iPon Cikkek

Sony VAIO VPC-EB1S1E: Megfizethető játékgép

Dátum | 2010. 05. 26.
Szerző | Alvin_ti4200
Csoport | NOTEBOOK

Újabb történelmi pillanathoz érkeztünk, hiszen egy olyan gépet mutatunk be, amelyhez hasonló még soha nem járt nálunk. No, nem a formája vagy a tudása, sokkal inkább a márkája miatt. A Sony VAIO notebookjaira sokan hasonlóan tekintenek, mint az Apple MacBookjaira: drága, sznoboknak való termékek, amelyek semmi extrát nem tudnak. A pár napos tesztidőszak alatt minden erőnkkel azon voltunk, hogy erre a sztereotípiára rácáfoljunk.


A Sony magyarországi képviseletétől kaptunk egy viszonylag nagyméretű kartondobozt, amelyben egy új EB szériás fehér-ezüst gép lapult. Ez a család a belépőszintet képviseli, amely árán ugyan nem látszik, de ha végignézzük a lenti táblázatot, rögtön rájövünk a kövér cédula okára.


A tesztelésre kapott gép nem pontosan ugyanaz a változat volt, amelyet a hazai márkaüzletekben meg lehet vásárolni, ugyanis erősebb processzor volt benne. A lista többi része viszont már megegyezik, kapunk egy számozás alapján erősnek titulálható videokártyát, Bluetooth-t, HDMI-t, eSATA/USB csatlakozót és sok memóriát, valamint nagy merevlemezt is. A nagyon gyenge hatcellás akkumulátor az üzemidőre nézve nem sok jóval kecsegtet, ráadásul hiába a 90W-os töltő, a teljes feltöltés több mint két órát veszi igénybe. Viszont fontos megjegyezni, hogy az ár tartalmazza a két éves prémium garanciát is.

A notebookon rengeteg előtelepített alkalmazást találtunk, amelyek meglepő módon nem lassítják le a rendszert. A fénykép nézegető és rendező programon kívül találunk zenelejátszásra és videók kezelésére is alkalmas szoftvereket, ahogyan széria tartozék az Office 2007 irodai csomag és a McAffee vírusirtó alkalmazás 60 napos próbaverziója is. Biztonsági mentéseinket online is tárolhatjuk a Norton Online Backup próbaverziójának segítségével. Szintén a csomag része az egyébként ingyenes Google Chrome böngésző és a Microsoft Live Essentials pakk.

Dacolva a burkolat alatt lévő hardver erejével, a hófehér VAIO meglepően halkan kelt életre, és ha nem bántottuk, ezt a jó szokását mindvégig meg is tartotta. Sajnos játék alatt már megjött a hangja, igaz a burkolat se felül, se alul nem forrósodott át, valamint az alkatrészek hőmérsékletei sem szöktek az egekbe. Üresjáratban a processzor 41, a videokártya pedig 48 fokos volt, míg maximális terhelés esetén ezek az értékek rendre 74, illetve 70 fokra változtak. Játékok alatt mindkét alkatrész 70 fok alatt tevékenykedett.


A Windows 7 szép kövér pontszámokkal jutalmazta a gép hardvereit, jól láthatóan se a processzorral, se a videokártyával nem lesz gond, ha komolyabb munkák elvégzésére szeretnénk befogni őket. A merevlemezre kapott 5,9-es pontszám gyakorlatilag a maximális érték, amelyet notebook HDD kaphat, a memória sávszélességet pedig a szokásos 800 MHz-es órajel korlátozta le.


A bevezetőben már említettük, hogy a tesztgépben található processzor nem egyezik meg a kereskedelmi forgalomban kapható változatéval. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Core i5-520M helyett be kell érnünk az i5-430M-mel, amely annyiban tér el, hogy alacsonyabb alap- és Turbo órajelet kapott, illetve nem támogatja a hardveres AES gyorsítást, valamint hiányzik a TXT és VT-d technológia is. Ezek a mindennapokban nem nagyon fognak minket hátrányosan érinteni, viszont azt tudnunk kell, hogy az i5-520M egy szálon futó alkalmazások esetén 2,93 GHz-en, míg az i5-430M „csak” 2,53 GHz-en ketyeg. A két processzormag mellé természetesen kapunk két virtuálist is a Hyper-Threading technológiának köszönhetően.



























Nyílván a legtöbb olvasó a videokártyára kíváncsi. Nos, a Mobility Radeon HD5650 egy 400 shader tartalmazó, DirectX 11-es VGA, amely meglehetősen alacsony órajelen üzemel (legalábbis ebben a gépben). Az 1 GB memória 1580 MHz-en ketyeg és 128 bites buszon keresztül kapcsolódik a grafikus maghoz, így az elérhető sávszélesség 25,3 GB/s. A videokártya igény szerint még max. 1 GB-ot el tud kérni a rendszertől, ha kifogyna a saját területből. Kis fejszámolás után rájöhetünk, hogy gyakorlatilag egy Mobility HD4650/4670 sebességét kapjuk DX11-gyel kiegészítve, amely nem hangzik annyira rosszul így elsőre.





















