iPon Cikkek

Risen 3: Titan Lords - Démoni szigetek

Dátum | 2014. 08. 28.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Talán sokan nem fognak velem egyetérteni, de úgy gondolom, hogy az első Gothic (a Risen fejlesztőinek első játéka) a maga idejében hasonló hatást váltott ki, mint az utóbbi években megjelent Demon’s Souls és Dark Souls. A játék nehéz volt, kifejezetten a keményvonalas szerepjátékosokat akarta megszólítani, és akkoriban hatalmasnak számító bejárható területet hozott. A Souls-játékokhoz hasonlóan egy viszonylag kis csapat készítette, és szintén a Souls-játékokhoz hasonlóan néhány ponton csiszolatlan is volt. A Gothic egyértelműen nem széles rétegeket akart bevonzani, de sikerült kialakítania egy olyan rajongói bázist, akik már több mint 13 éve kitartanak a sorozat mellett, annak ellenére is, hogy ma már Risennek hívják. A névváltás egyébként nem véletlen: a Gothic 2 még sikeresebbé vált, mint elődje, így a harmadik részt már a lehető leggyorsabban akarta kikényszeríteni a kiadó JoWood a német Pyranha Bytes csapatából. Ennek megfelelően a végtermék bugoktól hemzsegett ugyan, de újításoktól, vagy komolyabb előrelépésektől nem. A stúdió és a kiadó kapcsolata megromlott, a szellemi tulajdon azonban utóbbinál maradt, így a Pyranha Bytes nem csak új kiadó után nézett, de szinte a nulláról kellett elkezdenie mindent. Persze maradtak annál, amihez értenek, így lett az első Risen gyakorlatilag a Gothic szellemi örököse, miközben a Spellbound által készített Gothic 4 hűvös fogadtatásra talált a sorozat kedvelőinek köreiben.
Azonban a Pyranha Bytes élete ezt követően sem vált könnyebbé. A Bethesda által készített The Elder Scrolls IV: Oblivion és a BioWare által tető alá hozott Dragon Age akkora költségvetéssel, és és olyan profizmussal készült, mellyel a német csapat egyszerűen nem tudott versenyezni. A stúdió nem látta értelmét annak, hogy egy olyan kihívót küldjön a high-fantasy nagyágyúk ellen, mely már születése pillanatában halálra van ítélve, így a Risen 2-nél egy nagy váltás következett: a megszokott fantasy környezetet és sztorit felváltotta egy kalózos miliő, aminél a Pyranha Bytes már a screenshotokkal egyértelművé tehette, hogy valami mást szeretne nyújtani. És ez bejött; ha nem jelent volna meg azóta a más műfajban induló Assassin’s Creed IV: Black Flag, akkor talán még most is a Risen 2 lenne az utóbbi évek legjobb “kalózos” játéka.
Ez a vonal annyira bejött a készítőknek, hogy a harmadik részre sajnos ellustultak kicsit, és majdhogynem ugyanazt a játékot kaptuk meg még egyszer. Főszereplőnk az előző epizód hősének fia, a csinos kis bögyöskévé érett Patty bátyja. Az úriember nem rendelkezik névvel, de még a külsejét sem alakíthatjuk kedvünkre, úgy kell játszanunk vele, ahogy van. Ezen kívül a Risen 3 nem szórakozik azzal sem, hogy bármiféle előzménnyel traktáljon minket, vagy elmondja, mi történt az előző rész óta. A lényeg, hogy van karakterünk, nagyon kemény, éli a kalózok rummal és fosztogatással teli életét, majd a játék elején kiköt egy szigeten, némi kincs reményében. Azt nem sokat talál, viszont egy régi templomot igen, melybe lemerészkedve csúnya dolgok történnek: egy félelmetes démoni kapun át megjelenik egy még félelmetesebb démoni nagyúr, aki kiszívja a lelkét, majd kacagva eltávozik. Ép testben ép lélek, tartja a mondás, ami a logika törvényeinek megfelelően visszafelé is igaz: ha nincs lélek, akkor a test sem lesz túl ép. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy főhősünk elhalálozik, Patty hullajt érte két könnycseppet, majd otthagyja a hullánkat, mígnem megjelenik a részmunkaidőben vudu sámánként dolgozó félbolond Bones, hogy mindenféle különösebb ok nélkül feltámasszon minket. Hamar kiderül, hogy - szintén mindenféle különösebb ok nélkül - a démonok úgy döntöttek, hogy kapukon keresztül elkezdik megtámadni a világunkat, ami egy probléma. A másik probléma pedig, hogy ha nem szerezzük vissza a lelkünket, akkor hamarosan mi is az ő seregeiket fogjuk erősíteni. Elindul tehát a kaland a szigetvilágban, melynek során hamar egyértelművé válik, amit amúgy már az első órában is sejtünk: az írók bizony nem erőltették meg magukat.
