iPon Cikkek

Saint’s Row 4 - komoly komolytalanság

Dátum | 2013. 08. 22.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Ha valakit meg akarsz verni a saját pályáján, akkor nem elég jobbnak lenni, sokkal jobbnak kell lenni nála. Ez általában azt jelenti, hogy több pénzt vagy tehetséget (bár utóbbi valamennyire az előbbitől függ) kell ráállítanod a dologra. Éppen ezért tűnt lehetetlennek, hogy a Saint’s Row valaha felér a Grand Theft Auto szintjére. A Rockstar egyszerűen túl sok pénzt kap, túl sok emberrel dolgozik, és túl nagy ötleteket tud megvalósítani ahhoz, hogy szimplán melléálljon egy konkurens hasonló stílusban. A Volition is rájött erre, s míg az első Saint’s Row egy néhány különleges ötlettel megáldott teljesen átlagos alkotás volt, addig a következő részek egyre jobban próbáltak elszakadni a sokszor csak gengszterszimulátornak nevezett nagy előd hagyományaitól. Ez az elszakadás egészen odáig jutott, hogy a Saint’s Row 3-at a generáció egyik nagy sikertörténeteként emlegethetjük. Olyan sztori ez, ahol egy kiadói problémákkal megvert, viszonylag kicsi csapat olyat tudott letenni az asztalra, ami már kifejezetten méltó a tiszteletre. Még Jason Rubin is egy másfél méteres, rózsaszín műanyag dildóval fotózta le magát, amint utoljára elhagyja a bezárt THQ épületét. A Saint’s Row 3 az lett a nyugati fejlesztők számára, mint mondjuk Suda51 játékai a keletnek. Az elszabadult elmebetegség megtestesülése, ahol a józan ész által diktált szabályok már nem számítanak. Egy olyan játék, ami a manapság érzékeny témának számító ügyeknek hátat fordítva teljesen szexista módon ábrázolta a nőket, és ahol a kifinomult Monty Python-humor egy felfújt, amerikaiasan obszcén verziója szórakoztatott minket.

A negyedik rész azonban nem is negyedik résznek indult, pusztán egy DLC-nek. A harmadik epizód hatalmas sikere, és a rajongói nyomás azonban azt eredményezte, hogy a kiadó és a fejlesztők inkább a nagyobb bevétellel kecsegtető folytatás elkészítésére vállalkoztak, mindössze két év alatt. Össze lehet rakni ennyi idő alatt egy nyitott világú akciójátékot? Nos, a Volitionnek be kellett vetnie egy-két trükköt, de a válasz egyértelműen igen. A kérdés már csak az, hogy a játékosok vevők lesznek-e a még obszcénebb, sokszor még tahóbb poénokra, és az ezúttal teljesen eltúlzott cselekményre. Az én tippem az, hogy igen, mert ahogy a Saint’s Row 4 előadja magát, az bizony nem hétköznapi. A játékmenet nagyrészt már az elődben is a helyén volt, most azonban úgy tűnik, mintha minden beérett volna. A Saint’s Row 4 egy jutalomjáték, melyen érződik a készítők minden szeretete, melyet beletettek még azelőtt, hogy a sorozat óhatatlanul más irányt vesz majd a következő generációban. Történetileg a Saint’s Row 3 után járunk. A Saints-csapat egyszerű gengszterekből az ország, sőt a világ ünnepelt szervezetévé lépett elő, a játék indító küldetése és első egy órája pedig körülbelül a legjobb, amit az utóbbi években láthattunk. Titkos kommandós akcióra indulunk, melynek során nem kisebb a tét, mint a világ megmentése, melynek végén főhősünk egy ismert popslágerre mászik fel egy már repülő atomrakéta oldalán, hogy hatástalanítsa azt. Komolyan mondom, kevésszer tudtam abbahagyni a röhögést, minden pár lelőtt ellenfél után bedobtak néhány olyan poént a készítők, melyek tökéletesen megágyaztak a játék későbbi hangulatának. Érdemes azonban megfigyelni, hogy ekkor főhősünk, A Főnök még végig teljes, az arcát is elfedő álruhát visel, mégpedig nem is ok nélkül.
A bevezető küldetés után ugyanis a karaktergenerálás jön. A sorozattól meglepő módon főhősünk lehet nő is, és a nemén túl a legkisebb részleteket is testreszabhatjuk rajta. Én férfival játszottam, így választhattam neki a viszonylag normális, üzletemberesen hátrazselézett hajtól kezdve a ’70-es évek elmebeteg diszkófrizuráin át mindent, mint ahogy az arcszőrzet, a testfelépítés, a különleges tényezők (például vágások) is nagyon részletesen meghatározhatóak. A fenébe is, még azt is megadhatjuk egy skálán, hogy mekkora legyen férfiasságunk mérete. Ezek után talán nem meglepő, hogy később a játékban található ruhaboltokban olyan elmebeteg öltözékeket adhatunk karakterünkre, melyek teljesen idegenek az adott nemtől: semmi nem zárja ki például, hogy magassarkúban és női fürdőruhában nyomjuk végig a játékot. Miután megmentettük a világot, az Egyesült Államok elnökének székében találjuk magunkat, bandánk korábbi tagjai pedig stábunkat alkotják. Érkezésünkre persze megváltozik a Fehér Ház hangulata: tetemes mennyiségű sztriptíz rudat találunk elszórva az építményben, mindenki iszik, és általános a bulihangulat. A sajtótájékoztatóra sétálva megütünk egy kellemetlenkedő ellenzékit, lazán elbeszélgetünk néhány arccal, majd eldöntjük, hogy most éppen a rák ellenszerét akarjuk-e a népnek adni, vagy inkább megoldást találnánk a világ éhezésére. Nem véletlenül: hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy a Saint’s Row 4 az utóbbi évek legnagyobb játékainak és filmjeinek paródiája, ez az eltúlzott morális döntés pedig számomra egyértelműen a Fable 3-at jutatta eszembe.

