iPon Cikkek

Red Orchestra 2 - Társasági háború

Dátum | 2011. 09. 20.
Szerző | Chocho
Csoport | JÁTÉK

A második világháború sokáig hálás témája volt az FPS műfajnak, a Call of Duty sorozat azonban szépen kivéreztette, így legutóbb már a Medal of Honorban is turbános rosszfiúkat kergettünk a homokdűnék között. Ebből kifolyólag aztán évekre eltűntek a történelem legnagyobb konfliktusát feldolgozó emberszimulátorok, így épp itt volt az ideje, hogy egy korábban már bizonyított csapat nagyot durrantson a témában. Sajnos azonban egy multiplayer modból szerkesztett teljes játék nem biztos, hogy megállja a helyét a piacon, még akkor sem, ha az első perctől kezdve nyilvánvaló, hogy csupán egy nem túl széles réteget céloznak meg vele. A Red Orchestra 2 tipikus példája ennek: jó játék, de csak azok élvezhetik igazán, akik egyedül is csak a többjátékos módra tudnak összpontosítani.

Balalajka

Az első Red Orchestra egy UT2k4 modként kezdte pályafutását, majd nem sokkal később teljes játékként debütált a Steamen. Azóta sokan rajongóivá váltak, mert a Call of Dutytól eltérően egy sokkal komolyabb és taktikusabb játékstílust követel. Nincs célkereszt, nincs regenerálódó HP, sőt, még medikit sincs. Csak és kizárólag a feladat, na meg mi, játékosok, akik mindent megteszünk annak érdekében, hogy az általunk választott oldal nyerje a meccset. A Red Orchestra 2 viszont már egyjátékos módot is csillogtat, mi több, rögtön két kampánnyal indít, hogy felnőve a nagyokhoz azokat is kielégítse, akik szólóban is történelem hű szórakozást keresnek maguknak. A két kampány pedig még csak véletlenül sem két szövetséges oldalt jelent, hanem a németeket és az oroszokat takarja. "Emberek, csoda történt! Egy világháborús FPS, ahol a németek nem csak náci céltáblák, hanem valódi katonák! Nem is tudom, mit csináljak örömömben, azt hiszem, rá is nyomok gyorsan a kampányra, mely mily öröm, épp a németekkel indul."


Valami ilyesmi játszódott le bennem a játék telepítése után, amit viszont kaptam, minden, csak nem igényes játékmenet. Már maga a tutorial is kínszenvedés: lehet, hogy én vagyok a béna, de halál komolyan a YouTube-on kellett utánanéznem, mi a fenét is akar a játék, annyira nem tájékoztat semmiről. Nehogy már eláruljuk a játékosnak, hogy melyik gombot kell megnyomni, vagy esetleg kiírjuk valahol a menüben az épp aktuális feladatot, hogy elolvashassa, ha nem értette a német(es, de egyébként köze nincs hozzá) akcentussal karattyoló tisztet... áh, ugyan! Inkább szívassuk, hadd higgye, hogy valami programhibába ütközött, az úgyis olyan jó muri. Még szerencse, hogy az alábbi videó segített, be is linkelem, hátha valaki hozzám hasonlóan csak les majd, mint hal a szatyorban.

Amint elindul a játék, villámgyorsan tájékoztatnak minket a helyzetről. 1942-t írunk, épp most nyomultunk be a Szovjetunióba, ide és ide kéne eljutni ezen és ezen az épületen át. Semmi történet, dramaturgia nuku, egyszer csak ott vagyunk a csatatéren és indulhat a banzáj. Ez persze nem csoda, hisz a Red Orchestra 2 egyjátékos módja tulajdonképpen nem más, mint a multiplayer, botokkal teleszórva. Nincsenek rendes scriptek vagy a klasszikus értelemben vett pályák, csak nagy terek, amiken viszonylag szabadon mozogva kell teljesítenünk a feladatot. Még csak a bakánk sem egy és ugyanaz, ha mondjuk meghalunk, simán újjá éledünk egy másik katona testében, a játék pedig kiírja, hányan maradtak életben az osztagból. A küldetés végét hősies zene kíséri, majd jöhet a következő dögunalmas eligazítás, hogy az egész metódus kezdődjön elölről. S hogy mi a különbség a német és szovjet oldalak között? Nos, a narrátor akcentusán és a fegyvereken kívül nagyjából semmi.

