iPon Cikkek

Samsung SSD 840 és 840 PRO – méltó folytatás kétféle úton is?

Dátum | 2013. 01. 11.
Szerző | gabi123
Csoport | ADATTÁROLÁS

Túlvagyunk a karácsonyon, elmúlt az ünnepi készülődés, ajándékvásárlás, sütés, főzés, fenyőfa-beszerzés, ezek a dolgok most egy évig újra eltűnnek az életünkből. Ami állandó, és nem tűnik el, az az IPON, és az, hogy tesztelünk, írunk nektek rendületlenül. Azok számára, akik az ünnepek miatt nem költekezték ki magukat teljesen, és az Újévet azzal szeretnék kezdeni, hogy meglepik magukat valami igazán finom dologgal, háromféle SSD-t helyeztünk el az étlapon, a Samsung konyhájából.

Csomagolás felülről...
A Samsung nevét vélhetően Magyarországon is a felnőtt lakosság legalább 90%-a ismeri, nagyon erős a brand, nem csak itthon, hanem az egész világon. Televíziók, monitorok, telefonok, háztartási eszközök, csak néhány példa a sok közül, a cég ezernyi féle terméket gyárt. A számítógépes piacon lévő jelenlét is erős, elég csak a Samsung RAM-okra gondolni, mint hatalmas beszállítóra. Evidens, hogy a flash tárolók gyártásában szerzett tapasztalatokat kár lett volna veszni hagyni, így a Samsung elég korán beszállt az SSD-s bizniszbe is. Talán a 470-es modell tekinthető a sikertörténet kezdetének, de a 830 már egyértelműen a piac egyik legjobb ajánlata szinte minden méretben, utóbbi típust korábban már mi is megvizsgáltuk közelebbről. Ezt az írást érdemes fellapozni a folytatás előtt, hiszen segítségünkre lesz a fejlődés megértésében és az összehasonlításban.

... és alulról
A Samsung az egyetlen gyártó, amely képes teljesen házon belül megoldani egy SSD életre keltését, hiszen saját maguk gyártják a NAND chipeket, a vezérlőt, a puffer memóriát és minden mást is, amiből a termék megszületik, ennek pedig nyilvánvalóan vannak különféle előnyei. Az SSD 830 meghódította a piacot, hiszen a minőségi külső mellé gazdag körítés, a nagy teljesítmény mellé kedvező ár társult. A fejlesztések természetesen nem álltak le, melynek eredményeképp megszületett az új sorozat, a 840. Igen ám, de a Samsung itt egy új módszert választott: kettéválasztotta az otthoni, átlagos felhasználásra szánt termékvonalat a professzionális/üzleti felhasználásra készített egységektől. Előbbi így a keresztségben a Samsung SSD 840, míg utóbbi a 840 PRO nevet kapta.

Samsung SSD 840 PRO

Még mindig szép
Mivel üzleti kategóriás, professzionális felhasználásra szánt egységről van szó, a teljesítmény mellett a megbízhatóság is elsőrangú szempont volt a gyártásnál. Ennek megfelelően a 840 PRO úgynevezett Basic kiszerelésben kerül forgalomba, mely gyakorlatilag egy igényes és megfelelően informatív kartondobozt jelent, benne magával a meghajtóval, használati útmutatóval és egy szoftvereket tartalmazó lemezzel, no meg két darab Samsung matricával. Ezen nincs mit meglepődni, business vonalon ez a megszokott felszereltség.

Nem kapunk sokat, de ebben a szegmensben ez a szokás
A 840 PRO külsőleg nem változott túl sokat a 830-hoz képest. Ezúttal is a fekete dominál, narancssárgával és ezüsttel feldobva. A ház továbbra is teljesen fém, de a szálcsiszolt alumínium felület eltűnt a fedlapról, helyette egyszerűbb felületet és matt festést kapott. A drive vastagsága továbbra is mindössze 7 mm, ami azért különösen jó, mert így bármilyen hordozható számítógép 2,5”-os bővítőhelyére beszerelhető az SSD (leszámítva néhány spéci ultrabookot persze).

Így keressük a polcon, ha nem neten rendeljük
A tömeg is tovább csökkent, 63 helyett mindössze 53 gramm. Természetesen SATAT III, azaz 6 Gb/s-os adatátvitelt támogató felülettel rendelkezik, mely mellett a szokásos SATA-tápcsatlakozó található meg. A 840 PRO külsőleg továbbra is nagyon megnyerő, már távolról minőséget áraszt, de egy SSD kapcsán a belső sokkal fontosabb, mint a külcsíny.

Vékony, kecses, bárhova befér
A 840 PRO vezérlője a korábbi MCX helyett már MDX szériás (pontos megnevezése S4LN021X01-8030), mely annyiban hasonlít a 830-ra, hogy továbbra is három darab ARM processzormagot tartalmaz, de a felhasznált típus Cortex A9-ről Cortex R4-re változott, az alapórajel 300 MHz. Fejlődés történt a gyorsítótárként szolgáló memória kapcsán is, hiszen az 1066 MHz-es LPDDR2 DRAM lapka kapacitása megduplázódott, immár 512 MB-os. A 256 bites AES titkosítás támogatása sem maradt ki a repertoárból.

Csak az egyik oldalon találunk komponenseket
Ami viszont változatlan maradt, az a NAND chipek csíkszélessége, melyek továbbra is 27 nanométeren készülnek. Újítás viszont, hogy a lapkák Toggle-Mode NAND 2.0 specifikáció szerint kerülnek gyártásra, mely elméletben 400 MT/s maximális adatátviteli sebesség elérését teszi lehetővé. A NAND-ok várható élettartamáról egyelőre nincs hivatalos gyártói adat, a becslések szerint a flash-ek 5000 írási/törlési ciklust bírnak ki. Hozzánk a 256 GB kapacitású változat érkezett.

