iPon Cikkek

Scannerek húszezer forint alatt

Dátum | 2008. 01. 25.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | MULTIMÉDIA

Legfrissebb tesztünkben arra keressük a választ, hogy mennyire érik meg árukat a 20E forint alatti kategóriában helyet foglaló síkágyas scannerek. Manapság már rendkívül nagy a kínálat az újabbnál-újabb technológiákkal felvértezett scannerekből, amelyek különböző képjavítási funkciók, illetve egyéb különlegességek segítségével próbálják meghódítani a felhasználók kegyeit.

Cikksorozatunk első felében kizárólag a 20.000 forint alatti árcédulával rendelkező modelleket vizsgáltuk meg, a kínálatban egy Epson, egy Canon és egy HP scanner van jelen. A szereplők árukat tekintve hasonló kategóriában helyezkednek el, igaz, a Canon terméke jelentősebb, mintegy 4E forinttal olcsóbb, mint a másik két gyártó versenyzője. A versenyzők bemutatása előtt tisztázzunk néhány fontosabb fogalmat a szkennerekkel kapcsolatban, hogy képben legyünk a különböző alapfogalmakkal kapcsolatban.

OCR: Optical Character Recognition azaz optikai karakterfelismerés. A szkennerek által beolvasott szöveges dokumentumot egy OCR szoftver segítségével dolgozhatjuk fel úgy, hogy végeredményként szerkeszthető szöveges dokumentumot kapjunk. Ezek a fájlok legtöbbször rtf kiterjesztéssel rendelkeznek, de az OCR alkalmazások különböző egyéb formátumba is képesek kimenteni a szöveget, akár word dokumentumba is. Az OCR alkalmazások sikeressége nagyban függ a beolvasott dokumentum fényerejének, kontrasztjának és felbontásának összességétől, hiszen ezen paraméterek helyes beállításával érhetjük el a legjobb eredményt. Az OCR alkalmazásban minden esetben be kell állítani, hogy milyen nyelvű szöveget kívánunk szerkeszthetővé tenni, mivel ez alapján választja ki a program az adott nyelvhez tartozó karakterkészletet. Rosszabb minőságű dokumentum esetén az OCR programok hatásfoka csapnivaló, mert nem képesek egyértelműen felismerni az adott karaktereket. Természetesen az OCR programok nagyrésze tartalmaz magyar nyelvet is, vagyis a magyar nyelvű szövegeket képesek szerkeszthetővé alakítani, ám hatásfokuk nem 100%-os, azaz egy egyoldalas szövegbe becsúszhat pár ékezethiba, amelyet majd nekünk kell javítni.

A síkágyas lapolvasó felépítése.
DPI: Dot per inch, azaz képpont hüvelykenként. A DPI adja meg az oldal felbontását, azaz minél magasabb az értéke, annál nagyobb felbontású, tehát annál nagyobb részletgazdagsággal rendelkező képről vagy dokumentumról beszélünk. Nyomtatásnál általában alapértelmezettként 300 DPI-s felbontást szoktak használni tintasugaras nyomtatók esetében, azaz egy hüvelyken belül 300 különböző képpont helyezkedik el, persze fotónyomtatás esetén ez az érték jóval magasabbis lehet (1200 DPI körül, illetve fölötte). Lézernyomtatók esetében a DPI értéke általában 600 és 1800 DPI között szokott lenni. Scannelésnél érdemes a DPI értékére odafigyelni: ha egy fényképet kívánunk digitalizálni, akkor a DPI értékét nyugodtan vehetjük magasabbra (pl. 1200DPI), ám ekkor a folyamat hosszabb ideig tart majd és a végeredményként kapott fájl nagy lesz, de cserébe részletgazdag is. Nagyon leegyszerűsítve ennyit érdemes tudni a DPI-ről.

A rövid bevezető végén vessünk pár pillantást az alábbi táblázatra, amelyben a cikkben szereplő versenyzők legfontosabb paramétereit próbáltuk meg összegezni.


A következő oldalakon bemutatjuk a szkennereket, illetve képet adunk a hozzájuk tartozó szoftverkörítésről, illetve a programok legfontosabb tulajdonságairól.
Első versenyzőnk a HP kínálatából érkezett, a termék csomagolása rendkívül egyszerű, ám mégis dizájnos. A dobozon megtaláljuk a scanner legfontosabb tulajdonságait, így egyből tudhatjuk, hogy mire számíthatunk a termékkel kapcsolatban.



