iPon Cikkek

Sonic Generations: Múlt és jelen találkozása

Dátum | 2011. 11. 22.
Szerző | Chocho
Csoport | JÁTÉK

Sonicra rájárt a rúd az elmúlt tíz évben, így épp ideje volt, hogy a tavalyi Sonic 4 (amiből még mindig csak egy epizód van) és az idei Sonic Colors tisztára mossa a világ leggyorsabb sündisznójának hírét. Igen ám, de előbbi csak egy letölthető cím volt, míg utóbbi mindössze Wii-re és DS-re jelent meg. Vagyis a nagy platformok, az Xbox 360, a PS3, s persze nem utolsó sorban a PC, igényes Sonic játék nélkül maradtak. Még szerencse, hogy a Sega gondolt ránk és elkészíttette a Sonic Generationst, mely nem csak hogy PC-re is megjelent, de az utóbbi idők legjobb Sonic játéka lett - még akkor is, ha ezért a címért alig kell felmutatnia valamit elődei alacsony színvonala után.

De ne szaladjunk annyira előre, inkább nézzük meg, hogy mi okozta Sonic süllyedését és miért váltottak ki az utóbbi játékok sorra keserű fintort, még a legelszántabb rajongókból is. Az ok valahol a 90-es évek második felében, azaz a 3D-s váltásban keresendő. Míg Mario megugrotta a térbeli lécet a Mario 64-gyel, addig Sonicnak a Dreamcastig kellett várnia, hogy elkápráztathasson bennünket a Sonic Adventure 1-2-vel. Bár ezek remek játékok voltak (igen, sajnos csak voltak, mert míg a Mario 64 ma is megállja a helyét, addig az Adventure-szériát illik távoli nosztalgiával kezelni), nem tudtak túllépni a harmadik dimenzió gyermekbetegségein, úgy mint béna kamerakezelés, túl nehéz szakaszok és idióta sztori. Mivel pedig a Sega több konzolt nem gyártott, a kísérletező kedv is füstbe ment, így éveken át csak középszerű, vagy épp a szó szoros értelmében pocsék Sonic játékok jelentek meg. Szerencsére a Segának ebből elege lett és célul tűzte ki, hogy az idén 20. születésnapját ünneplő süni megérdemelt programokat kapjon.

A régi Sonic, itt még 2D-ben...
Ezen igyekezet legutóbbi gyümölcse a Sonic Generations, mely roppant ötletes felütéssel indít: mi lenne, ha a régi segás idők 2D-hez szokott Sonicja találkozna a modern kor amerikai kölykeihez igazított, nagyszájú, 3D-s Sonicjával? Ahogy az manapság lenni szokott, a játékhoz kapunk valamiféle katasztrofális sztorit is, de jobb, ha mindenki elfelejti, mert olyan rossz, hogy maximum nevetni lehet rajta. A dialógusok migrént okozhatnak, igaz, ez egyszer talán okkal, lévén a Generations igyekszik rávilágítani a két Sonic korszak legjellemezőbb tulajdonságaira. A régi Sonic például teljesen néma, nem is igazán érti, mi folyik körülötte, míg az új Sonic laza, nagyszájú, és már-már irritálóan magabiztos. Mindenesetre akármilyen gagyi is legyen a történet, vannak pozitívumai. Ilyen, hogy például Sonic most egyetlen ember csajszit sem kíván meg... szeretni.

Supersonic

Játékmenet terén a Sonicot ért változások 90%-a balul sült el eddig, így a Sega inkább visszatért a gyökerekhez, hogy azt a maradék 10%-kal keverve egy szórakoztató, ám egyedinek semmiképpen sem mondható elegyet hozzon létre. Az első, mondhatni tanulópálya után szabadon válthatunk az eltérő mozgáskultúrával bíró régi és jelenlegi Sonic között, hogy a kilenc világ összes pályáját teljesítve tisztára moshassuk a Sega mascot meglehetősen piszkos múltját. A szintek ebből kifolyólag két módban játszhatók: a 2D-s, csak ritkán 3D-be forduló szakaszok a klasszikus Sonic játékok hagyományai szerint épültek. Aki játszott már a régi Sonic trilógiával, vagy találkozott a meglehetősen jól sikerült Sonic 4-gyel, tudja, miről van szó. Három sávra osztott, rövid szinteket kapunk, melyek a játékos képességeihez mérten nyújtanak kihívást. A legfölső sáv a legsebesebb, tele látványos pályaelemekkel, melyeket viszont csak megfelelő ügyességgel tudunk kihasználni. Középen haladva lehetünk gyorsak, de időnként kénytelenek vagyunk lelassul, legalul pedig már úgy araszolunk, mint Mario, de legalább nem halunk meg egyetlen apró hiba miatt.

... itt viszont már megüti a térbeli kor szele
A modern kor Sonicja viszont erőszakos, vad és öntörvényű alak, aki ennek megfelelő pályákat igényel. A leginkább az Adventures sorozatra hajazó miliő sokak tetszését elnyeri majd, főleg, hogy ezeket is sikerült eltalálni. A kameranézet csak ritkán kellemetlen, és a folytonos ugrabugra annak ellenére is követhető, hogy nincs másodperc, mikor ne történne valami váratlan. Természetesen nem hibátlan a kidolgozottság, mert itt-ott furcsán kapcsolódnak össze a nagynak szánt pillanatok (előbb még tüzes karikákon repülünk keresztül, majd hirtelen ellenfelek közt találjuk magunkat egy asztalszerű platform kellős közepén), de összességében azért meg lehetünk elégedve. Csak az szomorú, hogy sok újdonságot egyik pálya sem mutat nekün. A játék fejezetei jól elszeparálhatóak egymástól a különböző Sega platformok szerint: először volt a Genesis, aztán a CD, majd jött a Saturn, s végül a Dreamcast - a világok remekül tükrözik az egyes korokban dívó trendeket. Ezzel nincs is semmi baj, elvégre az elgondolás illeszkedik a játék nevéhez, de ha már új játékot készítünk, igazán fel lehetne dobni eddig még nem látott dolgokkal is.

