iPon Cikkek

Raijintek Triton: üde színfolt a folyadékhűtők piacán

Dátum | 2015. 02. 27.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

A Raijintek még tavaly szeptember végén jelentette be különleges folyadékhűtő rendszerét, a Tritont, amely több tulajdonságával is megpróbál kiemelkedni a kompakt, készre szerelt folyadékhűtő rendszerek szegmenséből. Ezt teszi úgy, hogy közben ez a termék a Raijintek első folyadékhűtő szettje, ezt feltétlenül érdemes szem előtt tartani.
A Triton egyik legfontosabb előnye, hogy roncsolás-mentesen oldható kötéseket alkalmaz a radiátort és a tágulási tartállyal egybeépített folyadékhűtő blokkot összekapcsoló csövek esetében, így a rendszer igény esetén bármikor bővíthető, valamint a csövek lecserélésére is van mód. További extra, hogy bár egy költséghatékony szettről van szó, nem 120 milliméteres, hanem 240 milliméteres hőleadó radiátort alkalmaz. A harmadik különc tulajdonság a mellékelt festékekkel színezhető hűtőközeg, illetve a kékes-fehér LED-es világítással ellátott tágulási tartály, amelyeknek főleg azok fognak örülni, akik plexi oldalablakkal ellátott számítógépházba szánják a Tritont. Mielőtt még az összes puskaporunkat ellőnénk, megmutatjuk a specifikációs táblát.
Most, hogy a felületes ismerkedésen túl vagyunk ideje, hogy közelebbről is szemügyre vegyük a Tritont!
A szett és tartozékai
A Raijintek Triton egy kompakt dobozban érkezett, amely a minél kényelmesebb szállíthatóság érdekében kapott egy kényelmes kis fogantyút is. A doboz ízléses dizájnnal rendelkezik, oldalán pedig a belül lapuló folyadékhűtő szett legfontosabb tulajdonságait is megtaláljuk, így az első találkozás összességében igen pozitív benyomással zárult.
A doboz belsejében igényesen elcsomagolva találjuk meg a kompakt folyadékhűtő szett elemeit, illetve magukat a tartozékokat. A tágulási tartállyal egybeépített folyadékhűtő blokkra már gyárilag felszerelik a csöveket, ahogy a hőleadó radiátorra is, sőt, a maximális kényelem érdekében még a hűtőközeggel is fel van töltve a rendszer, így viszonylag kevés szerelés után használatba vehető.
A csomagban az összeszerelt folyadékhűtő szetten kívül találunk még két darab 120 milliméteres ventilátort is, amelyek speciális kábelezést kaptak. A légkeverőket gyakorlatilag egy "Y" kábel köti össze, ami egy háromtűs tápcsatlakozóban végződik, valamint egy potmétert tartalmazó kábel is leágazik róla, így lehetőség van a manuális fordulatszám-szabályzásra is.
A 120 milliméteres átmérőjű légkeverők 25 milliméter vastagok, üzemi fordulatszám-tartományuk pedig 1000-2600 RPM. PWM támogatás nem jár hozzájuk, azaz a kívánt fordulatszámot a potméter segítségével tudjuk beállítani. Ezek a ventilátorok 21,6 dB(A) és 36,6 dB(A) közötti zajszintet generálnak, léghozamuk pedig 38,889 CFM-től 100,455 CFM-ig terjed.
A folyadékhűtő blokk egy nagyméretű, plexi házból álló tágulási tartályt is tartalmaz, gyakorlatilag ebbe ágyazták bele a szivattyút, méghozzá két kékes-fehér fényű LED társaságában. A szivattyú 3000-es percenkénti fordulatszámon üzemel, zajszintje pedig 20 dB(A) körül helyezkedik el, így maximum 120 liternyi hűtőközeg megmozgatására képes egyetlen óra leforgása alatt. A strapabíró, grafitcsőből és kerámiatengelyből álló csapágyazásnak köszönhetően a szivattyú várható élettartama nagyjából 50 000 üzemóra, ami nem hangzik rosszul. A tágulási tartály tetején egy folyadékbetöltő nyílás is helyet kapott, amely természetesen gumitömítéssel is rendelkezik. Fontos, hogy a tágulási tartály tetején egy nagyon jól felragasztott fólia védi a plexi tetőt a karcoktól, amit elég nehéz eltávolítani. Ez a fólia rendszerint karcos is, így elsőre úgy tűnhet, hogy maga a plexi kapta a karcokat, de szerencsére erről szó sincs.
A folyadékhűtő blokkot és a hőleadó radiátort átlátszó, elég puha anyagú csövek kötik össze, amelyek 9,5 milliméteres belső-, és 12,5 millimétres külső átmérővel rendelkeznek. A csövek elhelyezésénél nagyon oda kell figyelni, hogy még véletlenül se törjenek meg – ez kevés hely esetén nem lesz egyszerű feladat, ugyanis a csövek nem túl masszívak, könnyen meg tudnak törni, ami jelentősen rontja a hőleadás hatásfokát.
Ha akarjuk, a mellékelt tubusok segítségével színezhetjük a hűtőközeget: használhatjuk csak a kék, a piros vagy a zöld alapszínt, de ezek keverésével egyedi szín is létrehozható. Ekkor azonban érdemesebb lefejteni a hűtőközeget, bekeverni a kívánt színnel, majd egy tölcsér segítségével visszatölthetünk 350 milliliternyi folyadékot. A színezést feltétlenül érdemes még a folyadékhűtő blokk beszerelése előtt elvégezni, később ugyanis rendkívül nehézkes a folyamat végrehajtása. Mi ezt a mókát most kihagytuk, hiszen a tesztben szereplő terméket nyereményjáték keretén belül kisorsoltuk, boldog tulajdonosát pedig nem szerettük volna megfosztani a színkeverés élményétől.
A ventilátorok gyárilag nincsenek a hőleadó radiátorra szerelve, így ezeket a fittingek felőli oldalra kell felcsavarozni. A Tritonból egy úgynevezett "Core" változat is készült, ami pár ezer forinttal olcsóbb, ugyanis nem tartalmaz ventilátorokat, így olyan légkeverőket választhatunk hozzá, amilyet csak akarunk (ez a Core szett eddig még nem bukkant fel nálunk, csak a teljes pakk). A folyadékhűtő blokkot a mellékelt rögzítő keretek segítségével szinte minden modern Intel és AMD processzorfoglalatra fel lehet szerelni, ám a szerelés megkezdése előtt mindenképpen el kell távolítani a rézből készült, nikkelezett felülettel ellátott talpazatról a védőfóliát. Ezután már a mellékelt kis tasakból kinyomhatjuk a kellő mennyiségű hővezető pasztát a processzor felületére, majd a csomagban található kis műanyag spatulával egyenletesen el is oszthatjuk a CPU felületén, így végeredményként egy nem túl vastag paszta-réteget kell kapnunk. A túl kevés és a túl sok paszta sem jó, ugyanis a hőátadás hatásfoka mindkét esetben romlik.
A tesztkonfiguráció A Raijintek Triton teszthez egy éppen nálunk lévő Raijintek Aeneas számítógépházat használtunk, amely Mini-ITX vagy microATX formátumú alaplapokat fogad, és már gyárilag is négy darab ventilátorral rendelkezik. A termék rendkívül ideális alapnak ígérkezett, ám beszerelés közben szépen lassan kiderült, érdemesebb lett volna egy tágasabb számítógépházat használni. No de mielőtt még belekezdenénk a szerelés közben szerzett tapasztalatok kitárgyalásába, vessünk egy pillantást a tesztkonfigurációra. Íme: • Alaplap: Gigabyte Z97M-D3H rev 1.0 • Processzor: Core i7-4790K (Devil's Canyon) • Rendszermemória: 2 x 2 GB Kingmax DDR3-1600 MHz • Adattárolás: Western Digital Caviar Black 500 GB (SATA 6 Gbps; 7200 RPM) • Tápegység: Cooler Master V850 • Számítógépház: Raijintek Aeneas • Processzorhűtők: – Gyári rézmagos Intel – Noctua NH-U12P – Raijintek Triton • Videokártya: Nvidia GeForce GTX 770 • Operációs rendszer: Windows 8.1 Pro x64 (minden frissítéssel) • Hőfokok ellenőrzése: – Gyári GB app (System Information Viewer) – CPUID Hardware monitor – Célzólézeres infra hőmérő (A VRM-hez) Beszerelés közben szerzett tapasztalatok
A Raijintek Triton összességében könnyedén szerelhető lenne, viszont a Raijintek Aeneas számítógépház már nem volt valami kezes partner. A probléma ott kezdődött, hogy a gyári processzorhűtő cseréjekor kiderült, hiába van kivágás az alaplaptálcán a processzorhűtő hátlapi rögzítőjének zökkenőmentes beszereléséhez, a kivágás túl kicsi, és nincs is jó helyen, így az alaplapot mindenképpen el kell távolítani, ha CPU hűtőt cserélünk. Ez mind a Noctua processzorhűtő, mind pedig a Triton beszerelését nehezítette. A Noctua processzorhűtő hatalmas mérete miatt egyéb fejtörést is okozott, de erről a számítógépházról szóló tesztünkben részletesebben is beszámolunk majd, ami hamarosan megjelenik.
A Triton kapcsán sajnos egyéb problémába is ütköztünk. Az Aeneas számítógépház felső részén kialakítottak egy nagyobb bővítőhelyet a hőleadó radiátorok és a ventilátorok számára, ám itt nem tudtuk elhelyezni a Tritont, ugyanis a csöveket nem lehetett úgy elrendezni, hogy a szett használható legyen. Más megoldás híján a bővítőhely alá kellett rögzíteni a hőleadó radiátort, ám ekkor a ventilátorok és az alaplap között elég kevés légtér maradt, a hőleadó radiátor felett pedig egy hatalmas üres öböl tátongott, ahova beszorulhatott a felfelé áramló meleg levegő – és be is szorult.
A hőleadó radiátor beszerelése közben a szűk hely miatt a könnyen hajló csövek rendre megtörtek, így rettenetesen nehéz volt őket úgy elrendezni, hogy ne törjenek meg, ugyanakkor kényelmesen el is férjenek. A csövekben emiatt elég nagy kanyarívek voltak. A fenti képek beszerelés közben készültek, itt a kábelek még nem voltak esztétikusan elrendezve.