A gyártó az eszközhöz mellékel jó néhány leírást, amelyek között egy regisztrációs űrlap is található. A regisztrációs űrlap segítségével tudjuk regisztrálni a termékhez mellékelt I.R.I.S nevezetű szoftvert, amely tulajdonképpen nem más, mint egy OCR alkalmazás, amely számos funkcióval rendelkezik. A scannerhez kapunk gyors üzembehelyezési útmutatót is, ennek segítségével pillanatok alatt összeállíthatjuk a rendszert, ami mindössze két kábel csatlakoztatásából áll: a táp- és az USB csatlakozót kell a megfelelő helyre illesztenünk, majd futtatni a rendkívül egyszerű telepítőprogramot.


A készülékhez néhány kelléket is kapunk, ezek egészen pontosan egy tápegység, valamint a szükséges USB kábel. Az USB kábel egy egyszerű trapéz USB megoldás, mint amilyet a nyomtatóknál is használnak.


Maga a scanner egyszerű kinézettel rendelkezik: az eszköz összesen két gombot tartalmaz, amelyek segítségével vagy dokumentumot vagy képet digitalizálhatunk. Az egység A4-es lapok, illetve azoknál kisebb formátumú kiadványok fogadására képes.


A Scanner ajtaja nincs fixen rögzítve, így ha egy vaskosabb könyv borítóját szeretnénk szkennelni, vagy más egyéb nagyobb terjedelmű dokumentumot, akkor az ajtót egyszerűen kihúzhatjuk és a dokumentum tetejére tehetjük. Ennek köszönhetően szinte bármilyen vastag dokumentum elhelyezhető a készülék olvasólapján, persze ésszerű határokon belül, ugyanis az olvasófej felett található lap nem más, mint egy üveglap.
A HP scannerének és tartozékainak bemutatása után megnézzük, hogy mire is képes a termék a szoftverei segítségével. Maga az egység telepítése nagyon egyszerű feladat, mindössze 5-10 percet vesz igénybe, mire minden program felkerül, természetesen a folyamat végén újraindítás szükséges, mint majdnem minden hardver elem esetében.



A készülékhez a gyártó programjait kapjuk meg, amelyek tökéletesen teszik a dolgukat, bármilyen feladatról is legyen szó. A scannerhez mellékelt I.R.I.S névre hallgató OCR alkalmazás szintén jól teljesít, bár gyengébb minőségű dokumentum esetében meggyűlik a baja a karakterekkel, azaz nem pont annak olvassa az egyes betűket, mint aminek kéne, főleg ékezetek esetén jön elő a probléma.


A gyártó a scannerhez mellékelt szoftvereket egy szolgáltató központ nevű alkalmazásból teszi elérhetővé, amely könnyedén átlátható és egyszerűen kezelhető. Ebből a menüből irányíthatjuk a folyamatokat, a megfelelő gomb kiválasztásával indul el a scannelés (kép vagy dokumentum), illetce a scannelés és nyomtatás.


A szolgáltatóközpont segítségével beállíthatjuk az alapértelmezett scannelési felbontást, illetve színmélységet és egyéb paramétereket, de innen érhetjük el az e-mail küldéshez szükséges beállításokat is: a szoftver az Outlookkal lép kapcsolatba, ha egy fájlt e-mailen keresztül kívánunk továbbítani.


A scanner egyes gombjaihoz is hozzárendelhetjük az alapértelmezett beállításokat: ekkor ha a kép scannelése gombot nyomjuk meg a készüléken, akkor a már beállított minőségben kerül digitalizálásra a kép, de dokumentum esetében szintén előre beállíthatjuk az alapértelmezett minőséget.


A scannelés előtt kiválaszthatjuk, hogy pontosan milyen dokumentumot szeretnénk digitalizálni, majd ennek megfelelően további beállítások válnak elérhetővé. A dokumentumok és képek esetén beállíthatjuk a kívánt felbontást (DPI), valamint a kívánt színmélységet egyaránt, sőt, ha fényképről van szó, akkor a Minőség vs. Gyorsaság gomb lenyomása után a digitalizálás minőségét a legjobbra is állíthatjuk, persze ekkor több perccel lesz hosszabb majd a művelet. A beolvasott fájl kiterjesztését szintén könnyedén megadhatjuk: ez lehet akár jpg, vagy png, esetleg gif, tif, de ezeken kívül még számos formátum áll rendelkezésre.


