iPon Cikkek

Samsung S32D850T – Ha a méret a lényeg

Dátum | 2015. 04. 10.
Szerző | Svindler
Csoport | MEGJELENÍTÉS

Egyre több olyan monitor van 200 ezer forint alatt, ami képes valamivel kitűnni a mezőnyből, hogy megfoghassa a vásárlót. Az LG-nek például van 34 colos extra szélesvásznú képernyője, több cég is készít hajlított megoldásokat, és 4K-s panelek is vannak már szép számmal. Nemrég be is mutattunk egy olyat az Acertől, ami már IPS panelre épít. Választék tehát van bőven, aki a felsőbb régióban nézelődik, az törheti a fejét, hogy mit tart fontosnak. A sok újítás mellett azonban a Samsung úgy gondolta, visszamegy a gyökerekhez, és lerak egy olyan monitort az asztalra, ami szimplán a méretével hódít. Az S32D850T ugyanis, ahogy az a nevéből is megtippelhető, 32 colos. Ráadásul a mára már alappá vált 16:9-es képarányt használja, így tényleg óriási, a felbontása pedig 2560*1440 pixel (QHD).
Elég súlyos egyéniség a Samsung gigásza, 10 kiló felett van a talpával együtt, és a doboza is elég vaskos, egyedül nem szórakoztató cipelni. Cserébe viszont impozáns látvány kicsomagolva, bár a befelé néző káva nem nyerte el mindenki tetszését, de ez már elég szubjektív dolog, ugye. Az anyagminőség viszont nem az, és sajnos azt kell mondjuk, hogy ez volt az első kellemetlen élményünk a monitorral. Bár vaskosnak tűnik, hajlamos a ropogásra és a nyekergésre, használhattak volna a tervezők erősebb műanyagokat is.
Az állványzat legalább képes minden trükkre. Az alap döntögetésen kívül változtatható a magasság, pillanatok alatt pivot/portré módba forgathatjuk a kijelzőt, és ha USB kábellel össze van kötve a géppel, akkor magától is képes elforgatni a megjelenített képet. Az egyetlen probléma itt annyi, hogy nincs ellentartása a felfogatásnak, egy kicsit túl tudjuk forgatni mindkét irányba a panelt, így oda kell figyelnünk, hogy végül ne legyen ferde. A gyenge ellentartás sajnos a döntögetésre is igaz, aminek hála a nem túl kényelmes menügombok nyomogatása közben hátratolhatjuk a képernyőt. Már egy sima bekapcsolásnál képes elindulni hátrafelé, úgyhogy egyik ujjunkkal a hátlap mögé kell nyúlnunk miközben nyomogatunk, hogy ne mászkáljon el a panel. Könnyen megszokható, de azért kicsit fura.
A bemeneteknél a Samsung mérnökei (nagyon helyesen) csak a digitális kapukra koncentráltak, de azokból kapunk mindent. Egy DVI, egy HDMI és egy DisplayPort várja, hogy használatba vegyük, és ekkora méretben azért már konzolon játszani sem rossz, úgyhogy van értelme akár több mindent is rádugni a monitorra, főleg hogy rendelkezik PiP/PBP móddal is. USB 3.0-s hub is van a monitoron, négyportos, de sajnos mind a négy port hátul nézelődik a világra, így ha adattárolót akarunk csatlakoztatni, az nem túl kényelmes. Alattuk van egyébként egy audió ki- és bemenet, szóval fülest is itt dughatunk a monitorra, bár ez sem a legszerencsésebb hely (hangfalnak persze jó). A dobozban egyébként minden fontos digitális kábel megtalálható, és még egy extra hátlapi panel is a monitorhoz. Ez azért kell, hogy falikarra pakolhassuk, vagy egyedi állványra.