Érdemes megemlíteni, hogy a Triton rögzítő keretét nagyon egyszerű beszerelni, viszont a folyadékhűtő blokk rögzítésénél érdemes odafigyelni, ugyanis, ha túlhúzzuk a csavarokat, elrepedhet a plexi tartály. Tartályrepedésre már volt példa, igaz, a hibajelenség nagyon ritka, eddig mindössze két szettnél tapasztaltunk hasonlót. Ettől persze még nem árt az óvatosság. Mi első körben nagyon magas hőfokokat mértünk, így alaposan szemügyre vettük a rendszert. Picit jobban meghúztuk a csavarokat, mert elsőre féltünk, hogy a túlhúzástól elrepedhet a plexi tágulási tartály, ám a csavarok meghúzása után érezhetően javult a helyzet – gyakorlatilag 5-15 Celsius fokot esett a Core i7-4790K üzemi hőmérséklete. Egyszóval, ha magas hőmérséklet mutatkozik tesztelés során, akkor gyanakodjunk a csavarokra, és ha azok kellően feszesek – nem szabad őket túlhúzni! –, akkor érdemes megnézni, nincsenek-e légbuborékok a csövekben. Ha vannak, kevés folyadékot érdemes utántölteni, így javul a hűtőteljesítmény. Az utántöltéshez persze mindenképpen érdemes kiszerelni a szettet a számítógépházból. Ha a folyadékszintet még a szett beszerelése előtt ellenőrizzük, akkor rengeteg kellemetlenségtől kímélhetjük meg magunkat.
Hőmérsékletek A különböző processzorhűtőkkel háromféle tesztet végeztünk: megnéztük, mennyire melegszik a rendszer üresjáratban, Prime terheléskor, illetve Prime és Furmark együttes futtatásakor – utóbbi remekül rámutat a rendszer szellőzésének hiányosságaira, hiszen, ha a GeForce GTX 770 is elkezd fűteni, érezhetően felmelegszik a belső légtér. A Tritont kétféle állapotban is teszteltük: első körben megnéztük, mennyire hatékony a hűtés maximális fokozaton, majd minimális ventilátor-fordulatszám mellett is elvégeztük a méréseket.
A gyári Intel processzorhűtő elég gyatrán teljesített, ugyanis maximális terhelés mellett olykor-olykor visszavette a rendszer a processzormagok órajelét, hogy visszahűtse őket (throttling). A Noctua processzorhűtő nagyon jól teljesített, a Raijintek Triton pedig ugyancsak derekasan helytállt annak ellenére, hogy sajnos kénytelenek voltunk a lehető legrosszabb helyzetben használni – kis hely, kanyargó csövek, nem túl ideális szellőzés. A folyadékhűtő szett maximális ventilátor-fordulatszám esetén remekül lehűtötte a processzort, viszont ekkor már hangos volt, nem úgy, mint a pár Celsius fokkal melegebb Noctua, amely hangtalanul végezte a rá bízott feladatot. Ahogy a Triton ventilátorainak fordulatszámát minimum szintre állítottuk, felborult az egyensúly: a processzor elkezdett komolyan melegedni, ugyanis a folyadékhűtő blokkról lefújt meleg levegő egy része megszorult a ház teteje és a felül kialakított bővítőhely között. A helyzetet tovább rontotta, ha a Furmark miatt a GeForce GTX 770-es videokártya is elkezdett fűteni: ekkor még gyengébben szerepelt az alacsony fordulatszámon dolgozó Triton, ugyanis a felfelé áramló meleg levegő még tovább emelte a fent beszorult levegő és a hőleadó radiátor hőfokát. Érdekességképpen megnéztük azt is, hogyan alakul a VRM részleg hőfoka, ez ugyanis rendkívül fontos szempont, hiszen a ventilátoros processzorhűtő lecserélésével megszűnik a VRM komponensei körül a légáramlás, ami egészen extrém hőmérsékletet is eredményezhet. Anno így pukkant el az X58-as Gigabyte alaplapunk egyik MOSFET-je, mikor néhány éve a Corsair folyadékhűtő szettjeiről tesztet készítettünk.
Ahogy az a fenti adatokból is látszik, a Raijintek Aeneas szellőzése a VRM szempontjából nézve nagyon jó, ugyanis a folyadékhűtés használata közben sem emelkedett vészesebb mértékben a VRM hőfok, ha a hőleadó radiátor ventilátorai maximális fordulatszámmal pörögtek. Minimális fordulatszám esetén már 68 Celsius fokra ugrott fel a hőfok, ami egy tuningmentes processzor esetén már figyelmeztető jel lehet – tuning esetén mindenképpen ellenőrizni kell a VRM hőfokát, és gondoskodni kell a kiegészítő hűtésről, ha túl forró a hűtőborda. Tuning A sors fura fintora, hogy a beszerelés közben tapasztalt nehézségek után tuning alkalmával is falakba ütköztünk, ugyanis a legcsekélyebb órajel- és feszültségemelés hatására is 91 fokig melegedett a processzor, akár a Noctua hűtőt, akár a Tritont vetettük be, pedig ennek nem lett volna szabad megtörténnie, hiszen kifejezetten tuningra szánt Devil's Canyon processzorról volt szó, aminél a hűtősapka és a lapka felülete között sokkal hatékonyabb a hőátadás, mint a kommersz Haswell processzoroknál. Elvileg. Némi kutatás után az Intel "közösségi" oldalán rábukkantunk egy fórumbejegyzésre, ahol többen is hasonló jelenségről, azaz túlmelegedő Core i7-4790K processzorról panaszkodnak. A panaszkodók közül többen is arról számoltak be, hogy a garancia keretén belül cserélt processzorral már nem volt probléma, azaz nem melegedett túl gyári hűtővel sem. Nálunk annyival volt jobb a helyzet, hogy normális hűtővel gyári órajeleken nem melegedett túl a rendszer, de a legkisebb feszültségemelés hatására azonnal 90 fok környékére ugrott a hőfok – bármilyen CPU hűtővel. (Természetesen a felvehető áramerősség és a TDP keret növelését sem mulasztottuk el.) A külföldi tapasztalatokat végigböngészve megállapítottuk, hogy jó eséllyel tényleg a processzorunkkal volt valami probléma – a gyanú szerint a lapka felülete és a hűtősapka közötti hőátadással lehetett baj, ugyanis hiába voltak tűzforróak a processzormagok, a hűtő talpazata a lézeres infra hőmérő szerint 40 celsius foknál nem volt melegebb, és a processzorhűtő lamelláin is csak 30-32 fokos hőmérsékletet mértünk. A peches Core i7 példányunk miatt a tuningtól el kellett tekintenünk, hiszen a kívánt órajel és feszültség beállítása után nagyon rövid időn belül felszaladt a hőmérséklet 90 fok fölé, így pedig nem lehet huzamosabb ideig terhelni a rendszert – már csak azért sem, mert beindul a Throttling, azaz az órajel elkezd ugrálni, hogy a CPU mentse magát. Mivel a jelenséget egyéb processzorhűtőkkel, friss pasztázás után is tapasztaltuk, így beletörődtünk: le kell mondanunk a saját tuning eredményekről, akármennyire is kellemetlen a helyzet. Az alaplap természetesen friss, F6-os BIOS-t használt, de a korábbi, F5-ös jelzésű BIOS-szal is ugyanezeket a tüneteket tapasztaltuk. A külföldi tesztek, illetve a fórumozók tapasztalatai alapján a Triton egyébként nagyon jól elboldogul akár egy 4600-4700 MHz-re tuningolt Core i7-4790K processzorral is, igaz, a tesztek többségét nyitott légterű tesztpadon végezték, ami az akadálytalan szellőzés miatt jelentősen jobb hőfokokat mutat. A termék hazai felhasználói által megosztott tapasztalatok alapján szintén hatékony a Triton, így bátran ajánlható kis- és közepes tuninghoz. Ha lesz módunk egy újabb teszt elvégzésére, mindenképpen frissítjük cikkünket, és biztatnánk minden Tritont tulajt is, hogy ha van egy kis ideje, a fórumon ossza meg velünk a tapasztalatait, hogy milyen gépben milyen hőfokokat sikerült elérni.
Verdikt A Raijintek első kompakt folyadékhűtő szettje abszolút nem lett rossz, de azért érződik rajta az is, hogy gyártója még csak most bontogatja szárnyait e szegmensben. A könnyen megtörő csövek nekünk sok problémát okoztak a kompakt PC házban, valamint az is fájó pont volt, hogy a ventilátorok fordulatszámát szabályzó potmétert nem lehet hova beszerelni, hogy az a ház oldallapjának levétele nélkül is elérhető legyen. Erre a célra jó lett volna akár egy PCI slotba illeszkedő hátlapi panel is, ahova bepattintható, vagy becsavarozható a szabályzó. A folyadékhűtő blokk rögzítésére mindenképpen fokozott figyelmet kell fordítani, mert ha túlhúzzuk a csavarokat, elrepedhet a tágulási tartály. Ez a jelenség szerencsére ritka, de mint tudjuk, az ördög nem alszik, így kifizetődőbb az óvatosság.
A bontható kötések és a színezhető hűtőközeg pozitívum volt, mint ahogy a LED-es világítással ellátott tágulási tartály is – ezeket a modderek és a plexi oldallappal ellátott számítógépházak tulajdonosai valószínűleg értékelik majd. A szivattyú üzem közben, zárt ház esetén nem hangos – a ventilátorok azonban igen, ha maximális fordulatszámon járatjuk őket. Emiatt érdemes lehet a Triton Core szetten is elgondolkodni, amihez vásárolhatóak külön 120 milliméteres, halkabb légkeverők. A szettet kompaktabb számítógépházakba saját tapasztalataink alapján nem igazán ajánljuk, de közepes torony, vagy torony formátumú kuckóban remek helye lehet. A Raijintek Triton gyerekbetegségei ellenére is jó vétel lehet, hiszen ideális körülmények alkalmával hatékonyabban lehűt egy tuningolt processzort, mint egy drágább léghűtő, viszont gyári ventilátorokkal hangosabb is. A tapasztalataink összességében felemásak, ám ezek többségéről nem a Triton tehet, hanem a kedvezőtlen körülmények (PC ház és CPU). Amennyiben a prémiumkategóriás léghűtőknél magasabb üzemi zajszinttel meg tudunk barátkozni, úgy a Triton a maga 24 000 forintos ajánlott végfelhasználói árával mindenképpen ajánlott vétel. A termék február 12-e óta sajnos nem kapható, de a raktárfigyelő bekapcsolásával kérhető értesítés, így azonnal le lehet rá csapni az érdeklődőknek, ahogy beérkezik (többen kérdezték privát üzenetben, és sajnos nem tudunk pontos dátumot mondani a következő szállítmány érkezésére, ezért javasoljuk a raktárfigyelőt). A Raijintek Tritont a Kelly-techtől kaptuk, ezúton is köszönet érte!
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