Amennyiben beállítottunk minden szükségeset, úgy elkészül a dokumentum előképe. Az előképen láthatjuk, hogy várhatóan hogy fog kinézni a végleges digitalizált dokumentum és ennek megfelelően szabályozhatjuk a színvilágot, élességet, világosságot, kontrasztot, valamint a dokumentum méretét. A fenti képen éppen egy szöveg látható, de fénykép esetén az összes jobb oldali lehetőség aktív, azaz a fotó minden lehetséges beállítását elvégezhetjük egyszerűen és gyorsan.

Az elfogadás gombra kattintva megindul a scannelés a már megadott szempontok (felbontás, élesség, kontraszt, stb...) alapján. A mérettől függően 1-2 perctől akár több percig is eltart a folyamat.

Összességébe a HP szoftvere teljesen jól és egyszerűen használható a mindennapi munkára, maga a scanner jó minőségben, ám néha a kelleténél kissé világosabban digitalizálja a képeket, de ezen szerencsére a beállítások segítségével változtathatunk. Az egység használat közben átlagosan hangos, nem mondható zavarónak. A készülék készenléti állapotban a mérések alapján 8W-ot fogyaszt stabilan, míg terhelés hatására ez az érték egészen 14W-ra kúszik fel. Ez a maximális fogyasztási érték is egyben.
A második termék a Canon palettájáról származik, ennek a scannernek már jóval ötletesebb csomagolása van, mint a HP egységének. A scanner dobozán ez esetben is láthatóak a fontosabb technikai tulajdonságok leírásai egy-egy ikon formájában. A gyártó büszkén hirdeti az egység legjobb tulajdonságait, amelyek között a Maces operációs rendszerrel való kompatibilitás is szerepel.



A scanner dobozában ezúttal is számos dokumentum és leírás lapul, amelyek között a gyors üzembehelyezési útmutató mellett néhány egyéb technikai leírást találunk, többek között azt is, hogy mi a teendő, ha az egységet az Apple új operációsrendszerével, az OS X 10.5 Leopard-dal kívánjuk használni. A leírásokon kívül két darab telepítőlemez iy helyet kapott a csomagban: az egyik lemez magyar nyelvű telepítőprogramot is tartalmaz.
A kellékek sorát ezeken kívül egy USB-s kábel is bővíti, de itt körülbelül vége is a tartozékok listájának. Feltűnhet, hogy a scannerhez nincs tápegység, ennek egészen egyszerű oka van: a kis eszköz olyan alacsony áramfelvétel mellett dolgozik (max 3-4W), ami lehetővé teszi, hogy közvetlenül az USB portról vegye fel az energiát.


A Canon scannere igazán tetszetős, talán cikkünk legszebb darabjának is kikiálthatnánk, mégis ő a legolcsóbb darab a három versenyző közül.


A készülék minden tekintetben szépnek mondható, az alakja nem tűnik olyan vaskosnak, mint a HP 2400, színvilágát tekintve is modernebbnek hat, mint a többiek.


Az eszköz hátulján mindössze egy USB 2.0-ás csatlakozó árválkodik, ezen a porton keresztül történik az adatkommunikáció és az energia felvétel egyaránt. Igazán ötlete megoldás, valamint érdekes is, hogy a gyártó modellje teljes terhelés alatt harmad annyit fogyaszt, mint a másik két versenyző, készenléti állapotban pedig még nagyobb különbség van a készülékek között.


A Canon CanoScan Lide25-ös modellje három darab gombbal rendelkezik: a bal első gomb a scannelést indítja el, míg a mellette lévő gombbal a közvetlen másolást választhatjuk, ami annyit tesz, hogy a szoftverek a beolvasott képet egyből a rendszerben található nyomtatóra küldik, így egyfajta színes fénymásolóként is használhatjuk az eszközt, persze valamivel lassabban, mint egy teljes értékű színes fénymásolót. Az utolsó gombbal a bescannelt dokumentumot vagy képet akár egy e-mail csatolmányaként is továbbíthatjuk a megfelelő személy vagy személyek számára.
A Canon szoftverei között szerencsére van magyar nyelvű telepítő, ami sokak számára lehet jó hír. Az alkalmazások telepítése egyszerű, mindössze végig kell kattintgatni az ablakok között, az egész maximum 10 perces munka, amit egy újraindítással végzünk.



