iPon Cikkek

Sid Meier's Civilization V: Brave New World

Dátum | 2013. 07. 14.
Szerző | dragon83
Csoport | JÁTÉK

A Sid Meier nevével fémjelzett Civilization sorozat ötödik felvonása alaposan megosztotta a rajongókat, ugyanis a fejlesztők szinte teljesen megreformálták a játékmenetet a sokak által tökéletesnek tartott Civ 4-hez képest. Nem egy játékelemet teljesen kivágtak a játékból, másokat pedig kissé leegyszerűsítettek, ugyanakkor véleményünk szerint még így is egy nagyszerű körökre osztott stratégiai játék született a Firaxis berkeiben. Dühöngésre már csak azért sem volt ok, mert szinte biztosak voltunk benne, hogy akárcsak a széria előző részéhez, úgy a Civ 5-höz is készülnek majd kiegészítők, amik tovább csiszolják a játékmenetet. Nem is történt másképpen, hiszen pár hónappal később menetrendszerűen érkezett a Gods&Kings című expanzió, ami bevezette a vallás, valamint a kémkedés szerepét a játékba, illetve számos új néppel és csodával bővítette az alapjáték felhozatalát. Akadt még persze javítanivaló a formulán, hiszen a kultúra és a diplomácia kezelése továbbra is elmaradt a Civ 4-ben látott szinttől, nem beszélve néhány zavaró bugtól, és a mesterséges intelligencia hiányosságairól. Ezzel bizonyára a Firaxis tagjai is tisztában voltak, hiszen a Brave New Worldre keresztelt legújabb kiegészítő pont ezekkel a problémákkal foglalkozik. Az expanzió körülbelül hatezer forintért szerezhető be, és igényli az alapjáték meglétét. A Gods&Kings-re viszont nincs szükség a futtatásához, ugyanis az abban szereplő népeket és hadjáratokat leszámítva tartalmazza annak játékmenetbeli újdonságait (vallás, kémkedés).

Mielőtt rátérnénk a játékmenet ismertetésére, érdemes gyorsan végigfutni a Brave New World egyéb extráin. Ahogy ilyenkor szokás, kaptunk néhány új nemzetet, köztük olyan egyedi darabokat, mint a lengyelek, a brazilok és a zuluk, illetve felépíthetünk újfajta csodákat is (például Globe színház, Broadway). Bővült a városállamok felhozatala is, melyekből most már több mint 50 szerepel a játékban. Amint a bevezetőben említettük, az első kiegészítő speciális skirmish küldetéseit nem próbálhatjuk ki, ha nincs meg a Gods&Kings, de nem érdemes bánkódni, ugyanis a Brave New World is tartalmaz ezekből két újabb darabot. Ezek közül az egyik az amerikai polgárháborúba vezényel el bennünket, ahol Jefferson és Washington nézett farkasszemet egymással, a másik skirmish küldetés pedig a 19. századi afrikai gyarmatosítást tárja elénk, amelyben a francia, angol és belga hódítók találták magukat szembe a marokkói őslakosokkal. Mindkét küldetés speciális szabályok szerint játszódik, érdemes kipróbálni őket.
Az igazi érdekességeket viszont az „alap” játszmák során fogjuk megtapasztalni, ahol ezek nincsenek korlátozva. A kiegészítőnek köszönhetően a játék korai és későbbi szakaszaiban is találkozni fogunk olyan újdonságokkal, amik tovább mélyítik a Civ 5 játékmenetet. Ezek közül valószínűleg a karavánokkal fogunk először összefutni, amelyek bővítik a kereskedelemmel kapcsolatos lehetőségeinket. Eddig csak azt tudtuk megtenni, hogy a diplomácia képernyőn cserélgettük egymás közt az erőforrásokat, illetve a városainkat úttal összekötve generálhattunk magunknak aranyat. A karavánok (illetve modernebb korokban szállítóhajók) megjelenésével most már megtehetjük, hogy kereskedelmi útvonalakat hozunk létre egy településünk és más városok közt (ami lehet bármelyik játékosé). Attól függően, hogy milyen erőforrások állnak a két fél rendelkezésére, mindketten kapnak bizonyos mennyiségű aranyat, tudást és élelmet. Néhány nép speciális képességei átdolgozásra kerültek, hogy illeszkedjenek ehhez a játékelemhez, így például Marokkó sokkal többet profitál ezekből a kereskedelmi útvonalakból, mint mások. De nem csak gazdasági szempontból érdekes ez a lehetőség, ugyanis a vallás terjesztésének is hasznos eszközei a karavánok. Ez megoldja azt a problémát, hogy állandóan prófétákat kell küldenünk másokhoz, ha saját vallásunk népszerűsítése a célunk.

