iPon Cikkek

Sacred 2: Fallen Angel teszt

Dátum | 2008. 11. 06.
Szerző | alien24
Csoport | JÁTÉK

A 2004-ben kiadott, sokak szerint a Diablo világát idéző Sacred – a játék nyilvánvaló hibáitól eltekintve – tagadhatatlanul sikeres volt. Nem véletlen, hogy az Ascaron fejlesztőgárdája a folytatás mellett döntött. Ennek eredményeként most előrukkoltak a Sacred 2: Fallen Angel című második résszel. Ezt a pillanatot – megrögzött RPG-s lévén – én magam is izgalommal vártam, hiszen a fejlesztők korábban ígéretet tettek az előzményben mutatkozó hiányosságok korrigálására, és egy sajátos atmoszférájú játék megalkotására. Vajon mennyiben állták a szavukat?

Nem egy klasszikus folytatás

Bizonyos korábbi játékszériáknál már megszokhattuk, hogy az egyes epizódok a játék hátterét adó világ történéseinek időrendi sorrendjében követik egymást. Nos, ez a tétel a Sacred 2 esetében nem egészen helytálló. Az eseményszálak ugyan kapcsolódnak egymáshoz, ám éppenséggel nem folytatásról, hanem – a háttérsztori tekintetében – egyfajta előtörténetről van szó, ami az első rész eseményei előtt jó kétezer évvel játszódik.

Ismét Ancaria titokzatos világában járunk, ahol minden a rejtélyes T-energia körül forog. A fő konfliktus ugyebár az, hogy az alapvetően békés, de az adott helyzetben igencsak harcias Seraphimok (akiket a játékban egyébként lenge öltözékű és formás amazonokként képzeljünk el szárnyakkal) „mágikus aranyukon” megosztoztak az elfekkel. Utóbbiak tudják csak igazán felhasználni a T-energiában rejlő erőt, ám az erre vonatkozó ismereteiket nem nagyon osztanák meg a szeráfokkal. Arról nem is beszélve, hogy tudásukat nem éppen békés célokra fordítanák. A konfliktus adott, és ahogy az lenni szokott, a jó és a gonosz erők – más lények bekapcsolódásával – egymásnak esnek.

 

 Fény és árnyék

A Sacred 2-ben az ellenlábas felek egyikének oldalán kell küldetéseinket végigvinnünk, tehát akár a világ árnyoldalát jelentő sötét erőket is segíthetjük. A játék kezdetén hatféle karaktertípusból válogathatunk, melyek közül kettő attitűdje meghatározott: a Seraphim mindig jó, ellenben az Inquisitor maga a megtestesült gonosz. A többi kaszt, úgymint a Shadow Warrior, a High Elf, a Dryad és a Temple Guardian hol ide, hol oda húz, épp ahogyan úri kedve (avagy a miénk) tartja.

Nyilvánvaló, hogy az előbb felsorolt típusok a birtokolható képességek és a hadviselés módjai tekintetében is különböznek egymástól. Minden karakter Ancaria más-más szegletéből vág neki küldetései sorának, eltérő motivációkkal és bejárható fejlődési úttal. Képességeinket három különböző aspektus szerint fejleszthetjük tovább, amelyeket kombinálhatunk is egymással. Habár megtehetjük, hogy egy adott „aspect”-re specializálódunk, és ezt a végsőkig fejlesztjük, ám ez mindig azzal a veszéllyel jár, hogy más téren viszont sebezhetőekké válunk. Ennek kiküszöbölésére még egyéb harci képességeket is felvehetünk, és négy képesség fa (talentfa) áll rendelkezésünkre karakterünk fejlesztésére, ami így elég sokrétű.

A küldetések

Ha nekivágunk a questek sorának, azt tapasztaljuk, hogy a küldetések gerincét jelentő fő eseményszál mellett rengeteg egyéb missziót is végrehajthatunk. Persze azért az eléggé szabadjára engedett kalandozásnak Ancaria hatalmas világában némileg határt szab – na és persze irányt ad – a főküldetés, de a mellékszálak jelentősen megnövelik a játékidőt. Rengeteg feladatot kaphatunk a különböző, a legváltozatosabb helyszíneken fellelhető NPC-ktől, melyek közül számos a hagyományos „öld meg/szerezd meg” questeket jelenti, vagy ezek kombinációját. Szerencsére azért időnként ezeknél jóval kreatívabb és izgalmasabb feladatokat is kaphatunk. Ezek helyszínei nem korlátozódnak a gyönyörű külső világra, hanem szokás szerint felderíthetünk földalatti kazamatákat és nagyobb építményeket is.

