iPon Cikkek

Sacred Citadel – Középszerű mellékág

Dátum | 2013. 05. 19.
Szerző | dragon83
Csoport | JÁTÉK

Bár a Sacred sorozat tagjai nem tartoznak a legnépszerűbb akció-szerepjátékok közé, az évek során sikerült nekik kiépíteni egy egészen komoly rajongótábort. Elég csak arra gondolni, hogy az első rész közel kétmillió példányban kelt el, ami nem kis dolog egy olyan játéktól, ami az ismeretlenből tört elő. A folytatás minőségébe itt-ott hiba csúszott, így abból „csak” egymillió darab talált gazdára, de úgy vélem a fejlesztő Ascaronnak így sem volt miért szégyenkeznie. Ennek ellenére a harmadik részt sajnos már nem ők, hanem egy másik stúdió fogja készíteni, akik 2013-ra ígérik a Sacred 3 megjelenését. Hogy enyhítsék a várakozás során felgyülemlett feszültséget, a széria kiadásával foglalkozó Deep Silver megbízta a SouthEnd Interactive-ot, hogy dobjanak össze egy oldalnézetes hack&slash-t, ami a Sacred világában játszódik, és egyfajta előzményként szolgál a széria harmadik felvonásához. Az eredmény a Sacred Citadel lett, ami 15 euróért, azaz körülbelül 4500 magyar forintért már meg is vásárolható a PC-s, Xbox 360-as és PS3-as digitális piactereken.
A főellenfelek bőven tartogatnak kihívást
Abban talán még a legelvakultabb Sacred rajongók is egyetértenek velünk, hogy a széria sosem az acélos történetéről volt híres. Bár nem a tipikus Tolkien féle világban játszódik, azért nem áll túl távol a hagyományos fantasytól. Van benne azonban valami, ami miatt mégis sokan szeretik ezt a világot, ez a valami pedig a humor. Gondoljunk csak a Sacred 2-be beleszőtt rock koncertre, amit a játék hősei adtak egy csapat szörnyetegnek. Nos, ennek fényében talán nem meglepő, hogy a Sacred Citadel sem veszi halálosan komolyan magát. A gonoszok szerepében tetszelgő Grimmoc-ok például bugyuta izomkolosszusok, a vezérük pedig úgy beszél alattvalóival, mint egy házsártos öregasszony, megtorolva minden rossz szót és hibát. A humortól függetlenül azért van egy többé-kevésbé komoly, de rettentő semmitmondó alaptörténete a játéknak, mely szerint az Ashen birodalom megpróbálja elfoglalni a Seraphim nép citadelláját, melynek érdekében mágiával létrehoznak egy gonosz nagyurat, aki vezeti majd seregüket az ostrom alatt. Ám ahhoz, hogy ő elég erős legyen a győzelemhez, a szörnyeknek meg kell szerezniük két mágikus tárgyat, melyet a mi hőseink természetesen megpróbálnak megakadályozni. Mi tagadás, nem Oscar-díjas sztori, de ahogy mondani szoktuk, egy hack&slashben a játékmenet a lényeg, a történet csak a másodhegedűs szerepét tölti be. Hogy a játék végére érjünk, összesen négy fejezeten kell végigverekednünk magunkat, melyek mindegyike öt-öt pályát tartalmaz. Az ügyesebb játékosok számára 6 óránál nem tarthat tovább ennek végrehajtása, ami nem túl acélos játékidő. További játékra ösztönözhetnek viszont a ranglisták, amelyeken látható, hogy miként teljesítettünk más kalandozókkal szemben. A programban ugyanis minden pálya után kapunk egy pontszámot attól függően, hogy milyen jól harcoltunk, ez pedig felkerül a globális listákra.
De térjünk vissza az imént említett hősökre, melyekből összesen négy akad a Sacred Citadelben, ami azt is jelenti, hogy négy különféle karakterosztály közül választhatunk. Ezek a harcos, a kósza, a sámán és a mágus. Mivel nem szerepjátékkal játszunk, komoly karakterfejlesztésre senki ne számítson, ám minimálisan azért beleszólhatunk hőseink fejlődésébe. A csaták során tapasztalati pontokat gyűjtünk, ami egy idő után szintlépéshez vezet, melyet követően pontokat oszthatunk el a támadás, védekezés, ügyesség, és a mágikus erő tulajdonságunk között. Visszatérve az egyes karakterekre, közös jellemzőjük, hogy mindenkinek van egy alap közelharci támadása, melyet a kezeiben forgatott két fegyverrel hajt végre. Utóbbiakat lehetőségünk van lecserélni, ha az ellenfelektől esik valamilyen jófajta loot, vagy ha veszünk valamit a falvakban lévő boltokban. Akadnak itt balták, kalapácsok, kardok, fejszék és ezek elementális erővel felruházott változatai, a változatosság tehát adott. Ami az egyes hősök másodlagos, erősebb támadását illeti, az mindenkinél teljesen különböző. A harcos egy hatalmas, feltölthető támadást intéz a szörnyek ellen, a kósza az íjával sorozza meg az ellenséget, a mágus tűzlabdát lő, a sámán pedig egyfajta mérgező energialövedéket indít útjára.
Sacred játékról lévén szó, a humor ezúttal sem maradhatott el