Az elsőre egyszerűnek tűnő monitor rengeteg finomhangolási lehetőséget és extrát tartogat a szoftverében. A képbeállításoknál a MagicBright mód a nevével ellentétben nem csak a fénnyel foglalkozik. Customre nem csinál semmit, ránk bíz mindent, Standardnál mi csak fényerőváltozást vettünk észre, míg Cinema módban a magas fényerő mellett már erős élesítés is látható. A Dynamic Contrast még mindig tartalomfüggő fényerő változást jelent, de mi egy kicsit zavarónak éreztük, a legjobb még mindig egy saját beállítás használata.
A MagicUpscale menüpont már sokkal érdekesebb, hiszen egy ekkora monitornál a kisebb felbontású tartalmak elég rondák tudnak lenni. A kikapcsolt állapoton kívül kétféle módot kínál a MagicUpscale, amiket nemes egyszerűséggel csak Mode1-nek és Mode2-nek neveztek el. Természetesen mind a kettő különböző mértékű élesítéssel, itt-ott némi lágyítással dolgozik. Azt vettük észre, hogy felbontás és megjelenített tartalomfüggő, hogy melyik néz ki jobban: a Mode2 néha képes kihozni a tömörítési hibákat, felerősíti őket, míg szebb kiindulási kép esetében már jobb, mint az 1-es. Érdemes tehát próbálgatni a beállításokat, mert még Full HD képeket is elég széppé képesek varázsolni, pedig azok alapból sem rondák. Samsung monitor lévén ez talán nem túl meglepő, a dél-koreai cégnél már szinte alap elvárás, hogy jó legyen a skálázása és a képarány kezelése, és ezen a fronton ezúttal sem kell csalódnunk, tökéletes mind a kettő. Továbbhaladva a képbeállításoknál, még két érdekes opció van: az egyik a Game mód, ami kikapcsol rengeteg utófeldolgozást, hogy csökkentse az input lagot, de az az igazság, hogy e nélkül is elég közvetlen tud lenni a monitor. A másik a túlhajtás vezérlése, így ha észrevehető hibákkal találkozunk, akkor visszább vehetünk a sebességből (a középső beállítás szerintünk tökéletes, nem nagyon láttunk túlvezérlésből fakadó hibákat, és a képcsere is gyors volt). A képernyőbeállításoknál csak a képarány kezelés és a PiP/PbP (Picture in/by picture) menü vár minket. Utóbbi az érdekesebb, az előbbit érdemes csak simán autón hagyni. PiP esetében választhatunk, hogy a választott másodlagos bemenet negyed vagy tizenhatod képernyő méretű legyen, és hol legyen a pozíciója, míg a kép a kép mellett változatnál azt vettük észre, hogy megjelenik a felbontások között Windowsban az 1280*1440, tehát akár teljesen kihasználhatjuk a monitor felét, ez nagyon hasznos! További extra, hogy a képarány kezelés is rendesen működik ilyenkor, ez ritkaság.
Van ECO szenzora is a monitornak, amivel a környezeti fényhez képes igazítani a saját fényerejét. Az átmenet azonban nem folyamatos, pici ugrásokkal történik, ezért elég zavaró tud lenni néha, mi kikapcsoltuk, maradtunk a kézi beállításnál. A Samsung monitorokhoz letölthető egy extra szoftver is (Easy Setting Box), amivel elvégezhetjük a képernyőink felületének felosztását. Rengeteg séma közül válogathatunk, és szokás szerint csak a megfelelő helyre kell húznunk egy-egy ablakot, és már ki is tölti a rendelkezésre álló teret. Ráadásul a Samsung szoftvere, amíg lát egy általuk készített monitort, működik az összesen, nekünk a másodlagos kijelzőnk egy BenQ volt, és azt is hajlandó volt felosztani.
A Samsung S32D850T egy AU Optronics AMVA panelt használ, annak minden előnyével és hátrányával. A kontrasztarány például már szemre is igen jó, és az IPS monitorok felhősödésétől sem kell félnünk, de cserébe nagyobb szögekben kis kontrasztvesztés van (szemből minden rendben, az óriási méret ellenére is). Színhelyességet nézve nagyon szépen sikerült bekalibrálni a monitort, még a legnagyobb referenciától való eltérés is 1 alatt maradt, az átlagos Delta E pedig mindössze 0,4.