Kalandozásaink közepette – annak rendje és módja szerint – egy megfelelő hátasra is szert tehetünk. Mivel a bejárható világ nagysága megnőtt – és a játék során szükség van arra, hogy városok között is utazzunk – gyalogosan elég nagy kínszenvedés lenne átloholni Ancaria egyik részéről a másikra, ezért nagyon jó szolgálatot tehet hű tigrisünk, lovunk vagy épp démoni ebünk stb. A választott kaszttól függ, milyen hátasunk lehet, a szeráfnak kardfogú tigrise, míg például az Inquisitornak óriáspókja van…

 

A játék jellegzetessége, hogy alacsony szinten sem futhatunk bele egy igazán komoly ellenfélbe, és mi sem fejlődhetünk a kelleténél gyorsabb tempóban. A szörnyek velünk párhuzamosan fejlődnek és lépnek szinteket, így a játékmenetet időnként meglehetősen könnyűnek találhatjuk.

Kellemetlenséget okozhat, hogy az irányítás, ill. a harcok kimenetele jórészt továbbra is azon múlik, játékosként mennyire hatékonyan (és milyen gyorsan) tudunk az egérrel klikkelgetni. Emellett számos bug is bekerült a végleges változatba – nem véletlen, hogy a játék készítői már a megjelenés pillanatával csaknem egy időben komoly javításokat eszközlő patch kiadására kényszerültek.

Könnyen előfordulhat például, hogy egy küldetésben megmentünk valakit, ám az illető a sikeres teljesítést követően koloncként a nyakunkon marad. A combókat, összetettebb, speciális mozgásokat gyakorta nehéz alkalmazni, a harc során karakterünk reakcióideje lelassulhat, és fegyvereink használata bizonyos esetekben indokolatlan nehézségekbe ütközhet. De ne lepődjünk meg azon se, ha az előzőleg már ártalmatlanná tett ellenfél félig a földbe döngölve tovább hadonászik…

Változatos és szemet gyönyörködtető világ

 A Sacred 2 különleges látványvilága önmagában is említést érdemel. A helyszínek igencsak valóságosnak tűnnek, soha nem látott természeti gazdagság fogad minket. Összesen 11 különféle éghajlati sajátosság viszontagságaival kell megbirkóznunk. A Sacred 2 világa egyértelműen jelen van, „lélegzik” körülöttünk, nincsenek ismétlődő felületek. A látványelemek játéka lenyűgöző: szél- és tűzeffektekkel szembesülünk, sőt adott karakterrel még „jégvihart” is generálhatunk.

 

Az egyes figurák, ill. az NPC-k sem csupán „tartozékok” a játékban: alaposan kidolgozott emóciókat produkálnak. Emellett az egyszerű élet „zsánerképeit” is igyekeztek aprólékosan ábrázolni a készítők: a színek gazdagsága mellett a főként városi jelenetek életszerűsége is megkapó. Nem csoda: egészen egyedi motorral és szépen kivitelezett textúrákkal szerelték fel a játékot (utóbbiból a Collectors Edition-ben megkaphatjuk a legszebb minőségű szettet, de ahhoz már igen komoly gép kell).

A Sacred 2 egyik különlegessége, hogy a zenét maga a Blind Guardian szolgáltatta a játékhoz – ez persze elsősorban azoknak lehet örömhír, akik a műfaj nagy rajongói közé tartoznak. (De talán másoknak sem lehet túl kellemetlen a gitárzúzás.) Ne nézzünk furcsán például akkor, ha egy adott város NPC-je gitárján kísérve rákezd a fentebb említett zenekar egyik nótájára.

Végül még meg kell jegyeznünk, hogy a Sacred 2 fejlesztői gondoltak a multiplayer-módot preferáló játékosok elvárásaira is: egyszerre összesen tizenhat játékos futhat össze Ancaria földjén. Nem mellesleg ez a játéktípus „drop in, drop out” jellegű, azaz szabadon beszállhatunk egy-egy játékba, és döntésünktől függően bármikor el is hagyhatjuk azt.

Összességében is elmondható: már az első rész is több volt, mint egyszerű „Diablo-utánzat”. De aki korábban így gondolta se aggódjon, mert a Sacred 2 ezt egyértelműen megcáfolja. A hibáitól függetlenül egy viszonylag szuverén játék, sajátos és élvezhető világgal.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. Svindler
2008.11.06. 18:50
Hmm, de hogy jön ide a WoW? Az egy MMORPG, köze nincs a kettőnek egymáshoz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!