iPon Cikkek

Sacred 3 - Szakrálisan feláldozható

Dátum | 2014. 08. 12.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Érdekes sorozat a Sacred. Az első két epizód abban az időszakban jelent meg, amikor a Blizzard épp évek óta szerencsétlenkedett azzal, hogy többször újrakezdje a Diablo III fejlesztését, más konkurencia pedig eleinte nem nagyon volt. A kisebb fejlesztők csak később kapcsoltak, így a Sacred gyakorlatilag egy légüres térbe érkezett, és így - bár egyik rész sem volt különösen kiemelkedő - pénzügyileg jól tudott teljesíteni. Ráadásul a fejlesztők ügyesen látták meg, hogy e műfaj hiánya még inkább érezteti magát a konzolokon, ahol szinte egyáltalán nem volt jellemző a klasszikus, felülnézetes hack&slash. A dolgok azonban megváltoztak. A hack&slash virágkorát éli és még a Diablo III is megjelent végül. Ugyan nem volt tökéletes, de a kiegészítő lemezzel azért jóval közelebb került ahhoz, amit a rajongók vártak. Számos kisebb fejlesztő is lecsapott a műfajra, így például ma már ingyen kipróbálhatjuk az egyébként mindenki által agyondicsért Path of Exile-t, ott van a Torchlight és Magyarország büszkesége, a The Incredible Adventures of Van Helsing. Ráadásul a Diablo III közben meghódította a konzolokat is, így a Sacred 3 helyzete pont fordított, mint elődeié: komoly konkurencia övezi, és bizonyítania kell ahhoz, hogy el- vagy visszahódítsa a rajongókat.
Mindezzel alapvetően még nem is lenne túl nagy baj, ha a Keen Games fejlesztőcsapata építkezett volna arra, ami a második részben jó volt, és jelentősen kibővítve, az új igényeket figyelembe véve készítette volna el a harmadik részt. Bár eleve abban sem vagyok biztos, hogy valójában a Keen Games követte el a játékot, mert néhány forrás inkább a Deep Silvert tünteti fel fejlesztőként, és amúgy a Keen weboldalán sincs nyoma a Sacred 3-nak, de lehet csak azért, mert nem kifejezetten büszkék rá. Akárhogy is, a harmadik rész nem az előző játékot készítő Ascaron munkája, és ez látszik is rajta, ugyanis nem hogy javult volna, de gyakorlatilag minden létező területen visszafejlődött. Szóval, van egy akció-szerepjátékunk, amiben nincs lootolás. Nincsenek NPC-k. Nincs inventory. Nincsenek elágazások a pályákon és nincsenek mellékküldetések sem. Ez az egész számomra teljesen érthetetlen. Egy ilyen játék sava-borsát pontosan a loot-lottó adja, egyedül ezért van értelme hosszabb távon a szörnyek végtelen öldöklésének, és egyben az egyik legnagyobb élményforrás, amikor egy-egy ritka tárgy kiesik, és azt egy súlyos jobbklikkel felhelyezzük a karakterünkre, majd dicsekedünk vele a chaten. A lootolás igen fontos része a szerepjátékoknak, egy hack&slash-nek pedig még inkább. Mi van helyette? Nos, néhány küldetés végén kapunk egy új fegyvert, ami különös módon pont ugyanolyan, mint az előző.
Gondolhatnátok, hogy ha a Sacred 3 teljesen csupasz, akkor majd biztos a tiszta játékmenet viszi el a hátán, mindenféle sallang nélkül. Sajnos ez nincs így. Először is, a Sacred 3 teljesen játszhatatlan egérrel és billentyűzettel, ugyanis a karaktert nem az egérrel irányítjuk, hanem a WASD-vel. Ami még nem is lenne a világ legnagyobb problémája, az viszont már igen, hogy a varázslatokat és támadásokat arra lövi el emberünk, amerre néz, és nem amerre kattintunk. Ez pedig azt jelenti, hogy - mivel csak 45 fokos szögekben tudunk fordulni - olyan élmény játszani a Sacred 3-mal, mint mondjuk bokszkesztyűben felvarrni egy gombot az öltönyünkre. Az irányítást kizárólag egy kontroller csatlakoztatásával tehetjük rendbe, ahol az analóg kar miatt nem jelentkeznek ilyen problémák, de ettől még nem nézhetem el ezt az alapvető és érthetetlen hanyagságot. Ha sikerült csatlakoztatni egy kontrollert, a játékmenet jelentősen javul. Az alapvető öldöklés és kaszabolás élvezetes egy ideig, de sajnos hamar nyilvánvalóvá válik, hogy rendkívül kevés lehetőségünk van. Karakterünk tud támadni, pajzsot megtörni és elgurulni, ezen kívül pedig két különleges varázslattal lecsapni az ellenfelekre, melyek energiát fogyasztanak, így nem spammelhetők a végtelenségig. Ennyi. Ez pedig nagyon kevés például a Diablo III öt használható képessége és két támadása mellett, ráadásul ami van, az sem túl látványos. Egyszerűen nincs meg az az érzés, mint például a Blizzard játékában, hogy megjelenünk, és néhány varázslattal elhozzuk a cunamival fűszerezett apokalipszist, egyenesen a szörnyek tömegeinek arcába. Az egész valahogy túl gyenge és túl visszafogott.
