iPon Cikkek

Sandy Bridge processzorok tesztje

Dátum | 2011. 01. 19.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az Intel az idei CES előtt nem sokkal lerántotta a leplet második generációs Core sorozatú processzorairól, amelyek LGA-1155-ös processzorfoglalatba illeszkednek és a középkategóriától a csúcsig lefednek mindent. Az újdonságok az első generációs Core sorozatú processzorokhoz képest több szempontból is fejlődtek, hogy pontosan miben, azzal ezen az oldalon foglalkozunk.


Vágjunk is bele a dolgok közepébe, nézzük, hogy melyek a legfontosabb különbségek az első és a második generációs Core sorozatú processzorok között. A sort a fizikai különbségekkel indítjuk, majd áttérünk az architektúrával, illetve a lapkakészletekkel kapcsolatos eltérésekre is.

Az új processzorokhoz új processzorfoglalat jár

Az első nem éppen elhanyagolható változás az az, hogy a friss Sandy Bridge processzorok LGA-1156-os helyett immáron LGA-1155-ös tokozást használnak, ami azért fájó pont egy Lynnfield vagy Clarkdale processzortulajdonos számára, mert jelenlegi alaplapját mindenképpen le kell cserélnie, ha Sandy Bridge architektúrára épülő processzort szeretne vásárolni. Más kérdés, hogy átlagfelhasználói szemmel nézve nem biztos, hogy megéri váltani, de erre majd a cikk végén mindenképpen visszatérünk.

A kép bal oldalán a Core i5-2300 (Sandy Bridge), tőle jobbra pedig egy Core i5-760-as proceszor látható.
Az már tehát biztos, hogy az új processzorokhoz új alaplapra van szükség, de azért van egy jó hír is. Az LGA-1156-os és LGA-1155-ös processzorfoglalatok körül elhelyezett processzorhűtő-rögzítő furatok furatközéppontja megegyezik, tehát az új processzorhoz nyugodtan használhatjuk LGA-1155-ös processzorhűtőnket, persze nem árt figyelembe venni az adott CPU hűtőteljesítményét, nehogy baj legyen a későbbiekben az elégtelen hűtés miatt.

A kép bal oldalán a Core i5-2300 (Sandy Bridge), tőle jobbra pedig egy Core i5-760-as proceszor látható.

Kettő- és négymagos kiszerelésben kerülnek forgalomba az újdonságok, beépített videóvezérlővel

Első körben a négymagos változatok váltak elérhetővé, így most mi is ezekkel foglalkozunk. Lényeges újítás, hogy a Sandy Bridge processzorok esetében a grafikus vezérlő nem külön lapkán foglal helyet, ahogy azt láthattunk anno a kétmagos Nehalemeknél, ezúttal minden egy szilícium lapkán van: processzormagok, memóriavezérlő, IGP, PCI-E vezérlő.


A Core i5-ös és Core i7-es sorozatú Sandy Bridge processzorok nagyjából 995 millió tranzisztorból állnak, magfelületük pedig nagyjából 216 négyzetmilliméter. A processzorok 32 nm-es high-k metal gate gyártástechnológiával készülnek. Az Intel újdonságainak megfelülete kisebb, mint a 45 nm-es Intel Lynnfield és a szintén 45 nm-es gyártástechnológiával rendelkező AMD Deneb processzoroké, ami azért nagy szó, mert a Sandy Bridge egységek belsejében egy integrálv videóvezérlő - és még sok más - is helyet kap.

A processzorok számozása


Az új központi egységeknél a számozás is megváltozik valamennyire, de az alapok már ismerősek lehetnek. Egy-egy processzor neve az Intel Core szócskákat követően tartalmazza a processzor osztályát (i3, i5 vagy i7), amit egy négyjegyű szám követ. A korábbi modellek háromjegyű számozásával ellentétben a Sandy Bridge modellek négyjegyű száma mindig kettessel kezdődik, ami azt hivatott jelezni, hogy második generációs Core sorozatú egységekről van szó. A számozás egyértelműen alakul: minél nagyobb számot találunk a processzor nevében, annál előkelőbb helyen foglal helyet az egység a képzeletbeli ranglétrán és annál nagyobb teljesítményt várhatunk el tőle. A kategóriák olyanok mint a Nehalemeknél, az i3-as modellek kétmagos egységek lesznek HyperThreadinggel, de Turbo Boost nélkül. Az i5-ös kétmagosok már megkapják a Turbo Boost-ot is, akárcsak négymagos társaik, ám utóbbiaknál le van tiltva a HT (hasonlóan a Core i5-7xx szériához). A dobogó legfelső fokán most is a Core i7-es processzorok állnak, amik mind négymagosak és képesek profitálni a Turbo Boost és a Hyperthreading nyújtotta előnyökből is. Korábbi hírünk tartalmazza a 29 darab új processzor pontos specifikációit is, amiből kiderül, hogy mire is számíthatunk az újdonságokkal kapcsolatban.

A processzor nevének végén opcionálisan egy betűjelzés is taláható. Amennyiben ez egy "K" betű, akkor szorzózár-mentes processzorról van szó, amelynél a CPU szorzóját 16x-os értéktől 57x-es értékig szabadon állíthatjuk. A következő lehetséges jelölés a "T", amit az energiatakarékos modellek kiváltságának tekinthetünk, hasonlóan az "S"-hez. Előbbibe csak maximum 45W-os processzorok férnek bele, amiknél az IGP órajelét is csökkentették, míg utóbbiak csak "simán" energiatakarékos modellek.

Nagyfokú rendszerintegráció

A processzormagok és az IGP mellett PCI Express 2.0-s vezérlő (16 csatorna) és memóriavezérlő is helyet kap a processzor tokozásán belül, azaz a Sandy Brige esetében nagyfogú integrációról beszélhetünk. Az egyes összetevők processzor tokozásán belülre történő integrációjával sokkal kompaktabb rendszerek születhetnek, ezzel együtt a platform energiafelhasználása is alacsonyabb lehet, sőt, ez az integráció az összteljesítményre is jótékonyan hat, ugyanis az egyes összetevők közötti kommunikáció hatékonyabbá és gyorsabbá válik.


A memóriavezérlő esetében hivatalosan DDR3-1333 MHz-es (egyes mobil egységeknél DDR3-1600 MHz-es), kétcsatornás memóriatámogatás kiaknázására van lehetőség, a maximálisan engedélyezett üzemi memória feszültség pedig a korábbi 1,65V helyett most már 1,5V lett. Ennél magasabb feszültség alkalmazása esetén károsodhat a processzor memória vezérlője, ezt nagyon fontos észben tartani.

A hivatalosan támogatott memória órajeleknél magasabb órajel is beállítható, legalábbis a P67-es lapkakészlettel ellátott alaplapoknál. A H67-es modelleknél DDR3-1333 MHz-es memória órajelnél magasabb alkalmazására nincs lehetőség, kivéve, ha emeljük a BCLK órajelet, ami nagyjából annyit ér, mint halottnak a csók. Hogy miért? Ezt pár bekezdéssel lejjebb elmondjuk.

Turbo Boost 2.0

Az új processzorok esetében a gyártó természetesen nem mondott le a Turbo Boost technológiáról sem: elkészült az eljárás 2.0-s változata, amely elődjénél sokkal komplexebben és hatékonyabban működik. A Turbo Boost 2.0 esetében a technológia lelkét képező algoritmus a korábbinál magasabb órajelek elérését teszi lehetővé Turbo Boost módban és rövid ideig – különböző tényezők figyelembevételével – azt is megengedi, hogy a processzor a névleges TDP-jét túllépje a maximális teljesítmény érdekében. Amennyiben az üresjáratban ketyegő Sandy Bridge rendszeren elindítunk egy alkalmazást, akkor a Turbo Boost 2.0 technológia jóvoltából a processzor egy ideig a névleges TDP értékét túllépi, így extra sebességre tehetünk szert mindaddig, míg a magok hőmérséklete el nem éri az előre meghatározott szintet, ekkor ugyanis a chip védelme érdekében a rendszer visszaveszi a korábban alkalmazott órajelet, hogy a processzor ismét „beleférjen” a meghatározott TDP keretbe és a magok visszahűljenek.


A technológia előnye, hogy azok az alkalmazások, amelyek rövid ideig helyeznek a rendszer vállára extrém terhelést, még tovább gyorsulnak, de a hosszabb feladatok elvégzésénél nem lesz látványos javulás. A Turbo Boost 2.0 esetében az IGP órajelének növelésére is lehetőség van, amennyiben a processzormagok nem maximális kihasználtság mellett üzemelnek, azaz a TDP keret lehetőséget ad az IGP órajelének növelésére.

A Turbo Boost 2.0 mellett természetesen a Hyper-Threading eljárás is helyet kap a Sandy Bridge processzorokban, így minden mag több szálon tud dolgozni, de most is lesznek olyan, olcsóbb modellek, amikben ezt a szolgáltatást letiltják.

Frissülő architektúra, AVX utasításkészlet

A Sandy Bridge processzorok esetében elég jelentős változtatásokat eszközöltek a mérnökök, sok apróságot a nulláról építettek fel, nem az előző architektúrát alapul véve. Erre többek között az új AVX utasításkészlet miatt volt szükség, ami az eddigi SSE feldolgozókhoz képest már dupla szélességgel rendelkezik: 128 vs. 256 bit. Ezzel még nagyobb párhuzamosításra nyílik lehetőség, ami az olyan programokban amik használják majd az új utasításkészletet, akár dupla sebességet is jelenthet.

A gyorsítótárak mérete változatlan, de megjelent egy régi-új cache is, amibe a már dekódolt mikro-utasítások kerülnek, így tehermentesítve az utasításfeldolgozás első szakaszát. Továbbfejlesztették az elágazásbecslés hatékonyságát is, ami mivel eddig is 90% felett volt, nem hordoz jelentős gyorsulást, de minden apróság számít. A Sandy Bridge-ok esetében a betöltő (load) és a tároló (store) egységek szimmetrikusak, ami annyit jelent, hogy a processzor nem csak egy, hanem egyszerre két 128-bites load vagy store utasítás kezelésére képes, természetesen órajelenként.

A némileg megnövelt sebesség, az AVX, stb. elég nagy belső sávszélességet kíván, így most már egy gyűrű típusú belső kapcsolata van a legújabb generációnak, amiben minden "megálló" (mag) 96GB/s-os sebességgel tud küldeni és fogadni adatot, így a teljes gyűrű sebessége a magok számától függ.

Megújult az Intel HD Graphics

Az Intel mérnökei komoly fejlesztéseket végeztek a Sandy Bridge processzorok integrált videó vezérlőjén is annak érdekében, hogy az egység még versenyképesebb lehessen, és így az átlagfelhasználók számára az előző generációs megoldásoknál még vonzóbbá válhasson. A gyártó az új processzorok esetében kétféle Intel HD Graphics egységet kínál: az Intel HD Graphics 3000-es modell két shader tömbbel rendelkezik, amelyek egyenként hat, azaz összesen 12 shadert kínálnak a rendszer számára, míg az Intel HD Graphics 2000-es sorozatú megoldás esetében az egyik shader tömböt deaktiválják, így a rendszer összesen 6 shaderrel gazdálkodhat majd. A gyártó a HD Graphics shadereit kissé átalakította, így az új Intel HD Graphics IGP-k a korábbinál akár kétszer nagyobb számítási teljesítmény elérésére is képesek, hála a nyolcutas vektorfeldolgozóknak.

A DirectX 10.1-es és OpenGL 3.0-s támogatással érkező újdonságok esetében fontos újítás, hogy az InTru 3D technológiának köszönhetően a rendszer most már Blu-ray 3D támogatással is bír. A technológia kiaknázásához természetesen H67-es lapkakészlettel ellátott alaplap kell, hiszen a P67-es megoldásokkal szemben a H67-es termékek tartalmaznak FDI-t (Flexible Display Interface) is, ami az alaplap D-Sub/DVI/HDMI/DisplayPort videó kimeneteit összekapcsolja az IGP-vel. Az IGP esetében jelenleg tény, hogy nem támogatja az OpenCL, a DirectCompute és az OpenGL ES 2.0-s technológiákat, de ezek többségének támogatását a későbbiek folyamán igény esetén felveheti a gyártó a repertoárba. Ez utóbbit természetesen driverfrissítéssel tudja majd megoldani a vállalat, ha akarja.


A másik fontos újítás a Quick Sync Video névre hallgat és tulajdonképpen nem kínál mást, mint hardveres videó transzkódolást.  A Quick Sync technológiát egy dedikált hardveregység biztosítja. A technológia jóvoltából gyorsabban átkódolhatják majd a felhasználók különböző videóikat egyik formátumból a másikba, de eközben némi minőségromlásra esetenként számítaniuk kell, mint az a hasonló elven működő videó kódoló technológiák esetében már megszokott. A Quick Sync Video átlagfelhasználók számára, gyors videó kódoláshoz tökéletes megoldás lesz és a hírek szerint több neves gyártó is kínál majd szoftvereket a funkció kiaknázásához.

Az új Intel HD Graphics IGP természetesen a különböző videó formátumok hardveres gyorsítás mellett történő lejátszására is képes lesz.

A tuning kérdése

Az Intel az új lapkakészletek esetében egy jelentős változtatást eszközölt, amellyel tulajdonképpen rendesen keresztbe tett a tuning szerelmeseinek. Az órajeleket egyetlen, a PCH belsejében elhelyezett órajel generátor állítja elő, így az órajel módosítása hatással van a SATA vezérlőtől a PCIe vezérlőn át a Sandy Bridge processzor alap órajeléig minden órajelre, ez pedig teljesen aláássa a sikeres tuning lehetőségét.