77. csabi02
2015.02.27. 08:22
Érdekes teszt,de azért az durva,hogy egy 4790k-nak ilyen hibája lehet,példánytól függően.(ezeket ingyen kéne cserélni az intelnek)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
76. Cavalli87
2015.02.27. 11:23
Az egyik legjobb, leggyakorlatiasabb cikk, amit az oldalon valaha olvastam, pedig 1-2 kivételével mindent végignyálazok. Köszönet érte J.o.k.e.r.-nek, rengeteg fejfájástól fog megkímélni mindenkit, aki ezt a szettet választja.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
75. Terror
2015.02.27. 11:44
Úgy veszem, hogy ez a teszt legalább annyira szól a Noctuának, és nekik az eredmény jobb reklám a látottak alapján...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
74. djgeg
2015.02.27. 12:51
Az most komoly, hogy a Noctua NH-U12P SE2 elpicsázza úgy, hogy a gyári adatok szerint még halkabb is?! "19.8db max" ennek a vízhűtésnek meg max 36.6db
Hogy a fészkes francba sikerült ezt kivitelezni
Ezek után nem az érdekel, hogy a tesztelt vízhűtés van e raktáron
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
73. djgeg
2015.02.27. 12:57
ui.: Valami nagyon nagy gebasz lehet a tesztetekben.... Normális teszten a noctua NH-U12P SE2 nem veri el a Corsair H100 at 120 as radval és 120 as ventikkel.(nem push&pull-ban)
Meg ne magyarázzátok nekem, hogy ez a 140 es radikkal és nagyobb pumpával ne tudná elverni akkor...
Valami az Ipon-os tesztel lesz... K nagy gebasz...
Mondjuk a linkelt teszt hőmérséklet különbségekkel számol (szoba és proci)


