iPon Cikkek

Sorcery – Egy kis mese, egy kis varázslat, egy kis mozgás

Dátum | 2012. 06. 12.
Szerző | Magrathea
Csoport | JÁTÉK

A PS3 exkluzív Sorceryről a MOVE kontroller bejelentése óta tudtunk és körülbelül azóta vártuk a megjelenését. A játéknak a PS3 mozgásérzékelőjével egy időben kellett volna kijönnie, de sajnos „egy kissé” elcsúsztak a fejlesztéssel. Addig is kaptunk rengeteg party, sport és lövöldözős játékot, meg egyszerűbb gyerekjátékokat, de valahogy végig hiányérzetünk volt. Vártuk „A” játékot, ami igazán a gamer közönségnek szól… nem egy on-rail shootert, nem egy Eye Petet és nem egy olyan játékot amiben mellesleg lehet MOVE-ot is használni (ha már megvan), hanem egy CORE játékot, ami ehhez a kontrollerhez született (és persze a Navihoz, mivel komoly játékot nem lehet csak hadonászással irányítani). Nézzük sikerült-e a Sorcery-nek elvarázsolnia minket!


Atmoszféra és sztori

Már a trailerek alapján tudhattuk, hogy egy meseszerű fantasy világba csöppenünk majd a Sorcery elindítása után, úgyhogy ez nem volt meglepetés. Azt viszont már most szögezzük le, hogy attól még, hogy hősünk egy fiatal srác varázspálcával, még nem egy Harry Potter klón a játék. A környezet teljesen más, színes, változatos, misztikus, egy kicsit hajaz a PSN (XBLA/PC) egyik sikerjátékára, a Trine-ra, némivel több kelta beütéssel. Az ellenfelek pedig egyáltalán nem rémisztőek: mumusok, trollok, zavarodott erdőtündérek és elfek lesznek az ellenlábasaink.


Ha már itt tartunk, akkor vázoljuk is fel gyorsan a sztorit, melynek alapjait az ír mitológia adja. Hősünk egy tizenéves srác, Finn, akit tanítványául fogad a varázslómester Dash. Ketten éldegélnek a varázsló szerény lakótornyában egy beszélő macskával, Erline-nal kiegészülve. Ebben a világban az emberek és tündék szörnyű háborút vívtak egymással, melynek kimenetele ezúttal a hegyes fülűek győzelme lett. Ennek azonban súlyos ára volt, a szép tündérkirálynő magába fogadta a sötétséget és a rémálmok fekete királynője lett. Rémuralmának utolsó biztosítéka, hogy visszaszerezze elveszett leányát, aki a trón jogos örököse lehetne. A mi feladatunk, hogy ezt megakadályozzuk!

A történetet nem bonyolították túl, de nem is volt erre szükség, szépen végigvezetik, és az érdeklődést végig fenn tudják tartani a fejlesztők. A főszereplőket jól megformálták, Finn nagyképű és mindig meggondolatlanul cselekszik, de ezzel együtt is szimpatikus és jópofa karakter. Állandó társunk Erline, a különleges cicus természetesen több mint aminek látszik, de erre hamar rájöttök majd magatok is.

Külcsín, belbecs

A külcsín teljesen rendben van, a grafikára nem lehet panasz (Unreal 3-as motort használ), a dizájn pedig remek. Az átvezetők klasszikus mesekönyv lapozgatásos megoldással készültek, ezek a játék legvégéig tökéletesen lettek kivitelezve. A játék lezárása sztori szempontból rendben van, de egy kissé mégis összecsapottnak tűnik, kicsit olyan, mintha még akartak volna egy kis folytatást a készítők, de aztán sietve mégis inkább lezárták a történetet. Azt sem szabad elfelejteni, hogy ugyan MOVE-os játékról beszélünk, de egy teljes árú darabról, így jogosan róhatjuk fel a Sorcery-nek, hogy kissé rövidre sikerült (nagyjából 5 óra). Ezt valamennyire kompenzálják a nehézségi fokok, amikből 4 is van (Apprentice, Casual, Gamer, Nightmare), ám az újrajátszhatóságot csökkenti, hogy viszonylag kevés a rejtett tartalom.

Hangok és szinkron

Ezen a fronton nem lehet fogást találni a játékon, a hangok jók, a zene végig tökéletesen aláfesti az élményt, a szinkron munka pedig nem hagy kívánnivalót maga után. Ne is szaporítsuk ezen a szót, nézzük inkább a lényeget:

Játékélmény

A Sorcery legnagyobb örömünkre azt nyújtotta, amit vártunk tőle. Az első 20-30 perc, - amíg meg nem kapjuk a sima arcane bolt után az első varázslatunkat - kicsit laposka gameplay szempontjából, de aztán ahogy egymás után jönnek a mágia elemek, egyre javul a játék, mivel újabb és újabb varázslatkombinációk válnak lehetségessé.