A minimális fényerő, amit a bekalibrált képen mértünk, 32 cd/m^2 volt, ami már elég szemkímélő egy sötét szobához, a maximális pedig 230 volt, ami talán lehetne több (ha már papíron 300-at tud), de mi nem futottunk bele olyan helyzetbe, amikor ez kevés lett volna. A fényerőeloszlás viszont már messze volt az ideálistól:
A középpont és a jobb oldal között 20 százalékos különbség is mérhető. Működés közben azért nem ilyen drasztikus a helyzet, figyelni kell, hogy észrevegyük a különbséget, de sötét vagy egyszínű képernyőn az érzékenyebb szeműek könnyen észrevehetik. Több helyen is írják, hogy az AU Optronics panelével szerelt kijelzőkön függőleges sávok láthatóak, az valószínűleg a háttérvilágítás miatt van. A miénken nem volt annyira feltűnő, bshbsh képén viszont jól látszik (egy BenQ monitorról készítette, de ugyanezzel a panellel). Lehet hogy a későbbi revíziókkal javítottak valamit a helyzeten. Sebességre a panel a Samsung szerint 5ms-os és szemre is a körül lehet, így játékra is teljesen alkalmas, csak a villámgyors paneleket igénylők kerüljék el, na meg persze azok, akik 144Hz-es / G-Synces / FreeSynces megoldást keresnek, mert ez az óriás egy alap 60Hz-es kijelző.
Bár vannak hibái, nehéz nem szeretni a Samsung méretes monitorát. 32 colos, gondoljunk bele, sokunknak a TV-je ekkora. Nagyon szép képe van, a skálázása és képarány kezelése tökéletes, a PbP üzemmódja is használható (nem úgy, mint sok más monitornak), és a méretéhez képest az ára sincs elszállva. Ettől persze még nem lesz ez automatikusan mindenkinek a legjobb megoldás 200 ezer forint alatt, hiszen mint a cikk elején is írtuk, ezen az árszinten azért már rengeteg minden közül lehet választani. Megkaphatunk szinte bármilyen extrát, csak nem az összeset, egy monitorban. Aztán biztos lesz, akit a felbontás fog zavarni, mert bár a QHD egy jó kompromisszum, ezen a felületen már a 4K-val is lehet kezdeni valamit.
Az S32D850T árnyoldalai között ott van, hogy az anyagminősége elég gyenge, és a nyak ellentartása is kicsi, elég kis nyomásokra is képes meginogni a monitor feje. A fényerőeloszlás sem túl jó, és szokás szerint (ez sajnos divat a gyártók körében) sikerült hátra pakolni az összes USB csatlakozót. Ezeken felül azonban csak kötözködni tudnánk, és konkurenciája is kevés van a Samsung megoldásának (mi hirtelen csak BenQ BL3200PT-t találtuk, ami épp elérhető), úgyhogy részünkről kap egy ajánlott plecsnit. Aki a legnagyobb képfelületet akarja kapni a pénzéért, és nem multi-monitoros rendszerben gondolkodik, az mindenképpen fontolja meg. A gyártónak hála természetesen a 3 napos zéró pixelhiba garancia is él.
Pro: + Szép kép + Háromféle digitális bemenet + Nagy tudású firmware és állványzat + Tökéletes képaránykezelés és skálázás, jó PbP Kontra: - Használhattak volna erősebb műanyagokat - A fényerőeloszlás nem jó - Túl könnyen mozog a monitor feje A Samsung S32D850T-t a gyártó hazai képviseletétől kaptuk kölcsön tesztelésre, ezúton is köszönet érte! Hasznos linkek Teljes specifikáció: hivatalos honlap Vásárlás: webshop
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