Ahogy haladunk előre az időben, megnyílnak előttünk további lehetőségek is. Ezek közül talán a turizmus, és annak kultúraerősítő hatásai a legérdekesebbek. Amint a képeken is látható, a kezelőfelület tetején megjelent egy kis táskaszerű ikon, ami a „Nagy Művek” által generált turizmust jelöli. De mik is azok a „Nagy Művek”? A kiegészítőben a városainkban születő híres emberek különféle neves alkotásokat készíthetnek (szobrok, képek, irodalmi művek), amelyeket aztán kiállíthatunk bizonyos épületekben. Ezek generálják számunkra a turzimust, és minél magasabb ez az érték, a szomszédok annál inkább el lesznek ájulva nemzetünktől. Ez az út vezet a kulturális győzelemhez is, ugyanis ha mindenkit le tudunk nyűgözni a művészeti alkotásainkkal és kultúránkkal (ergo mindenkinél magasabb az általuk generált érték), akkor a játék a mi győzelmünkkel zárul. Ehhez kapcsolódik egy érdekes egység bevezetése is, akit régésznek hívnak. Ő képes a térkép bizonyos pontjain régészeti kincseket, és értékes romokat találni, ahol aztán nemzeti látványosságokat építhetünk, amik szintén emelik a kulturális szintünket. No persze, arra figyelni kell, hogy a szomszédok nem mindig nézik jó szemmel, ha az ő területükön szaglászunk ilyen helyek után. Nagyon érdekes, hogy időnként olyan területeken tűnik fel egy ilyen ősi rom, ahol párszáz évvel ezelőtt nagy csatákat vívtunk például a barbárok ellen. Mintha csak letűnt birodalmak nyomai után kutatnánk. Visszatérve egy gondolat erejéig a kulturális győzelemhez, mivel most már a turizmushoz kapcsolódik ennek elérése, az Utópia projekt kikerült a játékból (eddig ennek megépítésére volt szükség a kulturális dominanciához).
Végül, de nem utolsó sorban érdemes megemlíteni, hogy átdolgozták a diplomáciai győzelemhez vezető utat is. Eddig úgy működött ez a játékelem, hogy amint létrejött az ENSZ, bizonyos időközönként minden játékos szavazott, hogy ki legyen a világ vezetője. A Brave New Worldben kicsit részletesebbé vált a diplomácia, ám ezt csak akkor tapasztalhatjuk meg, amikor már minden néppel kapcsolatba kerültünk, és kifejlesztettük a nyomtatott sajtó technológiát. Ha teljesítettük ezeket a feltételeket, akkor létrehozhatjuk a Világ Kongresszust, ahova minden játékos és városállam bizonyos mennyiségű delegáltat küldhet. Ezt követően javasolhatunk bizonyos gazdasági, politikai és katonai változásokat, amiket ha elfogadnak az országok, akkor mindenki számára bónuszt biztosítanak. Természetesen érdemes olyanokat megszavaztatni, amikből mi profitálunk a legtöbbet. A delegáltak számát számos módon befolyásolhatjuk, például kémeket küldhetünk diplomataként egy adott városba, akik aztán növelik befolyásunkat az adott nemzetnél. De használhatjuk a vallásunk „erejét” is, illetve a városállamokkal való kapcsolatunkat. Ha pedig elérünk egy bizonyos ponthoz, most is létrehozhatjuk az ENSZ-t, és megszavaztathatjuk a népeket, hátha úgy gondolják, hogy mi vagyunk a legalkalmasabbak a világ vezetésére. Ez természetesen a győzelmünket jelenti.