A Crystal DiskInfo mindent elárul, ami lényeges

Samsung SSD 840

Amíg a 840 PRO gyakorlatilag a 830 továbbfejlesztésének és tökéletesítésének tekinthető, az adott kategória igényeire szabva, addig a sima 840 ismeretlen vizekre evez. Hamarosan eláruljuk, miért. A külsőt tekintve a 840 és a 840 PRO olyan, mint két tojás, itt is maradt a matt fekete borítás, a teljesen fém ház, a 7 mm-es méret és az 53 grammos tömeg, ezen jellemzők minden előnyével.

Na most melyik melyik?
Mivel ezt a meghajtót elsősorban otthoni jellegű, átlagos felhasználásra szánja a Samsung, sokkal nagyobb dobozban kapjuk, mint a 840 PRO-t. Ez gyakorlatilag egy KIT-et jelent, mely csomag tartalma megegyezik az SSD 830-nál látottal. Kapunk 3,5”-os beépítő-keretet csavarokkal, felhasználói kézikönyvet, garanciális információkat, szoftveres lemezt (a Samsung SSD Magician programot ugyancsak bemutattuk az SSD 830-cal foglalkozó írásunkban, így ennek a kapcsán is érdemes átböngészni azt,  hiszen egy rendkívül hasznos alkalmazásról van szó) , SATA III kábelt, két Samsung matricát, egy műanyag alátétkeretet (arra az esetre, ha a noteszgép, amibe beépítjük, vastagabb meghajtót fogadna, a keret használatával meg tudjuk akadályozni a nem kívánatos mozgást, lötyögést), valamint egy SATA-USB átalakítót.

Nem lehet panaszunk a doboz tartalmára
Legutóbbi főleg az upgrade-elő notebook tulajdonosoknak lehet kedves, hiszen miután az SSD-t beszereltük a notebookba, a kikerült 2,5”-os merevlemez tartalmát az adapter segítségével könnyedén vissza tudjuk másolni a szilárdtest-meghajtóra.

Balra a 840, jobbra a 840 PRO
A nagy változások az SSD 840 kapcsán is a burkolat alatt történtek. A Samsung elmondhatja magáról, hogy ő dobta piacra az első TLC-alapú egységet. Jó-e ez nekünk? Nem biztos… De egyáltalán mi az a TLC? Hogy megérthessük, miről is van szó, elő kell szednünk egy kis technológiát.
Kívülről ikrek, de a NAND-jaik mint tűz és a víz


SLC - MLC - TLC



A Solid State Diskekben felhasznált NAND lapkák alapjában véve jelenleg három típusúak lehetnek: SLC – MLC – TLC, melyek az alábbi fajták rövidítései: Single Level Cell, Multi Level Cell, Triple Level Cell. Az első fecskék SLC-alapúak voltak, azaz a lapkák cellánként egy bitet tudtak tárolni, magyarán 0-t és 1-et, ami nem egy nehéz feladat, ráadásul kiolvasni és írni is gyorsan lehet. Az élettartam is ennél a módszernél a leghosszabb, hiszen a cella két állapotához csak kétféle feszültségértéket kell megkülönböztetni, ami nem túl bonyolult. Összességében az SLC rendelkezik a legjobb jellemzőkkel, de mivel egységnyi helyen az egyetlen bit miatt csak kevés adatot tud tárolni, sok kell belőle, így alkalmazása drága.


Az MLC lapkák már cellánként két bitet tudnak tárolni, azaz a lehetséges állapotok száma négy lehet: 00, 01, 10, 11. Ezek megkülönböztetéséhez már négyféle feszültségértékre van szükség, amely pontosabb vezérlést igényel, ugyanakkor negatív hatással van a lapka élettartamára (idővel a feszültséghatárok eltolódnak), azaz kevesebb ideig bírja. Ugyanakkor egységnyi helyen több adatot tud tárolni, ennél fogva gazdaságosabb, azaz alkalmazásával egy SSD olcsóbban előállítható.

Az SSD 840-ben is alkalmazott Triple Level Cell – TLC NAND lapka azonban még ennél is tovább megy. Egy cellában már 3 bitet tud tárolni, azaz háromszor annyit, mint az SLC, és 50%-kal többet, mint az MLC. Ugyanakkor a 3 bithez már nyolcféle állapot társul (000, 001, 010, 100, 011, 101, 110, 111), amihez nyolcféle feszültségérték szükséges. Ez jóval bonyolultabb és precízebb vezérlést kíván meg , ráadásul több programozási műveletet is igényel.


Az eredmény egy olyan lapka, amely körülbelül harmadannyi írási és olvasási ciklust tud elviselni, mint az MLC, és sebesség tekintetében is negatív változással számolhatunk az MLC-hez képest. Miért alkalmazzák így még is a TLC-t? Mert egységnyi területen nagyon sok adatot képes tárolni, és 30-40 %-kal olcsóbb előállítani, mint az MLC chipeket. Ha ez az előállítási költség megtakarítás a végfelhasználói áron is megjelenik, akkor nem biztos, hogy rosszul járunk bele.


Nézzük meg az SSD 840 belsejét, hogy hogyan fest az leírtak ismeretében!