Az 500 GB-os merevlemez a Samsungtól érkezett, hangja nem sok volt és a hőmérsékleti értékek is jól alakultak. A sebességet mérő grafikon kicsit girbe-gurba, de alapjában véve nem éreztük hátrányát a percenkénti 5400-as fordulatszámnak. A hatalmas tárhely egyetlen partíción terül el, így ha később újra szeretnénk telepíteni a rendszert, akkor komoly mentési folyamatba kell kezdenünk. Alternatív megoldásként újrapartícionálhatjuk a lemezt, viszont ezesetben az előtelepített szoftverek és driverek beszerzéséről magunknak kell gondoskodni (mindent megtalálunk egyébként a hivatalos VAIO oldalon).

A sztereó hangszórópár méretét meghazudtoló hangerővel szól és a hangszórók meglepő módon nem is torzítanak. Persze ebben nagy szerepe van annak a ténynek is, hogy túl sok mélyhangot nem is biztosítanak. Legfőbb erényük, hogy a magas hangokat tisztán adják vissza, a közép tartományból viszont érdemes kicsit visszavenni.


A gép már járt előttünk pár helyen, így láthattunk, hogy néz ki huzamosabb használat után. Az ezüst matt fedőlapon nagyon szépen díszeleg a csillogó VAIO logó, de a burkolat meglepően üreges és emiatt könnyen benyomható. A kijelzőt tehát nem sok minden védi a külső hatásoktól, jó hír viszont, hogy a zsanér az erősebbik fajtából készült, hiába műanyag az alapanyaga. Mind a merevlemez, mind a memória szabadon cserélhető/bővíthető a garancia elvesztése nélkül.


A billentyűzet alátámasztása, ha nem is remek, de kellően jó volt, a gombok jól nyomhatók és bár picit hangosabbak a vártnál, könnyen és kényelmesen lehet velük gépelni. A numerikus rész szerencsére nem rondít bele az összképbe, nincsenek zsúfolt részek a klaviatúrán.


A touchpad ismeri a multitouch műveleteket, de sajnos az egyik legfontosabb, a vízszintes és függőleges görgetés hiányzik a repertoárból, így nagy hasznát nem fogjuk venni a mindennapokban. A felület mérete elfogadható, az anyagválasztás viszont jó. A bal és jobb egérgombnak van egy minimális holtjátéka, de könnyedén nyomhatók.


Csatlakozókat mindenhol találunk. A bal oldalra kerültek a video kimenetek, a vezetékes hálózat, a 34 mm-es Express Card foglalat, valamint az USB-ként is használható powered eSATA csatlakozó. A jobb oldalon található három USB porttal együtt így összesen négy van, amely igazán elismerésre méltó (az átlag három szokott lenni). Szerencsére a jobb oldali csatlakozók bár közel vannak egymáshoz, nincsenek bezsúfolva, így mindegyikben elfér egy nagyobb pendrive egyszerre. A Sony kora tavaszi rendezvényén jelentette be, hogy szakít régi (rossz) hagyományával és minden készülékében (tehát a notebookokban is) lehetővé teszi a Memory Stick-en kívül az SD kártyák használatát is. Ennek köszönhető, hogy két kártyaolvasót találunk a gép elején, tehát, ha úgy adódik, tudunk egyikről a másikra másolni képeket vagy egyéb adatokat. A fülhallgató kimenet és mikrofon bemenet a jobb szélen kapott helyet.

A 15,5”-os kijelző CCFL-es háttérvilágítást kapott és a vékony kávának köszönhetően abszolút elegáns hatást kelt. A képminőséggel meg voltunk elégedve, a szövegmegjelenítés kiváló, a színhűség jó, a látószögek pedig elfogadhatók. A háttérvilágítás kiváló, amely főleg a filmek szerelmeseinek jön majd jól. Bár alapértelmezés szerint a panel nem igazán színhelyes (a túlzott kontraszt belerondít a képbe – szoftveresen korrigálható), a színek nagyon élénkek és ez feledteti velünk ezt az apróságot. Ennek köszönhetően a filmeken kívül a képek nézegetése is abszolút a gép erőssége. Fényerő tartománya sajnos nem túl tág, maximális értéke direkt napsütésben éppen hogy csak elegendő lehet. A kijelző felett lévő webkamera 640x480-as felbontásra képes és mesterséges fény melletti zajosodásán kívül komolyabb gondunk nem akadt vele.

Következzenek a tesztek, melyek közül a processzorra vonatkozó mérésekkel kezdünk. Érdemes a Samsung R580 eredményeit figyelni, hiszen az abban lévő Core i5-430M processzor került a boltokban is megvásárolható Sony VAIO EB1S1E-be.


A grafikonon semmi meglepő nincs, az i5-430M láthatóan nem sokkal lassabb az i5-520M-nél, így sokat nem vesztünk azzal, hogy a Sony az előbbit választotta az utóbbi helyett. Általános célú felhasználásra még a legkisebb Core i3 is bőségesen elegendő, a játékok szempontjából nem a processzor, hanem a videokártya jelenti mindig a szűk keresztmetszetet a hordozható gépeknél, így nézzük meg, mire képes a titokzatos Mobility Radon HD5650.


