iPon Cikkek

Ratchet and Clank: Nexus – Hazatérés

Dátum | 2013. 12. 13.
Szerző | Svindler
Csoport | JÁTÉK

Nézzünk szembe a tényekkel: az Insomniac Games az utóbbi években elindult a lejtőn. Más következtetést legalábbis nem tudunk levonni a teljesítményükből. Az egész talán ott kezdődött, amikor bejelentették, hogy több mindenre szeretnének egyszerre koncentrálni, és multiplatform fejlesztésbe fognak. A Sony barátság megmaradt, de szerződést kötöttek az Electronic Arts-szal multiplatform játékok kiadására, és bemutatták az elsőre elég szórakoztatónak tűnő Overstrike-ot, ami idén jelent meg, (végül Fuse néven) és óriási bukta lett. Közben szinte minden évben kaptunk egy-egy Ratchet and Clank játékot is, de ezek mindegyike csak egy-egy mellékvágány volt, amiket főleg multiplayerre hegyeztek ki. Igazából csak olyan tessék-lássék fejlesztésnek tűntek: egyszerűek voltak, rövidek és kicsit lélektelenek. Mindez attól a csapattól, akik először mondhatták el magukról nyugati fejlesztőként, hogy Japánban saját Playstation bundle-t kaptak és bekerültek a helyi TOP 100-ba játékukkal. A Ratchet szériát ugyanis mindenhol szerették, és azért azt sem vehetjük el tőlük, hogy lerakták a jobb sorsra érdemes Resistance sorozatot is az asztalra nekünk. Azért jobb sorsra érdemes, mert a 2011-ben érkezett trilógiazáró nem az volt, amire sokan vártak. A kritikusok egy része imádta, csak éppen a rajongók nagy része nem azt kapta, amit szeretett volna. Hát így jártunk Clankékkel is az utóbbi években. 2009-ben jelent meg a Crack in Time és azóta nem volt értelmes játék a szériában. Pedig az említett rész és a Tools of Destruction véleményem szerint a generáció legjobb 3D-s platformerei voltak. Mi volt a titkuk? A recept elég egyszerű: megfelelő kihívás, változatosság, jó történet, mini-játékok, a szériát átható humor, és az, hogy az egésznek lelke volt. Egyszerűen érezte az ember a törődést minden sarkon, a rengeteg rejtett utaláson pedig jókat lehetett derülni. Nem tudjuk mi történhetett az Insomniac-kal, lehet hogy csak kiégtek és pihenésre volt/van szükségük, vagy arra, hogy egy kicsit mással foglalkozzanak, de úgy látszik elérkezett az ideje, hogy visszatérjenek a gyökerekhez, a játékosok reménysugarát pedig úgy hívják „Ratchet and Clank: Nexus” (vagy a nagy vízen túl Into the Nexus).

A Nexus a PlayStation 3-as generáció utolsó Ratchet játéka. A csökkentett ár ezúttal ne ijesszen meg senkit, nem egy potya játékról van szó, ez most minden aspektusában hozza, amit elvárunk a sorozattól, csak épp rövidebb a már említett két nagy résznél (inkább a Quest for Booty-hoz áll közel). Be kell érnünk egy maroknyi bolygóval és mindössze egyetlen mini-játékkal, az elhagyhatatlan arénán túl. A történet az eddigi részek után játszódik: Ratcheték épp egy bűnözőt készülnek átadni a hatóságoknak, ám az eddig hibernált Vendra Prog felébresztése után elszabadul a pokol a hajón, és pár perccel később (szokás szerint) hőseinkre hárul majd a galaxis megmentésének feladata, a nyomok pedig egy elátkozott szektorba vezetnek, az űr egy távoli szegletében… A Nexus-ban sok a visszatérő szereplő, ami nem véletlen, ez a rész hivatott lezárni a Ratchet and Clank Future sorozatot, ami tulajdonképpen a rendes sztorival is rendelkező PS3-as részek összefoglaló neve. Egy epilógussal van tehát dolgunk, ami nyitva hagyja a lehetőségét annak, hogy a jövőben PS4-en folytatódjon a páros története.
A játékmenet ahogy már említettem, visszatért a megszokott sémákhoz. Az irányítás nagyon közvetlen és most is kapunk egy tucat különböző fegyvert, köztük néhány nagyon idióta példánnyal. Diszkógömb ezúttal nincs, de cserébe hóemberré változtathatjuk ellenfeleinket, vagy halálra ijeszthetjük őket. Még a főellenfeleket is. Nincs is szebb annál, mint amikor egy ház méretű szörnyeteg egy pillanatra összecsinálja magát. Vagyis de, van, hallgatni a Zurkon család beszólásait. Bizony, immár találkozhatunk Zurkon juniorral és Mrs. Zurkonnal is, úgyhogy Mr. Zurkon örökzöldjei mellett olyanokat hallhatunk mint: „Mrs. Zurkon elment bevásárolni, és halál volt kiárusításon”. A fegyvereket most is csavarokból vehetjük, és kétféleképpen fejleszthetjük. Egyrészt szintet lépnek azzal, hogy használjuk őket, másrészt a csavarok mellett gyűjthetünk raritaniumot, amivel tovább erősíthetjük a kollekciónkat, és akár extra képességeket is kinyithatunk, pl. egy közös támadást Zurkonéknak.