A NAND-okon kívül nincs különbség, de azokban hatalmas
A vezérlés és cache ugyanaz, mint a 840 PRO-ban: MDX sorozatú,  S4LN021X01-8030 típusú vezérlőlapka, mely három darab ARM processzormagot tartalmaz, Cortex R4, az alapórajel 300 MHz. A gyorsítótárként szolgáló memória 1066 MHz-es LPDDR2 DRAM lapka, kapacitása 512 MB. A hatalmas különbség a 840 PRO-hoz képest természetesen a NAND lapkákban keresendő, amik MLC helyett TLC példányok. Vélhetően 27 nanométeres csíkszélességen készülnek, a becslések szerint 1000 írási ciklust kibírnak, de ezek a gyártó által nem kerültek megerősítésre. Kell-e aggódnunk e szám láttán?


Ha átlagos igényű felhasználók vagyunk, nem feltétlen, hiszen napi 40 GB-os adatmozgatással számolva is 5 évet ki kell bírnia az egységnek, mielőtt elhalálozik. Véleményünk szerint csak akkor kell jogosan aggódnunk a TLC miatt, ha ennél több adatot mozgatunk meg naponta, de egy átlagos felhasználónál ez a szám a legtöbbi esetben még a napi 10 GB-ot sem éri el. Természetesen ezek a számítások a 250 GB-os változatra igazak. Továbbá a Samsung kapacitásonként változó nagyságú vésztartalékot is elkülönít a meghajtón, ezért van az, hogy míg a 840 PRO 256 GB-os, addig a sima 840 „csak” 250 GB tárterületet kínál.  A TLC tehát – bár kevesebbet bír – kedvező ár esetén a barátunk lehet, de kérdés az, hogy sebességben mit tud majd felmutatni az MLC-s ellenfelekkel szemben.

 

Tesztkörnyezet, tesztalkalmazások

A mérésekhez most egy olyan konfigurációt állítottunk össze, amely paramétereit tekintve teljesen átlagos, legalábbis nem számít kiemelkedőnek, így otthoni körülményekhez hasonló környezetet tudunk teremteni, ha már a három SSD-ből kettő ezt a szegmenset célozza meg inkább.


A szilárdtest meghajtókra egy nem túl régi, de sokféle programmal megtűzdelt (Photoshop, Office, játékok, stb.) Windows 8 Professional operációs rendszert klónoztunk, azaz mind a három egységre teljesen ugyanaz a rendszer került.

Mérésekhez használt alkalmazások:


Lássuk a teszteredményeket, kezdve az ATTO Disk Benchmarkkal!


A Queue Depth-et első lépésben az alapértelmezett értéken hagytuk, így ment végbe a bench. Olvasásban többnyire a meghajtók elég közel teljesítettek egymáshoz, legelöl a 840 PRO, mögötte a 840, hátul pedig a 830. A 840 PRO bizonyítja, hogy írásban is tudott fejlődni az elődhöz képest, így itt is ő van az első helyen. A 840 TLC NAND-jai az írást tekintve enyhén szólva sem szerepeltek valami fényesen, de erre számítani lehetett.


A másik futásnál a Queue Depth értékét 10-re módosítottuk, de összességében nem változtak meg az erőviszonyok. A leggyorsabb a 840 PRO, olvasásban még a 840 is beelőzi a 830-at, de írásban a harmadik helyre csúszik vissza.

Folytassuk további két, nagy népszerűségnek örvendő mérőalkalmazással!


Elsőként az átviteli sebességeket foglaljuk össze. A dolog hasonló ahhoz, mint amit az ATTO-nál láttunk. Folyamatos olvasásban és írásban a 840 PRO tündököl, de a 840 elmarad a 830-tól. 4k-nál elég kiegyenlítettek voltak az erőviszonyok, ahogy 4k-64 írásban is, itt olvasásban valamiért a 840 PRO visszaesett, és a 830 toronymagasan nyert.


A második grafikonban az elérési időket és a program által kiosztott pontszámokat mutatjuk meg. Elérési időkben csak az olvasásnál láttunk kirívóan alacsony adatot a 840 PRO javára, egyébként nagyon hasonló válaszidőre képesek. A pontszámokat elég érdékesen osztja a program, ennek nem érdemes túl nagy jelentőséget tulajdonítani.


Az alkalmazás rendelkezik két darab kiegészítő mérőmodullal is, ebből az egyikben különböző feladatok elé állítja a meghajtót. Ez azért jó, mert bár szintetikus mérés, azért a mindennapi használatot igyekszik szimulálni. A két MLC-s egység, a 830 és 840 PRO az élen, utóbbi nyer, a TLC-s 840-nek viszont minden területen elég nagy a lemaradása.

A program tartalmaz egy tömörítéses mérést is, melynek eredményét grafikonnal ábrázolja, ezeket is megmutatjuk!

830/840/840 PRO

A Crystal DiskMark gyakorlatilag ugyanazt nézi, mint az AS SSD Benchmark, csak egy kicsit egyszerűbben.


Ennek megfelelően a világ nem fordult ki a sarkából, és világvége sem lett. Olvasásban az új széria dobbant, legelöl a 840 PRO, mögötte a kistesó, a 830-nak át kell adni a trónt. Írásban viszont a 840 elfogy, a PRO toronymagasan marad az élen, de a szintén MLC-s 830 jön be mögé, ha tisztes távolból is.

Az Anvil's Benchmark egy egészen komoly tudással felvértezett, széleskörűen paraméterezhető tesztprogram, ezért most sem hagyhattuk ki a sorból.


Először alapbeállításokkal, 1 GB-os mérettel futtattuk a mérést. Az eddigi tapasztalatok alapján a 840 PRO győzelmére számítottunk, amely végül be is igazolódott, ám némi meglepetésre a 840 teljesítménye az olvasás mellett ezúttal írásban sem esett vissza, és mindhárom kategóriában be tudott jönni a második helyre.

A második futásnál a beállításoknál a tömörítésnél 100 %-ról a 0-Fill-re változtattuk az értéket.