Ahogy az várható volt, a GDDR3-mas memóriával szerelt Mobility HD4650 közelében teljesített a kártya, ami nem feltétlenül egy rossz eredmény, de a termék számozása alapján többet várnánk tőle. A Stalkeres méréseknél fontos, hogy a maximális beállítások az új Radeon esetében DX11-et jelentenek tesszelált felületekkel, míg a többieknél csak a szokásos DX10.1 módot.


A 39Wh-s akkumulátortól nem vártunk sokat, hiszen nagyjából sejtettük, mennyit fogyaszt egy ilyen gép. Ettől függetlenül a minimális fényerő melletti dokumentum olvasást kivéve tartotta a lépést a konkurens Samsung R580-nal, ami mindenképpen dicséretes. Átlagos használat mellett 2 óra körüli üzemidővel számolhatunk bekapcsolt WLAN és Bluetooth mellett 50%-os fényerő esetén.

Az első Sony VAIO notebookot pozitív élményekkel adtuk vissza a hazai képviseletnek, hiszen árához képest egy abszolút jól teljesítő és szerethető masinát ismerhettünk meg a VPC-EB1S1E személyében. Olyan időket élünk, hogy a teljesen matt borításnak már külön örülni kell, így ebből a szempontból a tesztben látott VAIO igazi ínyenc falatnak tekinthető. Játékok futtatása közben bár elég hangos volt, a mindennapos használat közben kellemesen csendben és hűvösen tette a dolgát, a hangszórókra túl sok panasz nem lehet, ahogy a billentyűzetre és a kijelzőre sem. A multitouch-os görgetést nem ismerő touchpadnek nem örültünk, ahogy az átlagnál gyengébb akkumulátornak sem. A sok csatlakozó és bővítési lehetőség viszont mindenképpen említést érdemel. A burkolat alapján érezni, hogy ez a cég egyik legolcsóbb kasztnija a piacon, de a márkanév miatt a 239 990 forintos vételárat igazából nem sokalljuk érte. Akinek a gép kialakítása tetszik, de nincs szüksége ennyire erős hardverre, az a Core i3 processzorral és a benne található (filmnézésére hibátlan) Intel HD Graphics videokártyával rendelkező változatot már 179 990 forintért is hazaviheti, szintén 2 éves garanciával karöltve.


A Sony VAIO VPC-EB1S1E notebookot a Sony Magyarországtól kaptuk tesztelésre, köszönjük!

Pro:
+ remek kijelző
+ gyors hardverek
+ sok csatlakozó
+ jó billentyűzet
+ strapabírónak tűnő zsanér
+ matt anyagok
+ 2 év garancia

Kontra:
- átlagnál gyengébb akkumulátor
- sérülékeny felső burkolat
- multitouch görgetés hiánya
- komolyabb terhelésre felhangosodó ventilátor

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

62. natloz
2010.05.26. 13:32
De jó ez a teszt! Pont ezt a gépet néztem ki magamnak
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
61. Botos Andr...
2010.05.26. 13:41
Hehe, elsőként szólhatok hozzá
Nos én is beszereztem egy ilyen gépet (VPCEB1S1E), de Core i5 M430 procival, melyre a windows ugyanazt a pontszámot adta, mint itt a tesztben.
Ezen felül el kell mondjam, hogy nem LED háttérvilágítású a gép. Nincs is nekik ebben a szériában, ennek direkt utánnakérdeztem a Magyarországi képviseletnél.

A gép tényleg egy macbook vetélytárs, hiszen kinézetre tudásra és ergonómiában is van ahol megüti a szintet, és van ahol utol is éri.
Én azt javaslom, ha ilyet vesztek, akkor gép rejtett particiójáról mentsétek le a drivereket, mert a Sony honlapján nincs fennt minden!!! Hihhetetlen, de tényleg nincs.
Ezután teljes formázást csináljatok, mert tapasztalataim szerint 20-25%-kal lassabb a gép a sony szoftverei miatt.
Apropó nekem a vizszintes és függőleges görgetés működik

Nálam egy Corsair SSD van benne és 14 másodperc a teljes bootidő. Eszméletlen gyors a gép és játéknál is szépen teljesít, bár én nem nagyon játszom de kipróbáltam.

Ha valaki ilyet venne és nincs megelégedve a kéztámasz strasszos fehér színével szóljon, mert csináltam egy psd fájlt melybe ha berakjátok az általatok kívánt hátteret készre tervezhetitek saját skineteket. Ezt elküldve a skinzone.hu-nak 2-3 rugóért saját skin-t kaptok, hogy ne ezt a lányos fehéret nézzétek, mert ez nekem kiábrándítő.

