iPon Cikkek

Samsung C27F591: a vonalaival hódít

Dátum | 2016. 05. 12.
Szerző | Svindler
Csoport | MEGJELENÍTÉS

3D, prémium panel, 4K-s felbontás, vagy dinamikus képfrissítés, a kijelző piacnak mindig megvoltak az evolúciós lépcsőfokai és fellángolásai. A 3D például nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nem volt iránta túl sok érdeklődő, de az IPS és VA panelek terjedése (szerencsére) megállíthatatlannak tűnik. A legújabb trend pedig a hajlított képernyő, amire főleg a koreai gyártók pörögtek rá nagyon, de rajtuk kívül már minden magára valamennyit is adó, gamer monitorokat gyártó cég portfóliójában is ott vannak. Nem véletlenül, hiszen a képernyő íve akkor a leglátványosabb, ha egy extra-szélesvásznú panelt hajlítanak meg. Hát ha még ez panel ~34 colos! A hagyományos, 16:9-es képarányú monitorok esetében már nem annyira feltűnő, ha a szokásos három méteres sugarú kör az alapja az ívnek, így nem csoda, hogy sok vásárlónak fordult meg a fejében, hogy van-e egyáltalán bármi értelme ezeknek a termékeknek.
Nos, a C27F591 nekik is szól, mert a Samsung mérnökei egy erősebb görbületet adtak neki, aminek az alapja már egy 1,8 méteres sugarú kör, így a hatás is sokkal látványosabb. Eleinte féltünk, hogy esetleg ezzel át is estek a ló túloldalára, de szerencsére abszolút nem ez a helyzet, sőt, ez az ív elég kellemes a szemnek. Az első egy-két órában furcsának tűnt, de azóta bármi másra nézni az. Persze abban a ligában, ahol ez a monitor játszik az ára szerint, egy hajlítás még kevés lenne, ennél azért többet kell letenni az asztalra, hogy elégedetten csettintsünk, úgyhogy vegyük is gyorsan sorra, hogy mit nyújt nekünk a Samsung újdonsága.
A C27F591 egy viszonylag méretes dobozban érkezik, amiben szellősen van elcsomagolva maga a kijelző. A nagyobbik oldalán nyitható a doboz, így a kicsomagolás elég egyszerű, és (aminek egy teszter kifejezetten örül) a visszacsomagolás is (volt olyan monitor, amit ketten is fél óra volt visszalegózni a helyére).
Összeszerelni is csak pár pillanat műve a terméket: nyak a talpra csavaroz, majd a kijelzőt a helyére csúsztatjuk. Már kibontás közben is mosolyt csalt az arcunkra, hogy szemből csupa matt felülettel találkozhatunk. Ezüstszürke az alsó káva, a nyak és a talp is, ami egyrészt nagyon elegáns, és minőségi hatást kelt, másrészt nem kell már az asztalra pakolás után ujjlenyomatokat sikálnunk.
Kikapcsolt állapotban olyan a képernyő felülete, mintha szinte teljesen keret nélküli lenne, de persze ebben van egy kis csalás. Amint kerül valami a képre, láthatóvá válik, hogy 5-6mm-rel azért számolnunk kell minden irányba, de még így is elég szépen maximalizálták a kihasználtságot. Elöl nem is töri meg szinte semmi a dizájnt, csak középen van egy apró Samsung felirat, jobbra pedig egy parányi led, ami abszolút nem zavaró fényű, de teljesen rajtunk áll, hogy mikor világít (semmikor, csak alvó állapotban, vagy bekapcsolt állapotban is).
Megfordítva a monitort már egy kicsit elmúlik a varázs, mert csillogó fehér műanyag fogad minket. Még jó, hogy a legtöbb esetben ezt az oldalt a falunk nézi, neki meg mindegy. A videócsatlakozók között van egy HDMI, egy DisplayPort és egy D-sub is, mellettük pedig egy audió bemenet, és egy füleskimenet látható. A bemenet azért kell, mert van két aprócska 5 wattos hangfal is a készülékházban, amik bőven elég hangerőt tudnak nyújtani egy Skype beszélgetéshez, vagy néhány YouTube videó megtekintéséhez, de tipikus dobozhangjuk van, szóval csak végszükség esetén nyúljunk hozzájuk, ha van egy normális fülesünk vagy hangfalunk, azzal jobban járunk. Mondjuk az is tény, hogy ritka mint a fehér holló az a monitor, amiben jó a hangszóró.
A nyak nem képes szinte semmi trükkre, nincs magasságállítás, se portré mód, viszont a panelt döntögethetjük egy kicsit. A hivatalos adatok szerint előre kemény 2 fokkal (ezt mi kb. észre sem vettük), hátra viszont akár 20-szal is, ami már elég szép. Az OSD kezelőszerve is hátul van egyébként, ha szemből nézzük a monitort, akkor a jobb alsó sarok felé kell keresgélnünk az irányítókart, amivel egyszerűen és gyorsan elvégezhetünk minden fontos beállítást. A dobozban a monitoron kívül ott van még egy külső tápegység hozzá, némi olvasnivaló, és egy HDMI kábel.
Az OSD nem lesz újdonság azoknak, akik találkoztak már Samsung monitorral az utóbbi években. A joystickot jobbra-balra tolva a hangerőállításhoz jutunk, ha pedig vertikálisan mozgatjuk, akkor a fényerő-kontraszt-élesség triumvirátushoz lesz szerencsénk. Lenyomva bejön egy kis menü, amiben kikapcsolhatjuk a monitort, aktiválhatjuk a szemkímélő módot (amitől erősen sárgás lesz a képe a kék szín szűrése miatt), bemenetet válthatunk, vagy beléphetünk a főmenübe, ahol elvégezhetünk minden ritkábban használt, de fontos beállítást.
