iPon Cikkek

Shadowgate - Egy halálos kaland visszatérése

Dátum | 2014. 08. 30.
Szerző | farkas.balazs
Csoport | JÁTÉK

Mindig élvezet látni, amikor egy velem egyidős játékot újítanak fel – ilyenkor felmerül bennem a kérdés, hogy engem mikor újítanak már fel? Érzem a rozsdásodást, gyerekek. Annál is inkább, mert egy ideje alig van türelmem point’n’click kalandjátékokhoz, pedig ez régen nagy dolog volt, igazi sláger, remek kikapcsolódás és agytorna. Mellesleg bármilyen nagyszerű történetet mögé lehetett rakni, amit egyből lehetett élvezni, elvégre csak olvasni kellett, meg az illusztrációkat bámulni, hogy hol van az a retek kulcs. Az állóképek esztétikája, ugye.
Az újraalkotott játék trailere ennél persze durvább frusztrációkkal hívogatja (vagy kergeti el) a naiv játékost: semmi másból nem áll az egész, mint hogy egy teljes percen át taglalja, hányféleképpen lehet meghalni a játékban. Rossz szobába mentél be? Meghalsz. Elloptál valamit, amit nem kellett volna? Konyec. Helytelenül kombináltál dolgokat? Alulról ibolya. Itt nem babra megy a játék. Ha nem bírod idegekkel, üzeni a Kickstarter-tervezet, meg se vedd. Bárki, aki a játékipar üzleti ágát képviseli, elmondhatja, hogy ez nem éppen az a megközelítés, ami miatt zöldre billentik a lámpa kapcsolóját, de a gyűjtés mégis összejött, a játék pedig (újra) elkészült. A játék eredetileg Apple Macintosh rendszerre készült a nagy sikerű MacVenture-sorozat részeként, de két évvel később a Nintendo Entertainment System platformján is megjelent. A játékos a Shadowgate nevű kastélyba lép be, és próbálja megakadályozni a gonosz győzelmét azáltal, hogy szobáról szobára halad, feladványokat old meg, és próbál nem meghalni. A felújított változatban az állóképek és a szöveges rész megmaradtak, némi animációval és látványhatással megspékelve, tehát akik ismerik az eredeti játékot, tulajdonképpen nyeregben fogják magukat érezni. Az új játékosok meg egyáltalán nem.
Éppen ezért, az ésszerűség jegyében a felújított változat mindent megtesz, hogy a kezdők botlásait és értetlenkedéseit megelőzze. Az első, amit kiválaszthatunk a játék megkezdése előtt, a nehézségi szint, amely a feladványok komplexitását és a veszélyek mennyiségét szabályozza. Nem egy bonyolult felállás: könnyű, közepes, nehéz – kezdőknek, haladóknak, játéktörténészeknek. Amint pedig a játék élesben elindul, felajánlja a tippeket, már-már mindent a szánkba rágva, hogyan is működik a játék. Erre pedig talán szükség is van: a mai játékosok nincsenek hozzászokva a régimódi kattintgatós rendszerekhez. Állóképeken navigálunk, különféle parancsokat kombinálva tárgyakkal, saját magunkkal, saját magunkat a tárgyakkal, tárgyakat tárgyakkal, mindezt nem egy hatgombos egérre áramvonalasított, irányítási kényelmet előnyben részesítő rendszerben, hanem több kattintással, mint kellene.
Itt, kis kritikával illetve a játékot, még lehetett volna mit újítani, ez a rendszer nem véletlenül kopott ki a játékokból. Felvenni egy kulcsot, kinyitni vele egy ajtót (ez az első feladatunk egyébként) a következő lépésekből áll: rá kell menni a „felvesz” parancsra, aztán rá kell kattintani a kulcsra. Bele kell mászni a hátizsák-menübe, rá kell menni a „használ” parancsra, ismét a kulcsra kattintani, bezárni a hátizsákot, majd az ajtóra kattintani. Aztán katt a „kinyit” parancsra, majd az ajtóra. Aztán a „megy” parancsra kattintani, majd rá az ajtóra. Szóval… igen.
Mindenki, aki játszott régi kalandjátékokkal, tulajdonképpen ezen nem fog morogni, mert így működtek annak idején a dolgok. Csakhogy (és itt egy kis pozitív kritika), ez a játék nem csak egy egyszerű pixelvadászat. Mintegy szerepjátékos vonásként, főkarakterünket fel lehet szerelni különféle tárgyakkal, van fáklyánk, ami lassan kialszik, van térképünk, ami folyamatosan bővül, vannak varázslatok, és így tovább. Ezek újabb komplikáltsági réteget hoznak, szóval alkalmi játékosok még mindig nem helyezhetik magukat kényelembe: itt oda kell figyelni rendesen. És hogy még jobban aláássam a játék eladhatóságát: ez a játék mindent megtesz, hogy elijesszen magától. Félelmetes cucc. Az első ajtót kinyitva máris besüvölt egy őrjöngő démoni feketeség, vörösen lángoló, képernyőnyi szemekkel, és sátáni hangon mélázgat arról, hogy tulajdonképpen nincs problémája azzal, hogy be akarsz menni a kastélyba, de hát te tudod. A játékos egyszerűen csak bámul a monitorra, mutatóujja fél centire az egér gombja felett, és arra gondol, hogy vajon most tényleg továbbmenjen-e, vagy inkább benyomjon valami kislányosabb játékot, mint a Dead Space, vagy nem is tudom. Nyilván kicsit túlzok, mert maga a grafikai-animációs megjelenítés jóval korlátozottabb, mintha mondjuk egy ténylegesen 3D-s játékkal lenne dolgunk. Többször hangsúlyoztam: állóképekből tevődik össze a játék. Ezt viszont, úgy tűnik, remekül kompenzálják nagyon finom, apró mozgó részekkel, és ami a legfontosabb: naprakész hangkeveréssel. Nem gondoltam volna, de a játékhoz vettek fel szinkronszínészeket, a zene és az környezeti hangok pedig eléggé jól megteremtik a klasszikus dark fantasy-atmoszférát, hogy a beleélés az állókép-felépítés ellenére is meglegyen.
A legnehezebb kérdés az, hogy megítéljük: jó-e a játék. Megállja a helyét önállóan? Megállja a helyét remake-ként? Ilyen jellegű játékot évek (évtizedek!) óta nem termelt ki a piac, nagyon-nagyon sok szempontból csak szűk réteghez szól, ráadásul egy olyan címről van szó, ami eleve nem volt a köztudatban annyira, mint sok más klasszikus. Akármennyire is szeretném azt hinni, hogy sok embernek van erről a játékról szép emléke, a Shadowgate teljesen új dolog lesz a többségnek.
A játék viszont egyszerre tesz meg mindent a régi és az új játékosok kegyeiért, aminek egy kicsit furcsa összhatása van. Mindegyik ilyen erőfeszítés természetesen jó pontot ér: a beépített achievement-rendszer, a segítségek, a retro-beállítások, a nehézség finomhangolása, az eredeti játékhoz képest sokkal igényesebb tálalás. A sikerhez viszont ez valószínűleg kevés lesz. A kalandjátékosok nem csak, hogy megfogyatkoztak, de a régi veteránok is vonakodva térnek vissza.
Ezt a játékot, akik támogatták (és akik elkészítették), nyilvánvalóan nagyon szeretik. Ez azonnal meglátszik. Remek nosztalgia-hangulat árad belőle, és bár sokat csiszoltak rajta, nem köt kompromisszumokat. Veszélyes, türelmet igénylő próba-szerencse haladással szemétkedő játék, de éppen ezért a jutalomérzet is nagy, amint mégis sikerül továbbjutni. Mindenképpen megéri azoknak, akik újra szeretnék játszani a klasszikust, mert egyébként is: bővítették, módosították, ahol kell, hogy új kihívást nyújtson. Ami tulajdonképpen becsülendő, mert az örökség tovább él. Új játékosokhoz viszont aligha szól. Át van festve a játék, de nincs átszerkesztve, a menük közötti bogarászás frusztrációi között figyelni kell például a kombinálandó tárgyak sorrendjére (a fáklyát meggyújthatod az égő fáklyával, de fordítva a „használ” parancs nem fog működni), és a megnyitandó hátizsákot is lecserélhették volna egy eleve látható alsó gyorsmenüre. Kaptunk gyorsmentést, de ha meghalunk, végig kell néznünk a halál-animációt, miután a menüből újra be kell lépnünk a játékba. A játék gúnyos megjegyzései között a feladványok néha szellemesek, néha inkább fárasztóak: ide-oda mászkálni, keresgélni, miközben a fáklya fénye lassan kialszik, mi pedig visszakerülünk ismét a menübe.
Szóval fair leszek: akinek nincs türelme, kitartása, figyelmét nem tudja megtartani, és azonnali eredményekért ugrik be egy játékba, az kerülje el. Messzire. De akik egy haláleset után összevonják szemöldöküket, szivarra gyújtanak, és rákiáltanak a monitorra, hogy „akkor is!”, hát, ez a játék az ő Szent Gráljuk. Ez a point’n’click műfaj feltámadó, hóhérlelkű hírnöke, halált hozó hadnagya. A játékosossal feltörli a padlót, majd kidobja a kastély kapuján. Ha ez kell, íme: Shadowgate. Értékelés: 7/10 Platform: PC, MAC OSX, Android, iOS Teszplatform: PC
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