A Sandy Bridge processzorok 100 MHz-es alap órajelének módosításával az említett összetevők órajelei is növekednek, így 103-105 MHz-nél nagyobb órajel emelésre nem igazán van mód, igaz, néhol 110 MHz körüli eredményekről is lehet olvasni, de ez még mindig siralmas eredmény ha a processzor órajelét nézzük. A legnagyobb „tuning”, amiről eddig hallottunk, egészen pontosan 115 MHz-es volt. Vegyünk alapul egy Core i7-2600-as processzort. Ha a 100 MHz-es BCLK órajelet 105 MHz-re emeljük, akkor a processzor órajele „félelmetes" mértékben, 3,4 GHz-ről egészen 3,57 GHz-ig növekszik, azaz tulajdonképpen nem is beszélhetünk igazi tuningról.


Az egyetlen épkézláb lehetőség - a Turbo Boost órajel emelésén kívül, ahogy azt a fenti dia is mutatja - az, hogy beszerzünk egy „K” sorozatú Sandy Bridge processzort, amelynél a processzor szorzóját könnyedén tudjuk felfelé módosítani, így alaplaptól függően már van esélyünk némi tuningra, sőt, akár még komolyabb órajel-emelés is sikerülhet, ahogy a fenti ábra mutatja.

Fontos újítás, hogy nem csak a processzor szorzóját és magfeszültségét kell emelnünk, hanem a TDP korlátot is feljebb kell emelni annak érdekében, hogy sikerrel járjunk. Ugyanez a megállapítás akkor is igaz, ha nem szorzózár-mentes processzort próbálunk tuningolni, hanem a Turbo Boost 2.0 órajelét módosítjuk.

Jönnek az új lapkakészletek is

MIvel fentebb már említettük, hogy a friss processzorok új tokozással érkeznek, így nem lehet túl nagy meglepetés, hogy az új CPU foglalathoz új lapkakészletek is tartoznak. Az Intel a Sandy Bridge processzorok és a hozzájuk tartozó lapkakészletek bejelentésekor összesen 29 darab processzort és tízféle lapkakészletet mutatott be. A lapkakészletek közül számunkra most kettő lesz fontos: az egyik a P67, a másik a H67.

P67 és H67: ők már elérhetőek


A hatos sorozatú lapkakészletek – amelyek egyébként a Sugar Bay platform alapjául szolgálnak – számos fontos újítást tartalmaznak ötös sorozatú elődeikhez képest: mostantól nem 2,5 Gbps-os, hanem 5 Gbps-os, PCI Express 2.0-s csatornákat kapunk, amik jótékonyan hatnak majd mind az USB 3.0-s, mind pedig az extra SATA 6 Gbps-os portok sebességére, a külső vezérlő chipek ugyanis kétszer akkora sávszélesség felett rendelkezhetnek majd, mind eddig. Az új lapkakészletek közül a H67-es alaplapok egyetlen x16-os, míg P67-es társaik egyetlen x16-os vagy két x8-as sávszélességgel működő PCI Express 2.0 x16-os portot kínálnak majd a felhasználók számára, ahogy az a blokkdiagramon is látszik. Utóbbinál, vagyis a P67-nél ennek köszönhetően mind az SLI, mind pedig a Crossfire multi-GPU technológia alkalmazására lehetőség nyílik a megfelelő alaplapokon.

A 16 PCIe 2.0-s szállal rendelkező vezérlő persze a processzorban van, de szétválasztani két x8-asra csak a P67 esetében lehet. A két lapkakészlet között további fontos különbség a már fent említett FDI is, ami a processzorban elhelyezett IGP kihasználásához kell: a H67 esetében rendelkezésre áll az FDI link, azaz működésre fogható az IGP, a P67-es alaplapoknál viszont nem.


A két lapkakészlet a fent említett fontos különbségektől eltekintve nagyjából azonos lesz. Mindkettő rendelkezik HD audió vezérlővel, Gigabites Ethernet vezérlővel, valamint kínálnak SATA 6 Gbps-os és 3 Gbps-os portokat és USB 2.0-s csatlakozókat is. Natív USB 3.0-s támogatás természetesen ezúttal sincs

A hatos sorozatú lapkakészletek természetesen a mobil szegmensben is feltűnnek, ahol a Huron River platform részeként lesznek jelen. A platform a friss lapkakészletek mellett új vezeték nélküli vezérlőkkel és a fentebb már bemutatott Sandy Bridge alapú mobil processzorokkal alkot majd komplett, teljes értékű rendszert.

Z68: a jövő zenéje

A korábbi hírek alapján már az is tudható, hogy a nem is oly távoli jövőben érkezik a Z68-as lapkakészlet is, ami tulajdonképpen nem lesz más, mint egy FDI linkkel ellátott P67-es megoldás. A Z68 esetében a P67 minden kedvező tulajdonsága elérhető lesz, de vele ellentétben már a H67-ről ismert FDI link is rendelkezésre áll majd, vagyis a Z68-asok képesek lesznek a Sandy Bridge processzorban elhelyezett IGP kiaknázására. A lapkakészlet egyfajta SSD Caching funkciót is kínál, amely most úgy tűnik, hogy SSD-ből és HDD-ből álló hibrid rendszerek alapjául szolgálhat. A technologiát a Rapid Storage driver 10.5-ös verziója támogatja majd először és a hírek szerint abban rejlik majd a lényege, hogy egy SSD meghajtót és egy HDD-t egy nagy meghajtóvá alakíthat majd a rendszer és az adatmozgás hatékony irányításával megpróbálja kihasználni mindkét adattároló előnyeit.

A Z68-as lapkakészlet az idei év második negyedévében érkezik. Az egyelőre nem világos, hogy a 10.5-ös Rapid Storage driver érkezésével a fent említett technológia elérhető lesz-e a P67-es és H67-es alaplapoknál is, de rövidesen kiderül.

Jön az X68 is, persze nem LGA-1155-ös processzorfoglalattal.

Ha már szóba került a jövő, akkor azt sem szabad elfelejteni, hogy az idei év harmadik negyedévének végén vagy negyedik negyedévében jön az LGA-1366-os processzorfoglalat utódja is, amely LGA-2011 néven válik majd ismertté. A friss processzorfoglalathoz az X68-as lapkakészlet tartozik majd, mint arról egyik korábbi hírünkben már beszámoltunk.

A rövidnek éppen nem nevezhető bevezető után nézzük, pontosan milyen processzorokkal fogjuk összeereszteni az Intel legújabb büszkeségeit.

A megmérettetés folyamán az alábbi összetevőket használtuk. Minden esetben az elérhető legfrissebb BIOS-t és az elérhető legfrissebb drivereket hívtuk segítségül, hogy naprakész eredmények születhessenek.

Alaplapok:

Processzorok:

Memória:
2 x 2 GB Patriot DDR3-1600 MHz (CL9-9-9-24, 2T);
3X 2 GB Kingmax Hercules DDR3-1600 MHz (CL9-9-9-24, 2T);

A memória modulok a H67 teszt alkalmával 1333 MHz-es órajelen üzemeltek. A Core i5-760-as processzor esetében a P7H55-ös alaplapban a modulok friss BIOS mellett is csak DDR3-1333 MHz-es órajelen voltak hajlandóak elindulni, a Core i7-860-as modell esetében azonban már a DDR3-1600 MHz-es órajel is választható volt. A P67-es alaplapoknál és a Phenom processzoroknál minden esetben DDR3-1600 MHz-en, CL9-9-9-24 2T időzítéssel működtek a modulok.

Videokártya: GeForce GTX 470
Merevlemez: Western Digital 160 GB (SATA 3 Gbps)
Optikai meghajtó: NEC DVD ROM
Tápegység: Chieftec 850W
Operációs rendszer: Windows 7 Home Premium x64
Videokártya driver: GeForce 260.99

 

Az alábbiakban pár népszerű tesztalkalmazás segítségével próbáljuk megvizsgálni, hogy milyen teljesítménykülönbséget kínálnak az új Core sorozatú processzorok első generációs társaikhoz és a rivális AMD két népszerű processzorához képest.

AIDA 64





































Az AIDA tesztprogramja korábban a Sandy Bridge tesztrendszeren számtalan alkalommal kifagyott, ám a legfrissebb béta változatok már stabilak, így lehetőségünk volt ezzel is mérni. A fenti táblázatból jól látszik, hogy memória vezérlő milyen szép fejlődésen ment keresztül. A CPU Queen eredmények már kissé érdekesebbek: it a Core i5-2300-as modellt többen is elverik, de a Core i7-2600K derekasan állja a sarat. A PhotoWorx teszt, amely a memória alrendszert és a processzort is igénybeveszi, már rendet tesz a mezőnyben. Összességében elég vegyesre sikeredett a kép. A CPU AES teszt alkalmával a második generációs Core sorozatuk kriptografikus motorja elég szép eredményt mutat fel, de ez nem meglepő, hiszen hasonlót már a Clarkdale és Arrandale processzorok esetében is láthattunk, amelyek szintén rendelkeztek hardveres AES gyorsítással.


Sisoft Sandra

A Sisoft Sandra legfrissebb kiadásának segítségével a processzorok multimédiás és aritmetikai teljesítményét vizsgáljuk, valamint megnézzük azt is, hogy a rendszer mekkora memória sávszélességgel gazdálkodik. Az alábbi diagramok segítségével a memória késleltetéssel kapcsolatban és az adattitkosítási teljesítménnyel kapcsolatban is információkhoz lehet jutni.


















A multimédiás- és a számítási teljesítmény vizsgálatakor egy kissé felborult a papírforma. Odáig rendben van, hogy a multimédiás teszt alkalmával a Core i7-2600K végzett az első helyen, de rögtön mögötte már a Core i7-860-as modell futott be, míg őt pici lemaradással a Core i7-920 követi. A Core i3-2300-as processzor körülbelül a Core i5-750-nel van egy szinten, ami ugyanúgy HT nélküli és alapórajele is 2,8GHz. A számítási teljesítményt vizsgáló tesztben az architektúra apró változtatásai miatt azért már képes legyőzni elődjét az új Core i5, és a hatmagos Phenom is előkelőbb helyen végez.


















Memória sávszélesség tekintetében cseppet sem meglepő, hogy a háromcsatornás beépített memóriavezérlővel ellátott Core i7-920 vitte a pálmát, viszont mögötte felsorakoznak a második generációs Core sorozatú processzorok is, amelyek között szinte csak minimális különbség mutatkozik. Memória késleltetés tekintetében az első három helyezett ugyanaz, ám a Core i7-920 itt már csak a második helyet tudja elcsípni, ugyanis beelőzi őt a Core i7-2600K.


















Az adattitkosítási sebesség ellenőrzésekor a második generációs Core sorozatú processzorok csúnyán elhúztak a mezőnyből, ugyanis ők külön célhardvert alkalmaznak a feladat teljesítéséhez, így komoly előnyben vannak vetélytársaikkal szemben. Hasonló hardveres egységet a Clarkdale modellek is alkalmaztak. Az SHA256-os teszt alkalmával ismét felborul a rend, de az első helyezett továbbra is a Core i7-2600K marad. A Core i5-760, a Core i7-860 és a Phenom II X6 1055T nagyot domborít ebben a tesztben és megelőzik a Core i7-920-as processzort, méghozzá látványosan.

wPrime

A következő alany a wPrime, amellyel kétféle tesztet is lefuttattunk.





















A Core i7-2600k ellentmondást nem tűrve első helyen végez, a második helyre pedig egyik tesztben a Core i5-2300 esett be, a másik tesztben pedig a Core i7-920 került a dobogó második fokára. Érdekes, hogy mennyire közel helyezkedik el egymáshoz a Core i7-920 és a Core i5-2300-as modell teljesítménye. A mezőny többi résztvevője hozza a tőle elvárható szintet, így rájuk most nem térünk ki.

HyperPI

A HyperPI a SuperPI Mod köré épül és PI értékének számolásával terheli a processzort, méghozzá elég tisztességesen.


Ahogy az a táblázatból is látszik, itt már valami egészen megmagyarázhatatlan sorrend alakult ki a versenyzők között. Érdekes lesz látni, hogy a valós alkalmazások mely diagramokhoz lesznek közelebb.

CineBench R10 és R11,5

A népszerű renderelő tesztprogram, azaz a CineBench esetében mind az R10-es, mind pedig az R11,5-ös kiadást lefuttattuk. Utóbbiban a külön helyet foglaló OpenGL tesztekre is szakítottunk időt. Az egyes tesztek alkalmával kapott eredményeket az alábbi diagramok tartalmazzák:


A második generációs Core sorozatú processzorok magabiztosan vezetik a mezőnyt, igaz, a Core i7-920-as modell a Core i5-2300-as processzortól csak minimálisan marad le.



























Az R11,5-ös változatnál a CPU teszteknél teljes mértékben felborul a korábbi papírforma. A Core i5-2300-as modellt nem csak a Core i7-920, hanem a Core i7-860 és a Phenom II X6 1055T is megelőzi, a több mag és a HT egyértelmű előnyt jelent. Az első helyen természetesen a Core i7-2600K foglal helyet. Az OpenGL teszt alkalmával visszaáll a rend és az R10-es változatból már ismerős sorrend alakul ki ismét, legalábbis az első három helyen.

Adobe Premiere Pro CS4 és Encoder CS4

Az Adobe Premiere Pro CS4 segítségével arra próbáljuk megtalálni a választ, hogy videó vágással, illetve rendereléssel kapcsolatos munkák alkalmával mennyire vannak elemükben az új processzorok és teljesítményük pontosan hol helyezkedik el a rivális megoldásaihoz és az előző generációs Core sorozatú processzorokhoz képest.





















A videó renderelésnél a Core i7-920-as modell meglepő módon a második helyen végzett, az első pedig természetesen a Core i7-2600K lett. A harmadik helyre a Core i7-860 futott be, míg a Core i5-2300-as modell csak a negyedik helyet tudta elcsípni. A Phenom II X6 1055T esetében a plusz két processzormagból származó előnyt nem sikerült kiaknázni, így ez a CPU csak az ötödik helyre futott be. A videó kódolással kapcsolatos tesztben az első négy helyen nem történt változás, viszont az ötödik helyről ezúttal letaszította a Core i5-760-as modell a Phenom II X6 1055T-t.