A pontszámok önmagukért beszélnek. Nem várt módon a TLC-s 840 az élre állt, mögé a 830 jött be, és érhetetlen módon a 840 PRO a mezőny végére került.

Tömöríthetetlen - beállítás: 830/840/840 PRO

0-Fill beállítás: 830/840/840 PRO

Végezetül közzétesszük a mérésekről készült képernyőmentéseket is, melyek segítségével az összes részeredmény is összevethető.

A HD Tach eredményeit ugyancsak képernyőmentésekkel prezentáljuk:

830/840/840 PRO

 Utolsó tesztprogramunk a PCMark, melynek a háttértárat vizsgáló mérőmodulját futtatuk le.


A modul egyes részeredményeit külön-külön összegeztük, de az SSD-k tudása és tempója szinte minden területen konstans. Ugyan adódnak kivételek, de a legkiegyensúlyozottabb tejesítményt a 840 PRO mutatta be, ráadásul úgy, hogy az élen végzett. A 830 egy esetben kapott ki a 840-től, a többinél megelőzte, így egyértelműen övé a második hely, a 840-nek bedig kell érnie az utolsóval. Ha az összpontszámokat nézzük, az is igazolja ezt a következtetést, ugyanis az SSD 840 43360, az SSD 830 50576, míg az SSD 840 PRO 59474 pontot kapott.


Ezt követően az általános fájlmozgatásra fektettük a hangsúlyt. A csomagokat meghajtón belül másoltuk, a művelethez szükséges időt pedig lemértük. Először egy rengeteg kisebb fájlt (2-10 MB) tartalmazó mappával kezdtünk (25 GB), majd egy olyan könyvtárral folytattuk, melyben jellemzően 2-12 GB közötti, nagy méretű állományok voltak 37 GB összméretben. Az utolsó fejezetben egy darab, 24 GB méretű nagy fájlt másoltunk.
A mérések végeztével látható volt, hogy a TLC itt hatalmas lemaradással küzd az MLC-vel szemben, elöl viszont két esetben a 830 nyert, egyben pedig a 840 PRO, úgyhogy kiegyenlített volt a küzdelem.


Tesztünk utolsó grafikonjában azt mutatjuk meg, hogy az Acronis True Image Home 2013 alkalmazásával mennyi időre volt szükség ahhoz, hogy a teljes rendszerről készült mentést átmásoljuk az adott SSD-re. Jó az öreg a háznál, mondhatja a 830, hiszen magabiztosan húzta be az első helyet, de azért a 840 PRO ott loholt a nyakán, a 840 viszont ismét a mezőny végén kullogott. A méréseknek vége, jöjjön az összegzés!

Az összegzéshez érkezvén ideje megválaszolnunk azt a kérdést, hogy az új 840 sorozat méltó utódja-e a nagy sikereket aratott 830 modellnek. Mivel az új családot a Samsung kettéválasztotta, ezért a válaszadás nem oly egyszerű. A válasz talán igen, de mindkét meghajtó esetén más-más módon. A 840 PRO sebességben egy lapáttal rá tudott tenni az elődre, de azt se felejtsük el, hogy olyan felhasználáshoz fejlesztették, amelyet nem biztos, hogy mi otthon is ki tudunk használni. A megbízhatóság miatt maradtak a 27 nanométeres MLC NAND-oknál, így se az élettartamot, se a sebességeket illetően nem kell kompromisszumokra kényszerülnünk.

Közeli rokonság: 830/840/840 PRO
Ha a 256 GB-os 840 PRO-t szeretnénk, és asztali gépbe érkezik, ne felejtsük el, hogy szükség lesz a 3,5"-os beépítőkeret beszerzésére (ha csak a ház nem rendelkezik 2,5"-os bővítőhellyel), és arra is készüljünk fel, hogy durván 65 000 Ft-ot is le kell csengetnünk érte, ami körülbelül 10 000 Ft-tal több, mint az ugyanekkora kapacitású SSD 830 vételára gazdagabb felszereltséggel. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a 65 000 Ft-ért 3 év helyett 5 év garanciát kapunk, mely mellé jár egy Windows 8 Professional Upgrade is (ez ~ 18 000 Ft-ot ér), ha ezeket levonjuk az árból, akkor ki lehet jelenteni, hogy a 256 GB-os 840 PRO bizony nem egy rossz ajánlat, és bár jelen pillanatban nem biztos, hogy övé a legjobb ár/teljesítmény mutató, azért bátran lehet ajánlani!

A kinti árak jelen pillanatban így alakulnak
Az SSD 840 ár/teljesítmény mutatójával lehet méltó utóda az SSD 830-nek. Olvasásban nincs vele probléma, az első TLC NAND-alapú modell nagyrészt tartotta a lépést MLC-s ellenfeleivel, írásban, különösen szekvenciális írásban viszont jelentős volt az elmaradása, de erre már a gyártói adatok alapján is lehetett számítani. Ugyanakkor gondoljuk végig, hogy mi mire használjuk az SSD-t, és hogy a midnennapok során ezt a hátrányt valóban érzékelnénk-e, hiszen ezek az adatok egy rendszerlemeznek (operációs rendszerek + alkalmazások) használt meghajtó esetén inkább másodlagos tényezők az otthoni felhasználást tekintve.