http://www.hardwaresecrets.com/article/Noctua-NH-U12P-SE2-CPU-Cooler-Review/1570/6

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
72. Asagrim djgeg
2015.02.27. 13:02
Ez egyáltalán nem meglepő. Alapfeszen vízzel kicsit magasabb az átlaghő, de húzva is viszonylag alig változik egy léghűtéshez képest.

Ha lenne tuning adat már mindjárt máshogy nézne ki a végeredmény.

szerk.:
Ha egy proci meg tuningra selejt a sapka miatt, akkor alapfeszes hők mérésére is alkalmatlan hűtések összehasonlítására.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
71. djgeg Asagr...
2015.02.27. 13:05
Na jó... de nézzed már meg az általam linkelt tesztet mekkora k nagy különbség van a 2 hűtő között miközben "full load" tesztet csináltak.
Meg ne magyarázzátok nekem, hogy ennek a vízhűtésnek 140 es radikkal és ventikkel ennyivel szarabba a hűtési teljesítménye mint a H100 nak?!

Egyszerűen szar az ipon teszt..., hogy mihez mit mérünk vagy arányítunk. Ennyi
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
70. Asagrim djgeg
2015.02.27. 13:17
Mint említettem ... a processzor szar, és ezért olyan a teszt, amilyen. Normális processzorral a teszteredmények is mások lennének.

Másrészt nem értem hogy lehet idle 17 fok léghűtéssel, max úgy tudnám elképzelni, hogy vágóhíd hűtőkamrájában készült ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
69. CyberPunk6...
2015.02.27. 13:30
Szerintem ez a teszt most nem sikerült jól.
Általában ilyen probléma nem szokott lenni, de most megtörtént.

Szerintem egyszerre nem kellene több dolgot tesztelni és egy tök normál átlagos házba kellett volana beszerelni, amit a többség használ. Legalábbis kialakításilag, mert azért a legtöbb házban megvan a normál hely, ahová beszerelheted az ilyen hűtésedet (persze úgy értem, hogy aki ilyen hűtőt vesz az olyan házat is).

A hűtőket vagy egy átlag lyukas gamer, vagy egy minőségi szigetelt házban kellene tesztelni (pl define r4-r5), vagy egy tesztpadon, bár ott pár hatás kimarad, ami viszont fontos a léghűtőkkel való összevetéshez.

Mert ott a kialakítás olyan, hogy összemérhető másokkal, és tényleg a hűtőn múlik minden.


Nem tudom elhelyezni az elolvasása után sehová sem a teljesítményét, mert végig egy rakás külső hatás torzítja az eredményeket.


A 17 fokos idle nekem is szemet szúrt. Ez azt jelenti, hogy maximum 17 fok volt a szobában (de inkább kevesebb).
Ami megintcsak totálisan nem átlagos.

Az mondjuk egyértelmű, hogy egy hűtő tesztjét csakis az abban a tesztben szereplőkkel lehet összehasonlítani, de azért illik törekedni a 23 fok-ra egy légkondicionált helyen.


A tuningolhatatlan processzor pedig sutba vágta lényegében az egészet, ez így nem egy kész teszt. Bár ebben a formában kár lett volna befejezni ez igaz.
Nem volt kéznél másik processzor?

Egyébként hűtőteszthet a 125-150W-os tartományból kéne szemezgetni. lga2011 vagy valami amd-s hősugárzó...


Ritka alkalom, de ez a teszt most félresikerült szerintem. Semmit nem tudtam meg a termék teljesítményéről, mert egyik eredményt sem tudom fenntartások nélkül elfogadni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
68. Asagrim Cyber...
2015.02.27. 13:36
Én azért sajnálom J.o.k.e.r-t, mert nem lehetett könnyű dolga ... szar dolog lehet kabátban gépet szerelni!

De legalább azt jól prezentálta amit sikerült összehozni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
67. knana
2015.02.27. 13:38
Azért vannak érdekes megfogalmazások a cikkben.

"A folyadékhűtő blokk rögzítésére mindenképpen fokozott figyelmet kell fordítani, mert ha túlhúzzuk a csavarokat, elrepedhet a tágulási tartály." ....

Ez hogy jön össze hiszen a folyadékhűtő az a radiátor tömb (nagy fekete rengeteg hullámos lemezkével) míg a "tágulási tartály" a hőfelvevő egység szivattyúval mindennel előszerelve. A kettő teljesen máshol van, máshol rögzül hogy reped????

A teljesen levegős csövekről már nem is beszélve, így szerelve a levegő a radiátorba kerül fel és a hasznos felület java része levegővel érintkezik nem a hűtőközeggel. Miért ragaszkodnak ezekhez a béna membrános szivattyúkhoz?! Borzalmas rezgéssel dolgoznak, az igaz, hogy amíg a membrán nem szakad át addig folyamatosan szállít...

Egyébként ezekben milyen hűtőközeg van, mert ez is igen jó kérdés. Bocsika, de energia területen dolgozom, így van némi tapasztalatom a "milyen a rossz rendszer témában."
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
66. CyberPunk6...
2015.02.27. 13:40
A méréstechnikában vannak bizonyos alapelvek, amiket illik betartani, hogy az eredmény az értékelhető legyen.

Gondolok itt arra, hogy nem fair úgy tesztelni, hogy a ház gyakorlatilag nem alkalmas az adott egység fogadására...

Akkor berakhattuk volna olyanba is, ahol a léghűtő körül nincsenek kivágások, csak forgatja bent a meleget, őt meg felszereljük az elejére, hogy kifújja a melegét...

Törekedni kellett volna arra, hogy egy átlagos a két hűtő típusának is megfelelő házban teszteljék le.
Illetve, hogy legalább átlagos körülményeket teremtsenek (23 fok).