A karakterek kétfajta támadását aztán különféleképpen összekombinálhatjuk, így kapunk egy olyan harcrendszert, ami elvileg teret enged a kreativitásnak. Azért csak elvileg, mert tapasztalatunk szerint van egy, maximum két kombó, ami sokkal hatékonyabb, mint a többi, így mást nem is érdemes használni. Ez főleg egyjátékos módban igaz, amikor a későbbi pályákon már nagyon sok nehéz ellenfél támad ránk. Ilyenkor egyszerűen nem éri meg cifrázni, érdemes inkább benyomni két alapütést, majd egy másodlagos csapást, amit követően karakterünk egy mindenkit elrepítő támadást indít útjára. Előfordult olyan, amikor öt percen keresztül csak ezt ismételgettük, mivel annyian szakadtak a nyakunkban, hogy nem érte meg mással próbálkozni. Pedig megpróbáltuk, de csak jópár bekapott pofon lett a vége. Emiatt gyakran monotonitásba is fulladt a játék, ami ennél a stílusnál főbenjáró bűn. A legfeljebb háromfős kooperatív módot választva már egy fokkal jobb a helyzet, ugyanis ha többedmagunkkal együtt játszunk, akkor nem egy ember nyakába zúdul egy tucat szörny, hanem eloszlik a csapattársak között, így nagyobb mozgásterünk van. A multi már csak azért is élvezetesebb, mert szóló módban helyenként frusztrálóan nehéz a játék, különösen a pályákat lezáró főellenségeknél. Az egészséges kihívás persze nincs ellenükre, de az nem tetszett, amikor az amúgy is húzós boss harcoknál időnként újratermelődtek a gyengébb ellenfelek, akik folyamatosan minket piszkáltak. Ám ha valaki esetleg úgy érzi, hogy ez neki meg sem kottyan, az a falvakban köthet fogadásokat, hogy életerő veszteség nélkül, netán adott idő alatt, vagy adott pontszámot elérve teljesít egy szakaszt. Sok szerencsét, szükségetek lesz rá.
A grafika és a technikai megvalósítás bemutatásánál azt mindenképpen el kell árulnunk, hogy nem indult jól a játékkal való kapcsolatunk. Az első dolog, ami kiderült számunkra a Sacred Citadelről, az a 16:10-es képarányú monitorok támogatásának hiánya volt. Sajnos az összes felbontás a 16:9-es képarányhoz tartozik, így kénytelenek voltunk úgy játszani, hogy alul-felül egy szép fekete csík volt. Nem volt ínyünkre az sem, hogy csak az Xbox kompatibilis kontrollereket ismeri fel a játék, ennek hiányában viszont meg kellett elégednünk a billentyűzettel, ami nem a legoptimálisabb egy ilyen játéknál. Folytatva a furcsaságok sorát, kicsit szokatlan volt, hogy az oldalnézetes megvalósítás ellenére, nem csak fel-le, illetve jobbra-balra tudtunk mozogni, hanem be és ki is tudtunk haladni a pályákon. Ez önmagában még nem lenne probléma, de teljesen feleslegesnek éreztük, pozitív hatása nem volt a játékmenetre. Sőt, inkább hátrány volt, mert a pörgős harcokban többször előfordult az, hogy nem voltunk pont egy síkban az ellenféllel, így támadáskor csak az üres levegőt csépeltük. Különösen a kószánál zavaró ez, amikor íjászkodás közben ezért nem találjuk el az ellenfelet. Hogy valami pozitívat is mondjunk, a látványvilág egészen kellemes képet nyújt, bár kiemelkedőnek azért nem mondanánk. Rajzfilmszerű, élénk színekkel megalkotott hátterek és karaktere láthatók a Sacred Citadelben, melyek jól passzolnak a Sacred sorozat szellemiségéhez. A zenével is elégedettek voltunk, minden környezet más-más hangulatot áraszt, ráadásul bekerült pár nagyon különleges szám is játékba. Ezek mintha a régi midi zenék modernizált változatai lennének, és főleg csaták közben voltak hallhatóak, feldobva ezáltal a harcok hangulatát.
Multiban egy fokkal élvezetesebb a játék
Összefoglalva: nem mondanánk, hogy hanyatt vágtuk magunkat a SouthEnd munkája láttán, ugyanis a játék szinte minden szempontból középszerű lett. Rossznak nem mondanánk, hiszen a játékmenet, a látvány és hangzás is élvezhető, csak éppen nem tudja huzamosabb ideig lekötni az embert. A koop móddal már egy fokkal élvezhetőbb program, de még ennek fényében sem tudjuk 15 eurós áron ajánlani a játékot. Aki szereti ezt a stílust, az várjon egy leértékelésre, és csak azután rakja a kosarába a Sacred Citadelt, ugyanis vannak ennél sokkal érdekesebb darabok is. Válogassatok inkább azok között! Értékelés: 5/10 Platformok: PC, Xbox 360, PlayStation 3 Tesztelt platform: PC
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. YellowFlas...
2013.05.19. 15:51
Torchlight-os grafika nekem legalábbis nagyon bejön. Nem sok játék fut ilyennel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!