vantage grafikonról.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. jamborka
2010.03.07. 22:53
Igen a képen is látszik, hogy felette van rendesen. 6657--> 5850 7546--> 4870x2

A kép alapján megeszi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Multitask
2010.03.07. 23:57
Tetszett az az írása Svindlernek, hogy már a fülemet darálta a venti.
Én is többet meg kevesebbet vártam az 5830tól, teljesítményben és árban. Na de remélhetőleg alakul majd az az ár 1-2 hónapon belül.

Svindler: hogyan szoktátok a teszteket készíteni? A régebbi méréseket, hozzáteszitek a grafikonokhoz, vagy mindig újra az egészet?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Svindler
2010.03.08. 02:08
Multitask: mindig újramérünk ha bármi változik a beállításokban vagy a driverben. Márpedig utóbbi elég sűrűn változik, szóval így hirtelen nem tudnék sok esetet mondani amikor ne mértük volna újra. Maximalisták vagyunk
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. maxpapa
2010.03.08. 06:53
Csak az a baj , hogy 4800 -as szériát lassan nem lehet kapni.Így hát marad a drága 5800 -as széria. A konkurencia részéről meg megint nem látni mozgolódást. Az 5800 -as szériát 20.000 Ft -os felárral árusítják.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. papus016
2010.03.08. 07:39
OFF
MESZES TE ITT ???
/OFF
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. dongo84
2010.03.08. 11:05
Nem gondoltam, hogy ilyen gyenge eresztés lesz. Ennek függvényében tényleg csak egy 5850-re vagy még inkább egy 5870-re érné meg lecserélni az XFX 4890-esem. De van egy olyan érzésem, hogy inkább megvárom a fermi-t. Hátha nyom valamelyest az ATI árain.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Multitask Svind...
2010.03.08. 11:45
Az akkor úgy jó. Szép munka lehet akkor egy ilyen teszt. Gondolom egyszer végigmegy az egyik aztán a másik oldal (ati,nvidia), a driverek miatt gondolom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Joachim21
2010.03.08. 12:44
DX11-es az ATI 5ös szériája, de éppen a tesszaláció amit nem igazán bírnak ezek a kártyák. Fermi megjelenése, és néhány valódi dx11 jáék nagyot fog változtatni a kártyák megítélésén. 5850ből is lehet még "4850"es, jelenleg meg egyszerűen nem éri meg váltani, aki teheti az várjon ki a vásárlással, az Nv nekünk dolgozik, mind1 hogy milyen kártyát akarunk venni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. VergilX
2010.03.08. 13:23
gyenge és drága,akkor már inkább 5850
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. thspo
2010.03.08. 14:39
Joachim21: tökéletesen igazad van, csak én ilyeneket már nem merek egy fórumon sem írni mert kapok érte.. Én is várom a fermit (bár valszeg nem fogok venni, mert pénztárcának nem fog kedvezni), de ha már lenyomja az árakat akkor megérte várni. Nekem is az a bajom ezzel a HD5xxx sorozattal, hogy valszeg egy komolyabb DX11-es játék tesszellációval átmegy majd rajtuk diavetítésbe, legalábbis az 5850 alattiakon biztosan (jó példa erre az avp ha be van kapcsolva a tesszelláció), de sztem 5850-ből sem fog ártani legalább két darab. Hangsúlyozom, nem a mostani döntően DX9-es illetve DX10-es játékokra gondolok, mert ezekben nagyszerűen muzsikálnak, ahogyan a geforce-k is. De hát... hátha lenyomja a fermi a HD5850 árát annyira hogy pl megérje beruházni 2 db-ba, az már nem lenne rossz teljesítmény az egyszer biztos
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. meszes
2010.03.08. 14:45
dongo84

Szerintem még a 5850 re se cseréld le. Drága az ahoz, hogy eldobd a 4890 et. És annyival nem is jobb az 5850. :-/. Amire érdemes lenne cserélnünk az az 5970. Csak annak nagyon durván megvan az ára. (nekem is 4890 em van.)

papus016 naja.
Én itt!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Juliska
2010.03.08. 14:53
Joachim21: Az eddig kiszivárgott tesztek szerint a HD 5970 teljesítménye még a Heaven benchmarkban sincs meg a GTX 480-nak. Semmit sem ér az erős setup, ha a pixel opcióknál nem erős a rendszer.
Az NV sajnos mára egy marketing cég lett. Ne kajáld be a szövegeit. Azért hasonlítják a Heavenben HD 5870-hez a megjelenő kártyákat, mert a HD 5970-től már kikap, pedig a valódi ellenfél a HD 5970.
Szar kimondani, de durván eltervezte magát az NV. Aki csak a játékokban gondolkodik, annak Radeon most jobb megoldás. A Dev support miatt nekem maradni kell az NV vonalon. Az Ati támogatását még nem érzem az igazinak. Sajnos nagyon a játékokra koncentrálnak, holott engem főleg a CUDA érdekel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. _DiEGO_
2010.03.08. 15:27
Csakhogy nincsen Dx11-es konkurenciája, szóval még megtehetik ; ha jön FERMI - lesz még sokkal lejjebb a kari ára , de addig miért vennék alább , max ha zero lesz rá a kereslet , amit kétlek azért .... ne magunkra - és hasonló "kiskategóriás" pénztárcatulajokra gondoljunk egyből - nem , nem nekünk kell megvenni az újdonságot egyből ...

.......................

más a szivárgás és más a valóság ... csak már kézzel tapintható lenne a valóságban
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. tipuka
2010.03.08. 22:11
Én nagyon jól jártam, hogy nyáron 4890est vettem, látom a mai napig megérte megvenni, mert az ennél "jobb" kártya már csak a 5850
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. tipuka
2010.03.08. 22:12
mármint a radeonok mezőnyében, nvidi-at nem vettem számítsába
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. thspo
2010.03.09. 08:28
ha most még ár/teljesítményt nézünk akkor jelenleg elég jó vétel a GTX260 is, pl a giga SOC-je kifejezetten jól pörög és ára sem rossz, nem melegszik, nem hangos és gyors (kifejezetten). A mai napig bőven elég full hd felbontásra is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. csokad thspo
2010.03.09. 08:50
a GTX260 árában sokkal jobb HD5770-es atit kapsz. az ati odaver az nvidiának. GTX260 vs HD5770-ben. VGA Speed Test
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. thspo
2010.03.09. 12:51
hát, 5850 alatt én minimum kettesével venném az ATI-t (illetve a geforce-t is, de most cseréltem x48-ra szal marad a crossfire), egy darabbal alig lenne sebesebb a mostani rendszeremnél, meg még megvárom a fermi debütálást, hátha hoz egy kis áresést (meg azért nv-s is vagyok úgy kb az első geforce 2 GTS-em óta)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Gpety
2010.03.09. 17:44
Szolid teljesítmény és nevetségesen magas ár. Annak ellenére, hogy tulajdonképpen a selejtet hasznosítják újra.
Szerintem nem csak a FERMI-vel, de a HD5xxx szériával is vannak még erős gyártási gondok. Mindamellett még a tesszalláció alatt is elvéreznek, pedig a Dx11-ben vitathatatlanul ez a legjobb újdonság. Talán majd a következő generáció, vagy a FERMI.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. RootRulez
2010.03.11. 09:51
Ez megint csak el lett árazva, jöhetne az nVidia valamivel, mert szép lassan elfogynak a 4000-es karik és akkor nem lesz más... Egyre inkább úgy fest az 5000-es szériára váltás még várat magára...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!