Lényeg a lényeg: az új Core sorozatú processzorok félelmetesen gyorsak.

MediaShow Espresso

A MediaShow Espresso esetében a 6.0-s verzióval futottak le a tesztek, amely még nem támogatja az Intel Quick Sync technológiáját. A későbbiekben egy nagy IGP teszt keretén belül még visszatérünk erre a kérdésre, valamint a játékokkal kapcsolatos tesztekből is többet nézünk majd meg, jóval több platformon, mint a jelenlegi tesztben.





















A processzor nyers erejére támaszkodó teszt alkalmával a Core i7-2600k magabiztosan őrizte vezető pozícióját, ám mögötte már történtek érdekes események. A második helyet ezúttal a Core i7-860 foglalta el, mögötte pedig némileg lemaradva a Core i7-920-as modell lett a harmadik. A negyedik helyre a Phenom II X6 1055T futott be, míg az ötödik helyen a Core i5-2300-as processzort találjuk. Mivel a tesztkonfigurációban egy GeForce GTX 470-es videokártya helyezkedett el, így megnéztük, hogy mi történik, ha a hardveres videó kódolást bekapcsoljuk.

Az első helyezett nem változott, viszont mögé megérkezett a Core i5-2300-as modell. A harmadik és negyedik helyen a Core i7-860 és a Core i7-920 helyezkedett el, köztük szinte alig volt különbség. Az ötödik, szintén minimális lemaradással, a Phenom II X6-1055T lett.

WinRAR 3.63 x64

A WinRAR esetében szokás szerint kétféle módszerrel teszteltünk. Első körben megnéztük, hogy az adott konfigurációra milyen eredményt ad a szoftver beépített tesztelő modulja, majd utána betömörítettük egy nagyobb könyvtár teljes tartalmát úgy, hogy mértük a feladat végrehajtásához szükséges időt. Ha a papírforma ennél a tesztnél is marad, akkor érdekes eredményeknek lehetünk szemtanúi. Íme:


A beépített tesztelő modul és a valóság között most van némi különbség. A Core i7-2600k szokás szerint az első helyen végzett mindkét tesztben, ezzel nincs is baj.  A Core i7-920-as és a Core i5-2300-as processzor között már vannak különbségek: a beépített teszt alkalmával a Core i7-920 bizonyult jobbnak, de a valós körülmények alatt felmutatott teljesítmény a Core i5-2300 esetében volt jobb.

PCMark Vantage

A Futuremark PCMark sorozatának legújabb tagjábal a teljes rendszer teljesítményét vizsgáltuk, de egy-egy fontosabb részeredményt is táblázatba foglaltunk, hogy jobban tudjuk szemléltetni a processzorok közötti különbségeket.



































Ahogy az a fenti diagramokon is látszik, a PCMark Vantage tesztjeinek többségében a két új, második generációs Core sorozatú processzor végzett az élen. Kivételt a játék teszt képes, ahol a második helyet nem a Core i5-2300-as modell foglalja el, hanem a Core i7-920, míg a harmadik helyen a Core i7-860 esett be. A Core i5-2300 csak negyedik. A Core i7-860 és a Core i7-920 között is folyik a küzdelem: egyik tesztben ez, másikban az a jobb. Gyakorlatilag a teszt során csak az utolsó három helyezett végzett fixen mindig ugyanabban a pozícióban.

Reméljük, a következő oldalakon ennél azért egyértelműbb képet sikerül kialakítani.

3DMark Vantage

A 3DMark Vantage CPU tesztje egész jól skálázódik, még ha nem is egyenesen arányosan a magok számával.


Az egyes processzorok nagyon szépen "rangsorba állnak". Processzorteljesítmény tekintetében itt már egy kicsit lemarad a Core i7-920 mögött a Core i5-2300-as modell, viszont a Core i7-2600K ezúttal is szépen leiskoláza a mezőnyt. Ennyit számít a friss architektúra, a HT támogatás, valamint a 3400 MHz és 3800 MHz között elhelyezkedő órajel, ami a terhelés függvényében változik. A GPU-t a tesztben szereplő Intel processzorok szépen ki tudják hajtani, de összességében az AMD CPU-val szerelt tesztrendszereknek sincs oka szégyenkezésre. A hatmagos Phenom II X6 1055T esetében a plusz két mag látszólag nagyon-nagyon keveset jelent a végeredménynél.

Játék tesztek

A játéktesztek alkalmával egy GeForce GTX 470-es videokártya segítségével vizsgáltuk meg a mezőny teljesítményét, de természetesen az integrált videó vezérlőket is munkára fogjuk majd, hogy kiderüljön: vajon mit tud az Intel HD Graphics 3000 az elődjéhez és a 880G-hez képest? Annak érdekében, hogy egy 890GX lapkakészlet integrált videó vezérlőjének teljesítményét is be tudjuk mutatni, a 880G IGP-jének magórajelét 700 MHz-re emeltük. No, de mielőtt még az IGP tesztekre kerülne a sor, nézzük meg, hogy GeForce GTX 470-es videokártya alalmazásakor mire mennek egymással a processzorok.































 























A tesztek során fölényes győzelmet arattak a második generációs Core sorozatú processzorok, igaz, a Core i5-2300-as modell és a Core i7-920-as processzor között néhol csak alig-alig volt különbség, de a zászló egyetlen esetet kivéve – a Far Cry 2 1680 x 1050-es felbontásban futó Action tesztje – gyakorlatilag mindig a Core i5-2300-asnak állt. Furcsa látni, hogy a felsőkategóriába szánt Core i7-920-as egységet egy második generációs, i5-ös családba tartozó négymagos processzor néhol így el tudja verni.

Amit fontos kiemelni, hogy ezeknél a teszteknél eléggé szélsőséges beállításokat alkalmazunk, amik nem képesek igazán megfogni a videókártyát, direkt azért, hogy a processzorok közötti különbséget tudjuk megmutatni. Valós felhasználás során messze nincsenek ekkora különbségek a mezőnyben, általában a VGA fogy ki hamarabb a szuflából magas minőségi beállítások mellett.

IGP tesztek

Mivel a második generációs Core processzorok egy teljesen átdolgozott, a korábbinál sokkal ütőképesebb integrált videó vezérlőt tartalmaznak, így a nagy IGP teszt előtt néhány kisebb tesztet is lefuttattunk, hogy nagyjából meg tudjuk mutatni, mire képes az újdonság. 890GX lapkakészlettel ellátott alaplap nem állt rendelkezésre, de egy 880G-ből azért sikerült némi tuning segítségével 890GX IGP-t előállítani, ami azért volt egyszerű, mert kettőjük között csak órajelben van különbség (560 vs. 700 MHz). Egy első generációs Intel HD Graphics videó vezérlőt is hozzácsaptunk a teszthez, hogy jól látszódjon, mennyit javult a második generációs megoldás.





































Az Intel HD Graphics 3000 félelmetesen jóra sikeredett, amit a Turbo 2.0-s változatának is köszönhet, hiszen a Core i7 esetében az akár 1350MHz-re is képes megemelni az órajelét. Ezáltal az új HD Graphics egy teljesen új szintet képvisel az integrált VGA-k között, amíg nem érkezik meg az AMD válasza, addig egyértelműen ezek a leggyorsabb megoldások.

A rendszerek fogyasztása

Szokásunkhoz híven ezúttal is többféle állapotban mértük le a különböző processzorokkal szerelt rendszer fogyasztását. A lenti táblázatban található értékek a monitor fogyasztását ezúttal sem tartalmazzák.


Fogyasztás tekintetében valóban nem állnak rosszul az új Sandy Bridge sorozatú processzorok. CineBench terhelés alkalmával kevesebbet fogyasztottak, mint a Core i5-760-as és Core i7-860-as modellek, sőt, üresjáratban is jobbak elődeiknél, tehát az energiamendzsmentre egy rossz szavunk sem lehet. A 3D-s terheléssel kapcsolatos teszt alkalmával már elvész az előny, itt ugyanis többet fogyasztott mind a Core i5-2300-as processzorral, mind pedig a Core i7-2600k modellel szerelt konfiguráció, mint az első generációs Core sorozatú CPU-kat tartalmazó tesztrendszerek, de nem számottevően, a legrégebbi Core i7-920 pedig messze a legtöbbet fogyasztotta.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy az integrált videó vezérlő használatakor pontosan mekkora fogyasztás mellett tud üzemelni a H67-es alaplap és az Intel Core i7-2600K processzor. A mért eredményeket a rendelkezésre álló Phenom II X4 925-ös processzorból és 880G lapkakészletből álló konfiguráció fogyasztási eredményeivel hasonlítottuk össze. Az így készített táblázat az alábbiakban tekinthető meg:


Az második generációs Core processzor és a H67-es alaplap üresjáratban félelmetesen alacsony fogyasztás mellett üzemel, ahogy az a fenti diagramból is kiderül. A rendszer Far Cry 2 alatt alig fogyaszt többet, mint a Phenom II X4 925+880G kombó üresjáratban, ám CineBench alatt azért megjön az étvágya az Intel friss platformjának. Az eredmények még így is nagyon szépek.

Némi tuning

A tuninggal kapcsolatos próbálkozások alkalmával megvizsgáltuk, hogy a BCLK órajel emelésével pontosan meddig lehet eljutni, de ez a kísérlet hamar kudarcba fulladt, ugyanis a ASUS P8P67 Deluxe alaplap a korábbi híreknek megfelelően valóban nem volt hajlandó 103 MHz-nél magasabb BCLK órajelen elindulni, ami tuning szempontjából igen jelentéktelen eredménynek minősül. Sajnos ez már senkit sem érhet meglepetésként, aki követi a híreket, illetve azt sem, aki elolvasta a cikk bevezetőjét.

Szerencsére így sem kellett lemondanunk a tuning lehetőségéről. Az Intel jóvoltából egy Core i7-2600k processzor segítségével is próbát tehettünk, ami azért  jó, mert "K"-s processzorról lévén szó, állítható a CPU szorzója. Tulajdonképpen ez, vagyis egy "K"-s jelöléssel ellátott, szorzózár-mentes processzor beszerzése az egyetlen lehetősége annak, aki Sandy Bridge platformon tuningolni szeretne. A processzort első körben alap feszültség segítségével próbáltuk tuningolni, így 4200 MHz-ig jutottunk úgy, hogy a TDP érték növelésével a Turbo Boost 2.0-s támogatás is működött. Mivel ezzel az eredménnyel nem voltunk elégedettek, így a BIOS-ban a processzor magfeszültségét 1,2V-ról 1,28V-ra emeltük, illetve azt is beállítottuk, hogy a Turbo Boost 2.0-s technológia aktiválódásakor a magfeszültség további 0,26V-tal emelkedjen. Természetesen a TDP korlátot a siker érdekében még feljebb tornáztuk. A rendszer elindult, ráadásul tökéletesen stabilan üzemelt, de az egyes tesztek alapján a legfrissebb CPU-Z arról számolt be, hogy a Turbo Boost 2.0-s technológia bizony nem akar működni.


No, sebaj, a 4,6 GHz-es órajel már önmagában is bőven elég volt, ugyanis a processzor ekkora órajelen már nagyon komoly teljesítményt tud felmutatni.

 Néhány teszt a tuningolt processzorral.
A fent említett eredmények szinte magukért beszélnek. Komolyabb hűtésre egyébként nem lett volna szükség, ugyanis a hatalmas Scythe hűtő tökéletesen megbirkózott a processzor hűtésével, még magasabb terhelés hatására sem emelkedett vészesebb magasságokba a CPU hőfoka. Tulajdonképpen tuningolt állapotban végig 50 Celsius fok alatti értéket mértünk. Az energiagazdálkodással kapcsolatos szolgáltatások folyamatosan be voltak kapcsolva.

A Sandy Bridge processzorokban - ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja - egész jó tuningpotenciál lakozik. Azt azonban ne felejtsük el, hogy komolyabb tuningra csak szorzózár-mentes processzor alkalmazásával van lehetőség.

Az Intel a második generációs Core sorozatú processzorokkal megint nagyot alkotott. A termékek elődeiknél valóban nagyobb teljesítményt, üresjáratban kisebb fogyasztást és sokkal erősebb integrált videó vezérlőt nyújtanak, utóbbi főleg a mobil szegmensben nagy fegyvertény lehet. Az új processzorok a teszt folyamán meggyőző teljesítményt mutattak fel: nem csak a Core i7-2600K, de a Core i5-2300-as processzor is elverte a korábban oly népszerű Core i7-920-as modellt, igaz, utóbbi esetben azért nem volt teljesen egyértelmű a helyzet, mivel hol ez a processzor volt jobb, hol az, viszont a Core i7-2600K elsőségét nem lehet megkérdőjelezni.

A kezdő alaplapkínálattal nemsokára részletesen is foglalkozunk majd, addig is csak az alapokat érdemes észben tartani. Amennyiben egy átlag asztali PC-t szeretnénk összerakni, amelynél nem szempont az integrált videó vezérlő használata, akkor mindenképpen P67-ben érdemes gondolkodni. A P67-es alaplapok SLI vagy Crossfire rendszer építéséhez is alkalmazhatóak, H67-es társaik viszont nem. A H67-es alaplapokat inkább kompakt asztali konfigurációk és HTPC konfigurációk építésekor érdemesebb választani, ugyanis segítségükkel az Intel HD Graphics 2000-es, illetve 3000-es videó vezérlőben rejlő lehetőségek is kiaknázhatóak, hála az FDI linknek. A HTPC építők esetében rossz hír, hogy az Intel második generációs Intel HD Graphics videó vezérlői a 23,976 FPS-es tartalmakkal nem tudnak zökkenőmentesen megbirkózni, de ez a probléma a hírek szerint szoftveres eredetű, így van remény rá, hogy a közeljövőben orvosolják. A H67 esetében az IGP órajele szabadon állítható, így akár némi IGP tuningra is van lehetőség. Fontos azonban megemlíteni azt is, hogy a H67 esetében DDR3-1333 MHz-es memóriatámogatás áll rendelkezésre és a nálunk járt alaplapoknál nem is volt hajlandó ennél magasabb órajelen üzemelni a teszthez használt DDR3-1600 MHz-es modulpáros. A P67 esetében ilyen megkötés természetesen nincs.