Az általános beállításokkal most nem untatnánk senkit, de azért van itt pár érdekesség. A túlvezérlés mértéke például állítható (de a gyári opció pont ideális), van játék mód, ami nagy ritkán jól jöhet, ha látni akarunk minden részletet, mert egyébként ránézésre nem csinál mást, mint istenesen feltekeri a fényerőt és a kontrasztot, valamint extra élesítést alkalmaz a képen (bár ez utóbbi lehet csak a magas kontraszt miatt tűnt így). Sokkal érdekesebb azonban a FreeSync, ami gyárilag kikapcsolva érkezik. Ha bekapcsoljuk (és miért ne tennénk), akkor választhatunk két opció közül: Standard Engine és Ultimate Engine. Előbbinek tulajdonképpen semmi értelme nincs, lekorlátozza a FreeSync tartományt 50 és 60 Herz közé, míg utóbbi kihasználhatóvá teszi a teljes 48-72Hz-es tartományt. Amennyiben Nvidia kártyánk van, és szeretnénk a monitort 72Hz-en használni, akkor is ezt az opciót kell választani, különben azt jelenti magáról, hogy 60Hz a plafon. Nagy kár, hogy nem sikerült ennél szélesebb tartományt elérni, mert egy 30-75-össel már működhetne az AMD Low Framerate Compensationje is, ami akkor aktiválódik, ha lefelé kiesünk a FreeSync tartományból. Így viszont marad a V-Sync ki/bekapcs opció.
Kalibrálás előttKalibrálás után
Gyári állapotban custom séma alatt a színek kicsit el vannak csúszva, szemmel látható, hogy nincs minden rendben, és a többi séma is a szokásos jellemzőket viseli magán, de egy kis odafigyeléssel csodákat lehet művelni, bekalibrálva pedig gyönyörű és pontos színei vannak a monitornak, bőven lefedi az sRGB színteret.
Fényerő-térkép
A háttérvilágításról sajnos nem lehet ennyire jókat mondani. A villódzásmentes vezérlés manapság már inkább elvárás, mint extra (főleg ezen az árszinten), tehát nem túl meglepő, viszont az igen, hogy a fényerőeloszlás messze van az egyenletestől. Persze azért érzékeny szeműnek kell legyünk, hogy ezt észrevegyük normál felhasználás mellett, de attól még tény marad, hogy jobb produkciókhoz szoktunk manapság (egy külföldi tesztben viszont elég jól teljesített a C27F591, szóval az is lehet, hogy nagy a szórása ezen a fronton). Bekalibrált állapotban a monitor közepén minimumra véve a fényerőt 20cd/m^2-t mértünk, ami nagyon alacsony, még egy teljesen sötét szobában sem fogunk ennyire lemenni, maximumra tekerve ez az érték 241cd/m^2 lett. A panel papíron 4ms-os GtG válaszidővel rendelkezik, de valójában ennél egy kicsit lassabbnak érződik, ami az SVA technológia gyengesége. Ettől függetlenül a profi játékosokat leszámítva valószínűleg mindenkinek meg fog felelni a sebessége, ők pedig úgyis a 144Hz-es példányok közül válogatnak. A látószögek modern VA panelhez képest meglepően jók, de amiben igazán erős a Samsung újdonsága, az a kontraszt. 2000:1 körülit mértünk, ami elég szép érték (az IPS panelek ennek körülbelül a felét tudják).
Verdikt
A Samsung C27F591 az eddigi legszebb 27 colos ívelt monitor, amihez szerencsénk volt. A stílusos külső mellett az átlagosnál erősebb hajlítás is vonzza a szemet, és szerencsére bekapcsolt állapotban sem panaszkodhatunk. A színek gyönyörűek, a kontrasztarány is magas, egyedül a háttérvilágítás fényerőeloszlása az, amivel nem voltunk elégedettek. Extraként a kijelző FreeSync támogatást is kapott, de sajnos csak elég szűk tartományban működik ez a funkció. Ettől függetlenül, mivel még nem vagyunk elárasztva itthon a FreeSynces monitorokkal, ez hasznos extra (ráadásul a gyorsabb konkurens termékek meglehetősen drágák még). Ezzel elérkeztünk a Samsung újdonságának egy sarkalatos pontjához: a cég nem volt szerény, amikor meghatározta a C27F591 árát. Az ajánlott fogyasztói ár ugyanis 110 ezer forint, ami azt jelenti, hogy elég sok ellenfele van a monitornak. Nálunk most egy hétig bekúszik majd 100 ezer forint alá, és így azért már jóval elgondolkodtatóbb, de azért jó, ha fejben összerakunk egy prioritási listát, hogy mit várunk el egy kijelzőtől, mert még házon belül is van alternatívája a régebbi szériák képében. Viszont ha rászánjuk a pénzt és nincsenek olyanok a listánkon, mint például az állítgatható állványzat, vagy a magasabb felbontás, akkor garantáltan nem fog csalódást okozni. Pro + Gyönyörű színek, bekalibrálva nagyon pontos + Magas kontrasztarány + Stílusos megjelenés + FreeSync (még ha csak szűk tartományon belül is) Kontra - Egyszerű állvány - Kissé egyenetlen háttérvilágítás A Samsung C27F591-et a Samsung hazai képviseletétől kaptuk kölcsön, ezúton is köszönet érte!
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