Hiába a kalózos-szigetes körítés, a Risen 3 egy teljesen alap fantasy történet, démonokkal, szörnyekkel és a világ megmentésével, ami kereken nulla meglepetést tud okozni. Persze egy ilyen sztorit azért meg lehet írni profin is, de az európai, és leginkább a német stúdiók sosem erről voltak híresek, és ez ezúttal is megmutatkozik. A párbeszédek hosszúak és fárasztók, a mondatszerkezetek furcsák, és nem vagyok benne biztos, hogy minden esetben azt válaszolják az NPC-k egy kérdésünkre, amit ténylegesen kellene nekik. A karakterek pedig annyira nem jönnek át, annyira átlagosak és közömbösek, hogy az egyetlen említésre méltó társunk tulajdonképpen végig csak Bones lesz, de abban sem vagyok biztos, hogy ez direkt sikerült a készítőknek. Bones szinkronhangja ugyanis annyira kilóg a játékból, hogy egyszerűen végig bizonytalan voltam azzal kapcsolatban, hogy ez valamiféle direkt elkövetett humoros önkritika a fejlesztők részéről, vagy komolyan gondolták. Nos, legalább emlékezetes. Akárhogy is, szinkron területén sokat lépett vissza a sorozat az első részhez képest. Míg ott olyan neves brit színészek adták a hangjukat, mint John Rhys Davis, Andy Serkis, vagy az éppen a Trónok harcával igazán befutott Lena Headey, addig az ilyen kaliberű arcokból mára senki nem maradt. Ha a tehetség viszonylagos hiányát kombináljuk azzal, hogy ez eredetileg egy német játék, akkor tökéletesen érthető, miért hangzik a játékban sok mondat olyan furcsán, és hogy miért nem kapunk élettel telibb színészi alakításokat. A körítés és az írás minősége tehát a legjobb esetben is közepes, de azért nem reménytelen: valahol mélyen ott lapul benne a sorozatot eddig is átható lélek. Látszik, hogy ezt a játékot szerették, miközben készítették, még akkor is, ha sajnos majdnem minden területen hiányzik a profizmus. Ettől azonban általunk is szerethetővé válik, mint a megye 3-ban keményen küzdő falusi kézilabdacsapat.
Miután letudtuk az első órát jelentő, gyakorlatilag tanulásra szolgáló szekciót, a Risen 3 azonnal megnyílik előttünk, kis hajónkkal bármelyik elérhető szigetre elutazhatunk. A játék viszont nem open-world abban az értelemben, ahogy mondjuk a Skyrim az, hiszen egyértelmű, hogy a készítők - valószínűleg technikai limitációk miatt - csalnak, mert csak egyes szigeteket fedezhetünk fel szabadon. Persze ez sem olyan szabad azért, gyakorlatilag van néhány út, amit követve bejárhatjuk a terület egy részét, de ha nagyon le próbálnánk térni, akkor egy áthatolhatatlan erdő vagy fal hamar az utunkat állja majd. Maguk a szigetek gyakorlatilag külön kis quest-hubok, küldetésekből pedig akad bőven. A fősztorihoz kapcsolódó missziók nagyrészt változatosak, bár túl nagyon azért nem durrantanak, és persze kapunk mellé egy rakás “hozd ide, vidd el, öld meg” típusú feladatot is. Ha pedig kifogytunk, jöhet a következő sziget, és így tovább a játékstílustól függő 30-40 óra végéig. A Risen 3 minden középszerűsége ellenére is egy kellemes kis akció-RPG lehetne, ha az akció rész rendben lenne. De sajnos nincs rendben, sőt, komoly frusztrációk forrása a harcrendszer - harcból pedig sok akad, hiszen ez a játék központi eleme. A probléma, hogy a közelharc alapvetően három dologból áll, és teljesen átgondolatlan. Az első a mezei gyors támadásunk, ami sajnos annyira azért mégsem gyors, a karakterünk ugyanis mindenféle idióta pörgő-forgó mozgást csinál mellé, mintha minimum egy balettfellépésre készülne. Ezen kívül van egy “felhúzható”, lassabb, de erősebb támadásunk is, amit azért nehézkes bevinni, mert az ellenfelek jó eséllyel fognak beleszakítani, valamint tudunk hárítani is, aminek két dolog miatt nincs sok értelme. Az egyik, hogy a nehézkes és hosszú animációk miatt eleve problémás jól időzíteni a dolgokat, másrészt pedig a támadások elől ki lehet térni gurulással is.
