iPon Cikkek

South Park: The Stick of Truth - kipróbáltuk az első 1 órát

Dátum | 2014. 02. 16.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Többször adta magát a lehetőség, hogy valami komolyabb játék készüljön a South Parkból. Először azután a rész után éreztem ezt, amikor a gyerekek különböző fals indokokkal lecsukatták a szülőket, nélkülük pedig egyfajta poszt-apokaliptikus társadalom alakult ki South Park városkájában. Másodszor pedig akkor, amikor a Gyűrűk ura apropóján Cartman és barátai beöltöztek harcosnak, mágusnak és a többi megszokott fantasy karakternek, majd epikus küldetésre indultak a videotékába. Sokáig kellett várni, hogy valaki végre komolyan belevágjon egy nagy projektbe, ráadásul egy ideig úgy tűnt, a megjelenés pillanata sem érkezik el soha, hiszen a Stick of Truth-nak túl kellett élnie a THQ csődjét, az azt követő bizonytalan időket és a rengeteg csúsztatást is. Most azonban már megnyugodhatunk: a játék elkészült, és márciustól mindenki leveheti majd a polcról. Én azonban mázlista vagyok, és a hazai forgalmazónak köszönhetően nem kellett addig várnom, hogy egy picit megkóstolhassam, mit is főzött ki a szerepjáték-veterán Obsidian a sorozatot alkotó Trey Parker - Matt Stone párossal. A játék PC-s verziójának első egy óráját próbáltam ki, és habár még nem a végleges builddel volt dolgom, csak egyetlen - igazából szóra sem érdemes - apró hiba tűnt fel az egyik varázslattal kapcsolatban, amit nyilvánvalóan kijavítanak a bolti verzióban. A játék tehát már most stabilan és tökéletesen futott, és habár Xbox 360-as kontrollerrel lehetett csak kipróbálni, az ígéretek szerint semmi gond nem lesz az egeres-billentyűzetes irányítással sem.
De vágjunk bele a lényegbe. Ha követitek a South Park-sorozatot, akkor valószínűleg láttátok az éppen futó évad három összefüggő epizódját (Black Friday, A Song of Ass and Fire és Titties and Dragons), melyben a srácok a Trónok harca szellemében ismét fantasy-beöltözős játékba kezdenek, hogy megküzdjenek a fekete pénteki kiárusításon az újgenerációs konzolokért. Ha nem lenne egyértelmű, ez a három epizód azért készült, hogy teljes mértékben megágyazzon a játéknak, hiszen az pontosan ugyanabból a szituációból indul, amit a tévében láthattunk. A Cartman, Stan, Kyle és Kenny hercegnő által vezetett brigád központja Cartmanék hátsó kertjében van, ahol a kis “hadseregük” védelmezi a fő sátorban található Stick of Truth néven futó ereklyét, ami, nos, ne szépítsük, egy darab faág. A tündének öltözött többi szemét gyerek azonban megtámadja a táborunkat, és elrabolja az ágat, amit természetesen vissza kell szereznünk, úgyhogy indulhat a kaland!
South Park városának virtuális másába egy teljesen új, frissen beköltözött gyerekként csöppenünk bele, ami persze lehetőséget ad a karaktergenerálásra. Részletekbe menően, a sorozat rajzolási stílusának megfelelően hozhatjuk létre hősünket, és megpróbálhatunk neki nevet adni, de nem fog sikerülni, így Cartman végig csak Douchebagnek hív minket (erre valószínűleg azért volt szükség, hogy minden szöveg szinkronizálható legyen, és az is). Ezt követően választhatjuk ki karakterosztályunkat a harcos, mágus, tolvaj és zsidó egyikéből. Nem gondoltátok, hogy az utóbbit kihagyják a készítők, ugye? Egyébként ha már kérdezitek, a zsidó nagyjából egyfajta távolsági harcos papnak felel meg, természetesen én is ezt indítottam, és azonnali röhögőgörcs fogott el karakterem első varázslatától, Dávid Parittyájától, aminek meglengetése közben Dávid-csillagok szikráznak mindenfelé. De mielőtt rátérünk a harcrendszerre, vessünk egy pillantást magára a játékra. Karakterünket a sorozatra jellemző fix oldalnézetes kameraállásból terelhetjük végig kalandjain, és szabadon bejárhatjuk vele South Park városát, ami azért is örömteli, mert most először tekinthetjük meg minden részletében a települést, és tudhatjuk meg, az egyes helyek és házak milyen messze vannak egymástól, és mi hol helyezkedik el egymáshoz képest. Felfedezés közben pedig betérhetünk mindenféle épületbe, melyek legtöbbjét persze a sorozatból is ismerjük: ott van a mozi (ahol a pénztáros minden alkalommal leolt minket, hogy túl fiatalok vagyunk a vetített Terrence és Phillip-filmhez), Jimbo fegyverboltja, a Tweek-család kávézója és így tovább. Az egész hangulata és kinézete félelmetesen jó, mintha egy az egyben a sorozatot néznénk.
A harcba rögtön a játék elején belekóstolhatunk a Cartman által tartott kiképzésnek köszönhetően. A dolog körülbelül úgy működik, mint egy JRPG-ben: gyorsmenükből választhatjuk ki a használni kívánt támadást, képességet, vagy itemet. Azonban az Obsidian kicsit megbolondította, pontosabban interaktívabbá tette az egészet azzal, hogy a képesség kiválasztása után azt nekünk még valamilyen mozdulattal aktiválnunk kell - a már említett parittyát például az analóg kar használatával kell bepörgetnünk. Még a sima közelharci támadásnál is oda kell figyelnünk, amikor ugyanis parányi főhősünk fegyvere felcsillan, meg kell nyomnunk az A gombot a tökéletes időzítéshez. A védekezésnél is időzítenünk kell: akkor kell gombot nyomnunk, amikor karakterünk alatt felvillan egy karika, és ha sikerült eltalálnunk a ritmust, akkor kevesebb sebzést kapunk be.
A játék grafikája és humoros körítése félrevezető: a harcok nem könnyűek, és ugyan nekünk is lehetnek csapattársaink (az első egy órában Butters csatlakozik hozzánk), egyszerre akár négyen-öten is támadhatnak ránk. Ráadásul ezek között lehetnek távolsági harcosok is, továbbá az ellenfelek sem tétováznak képességeket használni, és olyan is akad, amelyikről először le kellett ütni egy nagy támadással a pajzsot, hogy egyáltalán sebzést kapjon be. Ehhez hasonlóan a küldetések rendszere is a szokásos szerepjátékos hagyományokat követi: egyszerre több questünk is lehet, és azokat a legtöbbször szabadon választott sorrendben teljesíthetjük. Ráadásul van rendes karakterfejlesztés, napló, térkép, inventory-kezelés, szóval minden, amit egy komoly Obsidian-szerepjátéktól elvárunk, de ezekről majd a végleges tesztben részletesen is beszámolunk.
Ami ezen egy óra alapján egyértelműen leszűrhető, hogy a Stick of Truth egy rendkívül szórakoztató játék. A sorozatra jellemző írás minősége egy az egyben köszön vissza, ami azt jelenti, hogy másfél percenként szakadni fogunk a röhögéstől, a körítés tökéletes, és valószínűleg játékmenet terén sem lesz szégyenkeznivalója az anyagnak. A hosszúságról egyelőre nem tudtam képet alkotni: nyilván nem kell Skyrim-, vagy Fallout-magasságokban gondolkozni, de a próba alatt a második szintig jutottam, és láttam a megvehető tárgyak között 16. szintű fegyvert is, szóval tippre egy jó 20 óra biztos lehet benne, ha nem több. Találkozunk márciusban! Hivatalos plakátképek:
Galéria:
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