4. Terenc
2014.08.30. 14:23
Remek cikk! Nem fogom kipróbálni de élvezet volt olvasni Szerintem nincsenek egyszerű helyzetben a point’n’click műfajban részt vevő játékok, mert ma már nagyon szűk az a réteg akik türelemmel, nem azonnali eredményt várva ülnek le a gép elé, ahogy a cikkben is fogalmazták. Főleg ennél... túl sok klikkelés egy egyszerű mozdulatért, legalább is nekem ez sok. Engem a Syberia játékok kötöttek le csak ebben a műfajban akkor és ott, viszont nem volt más amit képes lettem volna végigtolni.
De kellenek ilyen is mert valaki ebben leli legnagyobb örömét
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. rasguardo
2014.09.01. 11:13
Instabuy. Köszi a cikket
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. BadDevil
2014.09.02. 15:01
És még ha csak rákiáltanának a monitorra...emlékszem, boldogult ifjúkoromban repült már le az asztalról a 17 collos a Little Big Adventure Temple of Bú helszínén...hogy aztán visszakerülkön az asztalra és fogcsikorgatva, vért pisálva, "akkor is, a *********dat" felkiáltással átmenjek rajta...régi szép idők.

Köszönjük a cikket, remek lett.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. thedevelop...
2014.09.08. 10:23
Terenc, BadDevil: LBA, Broken Sword, Syberia .. De jó is volt
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!