iPon Cikkek

Redeemer - Kratos tata akcióban

Dátum | 2017. 08. 17.
Szerző | Freelancer
Csoport | JÁTÉK

Eoun Yeak, annak ellenére, hogy a körülmények áldozata volt, őszintén szégyellte magát. A tizedik éve körül járó kambodzsai fiút előbb a szüleit meggyilkoló vörös khmerek sorozták be gyermekkatonának, majd a vietnamiak, végül a hatalmat átvevő, Pol Potnál mérsékeltebb kommunisták kényszerítették arra, hogy fegyvert ragadjon. Bár sohasem önszántából vett részt a harcokban, hanem parancsokat teljesített, amiknek megszegéséért kivégezték volna, elkeserítette, hogy ölnie kellet. Így, amikor a kilencvenes években országában egy kicsit jobbra fordultak a dolgok, a fiatal férfi elhatározta, hogy vezeklésképpen egész életét annak fogja szentelni, hogy minél többet hatástalanítson abból a sokak életét kioltó, négy-hatmilliónyi taposóaknából, amiből ő maga is több ezret rejtett el. Ebben az sem akadályozta meg, hogy teljes felszerelése egy ásóból, egy késből, egy Leatherman márkájú multiszerszámból és frissen tört, a már megtalált aknák jelöléséhez használt botokból állt. Bár minden adva volt ahhoz, hogy a bátor, sőt, tiszteletre méltó vállalkozás gyors és rettenetes véget érjen, a hatékonysága és munkabírása miatt egy strapabíró háztartási gépeket gyártó vállalat után Aki Ra-nak becézett egykori katona a mai napig azon ügyködik, hogy biztonságossá tegye hazája legszegényebb régióit. Ráadásul, saját árvaházat is működtet, az általa vezetett múzeumban pedig megtekinthetjük fáradozásai eddigi, már senki életét sem veszélyeztető gyümölcseit.
A felülnézeti akciójátékok sorát gazdagító Redeemer főhősét, Vasily-t is múltja sötét árnyai kísértik. Ifjabb éveiben egyszemélyes csapásmérő kommandóként ténykedő, leginkább Kratos nagyapjára hajazó antihősünk fénykorában ugyanis annyi embert ölt meg, hogy a spanyolnátha is csak szemlesütve mer neki köszönni, ám amikor kiborggá akarták műteni, meghasonlott önmagával. A hidegvérű gyilkológép, belátván, hogy tévúton járt, megszökött munkaadójától, a jövőt a kibernetikában és a genetikai kísérletekben látó Volkov parancsnoktól, hogy aztán száznyolcvan fokos fordulatot véve, nem épp vakbuzgó, de a szabályokat betartó szerzetesnek álljon. A húsz évig tartó, viszonylagos idillnek azonban váratlanul egy pillanat alatt vége szakad, mert a békés kolostort lerohanják egykori protektorának emberei, és ő más választás híján újfent kénytelen bizonyítani, hogy annak idején nem véletlenül rettegték a nevét.
A feladatunk adott: kerül amibe kerül, de meg kell állítanunk az eszelős hadurat. Dolgunkat azonban nagyban megnehezíti, hogy ugyan a dús arcszőrzetű gyilkológép még most is nagyon kemény, egyáltalán nem egy elpusztíthatatlan, golyóálló szuperhős, hanem csak egy elsőrangú kiképzést kapott veterán, aki pár erősebb ütés, vagy néhány jól célzott lövés után megadja magát az elkerülhetetlen végnek. Ezért, tekintve, hogy nem tornából felmentett filozófiaprofesszorokkal és légpuskás iskolakerülő csibészekkel, hanem kegyetlen katonákkal, szemkápráztató kunsztokra képes kiborgokkal, és ocsmány mutánsokkal kell összemérnünk az erőnk, jobb, ha már a kezdet kezdetén elfelejtjük Queensberry márki, a tisztességes harcról szóló nézeteit és felkészülünk arra, hogy az életben maradásunkért piszkos trükkök százait kell bevetnünk. Ha módunk nyílik rá, akkor hátulról, meglepetésszerűen támadva pár, nagyobb bajkeverőt leszámítva bárki nyakát kitörhetjük, de ha úgy hozza úri kedvünk, akkor nagyban ignorálva a fair play-t, hosszas bunyó helyett egy gyors gombnyomással kivégezhetjük kábára vert ellenfeleinket, mielőtt magukhoz térnek. A terep nyújtotta előnyökről sem kell lemondanunk. Székeket, sziklákat és egyéb tárgyakat hajigálhatunk, sőt, ha jók vagyunk, körfűrésszel élve boncolhatjuk, vagy kemencébe lökhetjük ármányos ellenségeinket, akik életük utolsó, kínnal teli másodperceiben átgondolhatják, hogy megérte-e belénk kötniük. A hangulatot tovább fokozzák a felszedhető közelharci és távolsági fegyverek. Megesik, hogy gigászi kőtörő kalapáccsal verjük be a nekünk rontók fejét, de konyha és katonai késsel, golfütővel, fejszével, valamint más gyilokszerszámokkal is növelhetjük a túlélési esélyeinket. A shotgunról, a pisztolyról, a gépkarabélyról és a géppisztolyról pedig még szó sem esett. Ragaszkodni viszont egyikhez sem érdemes, hiszen az előbbiek eltörnek a túlzott használattól, utóbbiakból pedig ha kifogy a töltény, a keménykötésű öreg automatikusan eldobja őket.