14. dragon83
2014.02.16. 10:45
Én már alig várom, hogy megjelenjen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. bendedavid
2014.02.16. 11:48
de várom már ezt a gamet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. DogTheDog
2014.02.16. 12:59
Remelem lesz egygombos nehezseg is,mert engem nem kimondottan az osszetett es nehez harc fog erdekelni ennel a jateknal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Eretnek90
2014.02.17. 18:31
Törölve a Fórum Szabályzat 2.2-es pontja elleni vétség miatt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Szefmester
2014.02.17. 21:38
Na igen, nem akarok senkit sem megbántani de aki nem akar játszani vagy kihívást akkor az inkább nézzen végig egy végigjátszás videót valami rutinos játékostól.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. DogTheDog
2014.02.18. 10:01
Az itt a helyzet,hogy egy tucat jrpg harcot beletenni nalam nem volt elvaras.
Biztosan segit az elso par alkalommal,hogy itt nem fogunk lezersarkanyokat idezni valami egzotikus dimenziobol,hanem szemen hanyjuk az ellent,meg finggal csonkolunk,de ez attol meg egy tucat jrpg harc,amit nem csipek.
Es,ha egy HoMM jatekban van autoharc,sok masik neves jatek mellett,akkor itt miert ne lehetne?
Csak,hogy beszolhass,nem?
Vagy vegyek meg az egyik nepszeru nyugati rajzfilm rajongoi a kedvencukbol keszult azsiai RPG-t?
Annyira abszurdan hangzik,mintha ez is egy resz lenne belole.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Szefmester
2014.02.18. 10:41
Az a baj az auto harcokkal hogy sokszor hoz ki a játékosnak negatív eredményt vagy túl nagy veszteséget. Kis agyalással gyakran felére lehet redukálni a veszteséget, csak mert a gép bután játszik.
Nem azért akarjuk a bonyolultabb csatákat mert szeretünk kékf*szú hóhódokat idézni a brutális démponpattanások ellen... hanem mert ha összetett a harc akkor nagyobb a variációs lehetőség. Egy fix szereplős jRPG-ben nem tudsz nagyon mit variálni, max a csapat összeállítást. Egy RPG-ben meg megcsinálod a karaktered és máris megvan a játékstílusod. Itt ebben a játékban a kettő mondhatni ötvöződik. És az ötvözet miatt az egyszerű egygombos csata pont hogy rosszul venné ki magát, mert megölné a változatosságot.