Nem segít a dolgon, hogy menet közben egyáltalán nem cserélgethetjük a képességeinket, arra csak a két küldetés között felbukkanó képernyőn adódik lehetőségünk. Itt fejleszthetjük karakterünket is, bár ne tessék semmi komolyra gondolni: nincsenek statok, sem pedig talentfa, mindössze néhány képesség közül választhatunk, és azokat tápolhatjuk tovább néhány szinten keresztül. A szintlépés egyébként lassú, és az egyes képességek újabb fokozatai rendkívül nagy szintlimithez vannak kötve, így a szubjektív fejlődésérzet is rendkívül lassúnak tűnik, hiszen hiába haladunk előre pályáról pályára, sem látványos skilleket, sem pedig látványosan jobb felszerelést nem kapunk. Így ezzel kilőttük az akció-szerepjátékok másik nagy vonzerejét is. Az egyedüli nagyjából jó ötlet, hogy menet közben szerezhetünk különböző “szellemeket”, akik közül választhatunk egyet, és ő gyakorlatilag enchantként fog működni a fegyverünkön. Ez sem tökéletes azonban, ugyanis nem tudni, mi alapján tudjuk megszerezni őket. Előfordult, hogy egy pályán belül kaptam hármat, aztán több órán keresztül egyet sem. De akkor majd a történet! Nos, nem. A történet eleve sosem volt a Sacred-játékok erőssége, a harmadik pedig folytatja az elődök által bevezetett humoros vonalat, csak éppen jelentősen eltúlozza azt. Továbbra is Ancaria birodalmában járunk, az ellenség pedig ezúttal a gonosz Ashen Empire, és annak vezetője, Karr Tel. A gonosz bácsi meg akarja szerezni az Ancaria Szíve néven futó ereklyét, hogy aztán nyilván még gonoszabb dolgokat tegyen vele. A pályák között egy statikus térképen lépkedhetünk előre (lőttek tehát a Sacred 2 kvázi nyitott világának is), majd kapunk egy rajzolt átvezetőt, és máris az akció közepén találjuk magunkat. Kalandozás közben arra lehetünk figyelmesek, hogy mindig mindenki folyamatosan beszél: a karakterünk dicséri a játékstílusunkat, a főellenség beszólogat, és még az enchantnak használt szellem is folyamatosan kommentálja a harcokat. Mindez alapvetően nem is lenne akkora baj, ha az írás nem lenne rettenetes, de tényleg szörnyű. Sokszor mondtam már, hogy a németeknek nem szabad vígjátékot írniuk, mert abból még sosem sült ki semmi jó, és ez a helyzet most sem változott. Ha tetszett a Hangyák a gatyában, akkor ez is be fog jönni, ellenkező esetben érdemes inkább elkerülni.
A Sacred 3 kidobott mindent, ami az elődben jó volt, és megvált az akció-szerepjáték műfaj legtöbb alapvető, jól működő elemétől. Ami maradt, az egy kizárólag harcra, és az egyébként viszonylag simán működő négyfős drop-in drop-out kooperatívra épülő nyers játékmenet, ami viszont nem kifejezetten látványos, egyáltalán nem változatos, de legalább sekélyes. Ráadásul a kooperatív rész igazi pluszt nem ad hozzá az élményhez, elvégre a karakterosztályok között alig-alig van szinergia, leginkább csak a káoszt növeli a többi játékos jelenléte, és persze segít a tény, hogy nem egyedül kell átvészelnünk a pusztító humorbombákat. Mondhatnád persze: oké, nekem nem kell loot, nem kell történet, nem kell normális karakterfejlesztés, nincs szükség épkézláb pályadesignra, meg semmi ilyen “sallangra”, csak szét akarok csapni pár szörnyet a barátaimmal, miután egész nap tampont gyártottam a Procter & Gamble-nél a soron.