Jah igen, egy ilyen tesztnél a tesztben a szobahőmérsékletet illik állandóan tartani és közölni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
65. djgeg Asagr...
2015.02.27. 13:45
"szar dolog lehet kabátban gépet szerelni!"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
64. CyberPunk6... Asagr...
2015.02.27. 13:47
Igen, gyanús is volt a sok leírás a cikk elején

Nem tudom, lehet itt volt valami kényszer, hogy ha megkapták, akkor kell írni tesztet, de nem voltak meg a megfelelő körülmények stb.

Simán lehet, hogy nem az ő hibája, de attól még hiba, amire fel kell hívni a figyelmet, hogy lehessen mutogatni, azoknak akik miatt így alakult.

Egyébként szeretem Joker tesztjeit, és mint már kétszer is mondtam, nem ezt szoktuk meg tőle.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
63. Svindler Cyber...
2015.02.27. 14:09
Azért nem FX van a tesztben, mert azoknak megbízhatatlan a hőmérséklet jelentésük sajna, és egyre kevesebb ember használja őket. 2011-et meg overkillnek éreztük. Gyengébb processzorok álltak még rendelkezésünkre, de úgy voltunk vele, hogy pl. egy Core i3-mal nem sok értelme van vízhűtést rakni, mert kb. bármi lehűti jóval olcsóbb kategóriákból is...

Az i7-tel viszont megszívtuk, ez tény, eszünkbe sem jutott, hogy ez előfordulhat, rossz tapasztalat volt.

Házból kértünk mást, de nem érkezett meg időben, ezért maradt az Aeneas (mellette tesztpad van, de azokon nem túl reális procihűtést tesztelni).

Tudjuk, hogy hőmérséklet szempontjából nem a legjobb a teszt, ezért is ajánlottunk egy másikat is, amiben mások voltak a körülmények.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
62. Terror
2015.02.27. 14:21
Mondjuk egy 4790k-t hova kéne már tuningolni? A turbo eleve 4,4, azt ha feltolod nagyonmaximum 4,7-re, az alig 7%, szóval konvergál a semmi felé. Szvsz alapórajelen tesztelve is bőven szuper egy ilyen chip tesztelés szempontjából. A 2011-eseket nem nevezném overkillnek, szerintem csak azok esetében van értelme a vízhűtésnek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
61. CyberPunk6... Svind...
2015.02.27. 14:21
Értem, sejtettem hogy ilyen minden összeesküdött ellenetek helyzet van.
Azért az ipon tesztek 99%-ban jók és relevánsak.

Az i7 hiba meg baromi gáz (az intel részéről), de akkor ha megveszem a sajáét 4790K procimat, akkor letesztelem első nap, hogy mit reagál a tuningra...


Terror
Ma, 14:21


Egy teljesítményteszt esetében a 7% teljesítménynövekedés a lényeges, ami nem sok, de a hőmérséklet négyzetes összefüggés alapján növekszik, és az már sokat számít.
Itt pedig az lett volna a lényeg.

Egy 2011-es esetében mondjuk elég lenne az alapórajel azok ilyen 140-150 körül mennek. Az megmutatja, hogy mennyi az annyi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
60. oliba
2015.02.27. 16:40
Nincs semmi gond a házzal, ennél sokkal kisebb házakba is beszerelik ezeket. A teszttel csak annyi a gond, hogy a gyenge házhűtést még megspékelte a tesztelő azzal, hogy a hátsó ventit is kifújásra állította. Előről egy negyed venti szolgáltatja a szellőt a radiátornak, amit a hátsó venti el is lop előle. Ez a U12-nél nem volt gond, mert eleve felül nem szívja el a levegőt semmi se és a hátsó venti ki is vezeti a cpu melegét. Hátsó venti megfordításával -10 fok simán meglesz.

Ja és ugye a szar pasztás proci...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
59. CyberPunk6... oliba
2015.02.27. 17:52
Nem a ház mérete a lényeg.
Ha meg kéne tervezni a világ legjobb léghűtésű számítógépét, akkor az sokkal kisebb lenne, mint bármelyik mostani ház. Kb csak akkora lenne, hogy beleférjen az alaplap és a ventik keresztben. Nem lenne holt tér, mint a mostaniakban.

A ház formája (kocka), és kialakítása az ami nem általános és kimondottan nem passzol erre a feladatra.

A nagyon nagy házakban nincs rendes légáramlat csak kavarog minden össze vissza....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
58. mThom knana
2015.02.27. 18:18
Folyadékhűtő blokk = cpu blokk, azon van a tartály. Nincs ott semmi gond a megfogalmazással
Nem a radiátorról volt szó
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
57. Asagrim Cyber...
2015.02.27. 18:25
"A nagyon nagy házakban nincs rendes légáramlat csak kavarog minden össze vissza...."

Aztán mégis ott alacsonyabb a hőmérséklet ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
56. dbori
2015.02.27. 18:44
Én ipon-tól vettem az 4790k-t. 4,6 ghz megy és 45-60 fok között működik a terhelés függvényében. Ezek szerint én nagyon mázlista vagyok...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
55. CyberPunk6... Asagr...
2015.02.27. 18:58
Nem a normál méretű atx-re, hanem a nagyon nagy házakra gondolok. Azonos kialakítás mellett a kisebb ház a jobb, mert jobban átszellőzik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
54. Asagrim Cyber...
2015.02.27. 19:26
Hát, nem tudom hogy a CM Storm Trooper mennyire számít normál méretű ATX-nek, de ugyanazzal a konfiggal, ugyanazokkal a rendszerhűtő ventilátorokkal + léghűtéssel kb. hat fokkal kevesebbet mértem, mint egy Xigmatek Midgard II-ben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
53. csabi02 dbori
2015.02.27. 19:39
Nem,nem vagy mázlista,csak akkor lennél az,ha több hibás 4790k lenne mint normális
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
52. pongracz6
2015.02.27. 21:51
Vízhűtés radiátorát SOHA nem szabad berakni a házba !!!
Thermaltake Bigwater SE-t használtam 5 évig az Athlon procimon (aztán áttettem az x360-omra, CPUt + GPUt egybe hűti) szal tudom mit beszélek
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
51. 19milan97
2015.02.27. 23:25
Sajnos az én Triton vízhűtésem (1 hetes) valószínüleg anyaghibás volt, mert alapból repedt volt a tartály és miután kivettem és eldobozoltam újabb repedések jelentek meg rajta...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
50. kiskoller pongr...
2015.02.28. 07:13
Nah, akkor magyarázd el nekünk, hogyan vezeted ki a vízhűtés csöveit a házon kívülre, ha már tudod, hogy mit beszélsz


Amúgy minden egyes ilyen egybeszerelt vízhűtésnél ugyanaz a konklúzió: ezek csak játékvizek. Levegő veri őket, durván.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. XuChi 19mil...
2015.02.28. 07:47
És pontosan hol volt repedt, mert akkor gyorsan le ellenőrzöm az enyémet is. mert nem szeretnék elázni!!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. Asagrim kisko...
2015.02.28. 08:39
"Amúgy minden egyes ilyen egybeszerelt vízhűtésnél ugyanaz a konklúzió: ezek csak játékvizek. Levegő veri őket, durván."