Mi ezzel a baj? Nos, annyi, hogy gurulás közben teljesen sérthetetlenek vagyunk, és nincsen stamina sem, mint például a Dark Soulsban, így tehát végtelenítve gurulhatunk, amíg csak akarunk. Nem számít, ha egy sarokba szorultunk, miközben három csontváz ütlegel minket kardokkal, amíg egyhelyben gurulhatunk neki a falnak, semmi bajunk nem lesz. A hárításnak akkor lenne értelme, ha a Dark Soulshoz hasonlóan a sikeres védés után vissza tudnánk támadni, ezt a lehetőséget azonban csak később tudjuk megtanulni, pedig jelentősen csökkentené a közelharccal járó frusztrációt. Ezzel gyakorlatilag - valószínűleg akaratlanul - arra tereltek minket, hogy a gurulással haxoljuk meg a nehezebb harcokat. A közelharc részét képezi a másik kezünkkel egy-egy lövésre előrántható pisztoly (vagy dobótőr) is, ami tovább borzolja majd idegeinket. Tudni kell ugyanis, hogy a Risen 3-ban nincs manuális lock a célpontokra, a játék magától dönti el, hogy kit akarunk majd meglőni, mielőtt beérne közelharci távolságba, hogy utána jól lekardozzuk. Az még egy dolog, hogy sokszor nem azt lőjük majd meg, akit kiszemeltünk, de ennél sokkal rosszabb, hogy a program egy kockadobással dönti el, hogy betalálunk vagy sem. Ez a módszer pedig nem veszi figyelembe a célpont távolságát, ami azt jelenti, hogy még akkor is megjelenhet a “miss” felirat a kiszemelt áldozat felett, ha konkrétan belelóg a pisztolyunk csöve a mellkasába. Könnyen lehet, hogy a rettenetes közelharccal a később elérhetővé váló mágiát akarták vonzóbbá tenni a készítők, onnantól kezdve ugyanis a játék rendkívül leegyszerűsödik, így maximum a mazochisták, vagy a keményvonalas kalóz-szerepjátszók maradnak majd a kardnál.
Maga a karakterfejlesztés viszonylag egyszerű: rendelkezünk alap statokkal, illetve megvehető képességekkel, melyek eléréséhez először is szükségünk lesz az alap statok feltornászására, meg némi aranyra. A komolyabb képességeket különböző tanítóktól vehetjük meg majd, melyekből mindegyik szigeten másféle áll rendelkezésre. Az is behatárolja némileg a megszerezhető skilleket, hogy a választható három frakció közül melyiket favorizáljuk. Sajnos a választásunk ennél többet nem nagyon befolyásol, ami némileg szomorú, ugyanis a Pyranha Bytes korábbi játékaiban ezek a döntések kihatottak a teljes világra. Itt a választásunktól függetlenül végső soron úgyis mindenkit magunk mögé kell majd állítanunk ahhoz, hogy legyűrjük a démonok fenyegetését.