Egy biztos: az új vezérlő jól sikerült
Átrágtuk azt is, hogy a TLC NAND jóval kevesebb ideig bírja, mint az MLC, de átlagos napi használat esetén ebből sem valószínű, hogy gondunk lesz (egy 60 GB-os modellnél már lehetne, de valószínűleg éppen emiatt ekkora kapacitással a jelenlegi információk szerint nem érkezik 840), azaz majdnem minden adott ahhoz, hogy az SSD 840 egy kimondottan jó "otthoni" szilárdtest meghajtó legyen. A majdnem még egyetlen dolog miatt maradt ott, ez pedig a vételár. A TLC-nek az lenne az egyedüli értelme, hogy jóval olcsóbban adják a vele készült meghajtót, mint MLC-s társait. A probléma ott van, hogy jelenleg a 250 GB-os 840-et 48 000 Ft körül, azaz alig 6-7 000 Ft-tal adják olcsóbban, mint a 256 GB-os MLC-s 830-at.

A hátukra fordítva őket már nem feladat az azonosítás
Ezért ugyanúgy 3 év garanciát, ugyanolyan felszereltséget, de lassabb írást és rövidebb élettartamot kapunk, ugyanakkor emellé is jár a Windows 8 Professional Upgrade. Ha valaki tudja használni ezt a frissítést, annak a 840 már most sem egy rossz ajánlat, de a 840 akkor lehet majd mindenki számára igazán vonzó és nyugodt szívvel ajánlható, ha ennél jóval barátságosabb árcédulát fog ráaggatni a Samsung, amely minden bizonnyal az idő előrehaladtával meg is fog történni. Ez egyben azt is jelenti, hogy a 830 árkategóriájában nem történt egyértelmű trónfosztás, így jelenleg még a korábbi generációt is érdemes keresni, nem csinálunk vele rossz befektetést.
 

Frissítés: a Windows 8 Professional Upgrade-t érintő akció véget ért


Samsung SSD 840 PRO

A Samsung SSD 830, 840 és 840 PRO meghajtókat a Samsung hazai képviselete biztosította tesztünkhöz, melyet ezúton is köszönünk!

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

57. balikabo
2013.01.11. 16:37
Nekem egy pm830 256 gb-os ssd-m van a gépembe(laptop) lassan 1 éves lesz és eddig tökéletes és valami elképesztően gyors.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
56. franc0
2013.01.11. 16:39
Van 830-am és 840-em is, annyira tökmindegy... Az olcsóbbat kell venni.
Ma már ez a 840. Sajnos a Win akció már nincs, de ez tudható volt, így én ezt kértem a fa alá
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
55. Keksz03
2013.01.11. 17:02
köszi a tesztet. örülök h 830-at vettem még anno, jó látni h nem kell szégyenkeznem még most sem!

cikk végén a képen egy 830-as van egyébként ez a 840-es:



méret stimmel csak a narancssárga fül van máshol, jó ha tudja az ember mert ránézésre meg tudja különböztetni őket!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
54. franc0 Keksz...
2013.01.11. 17:09
Fogásra meg lehet különböztetni őket, mert a 830-ban több az anyag. A 840 háza tuti műanyag, a 830 szerintem fém.
Mondjuk nem mintha számítana, az viszont igen, hogy a 840 könnyebb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
53. hego
2013.01.11. 17:29
Érdekes a tesztkonfig. G850-es procihoz 1866 mhz-es RAM? Ráadásul még csak nem is dual channel. Bár örülök, hogy végre nem a legújabb és legjobb procikkal teszteltek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
52. Asagrim franc...
2013.01.11. 17:36
Ez valóban hasznos információ, mert segíti annak a döntést aki hordozható eszközbe veszi!

Köszönet érte!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
51. Zaiko
2013.01.11. 18:22
Én is nagyon nagyon örülök, hogy 1-2 hónapja még meg tudtam venni a 830-as 128GB-os változatot.
Kb ugyanazt az eredményt hozza nálam is amit itt a teszteken.

Az a 15-20 másodperces boot idő... Először megláttam, azt hittem, valamit elcsesztem a win7 telepítéskor
Le a kalappal a samu előtt, ezt a cuccot tényleg jól összerakták.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
50. Zack( ro)
2013.01.11. 19:36
Hat nem tudom engem nagyon lelombozont, hogy az MLC-rol meg egy szintet leptek arra fele, hogy a felhasznalonak minel hamarabb elkeljen dobni az eszkozt amit megvasarolt.
Ez mennyive jobb vagy gyengebb mint a 840 szeria? [ssd]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. t_lajos75
2013.01.11. 21:23
Én is vásároltam 2hónapja egy 830-as 128GB-os változatot.
Indulásnak már 99% volt a Kondíciója. 32Nap működisi idő után és 3.05TB Írás után Már 98% a Kondíció !!!!
Ha ilyen ütemben használom akkor a garancia idejét sem bírja ki. Nem hogy 5-10évet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. markangabo... t_laj...
2013.01.11. 21:31
1 honap alatt 3TB?!?!?! Mégis mire használod?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. t_lajos75
2013.01.11. 21:46
Hát ez az! én sem értem, semmi különös re nem használom ami indokolná ezt a sok adatmenyiséget. Igaz sűrűn van újratelepítve,De 3TB-nál még nem kellene 98%-on lenije a Kondíciójának akkor sem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. t_lajos75
2013.01.11. 21:56
Kicsit számolgattam, és arra jutottam hogy ezzel a tempóval(elhasználódással) számolva is ki bír még vagy 8évet
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. markangabo... t_laj...
2013.01.11. 23:10
Ez talán segit: ssd kimélo beállitások[LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. Stark t_laj...
2013.01.11. 23:24
"Indulásnak már 99% volt a Kondíciója"
Ez normális dolog Samsung-nál. Alapból 99-ről indul, nem 100-ról.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. t_lajos75
2013.01.11. 23:48
Akkor már értem,köszi az infót.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. sgtyork
2013.01.12. 00:07
Nekem 100 ról indult és még mindig annyi
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. yodamester...
2013.01.12. 08:00
Nekem is 830 van,de 100%-os,és nem 99-ről indul.Ezt hol hallottad?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. Zack( ro) marka...
2013.01.12. 09:05
@markangabor: nekem hdd-vel 3 honap alatt 27TB iras es 15TB olvasasom volt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. yodamester...
2013.01.12. 09:08
Samsung 830-as ssd-ről van szó!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. t_lajos75
2013.01.12. 09:41
" yodamester10 "
Nézd meg jobban a felrakott képet mert a tieden is 98%-on van.
Egyébként meg HD Sentinel-vel nézd meg.
DiskInfo szerint nekem is 100%-os.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. t_lajos75
2013.01.12. 09:43
" yodamester10 " az elhasználódásnál nézd meg a tiedet is és ott 98% van neked is jelenleg!!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. t_lajos75
2013.01.12. 09:49
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. csabi02
2013.01.12. 10:39
Nem tetszik nekem ez a TLC dolog!
Nemsokára mindenki olyan költséghatékony lesz,hogy 2évet sem bír majd az SSD...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. markangabo... Zack(...
2013.01.12. 10:55
@Zack( ro): érdekes, de osszehasonlihatatlan egy hdd és egy ssd e tekintetben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. Zack( ro) marka...
2013.01.12. 11:06
Ezt én is csak érdekességképpen mondtam, mert ez a teljes lemez használat. SSD-re csak a C: meghajtót telepíteném.