A Canon szoftverei között jelen van a gyártó által készített scannelő alkalmazás, amely rendkívül hatékony és egyszerű, ja , és természetesen magyar nyelvű. A gyártó programjain kívül megkapjuk az ArcSoft Photo Studio 5.5-ös verzióját és a Scansoft OmniPage névre hallgató OCR szoftvert. Mindkét alkalmazás rendkívül hasznos: előbbivel a scannelt képeken finomhangolhatunk, míg utóbbival a beolvasott szövegeket alakíthatjuk át rtf,txt vagy egyéb szerkeszthető szövegformátummá. Ennél az alkalmazásnál is ügyelni kell arra, hogy a beolvasott dokumentum kellően kontrasztos legyen és kellően jó minőséggel rendelkezzen, hiszen így növelhetjük az esélyt arra, hogy minden karaktert helyesen fog beolvasni az alkalmazás, ennek köszönhetően nem kell majd hosszú percekig javítgatnunk az OCR program munkáját.
A tesztek során az OCR alkalmazás jól vizsgázott, ám a kisméretű magyar szövegek esetében már voltak gondok az ékezetek beolvasásakor, de ezt a felbontás növelésével és a kontraszt magasabbra történő állításával valamelyest orvosolhatjuk.


A Scannerhez ez esetben is tartozik egy szoftver központ, amelyből az összes lehetséges funkciót elérhetjük: a menüből egyszerűen indíthatunk másolást, szkennelést, levélben történő továbbítást, sőt a beállításokat is módosíthatjuk.


A Canon szoftverében is lehetőségünk van a dokumentum előnézetére, legyen az akár fotó, akár fekete fehér irat. Egyszerűen beállíthatjuk a felbontást, illetve aktiválhatjuk a különböző képjavító eljárásokat, majd ha minden megfelelően be van állítva, egyszerűen a szkennel gombra kell kattintani és pár perc alatt kész is a digitalizálás.


A ScanGear alkalmazás segítségével akár több dokumentum egyidejű scannelésére is van lehetőség, így például akár több névjegykártyát is digitalizálhatunk egyszerre.


Ugyancsak a ScanGear-en belül találjuk azt a lehetőséget, amelynek segítségével a szkennelés után a már előre beállított alkalmazásban nyithatjuk meg a dokumentumot vagy képet, így további időt spórolhatunk meg. Természetesen ebben az esetben is lehetőség van a felbontás és a fájl kiterjesztésének módosítására.


Alapesetben a beszkennelt képek közül kiválaszthatjuk, hogy melyiket kívánjuk menteni, majd a kipipált képeket egy mozdulattal menthetjük is. Az alkalmazás tárolja a képben az EXIF adatokat, ami annyit tesz, hogy a kép tulajdonságainál megtaláljuk, hogy milyen felbontásban és milyen egyéb beállításokkal készült a digitális állomány.

Nagyjából ennyit a Canon szoftvereiről. Az alkalmazások egyszerűen kezelhetőek, a gyári programok magyar nyelvűek, míg a mellékelt két további alkalmazás angol nyelvű, ám ennek ellenére is egyértelmű a kezelésük. A scanner szoftverek tekintetében rendkívül hatékony.

A készülék USB kábelről nyeri az energiát, ami teljes terhelésnél körülbelül 3-4W-os fogyasztást jelent, míg alapállapotban ez az érték 0,5-1W-os. A Canon termékének egyetlen zavaró hibája van: a készülék zavaróan hangosan dolgozik és ez a zajszint dokumentumtól, felbontástól és egyéb beállításoktól független, tehát sajnos nem lehet rajta csillapítani.
Az utolsó versenyzőnk az Epson termékpalettájáról érkezett. A scanner csomagolása dizájnos, ez a csomagolás is tartalmazza a készülék legfontosabb tulajdonságait csak úgy, mint az első két versenyző esetében. Az Epson Pefection V10 is rendelkezik Mac támogatással, így Maces operációsrendszeren is könnyedén használhatjuk.