A sajtótájékoztatót azonban rövidesen megzavarja az idegenek támadása. A Zin Birodalom teljesen ostrom alá veszi a Földet, a nagydarab, páncélos, brit akcentussal beszélő fővezér pedig tudja, hogyan bánjon főhősünkkel: tudatát bezárja egy virtuális világba. Itt fog játszódni a Saint’s Row 4 legnagyobb része, Steelport duplán virtuális megvalósításában, ahol rövidesen női segítőnk közreműködésével rájövünk, hogy a rendszer hiányosságait kihasználva szuperképességekre tehetünk szert. Nem lehet nem észrevenni a Mátrix-utalásokat, főleg azután, hogy még tréningprogramokat is kapunk új tehetségünk begyakorlására, és pláne nem azt követően, hogy a virtuális világból először kiszakadva egy az egyben a Mátrix embertermesztő mezőinek hangulatát kapjuk vissza. Innen aztán már hosszú lenne felsorolni, mennyi különböző címből merít a Saint’s Row 4, de a leginkább egyértelműt azért érdemes megemlíteni. Miután már szabadon tudunk ki-be járkálni a virtuális világ és az újdonsült központunknak számító hajó között, főhősünk kvázi a Mass Effect 2 Shepard kapitányának paródiájává válik, hasonló lelkesítő beszédeket nyomva, hasonló – akár szexuális, vagy éppen homoszexuális – kapcsolatokat kialakítva a társainkkal, és szintén hasonló személyes küldetéseket teljesítve a brigád tagjainak, hogy a végjátékban teljes erejükkel mögénk álljanak. Érdemes azért megemlíteni, hogy a karakterek, és főleg a nők ábrázolása néhol azért komolyodott, Kinzie például egy teljesértékű, nagyon fontos szereplővé lépett elő, és általánosságban elmondható, hogy a gyengébbik nem már nem csak azért kapott szerepet, hogy valahol hiányos öltözékben táncoljon.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a Saint’s Row 4 bármennyire is komolyabb irányvonalat képviselne, sőt. Az idegenek támadása és a virtuális Steelport minden korábbinál elmebetegebb és humorosabb sztorira adott lehetőséget, mint ahogy megnyitotta a kapukat a játékmenet új szintre emelése előtt. Nem szívesen játszottam volna egy olyan újabb Saint’s Row-val, ahol egyszerűen csak autókat kell elkötni, és kocsikázni a különböző küldetések között, de szerencsére a készítők is pontosan úgy gondolták, hogy ez ide már kevés lenne. Éppen ezért nagyon hamar megkapjuk az olyan képességeinket, melyek segítségével bármilyen autónál sokkal gyorsabban tudunk sprintelni a városban, félrelökve mindenkit, aki szembe jön, illetve akkorákat tudunk ugrani, hogy egy nagyobb építmény sem okozhat semmilyen problémát. Ez azt jelenti, hogy a város a játszóterünkké vált, az ellenfelek láb alól történő elrakásában pedig további szupererők állnak majd rendelkezésünkre. Megfagyaszthatjuk ellenfeleinket, tüzet szórhatunk rájuk, ellökhetjük őket, telekinézist alkalmazhatunk, és persze mindegyiknek megvan a maga hatása – egyszerre befagyaszthatunk például egy rakás ellenfelet, akiket utána viszonylag egyszerűen lőhetünk atomokra a shotgunnal. Ha elég hatékonyak akarunk lenni, akkor a különböző hatásokat folyamatosan váltogatnunk kell, tekintve, hogy mindegyik saját lehűlési idővel rendelkezik. Ez a rendszer tehát azt jelenti, hogy az alapvető lőfegyverek sem kerülnek ki a képből, sőt, nagyon fontos szerep jut nekik, ugyanakkor a harcokat jelentősen felrázzák és érdekesebbé teszik az extra képességek. Sokan azt mondják, hogy emiatt a Saint’s Row 4 túlságosan hasonlít a Prototype-ra, én azonban nem így gondolom: ha valami, inkább a Crackdown jutott eszembe róla. Sőt, ha egészen pontosak akarunk lenni, akkor a Crackdown-nak ilyennek kellett volna lennie, ha jó játék akart volna lenni.

