iPon Cikkek

Shank - Latin bosszú

Dátum | 2011. 01. 13.
Szerző | dragon83
Csoport | JÁTÉK

Bár csúcskategóriás játékokban 2010-ben sem volt hiány, ne feledkezzünk meg a minőségi, ám kis költségvetésű programokról sem, melyekkel szerencsére a tavalyi esztendőben alaposan el voltunk látva. Két-háromezer forintért olyan kiváló darabokat pakolhattunk bele virtuális kosarunkba, mint a Costume Quest, a Lara Croft and the Guardian of Light, a Deathspank, vagy épp a Super Meat Boy. Legújabb szerzeményünk szintén egy kisebb letölthető játék, melyet PC-n, PS3-on és Xbox 360-on is kipróbálhatunk. A Klei Entertainment által fejlesztett, és az Electronic Arts által kiadott Shankről van szó, mely egy brutális, 2D-s akció-platform játék, és itt a brutálist tessék szó szerint érteni, mivel a készítők nem spóroltak a paradicsomlével, nem egyszer fognak fejek hullani játék során.

Shank üt, vág és ha kell, falon is fut
A maffia nem felejt… de én sem

Kalandunk egy füstös kiskocsmában veszi kezdetét, egy olyan helyen, ahol mindig történik valami, folyamatosan megy a bunyó, és nagyjából minden este megkéselnek valakit italozás közben. Ide érkezik meg Shank, aki egy őrült pankrátor, ’A mészáros’ után érdeklődik. Hamar kiderül, hogy korábban A mészáros és pár társa alaposan helyben hagyta Shanket, barátnőjét pedig elrabolták, és megölték, sejthető tehát, hogy nem egy baráti csevej miatt akar összefutni velük hősünk. Sok időnk nem lesz beszélgetni, mivel pár mondatot követően az egész kocsma a nyakunknak ugrik, és megpróbálnak minket eltenni láb alól. Szerencsére Shanket sem kell félteni, már az első percben világossá válik előttünk, hogy egy profi gyilkológépről van szó, akit senki sem állíthat meg, míg be nem teljesíti bosszúját. Az eddig elmondottakból gyorsan leszűrhető, hogy a sztori nem túl eredeti, ami egy kicsit azért meglepő, mivel a történetet a God of War-okat is papírra vető Marianne Krawczyk írta, így ennél picivel nagyobb durranást vártunk. De amint belemerül az ember a játékba, rögtön látni fogja, hogy egyáltalán nem a sztori a lényeg, hanem a féktelen, vad akció. Kicsit olyan érzésünk támadt tőle,  mintha egy Robert Rodriguez filmet néznénk, amelyben bár a sztori nem Oscar-díjas, de az akciójelentek kiválóan meg vannak rendezve. Nem véletlenül hoztuk fel példának a híres rendezőt, hiszen a játék hangulata több helyen is az ő filmjeit idézi.
 

A játékmenetben nem meglepő módon az akció dominál, így a játékidő 90%-át azzal fogjuk tölteni, hogy tömegével gyilkoljuk le az életünkre törő rosszfiúkat. A maradék 10 %-ot a platformrészek alkotják, amelyek nem túl nehezek, de legalább megtörik a néha monotonná váló akció etapokat. Az utunkban álló ellenfeleket többfajta fegyverrel is átküldhetjük a túlvilágra, de leggyakrabban valószínűleg késünket fogjuk használni, mely bár nem sebez túl sokat, de villámgyors támadásokat hajthatunk végre vele. Természetesen nem merül ki ennyiben a felszerelésünk, hiszen rögtön a játék elején szert teszünk két pisztolyra is, amikkel könnyedén kilyukaszthatjuk a rosszarcú legények irháját, illetve szerzünk egy motorfűrészt is, amit hősünk olyan könnyedséggel kezel, mintha világ életében favágó lett volna. Ahogy haladunk előre a történetben, úgy bővül majd az arzenálunk, egy idő után a láncfűrészt lecserélhetjük macsétére, láncra illetve katanára, a pisztoly helyett pedig lehetőségünk lesz sörétes puskát és Uzit használni. Ezek között harc közben tetszés szerint váltogathatunk.