A megfelelő processzor kiválasztásánál először el kell döntenünk, hogy akarunk-e tuningolni vagy sem. Ha akarunk, akkor csak "K"-s sorozatú processzort érdemes választani, ha nem szempont a tuning, akkor bármelyik egység jó. A tesztben szereplő Core i5-2300-as CPU 50000 forint körüli, míg Core i7-2600K-s társa 85000-90000 forint körüli áron kerül forgalomba. Ezek a processzorok ideális választások lehetnek, ha egy jóval régebbi konfigurációt szeretnénk újabbra cserélni, viszont annyi többletet nem nyújtanak, hogy akkor is cseréljünk ha már LGA-1156-os vagy LGA-1366-os rendszerrel rendelkezünk, és valamilyen négy- vagy hatmagos processzor lapul a gépünkben. A maximális teljesítményért persze meg lehet játszani a cserét de ha valaki az abszolút legjobbat akarja az megvárhatja az új csúcsprocesszorokat is, amik már LGA-2011-es foglalattal érkeznek.

Core i7-2600K és Core i5-2300
A Sandy Bridge processzorok összességében rendkívül jóra sikeredtek, így megérdemlik az ajánlott plecsnit.

A tesztben szereplő alaplapokért és processzorokért köszönet az Asus magyarországi képviseletének, a Gigabyte magyarországi képviseletének, az Intel magyarországi képviseletének és a Ramiris Europe Kft.-nek!

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

149. jozsefm
2011.01.19. 20:26
Hát ez tényleg hamarabb jött mintsem gondoltam egy órája!

Na lássuk!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
148. wolkew
2011.01.19. 20:28
A 2500K eredményei érdekesebbek lennének, annak sokkal jobb az ár/érték aránya, mint a 2600K-é. Ettől függetlenül a teszt szuper!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
147. csab959
2011.01.19. 20:40
Jó teszt lett, nagyon ütőképesek az új procik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
146. kinghaxor
2011.01.19. 20:50
Nagyon kellene még a tesztbe a 2400, 2500 valamint a 2500k. Pont az nem volt benne ami érdekelt volna. Amúgy grat. jó teszt lett!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
145. fagy
2011.01.19. 21:01
Két észrevétel, a sima tehát nem "K" i5,i7 prociknál mint ahogy a bevezetőben lévő ábrában olvasható, a szorzót 4-gyel lehet megemelni, tehát nem a 100MHz pofozgatása az egyetlen eszköz.
A másik, a RAM fesz 1.5V max, ez olvasható a cikkben, míg a P67-es lapok support mem listájában sok 1.65V feszültségű memória szerepel. A feszültséget egyébként maga a lap adja és nem a berakott mem modul, tehát ha be lehet állítani a lapban 1.65V-ot, akkor az soha nem teszi tönkre a RAM vezérlőt, mert köze nincs hozzá, legfeljebb a RAM-ot lehet magasabb fesszel tönkrevágni. A beépített memóriavezérlő digitális jeleket dolgoz fel, azok szintje meg szabványban rögzített.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
144. mcadam
2011.01.19. 21:03
Engem meggyőztek a Homokos Hidak. Titeket?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
143. Turai
2011.01.19. 21:09
"ha valaki az abszolút legjobbat akarja az megvárhatja az új csúcsprocesszorokat is, amik már LGA-2011-es foglalattal érkeznek."

Persze meg lehet várni de az előzetes hírek szerint az árcédula brutális lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
142. jozsefm
2011.01.19. 21:09
azok majd ezután jönnek: LGA-2011-es foglalattal érkeznek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
141. Joachim21 fagy
2011.01.19. 21:10
Inkább tartsd magadban az okosságot! Ezek szerint ha adható pl. Vcore-nak 2,5V, akkor azon biztosan nem megy tönkre?

Valószínű azért szerepelnek 1,65V-os ramok a support listában, mert azok a RAMok alacsonyabb órajelen mennek 1,5V fesszel is, 1,65V mellett pedig 1600Mhz, vagy efölötti sebességre képesek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
140. princeps
2011.01.19. 21:29
"Az AMD-nek nagyon fel kell kötni a gatyáját, mert erős a gyanú, hogy hat maggal is nehezen éri utól az új Intel csúcstartót."
és nyolccal?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
139. ThePoweR
2011.01.19. 21:33
Hát a memóriavezérlővel megint alkottak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
138. ThePoweR
2011.01.19. 21:37
Hát az informatikusok nem valami kreatívak. Lehet hogy csak - Te Béla mi legyen az új architektúra neve? - Hát őő Sandy Bridge? - Hmm egész jól hangzik. - Jó lesz, úgyis csak az eladáshoz kell.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
137. zozzoo888
2011.01.19. 21:37
Jó teszt lett.
Van 2500K teszt is ph
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
136. Joachim21
2011.01.19. 21:39
Vmilyen héber kódneve volt, ami hidat jelent, de az Intel elvetette, valószínűleg nem sok antiszemita vette volna meg. Ebből lett ez a fantázianév. Haswelltől megint visszatérnek a városokhoz,mint a yorkfield, kentsfield...stb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
135. nyunyo19
2011.01.19. 21:41
Amúgy meg van köze a homokhoz... nem is kicsi )))
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
134. levaipeti
2011.01.19. 21:52
Itt a teszt a csúcs 6 magos amd-vel. (Mikrobi)
Erről hogy nem a legerősebb 6 magost választották erről cask annyit hogy az szégyen az amd résézről hogy 6 magos egy 4 magosat nem tud legyőzni renderelésben? Azért ez dúrva. Ezt nézzük akkor fordult a kocka az ár/érték arányt tekintve.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
133. kinghaxor
2011.01.19. 21:59
Látom, hogy a memóriából 1.5 v-os való bele. Létezik olyan 1600-as 1.5 v-os 2x2 Gb-os DDR3 ram kit amit támogatnak a Sandy-s lapok 15000 Ft körül ami azért annyira nem gagyi? Ezekkel az időzítésekkel stb. se nagyon vagyok tisztában.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
132. SyRew
2011.01.19. 22:05
Na már csak Iponra is kellene pár a K-s procikból...remélem a pénteki rakományból ide is fog jutni....

Memóriával kapcsolatban bemásolok egy sokat idézett részletet:

"Memory - Intel recommend 1.50v plus/minus 5% which means 1.60v is the ideal safe maximum, but we have found in our testing all 1.65v memory is fine. We have also found most new 1.65v like Corsair XMS3 will run at its rated timings with just 1.50-1.55v which is well within Intel specifications.
So people upgrading to Sandybridge you can still use your old DDR3, but we do recommend you run it at 1.60v or less. We are shipping most of our bundles which feature Corsair XMS at 1.50v-1.55v at rated timings. We've also discussed with Asus and MSI regarding voltages for memory and they also confirm in their testing 1.65v caused no issues with reliability."
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
131. gery84
2011.01.19. 22:09
Hát az AMD kapja a pofonokat innen is onnan is (intel, nvidia)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
130. mtrx220
2011.01.19. 22:11
"Jön az X68 is, persze nem LGA-1155-ös processzorfoglalattal.
jön az LGA-1366-os processzorfoglalat utódja is, amely LGA-2011 néven válik majd ismertté"
nem volt pofájuk LGA1355-nek elnevezni azért!
valóban az intel jobb mint a rivális, de az üzletpolitika hányinger keltő.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
129. Heroes27
2011.01.19. 22:12
80 ezres proci ajánlottat kapott. ez erős volt..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
128. jozsefm levai...
2011.01.19. 22:16
Itt meg a beállitások, amin a méréseket végezték!
biztos 24/7-be is igy megy, tartósan.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
127. kinghaxor SyRew
2011.01.19. 22:16
Hát valamit értettem belőle de az angol tudásom nagyon nem az igazi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
126. SyRew
2011.01.19. 22:18
Mivel mind a két cég ugyanolyan multi és ugyanazt csinálja üzletpolitika terén (ha épp megteheti) ,ezért feleslegesnek érzem bármilyen formában minősíteni öket, ha csak nem mindkettőre értem a dolgot.Az AMD is ugyanolyan,egyik sem "értünk" van hanem a profitért, ne essen senki tévedésbe...de ne is vigyük el a szokásos terméketlen amd vs intel vita felé a topicot ,vegye mindenki azt amire futja/elég neki.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
125. levaipeti
2011.01.19. 22:24
Nem ismerek rád Mikrobi! Teljesen megváltoztál(jó irányba). A bajok ott kezdődnek hogy amd még az életbe nem gyártott több virtuális magos processzort mint ahány valós magja van.
Meghát ha azt nézzük hogy jobb proci a core i7 2600 mint a 980x akkor jó hogy ajánlott.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
124. mtrx220
2011.01.19. 22:33
igaz, attól függ ki van épp a porondon. a multik már csak ilyenek. csak arra céloztam hogy lehettek volna kreativabbak is a tokozással. igy kicsit lehúzásnak hat. persze a számok nem hazudnak, de mégis - a marketing része vicces na!
mindegy, a procik jók, vegye akinek kell. köszi a tesztet
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
123. jozsefm levai...
2011.01.19. 22:39
Meghát ha azt nézzük hogy jobb proci a core i7 2600 mint a 980x akkor jó hogy ajánlott.

Ezt gondold át egy kicsit. Te el tudod képzelni az Intelröl, hogy a 300.000 Ft-os processzorától jobb az uj, és harmad áron adja!?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
122. XtreemX
2011.01.19. 22:40
Azért ez nem épp fair teszt volt... Az i7 960-at kellett volna berakni minimum a 920 helyett. Sok helyen csak az órajelével arányosan volt gyorsabb a 2600k nála. Vagy persze felhúzni a 920-at 3.4 GHz-re...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
121. levaipeti jozse...
2011.01.19. 22:46
Márcsak 200 de így is drága. Ezt már megint benéztem úgy tudtam erősebb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
120. Joachim21 levai...
2011.01.19. 22:48
Majdnem egy szinten van vele, az sem rossz egy négymagostól.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
119. kivagyoken
2011.01.19. 22:55
Lesz még ennél jobb is.
Le merem fogadni a műhelyükben már készül az újabb garnitúra intel, amitől még a Sandi is lemegy hídba ha meglátja
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
118. poczkodi
2011.01.19. 23:09
K-s jelűekből hiányzik valami virtualizációs támogatás, erről tud valaki bővebbet?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
117. tomazolika
2011.01.19. 23:17
Hát én nem nagyon szeretem az intelt de a számok nem hazudnak . Nagyon jóra sikerültek látványosan elverték mind a régebbi társait mind a rivális társait. És nagyon jónak tartom a magas fokú integrációt csak az a "szoftveres probléma" (FPS gondok) aggaszt . Ha még azt is megoldják akkor Újabb cikk lesz róluk:Az INTEL X negyedéves zárásakor ismét bevételi csúcs született!" Ja és rettentően várom a rivális cég reagálásait (a termékeikben) !
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
116. jozsefm tomaz...
2011.01.19. 23:26
Jön is ,elöbb /Q2!/csucskategoriába a Bulldozer ,késöbb/Q3/ pedig az alsóbb régiokba, a Llano, melybe várhatoan egy nagyon jó teljesitményü GPU lesz integrálva.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
115. Taragas
2011.01.20. 00:37
Tom nem ide vág, de a LIano régi technológia lesz grafikus vezérlővel, meg bele egy két intgerált cuccal(pl PCIe), vagy Bulldozer alapokon fog nyugodni? Mert ha régi, akkor elnézést érte, de majdnem temethető is. Rés betömésére max jó lesz....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
114. beleutomaz...
2011.01.20. 02:18
Azt azert meg lehetne probalni hogy a nemes nagy nevu progikat atnevezitek mert altalaban az intel tukrozik a kedvezobb eredmeny miatt. (mar lehetett hallani rola)

es lefuttatni megegyszer ugy...
Szerintem meglepodnenk(ha valtozna azert ha meg nem hat azert)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
113. Johnzy
2011.01.20. 02:31
Innentől kezdve sírhat az összes AMD-s...
Eddig is csak járt a szájuk, hát most a 46milliomodik teszt ismét alátámasztotta az eddig is ismert, csak sokak által be nem látott valóságot...
És akkor majd itt jön a szokásos sírás-rívás, meg hogy jön a Bulldozer, stb... AHA-AHA

Mire jön a Bulldozer, addigra nagy valószínűséggel kész lesz az LGA-2011-es rendszer, ami ismét lesöpri az AMD-t a színpadról... (mint mindig)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
112. jozsefm Johnz...
2011.01.20. 05:37
Válasz helyett:

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
111. Fzoltan
2011.01.20. 06:49
Szép teljesítmény, bár tény, hogy én is jobban örültem volna egy olyan tesztnek, amiben benne van a 975/1090/1100 is. Az előzetesből azt hittem kevesebb lesz a fogyasztás, de hát ilyen teljesítmény mellett azért határozottan nem rossz. CPU limites játéktesztek azért meglepőek, szerencsére CPU limit ritkán fordul elő játékokban. Várjuk az AMD válaszát
Johnzy: Az olyanok miatt, mint Te szokott egy fórum elsz*ródni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
110. jozsefm Fzolt...
2011.01.20. 08:25
Biztos lesz olyan ahol pl a 20-30-ezres és az 50-60 ezres illetve a 70-80 ezres ársávban tanyázó CPU-k lesznek összevetve.Erre addig nyilván várni kell még befut a teljes paletta és az árak is beállnak az erőviszonyoknak megfelelően.
Ami még jó lett volna mondjuk egy i5-760 és az i5-2400 clock-to-clock és ugyanez az i7-2600 és az i7-860 vagyis az GA-1156 eddidi sztárjai az LGA 1555 uj titánjaival való összehasonlitás
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
109. ThodEE jozse...
2011.01.20. 08:44
1155
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
108. jozsefm ThodE...
2011.01.20. 09:24
Kösz! Már megelőlegeztem!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
107. ByrDer
2011.01.20. 10:27
Az új integrált vga nagyon durci... csak kár hogy senki nem fogja használni. Pont az alacsonyabb kategóriájú cpu-kba lenne fontos az integrált gpu, azokba meg valami satnya last gen cuccot raktak, a K-s csúcsmodellekbe, amiket csak P-s alaplapba lehet tuningolni (és csak a H-s támogatja a az integrált gpu-t) meg berakták a használható verziót.