20. lajcsi1975
2015.04.10. 13:12
Hát nem tudom, 2 kilóért már igzán lehetne homogén a háttérvilágítás. Na jó "csak 1.78 kiló, de akkor is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. nyusziagya... lajcs...
2015.04.10. 13:19
Nem figyeltél; 10 kiló nem 2.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. CyberPunk6... lajcs...
2015.04.10. 14:01
1.78 kiló?

1780?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Terror
2015.04.10. 14:05
Hát ha ez is olyan, mint EZ (lásd a kommentemet), akkor bukó az egész gyártó. Régen a Samsung a kifogástalan minőséget jelentette, most meg csíkos panelek, homályos sarkak, foltos háttérvilágítás, silány anyaghasználat.... Szomorú, szomorú.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. lajcsi1975
2015.04.10. 14:05
A magyar szlengben 100.000 az egy kiló , nem tudom mé , de ha egy cimborád arra kér hogy adj neki kölcsön 2 kilót , akkor neki kettőszázezer forintra van szüksége.

Tudom hogy kölyökkoromban még 100 forint volt a kiló , de biztos az infláció.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. hellego lajcs...
2015.04.10. 14:44
Te meg nem figyeltél, mert a készülék súlyára mondták neked ironikusan. :-O
Más: Sajnos már évek óta megfigyelhető tendencia a Samunál, hogy egyre silányabb minőséget gyárt és sokszor a garancia lejárta után 1-2 hónappal tönkremennek a készülékek. A garis javíttatást meg se említsem... :-S
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. lajcsi1975
2015.04.10. 15:00
Jaaa. akkor tessék kitenni az irónia jelet , ugyanis ha ezt elmulasztja akkor csak azt hiszem hogy szimplán idióta.

Például így "⸮"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Lugi
2015.04.10. 15:31
10kg, és nehéz? Egy 21-es CRT annó simán 30kg felett volt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. zvigh Terro...
2015.04.10. 20:19
Volt egy Samsung S27D590p-m, kb. 1 hétig. Igaz hogy jó volt az ára, de az egész monitor durván backlight bleed-es volt, pixelhibából is volt rajta vagy 4-5.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Szefmester lajcs...
2015.04.11. 07:49
Ha az iróniát jelezni kell valakinek, akkor ott a valakivel van a gond...

Másrészt10kiló még nem is olyan sok. AZ előző monitorom is majdnem bőven 15 volt (17" CRT), a tévém meg most is olyan hogy megemelni is öröm (72cm CRT).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. lajcsi1975
2015.04.11. 08:04
Ha az irónia passzol a témához azt észreveszem , de hagy ne kelljen mondatot analizálnom hogy ezek az iróniák miért nem jöttek be. Gyerekesen ideköhögött valamit és én azt nem nyeltem le iróniának , hát tényleg hüje vagyok , be is vonulok egy elmegyógyintézetbe.

Bye:
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. halasiT
2015.04.11. 08:45
Ha ezt a monitort hátratolod a falig, akkor, hogy a búsba lehet akármilyen USB-s eszközt rádugni?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. lajcsi1975 halas...
2015.04.12. 08:09
Elősször az állvány koppan fel a falon ha addig tolod és ha párhuzamos a falra akkor ilyen 90 fokos usb dugókat simán lehet használni , annyi hely még maradna ott. Talán annyi negatívum lenne hogy esetleg a 4-böl csak kettőt tudnál használni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. expander
2015.04.12. 14:37
Valóban nehéz a menürendszert kezelni.
Amúgy szép a monitor képe nagyon és élvezet a meló ekkora felületen. Az USB hub is tökéletes, nálam mind a 4 ki van használva

Ügyes az automata fényerő szabályozás is még ECO módban is! Nekem bevált...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. expander
2015.04.12. 15:35
Ja, és a 3 év garancia regisztráció után nagyon szép!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Whysper
2015.04.13. 07:41
Tisztára megéri miikor a Samsung UHD 4k-s monitor 28 colos 119-ért van! [LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. expander Whysp...
2015.04.13. 08:37
28 coll kicsi a 4 k-hoz! Ezért drága 119-ért...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. CyberPunk6... Whysp...
2015.04.13. 09:38
A 32" 2560*1440-nek egész más a felhasználása, mint a 28" 4k-nak, így a kettő összevetése ebben a formában értelmetlen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. expander
2015.04.23. 10:09
Én megvettem. Szép a képe, 100% sRGB lefedettség. 4db USB3.0. Mi kell más? Kiváló melóra is...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. pdx06
2015.05.13. 21:11
Samsung párti vagyok megjelenítők terén, de nekem az az alapelvem, hogy munkahelyre monitor, otthonra tévé. Nekem nagyon bevált a tévék monitorként való felhasználása és két legyet is üt az ember egy csapásra egy árért. A menürendszerrel sem kell bajlódni, csak két gombnyomás a távszabin és az egykét képjavító funkció sem hanyagolandó amiket tudnak a tévék, hangszóró sem, viszont egyre több monitorban is van már hangszóró ha esetleg HDMI-n keresztül használjuk jól jöhet a hang.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!