Az Epson mellékel a scannerhez számos leírást, amelyek között ismét jelen van egy gyors üzembehelyezési útmutató, valamint a szoftvereket és a drivereket tartalmazó telepítő lemez egyaránt. A dokumentumokon és a telepítő cd-n kívül még egy USB kábel és egy tápkábel is helyet kapott a csomagban, ezzel ki is merítettük a kellékek listáját. Gyakorlatilag mindent megkapunk, amire csak szükségünk lehet ebben a kategóriában.


Az Epson készüléke a két korábbi modellel ellentétben "szögletes" dizájnnal bír, ám ennek ellenére is rendkívül tetszetős. A scanner kinézetét tekintve szép, színvilágával sincs semmi baj, emellett a gombok elhelyezését is jól oldották meg a tervezők, ez az elosztás sokkal kedvezőbb, mint ha a készülék elején lennének a funkcióbillentyűk, hiszen így könnyebben elérhetőek és könnyebben is láthatóak.


Az Epson büszkén hirdeti, hogy a scanner fedőlapja akár 180 fokban is kinyílik, így könnyedén lehet vele bármilyen, maximum A4-es formátumú dokumentumot digitalizálni. Erre a HP egysége is képes, egyedül a Canon termékének ajtaját nem lehet leszedni, de ennek ellenére a vastagabb dokumentumok is könnyedén digitalizálhatóak.


Az Epson készüléke összesen két darab csatlakozóval van felvértezve: a bal szélső csatlakozó az USB 2.0-ás port, amely trapéz alakú, mint a nyomtatók esetében. Az USB port mellett helyezkedik el a tápcsatlakozó.


A készülék összesen négy nyomógombban rendelkezik: a zöld a scannelést, a balra mellette lévő a PDF-be való digitalizálást, míg a jobb felső a közvetlen másolást indítja el. A közvetlen másolás segítségével ez esetben is lehetőségünk van a digitalizált dokumentum vagy kép azonnali, egy huzamban történő nyomtatására is. A bal felső gomb segítségével e-mail formájában küldhetjük el a digitalizált képet vagy dokumentumot.

Végül, de nem utolsó sorban, nézzük az Epson scannerjéhez mellékelt szoftverkörítést. A gyártó telepítőprogramja már a korábbi két versenyző esetében megismert magyar nyelv helyett sajnos angol nyelvű, de rendkívül egyszerű, így mindenki számára könnyedén telepíthető.



A termékhez kapunk bőven alkalmazásokat: a gyártó mellékeli saját szkennelő programját, amely sok beállítási lehetőséget tartalmaz, emellett könnyen kezelhető még átlagos felhasználók számára is. Az ArchSoft PhotoImpression nevezetű alkalmazás segítségével a beszkennelt képeket szerkeszthetjük, illetve finomíthatjuk, de a kínálatból nem hiányzik az OCR, azaz az optikai karakterfelismerő program sem, amely ez esetben az ABBYY FineReader 6.0 Spront Plus. Ez az alkalmazás természetesen tud magyarul és képes a magyar szövegek felismerésére is. A szoftver a tesztek során jól vizsgázott, még a gyengébb minőségű forráson található szövegeket is sikeresen átalakította szerkeszthető formába. Persze az ékezetek ezúttal is jelentettek némi problémát, de az igazsághoz hozzá tartozik, hogy egy oldalnyi szövegben összesen 4 könnyebb hibát vétett a program.



Az Epson szkennerjéhez az Epson Scan nevezetű alkalmazás tartozik, amely nagyon rugalmas kis program. A szoftver segítségével lehetőségünk van 3 mód közül választani Automatikus, Otthoni felhasználó vagy akár Professzionális profil közül is választhatunk.


Automatikus módban nem kell kiválasztanunk a dokumentum típusát és a kívánt felbontást sem, ezeket mind elintézi a szoftver. A tapasztalatok alapján az alkalmazás sikeresen azonosítja a dokumentumokat annak megfelelően, hogy képről, szöveges fájlról vagy esetleg magazinról van-e szó. A program minden esetben 300 DPI-s felbontással digitalizálta a dokumentumokat és minden esetben szép végeredményt kaptunk.