Mi a különbség e között a samsung és e között az SSD között? Útobbi jobb?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. Georg17
2013.01.12. 11:10
t_lajos75

Az én SSD-m már több mint 2 éves és még mindig 100%-os állapotban van. Akkor az enyém 200 évet is ki fog bírni?

Más:
Amúgy ahogy elnézem ez a TLC egyelőre csak a Samsungnak jó biznisz. Mert annak ellenére, hogy állítólag jóval olcsóbb az előállítási költsége, az árban ez mégsem tükröződik. Magyarul profitmaximalizálás megy ezerrel. Meglepő? Ugyan! Majd biztos féláron fogják adni ahelyett, hogy jól megszednék magukat. Naná, hogy nem a saját maguk ellenségei.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. yodamester... t_laj...
2013.01.12. 11:10
Csak nekem 2900 óra felett van a munkaidő,és ugyan annyi mint neked az elhasználódás.ezért érdekes ha már ezt nézzük.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. t_lajos75
2013.01.12. 11:45
Ebben igazad van!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. franc0
2013.01.12. 13:28
"Ez valóban hasznos információ, mert segíti annak a döntést aki hordozható eszközbe veszi! "
Tényleg sokat számít a súly, a subnotimból már repült bagóért vett 180 gigás példány azért, mert érezhetően nehezebb lett a gép.

"Én is nagyon nagyon örülök, hogy 1-2 hónapja még meg tudtam venni a 830-as 128GB-os változatot."
Csak ahhoz nem kaptál Win8Pro-t.
Mondjuk lehet örülni, mert hasonló akció nem lesz többet.
A Samsung anno kicsit öngólt lőtt, mert neki nem volt csak 1 terméke, ami prémium. Kénytelen volt a prémium terméket Agility árban adni, mert a vevőket az ár érdekli, főleg manapság.

"Hat nem tudom engem nagyon lelombozont, hogy az MLC-rol meg egy szintet leptek arra fele, hogy a felhasznalonak minel hamarabb elkeljen dobni az eszkozt amit megvasarolt."
Három év a garancia, nem értem a problémát.

"Indulásnak már 99% volt a Kondíciója. 32Nap működisi idő után és 3.05TB Írás után Már 98% a Kondíció !!!!"
Nem kell túl nagy hangsúlyt fektetni erre a számra. Tudom nincs más amibe kapaszkodhatsz, de azt mutatják a tesztek, hogy a 0%-os SSD is tovább működnek, méghozzá jó sokáig.

"nem használom ami indokolná ezt a sok adatmenyiséget. Igaz sűrűn van újratelepítve"
Ez csinálja a legtöbb írást

"Mert annak ellenére, hogy állítólag jóval olcsóbb az előállítási költsége, az árban ez mégsem tükröződik."
Konkrétan kétharmada. De egy SSD egyáltalán nem csak a NAND chipekből áll.
Neked is mondom, a 830 volt irreálisan olcsó. Ilyen többet nem lesz.
Rólad eszembe jutnak azok a kereskedő ismerőseim, akik utálnak akciózni, mert utána a vevő meg van sértődve ha elmúlik az akció és nem hajlandó teljes áron vásárolni.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. t_lajos75
2013.01.12. 14:17
Az igaz hogy a telepítés csinálja az egyik legtöbb írást, de azért én sem vagyok olyan elvetemült hogy naponta háromszor telepítsem újra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. t_lajos75
2013.01.12. 14:33
Egyébként meg a teszt-ben szereplő 840-es Elhasználódása is már 98%-on van pedig csak 534GB írás van benne!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. franc0 t_laj...
2013.01.12. 14:59
Ember, fogd már fel végre, hogy ez az érték NEM MEGBÍZHATÓ!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. ThompsoN t_laj...
2013.01.12. 15:01
Semmit sem jelent az a 98%.

Egyébként 3TB-ot hogyan hoztál össze? Nálam eddig 715GB lett írva úgy, hogy októberben kezdtem el használni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. TeeJay
2013.01.12. 17:48
külföldi fórumokban vadul gyilkolnak sokfajta SSD-t éjjel nappal maximum sebességen és megjöttek az első adatok a 840 TLC-ről
120gigás 432TB-nál döglött meg, ha éves szinten 10TB-ot bele tudsz rakni még akkor is 43évig kell gyilkolnod szóval nem tudom miért kell fosni ettől...
a 830 64gigás is kb. eddig bírta tehát elmondható hogyha TLC-ből 2x akkora tárhelyet veszel mint MLC-ből akkor kb. ugyanott vagy írhatóság szempontjából.
rettenetesen sok még így is, otthoni felhasználással lehetetlen a flasht kinyírni, előbb fog a vezérlő vagy bármi más megpusztulni benne véleményem szerint.

