iPon Cikkek

SpaceX – a kezdetek

Dátum | 2015. 05. 20.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

„Teljesen alaptalan az a híresztelés, miszerint azért építek űrhajót, hogy hazatérhessek szülőbolygómra, a Marsra.” Elon Musk
A korunk legsikeresebb magánűrhajózási cégének története egy különc befektetővel, néhány egérrel, egy moszkvai úttal és persze a Marssal indult, hogy aztán ennél is őrültebb fordulatokat vegyen. 2001 októberében Elon Musk az orosz fővárosba utazott, hogy vegyen magának egy interkontinentális rakétát. Vele tartott legjobb barátja, Adeo Ressi, és Jim Cantrell is, aki űripari üzletkötőként szerzett magának nemzetközi hírnevet. Bár Musk eddigre több tízmillió dolláros vagyonnal bírt, úgy döntött, hogy igyekszik olcsón beszerezni a rakétát, ezért nem is egy teljesen új darabot keresett, hanem egy felújítottat. A dél-afrikai születésű üzletember úgy vélte, hogy egy ilyen jármű alkalmas lehet arra, hogy néhány növényt vagy egeret juttasson a Marsra. Ressi személy szerint úgy gondolta, hogy Musk megőrült. Orosz, európai és amerikai rakétakatasztrófákról készült videókat mutogatott a milliomosnak, és összetrombitálta a legközelebbi barátokat, hogy lebeszéljék a szerintük kudarcra ítélt projektről. Musk azonban elhatározta, hogy akkor is letesz valamit az asztalra az űrkutatásban, ha az egész vagyona rámegy. Ressi tehát elsősorban azért utazott vele Moszkvába, hogy legalább egy kicsit fékezni próbálja az üzletembert. Cantell olyan jelentős cégekkel szervezett találkozót Musk számára, mint az orosz űrügynökség számára a Marsra, illetve a Vénuszra szánt űrszondákat gyártó NPO Lavochkin. A megbeszélések mind hasonló módon zajlottak: az oroszok korai ebédre invitálták Muskot és társait, majd a bőséges étkezés, és persze jelentős mennyiségű vodka elfogyasztása után feltették a kérdést, hogy mit szeretne vásárolni. Az azonban az első pillanattól világos volt, hogy semmit sem kívánnak eladni, és egyátalán nem veszik komolyan az üzletember terveit, így a csapat kénytelen volt üres kézzel távozni. 2002 februárjában aztán újabb moszkvai látogatás következett, és a Musk kíséretének ekkor már Mike Griffin, a NASA és az Orbital Sciences volt munkatársa is tagja volt. Musk ezúttal már nem egy, hanem három rakétát akart vásárolni, és egy bőröndnyi készpénzzel szállt le a repülőről. Moszkva külvárosában, egy díszes, de elhanyagolt épületben ültek le a Kosmotras nevű orosz űripari cég képviselőivel, és a szokásos koccintás után Musk egyenesen rákérdezett, hogy mennyiért adnák el neki a rakétákat. Egyenként 8 millió dollárért, hangzott a válasz. Musk erre azt mondta, hogy hajlandó 8 milliót fizetni kettőért. Az oroszok kiröhögték az ajánlatot.
Miután Musk kiviharzott a találkozóról, és a csapat visszaindult a reptérre. Mivel az üzletember büdzséjébe kizárólag az orosz rakéták fértek volna bele, Cantrell és Griffin is úgy vélte, hogy ennyi volt. A csalódottság egészen addig tartott, amíg a repülőre felülve meg nem érkeztek az italok. „Mindig nagy megkönnyebbülést jelent, amikor az ember felszáll Moszkvából” – mondja Cantrell. „Ilyenkor mindig azt gondolom, hálistennek, ezt is megúsztuk. Szóval Griffinnel kértünk egy-egy italt, és koccintottunk.” Musk közben az előttük ülő sorban a laptopján nézegetett valamit, Cantrellék pedig tűnődve szemlélték, hogy vajon mit csinálhat. A milliomos aztán egyszer csak megfordult, rámutatott a monitoron látszó, sebtében összedobott projekttervre, majd megszólalt: „Szerintem mi magunk is meg tudjuk építeni ezeket a rakétákat.” Musk 1971-ben született Dél-Afrikában, és 1988-ban költözött az Egyesült Államokba. Két