Németek, és nem őket kell lelőni! Hogy lehet ez? Ja, hogy ez nem amcsi játék...
Egyértelmű tehát, hogy a Tripwire nem azoknak készítette a játékot, akik a World at War óta várnak egy igényes világháborús shootert. A Red Orchestra egyszemélyes módja inkább afféle tréning, sőt, még annak is rossz, mert a mesterséges intelligencia képtelen boldogulni a bonyolult játékmenettel. Ez egyébként talán az egyetlen előnye a kampánynak. Mármint nem a béna AI, hanem hogy mer összetett lenni. Itt nem az lesz a cél, hogy halhatatlan tábornokokat üldözzünk egy lelassulós minijátékig (Duty Calls, valaki?), és nem lehetünk egyszemélyes hadsereg sem, hogy a szent piros-fehér-kék előtt tisztelegve süllyesszük el a harmadik birodalom teljes u-boot flottáját.

A csata valós, a halál végleges, a küldetés pedig nehéz, nem csak pár vacak scriptből áll, hogy eljutva a következő checkpointig jöjjön egy új videó, amiben megint hú, de hősök vagyunk. Itt nincs semmi ilyesmi, pusztán a nyers realizmus, amire a körítés is rátesz egy kövér lapáttal. Célkereszt nem találunk a képernyőn, a ballisztika szimulátor jellegű (az ArmA sorozatot juttatta eszembe a fegyverek viselkedése), a mozgás a felszerelés súlyából adódóan nehézkes, a gránátok hajigálása pedig csak bizonyos körülmények között jó ötlet. Na meg persze van barátságos tűz, így ha agyonlőjük a csapattársainkat, magunkra vessünk.

Jobb tehát elfogadni, hogy bár a reklámok szerint a Red Orchestra 2 egy remek single player játék, a sorozat legújabb része megmaradt annak, ami: egy multiplayer shooternek, mely igyekszik valósághű háborús élményt nyújtani.

Csatatér

De még milyen élményt! A Red Orchestra 2 multiplayer opciója messze felülmúlja a piac legtöbb szereplőjét, legalábbis összetettség tekintetében biztosan. Sokaknak nem jön majd be, hogy itt nem a gyors rush taktikáé a főszerep, akik viszont tényleges csapatjátékot keresnek, meg lesznek elégedve a játék nyújtotta millió lehetőséggel. Persze ők is csak akkor, ha elég türelmesek hozzá, hogy kitanulják a Heroes of Stalingrad nem éppen felhasználóbarát játékmenetét. Míg viszont single playerben botrány, hogy semmit sem magyaráznak el, addig multiban épp, hogy pozitívum, mert azok, akik nem hajlandók a saját kárukon tanulni, előbb vagy utóbb eltűnnek a szerverekről, hogy csak a valóban hithű kommunis... náci... izé, szóval a tényleges rajongók maradjanak a program mellett.

Összesen egyébként 64-en eshetünk egymásnak, és miután kiválasztottuk a nekünk tetsző karakterosztályt (a felállás ezer éves: mesterlövész, géppuskás, mérnök, stb.), nincs más hátra, mint teljesíteni a küldetést. Vannak járművek is, melyeket egyedül is el lehet vezetni (ez egy tank esetében mondjuk nem túl élethű), de jobb, ha többen ülünk be, hogy összehangolt támadást intézhessünk - ez viszont megköveteli az állandó voicecomot. Bár a Red Orchestra 2 megörökölte a Battlefield előre letárolt csapatüzeneteit, evidens, hogy ennyi nem lesz elég.

Bár van egyjátékos mód is, nem más, mint gyakorlás a multira
Van továbbá parancsnoki mód is, de ne kérdezze kedves olvasó, pontosan hogyan működik, mert nem sikerült rájönnöm. Annyi bizonyos, hogy a BF2 hasonló beosztását megeszi reggelire, s hogy legalább 20-30 óra kell, mire az ember megbízható parancsnokká lép elő. Emiatt viszont az e posztban tetszelgő játékosokat ténylegesen tiszteli a közösség, s ha azt parancsolják, hogy márpedig most offenzíva, akkor okosabb követni őket, mert tudják, mi a dörgés. Ezt a fajta bizalmat pedig nem sok játék tudja felépíteni, így újabb piros pont jár a Tripwire-nek. A csapatról egyébként nem árt tudni, hogy egy kevéske pénzzel gazdálkodó, aprócska stúdióról van szó, így elképzelni is merész, mit tudnának alkotni egy DICE-hoz mért költségvetéssel.