A játék alapja most is az, hogy különböző bolygókon haladunk előre a történetben, miközben kinyitunk egy-két új kütyüt. A legtöbb régi ismerős lesz a sorozat rajongóinak, de azért kapunk egy újdonságot is, amivel gravitációs csatornát képezhetünk két megfelelő csatlakozási pont között, és ezekben utazhatunk. A játékmenetet ezúttal nem bonyolították túl, nem kell majd annyit gondolkodnunk, mint a Crack in Time-ban, inkább az ügyességünkre lesz szükségünk. A bolygók közötti utazás is leegyszerűsödött, immár nincs átvezető mini-játék, sőt, igazából összesen egy mini-játék van, ami Clankhez kapcsolódik, hogy ő is csináljon valamit. Ebben is a gravitációval játszhatunk, a cél eljutni A-ból B-be, miközben néha még gondolkodni is kell, de azért nem sokat. Ami viszont még egy ilyen rövidre sikerült Ratchet-ből sem maradhat ki, az az Aréna, amiben most is értékes nyereményekért küzdhetünk. Ha ki szeretnénk maxolni a játékot, akkor kötelező végigcsinálni. Maximalistáknak egyébként most is van külön kihívások szekció a menüben, amiben sokkal durvább dolgok is vannak, mint amiket a trófea lista kér, úgyhogy a legügyesebbek (vagy a mazochisták) mindenképpen nézzenek be oda is.
Mini-játék Clank-kel
Mini-játék Clank-kel
A gyűjtögethető cuccok között ezúttal is arany csavarok és RYNO tervrajzok vannak. Előbbiek ahhoz kellenek, hogy az első végigjátszás után megnyíló Challange Mode-ban (kb. New Game+) hármas szint fölé vihessük a fegyvereinket, utóbbiak pedig értelemszerűen ahhoz, hogy összerakjuk az aktuális RYNO fegyvert, a VII-est. Miután megszerezzük a kincs lokátort, nem olyan nehéz összeszedni ezeket.
A történet érdekes, de az új főellenfél nem olyan emlékezetes, mint az eddigiek, és tényleg rövidnek hat az egész. 4-8 óra alatt végig lehet menni a játékon, attól függően mi mindent akarunk összegyűjteni és mennyire futunk előre. Kihívás bőven tud lenni a játékban, ha az első végigvitel után elindulunk Challange Mode-ban és beállítjuk a legenda fokozatot, akkor garantáltan leizzadunk majd pár helyen. Technikailag most nem nagyon boncolgatnánk a Nexust, kb. azt hozza, amit az elődök, és a rajzfilmes kinézet még mindig jól áll a humoros univerzumnak. Apropó humor! A Ratchet and Clank-es humor most is megvan, és egyáltalán nem hat erőltetettnek, vannak emlékezetes pillanatok a játékban. Hogy mit hoz a jövő, azt egyelőre nem tudjuk. Az biztos, hogy az Insomniac dolgozik a már első trailere alapján is felejthető Xbox One exkluzív Sunset Overdrive-on, de az utóbbi években mindig több projekttel foglalkoztak egyszerre, úgyhogy biztos a Ratchetes csapat is kap új feladatot. Hogy ez egy folytatás lesz-e a patinás sorozathoz, vagy egy új IP, azt talán a jövő évi E3-on megtudjuk, de ami most, ebben a pillanatban a lényeg, az az, hogy a Nexussal visszahozták a hitünket a szériában. Az All 4 One és a Q-Force után aggódtunk, hogy hová süllyedhetne még a sorozat, de az új játék ad egy kis emlékeztetőt nekünk, hogy miért is szeretjük annyira a Ratchet and Clank játékokat, így nagyrészt a szépre emlékezhetünk majd a PlayStation 3-as korszakból. Talán már csak egy kérdés maradt: találkozunk majd a duóval PlayStation 4-en is? Valószínűleg igen, mert készül a mozifilm is (érdemes megnézni a trailert), ami várhatóan 2015-ben kerül a mozikba, és ha szerencsénk van, kapunk mellé egy jó játékot is, hogy erősítsék egymást. Addig is, bár nem tökéletes, a Nexus kötelező darab a sorozat rajongóinak, mert azt adja kicsiben, amire már négy éve vártak. Értékelés: 8/10 Platformok: PlayStation 3, PS Vita Tesztelt platform: PlayStation 3
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!