iPon Cikkek

Shantae: Half-Genie Hero - Kis hős, nagy kaland

Dátum | 2017. 01. 09.
Szerző | Freelancer
Csoport | JÁTÉK

Kim Philby a külvilág szemében a tökéletes brit úriember megtestesítőjének tűnt. A tanulmányait a Westminster Schoolban megkezdő, diplomáját pedig Cambridge világhírű egyetemén megszerző, mindig elegáns és kimért férfit gyors felfogóképességgel áldotta meg Fortuna, így nem volt kétséges, hogy nagy karrier áll előtte. Philby végül az MI6 berkeiben hágott mind magasabbra és magasabbra, megbecsültségét és a társadalomban betöltött helyét pedig kevés dolog mutathatja jobban, mint hogy 1946-ban a Brit Birodalom Rendjének tagja lett. A korona feltétlen és odaadó hívének tartott kém élete 1963-ban borult fel, amikor négy, hozzá hasonlóan fontos posztot betöltő egykori diáktársával együtt róla is kiderült, hogy meggyőződéses, idealista kommunista és a harmincas évek eleje óta a szovjeteknek dolgozik. A fiaskót még kínosabbá tette, hogy minden óvatossága ellenére Philby a hírszerzőként töltött évtizedei során többek szemében is óhatatlanul gyanússá vált, de mivel a megcsontosodott és tekintélyelvű illetékesek már annak a puszta gondolata is abszurdnak tűnt, hogy egy jó házból és előkelő családból származó személy a bolsevikok szekerét tolja, a róla szóló diszkrimináló megjegyzéseket teljes egészében ignorálták, vagy nem foglalkoztak velük elég alaposan, mert a józan ész helyett az előítéleteik irányították őket. Ez pedig végzetes következményekkel járt és egyben keserű leckeként is szolgált az érintettek számára, akik egy életre megtanulták, hogy semmilyen körülmények között sem szabad felülniük a látszatnak.
A 2002-ben hódító útjára indult és mind a mai napig nagy népszerűségnek örvendő Shantae sorozat legújabb, Half-Genie Hero alcímet kapó részénél is ajánlott félretenni a prekoncepcióinkat, mert a kissé bugyutácska, leginkább egy animére hajazó látványvilág ellenére tartalmas és izgalmas kikapcsolódásban lehet részünk, ha adunk neki egy esélyt. Lássuk hát, hogy mi is vár ránk!
A játék egyből az események sűrűjébe csap. Minden lében kanál, emberi apától és dzsinn anyától származó hősnőnk egy este rejtelmes üzenetet kap a jóságos szellemek világából. Az éteri fénygömb formájában megjelenő hírvivő arra figyelmezteti, hogy egy minden korábbinál nagyobb veszély fenyegeti a világot, ám Shantae bármennyire is igyekszik, semmiféle konkrétumot nem tud kihúzni belőle. Másnap reggel egyből be is üt a krach, mert az álnok kalózhercegnő, Risky Boots hűséges denevérmatrózai élén megostromolja az oltalmunk alatt álló Scuttle Town-t és hogy a helyzet még rosszabb legyen, ellopja fogadott nagybátyánk, a kiváló feltaláló, Mimic legújabb szerkezetének tervrajzát. Némi ügyességgel persze túljárunk a hitvány bandita eszén és visszaszerezzük az értékes dokumentumot, hogy aztán a gépezet megépítése közben lehetetlennél lehetetlenebb kalandokba keveredjünk.
A forgató és szövegkönyvért felelős kreatívok láthatóan azzal a szent elhatározással kezdtek el írni, hogy ha kell, az anyjukat is eladják egy poénért, így azon túl, hogy a karakterek párbeszédeinél kihívás megállni, hogy ne röhögjünk fel hangosan, egyik eszelős, vizuális gegekkel és popkulturális utalásokkal teli helyzet követi a másikat. Megesik, hogy egy nagyipari sellőhamisítót leplezünk le, néha önálló életre kelő emlékekkel kell felvennünk a harcot, vagy épp repülőszőnyeg-versenyen vitézkedhetünk, a többi mókás szituációról nem is beszélve. Hosszas felvezetésű és lassan leeső vicceket, valamint mélyen kidolgozott jellemeket persze dőreség várni. De ennek ellenére az olyan fura figurák , mint faék-egyszerűségűnek a tények indokolatlan megszépítésével nevezhető, ám igen harcias Bolo, a saját alfelét is csak térképpel megtaláló polgármester, a javíthatatlan optimista Sky garantáltan mosolyt csalnak az arcunkra, és a tréfás megjegyzések, fordulatok és sziporkák is célba szoktak találni.
Persze, az atmoszféra megfelelő játékmenet nélkül önmagában semmit sem ér, de hála a fejlesztők tudásának, ezen a téren sincs okunk panaszra. Hamisítatlan metroidvaniát kapunk, aminek az élvezeti értékét csak tovább fokozzák a könnyed, de nem súlytalan RPG elemek. Hősnőnk legfőbb fegyvere az ostorként használt haja, amit ápolószerekkel tehetünk még erősebbé, illetve arra is lehetőségünk van, hogy fokozzuk a csapások sebességét. Mindezen túl, különféle varázslatokkal is megkeseríthetjük mindazok életét, akik bohó módon az életünkre törnek. Lángcsóvákat lőhetünk, villámokkal sújthatunk le, körülöttünk repkedő tüskés golyókkal szavatolhatjuk a testi épségünket és még számtalan mágikus praktikát vethetünk be, amiket ha van elég, a legyőzött ellenfelektől elvett és az összetörhető pályaelemekből kinyerhető drágakövünk, akkor fejleszthetünk is.