A vér VÖRÖS

Technikai fronton a Red Orchestra 2 sajnos meglehetősen elmarad a konkurenciától. Bár PC exkluzív programról van szó, a grafikát a kissé már megkopott Unreal Engine 3.0 kelti életre, méghozzá nem a legügyesebben. A textúrák csúnyák, a pályadizájn jóindulattal is fapados, a speciális effektek pedig valahol 2005 környékén időznek. Ehhez a nem túl elegáns látványhoz aztán hatalmas gépigény társul. Bár tudom, hogy az itthoni tesztgép nem egy atomerőmű (AMD Athlon II X2 @ 3,4 GHz; ATI HD5770; 6 GB RAM), kicsit bántotta az önérzetem, hogy alaposan vissza kellett vennem a részletességből, főleg multiban. Ha egy kicsit is elengedtem a gyeplőt, a játék rögtön szaggatni kezdett, sőt, párszor ki is fagyott. Az ilyen instabilitási gondokat persze idővel orvosolják majd, de ettől még a grafika nem lesz szebb. A hangok pedig... nos, a szinkron nagyon gáz, a zene pedig kimerül pár heroikus fanfárban. Nincs ezzel semmi baj, a multihoz nem is kell több, az egyjátékos mód viszont csak fantáziátlanabb lesz. Még szerencse, hogy a fegyverek és járművek hangja majdnem tökéletes.

Csak ledőlt csicsikálni a szentem...
Összegzésnek annyit mondhatok a Heroes of Stalingradról, hogy egy remek multiplayer játék, ami - mint azt már írtam a bevezetőben - nem mindenkinek szól. Ha türelmes, tanulékony és a második világháborúért elkötelezett játékosok vagyunk, a Red Orchestra 2 meghálálja majd a befektetett időt és olyan élményt nyújt, amilyenhez hasonlót semmi más a piacon. Amennyiben viszont egy intenzív háborús kampányra vágyunk, ami alatt letesszük a hajunkat a sok szép effekt láttán, jobb, ha újra feltelepítjük a World at Wart, mert a Tripwire munkáját nem nekünk találták ki. A magam részéről mégis azt mondom, tegyen vele egy próbát minden FPS fan, ha másért nem is, hát azért, hogy lássák, lehet ezt máshogy is, és nem csak Call of Duty meg Battlefield van a világon. (A magas százalék egyértelműen a multinak szól!)


Platformok: PC
Tesztelt platform: PC

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

18. lackoo1111
2011.09.20. 18:15
Gyenge egyjátékos mód.

Akkor kihagyom .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. MongooseXD
2011.09.20. 18:48
Ekkora gépigény mellet ennyire gyenge játékot kihagyom............
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. kullo1
2011.09.20. 19:00
Én nagyot csalódtam,pedig nagyom várt. Ez is csak 1 újabb félkész játék ami majd a 20. peccs után talán élvezhető lesz.Most sem tőlt meg az ARMA uralkodása
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Caboose
2011.09.20. 19:24
Én nagyon vártam, meg is vettem, ééés nem csalódtam benne!
Igaz, hogy nagy a gépigénye, de nekem megy stabil 60 fps-el ami már bőven jó, a multiplayer pedig hibátlan. Egyedül a statokat nem jegyzi, illetve nem jól jegyzi a program. Ezt remélem kijavítják, de ha nem az se baj...