és a fájl:
kéztámasz skin
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
60. Anzal0te
2010.05.26. 14:14
Hogy mennyire vártam már ezt a tesztet... Nagyon köszi!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
59. Botos Andr...
2010.05.26. 14:31
megelőztek, csak 2.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
58. BlueAthlon
2010.05.26. 14:40
a HD5650 láthatóan le volt fojtva, ugyanis csupán 450 Mhz-en futott. Általában 550 az órajele, akkor gyorsabb mint az alap 4650, kb az 5165 teljesítménye körül teker.

5730-asként meg alapból 650-re van állítva. Tapasztalatok alapján simán túl lehet húzni őket.

Az enyém pl. 700 mag / 1050 memória órajeleket tud stabilan.



 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
57. Alvin_ti42...
2010.05.26. 15:09
Botos Andrej: nekem sajnos nem működött a görgetés, pedig a VAIO updaterrel mindent frissítettem, amit csak lehetett. Tekintettel arra, hogy ez egy tesztgép volt, elképzelhető, hogy a probléma egyedi, nem globális. A kijelzőnek utána fogunk járni, én megmondom őszintén, ránézésre kapásból a LED-re asszociáltam a háttérvilágítás egyenletessége és a fényerő homogenitása miatt. Az tény, hogy az alacsony maximális fényerő utalhat a CCFL-re, de nagyon kevés gyártó tesz már katódcsöves háttérvilágítást az új gépeibe. Egy ekkora készüléknél nem feltétlenül hátrány a CCFL, legfeljebb az üzemidőn ront pár százalékot. Én nem tapasztaltam egyébként észrevehető lassulást az előtelepített szoftverek miatt.

BlueAthlon: elég macerás túlhajtani egy notebookba való videokártyát, jellemzően alig van szoftver, ami ezt támogatná. Arról nem is beszélve, hogy nem feltétlenül vágnék bele egy mobil VGA tuningjába
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
56. kdavid
2010.05.26. 15:48
Ez a megfizethető? 240k (majdnem negyed MILLIÓ Forint) és 140-150k között lehet találni T6600-as GT240M (1GB) 3GB-os laptopot (Fujitsu Amilo Pi3560, de a T4300-al szerelt modell jobban megéri).
Én inkább arról néznék meg egy tesztet, és nem a "megfizethető" 240k-s gépről, mert a 140-150k még valóban megfizethető (a 2 árkülönbözetéből lehet venni még egy laptopot).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
55. Caine kdavi...
2010.05.26. 16:14
olvasd már el a címet...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
54. silentfrog
2010.05.26. 16:17
Hát igen nézőpont kérdése mi a megfizethető.
Én biztos nem adnék érte ennyi pénzt,de végülis ezzel már játszani is lehet.
Aki laptoppal akar játszani annak lehet ez a megfizethető gép.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
53. Alvin_ti42...
2010.05.26. 16:18
Botos Andrej: Megjött a hivatalos válasz a Sony-tól, valóban CCFL-es kijelzőről van szó, úgyhogy köszi az észrevételt, át is írtam a cikkben.

kdavid: Te sem gondoltad komolyan, hogy egy FuSi gépet egy VAIO-hoz fogsz hasonlítani. Arról nem is beszélve, hogy a T4300 igencsak messze van az i5-430M-től mind teljesítményben, mind árban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
52. kdavid
2010.05.26. 16:33
Én egy pillanatig sem vitatom/gondoltam hogy a CPU egy kategória lenne, vagy akár a VGA, bár a VGA-nál nem akkora a különbség. Ennek ellenére a FuSi-el is vígan lehet játszani ha arról van szó.
Az árban meg kb. 50-70k lenne a reális (~200k amiben benne van a név is), ha meg valaki tényleg játszani akar (mit én) akkor maradjon az PC-nél (nekem Q9300; 4GB DDR3; GTX275 Lightning 1792mb; 24" 1920x1080).
Én nem leszólni akartam a gépet, csak a tesztereknek semmi sem drága addig amíg nem kell megvenni, és a 400k-s géphez hasonlítanak sokszor, mikor ők is csak kölcsönbe kapják. //(((ha nem kellene fizetnem érte akkor nekem se lenne drága)))
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
51. BlueAthlon Alvin...
2010.05.26. 16:36
Nem annyira bonyolult, mint gondolná az ember. Valamint a mai chipek többsége beépített órajelgenerátorral rendelkezik, vagy ugyanazokat használják mint az asztali társaik. A tuningoló szoftverek általában a gyártó és device ID alapján próbálják beazonosítani az éppen aktuális hardvert. Ezen táblázataikat egyszerű notepadból lehet módosítani. Eredményük olyan 80%-ban garantált, persze típustól föggően.

A melegedés persze más kérdés, mivel a notik többségének hűtése az éppen hogy elég kategóriába tartozik, nem rendelkezik jelentős tartalékokkal. Bár egyenlőre feszemelés nélkül csak lineáris hőtermelés-növekedés jelentkezik. Ha tudom a notimról, hogy jó hűtésrendszere van, akkor megpróbálkozhatok egy kis emeléssel. Egy 50-100W fogyasztású mobil VGA esetében azért viszont óvatos lennék tutira én is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
50. Botos Andr...
2010.05.26. 16:59
Látom vitakoznak az árral kapcsolatban.