Mi baj van ezzel? Pusztán annyi, hogy az ára 49,99 euró, miközben az ennél minden tekintetben kategóriákkal jobb Van Helsing II pontosan 10,99 euróba kerül. Az pedig már a pofátlanság és vevőellenesség végső határa, hogy az egyetlen érdekesnek ígérkező új karakterosztályt, a Malakhimot előrendeléshez kötötték, illetve utólag meg lehet venni külön DLC-ként, 2,99 euróért. Nem tudok tehát semmilyen szimpátiát érezni a Sacred 3 iránt, mellyel a sorozat átment az eddigi elismerésért küzdő, kicsit lemaradó, kicsit lassú felfogású, de keményen harcoló örök másodikból egy szerethetetlen és kiherélt lehúzásba. Kerüljétek el.
Platformok: PC, PS3, Xbox 360 Tesztplatform: PC
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

20. StevyXIX
2014.08.12. 08:51
3-at a Keen Games csinálta, de pont az előző két részt nem ők csinálták hanem az Ascaron Entertainment. Deep Silver a kiadó, ez teljesen biztos (jogok is náluk lehetnek).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. InGen Stevy...
2014.08.12. 09:02
Hát igen, látszik is rajta
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Meteorhead
2014.08.12. 09:32
Kár érte, pedig vártam. Ha már a Diablo III-ban csalódnom kellett, azt reméltem, hogy a mostohatestvére tudja hozni a szintet. De ezek szerint sajnos nem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. XuChi
2014.08.12. 10:55
Ez egy rettenetesen fos játék lett. 10/c-et nem bírtam játszani vele. 1ft-ot nem ér. Sorozatosan csalódok mostanában. Lassan minden régi jó címet porba tipornak. Az új címek meg fabatkát sem érnek. Lassan leépítem a játszást az életemből ((
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Th3Ac3
2014.08.12. 10:59
Nagyon vártam a játékot, de ez... szóhoz nem jutok mekkora borzalom lett belőle. Egy videót megnéztem róla a jutubon de már ott meguntam és letettem róla. Tényleg érdemes kerülni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. StevyXIX
2014.08.12. 11:29
Meteorhead:
Sokat javult a D3 megjelenés óta, kijavították amit az elején elrontottak (AH), most már azt mondom jól játszható. Karakterek közt balansz nem ártana mondjuk, mert ami mondjuk egy Witchdoctornak gyalog galopp, ott a Monk gyorsan elvérzik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. s_erno
2014.08.12. 11:30
Hmm...ha belegondolok, hogy a Dragon Age Inquisitiont 59 euróért lehet előrendelni (jó jó, attól még lehet hogy az is gagyi lesz ) ...valahogy mostanság az árak nagyon nincsenek összhangban a minőséggel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Freelancer
2014.08.12. 11:48
Én azért ott lettem volna a braingstormingokon, amikor a designerek megalkotják a koncepciót. Valahogy így képzelem el.

- Uraim, mik az ötletek?
- Szerintem ne zavarjuk össze a játékosokat mindenféle tárgyakkal, menjenek csak előre, nem kellenek lootok.
- Nagyszerű ötlet Hans, de alighanem sokan úgy érzik majd, hogy lustaságból hagytuk ki ezt az elemet. Valamivel kompenzálni kell a felhasználókat, nem?
- Főnök, a német humor világszerte híres, mi lenne, ha megcsillogtatnánk ezt a nemzeti kincset?
- Tud maga, ha akar, Hans! Egyéb javaslat?
- Szerintem gondolni kéne az epilepsziásokra is, főnök. Ne legyenek benne látványos támadások, meg effektek, így biztos nagyon sokan veszik meg majd a betegek közül a Sacred 3-at. Piaci rés, főnök.
- Ha én is közbeszólhatnék főnök úr, van egy uniós program, aminek keretében ha szociálisan érzékeny játékot adókedvezményt kapunk. Szerintem az irányítás nézzen úgy ki, hogy a billentyűzetet és az egeret is kelljen használni, de a karakter ne arra támadjon, ahova kattintunk, hanem ahova néz, és csak negyvenöt fokonként tudjuk forgatni. Így a játékosoknak módja nyílna arra, hogy átérezzék, milyen az, hogy ha valakinek nincs térkoordinációs érzéke.