Az otthoni felhasználói mód már egy kissé nagyobb mozgásteret enged a felhasználó számára. Ebben a módban lehetőség van a fényerő,.a kontraszt, a felbontás, valamint a dokumentum típusának beállítására egyaránt. Átlagos felhasználók számára, illetve átlagos munkára ez a mód a legjobb, hiszen az összes szükséges funkciót és beállítást elérjük, mégsem túlzsúfolt a képernyő.


A harmadik, azaz a Professzionális mód már minden funkcióhoz enged hozzáférést. Ebben a módban már a dokumentum vagy fénykép színhelyességét is beállíthatjuk, azaz módosíthatunk a színvilágon, ahogy nekünk jól esik. A professzionális módban elérhetőek a szűrők és a különböző képjavítási funkciók, amelyek segítségével egy megviselt dokumentumból is kihozhatjuk a legtöbbet. A szkennelt kép hisztogramját is könnyű szerrel beállíthatjuk, akár csatornánként is, egyszóval profi módon dolgozhatjuk fel a képet már a szkennelés pillanatában.

Természetesen az Epson szoftverei is lehetőséget nyújtanak a közvetlen másolás alkalmazására, tehát egy szkennelt dokumentumot azonnal nyomtatóra is küldhetünk, egyszóval fénymásolóvá is alakíthatjuk a rendszert.


Az Epson alkalmazásai egyszerűek, bár az angol nyelv miatt egyesek számára nehézséget okozhat a kezelésük, bár az egyértelmű kezelőfelületnek köszönhetően némi ismerkedés után bárki könnyedén kezelheti az alkalmazást.

Az Epson szoftverkörítése teljesen rendben volt, gyakorlatilag mindent tartalmazott,amire csak szükség lehet egy átlagos felhasználó vagy akár egy hobbi fotós számára

A készülék a teszt alatt hibátlanul tette a dolgát, az eszköz zajszintje átlagos volt, de a Canon termékénél mindenképpen lényegesen halkabban üzemelt. Az eszköz készenléti állapotban 3W-os fogyasztással üzemelt, terhelés hatására ez az érték egészen 13W-ig kúszott fel, mint a HP modelljének esetében.

Cikkünket a versenyzők és a hozzájuk tartozó szoftverek részletes bemutatása után egy remélhetőleg érdekes összevetéssel folytatjuk. A versenyzőket háromféle módon próbáljuk egymással összehasonlítani: első körben fekete-fehér szöveget, második körben egy naptárt, majd a végén egy könyv borítóját scanneljük be velük. Ahhoz, hogy a képminőség egyszerűen összehasonlítható legyen, nem három különböző képet, hanem a három képből egy összevágott képet közlünk, amely három részre van bontva, de természetesen minden részre rá van írva, hogy melyik készülékkel sikerült összehozni.


A szöveges teszt olvashatóság szempontjából mindhárom készülékkel jól sikerült, első ránézésre az Epson túl kontrasztosan, a HP meg túl világosan olvasta be az anyagot, a Canon viszont megtalálta az arany középutat elsőre is. Természetesen a képminőség (kontraszt, fényerő) utólagosan állítható, mielőtt még a képet elmentenénk, ám a fent látható eredményeket minden esetben alapbeállítások mellett értük el.

A második körben egy éppen aktuális naptárat scanneltünk be, így a szöveg- és képscannelés minőségét egy időben kívántuk vizsgálni.


A legjobban az Epson találta el a képet, ám ez első ránézésre jóval sötétebbnek hat, mint a másik két versenyző által készített eredmény. A HP alaphelyzetben is túl világosan ábrázolja a képet, a Canon viszont a színhűség tekintetében nem teljesítette az elvárható szintet, a képe kissé fakó lett az eredeti képhez viszonyítva. Összességében utólagos korrigációval mindegyik versenyzővel szép képek készíthetőek, a fenti eredmények ismét csak alapbeállítások használata mellett készültek.

Az utolsó körben egy könyv borítójának részletével próbáljuk tovább nyúzni a scannereket.


A versenyzők alapjáraton itt is eléggé eltérően végezték el a feladatot: összhatás tekintetében az Epson kissé sötét képet készített, viszont a HP és a Canon készüléke egyaránt jó képet alkotott: mindkét eredmény közel áll az eredeti színvilághoz, viszont az Epson képén is lehet világosítani, ekkor már azonosnak mondhatóak a versenyzők képei. Talán a HP képe mondható kissé szemcsésnek, de nem vészes.