A Vaio-t nem véletlenűl hasonlítják az Apple-höz. Talán a Hp az aki ilyen minőségben készít notebookokat.
Nekem 6 évig Asusaim voltak, mind 300 rugós kategória fölött és el kell mondjam, ez a gép anyagminőségben dizájnban és konfigurációban is veri azokat.
Nekem a Core2Duo-ról Corei5-re történő átállásnál a válaszidő a legmeghökkentőbb. Szerintem sokkal gyorsabban reagál a gép (win7 64bit), mint a Core2Duo-k bármelyikénél.
Hozzáteszem az azstali gépem egy Q9650 es 8GB DDR3-as gép, de a win7 ugyanazt a kalkulációs értéket adja a noti és az asztali gépemnél is Mondjuk ez több szempontből nevetséges, de tudván hogy az asztali gépemben ugyanaz az SSD és oprendszer van, mint a Vaio-ban és aVaio sokkal gyorsabb (program nyitás, multitask stb.) azért érdemes elgondolkodni.

Mindenki más pénztárcával rendelkezik, azonban ha a kategória gépeit nézzük szinte azonos ár jellemzi ezt a Vaio-t is.

Arról nem is beszélve, hogy a helpdesk és a offline-online-support szerintem kiemelkedően jobb, mint az Asus esetében. Ez persze csak az én véleményem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. Alvin_ti42...
2010.05.26. 17:24
kdavid: Nem hiszem, hogy mások zsebében kellene turkálni. Nekem volt már 400 ezres iMac-em és 300 ezres MacBook-om, illetve MacBook Air-em is, nyílván nem a nyálcsorgatás miatt alakult ki bennem a cikkben olvasható vélemény a tesztelt gépről. Core i5-ös processzorral, 4 GB memóriával és HD5650-es videokártyával 200 ezer forint alatt nem nagyon lehet notebookot kapni, az egyetlen Acert meg is említettem a teszt végén, viszont ha ott is ragaszkodnánk a 2 év garanciához, akkor annak az ára is alulról súrolná a 200 ezret. 240 ezerért ez a VAIO nem drága, ha a vele azonos presztízsű márkákkal hasonlítjuk össze.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. kdavid
2010.05.26. 18:06
én nem konkrétan erről a cikkről, vagy akár bármely iponos cikkre mondtam, mert itt korrekt földhözragadt dolgok vannak leírva, de az átlag tesztből nem ez szokott lejönni.
Az iponos cikkek jók!
és az ár elfogadható a teljesítményéhez mérten.
Én állás pontom hogy PC-ből erőset, laptopból kicsit (13,3"-14"
De ha valakinek erre van igénye akkor hajrá.
Én is szívesen elfogadnék egy ilyet, de azért a lenovo thinkpad is eléggé jó főleg az anyag minőség (szerintem a legjobb a piacon a mac-et is beleértve)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. Dénes
2010.05.26. 19:37
Jó kis teszt... köszi!

Hú de rég vágyok már egy ilyen Vaio-ra de hihetetlen mikor majdnem megvenném mindig meghal valami... bojler tv hűtő már minden elromlott ami el tud talán hamarosan meglesz végre
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. wgoro
2010.05.26. 21:19
Remek Gép! BAR NEKEM VPCEC1S1E GÉPEM VAN AMI KICSIT NAGYOBB A FULL HD MONITOR MIATT MEG A BLURAY IRO MIATT DE SZINTE UGYAN EZ! CSAK AJÁNLANI TUDOM MINDENKINEK!!
De a teszt nem pontos mert tuti megy a "multitouch görgetés" az összesen!!!
nem néztétek ez meg jol és ne szerepeljen a kontrák között!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. THE
2010.05.26. 21:26
Mondok egy érdekességet: Bementem a Sony Szalonba, és nem volt készleten, azt mondták nem is valószínű, hogy érkezik, mert KIFUTÓ termék. Na erre varjatok gombot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. Alvin_ti42...
2010.05.26. 21:32
THE: az kizárt dolog, próbáld meg máshol is, nyílván nem írhatok reklámot, mert seggbe rúgnak, de azért jó pár helyen lehet kapni, ahol raktáron is van.

wgoro: le fogom szedni, pontosabban majd odaírom zárójelben, hogy a tesztgépre volt jellemző, mert a tapasztalatomat azért nem szedem ki
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. renato0128
2010.05.26. 22:21
A HDD 5,9-es száma lemehet a használat során 5,8-ra! Az én gépemmel is ez volt, frissen telepítve 5,9 volt, később a driverek telepítése után már csak 5,8. Lényegtelen, de azért hátha valaki vevő az apróságokra. Bár az enyémben WD-van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. gabest
2010.05.26. 22:44
Nem értem hogy lehet eladni még notebookot ilyen felbontással.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. nightmare1...
2010.05.26. 22:53
Engedjétek meg, hogy eltegyem bárgyú kérdésem, de úgy hallottam, hogy a Sony notikat az Asus készíti el. Ebben van igazság?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. Alvin_ti42...
2010.05.26. 23:05
gabest: a pixelméret miatt az 1366x768 az a felbontás, ami a többség számára könnyedén olvasható. Az 1600x900-at én is szeretem ebben a méretben, de hosszútávon olvasni kínszenvedés rajta - privát vélemény. Az 1920x1080-ról már ne is beszéljünk.