A fejlesztők nagyon jól oldották meg az egyes elemek hiányát is. Amíg például nincs tűzmágiánk, addig felhasználhatjuk a környezetben elhelyezett parázstartó kosarakat, oly módon, hogy az arcane boltot átlőve fölöttük tűzlabdát kapunk. A szélmágia helyett pedig használhatjuk a talajon lévő szélüregeket, melyekből úgy törik fel időnként a kavargó szél, mintha valami gejzír lenne. A forgószeleket azon túl, hogy felruházhatjuk plusz tulajdonsággal (vihart villámmal, tűzvihart tűzzel kapunk), arra is használhatjuk, hogy szétszórják a beléjük küldött lövéseket minden irányba. A harc tehát élvezetes és taktikus, csak bírjuk a sok hadonászást.


A játékot lehet ülve is játszani, mivel kizárólag a varázspálcát irányítjuk MOVE-val, minden másra ott a NAVI, de sokkal jobban illik hozzá ha állunk, és nagyobb mozgásszabadságot is kapunk. A lövöldözés nem jár nagy izommunkával, hamar leszoktok majd a szépen végigvezetett pálcasuhintásokról és nagyjából 15 perc után már mesterien forgathatjátok a pálcát, inkább ésszel és csak kevés erővel. A célzás természetesen rásegítéssel megy, mivel a suhintás nem precíziós mozdulat, nem használjátok a ravaszt, cserébe viszont még akár ívben is lőhettek. Ez már nem is annyira könnyen kivitelezhető, van is hozzá 1-2 nehezebb trófea. A lényeg ebben a játékban nem az, hogy profin találjuk el az ellenfeleket, hanem hogy ügyesen használjuk a környezetben elhelyezett dolgokat és jól kombináljuk a varázslatainkat.

A fejlesztők nagyon ügyeltek arra is, hogy ne fárasszanak le minket túlságosan és még egy jóllakott óvodás vagy egy izmos mutatóujjú gamer se mondjon le a világ megmentéséről azért, mert kifáradt. A fejezetek hosszúsága pont jó és az intenzívebb csaták után is jó ütemben jönnek a pihizősebb részek. Van agytorna is, de csak módjával, ilyen például, amikor meg kell jegyezni egy rövid dallamot és szélmágiával megszólaltatni a megadott hangokra rezonáló szélüregeket.

A Sorcery másik fontos része a szintén pihentető alkímia. Rengeteg féle varázsitalt tudunk kikísérletezni, aminek jó, ha a felét össze tudjuk kotyvasztani a játék végére. Ezek az italok állandó tulajdonságokkal ruházzák fel Finnt, így gyakorlatilag ebben valósul meg a karakterfejlődés. Minden poti három alapanyagból és egy üvegcséből üthető össze (kivéve a haszontalan poén lötyiket, azokhoz nem kell üveg). Ahogy először megtalálunk egy új alapanyagot, az bekerül a játék árusának eladási listájára. Mindent mindennel lehet kombinálni, van bőven választék. A bája az egésznek, hogy a készítésnél imitálnunk kell az alapanyagok feldolgozását és a varázsitalok kevergetését.

A játékmenet tehát jól eltalált, és bár mi örültünk volna még egy kicsit több fejtörőnek, így is jó volt az elegy, elvégre ez egy akció-kalandjáték. Apró észrevétel talán, hogy a sima villámvarázslat nagyon erős a többihez képest, de a nehezebb fokozatokon talán szükség is van erre.

Összefoglalás
 
A Sorcery beváltotta a hozzá fűzött reményeket, könnyed és roppant szórakoztató. Kicsit talán rövid, de két végigjátszást simán megér. Jó az atmoszférája, szeretnivalók a karakterek és aranyos a történet. Amennyiben nem csak a party játékok kedvéért vettétek a MOVE kontrollert, akkor a Sorcery egy kötelező darab, bátran mondhatom, hogy az eddigi legjobb egyedül játszható MOVE játék. Nincs is más kívánságunk, mint, hogy kapjunk még sok hasonló core játékot ehhez a remekbe szabott perifériához!


Platformok: PS3
Tesztelt platform: PS3


Ajánljuk még figyelmetekbe ezt a videót is!
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

6. hijosbandi...
2012.06.12. 12:30
Tegnap este letöltöttem a demót, nagyon tetszett csak új csillárt kell vennem mert a arcane bolt leverte.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. mikej95
2012.06.12. 16:24
Ajjaj, a PC-t egyre jobban elhanyagolják, AC3 irányítása is konzolokhoz lesz optimalizálva. Arról nem is beszélve, hogy a PC irányzott játékok csak úgy potyognak stúdióstól(pl: S.T.A.L.K.E.R. 2).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Magrathea
2012.06.12. 17:35
hijosbanditos: Ismerem az érzést, nálunk a Medieval Moves áldozata lett a csillár. Pedig az nem is olyan jó mint a Sorcery. ><
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. YellowFlas...
2012.06.12. 21:44
mikej95:Ez így van, bár egy pozitívumról tudomást szerezhettünk. Jön majd a DarkSouls... Annyira boldog vagyok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. shaddam
2012.06.13. 17:41
mikej95 Belsős sony címnél ezzel előjönni... Ott a planetside 2.MMO is meg pc is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Magrathea
2012.07.12. 23:42
Látvány!=grafika;
Technikailag nem nyújt sokat, de szép a környezet és a karakterek dizájnja. Az átvezetők megoldása is tetszett és jó a színvilág. Azért 8 pont, mert technikailag gyenge, ebből a motorból többet is ki lehetett volna sajtolni, láttunk már szebbet PS3-on, nem is egyet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!