Az előbbieken kívül is akadnak még kisebb-nagyobb hibák, melyek sajnos jellemzők az alacsonyabb költségvetésű euro-RPG-kre. A teljesen szabad kamerakezelés hányingerkeltő és sokszor bugos (például bemegy a falba). Az ellenfelek és a társak mesterséges intelligenciája egyaránt rettenetes - az agro például érthetetlen, sokszor például az is elég, ha hagyjuk, hogy a társunk beleüssön kettőt az ellenfélbe, és utána már le sem száll róla, jelentősen megkönnyítve ezzel a dolgunkat. Végül pedig érdemes két szót ejteni a grafikáról is. A Risen 3 esetenként egészen korrekt látványt képest nyújtani, ha a tájakról van szó, de azért a karaktereken és a geometria összetettségén egyértelműen látszik, hogy gyakorlatilag semmit nem fejlődött az évek alatt - ez a szint pedig ma már kevés. A Risen 3 tehát végső soron egy közepesnél kicsit jobb játék. Azért jobb kicsit, mert a középszer ellenére is el tud kapni a hangulata és a kalandos története, na meg így az uborkaszezon végén örülhetünk, hogy kaptunk végre egy akció-szerepjátékot. Sajnos a felhőtlen élménynek útját állja harcrendszer és a körítés kidolgozása, így szükségünk lesz némi kitartásra a végigvitelhez. Megéri? Nos, attól függ: szeretted-e a korábbi részeket, vagy nem bírod már ki a Dragon Age: Inquisition megjelenéséig? Ha igen a válasz e kérdésekre, akkor melegen ajánljuk az új Risent.
Platformok: PC, PS3, Xbox 360 Tesztplatform: PC
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

8. pocla
2014.08.28. 08:35
Reménykedtem hogy a harc rendszer kicsit jobb lesz, mert csipáztam az első két részt. Kár érte mivel nagyon ritkán jön jó rpg, nha majd witcher 3 odabasz addig is dragon age 3.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Crytek01
2014.08.28. 08:46
Remélem egy esetleges Gothic 5-höz ha az lesz a köv project valami értelmes nem már 5 éves is elavult graf engine-t raknak alá.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Lazahunter
2014.08.28. 08:54
Mindig a látványra utaznak a srácok ahelyett, hogy végre összeraknának egy értelmes harcrendszert ... nem kell túlzásba esni, csak másoljanak le valami 10-15 éves megoldást

A TES sorozatnak is a harc volt a gyenge pontja, de a hangulat elvitte a hátán ... viszont legalább fejlődött ... a Morrowind vagdalkozása után az Oblivionban már egy fokkal jobb volt, a Skyrim meg egyenesen használható, még ha nem is tökéletes.

Itt meg erőltetik ugyanazt a fakabát mozgást és harcot ami miatt már a 2. részt is lehúzták ... ezek a játékok a Gothic-tól kezdve mindig szenvedtek a használható harcrendszer hiányától, nem tudom miért nem kerítenek már valaki, aki ráncba tudná szedni, vagy a teszterek miért engedik így át ... vagy ez már védjegy?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.08.28. 09:54
Nekem speciel nincs gondom a harcrendszerével. Kicsit taktikusabban kell megközelíteni a dolgot. Mondjuk a mozgás animációkon javíthatnának illetve az ugrásba tehetnének némi fizikát bár ebben a részben már egész tűrhető!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. jonos
2014.08.28. 12:22
Black beardnek a fia nem az elozo hosnek es ha jol tudom patty a novere.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. bebokbarni
2014.08.28. 16:19
ha tényleg ilyen lett akkor nagy kár érte
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Meteoreso
2014.08.28. 22:15
Én végigjátszottam.
Nem rossz ez csak konzolízű, meg pár éves grafika. Nincs előrelépés.
De a tengerparton tág terekben szép is tud lenni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Parano1d
2014.08.29. 21:39
A hibái ellenére élvezetes, mondjuk a szinkronnal nekem nem volt nagy bajom. A grafikával sem, bár a karakterek tényleg nem szépek, de ez pont huszandrendű szempont.
A harcrendszert viszont nem értem... A játék központi eleme, és mégsem fordítanak rá kellő figyelmet, ráadásul pl. a Gothic 2-ben már összehoztak egy használhatót is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!