Magyarul ha szeretnél jó igpu-t akkor a csúcsmodellt kell venned, de le kell mondanod a tuningról... ez a célközönség nem létezik. Aki a csúcsmodellt veszi az 100% hogy diszkrét VGA-val együtt fogja használni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
106. Heroes27 ByrDe...
2011.01.20. 10:48
ott a pont nálad. Én sem értem mire ez a nagy sírás, "hogy le van maradva" szöveg. Ti nagyon elvagytok tévedve skacok. Nekem a Phenom kettőm nem h mindre elég, de sok is. És vettem 38 ezer forintért. Ha jó Intel procit akarok, 50 fölött kezdődik és az még nem is olyan hű de was ist das. Technológiai szempontból pár lépéssel előnyben van az Intel, ehhez nem fér kétség, de ettől még az AMD processzorok mindig jobb vételek az áruk miatt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
105. bul07
2011.01.20. 10:49
jók ezek az Intel processzorok, csak én sose költenék 40e Ft-nál többet egy processzora így meg olyan Intel processzorot tudnék megvenni ami sokkal gyengébb mint a 40e Ft alatti AMD processzor
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
104. Ipadnak
2011.01.20. 10:57
Ez igaz. De ha belegondolok, mind2 tré, sehol a chipkészlet natív USB3-hoz, AMD turbo core nem nagy cucc állítólag és miért nem csinál az intel GPU nélküli processzort.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
103. ThePoweR Heroe...
2011.01.20. 11:13
Neked talán elég. De vannak páran akiknek nem. Elsősorban a nekem nagy a fszom me több a pontom emberkéknek. Aztán a gamereknek me béla he 2 fps-el több van hahaha. A 3. pedig aki munkára használja és kell neki a teljesítmény. Ja és ez így 60% 30% 10%.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
102. berner
2011.01.20. 11:24
bul07 - 2011-01-20 10:49:49- ez mekkora ökörség..... emeletes baromság.....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
101. berner
2011.01.20. 11:25
hány évvel is van az amd lemaradva 2-3?

azért moslékká mosta a legolcsóbb egysége az amd összes egységét, és árban a fele, fogyasztásban meg a sokad része.... nem mindegy.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
100. jozsefm
2011.01.20. 11:39
Igen vannak a forumoknak árnyoldalai is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
99. Nurba
2011.01.20. 11:50
berner ugye te vagy a néhai doktorovics? Mert akkor minden világos!
Majd ha ezek mellé ültetjük a 32nm-es Bulldozert, a fejlett utasításkészleteivel, energiamenedzsmentjével és Turbo boostjával, akkor mennyire is lesz lemaradva?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
98. drherbyke
2011.01.20. 11:55
NAGYON!!!!
8 maggal talán beérni a bulldozer ezt a procit. Egy évvel az SB megjelenése után.Itt fikázódtok melyik a jobb a rosszabb, mikor azátlagfelhasználó még a 4 magot se használja ki.
NEmhogy örülnétek, hogy manapság 10 ezertől a csillagos égig 2 ezrenkét van processzor, nemhogy örülnétek, hogy lehet választani.
CSakhát itt is aza menő, akinek erősebb, meg szebb meg jobb.MErt az nem menő akinek csak egy alcatelja van, az már nem is ember , mert a menő axperia, meg a galaxy s.MErt a nvidia sz szar, az ati szar, az amd szar, az intel ocsmány üzletpolitikát folytat.....
Akkor egyiket se kell venni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
97. ThePoweR
2011.01.20. 12:02
Ez igaz de attól még le van maradva. Mondjuk egy szóval se írtad hogy nincs na de mind1.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
96. Hawaii
2011.01.20. 12:17
Ezekben a válságos időkben egyre több az olyan szegény ember, akinek már az írásjelek kigazdálkodása is komoly kihívást jelent, ezért a nemes cél érdekében - természetesen vissza nem térítendő támogatás formájában - hadd ajánljak fel párat, hogy legyen miből gazdálkodni!: ,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,, ......................

U.I.: Mondat eleji nagy betű csak külön megrendelésre.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
95. Fzoltan
2011.01.20. 12:27
Hawaii:
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
94. jozsefm ThePo...
2011.01.20. 12:28
ThePoweR

Hol van az az óriási ,vagy nagy lemaradás.Pár hét és itt a Bulldozer mi ezektől valószinő jobb lesz, bár elismerni biztos nem fogja a többség és még becsüni se érte az AMD-t, de jobb beletörödni ,hogy azok fogják ennek a platformnak a valós értékét meghatározni ,ugy teljesitméyben mint fogyasztói árban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
93. ThePoweR
2011.01.20. 12:31
Az a múlt. Kit érdekel hogy az AMD integrálta hamarabb a memóvezérlőt ha egyszer az intelé nem kicsit jobban van optimalizálva. Vagy hogy kinek volt hamarabb 64 bites utasításkészlet. Most kell nézni most van elmaradva.

Majd ha kijön a Buldozer nem lesz lemaradva ok. De most még le van. És ha nem is annyira teljesítménybe technológiailag 1 évvel simán.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
92. ThePoweR
2011.01.20. 12:40
Hát de most mond meg. Nincs lemaradva? Hol van a 32nm? Már ha csak ezt nézzük. Azért annyira nem vagyok elfogult hogy 120k-s árkategóriában LGA 775-os vagy belépőszintű LGA1156-os intelt ajánljak valakinek. Láttad már nem egyszer hogy AMD-s gépeket is írok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
91. bul07
2011.01.20. 12:49
berner - 2011-01-20 11:24:02 Köszönöm hogy megtisztelsz értelmes hozzászólásoddal ,de ha lehet máskor valami érveket is felhozhatnál,mert a hozzászólásod alapján bolond lyukból bolond szél fúj.

Ez van nekem korlátozottak az anyagi kereteim, így ahogy írtam is 40e Ft több nem játszik processzora ha most megnézzük mit lehet ennyiért kapni akkor ezt látom
INTEL Core i3-560 3.33Ghz 1156 BOX Webshop Ár: 35.035Ft
AMD Phenom II 955 3.20Ghz AM3 BOX Black Edition Webshop Ár: 35.815Ft
énszerintem az AMD az erősebb így azt venném meg.

viszont 60-70e Ft processzorok között már nem hiszem hogy az AMD választanám

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
90. noPublicFG
2011.01.20. 14:35
Örülök, h. ilyen jók lettek, így megint kiadhat az ember 100ropit csak a prociért. hmm... Szerintem maradok amd párti Ott 100ért gépet kapok. lol
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
89. tobias88
2011.01.20. 16:13
"míg az Intel HD Graphics 2000-es sorozatú megoldás esetében az egyik shader tömböt deaktiválják, így a rendszer összesen 6 shaderrel gazdálkodhat majd."

Jönnek a kódos újraaktiválások...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
88. iteq47
2011.01.20. 16:36
@nopublicfg
jólesz az 46k-nak is
amúgy meg ár/teljesítmény ben simán találsz olyan opciót, hogy még az intel az olcsóbb szal nem kell itt vakítani a népet
példa:
i5-2300 46ezer
x6-1055t 44 ezer
árban az intel kb 2%al drágább, de 3d markban kb 10% al több pontot préselt ki a fenti tesztben

...?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
87. EMILIEN
2011.01.20. 17:53
Már nem azért, de valahol azt olvastam, hogy a 3D Mark nem ad valós képet a rendszer teljesítményéről, de elnézést, ha hülyeséget beszélnék.
Amúgy meg nem sok ember van, akinek az számítana, hogy hány pontot kap egy teszt programban az adott konfiguráció. Sokkal inkább az fontos, hogy amire használni szeretné a gépet ott elegendően gyors-e.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
86. jozsefm
2011.01.20. 18:02
Ha már szoba került:

Nem állnak olyan rosszul!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
85. Moresz
2011.01.20. 18:51
Már ne haragudjatok de ezek a külömbségek amiket a játékteszteknél kimutattatok ez vicc mert az oké hogy mondjuk 800x600 ban 40 fps van két proci közt na de 1680x1050 ben már rég gpu limit van és 10 fps nél nagyobb külömbségek nem szoktak lenni!!!Mellesleg a ph teszt is ezt igazolja.[LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
84. Johnzy
2011.01.20. 18:53
@Mikrobi:

"Amúgy mindig azok az emberkék szapulják nagyon az AMD-t akiknek még AMD-re se telik."

Amúgy mindig azok az emberkék szapulják nagyon az INTEL-t akiknek nem telik rá, csak az AMD-re.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
83. Ipadnak
2011.01.20. 18:54
AMD 890-es chipsetnél továbbra sincsen SSD Win 7 AHCI Sata TRIM command support AMD driverből?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
82. jozsefm Johnz...
2011.01.20. 19:15
520-ezerért vettem csak a monitorokat az AMD-hez,/az egyikhez/, ennyiért elnézegethetnék egy- két inteles processzort is az asztalon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
81. Johnzy
2011.01.20. 19:16
@Mikrobi:

Imádom az ilyen megnyilvánulásokat! Le mertem volna fogadni, hogy ki fogod írni, hogy a te géped mennyibe került és szintén a nyakamat tettem volna rá, hogy meg fogod nézni, hogy Én mivel nyomom

Igazából marhára leszarom, hogy mennyibe volt a géped, úgy kell annak aki ennyit dob ki egy AMD-re! Pláne, hogy ebből már bőven kijött volna egy felsőbb kategóriás INTEL konfig is, akiről mindenki nagyon jól tudja, ha bevallja, ha nem, hogy "otthagyja" az AMD-s felépítést.

Ha már vetted a fáradtságot és megnézted az én gépem leírását, Én is megtiszteltelek annyival, hogy megnéztem, hogy mivel nyomod. Hát egy picit furán néztem, tény, hogy nem álltam neki számolgatni, de ha az általad leírt konfig volt több mint 300, akkor valamit nagyon elb...tál
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
80. Johnzy
2011.01.20. 20:14
Köszi szépen, én ennek ellenére most se fogom ideírni, hogy én mivel dolgozok és játszok néhanapján

Egyébként ha mondjuk ha rátennél még egy 10est, simán kijönne az i5-760, de ne is tegyél rá, a memóid különbségéből bőven ráfér vagy egy kicsit egyszerűbb deszkát veszel hozzá és kész.
És természetesen meglehet nézni a tesztben, (pont ahova írogatunk), hogy a Phenom X4 és az i5-760 hogyan viszonyul egymáshoz...
(Árakról: az én régi gépem is annó 500 körül volt... ma örülök ha 50et kapnék az egész konfigért )

Egyébként ahogy észrevettem és a felhasználói visszajelzések is mutatják, egy INTEL-es proci sokkal tovább húzza mint egy AMD. A régi Inteles gépemet 8 év után cseréltem le, mert már tényleg nem volt elegendő teljesítménye a részemre. Az Inteles barátaim nagyon jól megvannak még a remek kis C2D, C2Q processzoraikkal, míg az AMD-sek kénytelen sokkal zárosabb időn belül cserélni azokat, mert nem nyújtanak elegendő teljesítmény. Akkor ismét utána lehet számolni, mi éri meg jobban, 2 évente venni egy AMD procit 40ért vagy először beruházni egy jobbra mondjuk 60-ért és 4 év múlva cserélni az egészet??(Persze, akkor már az egész gép cserére kerül, csakhogy még mindig nagyon sokan 2 évente lecserélik a komplett AMD-s konfigot "me szar" címszóval, míg aki egyszer beújított egy jobb és valamennyivel drágább INTEL konfigra, az néha több mint kétszer annyi ideig húzza ki vele...)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
79. jozsefm
2011.01.20. 20:38
Hagy már ezt a dual berner-t a fenébe Mikrobi, csak még több hetet-havat hordatsz össze itt vele a forumra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
78. morgyi
2011.01.20. 20:51
Nem tudom h megválaszolták e már, nem olvastam végig az összes hozzászólást. Azért látni 1,65 V-os RAM-okat a support list-ben mert az Intel közölte hogy az 1,65 V-os RAM-ok nem tesznek kárt a beépített memóriavezérlőben, továbbra is 1,5V-os marad az ajánlott.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
77. Johnzy
2011.01.20. 22:08
Az a baj, hogy az INTEL nem csupán "pár %-al jobb, hanem többel...
És lehet itt magasztalni az AMD-t és várni a Bulldozer piacra dobását, ugyanakkor vagy egy picivel később jönni fog az LGA2011, ami tény, hogy később jelenik meg, csakhogy ismét egy generációnyi fölénnyel trónbitorló lesz...
(és Mikrobinak külön üzenném; a gépemről csak annyit, hogy i7-es, 1366on, és a deszka csak többe volt mint maga a proci, a RAM meg kb annyiba volt mint nálad most a procid, remélem ennyi infó elég )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
76. Zeratuldan...
2011.01.20. 22:42
Én inkább nem szállok be a veszekedésbe, nekem nagyon jó az első generációs i3-540. Tökéletesen elég mindenre, amire nem full hd-ben, arra 1600x900-ban. Én azért vettem intelt mert az előző 6 évig tökéletesen ment (p4 2800), és ezt se bántam meg. Bár azt az egyet sajnálom hogy több procit nem dobnak ki erre a foglalatra. Reméltem hogy nem lesz még egy ideig elavult, de úgy néz ki már "réginek" számít. AMD-vel sincs semmi bajom, én csak a fogyasztás miatt nem azt vettem. Ez a H55+i3 nagyon keveset eszik...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
75. Johnzy Zerat...
2011.01.20. 23:12
Nyugi, mire kevés lesz Neked az az I3-540, addigra potom pénzekért kapsz zsír új i7-870-est!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
74. Heroes27
2011.01.20. 23:34
iteq47:Igen, de én inkább az X6-ot venném, és lek@kikolm a plusz 10 pontot a benchmarkban.