Mint ahogy látható tehát, lehetőségeink tárháza széles, ráadásul, a fejlesztők érezhetően azon voltak, hogy a műfajhoz mérve változatos kihívások elé állítsanak minket. Az inkább lopakodásra kihegyezett szegmenseket tízből kilencszer olyan vérfürdők váltják, hogy sajnálni kezdjük emberünket, mivel kizárt, hogy a mocsok kijöjjön a szakállából, a tűzharcokat pedig okvetlenül test-test elleni megmérettetések követik. Az pedig, hogy gyakori fegyvercserét és taktikázást igénylő, vérben tocsogó harcok java annyira intenzív, hogy a Kingsman híres templomi mészárlása afféle mesterségesen felfújt, helyi műbalhénak tűnik mellettük, csak a hab a tortán. A küzdelmek valóságos ütközetek, amiknél a gyors reflexeken kívül helyzetfelismerő képességre is szükség van. Laborból kiszökött szörnyszülöttek és őrök ölik egymást? Nevető harmadikként várjunk ki, ameddig lehet. Ötvenen jönnek ránk? Vonuljunk vissza egy szűk folyosóra, ahol egyszerre háromnál többen nem férnek hozzánk. Egy tüskés bőrű, bivalyerős rémség akar nekünk esni, amit ha a puszta öklünkkel akarunk móresre tanítani, akkor mi sérülünk meg, de közel és távol nincs még egy nyüves svájci bicska sem? Pánikra semmi ok: elég, ha egy fürge, de határozott mozdulattal vállból kitépjük egy kevésbé marcona dög karját, és azzal kezdjük el csépelni a másik nyavalyást. Minden megengedett, sőt, miután nincsenek gyógycsomagok, hanem attól függően kapjuk vissza az elvesztett életerőnket, hogy mennyire látványosan végezzük ki az utunkba kerülőket, érdemes résen lennünk, hogy ki tudjuk használni a kínálkozó alkalmakat, mivel valaki lelövése nem ér annyit, mint ha az arcából kiömlő vérrel festjük újra a falat, vagy kitépjük a gigáját.
Az atmoszférára és a játékmenetre tehát egyedül abban az esetben lehet panaszunk, ha valami felfoghatatlan ok miatt meggyőződéses pacifistaként ruházunk be egy kópiába. Ám érdemes észben tartanunk, hogy egy tizenöt, nem pedig ötven euróért kínált budget-címről beszélünk, ami nem tud és nem is akar megmérkőzni a műfaj AAA-kategóriás képviselőivel. Ennek számos jelét látni. Bár a fegyverkínálatot kifejezetten szűkösnek nevezni hazugság lenne, viszonylag hamar kiismerhetjük arzenálunk összes, nem túl kreatív darabját. A pályákkal sem lehetünk teljesen elégedettek: ismétlődő, a felkapható és harcban hasznosítható tárgyak ellenére sterilnek ható szakaszokat kapunk, amiknél rendkívül illúzióromboló, hogy egyes szekrényeken vagy kőfalakon szétverhetjük rosszakaróink fejét, mások viszont csak dísznek vannak ott. Mindezeken túl, ha nem is rendszeresek, de az ildomosnál gyakoribbak az olyan, kisebb-nagyobb grafikai bugok, mint a falakba belelógó ellenfelek, vagy az eldobásuk után megvadult búgócsigaként pörgő fegyverek.
Az ilyen és ehhez hasonló kellemetlenségek szerencsére nem annyira súlyosak, hogy lenullázzák az izgalmas küzdelmeket. De a tény attól még tény marad: ha valaki a Steam bőséges kínálata mellett megszokta, hogy mindig és minden körülmények között elsőrangú programokkal játszik, akkor, hiába magukkal ragadóak az összecsapások, könnyen lehet, hogy néha húzni fogja a száját. Különösen, hogy a legsúlyosabb problémát, a kilencvenes évek legrosszabb példáit idéző mentési rendszert nem lehet az anyagiakra kenni. Valami elképesztően idegesítő, hogy ha kilépünk egy szekcióból, akkor visszatérésünk után előröl kell kezdenünk az öldöklést, mert állásunk kizárólag a pályák végén mentődik el rendesen. Arra is nehezen lehet szalonképes szavakat találni, hogy az elhalálozásunk esetén valami érthetetlen megfontolásból elveszítjük az összes, nálunk lévő fegyvert. Azonban, a hibái ellenére a Redeemer egy korrekt, véres-beles verekedős játék, ami persze a szűkös költségvetése és gyengeségei miatt távolról sem tartozik a világmegváltó, húsz-harminc évvel később is fátyolos szemmel emlegetett klasszikusok közé. Így, ha kell valami, amivel kikapcsolódhatunk egy idegölő megbeszélés, vagy egy nyúlós, hosszú, monoton munkanap után, akkor egy percig se habozzunk, hiszen hozzávetőlegesen négyezer-ötszáz forintért egy olyan alkotással lehetünk gazdagabbak, amivel hatékonyan le tudjuk vezetni a felgyülemlett stresszt.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. tomchee
2017.08.17. 17:06
"antihősünk fénykorában ugyanis annyi embert ölt meg, hogy a spanyolnátha is csak szemlesütve mer neki köszönni"

- Made my day
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!