A három fő irány mellett számos kisebb, ám hasznos újdonság is bekerült a kiegészítőbe, például a választható ideológiák, amik több szinten fejleszthetők. Ezt akkor tudjuk kihasználni, ha már több gyárat és építettünk, vagy ha beléptünk a modern korba. Amikor ez megtörtént, eldönthetjük, hogy a rend, a szabadság vagy az önkényuralom ideológiáját követjük. Ez követően a kultúra pontjainkat felhasználva újabb és újabb bónuszokat adó tanokat nyithatunk meg, amelyek nagyban elősegítik nemzetünk felemelkedését. Ami a további újításokat illeti, meg kell említeni a mesterséges intelligencián ejtett változtatásokat is. Bár ennek lehet, hogy nem mindenki fog örülni, de tapasztalataink szerint már nem olyan agresszív az AI, mint korábban, így nem keveredünk olyan gyakran háborúba velük, és nem üzennek hadat mindenféle ok nélkül. Ennek köszönhetően sokkal könnyebb a katonai győzelem mellett/helyett a többi győzelmi lehetőségre koncentrálni, ami természetesen ennek a kiegészítőnek nem titkolt célja volt.
A játék technikai megvalósítására nem érdemes sok szót pazarolni, hiszen vajmi kevés előrelépés történt az előző kiegészítő és az alapjátékhoz képest. Bár a végjátékban már kicsit gyorsabban pörögnek a körök, de míg így is előfordul, hogy viszonylag hosszú ideig elpepecsel egy-egy lépéssel az AI, főleg ha sok játékos van a pályán. Grafikailag nem változott a program, viszont az új népek természetesen kaptak új zenéket, ezt már megszokhattuk a Civ sorozattól. És bár a nem a kiegészítőhöz, hanem egy ingyenes javításhoz kötődik, érdemes megemlíteni, hogy a Civilization V és annak kiegészítői most már játszhatóak úgynevezett pitboss módban, ami a multi egy speciális formája. Ennél nem kell folyamatosan mindenkinek a játékban lennie, ugyanis emailben kapják a játékosok a tájékoztatást, hogy az ő körük következik. Bár így bizonyára hónapokig eltart egy-egy multis összecsapás, de akik csak nagyon kevés időt tudnak a játékra áldozni, azoknak biztos hasznos lesz ez a lehetőség.

Úgy látszik a Firaxisnál rendszert csinálnak abból, hogy mindig a második expanzió az, ami az igazán fontos újításokat hozza, hiszen a Civilization 4-nél is a másodjára érkező, Beyond the Sword tette fel a koronát a játékra, ezúttal pedig a Brave New World tette még érdekesebbé és összetettebbé a játékot. Akit rabul ejtett a Civ 5, az semmiképpen se hagyja ki a második kiegészítőt, hiszen számos fontos és hasznos újdonságot tartalmaz. Kíváncsian várjuk, hogy vajon a Firaxis tovább bővíti-e a játékot, vagy belevág egy teljesen új projektbe.

Platformok: PC
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

5. KisDre
2013.07.14. 21:08

"Nem tartalmazza az első kiegészítőben szereplő népeket és bónusz épületeket"

Most ez komolyan kontra???
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. dragon83
2013.07.15. 07:56
Hát ha már tartalmazza az első kiegészítő játékmenetet érintő változásait, nem ártott volna, ha a népeket is tartalmazza. Vagy akkor abszolút ne tartalmazzon semmit. Ez így olyan felemás megoldás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. gezu1025
2013.07.15. 12:49
Egy jó játék, méltó kiegészítése, remek tartalommal. És még mindig lehet mit pakolni a CIV5-be.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. BeZol
2013.07.15. 15:14
Majd elmész a boltba, és megveszed a Gods & Kings-et és a többi DLC-t is. Steam-en pár kattintás az egész, és már csomagokban is kaphatóak.
Ha pedig már elég keménynek érzitek magatokat, toljátok neten, ott nem agyatlan AI van
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. xnerob
2013.07.18. 15:45
ha a G&K-es népeket is megkaptuk volna, abból a kiegészítőből már egy nyamvadt darabot sem tudnának eladni a jövőben. a hit és a kémkedés viszont két olyan funkció, amire a BNW számos eleme épül. persze ki lehetett volna hagyni ezeket is, de akkor alaposan kasztrálták volna a játékot, és az új kiegészítőt jóformán csak a G&K-tulajok vennék meg.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!