Ez pedig már a jövő... vagy jelen?
Nagy piros pont jár a fejlesztőknek viszont azért, hogy az eddig nem túl kiegyensúlyozott nehézségi szintet, ami majdnem az összes Sonicra jellemző volt a 3D-s korszakból, úgy lőtték be, hogy egy jajszavunk sem lehet. Akárcsak a 2D-s szintek, a 3D-sek is tele vannak elágazásokkal, alternatív útvonalakkal, amikkel a legtöbb ultraszívatós szakasz megkerülhető némi fájó pontveszteség fejében. Ennek köszönhetően aztán akár a gyerekek is végigjátszhatják a kék sündisznó teljes történelmét anélkül, hogy elmenne a kedvük az egésztől, a tapasztaltabbak pedig kísérletezhetnek a pályák kimaxolásával. Ez utóbbi egyébként nem rövid elfoglaltság, az amúgy 4-5 órás játékidőt a sokszorosára tolja.

Idén a kék a divat

A Sonic Generations nagyon jól néz ki, ez egyszerűen tény. A sokféle artdizájn találkozása hibátlan, képtelenség belekötni a remek színkezelésbe, a változatos pályákba, vagy az aranyos karaktermodellekbe. Persze, egyikük sem olyan részletes, mint akár a Battlefield 3 katonáinak sisakja, de legyünk racionálisak: ebben a programban a látvány a fontos, és nem a technikai értelemben vett modernitás. Ráadásul a PC-s változat kifejezetten barátságosan futott a tesztgépen (AMD Athlon II X2 @ 3,4GHz; Radeon HD5770; 6 GB RAM) maximális beállítások és 1920x1080-as felbontás mellett (ellenben konzolon a 30 fps-re belőtt játék néha leesik 20 környékére is).

Az irányítás viszont botrányos PC-n. Nem akarok felháborodva hőzöngeni, hogy a Sonic Generations nem túl jó billentyűzeten, mert egy platformernél alapvető, hogy kontrollerhez nyúl az ember. Az viszont elég bosszantó, hogy még a menüben sem tudunk rendesen navigálni, mert az Enter és Esc billentyűk az égvilágon semmire sem jók. Ráadásul a kipróbált gamepadet sem ismerte fel a játék, sőt, állandóan az Xbox 360 gombkiosztásával próbált "segíteni".

A látvány megkapó, minden percben történik valami
Ez persze inkább nyavalygás, mint valódi negatívum. Ha valakinek van egy nevesebb, vagy (ha már annyira ajánlgatja a játék, akkor) egy Xbox 360-as kontrollere, észre sem veszi majd a problémát. Azt viszont már annál inkább, hogy a Sega annyira szeretett volna jó játékot készíteni, hogy az ötletes felvetésen túl semmi igazi újdonsággal sem leptek meg minket. Persze, vehetünk új mozdulatokat a pályák közötti boltban, és a különböző korszakok versenyeztetése is érdekes elképzelés, de ez egy játék, nem film, szóval az univerzum bővítését illendő hasonló szintű, gameplayt érintő fejlesztésekkel együtt tálalni. A régi Sonicok apró gondjai itt is felütik a fejüket, s bár sok hibát orvosoltak a sorozatban, egy már-már rebootnak szánt játék esetében kicsit több merészséget vártunk volna. Így ugyanis kaptunk egy nagyon jó, de nem kiemelkedő Sonic részt.


Platformok: PlayStation 3, Xbox 360, PC, 3DS
Tesztelt platform: PS3, PC

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

4. homeware
2011.11.22. 15:27
Egy Logitech Dual Action-el játszottam, rendesen működött. Egyeseket zavarhat, hogy úgy kell beállítani, mint ha Xbox 360 kontroller lenne és a kiírásokat is ennek megfelelően osztja a játék. De személy szerint ez nekem előny. Ha egy játék azt írja, hogy 1, 2, 5, 7, az személy szerint zavar, míg ABXY esetén egyből tudom, hová nyúljak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. yeezs
2011.11.22. 17:17
Osztom a véleményed homeware, ez így van jól eltalálva, aki pedig billentyűzettel esik neki ennek az újkori klasszikusnak az magára vessen.
Roppant mód szórakoztatóra sikerült ez az epizód is, összevonták a 2d és 3d-s részek legjobb tulajdonságait, egybegyúrták, kicsit finomítottak rajta és működik a bevált recept. Több újítással már lehet mellényúltak volna, így pedig azt kaptuk amit elvárunk egy sonic játéktól, lebilincselő a hangulata és elragadó a látvány, mellette pedig jönnek elő a nosztalgikus élmények.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. pycur
2011.11.23. 12:12
Tetszetős játék nagyon csak kár hogy tesztelés nélkül adták ki pc-re és nem tud mit kezdeni a játék a dual vga-s laptopokkal, holott a vga konfigolójában van lehetőség vga-t választani de csak egyetlen egyet lát az intel hájgh definisönt amit ismerünk mennyire lehet HáDénak nevezni. 640x480ba csak kicsit akadva képes futtatni.
A peccsre meg várhatunk....
Pedig jó lenne rendes pompájában kipróbálni. Szerencsétlenségemre egy WII-m van még nyomkodni erre pont csak arra nem adják ki
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. danidobos
2011.12.11. 21:31
Én is egy hete játszottam végig. Nagyon jó játék.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!