[LINK]

"Samsung 840 - FINAL REPORT - DEAD - As of Day 52

Drive Hours: 1235
ASU GiB Written (APPROX): 443,309.73 (432.92 TiB)
Avg MB/s (APPROX): 101.10
MD5: OK

Wear Leveling Count (B1): 3556 raw (1 normalized)

Reallocated blocks (B3,05): 659 (79 normalized)
Failure count (B5, B6): 0 program, 0 erase
Uncorrectable Error Count: 0
ECC Error Rate (C3): 0"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. TeeJay
2013.01.12. 18:00
ja ugyanezen a fórumon a 830-as 256gigás valami 6PB igen petabájt (6x1024TB) írás után múlt ki mai napig az a rekorder
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Zack( ro) TeeJa...
2013.01.12. 19:07
Eves szinten 10TB az eloszta 365-tel az napi 28GB. Szerintem en annal tobbet gyilkolnak bele. Nem minden nap, de mikor igazan nyomnam, szerintem ugy 50+GB is lehuznak rola.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. kontar
2013.01.12. 19:57
féléve használom kb
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. kontar
2013.01.12. 19:59
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. RToth84 t_laj...
2013.01.12. 20:24
Azt az elhasználódás értéket úgy kell nézni, hogy 100 a legjobb, 0 a legrosszabb. Ahogy a program is mutatja, 0 a határérték (és 100-ról indul). A bal felső sarokban levő Kondíció sávot kell nézni; aszerint a meghajtó még 100%-osan jó.

Amúgy nekem is egy Samsung 840 Pro 256 GB-os SSD-m van, eddig gyönyörűen és gyorsan teszi a dolgát, nagyon sokat dobott a gép sebességén.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. markangabo...
2013.01.12. 20:49
TeeJay - Köszi a Linket, nagyon hasznos, régota kerestem ilyesmit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. petXYZW
2013.01.12. 21:35
Nos, én vettem egy 840 ssd 120G (TLC) + Win8 frissítés kombinációt.

Frissíteni nem sikerült a win7-t, de az SSD-re simán fel lehetett telepíteni a telepítőlemezről a W8-at.
Aktiválta magát neten keresztül és kész.

98%-ról indult nekem is.

A tiszta W8 boot idő 8 másodperc.

1 hónap alatt még semmi baja, kevesebb mint 1,5Gb/nap írással - gyakorlatilag még egyszer sem írtam tele. Szerintem jó lesz egy darabig.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. maláj
2013.01.12. 21:40
a Samsung lefele kerekíti a kondíciót ezért 99% sokaknak úgyhogy csak nyugi
és 100-ról indul ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. alfoldi
2013.01.12. 21:50
A HDD sentinel tényleg csak 99-et ad, én is így jártam a 830-al, de már fél éve megvan s még mindig annyi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. TeeJay
2013.01.12. 22:39
nem kell parázni amúgy a Samsung 830 is 100%-ról indul ezt onnan tudom hogy először nem kapásból rendszert raktam rá hanem beraktam a notiba ODD-SSD rack-be második meghajtónak, hogy teszteljem és kb. 30GB írásig 100%-ot mutat utána esik 99-re. amúgy semmit sem jelent ez, a külföldi SSD gyilkolós tesztben már réges régen nullán volt az érték amikor még mindig több száz TB-ot írtak rá gond nélkül. ez amolyan gyári becslés de a Samsung féle ToggleDDR NAND flash nagyon príma memória és a névlegestől sokkal többször lehet újraírni.
ezt bizonyítja a TLC-nél is hogy 432TB-nál pusztult el a 120gigás ami 3600x újraírást jelent durván...
én pont 2hónapja vettem az ipon-nál a Samsung 830 64GB példányomat, ez idő alatt 29nap4óra üzemidőt tettem bele mert elég sokat használom és még csak 515GB írásnál tartok pedig semmiféle kímélést nem kap egyedül a virtuális memória van kikapcsolva mert 6GB RAM-nál nem látom értelmét. ha jól számolom 1 év alatt jó ha 3-4TB-ot írok rá ilyen lendülettel és mivel az én típusomból már van tesztelés ahol szintén kb. 400TB után halt meg így akár 100évig is használhatnám szerintem szokjatok le a parázásról, még TLC esetén sincs értelme mert 2x akkorát veszel belőle és ugyanott vagy mint a fele akkora MLC-vel. Samsungék se hülyék, ha 3évet nem tudna működni a termék nem adnának rá alapból 3év garit, a 840Pro-ra meg látva az előző széria megbízhatóságát akár 10évet is dobhattak volna nyugodtan mert normál felhasználás során egy 256gigás példányt sosem lehet kinyírni annyi PB írást visel el
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. kiskoller
2013.01.13. 12:34
Nálam az intel SSDmnél nincs 100% kondíció. Egyből 99%

Írsz 1 bitet és már 99,999999% amit 99-re kerekít. Azaz a 98%-os kondícióval kb az 1/100adát használtad el, mindezt egy hónap alatt. Ergo van már 100 hónapod hátra. 100 hónap = 8 év. Még ha felezzük ezt, akkor is 4 év! És kétlem hog yminden hónapban 3 TB-ot fogsz írni rá...