Ja és jó lett a teszt! Fedi a valóságot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. mistagee
2011.09.20. 20:27
A Tripwire-től teljesen normális, hogy elsőre nem tökéletes. Én a Killing Floort nyomom tőlük pár éve, és már volt vagy 17-18 patch, de még mindig bőven lenne mit foltozni. Viszont azt el kell ismerni, hogy a shooterekhez értenek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Ranger
2011.09.20. 20:28
Amikor meghallottam hogy németként is nyomulhatunk, rögtön megnéztem a játékot, de csalódtam, az egyjátékos kampány baromi monoton. Azt éreztem hogy egy multit játszok botokkal. Pedig van benne sok jó ötlet, de ezzel a respawnolok rendszer, meg a hogy a 3. küldetésben is ugyanúgy házakat kell elfoglalni, csak más helyszinen kiölte belőlem a motivációt hogy tovább játszak. Multi része meg nem érdekel, nem vagyok nagy multi fps játékos, CS meg DoD bőven elég nekem, így arról nem tudok nyilatkozni, de a singleből lejött hogy ezt a játékot arra tervezték.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. lackoo1111
2011.09.20. 21:14
A Tripwire-től teljesen normális, hogy elsőre nem tökéletes. Én a Killing Floort nyomom tőlük pár éve, és már volt vagy 17-18 patch, de még mindig bőven lenne mit foltozni. Viszont azt el kell ismerni, hogy a shooterekhez értenek.
Fogadok , hogy a Killing Floor egyjátékos módját nem fejlesztették tovább .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. mistagee
2011.09.20. 22:03
Ami újdonság jött (fegyverek, zombik, nehézségi szint), az ott is megvan, de mást nem nagyon van mit fejleszteni rajta, egyszerűen el kell fogadni, hogy nem egyjátékos módra van kitalálva. Ott még olyannal sem próbálkoztak, mint itt, a Red Orchestrában, de talán jobb is
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Akylleus
2011.09.20. 23:15
Fapados palyadizajn, csunya texturak?
A szerzo tan kikapcsolt kepernyovel tesztelt? A legtobb, ha nem minden palya valodi helyszinek alapjat kepezi, mintha idoutazasban vennenk reszt oly egyedulallo az atmoszfera.
Az elso Barakk nevu palyan tul, ki kellett volna probalni a tobbit is. Szerintem kiemelekedoen magas reszletesseggel es attekintessel dolgoztak ki az osszes palya majd' osszes szobajanak kialakitasat. Szetesett szekek, szetlott ora, lyukas festmeny a falon. Szoval a palyadizajd minden, csak nem fapados.
Ilyen hangulati vilaghaborus jatekkal meg nem talalkoztam.
Ketsegtelen, hogy nem mai darab a jatekmotor, de mostansag a ma jateka holnapra mar multta valik, grafika szempontjabol abszolut, szoval semmi ertelme ezen porogni. Semmi baj a ROHOS kepi megjelenitesevel, engem igy is lenyugoz.

Talan kicsit elfogult vagyok, de en nem vartam ekkora elmenyt - azon meg meglepodom, hogy a singleplayer tenyleg ennyire sokat nyom a latba?

(A reszletessegrol meg lehetne irni, gondolok a tank iranyitasara. Ahogy beulok a t-34 vagy a panzer iv-be elont az adrenalin, mert szo szerint olyan, mintha ott lennel.)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Totti0
2011.09.20. 23:16
nekem a legnagyobb bajom nincs options pont!magyarul nem tudok grafikát se controlst váltani -.-
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Chocho
2011.09.20. 23:21
@Akylleus:

Nem tudom, észrevetted-e, de a játék pont, hogy a hangulata miatt kapott 80%-ot. Multiplayerben fantasztikus élményt nyújt. A grafika viszont akkor is gyenge, ezt el kellene fogadni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. exec79
2011.09.20. 23:34
world at war egy sz.r volt alig tudtam végigszenvedni, pár hónap alatt sikerült csak, és nem a nehézsége miatt...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. exec79
2011.09.20. 23:37
bocs, inkább úgy mondanám nekem annyira nem jött be.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. replay
2011.09.21. 16:38
Gyenge egyjátékos mód: egyetértek.
Látvány: 5/10. Nem értek egyet. Érhetetlenül alacsony értékelés. Összességében a 80% nagyjából megállja a helyét viszont. Nem rossz teszt, de a grafikával nem értem mi volt a probléma.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. replay
2011.09.21. 16:39
Félre ne értsétek, én is láttam már szebbet meg jobbat de az 5/10 az nagyon erős túlzás. A gyenge egyjátékos mód pedig nem egy akkora probléma ennél a játéknál, de negatívumként fel lehet hozni ez igaz, főleg hogy a német kampány miatt én is nagyon vártam.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. LechooEdy
2011.09.22. 00:26
Én elég nagyot csalódtam a játékban, persze értem, hogy multis játék!
Akkor nem értem, hogy miért ígértek baromi jó single-t. A single egy nulla.
Olyan mint a SW Battlefrontban, pálya, bedob, menny ide-oda. Kész. A gépigény is magas, de nem tudom mire fel, jó persze a grafika nem az első.
Tetszett, hogy végre Németekkel is lehetett lenni, jó, hogy nagy mértékben lehet szöszmötölni a fegyverekkel. Tetszettek a tankok. Lehetett volna több jármű.
És jó multi, multi, de én nem vagyok olyan nagy multis, jobban szeretem a Lan-t.
Állandóan levernek a vérpistikék, és a sniperek
Ja és igen, nekem egy Patch sem volt fenn, ehet ez volt az oka, de akkor sem olyan jó, valahogy olyan "lélektelen".
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. AndrewT
2011.09.23. 15:42
Az egyjátékos mód jelenleg olyan, amilyen, de a hivatalos oldal tanulsága szerint nem a mostani állapot miatt fogjuk szeretni:

And coming after release:

Stalingrad Campaign: The Stalingrad campaign will feature the multiplayer maps used in a campaign layout recreating the battle for Stalingrad from both the German and Russian sides. This will be enhanced with story elements through the form of mission introductions and in-game cinematic sequences that begin and end the campaign.

Co-op: Players can connect with their friends and battle AI in multiple game types including the Stalingrad Campaign, Skirmish Mode, and more.

Offline Challenges: Offline challenges such as the shooting range and assault courses let the player learn and hone their skills to perfection with all of the weapons and features in the game. Training with different challenges to achieve awards, win competitions and improve their skills the player can pit their best times/scores against the rest of the online gaming community.

New vehicles: We will roll out new vehicles for the game, including new tanks as well as armored transports.


A látványvilág egy elég szubjektív szempont. Nem minden játék nézhet ki úgy, mint a Crysis 2 vagy egyéb erődemonstrációs techdemók. Az U3 motorból viszont nagyjából kipréseltek mindent, amit lehetett. Annak idején a CoD1 kinézetére is fanyalogtak, hogy a Quake3 motor azért nem mai (akkori) darab, de azóta is sokan űzik azt a játékot. Ahogy itt már elhangzott, nagy bugos, néhol nehézkes, de elképesztően pontos, részletes, hangulatos, és szerintem azért látványos is.

Amikor 1942. novemberében vége lett a német kampánynak, úgy gondoltam, hogy akkor 1943. februárjáig a szovjet oldalon lehet majd vitézkedni, de a tulajdonképpeni megoldás sem éppen rossz, ésszerű, gazdaságos.

A hangok érdekesek, de van lehetőség, hogy legalább a játék közben a körülöttünk lévő bajtársak és az ellenség a saját anyanyelvén ordibáljon, és ez azért nagyban növeli az autenticitást. A narrátorok akcentusa vicces, és bár németül szívesen hallgatnám, oroszul már annyira nem (apropó, ismerős volt valakinek a német narrátor, mondjuk a Company of Heroes Wehrmacht "speakereként"?)

Egyébként csak egy költői kérdés, ha a Call of Duty sorozat az első, második és ötödik részével "kivéreztette" a második világháborús műfajt, akkor ez a modern maszlag, amit manapság nyomnak az ember arcába a negyedik, hatodik, hetedik és most már nyolcadik résszel, ez nem sodródott egy kissé a legalábbis "vérszegény" kategóriába?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. reednow
2011.10.16. 17:05
Ez az akcentus valami rettenetes. Hegyekben állnak az elmúlt 10 évben kiadott világháborús FPS-ek, de képtelenek a beszédhangokat hitelessé varázsolni. Talán nehéz lenne úgy elkészíteni egy játékot, hogy a náci németül, a jenki angolul, a szovjet oroszul beszéljen? Aki nem érti, annak legyen lehetősége angol feliratozás bekapcsolására, és kész a dolog. Legalább megtanul néhány külföldi kifejezést...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!