Power neked meg ebben sajnos igazad van.

berner, bul meg nem mondott hülyeséget.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
73. Menthix
2011.01.21. 08:09
Úgy érzem váltás lesz AMD-ről Megtaláltam a következő processzorom a 2600K személyében
Szerelem első látásra
Persze még 1-2 évet kibír a PhenomX2
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
72. jozsefm Menth...
2011.01.21. 08:26
Addigra az ára is normalizálódik a 2600K-nak
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
71. Fzoltan
2011.01.21. 11:58
Johnzy: Hülyeség amit beszélsz. AMD-s ismerőseid hamarabb váltottak, mert elfogyott a teljesítmény? Ne a 10 évvel ezelőtti csúcsintelt hasonlítsd össze a 10 évvel ezelőtti beugrószintű AMD-vel... De tessék: a lassan 10 éves gépemben azóta is szolgál az Athlon XP 1900+... És eszemben sincs lecserélni. Szerintem inkább gondold át 5x, hogy mit írsz, mielőtt még jobban belekeveredsz a saját hülyeségedbe.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
70. atti2010
2011.01.21. 12:18
Jó sok baromságot hordtak itt össze az AMD-hol, viszont azt sokan elfelejtik hogy az AMD egy nagyon ütős procit fog nem sokára letenni ami képes lesz lekapcsolni a driszkrét grafikus kártyát internetezés, filmnézés közben ezáltal nagyon takarékos, azt meg ki nem sz@rja le hogy a proci kicsit gyengébb lesz a Sandy-nal 4 mag így is úgy is elég mindenre és lesz mellette egy nagyon erős Igp.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
69. Joachim21
2011.01.21. 12:31
OFF:
Vallásháború, oltárt mikor szenteltek valamelyik cégnek? Lehetne chipeket áldozni, oohhh, ohhhh, nézd nagy chipgyártónk, elhoztam az ellenség GPU-ját, és a másik riválisod CPU-ját, fogadd áldozatunk, és támogasd az alapfeszes tuningot továbbra is!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
68. kiskoller
2011.01.21. 12:33
Egy AMD konfigos azért cserélget többször mert megteheti. Veszel intel konfigot és vagy 2 év után amikor ki akarsz cserélni 1 dolgot (mondjuk procit) venned kell egy félkonfigot, vagy inkább vársz vele 4 évet. AMD-s meg megveszi a legújabb procit tudván hogy úgyis kompatibilis lesz a régi lappal.


Johnzy hasonlítsd össze az AMD konfigokat az intelesekkel! Nézd meg, mennyivel jobb az intel!
Mennyi zsetont kell letenned plusszban az asztalra, és ezzel mit nyersz? Például ott van a te i7 deszkát meg procid. Nyertél te valamit vele? Persze, neked most kétszer akkora az e-péniszed, mint az enyém vagy mondjuk Mikrobié, de őszintén, nyertél vele valamit? Kisebb a géped reakcióideje? Gyorsabban töltődnek be a programok? Nagyobb FPS-t kapsz Metroban? Netán otthon gyorsabban végzel a munkáddal csak mert +20% teljesítménye van a procidnak?
Amúgy gratulálok a konfigodnak, éljen a fogyasztói magatartás.

A 2011 meg nem lesz előrébb semmivel sem. Quad-channel? Mi a fákknak? aboszolute 0 értelme van, a tri-channel se hoz semmi plusszt. A 2011 nem lesz több mint egy gyenge szerverproci magas árcédulával a desktop piacon. Nagy előrelépés mondhatom. Persze te így is le fogod cserélni a géped, kell az a plussz 1000 pont a trémarkban, és a tudat hogy neked 2 generációval fejletteb, jobb géped van, mint az átlag fórumozónak.


Én nem védem sem az AMD-t sem az intelt, mindkettőnek vannak használható termékei meg bénázásai, de ez a gazdagos-drágakonfigos menőzés az agyamra megy.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
67. jozsefm
2011.01.21. 13:55
Tényleg nincs sok értelme, a Jonny-Z féle embereknek ,meg ugyse érdemes mondani de ha más is betéved:

- Az elmult 10 évben nem mindig állt igy az erőviszony a két gyártó között , processzor teljesitményben ,ezt aki kicsit régebbi motoros, vagy valami valós ismerettel rendelkezik PC.-téren azért pontosan tudja!
- A követközö lépcsö amibe az asztali csucs szandik jönnek ,az az LGA-1366-ot váltó LGA-1365 lesz, ősszel. Ezek lesznek az igazi váltó tipusai a "régi" csucs LGA-1366 prociknak és lapoknak is ,a Z és X 67-es chippekkel, valós megfelelő számu PCI-e sávokkal /Igazi SLI-és CFX rendszerek épitéséhez mint eddig is volt Intel vonalon/ mind a CPU-ba integrált PCI-e vezérlő, mind a lapkák tekintetében.

-A kérdés az ,hogy ezzel mit kezd ,a Bulldozer tavasszal érkező verzioja ,valószinü semmit, majd csak a jövöre érkező második generácios szériája fog tudni versenyre kelni vele.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
66. Terror
2011.01.21. 14:10
Azon csodálkozom, hogy neki nem tűnt fel gépelés közben, hogy alapból baromság, amit ír. Ha két processzor között van vagy 15% különbség teljesítményben, akkor a lassabb jövőre gyengének számít, de a gyorsabb elég lesz 10 évig, nem? Hagyjuk már ezt a szöveget, nincs processzor, amely három év után ne lenne az éppen aktuális hierarchia legalján, és teljesen mindegy, hogy Metro 2033-ban 13 vagy 16 fps-t adnak, ígyis-úgyis játszhatatlan. Azt meg sem említem, hogy egy full HD kódolást egy három éves csúcsprocesszor mennyi idő alatt nyom le. Csodálom a releasereket, hogy nem hullott ki még az összes hajuk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
65. zsolt200
2011.01.21. 15:05
Kíváncsi leszek 2020-ban az 1000ghz-re
Link: http://www.vg.hu/vallalatok/infokommunikacio/2020-ban-a-vilag-tobb-ezer-szamitogep-vesz-majd-korul-bennunket-325694
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
64. kiskoller
2011.01.21. 17:44
zsolt200
Látszik hogy a tanulmány írójának fogalma sincs arról hogy mi az órajel, vagy a cikkíró fordította félre a mondandóját. Ez esetben valószínűleg arra gondolt a Xerox, hogy olyan gyors gépek lesznek hogy ezeket a mai gépünk még 1000Ghz-en sem érné utól, magyarán a mai gépek teljesítménye megháromszászorozódna (új szó by me )

A nagyobb gigaherzteknek elvileg fizikai akadálya van, ezért van az hogy inkább az architektúrán meg a magok számán változtatnak a mérnökök...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
63. kivagyoken
2011.01.21. 17:49
Vallási háború ez jó
A következő hirben az AMD-ATi Vs Nvidia csap össze.
Fogadásokat nálam lehet kötni

Vegyen mindenki amigát vagy comodore 64 et olcsó és megbízhatóbb

Inkább fogadjuk el a versengést a két nagy gyár között, ha monopólium lenne akkor minden szir xart ránk sóznának, így legalább gyorsabb a fejlődés
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
62. kivagyoken kisko...
2011.01.21. 17:54
Gyémántból lesz itt minden ( valamelyik cikkben eset rólla szó )
Ahhoz képest hogy 20-30 évvel ezelőtt hol tartott a technika szerintem elképzelhető ekkora fejlődés
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
61. zsolt200
2011.01.21. 18:58
Mondjuk 2002-ben még azt hitték hogy 2010-re már 15ghzes procik is lesznek

http://prohardver.hu/hir/15_ghz-es_processzor_2010-re.html
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
60. Jhonny06
2011.01.21. 19:47
zsolt200: Mert akkor még az volt a tendencia, hogy csak az órajel növelésével lehet gyorsulást elérni. Aztán jöttek a problémák, véges határértékek, melegedés, stb. Aztán rájöttek, hogy máshonnan kéne megközelíteni a dolgot. A GPU oldalt nézve a CUDA sem véletlenül sikeres.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
59. kinghaxor
2011.01.21. 19:57
És lettek is akkora sőt nagyobb teljesítményű procik, csak máshogy kell nézni. Ott van pl. az AMD Phenom II X6 1100T 3.30 Ghz. 1 processzor 6 db. 3.3 Ghz-es maggal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
58. Johnzy
2011.01.21. 23:01
Látom kiskoller Te sem olvastad végig a hozzászólásokat!
Sebaj, nem is kell, de azért tájékoztató jelleggel ismét ideírom Neked, amit lejjebb megtalálsz; direkt ezért nem is írtam ki a gépem adatait és rohadtul nem vagyok kíváncsi a máséra sem! Ismét "nyertem egy hangszórót", mert tudtam, hogy elő fog jönni egy olyan f........ (valaki), aki egyből bepofázik, hogy "Na, Neked mi van, he???" és be is jött. Hosszas b***tatás után megadtam magam és leírtam a kérdezőnek, hogy én jelenleg mivel végzem a néha a munkám és esetleg mivel töltöm a szabadidőmet.
És le mertem volna ezt is fogadni, hogy lesz valaki, aki ezek után ismét rám kontrázik, hogy akkor mi a francnak ekkora gép, fizesd a villanyszámlát, stb...

"Persze, neked most kétszer akkora az e-péniszed, mint az enyém vagy mondjuk Mikrobié, de őszintén, nyertél vele valamit?"
IGEN; Tapasztalatot!
Ha ezt is meg kell magyarázni, hogy nemhiába NEM akartam más orrára kötni, hogy mim van, akkor sajnállak... (Ha csak lusta voltál letekerni és végigolvasni a hsz-ek kb 90%-át, akkor visszavonom, de máskor jobban járj utána a dolgoknak!)
A leglényegesebb tapasztalatom pedig az, hogy eléggé sablonosak itt páran; ha nem írom ide, hogy mim van, akkor az a baj, ha ideírom akkor meg az! Döntsétek már el, hogy végre mi a fenét akartok!
És ismét bakot lőttél, mert NEM fogom lecserélni a konfigom, ez Nekem évekig tökéletes lesz, maximum egy VGA fejlesztés lesz majd esedékes (mivel most egy alap van) akkor amikor más AMD-s a komplett, egész gépét kénytelen kivágni "elavult" megjelöléssel!

@József:
Annyira nem nagyon vagyok régi motoros, de arra tisztán emlékszem, hogy a 12 évvel ezelőtti legelső konfigom, ami egy AMD-s gép volt, egy katasztrófa volt. Állandóan ment vele a szívatás, ez nem fut, az nem fut, stb... Már akkor kaptam a képemre, hogy miért nem Intel. Meglehetett nézni azokat a haverokat, akik 10-20-30%-al többet költöttek rá többet és mennyi fejfájástól, szenvedéstől kímélték meg magukat!
És hogy is van ez ma?
Igen, aláírom, amikor elkezdtem pótolni a hiányosságaimat AMD téren, csodálkoztam is, hogy ezek nagyon, de nagyon feltörtek. Aztán jött az Intel, hogy ők mit alkottak...Hát nem volt összevethető!
Vajon mi a jó büdös francért lehet az, hogy akik Athlon-, Phenom X2-vel és X4-el nyomják, azok már harsogják, hogy kéne már valami új konfig, mert nem jó nekik (kitudja miért) és az elvetemült WOW-os és Crysis-os gémereknek bőven jó a C2D és C2Q???
És vajon az hogy a jó büdös p***ába fordulhat elő, hogy épp ebben a tesztben, elemzésben, ahova most is irogatsz, a tesztek 70-80-90%ában még az X6-os AMD proci alul marad?? És hogy fordulhat elő, hogy mondjuk egy teljesen ma már alapnak számító i5-760 néha fölülkerekedik egy X6 1055T-vel szemben?? Ezt tükrözné az ára is???
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
57. Johnzy
2011.01.22. 01:15
E-e, pont ez az, hogy panaszkodnak mert szar!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
56. jozsefm Johnz...
2011.01.22. 07:48
Állandóan ment vele a szívatás, ez nem fut, az nem fut, stb... Már akkor kaptam a képemre, hogy miért nem Intel.