nightmare13: nem tudom, kitől hallottad, mert az Asusnak köze nincs a Sony noti részlegéhez.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. gabest
2010.05.27. 03:12
Alvin: Van ez a 22-es csapdája helyzet a DPI-vel. Amíg nem lesz elég nagy a felbontás, senki se fogja felcsavarni (inkább a karácsonyfaégős clear-type a menő). Amíg nem használják, addig monitort se csinálnak ilyet. Lassan azért egyre több oprendszer támogat nagyobb DPI-t is (anélkül hogy szétesne minden), de a HDTV felbontás miatt leragadtak a monitorok ennél az 1080p-nél. Az meg hogy a legtöbb noti 1366x768, kész katasztrófa Nekem is amúgy 1680x1050-es van 15.4-ben és szerintem semmi baj vele, meg lehet szokni. Ja, mobilok meg 800x480 körül vannak már, ott látszik mire képes a nagyobb DPI, szép kerek betűk, és senki se mondja, hogy ne lehetne elolvasni, mert a kellő méretben vannak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. Alwares
2010.05.27. 09:15
Vaio 240-ért? Instant buy. Ráadásul, egész jó, erős kis masina. Akkor mindenképp.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. Winyettyu
2010.05.27. 09:32
aaaa laptop felbontás rég nem zavaró nekem, acer van nekem ugyanilyen felbontással rá van dugva egy 1920x1080 plusz egy 1440x900, laptopképernyő le van hajtva ugyh az kiesik, külső billentyűzet, egér, tiszta asztali feeling.. a vonaton meg elég annyi felbontás ami benne van, az alap képernyő úgyis használhatatlan mindennapos dolgokra mert béna csillogós az összesben(mikor általábasn a laptopot viszi ki az ember a sötét szobábol nemtom miért azok csillognak.. na mindegy) szóval a laptop felbontása nekem aztán tökmindegy ha nem lenne rajta képernyő az is megfelelne mert a vonaton csak kibírnám azt a heti 3 órát szoval emberek, laptopra mindennapi használat mellett sztem kötelező legalább egy fullhd-t rákötni.. bár van akinek nagy a 24" amit el nem tudok képzelni, max csak úgy mondja mert még nem használt 2 napnál tovább ekkora monitort..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. doktorovic...
2010.05.27. 09:33
nem rossz teszt, grat hozzá.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. insanity22...
2010.05.27. 19:27
Engem valahogy nem győzött meg, szerintem ennyi pénzért ez silány minőség és gyenge tervezés. Benyomható felületek, vékonyka zsanérok, kétgombos tapipad, hatalmas hangszórórácsok felül (por...), előre kivezetett audio csatlakozók és "van de így minek" akkumulátor.

Valahogy nem érzem azt, hogy a HP, IBM, Dell hármas bármelyikével is konkurálhatna a Sony (Apple sem) ilyen gépekkel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. Alvin_ti42...
2010.05.27. 21:22
insanity228: Sajnos a gépek legtöbbjének sérülékeny és gyenge a felső burkolata.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. insanity22...
2010.05.27. 21:51
Ez sajnos így van. Szerencsére léteznek EliteBookok, ThinkPadek is
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. tnoise Botos...
2010.05.28. 10:54
Kérlek, segítsetek!

Az tény, hogy elég lassú az előtelepített "okosságok" miatt gép.

Ha le is mentem a rejtett partíciót a driverek miatt, hogyan tudom megoldani, hogy a Sony szoftverek nélkül telepítsem a Win7-et?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. tnoise Alvin...
2010.05.28. 11:10
ALVIN Én úgy tudom, hogy a DDR3-as memóriák hiánya miatt kellett visszafognia a gyártást a Sonynak, vagyis most a megemelkedett kereslet ellenére nem Magyarország élvez prioritást... vagyis elfogytak a gépek.

Nálam alapból működik a jobbra-balra és fel-le görgetés, nagyítás-kicsinyítés a tapipaddal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. Alvin_ti42...
2010.05.28. 11:15
Örülök, hogy mindenkinek működik a görgetés, akkor valóban a tesztgép volt a hibás, van ilyen Szerintem nem kell újratelepíteni a Windows 7-et, egyszerű leszedni a felesleges szoftvereket, amik nem kellenek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. Smith166
2010.05.28. 11:22
Azért hogy ennyi pénzért mégcsak nem is kapunk LED világítást? Nem meg 6 cella?