Mind a képességeinket, mind karakterünk tulajdonságait, mind pedig a fegyvereinket több szinten át fejleszthetjük, mindenféle extrákkal megspékelve. Ezek tetemes mennyiségű pénzbe kerülnek, így az előző résszel ellentétben a fizetőeszköznek végig lesz értelmes haszna. Ha arra gondolnátok, hogy a harcok túlságosan egyszerűvé válnak a tetemes mennyiségű szuperképességünk miatt, nos, tévednétek. Az idegenek ugyanis kemény ellenfelek, és számos különböző variációban érkeznek a mezei bakától kezdve, a pajzsos keményarcon át a több méter magas monstrumokig. Azért ne essünk kétségbe, hiszen nekünk még mindig ott van a Dubstep Gun (legalábbis egy részen), ami táncra perdíti a virtuális világ rossztevőit. Változatosságból nem lesz hiány. Megjárjuk az ’50-es évek Amerikáját, megtisztítjuk az idegen megszállás alatt álló Steelportot különböző hubok kiiktatásával, vírusokat töltünk fel, űrhajóval repülünk át az idegen bázison (a Diszkópatkányokból legendássá vált „What is Love?” című számra), ügyességi platformer szekciókat teljesítve segítünk testet szerezni egy mesterséges intelligenciának, mecha-ruhát öltve okozunk káoszt, vagy éppen a forgalomba berombolva biztosítási pénzzel csalunk. Őszintén szólva, felsorolni is nehéz, mennyi különböző dolgot tehetünk meg a Saint’s Row 4-ben most, hogy a készítők fantáziája teljesen elszabadult, és nem szorítják őket korlátok közé. Attól féltem, hogy ezek mellett unalmasabbak lesznek a virtuális Steelporton kívüli missziók, vagy az olyan küldetések, ahol nincsen szupererőnk. De szerencsére nem ez a helyzet: habár elsőre furcsa és kellemetlen lesz, hogy a készítők néha egy csapásra elveszik a játékszerünket, ezek a részek pont kellő „visszafogottságot” és „nyugalmat” adnak ahhoz, hogy amikor visszakapjuk őket, újra teljes lelkesedéssel tudjuk azokat kiélvezni.
Sokan azt mondták, hogy a Saint’s Row 4 annak ellenére, hogy egy számot kapott a végére, valójában csak egy DLC. Szerintem azonban nem ez a helyzet. Egy játék, ami ennyire jól meg van írva, ennyi tartalmat és változatosságot vonultat fel, s ilyen jól végigvezeti a játékost egy kiválóan megtervezett hullámvasúton, azt nem lehet annyival elintézni, hogy „DLC”. Persze, ehhez kell egy bizonyos ízlés is. Nekem szerencsém van, mert szeretem az obszcén humort, ha azt jól írták meg, de nem érdemes figyelmen kívül hagyni, hogy itt az egész eltúlzott, szélsőséges tálalás mögött azért évek alatt finomhangolt, jól működő mechanikák lapulnak. Rég élveztem ennyire önfeledten játékot, de azért meg kell hagyni, sajnos akadnak problémák. Kezdetnek például a grafika, melynek minősége ma már csak az erős közepest súrolja. Valószínűleg a harmadik rész óta eltelt időben nem volt elég idő a motor fejlesztésére, vagy magasabb minőségű művészeti elemek előállítására, így a Volition újrahasznosította, amit lehetett. Ezen kívül még az apróbb, de rendszeresen feltűnő bugok nehezítik majd az életünket: néha nem tudunk beszállni az autókba, néha befagynak a menük, néha nem indulnak el a megfelelő szkriptek. A legtöbb nem töri meg a játékot, és meg kell hagyni, hogy egy megjelenés előtti verziót teszteltünk, a készítők pedig ígértek egy nagydarab elsőnapos javítást. De ezen kívül? Nos, a záróakkord sajnos beleesik abba a hibába, amibe számos más játék: az igazi eposzi izgalom helyett csak egyre több és nagyobb ellenfelet zúdít ránk, ami kár, mert ettől eltekintve egy szinte minden tekintetben lélekkel és szívvel teli, rendkívül változatos és élvezetes játékot kaptunk. Tényleg csak ajánlani tudom a Saint’s Row 4-et, ami sajnos pont több nagyobb címmel egyszerre jelent meg, viszont így is minden esélye megvan a kiemelkedésre.