- Joseph, maga is remek munkatárs. Igen, az amerikai kolléga, aki korábban az EA alkalmazottja volt?
- Az egyik kaszt lehetne letölthető, meg előrendelői tartalom. Ez a kaszt persze némileg erősebb lenne a többinél.
- Uraim, történelmet írunk! Egy lootok és effektek nélküli, társadalmi felelősséggel bíró program, amin kiváló német humoristák dolgoznak majd.
- Szerintem kérjünk el érte 50 eurót.
- Szerénység Hans, szerénység. 49.99, egy centtel sem több. Az idei bónuszából mindenki jachtot vesz, azt garantálom!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. matyi009
2014.08.12. 13:32
sírok, grat a kommenthez
Szomorú hogy itt tartunk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. dwhcgamer
2014.08.12. 14:41
Mi ez a nyomi szar, streetfighter a köbön?! Elcseszett szar
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. pocla
2014.08.12. 18:22
Nemigaz én egy sacred 2 + val helsing 2 keveréket vártam erre ez a szenny fogad Én nekem jobban bejött eddig mint a diablo a teljesen nyitott világ miatt. Mellék küldik helyett interaktív eventek és egy tök jó játékot kaptunk volna.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Pandamoniu... Freel...
2014.08.12. 19:58
@Freelancer: Hát ezen rendesen besírtam, szép firkálmány.

@dwhcgamer: Street Fightert nem fikázni, hasonlítgatni meg felesleges mert köze sincs a kettőnek egymáshoz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. KatonaKM Freel...
2014.08.12. 20:45
Yes
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. DogTheDog
2014.08.12. 21:35
A Sacred 2 hatalmas.Ezt viszont nem vartam,rendesen lelombozott.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. dwhcgamer
2014.08.12. 22:37
Nem hasonlítgatom, össze vagy kavarodva rendesen! Nem tudom vazze, de ránézek a képre egyböl a street fighter ugrik be.Az egész sorozatból a sacred 2 ami tényleg ott van, az összes többi kuka.
Marad a Diótörő!!!!!!!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Dakra
2014.08.13. 10:57
Az első részt imádtam, a második számomra átláthatatlan volt. Az új részről eddig én is csak negatívat olvastam. Kár érte.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. sensorprim...
2014.08.13. 11:06
én nem tudom hogy ezt csak én vettem e észre mert mindenhonnan ez a diablo összehasonlítás jön.
DE ez már nem action rpg vagy hack'n slash és az ég világon semmi köze a diablo, path of exile vagy a sacred 1-2 höz
Ez kérem egy golden axe stílus felül nézetben, ami nem véletlenül jó 2D-ben de 3D-ben már nem.
Mert a sacred citadel is jobb ennél fényévekkel. Ez kb ugyan az akar lenni csak rondább és más a kamera nézet.
De ismétlem ennek semmi köze a diablo típusú játékokhoz, ez már más kategória.
Az meg a létező legnagyobb gyökérség volt hogy sacred3 néven adták ki. Ezzel emberek ezreit (ha nem többet) átverve akiknek tetszett az előző 2 rész (azokat én is meg vettem, ezt még jó hogy nem)
Szerintem simán mehet a per nekik is megtévesztés címen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. sensorprim...
2014.08.13. 11:13
Ha hasonlítani kéne még valamihez akkor kb az itteni sony sajtókonferencia Aliennationjához lehet csak ebben kardal/íjjal kell hadonászni, mert kb az a szint. Mész beérsz egy terembe ömlik tömegekben az ellenség és tömegekre ható csillivilli támadásokkal kaszabolni kell őket, aztán mész a következő terembe.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. maxpapa
2014.08.13. 19:07
Hát ez kimarad a sorozatomból.1-2 meg van. A kettőt még néha előveszem és végigjátszom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. KisDre
2014.08.15. 23:54
Kár érte
Ez amúgy kb olyan mint a FlatOut 3 története, orosz fejlesztőkhöz került a cím (az isten rákra se tudja miért) aztán szét trancsírozták.
A Pokoli szomszédok is a 3-nál került új (szintén ruszki) fejlesztőkhöz és indult el a lefelé lejtőn.

Hmmm, lehet ezért fél a Valve ettől a bűvös számtól? Bár akkor ez esetben írok nekik levelet megnyugtatásul hogy:
Heroes of MM 3
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!