Álmaidban talán ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. CyberPunk6...
2015.02.28. 10:19
Miért? Nem vezeti az áramot, a proci meg lekapcsol túlmelegedés miatt.
Semmivel sem nagyobb probléma, mint ha leáll a ventilátor vagy ilyesmi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. enisherpa
2015.02.28. 10:28
Vízhűtést csak úgy vennék, ha a házon kívül lehetne a hőleadó radiátor. És persze legyen csendesebb, mint a házon belüli léghűtés, amit levált.
Annak, hogy rövid csövekkel 5 centivel arréb vezetem a hőt házon belül, és a léghűtésnél kisebb radiátoron próbálom leadni, szerintem nincs értelme.

Egy jó kis 28x28x5cm-es passzív hőleadó a házon kívül kb. elég is lenne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. Asagrim enish...
2015.02.28. 10:52
"Annak, hogy rövid csövekkel 5 centivel arréb vezetem a hőt házon belül, és a léghűtésnél kisebb radiátoron próbálom leadni, szerintem nincs értelme."

Egy dual radiátor hőleadó felülete többszöröse egy bármekkora kiterjedésű 150-160mm magas hűtőbordáénál. Egyrészt nem párhuzamosan hanem cikkcakkban, másrészt sokkal sűrűbben helyezkednek el a lamellák.

Aztán minél nagyobb a radiátor, annál kisebb fordulatszámon kell a többször annyi ventilátornak mennie, így totálisan hangtalanok, mert egy bizonyos fordulatszám alatt még szélzajt sem generálnak. Tripla radiátoroknál már nem ritkán át kell állítani BIOS-ban a minimális fordulatszám határértéket, mert nagyobb, mint amennyire működés közben szükség van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. CyberPunk6... enish...
2015.02.28. 10:57
Mondjuk ez ennél sokkal összetettebb dolog, mint ahogy te itt beállítod.

Nem tudom, hogy mennyire hatékonyak ezek a kompakt vízhűtők, de csak simán elhelyezés és hőleadó alapján nem lehet behatárolni.

Alapból ott kezdődik, hogy ezeken a blokkon áthaladó víz veszi fel a hőt és szállítja el, ami folyamatosan áramlik. A léghűtések esetében pedig hőcsövek.

Magának a blokknak a kialakítása is más, tehát nem csak a hő elszállítása, de még a felvétele is más a processzorról.

A hő leadása hasonló, de az áramló víz és a hőcsövek, azért itt sem egyformák, nem tennék 1:1 megfeleltetés közé, még akkor sem, ha látszatra nincs hatalmas különbség.


A léghűtés esetében még a jobbaknál is hatalmas hőkülönbség van az alja és a teteje között. Felfűtöd a processzor, hosszú időn keresztül, benyúlsz a házba, és a blokk alja sokkal melegebb, mint a teteje.
A hő elszállítása nem olyan nagyon hatékony.

A vízhűtéseknél ilyen gond azért nincs, mert egészen másként hordja el máshová a hőt és a processzor előtt és után mérve a hőt, alig pár fok különbség van. Így nincs olyan hogy a radiátor eleje forró a másik fele meg hideg, mert eleve a rendszerben a víz hőmérséklete alig változik.


Aztán a léghűtés szükségszerűen megtartja a meleget a processzor körül. A kifújt levegő egy része bizony a mellette lévő kondenzátorokat fűti, ha a ház kialakítása nem megfelelő, akkor egy jó adag levegő bent is reked, a kavargás miatt, meg a hátsó rács miatt.
Ezzel szemben egy vizesblokkal garantálhatod, hogy az a hő tényleg kis is menjen, sőt az egész ház szellőzését is segíti a közvetlen kifújással, huzatot csinál.


Hogy mégis melyik a hatékonyabb a gyakorlatban? Fogalmam sincs. De teljesen eltérő a kialakításuk és a működési elvük, szóval ilyen méreti és 5 centivel odébbhelyezéses szempontok alapján nem lehet ezt eldönteni.
Csakis sok-sok méréssel, és ott is figyelembe kell venni, hogy vannak mindegyikből jobb és rosszabb megoldások.


A 28x28x5-ös pedig nem hiszem, hogy el tudná látni a passzív hűtés szerepét folyamatos terhelés mellett. Elkezd felfűteni és megreked a hő, és a nagyobb méret csak késlelteti ezt.
Egy komoly processzor passzív hűtéséhez úgy kellene megtervezni, hogy a hőmérsékletkülönbség természetes huzatot alakítson ki. De egy nagyon nagy, és nagyon lassú és így nagyon halk ventilátor, akkor is drasztikusan javítja a rendszert.

Meg azt se felejtsd el, hogy minél több és nagyobb blokkot kötsz rá, annál erősebb és így annál hangosabb pumpa is kell. Szóval, ami a réven nyersz, elvesztheted a vámon.

Nem véletlenül megy ez a sok huza-vona a halk és passzív gépek körül, nem olyan triviális megtalálni az egyensúlyt a pumpa zaja, ventilátorok zaja és a hatékony hűtés között. (meg persze ésszerű ár mellett)

Nagyon sokan foglalkoznak vele, ha körbenézel a neten.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. CyberPunk6... Asagr...
2015.02.28. 11:01
"Aztán minél nagyobb a radiátor, annál kisebb fordulatszámon kell a többször annyi ventilátornak mennie, így totálisan hangtalanok"

Pontosan. Két egyforma hangerejű dolog esetén a kettő együttes hangja csak 3dB-t emelkedik az egyikéhez képest. Ha két eltérő van, akkor pedig alig emelkedik valamennyit, az erősebb totálisan dominálni kezd a képletben.


Szóval, ha van egy 20 dB-en üzemelő ventilátorod, de nagyobb teljesítményre van szükséged, akkor ha megemeled a fordulatszámát lesz, vagy 36 dB.
Ellenben, ha teszel mellé mondjuk még három másikat, akkor 26dB mellett lesz négyszer akkora légszállításod.

Sokkal jobban megéri hangban is és hatékonyságban is a több lassú, mint az egy gyors.
Így a több ventilátort fogadó rendszer hangban és teljesítményben mindenképpen jobb.

Meg ugye az előbb írt kialakításbeli különbségek is sokat számítanak, de most tisztán csak a ventilátorokra nézve írtam ezt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. Asagrim Cyber...
2015.02.28. 11:04
"Aztán a léghűtés szükségszerűen megtartja a meleget a processzor körül. A kifújt levegő egy része bizony a mellette lévő kondenzátorokat fűti, ha a ház kialakítása nem megfelelő, akkor egy jó adag levegő bent is reked, a kavargás miatt, meg a hátsó rács miatt.
Ezzel szemben egy vizesblokkal garantálhatod, hogy az a hő tényleg kis is menjen, sőt az egész ház szellőzését is segíti a közvetlen kifújással, huzatot csinál."


Ez így ilyen formában nem teljesen helytálló, mert a processzor körül bizony előfordul hogy nem teremtesz elég légmozgást, ha a radiátor messzebb helyezkedik el a ventilátoraival, és ahogy a cikk is említi, ez például a VRM mosfetek plusz melegedésével jár. Én ezért szoktam a hátsó ventivel mindig befele fújatni a levegőt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. csabi02 Asagr...
2015.02.28. 11:07
Ha jól értem akkor minden irányból befele fújnak a ventik a házba?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. Asagrim csabi...
2015.02.28. 11:10
Nem, a hátsó ventilátor fúj befele, a tetőventik (radiátoron vagy anélkül) pedig ki.