Nem tételeztem fel ,hogy visszaolvasol ,oldalt, pozitiv csalódás

A problémád és a fenntartásaid a Töled kiemelt részböl adodnak, és igy már részben érthetöek, ettöl függetlenül ,az általad leirtak valóságtartalma, még nem nöl.De mint véleményt elfogadom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
55. scarREDNor...
2011.01.22. 08:10
Édes jó Istenem ennyi marhát egy kupacon... De lehet csak én vagyok az mert úgy érzem, hogy hülyeség ilyenekről vitázni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
54. jozsefm scarR...
2011.01.22. 08:16
Jó reggelt Heroes!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
53. Terror Johnz...
2011.01.22. 08:38
Az hogy van, hogy ha két processzor teljesítménye teljesen egyenértékű (mondjuk Q9450 és PHII955), akkor szerinted az egyik elavult, a másik meg évekig jó még, csak, mert 15%-kal drágább volt? Ezzel az épületes baromsággal már a másik topicban előjöttél, csak tudnám minek, ha egyszer minden létező rációt nélkülöz a mondandód, és ezért kapod meg az epéniszpumpás jelzőt, mert illik rád.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
52. szasza11
2011.01.22. 21:58
nekem volt intel is, amd is, nvidia is, ati is.
egy dolog biztos:ha kell minoseg meg megbizhatossag akkor INTEL+NVIDIA.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
51. kinghaxor szasz...
2011.01.22. 22:43
Komolyan mondom nem értem ezt a minőségről szóló hozzászólásod. Nekem a kezdetektől volt AMD processzorral szerelt rendszerem. Még abból a szériából is ami elég rendesen melegedett. Még azzal a szériával se volt soha semmi bajom. De azért azt tegyük hozzá amíg nem volt az AMD addig csak fasza Celeron procival rendelkező gépem volt, mert a sima INTEL procik árai az egekben voltak. És hát a Celeron....hát gondolom mindenki ismeri. Miután bejött az AMD a piacra elérhető áron nyújtott normális teljesítményt, amitől az Intel árai is relatíve normalizálódni kezdtek. Úgyhogy lehet itt fikázni az AMD-t de ha nem lenne, akkor sok mostani INTEL fan még most is Celeron procival szerelt gép alól írogathatna a fórumra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
50. nattila77
2011.01.23. 01:19
"nekem volt intel is, amd is, nvidia is, ati is.
egy dolog biztos:ha kell minoseg meg megbizhatossag akkor INTEL+NVIDIA."

Remélem otthon egy Celeron-t hajtasz FX5800-al.

Dilettáns.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. nattila77
2011.01.23. 01:24
Ekőző szasza11-nek ment.

Johnzy,

"Vajon mi a jó büdös francért lehet az, hogy akik Athlon-, Phenom X2-vel és X4-el nyomják, azok már harsogják, hogy kéne már valami új konfig, mert nem jó nekik (kitudja miért) és az elvetemült WOW-os és Crysis-os gémereknek bőven jó a C2D és C2Q???"

Érdekes lehet a mintavételezésed (úgy tűnik csak azt jegyzed meg, ami a hülyeségedet támasztja alá). Tapasztalatom szerint az cserél gyakrabban gépet, aki egy kicsit megszállott - cpu-tól, márkától teljesen függetlenül. Nekem Phenom2-m van és mivel játékok alatt csupán VGA limit szokott lenni manapság, így nincs miért váltanom egyelőre. Hacsak nem egy erősebb VGA-ra...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. szasza11
2011.01.23. 10:02
(
Remélem otthon egy Celeron-t hajtasz FX5800-al.)

az utolso proci cserem E8400-rol I7-870

vga teren:HD 5770-rol GTX 465
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. Zeratuldan...
2011.01.23. 14:07
szasza11, nattila77: Egészségetekre. Amúgy Szasza, én maradtam volna a HD5770-esnél. Bár ha sok pénzed van villanyszámlára...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. Heroes27
2011.01.23. 14:39
Johnzy totális, oltári ökörségeket írkálsz, sajnos ehhez nem fér kétség. Nyugottan vedd azt, amit jónak és szépnek látsz, a kutyát nem érdekli a véleményed, éljél ebben a hitben, hogy az AMD szar, úgy is fogsz meghalni. Vannak ilyen emberek, ez van, igenis van egy olyan cég, ami a világon a 2. legnagyobb processzor-és VGA gyártó mostmár, egy olyan cég mellett, mint az Intel, aki az utcai kutyát is megfertőzte már a mocskos lefizetett tesztjeivel, és felvásárolta az összes létező jó szakembert, de ezért azt a másodikat már egyből ugatni kell, és szar. Hát persze, jó már az nem is lehet. Kiadott 2-3 processzor családot egy foglalatba, az nekem persze, hogy szar, megspóroltam vele több tízezret, de az is szar. De természetesen vegyél továbbra is Intel processzort, természetesen hatalmas lehúzással, mert legalább az AMD-nél veszel egyet 30 ezerért, amikor 1200 forintot ér az a kis kocka, sokat nem buktam vele, de Intelnél 50-nél többet fizetsz a kis kockáért, te jobban át lettél baszva, mint én. Hehehehe
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. kiskoller
2011.01.23. 15:49
Mikrobi: kösz, hogy kijavítottál


johnzy képzeld, végigolvastam a hosszászólásokat, ebben és más topicban is. Számomra az verte ki a biztosítékot, amikor azt ecsetelted hogy maga az alaplap drágább mint más egész konfigja. Nah ez a tipikus fogyasztói magatartás, ár alapján ítélni a minőséget, gratz.

A baj az hogy nem vagy képes más véléményét egyáltalán felfogni sem, helyette racionális érvek nélkül mondod a mondandódat, hogy az intel jó az AMD szar. Most őszintén, áruld el nekem, hogy a jó életbe tervezel hosszútávra intellel, amikor a legkisebb változáshoz új platformot (ram+lap+proci) kell venned?

Példa, mesével:

Megveszed a legjobb ár/értékes AMD procit, jó lapot hozzá, fasza RAMot, VAGY megveszed az erősebb intel procit, igaz drágábban, így gyengébb lapot(főleg hogy inteles foglalalatú lap is drágább mint az AM-es) meg RAM-ot veszel.
Ekkor ugyanannyi pénzből egyes árszegmensekben az inteles konfig teljesítménye rádob a rivális cég termékéből épített konfig teljesítményére mondjuk +10%ot.

3 évre rá azt látja a halandó AMD-s, hogy b*szki, gyenge már a proci, és a 3évnyi megtakarításból vesz egy procit, így újra ő lesz a King of the Hill.
Az inteles röhög a markába, bah, nekem még erős a gépem, nem kell cserélni. A +10% miatt neki csak 3,5 év múlva kell fejlesztenie, amikor már nagyon procilimites minden applikáció. De Ő nem cserél mert az 50k megtakarított pénzéből póniürüléket se tudna venni, nemhogy egy ÚJ alaplapot, egy ÚJ procit, meg ÚJ ram-ot. Ezért szenved az ürge, és inkább vár még másfél évet amikor lesz pénze, addig az AMD-s tag vígan elvan az akkor többszörösen is gyorsabb gépével.

Vannak pillanatok, apró pillanatok, amikor jobban megérheti adott összegből inteles gépet venni, mint AMD alapút, de 5 évre elátkozod magad az intel f***ságai miatt


Érted már?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. Ipadnak
2011.01.24. 09:29
Meglep hogy itt hogy osztja mindenki az Intelt... Nekem is AMD van több éve és mernék is újra venni mert belemegy a lapba az X4 100%, de lassú a ram és nem is lehet jobb. Mivel van vevő a gépre eladom és szerintem most az a pillanat van hogy megéri 1155-öt venni. Ráadásul nem lesz gond majd az SSD trimmel sem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. kiskoller
2011.01.24. 09:49
"lassú a RAM" ? LoL. Te most komolyan azt gondolod, hogy van akár minimális különbség is egy DDR2 800Mhz CL5 meg mondjuk egy DDR3 2000Mhz CL10 között? Megsúgom, valóságban 1% maximum. Ha fordítasz vagy nagyon nagyon memóriaigényes dolgot használsz akkor többet is segíthet, de akkor is előnyösebb egy erősebb prociba beruházni. Nem egy ismerősöm váltott vissza DDR2-re DDR3-ról mert fölösleges és nem is gyorsul a gép.
Nem tudom hogy milyen TRIM-AMD inkompatibilitásról beszélsz, bár valamit hallottam róla, nem vagyok jártas e téren. Kérdezd meg pl. Józsefet, neki SSDje és AMD konfigja van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. Joco1114
2011.01.24. 09:58
Csak ajánlanám a figyelmetekbe:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Duop%C3%B3lium

AMD-Intel, Pepsi-Coca, MSZP-Fidesz (és csak idézem a fenti cikket)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. Heroes27 kisko...
2011.01.24. 10:15
hát azért a ddr3 2000Mhz meg a ddr2 800Mhz között nem kis difi van. Jó persze, használat közben nem biztos, hogy sokat érzékelsz belőle, de a számok nem hazudnak. Az a 2000Mhz egy memóriánál már szép tempó.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. nattila77
2011.01.24. 10:36
Heroes27,

akkor szerinted a P4 3.8-ghz-en jobb, mint a 2.6-os sandy bridge? hiszen a 3.8ghz szép tempo és a számok ugye nem hazudnak DD
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. nattila77
2011.01.24. 10:38
Ipadnak,

benyaltad a merketinget. nincs olyan, hogy "lassu a ram" (ha p4 mellett használnál sdramot, az más lenne, csak annak a korszaknak vége).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. Joachim21
2011.01.24. 10:46
Mondom én, hogy sosem fáradtok el. Kb. mióta ismert a teljesítménye, arról megy a vita, hogy kell-e ilyen erősnek lennie, és hogy egy erősebb processzor időtállóbb-e mint egy gyengébb. Tiszta parlamenti közvetítés, megy a szájkarate. Gondolkoztam, hogy érvelek én is, de teljesen felesleges lenne, hit harcol hit ellen, meggyőződés a bevésődés ellen. Ami itt elhangzik, annak a gépösszerakóban sokkal inkább helye lenne, csak ott ugye fix keretet meg szoktak adni, és az eldönti aq vitás kérdéseket, nem lehet a végtelenségig csűrni a dolgot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. kiskoller
2011.01.24. 11:07
Heroes27 800Mhz vs 2000Mhz igen ám de van olyan is a világon, hogy késleltetés. Pont emiatt szinte minimális a teljesítménynövekedés. a Számok nem hazudnak. CL5 (főleg hogy a későbbi ddr2 ramok már CL4-esek) vs CL9. Nem mindegy ez sem ám. De ez az egész olyan mintha gyenge az autód motorja ezért kereket és légterelőt cserélsz rajta. Nem oszt nem szoroz, vegyél inkább erősebb motort, többre mész vele.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. Heroes27
2011.01.24. 11:46
natilla77: Az már megint más, rossz példát hoztál fel, ebbe ne menjünk bele. Persze h nem gyorsabb, de a procinál is nagyon számít ám a frekvencia. De ezt teis tudod szerintem.

kiskoller, pont most mondtad ki, épp hogy a motor legyen erősebb, ketyeg is 2000Mhz-en az a motor. Abban igazad van, hogy a késleltetés is számít. De tudod h hol? A benchmarkban. Sehol máshol. Nézz meg egy everestet (és ne gyertek azzal, hogy az szar), mennyit ad egy 2000Mhz-es ramra pontot, meg egy dr2-es 800-ra. Majd meglátod a különbséget. Most egy példa, nekem 1333 CL7-en mennek a ramok. De 1600 CL9-et tud maxba, 2 mérőprogram szerint is gyorsabb 1600-on a ram, mint 1333-on. Persze, hogy semmit se érzek belőle, mind a kettőn ugyanaz a sebesség, miért is éreznék 300Mhz-nyi különbséget. De 2000Mhz-es ramok, vagy 2200-asok rosszak nem lehetnek, hiába CL9-10 közötti időzítéssel karöltve, a frekvencia nagyon kompenzálja a másik értéket. De már ha csak egy árlistát megnézel, 1333-as meg 1600-as ramokat kilóra kapsz, míg 2000-est már jóval drágábbat. Plusz még ha rendes borda is van rajta. Mennyibe kerül egy Corsair dominator 1800-2200MHzes ram, meg egy ddr2-3 sima. Nem véletlenül....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. jozsefm Joach...
2011.01.24. 12:31
Szrintem is. Lassan le kéne zárni ezt itt mert még egy két jólértesült hozzászóló, és lassan ott tart a dolog,hogy AMD-n még a Windows se megy.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. mcadam
2011.01.24. 12:48
Elég sok lett itt az off... a Sandykről kéne hogy szó legyen, amik nagyon jóra sikeredtek.
Van már valakinek személyes tapasztalata?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. ThePoweR
2011.01.24. 13:23
És?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. mcadam
2011.01.24. 14:33
Mikrobi, részben igazad van, de van akit a ,,Sandy Bridge processzorok tesztje" érdekel, nem pedig a töménytelen mennyiségű sablonos (és rendkívül irritáló, idegesítő) AMD vs Intel képzeletbeli párharc.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. Ipadnak
2011.01.24. 14:35
Nem képzeletbeli a párharc hanem valós
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. Heroes27
2011.01.24. 14:37
Mondom, Power mostanában imádja Mikrobit
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. kiskoller
2011.01.24. 18:42
Heroes: példámmal a motor a CPU, a kerék a RAM akart lenni, bocs hogy félreérthető volt.
Kétlem hogy játékokban lenne bármilyen különbség RAM-ok között, hisz ott csak akkor vehető észre akármilyen RAM-sebességlimit ha nincs VGA limit, ha van akkor kétlem hogy bármennyire is változna a helyzet (icipici mértékben persze akkor is)