Másrészt: jó lenne ha felfogná végre mindenki hogy az hogy egy töltő 90W-os, semmit nem jelent. Merthogy, az nem töltő, hanem tápegység. A töltő elektronika nem ebben van. Mert nem töltő Lead egy stabil (mondjuk 19,5V) feszültséget amit egészen 90W-ig tud stabilan, szinten tartani. A 90W pedig a belőle maximálisan kivehető teljesítményt jelöli, nem azt, hogy folyamatosan, 90W-tal tossza az akkut. Lehetne a tápegység 400W-os is, azzal sem töltené fel hamarabb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. Alvin_ti42...
2010.05.28. 12:01
Smith166: valóban tápegység és nem töltő, igazság szerint a többség töltőnek hívja a funkciója miatt és ráragadt. Valójában tényleg nem a teljesítménye a lényeg, hanem az áramerőssége, amivel tölteni tud (ha jól emlékszem, ennél a notinál ez 4,74A).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. Smith166
2010.05.28. 14:51
Alvin_ti4200: nem, még ez sem igaz. A 4.74A egy tápegységnél azt jelenti hogy MAXIMUM ennyivel terhelhető, és ekkora áramnál még stabilan tartja a feszültségszintet.

Általános iskola, fizika óra, P = U x I, jelen esetben behelyettesítve P = 4.74A x 19V, végeredmény: 90.06W ami szerintem elég pontos eredmény a feltüntetett 90W-os névleges terhelhetőséghez képest

A töltéshez a feszültséget és az áramot is szabályozzák, de ez nem a laptop tápegységében (vagy ahogy sokan tévesen hívják töltőjében) történik, hanem a notebook akkujába épített töltő elektronikában. Az akkuban nem csak maga az akkucellák vannak, hanem a töltésvezérlő elektronika is ide van beépítve.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. Alvin_ti42...
2010.05.28. 15:09
Ha ez valóban így van, akkor honnan lehet megtudni, hogy milyen gyorsan tölthető egy akksi anélkül, hogy lemérnénk? A példában felhozott 4,74A valóban a maximum terhelés, úgy értettem, hogy a gép működtetéséhez és az akkumulátor töltéséhez összesen ennyi áramot tud biztosítani (remélem így már helyesen írom).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. PepeSwat21
2010.05.28. 15:14
Sziasztok! Tudom, hogy egy kicsit "off", de a VPC-F11M1E/H-ról nincs vmi véleménye, tapasztalata valakinek? Köszi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Jhonny06
2010.05.28. 16:15
A 3. oldal 3. képén a touchpad körülötti rész csak bennem kelti a "bődületesen szar műanyag" érzést? Ezzel a tipikus tört fehér színű műanyaggal sokszor találkoztam, ezt érdemes lesz megtekinteni élőben is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. Smith166
2010.05.28. 19:50
Alvin: így már nagyon helyesen írtad!