Mindenki túldramatizálja az SSD-k élettartamát. Mutasson már valaki egy jó minőségű disk-et amit már széthasznált! Én havonta újraformázom meg újrarakom a 40 gigás SSDm területének nagy részét, 2-3 év használat után is 98%. Pedig már most kidobhatnám, az ugyanannyiért vett 830 as Samu-m már 128 Gigás és 5ször gyorsabban olvas, 10szer gyorsabban ír.

Akik TB/nap-okat írnak azok kérem mondják el, mire használják? BD filmek letöltésére, aztán törlés és megy új a helyébe? Vagy photoshop? Mert csak az írástól használódik el a meghajtó, olvasástól nem, ezt ne feledjük!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. jozsefm
2013.01.13. 14:45
@ kiskoller - 2013-01-13 12:34:57

+ 1. Az első SSD-m egy 28GB-os Kingston, már szolgált minden gépben a családban, ahogy jöttek az újabbak. Hamarosan három éves, jó ideje már csak a laptopban megy. Kutya baja, köszöni jól van, pedig amit az kapott...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. atlaguser
2013.01.14. 02:38
TeeJay: ezek a tesztek ÁTLAG felhasználóknak semmit nem mondanak, kb. parasztvakítás kategória. Ezek EXTREME tesztek, amik azt jelentik, hogy éjjel nappal futnak a gépek kikapcsolás nélkül. És itt nagyon fontos kiemelni, hogy kikapcsolás nélkül, mert a ki/be kapcsolás jelentősen befolyásolja a cuccok élettartalmát. Ez azt jelenti, hogy elképzelhető, hogy ha kikapcsolták volna x idő után, akkor többet nem kapcsolódott volna be. Ráadásul mindig ugyanazt a teszt ciklust ismétlik, amik szintén nem adnak valós képet, szóval az, hogy ilyen körülmények között fut x csillagévig a teszt nem jelenti azt, hogy otthon is ugyanennyi élettartalommal fog bírni a cucc. A ki/be kapcsolás nagyon jelenős faktor, amit nem lehet kihagyni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. atlaguser
2013.01.14. 02:40
Ja, és te is írtad, hogy már réges régen 0án volt, és még futott a teszt, ez pont azért van, mert nem kapcsolták ki. Ha kikapcsolták volna, többet nem indult volna el..Más külföldi fórumokon (meg a magyar ssd fórumokon is) írják, hogy ne induljon ki senki ezekből a tesztekből, érdekességnek jók
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. franc0
2013.01.14. 09:11
!!!

Nem teszünk sértő megjegyzést a másikra a fórumon!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. kray
2013.01.14. 09:17
Nekem is több, mint 1,5 éve megy az SSD-m és még mindig hibátlan állapotban van.
Nagyon ritka, hogy valakinél ténylegesen tönkremegy, de ha igen, akkor az még gari időn belül szokott.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. VikMorroHu...
2013.01.14. 09:44
ocsabi: Igen, de melyik HDD-re írsz 1235 óra alatt 432 TB-ot?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. bizsu17
2013.01.14. 11:15
Bár lazán kapcsolódik a témához, a 830-asommal (256GB) készítettem egy teljesítmény-összehasonlító ábrát. [LINK]Itt megnézhetitek
Mi a véleményetek?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. BaLee
2013.01.14. 16:17
Ajándék Win8-al megérte volna a 128-as Samsung 840, Win8 nélkül ugyanezen az áron már nagyon nem. Egyszerűen nem látszik a TLC technológiából származó árelőny. Jó 25-30%-al olcsóbban vagy ajándék Win8-al biztos emellett döntöttem volna, így másra esett a választásom.
Pedig a Samsung 830-as nagyon jó kis SSD volt remek áron.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. franc0 BaLee
2013.01.14. 16:22
Te olvasod is a kommenteket, vagy csak erre jártál és gondoltad ideböffentesz?

A 840-es jelenleg 24 ezer forint.
Mennyi is most a 830? Nem is kapható...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. TeeJay
2013.01.16. 15:56
atlaguser : pont hogy ezek a tesztek adnak némi infót a várható élettartamról mert itt olyan mértékű gyilkolást kapnak folyamatosan amit otthoni felhasználás során 10év alatt sem... ha egy Samsung 830 256GB-os SSD-t sikerült 6PB írással gyilkolni és még mindig ment akkor ha otthoni felhasználásban csak a negyedét bírja az is bődületesen sok...

a lényeg hogy látható felesleges sírni az SSD élettartama miatt mert normális használat során évtizedekig tartana lerohasztani a flasht benne és sokkal hamarabb fog a NYÁK vagy a vezérlő tönkremenni szerintem
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. TeeJay
2013.01.16. 16:01
ocsabi : mostanság amilyen gáz a merevlemez megbízhatóság szerintem lenne olyan ami pár óra után meghal... nekem konkrétan külső USB-s vinyóba volt 3x gyere mire kaptam végre egy Toshiba belsős vinyót és az már szépen teszi a dolgát másfél éve... 2,5" fronton főleg nagyon tré a helyzet, alig tudsz olyat találni amire azt mondanád ez tuti sokáig fogja bírni. fejhiba, hibás szektorok, kondíció rohamosan esik... legutóbb két laptoptan 2 WD vinyót cseréltem, mindkettő kb. így halt meg.
mindkettő helyére Toshiba került azóta lekopogom azok jól mennek (1tányéros 500gigás mq01abd050)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. rendesadam
2013.01.29. 11:24
TeeJay: pont ezek a tesztek nem adnak semmilyen infót a várható élettartamról, mert lehet, hogy normális használat (azaz ki- és bekapcsolgatás) mellett előfordulhat, hogy tized/század/ezred adatmennyiségnél megadja magát.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!