Persze ha elrugaszkodunk a gémektől akkor igen, észlelhető változás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. ThePoweR
2011.01.24. 19:54
Az oké lenne hogy pörög egy fórum de nem így kéne. Ja itt is pörög azt csak abból áll hogy szar amd szar intel minek ilyen proci 486-os is elég mindenre. Ha úgy pörögne hogy valaki kérdez valami értelmeset és megy a válasz aztán megint kérdés... válaszok kitárgyalása oké. De ez így csak flame...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. levaipeti
2011.01.24. 19:59
Nem azért, már előttem is írták hogy ez a "Sandy Bridge processzrok tesztje" nevű rovat és nem a társalgó...:\
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. jozsefm
2011.01.24. 20:11
Inkább arrol irjon valaki, mi a helyzet a szétégö foglalatokkal, megvan már ki a vétkes és mi a valódi ok?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. levaipeti jozse...
2011.01.24. 20:15
Az ami eddig is volt... A baj a foxconn foglalattal szerelt lapoknál volt és az a hibás aki 4,6 ghz-re húzza a processzort...:\ Amúgy ugyanez volt a lynnfieldnél is és ott sem lett semmi belőle.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. ThePoweR
2011.01.24. 21:10
Hallgatással kéne de nem azt csináljátok. 4.6GHz-hez is kell már 1.4V az meg már elég sok az 1.1V-os alapfeszhez.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. nattila77
2011.01.24. 21:11
heroes27,

ddr2 vs ddr3

Nem a ramsávszél a szűk keresztmetszet manapság.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. jozsefm
2011.01.24. 21:50
Ez az ami érdekes, bár nem vagyok villamos szakember, de szerintem meg a magasabb orajelhez, nyilván magasabb TDP érték, vagyis W. tartozik. Ha csak az egyszerüség kedvéért ugy számolunk, hogy 100W TDP-hez 1,00V feszültség mellett, 100A tartozik akor 1,5V mellett ehhez elég 66,66 A.
Egy 0,75mm2 keresztmetszetü vezetéken el lehet vezetni károsodás nélkül, 12V-ot , 24V-ot , de akár 220V-ot is.Semmi baja nem lesz töle,amig a rá kötött fogyasztó teljesitménye pl. 12V mellett 100W. /8A/De ha megprobálsz rákötni 1000W-ot akkor már tartós használat mellett biztos ,hogy melegedni kezd, lehet át is ég a szigetelése.Gondolok itt egy gépjármü elektromos rendszerénél tapasztalható tulterheléses jelenségre.Amig a reflektor izzojának elég egy pici csuszóérintkezö csatolofelülethete a 8A átvitelére, addig az önidito saruja egy 12mm-átmáröjü 2mm vastag vörösréz csatlakozó a 83A-hez, és a vezetéke is van vagy 10 mm2.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. jozsefm
2011.01.24. 22:33
Nem lehet Mikrobi ,hiszen tuning esetén, csak a szorzot tudja állitani, ha elérte a maximumot akkor nem lehet tovább menni, hiába is emeli a feszültséget, a frekvencia attol nem fog változni, ha meg az nem nöl akkor nem nöhet a fogyasztás és nyilván a TDP-se. Akkor a 100A helyett csak 66.66A kell, ha még 1,5V-ra növeli a feszültséget is, vagy tovább, azzal csak csökken a konstans keresztmetszeten az áramerösség!? Ezáltal a terhelés!?Legalábbis nekem igy logikus, itt inkább az érintkezö, vezetö, felület ami kevés,ekkora terhelésre.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. levaipeti
2011.01.24. 23:01
Ez így van ahogy mondod józsi, ha 100 w fogyasztása a procinak és 1,1 v-t kap akkor ugye 91 amper kerekítve ami tekintve a vezetékvastagságot, úgy az nem is rossz... De ha jól tudom ez a dolog nyilván nem két pinen történik hanem mittudomén 20-an. Szóval itt látszik hogy mekkora feszko is ez valójában.
Lényeg: nem a foxconn a hibás ezzel kapcsolatban mert egy foglalatot alapból nem arra terveznek hogy ekkora terhelést kibírjon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. jozsefm
2011.01.24. 23:24
Ezt mondtam én is ,a szorzo állitás lehetöséggel, hiszen elméletileg az limitálja az elérhetö maximális orajelciklust.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. SyRew
2011.01.24. 23:58
Overlocker nevű kedves fórumozó linkelte a Gigabyte válaszát :
[LINK]

Extrém teszten átesett, már károsodott UD-4 lapot küldtek ki a médiának.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. ThePoweR
2011.01.25. 09:30
LN2-el mindent lehet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. MZperX75
2011.01.25. 15:03
<mod> you ......all!
Ennyi ovodás anyukedvence hülyegyereket az életbe nem láttam,ovodások!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. kiskoller
2011.01.25. 15:33
MZperX75 köszönjük a konstruktív hozzászólásodat, csak így tovább.


A tuningos cikkben az szerepelt hogy gyenge tuningnál hosszútávon is szétéghet a foglalat. Azzal nincs bajom ha nagy tuningnál szétég az alaplap, de egy gyengébb tuningnál ez már más kérdés! Nagyon más! Persze nincs SB-m, ismerőseimnek sincs így tapasztalatokkal nem tudok szolgáltatni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. jozsefm kisko...
2011.01.25. 15:40
Ezért firtattam és is Mikrobival ,az egységnyi vezető keresztmetszetre jutó terhelést.De más is elgondolkodtató ebben : ha a kikapcsolt magok enrgiáját a müködöek tudják használni és ez alapján akár 5GHz-re is gyorsulni /két müködö mag esetén/ akkor a teljes fogyasztás és a TDP nem haladja nem az engedélyezett maximumut, de a magok egyenkénti tápellátásáért felelős lábakra igy még extrémebb terhelés jut.?!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. vlaci79
2011.01.25. 19:40
Hali!
Teszthez lenne kérdésem, HyperPI tesztnél hány szálon dolgoztak a procik?
Minden mag dolgozik, akkor változnának az összesítésben az eredmények.
i7 920@3,5Ghz 1M átlag idők.
1 szálon 11.775s
4 szálon 17.038s
8 szálon 17.883s
VLaci
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. kutya_8
2011.01.28. 02:41
Most ezt nem értem[LINK] itt az irják ,hogy a 23,796 problémát nem lehet szoftveresen megoldani !Most akkor mi van???
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Ipadnak
2011.01.28. 09:49
Nem érdekes... venni kell bele egy videokártyát és meg van oldva. Mindig is azt gondoltam hogy a CPU-ba rakott GPU egy hülyeség.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. kutya_8
2011.01.28. 16:41
ok,Pont ezt akartam elkerülni!de köszi
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. jozsefm kutya...
2011.01.28. 16:45
Majd a következö generécioban,alig egy év és itt van...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Franyo
2011.02.03. 22:28
Hiba a Sandy Bridge chipsetekben
Dávid Imre
2011. február 1., 16:21
Az Intel leállította egyik, a Sandy Bridge processzorokban használt lapkakészlet kiszállításait. A gyártó 300 millió dolláros bevételkiesésre számít az első negyedévben.
Az Intel hétfőn jelentette be, hogy ideiglenesen szünetelteti az egyik, a cég legújabb generációs Core processzoraiban használt chipset kiszállításait. A visszahívás oka, hogy a vállalat szakemberei áramkörszintű hibát találtak a múlt havi CES-en bemutatott, Sandy Bridge architektúrára épülő processzorok hatos szériába tartozó kiegészítő chipjeinél. A hibát hétfőre kijavították a mérnökök.

A hiba elsősorban azon vásárlók számára jelenthet gondot, akik második generációs, négymagos Core i5 és Core mikroprocesszorokkal szerelt rendszereket vásároltak. Az Intel igyekezett megnyugtatni a felhasználókat: „ügyfeleink nyugodtan használhatják a rendszereket" - írták kapcsolódó közleményükben, hangsúlyozva, hogy fejlesztőik hamarosan megnyugtató - hardveres - megoldást találnak a problémára.

„Cégünk várhatóan február végén kezdi meg a javított lapkakészletek kiszállítását, és áprilisra valamennyi hibás terméket kicserélhetünk. Az Intel felelősséget vállal a termékeiért és elkötelezett azok minősége mellett" - olvasható a közleményben.

Az Intel a hatos szériájú, Cougar Point kódnevű chipsetekben fedezte fel a hibát. A cég közlése szerint a SATA-portok minőségével és időtállóságával kapcsolatban merültek fel kétségek; a probléma hosszabb távon a különféle tárolóeszközök működését és teljesítményét is befolyásolhatja. A fejlesztők szerint a portok meghibásodása bitráta-hibákat idézhet elő adatátvitel közben - nyilatkozta Steve Smith, az Intel egyik alelnöke. A menedzser hangsúlyozta: rövid távon nem valószínű, hogy a felhasználók számára is érzékelhető hibák lépnének fel a hibás chipsetet használó rendszerek működésében; az Intel számára mégis a probléma mihamarabbi kiiktatása a legjobb választás.

A gyártó illetékesei szerint a cég 2011 első negyedévében nagyjából 300 millió dolláros bevételkiesésre számíthat a hibás lapkák miatt. A fiaskó rendkívüli presztízsveszteséget okozhat kiemelkedően jó minőségű megoldásairól ismert Intel számára.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. jozsefm Frany...
2011.02.03. 23:32
rendkívüli presztízsveszteséget okozhat kiemelkedően jó minőségű megoldásairól ismert Intel számára.

Éppenséggel ismerjük mi másféle presztizsveszteségre okot adó megoldásairol is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. zuldker
2011.02.18. 09:52
Hali !
A teszt jó, de az összehasonlítás nem. A 2600K 80e Ft, ezt a procit a 875K-val kellett volna összevetni, amikkel összeraktátok egyik sincs vele egy szinten sem árban sem teljesítményben, véleményem szerint igy nincs valós kép. Egy olyan CPU-ról beszélünk ami alapban képes 3.8 ig emelni az órajelét, a többi egyik sem. de mondjuk az i7-870en 4.00 Ghz-en egyes tesztekben lenyomja a 2600K és olcsóbb, valószinű ha mondjuk ténylegesen a 875K lett volna az ellenfél aminek még mindig nem 3.8GHz az öntuningos órajele nem ez a kép alakult volna ki , a 2300as sem ugrált volna annyit a 2. helyen. Szóval ha lehet és ha valakinek kapacitása van rá esetleg egy ilyen összehasonlítást ajánlok: 2600K-870-875K(tuningolva is)-950-960 és ezek a cpu-k sincsenek teljesen egy árban, tehát Ár/teljesítmény mutatók is közelíthetnek egymáshoz.

Üdv
Grof-Zero
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Johnzy
2011.02.20. 23:04
@kiskoller:

Nálam meg az <mod> ki a biztosítékot, amikor megjelent valaki és azonnal előjött a "na-na, neked midvan, he, na, neked mid van??" , bár ez még nem is lett volna baj, de úgy látszik, hogy <mod> RENDESEN végigolvasni az összes hsz-t, ugyanis ha valóban rendesen végigolvastad volna, az elején rögtön láttad volna, hogy a "na-na, neked midvan, he, na, neked mid van??" -ra írtam, hogy nem kívánok nyilatkozni. Aztán engedtem a kérésnek és leírtam, hogy mivel rendelkezek. Erre jött egy másik tökfej (aki lehet, hogy te voltál, de én most ennek nem nézek utána), aki azonnal beugatott, hogy így-meg úgy meg villanyszámla, meg fogyasztói magatartás... Na pont emiatt nem is kívántam más orrára kötni, hogy mivel rendelkezem. Ameddig nem írtam semmit addig ment az említett "szekálás" , amint elárultam, azonnal ment a fikázás. Innentől kezdve teljesen egyértelmű volt hogy a Mélyen Tisztelt Nagyközönségnek a kutya <mod> se jó, nyuszikát azért verjük mert van rajta sapka, ha nincs rajta akkor azért... JÓ LENNE HA ELDÖNTENÉTEK, HOGY MIT AKARTOK!

2.: Nekem itt aztán a fogyasztói magatartásról egy <mod> kukkot ne merjen szólni senki, amikor 350Ft/liter benzinár mellett mindenki szarni is kocsival megy, hétvégente több ezret vagy akár több tízezret költenek el piára, bulira, a klozetben csak 200W-nyi villany kell mert a <mod> is díszkivilágítást igényelnek és a konyhában a lámpát nem hajlandóak lenyomni mert ahhoz is lusták... Na innentől kezdve Nekem senki se pofázzon, pláne azok ne akiknek annyijuk nincs hogy egy km-t elgyalogoljanak a LIDL-be, mert 2x-es áron, de minden megkapható a helyi kisboltban...

[Hoppsz! Ezt lehetett volna szebben is. Mikrobi]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Johnzy
2011.02.20. 23:09
@Johnzy:

...és senkit nem szeretnék megbántani, bár igazából nem érdekel, ugyanúgy ahogy "Heroes27" véleménye se, de pl a dohányosok aztán méginkább meg se szólaljanak, mert én a 663,63 napi bagópénzükből összerakok egy olyan gépet amit most vettem...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Johnzy
2011.02.20. 23:55
Kedves Mikrobi!

Engem megtanított anyukám egy olyan valamire amit úgy hívnak, hogy szerénység. Nem egy ismerősöm a mai napig azt hiszi, hogy még a régi P4esem nyüstölőm, nehogy fájdítsam a szívüket... (bár volt olyan aki megérdemelte, hogy azonnal a képébe nyomjak a valós tényeket!)
Az én, Általad említett "megszólalásom" az, hogy már a kezdetek óta rendelkezem PC-vel. Kezdetekben jött az AMD-s K-széria, a PIII-as, Athlon, a Northwood, majd Prescott magos P4-es. Csakhogy ez sajnos nem volt elég, mindenki az én nyakamba hurcibászta a gépeit és így már teljes volt a paletta.
Köztük láthatjuk, hogy milyenek a véletlenek, ma hoztak egy 754-es Sempron-t.
Tökéletesen tapasztalható volt a 2 márka előnyei, hátrányai és mindezt az árak ismeretében, ugyanis a mai napig megvannak a 2-6 éves árlisták is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. _DiEGO_
2011.03.02. 20:04
mi a helyzet a szétégö foglalatokkal?

Hoppsz , én azt hittem , hogy ez csak kacsa hír volt...

de nem
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Joachim21 _DiEG...
2011.03.02. 20:08
Öngyulladnak Diego. Kirakod a napra és elolvad. Ezen felül még a PCH is hibás lett, szóval tényleg, legalja. Nem javaslom neked h ilyet vegyél!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!