iPon Cikkek

Samsung Portable SSD T3 gyorsteszt

Dátum | 2016. 04. 06.
Szerző | Svindler
Csoport | ADATTÁROLÁS

Lassan egy éve lesz annak, hogy bemutattuk a Samsung T1-es külső SSD-jét, ami üde színfoltja volt a piacnak. Mivel ennyi idő már elég soknak számít az IT világában, így a dél-koreai gyártó úgy érezhette, hogy ideje a vérfrissítésnek, megszületett hát a T3 (a T2 név pedig érthetetlen okok miatt valószínűleg eltűnt a PR-osok kukájában). A koncepció maradt a régiben, tehát ezúttal is egy mSATA formátumú meghajtó rejtőzik a burkolat alatt, sőt, igazából ez az egyetlen alkatrész, ami abszolút nem is változott. Ez azt jelenti, hogy a Samsung 850 EVO család valamely tagját vihetjük haza stílusos házban, ráadásul milyenben! A képek nem igazán tudják visszaadni, de a T3 valóban szemet gyönyörködtető lett. A műanyagot leváltotta az alumínium, a fekete rész pedig enyhén gumírozott, nagyon jó a tapintása. Akárkinek mutogattuk az alatt az egy hét alatt, amíg nálunk volt, oda volt érte. Persze ha az árazás szóba kerül már kevésbé lesz lelkes mindenki, de erre majd még visszatérünk.
A cég mérnökei is büszkék lehettek az egyszerűségében nagyszerű dizájnjukra, mert ezúttal ablakos dobozban érkezik a hordozható SSD, így már kibontás nélkül is látható. Marginálisan nagyobb lett egyébként a gépház, mint a műanyag volt, és a súlya is kicsit emelkedett, de még így is pillekönnyű az egész. A csomagoláson belül egyébként nem sok mindent találunk, némi olvasnivaló és egy USB kábel vár csak ránk. Utóbbi ezúttal már C típusú csatlakozóval rendelkezik az egyik végén, mert ez megy az SSD-be. Maximális átviteli sebesség szempontjából ez mindegy, csak az időtállóság és a könnyebb kezelhetőség miatt dönthettek az új szabvány használata mellett.
Van még egy apró extra, ami anno ott várakozott a T1-en, és a T3 esetében sincs ez másképpen. A meghajtón ott van egy titkosító alkalmazás, ami működik Windows, OS X és Android alatt is. Utóbbi újdonság, mert a T1 még csak az asztali gépekkel barátkozott, ha le akartuk védeni. A szoftver nem képes sok trükkre, csak titkosítja szükség esetén az egész meghajtót egy jelszóval, és 256 bites AES kódolást használ. Érdemes viszont jól megjegyezni ezt a jelszót, mert ha elfelejtjük, itt nincs emlékeztető, ugrik minden adatunk, és otthon nem is tudjuk helyreállítani a meghajtót, be kell sétáljunk vele egy Samsung szervizbe.
Az SSD gyárilag egy partícióval rendelkezik, ami exFAT fájlrendszeres formázást kapott, így még a konzolok is képesek használni. A kínálat nagyon hasonló ahhoz, mint amit a T1-nél láttunk, de ezúttal a plafont már nem az 1, hanem a 2TB jelenti. Bár az azonos alapok miatt nem számítottunk nagy különbségekre, azért a szokásos tesztjeink nagy részét lefuttattuk a T3-on is, mert úgy voltunk vele, hogy talán az új USB vezérlő hoz valami változást. Az eredmények a következő oldalon vannak.
Mérési eredmények
Bár a sebességre nem igazán lehet panaszunk, azt láthatjuk, hogy a T3 csak körülbelül ugyanúgy teljesít, mint a T1, sőt, néha egy kicsit lassabb annál. Az új mSATA-USB vezérlő tehát egy kicsit máshogy viselkedik, mint az elődje. A fájlmásolásos teszteknél sincs semmi meglepetés, a 150-350MB/s-os sávban mozgott a T3 az idő nagy részében. Minél kevesebb kis fájlt kell másolni, annál gyorsabb lesz. Verdikt
A Samsung T3-as SSD meghajtója nem esett messze az elődjétől. Bár sebességben itt-ott egy kicsit lassabb, ezért bőven kárpótolhat minket az új burkolat, aminek köszönhetően a rázkódást és az ütődéseket is jobban bírja. A Samsung szerint akár két méter magasról is leeshet, nem lesz semmi baja (mi azért ezt nem próbáltuk ki). Ráadásul mobilokkal és táblákkal is hajlandó együttműködni, de fontos leszögeznünk, hogy nem mindennel, érdemes ellenőrizni a folyamatosan bővülő kompatibilitási listát. Az ajánlott fogyasztói ára a T3-nak körülbelül ugyanaz, mint a T1-nek, ami azt jelenti, hogy aki ilyesmire vágyik, eldöntheti, hogy mi van előrébb neki a prioritási listán, és választhat ez alapján meghajtót (kivéve ha 2TB-os példányt szeretne, olyan csak az új családban van). Mivel a pontos hazai árakat még nem tudjuk, így nem tudunk azzal sakkozni, hogy mekkora felára van a hordozhatóságnak a 850 EVO-hoz képest, de a kisebb meghajtóknál valószínűleg nem lesz vészes, így a barkácsmegoldások helyett érdemesebb lehet egy T3-ban gondolkodni. Persze az egész koncepció egyelőre csak egy elég kis rétegnek szól, de remélhetőleg ez lesz majd a jövő. Annak pedig, aki mostanában a hordozható SSD-k között válogat, azt tudjuk mondani, hogy a Samsung újdonsága mindenképpen megérdemli a figyelmet, mert nagyon jól összerakott apróság. A T3-as hordozható SSD-t a Samsung hazai képviseletétől kaptuk kölcsön, ezúton is köszönet érte!
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

6. zodiac83
2016.04.06. 09:20
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. 5hR3kY
2016.04.08. 10:10
Perpillanat ez az 500GB-os potom 68104- HUF. Hát köszönöm, ennyiért már kapok egy 6TB-os MyBook-ot, vagy egy 3TB-os MyPassport X-et. Hiába a sebesség ha így is 23,8 - 55.5 perc között lehet teleírni. Ugyanennyi adatot meg a 3TB-os MyPassport X-re 82 perc alatt lehet, míg egy 6TB-os MyBook-kal meg 59.4 perc alatt. Nálam a nagyobb hely a nyerő.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. BiroAndras 5hR3k...
2016.04.08. 16:26
Egy 6TB-os vinyót nem írsz tele 1 óra alatt. Inkább 10-15 óra az, vagy akár még több.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Svindler zodia...
2016.04.09. 15:30
Ez azért 10 pontos
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2016.04.10. 13:51
Valakinek talán nem az a célja, hogy gyorsan teleírja, hanem nagy tárhely álljon rendelkezésre értelmes áron. Nem mintha egy WD Blue annyira csigalassúságú lenne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. kihaennem zodia...
2016.04.11. 13:20
laposelem rulez, nekem is ez jutott eszembe
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!