iPon Cikkek

Rosetta – A vég kezdete

Dátum | 2016. 09. 25.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Szeptember 30-án kelet-európai idő szerint 12:40 körül ér véget a Rosetta küldetése. Az Európai Űrügynökség (ESA) űrszondája 2004. március 2-án indult útnak a Földről, és 2014. augusztus 6-án érte le a 67P/Csurjumov–Geraszimenko-üstököst, amelyet azóta is vizsgál. Az űreszköz küldetése során egy leszállóegységet juttatott az égitest felszínére, majd elkísérte az üstököst pályájának Naphoz legközelebbi pontjára, illetve azon túl is, közben számtalan érdekességet derítve ki az izgalmas objektumról. A Rosetta volt az első ember alkotta eszköz, amely pályára állt egy üstökös körül, és landolóegysége, a Philae volt az első, amely leszállt egy ilyen égitestre. A duó több ezer képet és annyi adatot sugárzott vissza a Földre a gumikacsára emlékeztető alakú üstökösről, hogy az több évtizedig munkát adhat az elemzőknek. A következő összefoglalóban arról adunk áttekintést, hogy mi történt és történik a misszió utolsó heteiben, és hogy milyen problémákkal kell megküzdeniük az utolsó pillanatokig az irányítóknak.
Holdkelte a Föld felett 2005. március 4-én, ahogy a Rosetta látta
A küldetésnek azért kell véget érnie, mert az üstökös annyira eltávolodott a Naptól, hogy a Rosetta lassan nem kap elég energiát rendszerei működtetéséhez. A szonda pályafutása befejezéseként irányítottan becsapódik majd az üstökös felszínébe, hogy nem messze a Philae-től térjen örök nyugalomra. Az utolsó hetek és napok sem telnek azonban tétlenül, hiszen az irányítók célja, hogy ereszkedés közben minél több adatot sajtoljanak ki a Rosetta rendszereiből, egy utolsó pillantást vetve az üstökös jellegzetességeire. A becsapódás helyét is célzottan úgy választották ki a szakértők, hogy az tudományos szempontból minél izgalmasabb legyen. A Rosetta a Maat nevű régióban fog landolni, amely több olyan aktív mélyedéssel is rendelkezik, amelyekből a napközelség idején porkitörések indultak ki. Egy ilyen mélyedésbe leszállás közben egész közelről fog belepillantani az űrszonda, amely így az utolsó felvételek bepillantást nyújthatnak az üstökös mélyebb rétegeinek szerkezetébe is. A Rosetta augusztus elején vágott bele a „nagy fináléba”, amelynek részeként összesen 15-ször közelítette meg rendkívüli módon az üstökös felszínét. Szeptember 5-én például mindössze 1,9 kilométerrel a felszín fölött (3, 9 kilométerre a tömegközépponttól) húzott el az űrszonda. Az irányítók azt remélték, hogy ebben a szakaszban még ennél is közelebb merészkedhetnek az üstökösmaghoz, a rárepülések a vártnál veszélyesebbnek bizonyultak, így inkább nem kockáztattak a szakértők.
A veszély egyrészt a mag alakjából, másrészt annak heterogén szerkezetéből adódik. Míg a tömegközépponttól 7 kilométerre és ezen túl a Csurjumov–Geraszimenko gravitációs tere nagyjából úgy viselkedik, mintha egy gömbszerű égitestről lenne szó, ennél közelebb merészkedve egyre változatosabb anomáliák tapasztalhatók meg. A vélhetően két különböző égitest összetapadásával létrejött üstökösmag felszínéhez közel ugyanis nagyon bonyolulttá válik a gravitációs mező szerkezete. A két eltérő méretű lebeny megléte már önmagában is nagyon összetetté tenné ezt a mezőt, de erre még az is rájön, hogy az égitest belseje sem homogén, így tartózkodási helyétől függően változatos erejű és irányú erők hatnak a szondára. És mivel a Rosetta korábban ennyire egyszer sem közelítette meg az égitestet, az eddigi mérési adatok alapján felvázolt gravitációs modellek is csak korlátozottan használhatók ebben a régióban. Ilyen körülmények között pedig nem könnyű kiszámítani, hogy egy adott pálya lefutásához milyen manőverekre van szükség. Szeptember elején az egyik megközelítés során például a várt irányhoz képest 8 fokkal térült el a Rosetta, ami nem hangzik soknak, de egy űrben száguldó szikladarab körül keringő űreszköz esetében akár katasztrofális következményekkel is járhat.
Szelfi a Marssal 2007 februárjában (a fotót a Philae CIVA nevű kamerája rögzítette)