Platformok: PC, PS3, Xbox 360 Tesztplatform: PC, Xbox 360
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

7. leviske
2013.08.22. 17:03
Azt elhiszem, hogy nem szimplán egy DLC tartalom, de összességében elfért volna egy nagyobb volumenű DLC-nek vagy EXP-nek az SR3 mellé, mert - összességében az eddig több helyről is olvasottak alapján - ez annyira folytatás, mint anno a Dragon Age 2 volt. Kár volt erre a Saints Row 4 nevet ellőni, hacsak nem a GTA számozásbeli beérése a cél.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Defy
2013.08.22. 18:07
Már a SR: The Third-et is szerettem, remélem ebben sem kell majd csalódnom.
1 kérdés: Vajon Ipon.hu-n is megvásárolható lesz? Reméltem hogy beteszik korábban a kínálatba hogy elő tudjam rendelni de sajna nem...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. noPublicFG
2013.08.24. 10:39
Nagyon jóóóóóó ez a játék! Ilyennek kell lennie egy programnak, ami szórakoztat. Nálam No.1 !
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. xilence
2013.08.25. 03:51
Kijátszottam, nagyon jó volt idén még ilyen jó singleplayer játékhoz nem volt szerencsém. Van köze a 3 hoz, de ez nem negatívum Élményben nekem a farcry-t is leveri
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. csekito
2013.08.30. 09:37
akkor valaki egy 100%-os savegamet küldene nekem ide? csekemartin@gmail.com ,előre is köszi (Y)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Terror cseki...
2013.08.30. 09:54
Google első találat...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Freeware
2013.08.31. 16:55
Ugyanaz a város, mint a 3. részben. Tulajdonképpen a játékmenet is hasonlít, csak itt nem bandákkal küzdünk, hanem ufókkal. A járművek vezetése ismét f0s. A játék mégis leköt. Tényleg nem kell jármű sem, jobb ugrálni meg sprintelni. A hibái ellenére is tetszik!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!