Ezt a légszállítási profilt mindig tartani szoktam, lényegtelen hogy van-e radiátor vagy nincs.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. csabi02 Asagr...
2015.02.28. 11:22
az első ventik is befele?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. Asagrim csabi...
2015.02.28. 11:31
Igen, 3 be, 2 ki, a pozitív légnyomás előnyös.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. CyberPunk6... Asagr...
2015.02.28. 11:37
Jó, de ha belevesszük az aktív házhűtést is, akkor tulajdonképpen a processzorhűtő ilyen irányú funkciója lényegtelenné válik.
Ennyi erővel bármikor meg lehet fújatni.

De igen, abban igazad van, hogy van bőven pro és kontra is.


csabi02
Ma, 11:22


Én valahogy úgy csinálnám, ha felfele nézne a processzorhűtőm, hogy az oldalsók és az alsó(k) befele fújnának, és felül meg kifele. Ez megegyezik a természetes áramlással is a hő szempontjából.

A VGA egyébként is elég nagy gát az áramlásnak sajnos.

Bár szerintem az ilyen apróságokon már nem sok múlik. Ennél kevesebbnek is el kell látnia a feladatát, csak sokan vagyunk maximalisták az ilyenekben

Közben totál lényegtelen az a 3-4 fok. Ha azon múlik valami, akkor ott már nagyon rossz a helyzet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. csabi02 Asagr...
2015.02.28. 11:40
Értem.
Nálam is hasonló volt,de jelenleg a tükrös elrendezés miatt jobb,hogy 2db előröl fúj,de 200-as fordulaton és a hátsó szív,de nagyobb fordulaton,különben megreked bent a levegő és kavarog felfelé a vga-hoz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. csabi02 Cyber...
2015.02.28. 11:44
Igen,ezek a kísérletezések csak pár fokot jelentenek,de maximalisták vagyunk,meg miért ne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. Asagrim csabi...
2015.02.28. 11:45
Nálam az ilyen annyira nem számít, mivel elég sokszor le van véve a gép oldallapja. (Kontakthibás lett a merevlemez dokkolóm, és eléggé sűrűn kell a szabad SATA port, mikor laptopot "javítok".)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. kiskoller Asagr...
2015.02.28. 11:47
Nem tudod a radiátort kirakni a házon kívülre => Általában sokkal kisebbek a radik, mint egy saját magad által összerakott loop esetén, a könnyű szerelhetőség érdekében.

Egyben van a pumpa, a tartály és a CPU blokk => a pumpa nagyon kicsi => vagy hangos, vagy nem szállít elegendő vizet, vagy mindkettő

Nem tudsz egy loopra több blokkot rakni => videókártyád/kártyáid ugyanúgy zajt fognak csinálni, a kétszer annyiba kerülő CPU hűtéseddel csak a CPU-dat hűtöd => még zajt sem csökkentettél

A hőmérséklet eredmények kb egyeznek egy hatalmas, high-end léghűtéssel. A levegő sokszor veri is pár fokkal, lásd. pl. ezt a tesztet.

A levegő hűtő feleannyiba kerül (10-15k vs 20-30k)

Nos, akkor miért álmodozom? Indokold meg!

Szerk: Nyiván, (ahogy a teszt is írja,) ez a loop egy kivétel, mert ezt igény esetén szét lehet szerelni, tehát az első és harmadik pont csak félig érvényes.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. CyberPunk6... kisko...
2015.02.28. 11:51
Azért, mert mióta a forint összecsinálta magát, a dollár pedig túl van a válságon, azóta 10-15k vs 20-30k-ért nem kapsz normális cuccokat
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. csabi02 Asagr...
2015.02.28. 11:52
Na én buherálásra nem az 1. számú pc-t használom,de azon nekem sem sokat volt fent az oldallap...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. Asagrim kisko...
2015.02.28. 12:21
Aha, persze.

A komponensekből összerakott vs. zárt rendszerű vízhűtésekkel kapcsolatban magamat idézném fél évvel ezelőttről, amire egy nyikkanást sem bírtál válaszként reagálni:

http://ipon.hu/forum/hozzaszolasok/40841/a_corsair_igazan_szines_standdal_van_jelen_a_computexen?limit=50#comment670347

Az meg egyszerűen röhej, hogy állítólag te is rendelkezel/rendelkeztél vízhűtéssel, és a tuning nélküli magas hőfokokat hozod fel hátrányként, mikor tapasztalatból kellene tudnod, hogy a vízhűtés az átlaghőmérséklet tartásában tűnik ki a léghűtéssel szemben, mind az alacsony, de főleg a magas hőmérséklet tekintetében. Ki nem szarja le, hogy öt fokkal magasabb az idle, ha tizenöt fokkal alacsonyabb a terheléses hő? Ennek a tesztnek meg egyetlen adata sem mérvadó, mert selejt a processzor amit használtak, így pontosan abban nem sikerült tesztelni a vízhűtést, amire való!

Normális tesztet akarsz? Google első találat, tessék:
http://www.kitguru.net/components/cooling/henry-butt/raijintek-triton-aio-liquid-cpu-cooler-review/6/

Egyedül a Zalman Reserator annyira katasztrofálisan szar, hogy bármelyik felső kategóriás léghűtés lenyomja, az összes többi dual radiátornak már 30mm vastagságon egyszerűen nem konkurenciája egyetlen léghűtés sem!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. kiskoller Asagr...
2015.02.28. 16:04
Jól van, meggyőztél.

Régi posztod meg elkerülte a figyelmemet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. Asagrim
2015.02.28. 17:26
Prioritás. Választhatsz halkabb működés és alacsonyabb hőfok között. Az AIO vízhűtéseknek is megvan a határa, de az száz, hogy a határ nem a felső kategóriájú léghűtések teljesítményénél van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. csabi02
2015.02.28. 18:47
Több oldalú a dolog,hiszen pl egy CM Nepton 280l majdnem egy árban van a Noctua d14-el,de azonos körülmények között csak 10dB-el halkabb a d14 és cserébe melegebb 15fokkal egy szétócézett i7 hátán.

Ilyen esetben mindenki a számára fontosabb szempont alapján dönt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. enisherpa Cyber...
2015.02.28. 18:54
Igaz. Egy lassú ventillátor sokat segít a hőleadásban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. Asagrim enish...
2015.02.28. 19:02
A nagyobb hőleadó felület segít a hőleadásban, amire elég a lassabb ventilátor ... azért ne egyszerűsítsük le abszurd szintre az összefüggéseket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. rambustibi pongr...
2015.02.28. 19:26
Nekem is bent van a házban, és semmi gondom nincs.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. rambustibi kisko...
2015.02.28. 19:29
Nem érzem játékvíznek:
http://prohardver.hu/dl/upc/2015-02/221623_2014-11-08_12_03_01.jpg
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. rambustibi
2015.02.28. 19:32
Beszéltetek a szoba hőmérsékletről, lehet hűvös volt nálam?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. Resike
2015.03.01. 14:29
CM Nepton 280L + 2x Noctua NF-A14 industrialPPC-3000 PWM 20%-on pörögve, 23 fokos szoba, felülről befelé szívó szereléssel:

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. DeathFolk
2015.03.02. 03:47
Én egy 4.4GHz-re tuningolt régebbi 6magos 12 szálas i7 Xeon x5650 -et hűtők vele, ventilátorok úgy vannak beállítva hogy épen hogy csak hallani, még így is sokkal halkabb mint korábbi hagyományos hűtésem! és CPU teszt alatt 100% terhelésnél is csak 61 fok. Nagyon meg vagyok vele elégedve! Pláne hogy nekem az elsődleges szempont a dizájn, az egész gépet úgy válogattam össze hogy kék fekete cuccokból aljon, (ilyen ronda noctua hőtöket akkor se raknék a házba ha ingyen adnák, de persze kinek mi...) ha világit az pedig még jobb ennek 100%-osan megfelel a triton és még hatékony is!