Shank azt hiszi, hogy még mindig az erdőn dolgozik
A harc kicsit a Devil May Cry-ra hajaz, mivel itt is látványosan össze tudjuk fűzni a támadásainkat, így ha ügyesek vagyunk, hatalmas pusztítást vihetünk végbe a pályákon. Az egyetlen probléma a harcrendszerrel, hogy az irányítás nem olyan pontos, mint azt elvárnánk egy ilyen stílusú játéktól. Ha megnyomjuk az ugrás vagy védekezés gombot, arra nem reagál azonnal a karakterünk, ha még nem fejezte be az előző mozgásanimációt. Ez egy erősebb támadásunk esetében még érthető, de az alap mozdulatoknál célravezetőbb lenne, ha azonnal meg lehetne szakítani azokat. Aki nem szeret a bonyolultabb kombinációkkal bajlódni, az akkor is elérheti a célját, ha csak ész nélkül nyomogatja a gombokat, de igazi élvezetet akkor nyújt a játék, ha odafigyelünk arra, amit csinálunk. Nincs is annál szebb látvány, mint amikor pár késszúrással megpuhítjuk az ellenfelet, majd a motorfűrésszel felcsapjuk a levegőbe, végül beleeresztünk egy tárat a szegény párába. Persze azért látványnak a szájba beletömött gránát sem utolsó... Természetesen nincs mindig ilyen könnyű dolgunk, hiszen a szimpla ellenfelek mellett a pályákon többször fogunk találkozni az átlagosnál nagyobbra nőtt rosszfiúkkal is, akik már egy fokkal jobban védekeznek, és szó szerint átgázolnak rajtunk, ha nem figyelünk. Persze egy idő után rá lehet jönni, hogy mi ellenük a nyerő taktika, és akkor már nem fognak nagy problémát jelenteni. Az imént említett rosszfiúkon kívül néha bele fogunk futni főellenségekbe is, akik érdekes módon egyáltalán nem sikerültek nehézre (legalábbis normál fokozaton). Mindegyiknek van egy trükkje, amire nagyon könnyű rájönni, onnantól kezdve pedig rövid úton végezhetünk velük. Ez alól talán csak a végső boss jelent kivételt, ami bizony alaposan meg tudja izzasztani az embert.

A két amigó

Az egyjátékos mód 20 pályáját körülbelül három-négy óra alatt végig lehet vinni, de ha van rá lehetőségünk, akkor mindenképpen érdemes belekóstolni a kooperatív módba is, mely hatalmas élmény. A fejlesztők nem a könnyebb utat választották, így a multi nem abból áll, hogy a single mód sztoriját játsszuk végig két karakterrel, hanem egy teljesen új történetet ismerhetünk meg benne. Ez az egyjátékos rész előzményét meséli el, amikor Shank és cimborája még a maffia család tagjai voltak, és mindenhol csak a balhét keresték. Ketten természetesen még nagyobb ámokfutást rendezhetünk, mint egymagunkban, főleg úgy, ha összedolgozunk (például ha egyikünk felüti az ellenséget a levegőben, a másik pedig utána ugrik és megdolgozza egy kicsit).

Egy kellemes hátmasszázs sosem árt
Végül ejtsünk szót a Shank látványvilágáról is, mely igazán magával ragadó lett. Amint a képeken is látni, a grafika teljesen rajzfilmszerű, ráadásul kidolgozottságát tekintve a legjobbak közé tartozik ebben a műfajban. A háttereket elnézve tényleg olyan érzése van az embernek, mintha kézzel rajzolták volna őket. Szerencsére a helyszínek eléggé változatosak lettek, megfordulunk például lepusztult kocsmában, barlangban, városi utcákon és templomban is, ráadásul az egészet átlengi a latinos hangulat, ami nagyot dob a játékélményen (aki látta a Desperado című filmet, az tudja, hogy miről beszélünk). Csak jókat mondhatunk a hangokról is, mert bár a párbeszédek inkább csak átlagosak, mint kiemelkedőek, a zenék sokkal jobban sikerültek. Itt is a már említett latin motívumok dominálnak, melyek remekül illenek egy ilyen hangulatú és stílusú játékhoz.

Kétség nélkül állíthatjuk, hogy a Shank beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen gyönyörű látványvilágával és jól összerakott, akciódús játékmenetével órákra a képernyő elé tudott szegezni minket. Az élvezetes kooperatív móddal megspékelt program mindenképpen a 2010-es év egyik legjobb letölthető játéka volt, érdemes rá áldozni pár ezer forintot.