6. Raszputyin
2016.05.12. 09:18
Fck, pont 2 hete vettem egy 1080P, 32"-os LG-t. 86ért. Úgy látszik valamiért beindultak az olcsó + nagy panelek.

Szerk.: a cikkben 34" van, az adatlapon meg csak 27"...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2016.05.12. 11:17
ez 27"-os és FHD szintén. az LG-vel jobban jártál, szerintem jobb paneleket gyárt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. piter LGx
2016.05.12. 11:54
Nem feltetlenul.Bar nem curved kepernyom volt az lg-tol de 24-es ips volt.Egy ev garival.13 honaposan becsikozodott az egesz.Most egy ideig se samsung se lg nem jatszik nalam.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2016.05.12. 12:17
én rohadt sokat vaciláltam, fórumokat bújtam, meg mediamarktban piszkáltam őket monitorból is, tv-ből is LG váltotta Samut (2db 24"-os FHD monitor, 1db 55"-os UHD tv). ugyanazokkal a beállításokkal sokkal jobban tetszett az LG-k képe. monitorok megvannak már 4 éve, minden gond nélkül.
most tervezem nagyobbra cserélni az egyik 24"-ost. mondjuk nálam az ívelt abszolút nem játszik, próbáltam hetekig egyet kölcsönbe, de semmi pluszt nem kaptam, ami miatt megvennék egy drágább ívelt kijelzőt. inkább egy sima lapos UHD-t, 30" körül.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Raszputyin LGx
2016.05.12. 13:59
Igen, csak ugye a 34"-osat olvastam először, és ahhoz ez az ár még jó lett volna, de az adatlapon ott a 27", amihez meg túl drága.

Az LG nekem eddig bevált nagyon, game és film-re használom, netezni + dolgozni maradt a régi 16:10 TFT.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. netmumus
2016.05.18. 22:23
Ma érkezett meg nekem ez a monitor, valóban nagyon szép képe van, az ív szép, az elején fura de 1-2 óra elteltével teljesen megszokható. 19" után ez a 27" durván nagynak tűnt, a talp rögzítése stabil, dönthető és könnyen összeszerelhető, számomra így első ránézésre nagyon bejövős monitor és remélem egy jó darabig (ez is vagy 8 évig) kiszolgál engem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!