Szerintem a töltéshez szükséges időt sehogy nem lehet kiszámolni, csak ha leméred. Az akkuban lévő töltőelektronikától és a cellák állapotától függ.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Smith166
2010.05.28. 19:51
Jhonny06: nem, szerintem ez pont annyira gagyi mint amilyennek látszik Ez a fehér ház valahogy mindig ilyen benyomást kelt
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. Alvin_ti42...
2010.05.28. 20:08
Nem az igazi a fehéregyensúly sajnos, de az nem tört fehér, hanem ténylegesen fehér Persze valamivel másabb, mint mondjuk a MacBook fehérje, annál picit sárgásabb, de minimálisan csak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. tnoise Jhonn...
2010.05.29. 12:34
Jhonny06: nincs azzal a fehérrel semmi gond, nézd meg élőben. Sőt, még csillog is (hacsak nem éppen ez a gond
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. tnoise Alvin...
2010.05.29. 12:35
Alvin: a fehéregyensúlyt a gammakorrekcióval könnyen helyre lehet hozni, utána mégszebbek a képek a kijelzőn
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. tnoise Alvin...
2010.05.29. 14:15
Alvin: aktiválva volt a multitouch? (egérbeállításokban)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Alvin_ti42...
2010.05.29. 16:15
tnoise: nem a kijelzőnél rossz a fehéregyensúly, hanem a képeken, amik a cikkben vannak A multitouch aktiválva volt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. alexdel
2010.05.30. 10:16
az értékelésben említett olcsóbb változatról tudnátok adni egy linket?
ill. milyen "vetélytársa" létezik jelenleg a piacon abban az árkategóriában?
mindenképpen "minőségi" notebookban gondolkodom (vaio, macbook, thinkpad). bivaly videokártyára nem fontos, nem igazán játszom.
szerintem ez a 180ezres verzió tökéletes választás lenne, de azért hátha tudtok még ajánlani valami okosságot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Alvin_ti42...
2010.05.30. 10:50
A Sony Magyarország oldalán megtalálod a hivatalos partnereket (reklám miatt nem linkelhetek), de sajnos mióta a cikk kikerült megemelték az árat 184 990-re. Egyébként ez a gép abszolút nincs partiban a MacBookkal és a drágább Thinkpad modellekkel, még mielőtt valaki csalódna.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Cyrin
2010.06.02. 07:09
Abszolút nincs partiban a Macbook-kal? Mire gondolsz? Arra a Macbookra, ami nem hogy i5-ös, de még i3-as procit se tartalmaz? Arra a Macbook-ra ami integrált video-t tartalmaz? Arra a Macbookra, amin nincs se eSATA, de expresscard, és így pl firewire lehetőség se, se kártyaolvasó, se HDMI?
Arra a fehér töredező-repedező műanyagházas Macbookra gondolsz, ami 300 ezer-be kerül, és nem bővíthető alsó szereléssel? Vagy arra a Macbook Pro-ra amiben már van i5, és dedikált videokártya, és 550 ezernél kezdődik? Ezezkre a Macbookokra gondoltál, amihez ennyi pénzért 1 év jótállás jár?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Bendzsi91
2010.06.03. 22:58
Én szerintem azért egy 5.1-es hangkártyát igazán tehettek volna bele. Akkor tényleg lehetne rendesen játékra is használni, már aki nem hobbi szinten játszik. A hardwerkonfiguráció elég megnyerő, főleg ár alapján versenyben van a többi gamer notival, bár azt sajnálom, hogy egeret nem adnak hozzá. A bal oldali shift szerintem egy kicsit rövid lett, főleg, hogy fps játékoknál szinte kötelező használni. (Én az MSI-féle megoldást jobban szeretem, de ízlések és pofonok.)Hűtése a többi gamer notival nagyjából megegyezik, bár szerintem nyáron 80 fok felé megy, és akkor ajánlatos egy hűtőt venni alá. De mégis a legfájóbb pont a hangkártya. Roccat Kave-et ne vegyen hozzá az ember, mert használni nem fogja tudni. Bármennyire is megbízható a Sony, és jó a hardwere a gépnek, meg akármilyen jó áron is adják, én akkor sem cserélném el a MSI GX630-asommal, mert számomra ott kezdődik a játékgép. (Bár ezek megint csak ízlések és pofonok.)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. tnoise Bendz...
2010.06.04. 07:51
Hogyan lehet ebben a notiban aktiválni az i5 HD Graphics-ot? Gondolom úgy többet bír az akksi, mint az ATI-val - és ez időnként jól jönne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Kirrr
2010.06.04. 23:24
@Bendzsi91 Köszönjük a kimerítő Gémer hozzászólást a mindennél fontosabb hangkártyával kapcsolatban. A GX630-at meg agyon össze-vissza veri. Azért az i5 a Turionnal köszönőviszonyban sincs. Pláne a HD5650 a 9600m GT-vel. És nem, nincs versenyben a "Gamer" notikkal, mert ez nemigazán annak készült.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. hympyke
2010.06.10. 10:41
Arról már nem is szólva hogy usbre olyat vesz hangeszközből amilyet akar. Nekem tetszik a gép, csak sajna nem lehet kapni. Az ilyesmikhez alap a cooler pad.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Cyrin
2010.06.11. 07:37
sztem jönnek az újak....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Cyrin
2010.06.11. 07:37
sztem jönnek az újak....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. iteq47
2010.06.17. 11:16
az ok h árba közelít egy macbookhoz, de megjelenésre sztem sokkal gyengébb
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. tnoise iteq4...
2010.06.18. 20:19
még a felvetést sem értem ... macbook <-> vaio eb

egy hasonló felszereltségű macbook pro több mint kétszer (!) ennyibe kerül (Core i5, 4GB, 500GB, 1GB GPU, stb.)

akkor ne csodálkozzunk, hogy az aluházban van, még jó... szégyen is lenne ha nem
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. tnoise
2010.06.21. 19:03
Kis segítség az eredetileg telepített programok újratelepítéséhez (ha mondjuk letörölted, de nem szeretnéd teljesen újraformázni a rendszert):

START > VAIO recovery center > Reinstall Programs or Drivers > Skip és Tovább > Tovább...

itt kijelölhetők a gyárilag telepített programok, driverek az újratelepítéshez.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. iteq47
2010.07.06. 07:35
@ botos andrej
neked valami nagyonnagy ürülék van a levesedben ha a Q9650-at legyűri egy noti. miből van az? mert csak vaiozol ahogy olvasom. ugyanez? 520m? most olvasom az 1. hszedet, akk meg foleg nem jo valami. nézd meg lent amit linkeltem. az asztali procidnak - mint ahogy sejtettem- dupla anniy pontja van. szal csak ismételni tudom az első mondatom..

és azé 6 évre ne menjünk vissza dizájnt hasonlítani az asust föleg ne hozzuk noti témába.(sztem)


[LINK]
[LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. shifty7
2010.08.07. 22:59
Nagyon tetszik a gép de ahogy látom már nem gyártják. Esetleg valaki tudna segíteni hol tudnék üzletet, bármit találni ahol még kapható lenne?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. CyberPunk6...
2010.08.12. 21:28
shifty7

ugyanezt a gépet feketében blurayolvasóval lehet kapni, vaio vpc-eb2 néz meg a sony honlapját
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Johnzy
2011.02.14. 23:20
Szerintem ezért az árért ez a gép kimondottan jó vétel, pláne még hogy VAIO
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!