A tesztek folyamán mindegyik versenyző számára elegendő volt az 1 perc alatti idő a feladat végrehajtására: összességében a leggyorsabb az Epson modellje lett, míg a második helyen a HP terméke végzett, a leglassabb pedig a Canon szkennere volt.

A versenyzők fogyasztása

Érdekességképpen gy kis táblázatot készítettünk a szkennerek alapjáraton és terhelés közben mért fogyasztásáról.


A legnagyobb étvággyal a HP terméke bírt, ez a modell alapjáraton is 8W-os fogyasztást produkált. A második helyen az Epson modellje futott be, míg az abszolút győztes a Canon USB kábelről táplált készüléke lett.

Összegzés

A tesztek és a tapasztalatok fényében néhány szóban jellemezzük a termékeket.

HP ScanJet 2400


Elsőként a HP scannerét próbáljuk meg értékelni. A HP ScanJet 2400-as már kifutó modellnek számít a HP hivatalos weboldala szerint, ennek ellenére a készülék szolgáltatások és képminőség tekintetében egyáltalán nem szégyenkezhet. Az eszköz a tesztek alatt hibátlanul tette a dolgát, gyakorlatilag egy rossz szavunk sem lehet rá. Képminőség tekintetében egyedül a túl magasra állított alapértelmezett fényerőt sérelmezhetnénk, de ezt a scannelés előképének megtekintésekor a kívánt szintre állíthatjuk, így talán ezzel sincs baj. A készülék 18-19.000 forintos árával jó választás lehet, így ha még könnyedén be tudjuk szerezni, akkor mindenképpen ajánlott vétel.

Canon CanoScan Lide 25


A Canon terméke igazi meglepetés volt, hiszen a készülék USB kábel segítségével nyeri az energiát közvetlenül a rendszertől, így mivel nincs szükség külön tápegységre, egy kábellel kevesebb díszíti az irodát vagy a szobát. A Canon képminőség tekintetében szintén jól vizsgázott, ám a készülék egyes esetelben igazán rossz minőségű képeket készített, akármilyen beállítást alkalmaztunk, de ez a probléma szerencsére csak egy-két esetben jelentkezett. A készülék és a hozzá mellékelt szoftverek könnyedén kezelhetőek, így szinte bárki egyszerűen dolgozhat az eszközzel. A Canon scannerénél talán a hangos üzemelést említhetjük meg negatívumként, hiszen scannelés közben elég durva motorhang hallatszik a készülék házából. Összességében a magyar nyelvű menü és szoftverek alapján, valamint a képminőség és a kezelhetőség tekintetében a Canon Lide25-ös ajánlott vételnek minősül a maga 13-14.000 forint körüli árával. A zajszintet meg majd megszokjuk. :)

Epson Perfection V10


Az Epson profeszionális V10-ese talán a legjobb scannernek minősül az egész mezőnyben. Az eszköz szoftvere ugyan nem magyar nyelvű, de rendkívül hatékony: az automatikus módnak, valamint a professzionális beállításoknak köszönhetően hobbi fotósok és egyszerű felhasználók számára egyaránt nyerő vétel. A készülék kialakítását és szoftvereit tekintve igazán felhasználóbarát ( a magyar nyelv hiányától eltekintve), a scannerrel készített képek jó minőségűek, ám egyes esetekben nem árt rajtuk még az előnézeti kép alkalmával világosítani, ugyanis néha kissé sötétek a másik két gyártó termékeinek képéhez viszonyítva.
Az Epson Scannere a maga 18-19.000 forintos árával egyértelműen ajánlott vételnek minősül.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. J.o.k.e.r
2008.01.25. 16:35
Szia Robi!

Tervezünk további cikkeket is természetesen, ezekben viszont már a 20E fölötti kategóriát fogjuk megvizsgálni. Hatalmas szerencséd van, mert G4050-es is lesz a tesztben, éppen itt van előttem a doboza.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. J.o.k.e.r
2008.01.30. 11:32
Szia Tibaimp!

Lassan lelövöm az összes poént a készülő cikkel kapcsolatban
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!