A koronát a komplex, de messze nem túlbonyolított összképre hősnőnk védjegye, a tánc teszi fel, mert a megfelelő mozdulatokkal állatokká, vagy mitológiai lényekké változhatunk, hogy új formánkban olyan, hasznos extra képességekre tegyünk szert, amik segítenek a továbbjutásban. Sellőként és rákként úszhatunk, majomként hallatlan ügyességgel mászhatunk a falakon, driáddá alakulva ízletes és gyógyító hatású gyümölcsök teremnek a lombkoronánkban, elefántként pedig izomtömegünket és a súlyunkat használhatjuk arra, hogy elmozdítsunk pár nehéz akadályt az útból: a lista hosszasan sorolható. Érdemes gyűjteni a transzformációkat, mivel műfaj hagyományainak megfelelően természetesen többször is vissza kell mennünk a korábban már teljesítettnek hitt helyszínekre, hogy a haladásunkhoz nélkülözhetetlen új tárgyakat szerezzünk, vagy épp, ravaszul elrejtett, titkos kincseket zsebelhessünk be.
Összességében tehát egy értő kezek munkáját dicsérő, átlagon felüli élményt nyújtó program került ki a WayForward boszorkánykonyhájából, ám sajnálatos módon akad pár nehezen megmagyarázható hiányosság. A legkomolyabb, hogy eleinte igen kevés jelét látni annak, hogy egy komolyan vehető címmel állunk szemben, sőt, bár a bájos, rajzfilmszerű karakterek és az aranyos, de kicsit fárasztó humor miatt alighanem a szívünkbe lopja magát az alkotás, alighanem átfut az agyunkon, hogy miért is ne inkább a Youtube-on nézzük meg valaki más végigjátszását. Hiszen, az első pálya nem hogy kihívást nem jelent, de egyenesen sajnálni kezdjük a pillanatok alatt elhalálozó tengeri haramiákat és az itteni főellenség, a roppant balszerencsés nevű, erős szabad fordításban leginkább Felerészben Organikus, Sósvízjáró Fenemód Irgalmatlanul Nagy Gigászcsigának hívható, ötven százalékban puhatestű, ötven százalékban pedig ostromgép monstrum legyűrése sem jelent akadályt, ha legalább az egyik kézfejünkön van két ujjunk és nem lőttünk be magunknak intravénásan pár egységnyi morfiumot. Mindez könnyen lehet, hogy nem hangzik komoly gondnak, de tekintve, hogy a bemelegítő szakasz és a későbbiek nehézsége között komoly szakadék tátong, az inkább vicces, mint jó kezdés pont elég ahhoz, hogy hat év felett ne érezzük úgy, hogy feltétlenül meg kell tudnunk, hogy hogyan zárul a féldzsinn históriája. Holott a későbbiekben bőségesen akadnak olyan szekciók, amiknél ha nem fejlesztettük elég alaposan Shantae-t, akkor fel kell kötnünk azt a bizonyos alsóneműt, sőt, a készítők időnként olyan izzasztó kihívás elé állítanak minket, amire közel lehetetlen felkészülni és amiknek az abszolválása során párszor biztosan fűbe harapunk. Ilyenekből, hála a sorsnak, nincsen túl sok, de a teljesen kiszámíthatatlanul ingadozó nehézségi görbe helyett jobb lett volna a megszokott, fokozatosan bekeményítő metódusnál maradni.
További, bár nem ekkora gond, hogy ugyan a hangulatra nem lehet panaszunk, de történetről beszélni olyan barokkos túlzás, mint a Pac-Mant túlélőhorrornak nevezni azért, mert szellemek elől vagyunk kénytelenek menekülni benne. Lassan haladó, laza kohézióval összekötött események vannak, amik időnként a színes és érdekes karakterek miatt a figyelmetlen játékosban a cselekmény benyomását kelthetik, de aki egy értelmes, nem csak egyik poéntól a másikig tántorgó és mindössze a Jóisten különös kegyelme által összetartott sztorit várna el, az keserűen csalódni fog. Mivel azonban a pozitívumok magasan túlszárnyalják a negatívumokat, a Shantae: Half Genie Hero több, mint ajánlott vétel mindenki számára, aki akárcsak felületesen érdeklődik a metroidvaniák iránt. A játék egyben klasszikus iskolapéldája annak, hogy miért is nem ildomos első látásra ítélnünk akár angol úriemberekről, akár félig ember, félig dzsinn leányzókról van szó.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. Lazahunter
2017.01.09. 10:24
A Shantae Pirate's Curse is jóféle volt, szinte minden igaz rá, ami az új részre le lett írva ... elég lenne csak a címet megcserélni

Jó látni, hogy a korábbi pixeles rajzokat felváltotta a nagyobb felbontás.

Viszont a korábbi részekben szimplán tervezési hiba, vagy direkt szopatás ez a korábbi helyszínekre való visszautaztatás kulcs tárgyakért, mert baromira nem adott infót ehhez a játék, és még 25+ éves játéktapasztalat és metroidvánia imádás mellett is yt-on kellett megnézzem 1-2 tárgy lelőhelyét ... majd fogni a fejem a blődségen ... szóval nem gyerekjáték, bármennyire is annak tűnik fél óra alapján.

Remélem ez a része 'polírozottabb'
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. idArns
2017.01.12. 14:34
Most játszom a Pirate's Curse-el, nagyon jó Haverom ezt is nagyon dicsérte, kíváncsi leszek rá
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!