Ezt a csavar túlhozásos dolgot viszont nem értem milyen plexi repedhet meg hol? Hisz a csavarok fém részbe vannak nem a plexibe, én izomból ráhúztam és nincs semmi baja
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. kiskoller
2015.03.02. 10:59
Nekem anno annyira jó volt a vízhűtésem, hogy első teszt alatt sikerült fagypont alá vinnem a bulldozeremet
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. rambustibi
2015.03.02. 17:15
Nem nyert, mert kint volt a gépem a szabadban, és ott annyi fok volt, amit látsz. Úgyhogy jó az amd hőfokjelzése
Nem egy nagy csoda, csak legyen hideg az udvaron
További teszt remélem már -C°-ban
A gtx970 nyélre húzva alap feszen, nem ment fel 43C°fölé Valley 1.0 alatt
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Resike rambu...
2015.03.02. 22:06
És mi értelme egy olyan tesztet csinálni aminek a körülményei 99,9%-ban soha nem fognak teljesülni?
Ennek kb. annyi értelme vagy mint az esőerdőben páratartalmat mérni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. rambustibi Resik...
2015.03.03. 17:29
Azért van értelme, mert minél hűvösebb a processzor, annál jobb a hatásfoka, és ha tuningolod, nem árt hűteni, hogy jobb eredményeket érj el.
A világrekord processzor teljesítmény mérésnél nem véletlen folyékony nitrogénnel hűtenek, pedig otthon biztos nem ezzel használod. Attól még, hogy nem általános felhasználási körülmények között van hűtve, attól még van értelme... Én pl. 0C°-) 6C° (külső hőmérséklet) között értem el az egyéni rekordom, mind processzor, mind vga ügyben. Már várom a hétvégi hajnali mínuszt
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. kiskoller
2015.03.03. 21:09
Tehát gyakorlati haszna nincs, de a tuning egyeseknek hobbi is, amelyben nem mindig a tartós oc elérése a cél.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. pdx06
2015.03.04. 17:25
Nekem aztán tökmindegy mit mutat az AMD hőmérője, nem engedem 70 fok fölé oszt cső A magok hőmérsékletei valóban alacsonyabbnak tűnhetnek, de maga a CPU hőmérséklet azért reális.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. rambustibi
2015.03.06. 19:50
Kezd hűvös lenni
Új saját rekordom:


 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Resike rambu...
2015.03.07. 03:05
Ez azért nem nagyon van így. Minden hardvernek van egy optimális hőmérséklete, egy processzornak mint sok más hasonló hardvernek is a szobahőmérséklet lenne a megfelelő.
A rekorddöntögetésnél meg nem azért használnak folyékony nitrogént mert az olyan jó hanem mert ez kell ahhoz, hogy le tudd print screenelni az eredményedet mielőtt meghalna a hardver.

De pl. itt van az én tuning nélküli 30 fokos eredményem ami megeszi reggelire a tiedet. Akkor most, hogy is van ez?

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. rambustibi Resik...
2015.03.07. 08:05
Úgy van, hogy a Te processzorod 98e forint az enyém 55e forint, még az a szerencse, hogy megeszi reggelire, úgyhogy a hűtésednek semmi köze a reggeli megevéshez. Igaz sikerült még javítanom, ahogy hűlt a levegő..




 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Resike rambu...
2015.03.07. 20:20
Szerintem teljesen irreleváns az ár, főleg magyar valutára fordítva. A két processzor körülbelül egyforma teljesítményre képes.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Asagrim rambu...
2015.03.07. 21:06
A processzor hatásfoka pontosan olyan lineáris viszonyt mutat a hőmérséklettel, mint a holdfázissal, vagy azzal, hogy éppen az Intel alapító atyjának, vagy az AMD-ének a a horoszkóp szerinti uralkodó bolygója van-e együttállásban a Szíriusszal.

Ha magas akkor throttlingol, ha meg TjMax alatt van, akkor tök nyolc ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. kiskoller Asagr...
2015.03.07. 21:34
Akkor miért használnak folyékony nitrogént hűtésnek a rekorddöntők? Elegendő lenne egy melegebb megoldás is. amivel szobahő környékén tartják a procit.

Ehhez képest leviszik jóval fagypont alá...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. CyberPunk6... kisko...
2015.03.07. 22:05
Alacsonyabb hőmérsékleten kisebb az ellenállás és kevesebb hő termelődik.
Illetve az extrém mennyiségű hő elvezetése miatt kell tolni rá a nitrogént.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Asagrim kisko...
2015.03.07. 22:21
Ott azért hűtik, hogy tovább lehessen húzni. Egy bizonyos beállítást használva nincs semmiféle összefüggés a hőfok és a "hatásfok" között, a gyártó által megadott üzemi hőmérséklet a mérvadó, azt túllépve csökken, azalatt meg megy és kész.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. csabi02 Resik...
2015.03.08. 12:14
Az ár alatt szerintem arra gondolt,hogy teljesen hülyeség 5.2 GHz-en ketyegő FX-et, egy ALAP 3,5GHz-en lötyögő 4770k-hoz hasonlítani,mert előbbi kb2-3x többet fogyaszt és nem azonos a termelt hő mennyisége.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. rambustibi csabi...
2015.03.09. 04:12
Pontosan.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Resike csabi...
2015.03.09. 23:36
Nem azért, hoztam fel a példát, hanem hogy két hasonló teljesítményű processzor ugyanazt az eredményt fogja hozni mint 0, 30, 60 fokon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. rambojohny
2015.03.20. 16:11
Részemről a cikkhez annyit tennék hozzá, hogy szégyen így összerakni egy gépet, nagyon kezdő munka, drága komponensek... de pocsék kábel elrendezések, siralmas, ilyen munka mellett, elég a legolcsóbb komponensekből válogatni, ott mindegy, hogy dobod össze.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. lada1200vf...
2015.06.16. 16:48
Sziasztok

Én is az elsök között voltam aki megvette ezt a vizhütést.Eddig semmi problémám nem volt vele tegnap estig. 3 napig melóztam nem volt bekapcsolva se erre azt hallom induláskor hogy a szivattyú úgy búg mint állat. De arra lettem figyelmes hogy kb 5 perc után abba hadja és úgy megy mint előtte. És ráadásul nem is melegszik egyáltalán a proci.Gondolom ennek a sorsa hogy vissza kell küldenem garanciába.Vagy ha valakinek van valami ötlete hogy mi más baja lehet infot elöre is köszönöm.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!