Mert remélhetőleg nem egy egyszer végigjátszható játékot alkottak, hanem raktak bele pár elágazást is amit kasztfüggően tudsz kihasználni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. DogTheDog Szefm...
2014.02.18. 13:46
Az eleg hihetetlen,hogy nem ertesz,miutan leirtam teljesen erthetoen mindent.En nem akarom elvenni masok szorakozasat,hanem szeretnek latni egy erosen leegyszerusitett nehezsegi szintet.Ezen hapogsz.
Aki azert akarja ezt a jatekot tolni,mert ez lesz elete RPG-je,tegye,legyen nekik jo nehez fokozat,ahol agyalhatnak.
Lass mar ki a dobozbol.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Szefmester
2014.02.18. 15:11
De te sem érted mitől akarod megfosztani a játékot... Magától a játéktól akarod megfosztani! Szeretnél egy South park ihletésű interaktív mozit. Sokan vádolják a Quantic Dream játékait hogy csak interaktív mozik, és hogy összetettebb játékok kellenek, nem ilyen "one button for idiots" jellegűek, erre meg jössz és gyakorlatilag az összetett játékok világát (RPG-k és jRPG-k) akarod ledegradálni, csak mert nem akarsz gondolkodni meg taktikázni egy játékban. Neked nem való ez a játék, inkább a rá szánt pénzedért vedd meg a South Park DVD-ket...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. DogTheDog Szefm...
2014.02.18. 16:38
LoL,Ennyit azert megerdemel a velemenyed.En akarom megfosztani a jatekot az ertelmetol,anyam,
Sok Toy Story-t neztel a gyerekkel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Asagrim DogTh...
2014.02.18. 16:54
Hagyd rá, nem az ő hibája hogy hallásból se ismeri a nehézségi fokozatot, mert minden trendi játékból kihagyják ... Mass Effectben is van story mode ahol taktikázni nem is kell, pedig az EA maga a sátán, amit 2013-ban a legrosszabb cégnek választottak az usákok, olyan cégek amik meg ökológiai katasztrófát okoznak némi olajszennyezéssel még top10-ben sincsenek ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Szefmester Asagr...
2014.02.18. 18:43
Az a gond hogy a nehézségi fokozat valahogy a normális emberek számára nem azt jelenti hogy jön a harc elszkippelem mert béna vagyok/leszarom/nincs kedvem/nincs időm, hanem hogy téged segít vagy hátráltat a játék.
Az ilyen one button dolgok tipikusan a régi interaktív mozifilmek voltak. A mássz effekt sztori módjában taktikázni nem kellett de harcoli igen, szóval mondhatni a sztori mód volt a "veri ízi bugyuta" nehézségi szint. Viszont még mindig nem lehetett elnyomni...
"Es,ha egy HoMM jatekban van autoharc,sok masik neves jatek mellett,akkor itt miert ne lehetne?" ez pedig minden csak nem könnyítés kérés hanem kihagyás.. Azaz nem más mint egy összetett játék one button smasher interactive movie-vá alázása.
Gondolom lelkesen tapsikoltál amikor a Nintendo bejelentette a tervét hogy majd egy gombnyomás és a játék végigjátsza magát!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. asdsa
2014.02.18. 19:58
Ahogy kivettem, már megy a promózás a 17. évadban, ráadásul 3 részen át...
Nagyon várom, hogy kijöjjön, mert utána talán végre lesz idejük rendes forgatókönyveket is írniuk és nem a szomszéd macskájára bízzák rá a rendezést.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Fratello Szefm...
2014.02.19. 07:54
Akkor lenne igazad, ha a South Park egy valódi JRPG lenne, aminek valóban szerves része a harcrendszer, csakhogy itt a helyzet az, hogy ez egy South Park játék, amiben (valami oknál fogva) JRPG-SZERŰ harcrendszert tettek. Innentől kezdve teljesen jogos az a kérés, hogy (opcionálisan) lehessen inkább magára a "soutparkosdira" koncentrálni (sztori, karakterek, poénok, stb.), a folyamatos harcok helyett...

Idevágó példa: régi Silent Hill-ek, ahol külön lehetett állítani a harc- és a puzzle-k nehézségi szintjét, így mindenki be tudta lőni a neki való "játékmódot".

Ellenpélda: Dark Souls, ahol nincs nehézségi szint és pokoli nehéz a játék, de ott az egész hangulat pontosan erre épül, elválaszthatatlan része a játéknak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!