Platformok: PC, PlayStation 3, Xbox 360
Tesztelt platform: PlayStation 3
 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

17. R4z0rfish
2011.01.13. 14:05
adja főleg a coop része
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. nedcoleman
2011.01.13. 15:17
kétségkívül igen szórakoztató alkotás lett...
részemről ez a megéri kategória
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. iponnorbi
2011.01.13. 15:47
az elején még szórakoztató, de utána már monoton, unalmas.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. rootshaper
2011.01.13. 16:10
értékelés már megint nincs... miért? csak az AAA címeket értékelitek, vagy mi? ez nem érdemli az ájpon értékelését? nem értem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Blade0012
2011.01.13. 17:51
Fura, de a Machetet leszámítva egy Rodriguez film sem jut eszembe ami a féktelen akcióról szólt volna.
Am jó cikk.

root: minek értékelés, főleg az iponon? ott a szöveg, abból le lehet szűrni kinek mennyire szimpatikus.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. gebana
2011.01.13. 18:42
tetszik, remélem egyszer megszerzi a "doktori" címet és megkapja a nojtag előnevet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. dragon83
2011.01.13. 19:23
Roothshaper, az ilyesfajta letölthető játékokat sosem szoktuk értékelni (de nem azért mert nem érdemlik meg).

Blade, az tény, hogy vannak Robert Rodriguez filmek amik nem a féktelen akcióról szólnak, azért a rendező filmjei általában jól meg vannak pakolva jól megkoreografált akciójelenetekkel. Én erre gondoltam.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Blade0012
2011.01.13. 19:46
dragon: igen ezt nem is vitatom, csak mutatott ő már besza-behu kategóriát is bőven (kár, hogy a tehetséget inkább csak fecsérli). Csak a féktelen akción ragadt meg a szemem
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. goblin
2011.01.13. 20:29
Hihetetlen mekkora pangás van játékok terén.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Ipadnak
2011.01.13. 21:29
Igen, akkora a pangás hogy ezt most húzzák elő amikor tényleg nem jelenik meg semmi. Még jó, mert anno elkerülte a figyelmem viszont nem rossz. Ez olyan mint a Metal Slug volt...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. AtiBoa
2011.01.14. 02:11
Nem tudom, csak nekem hianyzik mostanaban az a konkretabb 1-10-ig terjedo skalan valo pontozas? Valahogy igy hianyosnak erzem a tesztet
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. vargasando...
2011.01.14. 10:31
Nálam 9/10-es
Nekem nagyon tetszett jól elszórakoztatott
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. ptaylord
2011.01.14. 11:39
@AtiBoa
Az értékelés nekem is hiányzik..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Zoe01
2011.01.14. 11:57
Nem baj, hogy nincs értékelés, sőt... ha rajtam múlna az "AAA"-s játékokhoz sem lenne. Legalább "kivesznének" azok az "olvasók", akik csak a százalékot nézik a cikkek végén. Ez a módszer nagyon sok oldalon remekül működik, s mily meglepő módon, pont náluk a legértelmesebb a "felhasználóbázis" is.

Meg különben is, a cikkből minden tökéletesen kivehető, tessék csak olvasni, nem is olyan rossz az ám
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. szega86
2011.01.14. 15:03
Csatlakozom Zoe01 hozzászólásához, anyival kibővítve, hogy az értékelés nem jelent semmit. Teljesen szubjektív, hogy kinek mi tetszik. A hivatalos értékelések pedig általában csak azodd időszak legjobb játékaihoz hasonlítva értékel. Arról nem is beszélve, hogy mindössze néhány hivatalos tesztelő véleménye akiknek főleg technikai elvárásaik vannak (jó grafika, fizika stb.)

Ergo: ha elolvasunk egy részletes leírást, sokkal jobb képet kapunk a játékról mintha csak leírjuk vagy éppen túlbecsüljük az adott progit pusztán mások véleménye alapján.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. AtiBoa
2011.01.15. 03:05
Akkor erthetobben fogalmazok. Nekem AZ az ertekeles hianyzik ami ITT volt az oldalon. Nem egy %-os valami a vegere, mindinkabb mondjuk egy pro/kontra merleg, vagy valami hasonlo. Az 1-10-es merce-t azert emlitettem, mert ugye mindnkinek arrol ugrik be elobb mit hianyolok. Az teny, hogy a cikket vegigolvasva fogalmazodik meg teljes kep a jatekrol, de ez olyasmi, mint mostanaban egyes filmek: elejetol a vegeig JO, de a befejezes a levegoben lebeg. Nincs ott a pont a vegen.
Lehet bennem a hiba, de bennem igy hianyerzet marad
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. jamaisvu
2011.01.17. 19:30
hogy lehet tolni coopot? vhogy nem sikerült rájönnöm.. esetleg csak úgy h egyik player bill másik meg gamepad? utóbbim nincs így nem tudtam kipróbálni..
hot-seat amúgy?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!