A Philae megtalálását igazoló kép jól demonstrálja a gondokat. A képet eredetileg úgy akarták elkészíteni az irányítók, hogy az a terület, ahol a landolóegységet sejteni vélték, és végül valóban megtalálták, a felvétel közepén kapjon helyet, a helyi gravitáció azonban enyhén eltérítette a Rosettát, így a keret elcsúszott, és a Philae csak a kép legszélén látható. A Rosetta utolsó heteinek megtervezésekor azt is figyelembe kellett venniük a szakértőknek, hogy a szonda rendszereinek egyre kevesebb energia áll rendelkezésükre. Ahogy telnek a napok, egyre inkább figyelni kell arra, hogy melyik rárepüléskor melyik műszer működtetésére marad energia. A szonda jelenleg nagyjából 566 millió kilométerre van a Naptól, és 710 millió kilométerre a Földtől. Augusztus végén 936 W állt a műszerek rendelkezésére, ez azonban naponta 4 W-tal csökken. A szonda minimális működtetéséhez 630 W-ra van szükség, így ami ebből marad, annyi jut a tudományos műszereknek. A szoros rárepülések egyben azzal is jártak, hogy az irányítóknak három naponta, az utolsó héten pedig két naponta kellett új pályát tervezniük, igazodva az előző körben begyűjtött és gyors ütemben elemzett adatokhoz, és a szonda aktuális állapotához. A helyzetet továbbá az is nehezíti, hogy a szonda és az üstökös egyre távolabb került a Földtől, és az adatokat mindig haza is kellett sugározni, mielőtt újabb körre indul a Rosetta. Így tehát azt is szem előtt kellett tartani az elmúlt hetekben, hogy mennyi adatot érdemes egyáltalán begyűjteni egy-egy megközelítés során.
A Philae megtalálása
A rárepülési szakasz szeptember 26-ra ér véget. Ekkor a Rosetta 16 x 23 kilométeres, elliptikus pályára áll a Csurjumov–Geraszimenko körül, majd egy utolsó manőverrel megindul az égitest felé. Az előbb említett problémák a becsapódási pályán haladó űreszköz esetében kiemelten fontosak. A Rosetta ugyanis a tervek szerint az utolsó pillanatokig méréseket fog végezni, de ezeknek csak akkor van értelme, ha az adatok közül minél többet haza is tud küldeni. Ha például az OSIRIS nevű kamera esetét vesszük, ennek becsapódási pályán végzett tevékenységi tervét a repülésirányítók, a műszerért felelős csapat és a tudományos csapat együttesen alakította ki. A szakértők igyekeztek megtalálni az optimális időzítést az utolsó felvételek elkészítéséhez, hogy ezek kellő közelségből ábrázolják az üstököst, ugyanakkor legyen idő a hazasugárzásra a becsapódás előtt. Az utolsó manőver mérési parancsait ezen a hétvégén küldik el a Rosettának, és a tudományos csapat ezt követően megkezdi a felkészülést a küldetés befejezése utáni tennivalókra, vagyis az adatelemzésre és az adatarchiválásra.
A becsapódás tervezett helye
Ami a repülésirányítókat illeti, ők szeptember 29-én este három percre aktiválják a szonda hajtóműveit, becsapódási pályára állítva az ekkor az üstököstől 19 kilométerre tartózkodó Rosettát. Az alrendszerek becsapódáskor való leállását biztosító parancsokat három órával a landolás előtt élesítik be. A teljes leállásra elsősorban azért van szükség, hogy a szonda adója, amennyiben működőképesen átvészeli a leszállást, a jövőben ne okozzon zavarokat a mélyűri kommunikációban. Szeptember 30-án 10 óra után nem sokkal a NASA 70 méter átmérőjű, madridi adója révén küldik el az utolsó utasításokat a Rosettának, azokat az apróbb módosításokat közölve az űreszközzel, amelyek az előző napi ráfordulás után szükségesnek látszanak. A becsapódás 12:20–13:00 között várható. A rádiójelek ezen a napon 40 perc alatt teszik meg a szonda és a Föld közötti utat, így a küldetés végéről 13:00–13:40 között fogunk értesülni. Az utolsó nagyobb manővert követően az irányítók várhatóan ennél pontosabban is meg fognak tudni jósolni a becsapódás időpontját. A következő napokban további érdekességekkel jelentkezünk a Rosetta hattyúdalával kapcsolatban, illetve arról is beszámolunk majd, hogy a szonda utolsó óráit hol lehet figyelemmel követni.
Szelfi az üstökössel 2014. október 7-én
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

4. noPublicFG
2016.09.25. 16:23
Izgi lesz
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Gorder
2016.09.25. 17:10
köszönöm szépen, figyelni fogom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. ferenczga
2016.09.27. 12:52
"A teljes leállásra elsősorban azért van szükség, hogy a szonda adója, amennyiben működőképesen átvészeli a leszállást, a jövőben ne okozzon zavarokat a mélyűri kommunikációban."

Esetleg nehogy túl könnyen megtalálják az ufókok
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. ChoSimba feren...
2016.09.27. 13:18
Vagy a roncsvadászok.
Vagy a kínaiak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!