internetes cégének, a Zip2-nek, illetve a PayPalnak köszönhetően 30 éves korára jelentős vagyont halmozott fel, és mindenki azt várta, hogy tipikus dotcom-milliomosként éli le további életét, vagyis újabb netes üzletekbe vág bele, hogy tovább gazdagodjék. Musk azonban többre vágyott. Gyermekként rakétákról és űrutazásokról álmodott, és míg egyesek számára a Szilícium-völgy volt a végső cél, Musk ezt csak ugródeszkának tekintette ezen álmok megvalósításához. Amikor tehát megszerezte a szükséges tőkét, mindent alárendelt annak, hogy mielőbb elérje tényleges célját. Az üzletember megváltozott viselkedése nagyon feltűnő volt barátai és kollégái számára is. Amikor a PayPal igazgatósága 2001 egyik hétvégéjén összejött, hogy megünnepeljen egy jól sikerült üzletet, Musk egy sarokban ülve egy szovjet rakéta gyűrött, koszos kézikönyvét bújta, amelyet az eBayről szerzett be, meséli Kevin Hartz, a PayPal egyik korai befektetője. Amikor pedig éppen nem a rakéta terveit tanulmányozta, csak az űrutazásról lehetett beszélni vele, meg arról, hogyan tervezi megváltoztatni a világot. Musk és felesége 2001-ben Los Angelesbe költöztek, de a többséggel ellentétben nem Dél-Kalifornia tengerpartjai vonzották oda őket. A régiót enyhe időjárása ideális helyszínné tette a repülő- és az űripar számára. Elsőként az 1920-as években a Lockheed Aircraft választotta székhelyéül a környéket, majd sorra jöttek a többiek: Howard Hughes, az Egyesült Államok Légiereje, a NASA, a Boeing és mások. Bár Musk űrbéli tervei ebben az időszakban még gyerekcipőben jártak, a régió jó helyszínnek tűnt arra, hogy összeszedje az ambiciózus célok megvalósításához szükséges szakértőket.
A milliomos ebben az időben vált állandó látogatójává a Mars Society összejöveteleinek. A társaság olyan űrkutatási szakértőkből és lelkes amatőrökből állt, akik szívügyüknek tekintették a vörös bolygó tanulmányozását és idővel meghódítását. 2001 nyarán a Mars Society adománygyűjtő estélyt tartott az egyik módosabb tag otthonában 500 dolláros belépőkkel. A szervezők legnagyobb megdöbbenésére a rendezvényen felbukkant egy Elon Musk nevű úriember, akit ugyan senki sem hívott meg, de mivel egy 5000 dolláros csekkel érkezett ez a továbbiakban nem zavarta a házigazdákat. A vacsora előtt Robert Zubrin, a társaság egyik vezetője kávézni invitálta az üzletembert, hogy meséljen neki egy kicsit a Mars Society projektjeiről, többek közt arról a sarkvidéki kutatóközpontról, amelyet azért építettek, hogy a Mars mostoha körülményeihez hasonló környezetben tudjanak kísérletezni. Ezen beszélgetés során került szóba a Translife Mission nevű tervezett kísérlet is, amelynek keretében a társaság egy kapszulában egereket akart Föld körüli pályára küldeni. Az űreszköz pályáját és mozgását úgy tervezték beállítani, hogy annak fedélzetén a földi gravitáció egyharmada uralkodjon, így az egerek a marsi gravitációs környezetnek megfelelő körülmények közt élheteknek és szaporodhatnak. Amikor eljött a vacsora ideje, Zubrin maga kísérte az asztalhoz Muskot, akit a Mars Society igazgatója, James Cameron, és Carol Stoker, a NASA bolygókutatója mellé ültetett le. „Sokkal lelkesebb volt, mint a milliomosok többsége” – emlékszik vissza Zubrin. „Az űrről ugyan nem tudott sokat, de nagyon tudományosan állt a témához. Pontosan tudni akarta, hogy mit tervezünk a Marssal kapcsolatban, és hogy ezen terveknek milyen jelentőségük van.” Musk rövidesen a társaság igazgatótanácsának tagja lett, és még ebben az évben újabb 100 ezer dollárt adott a Mars Society-nek egy sivatagi kutatóállomás megépítésére. Az üzletember közvetlen környezete nem igazán tudta, hova tegye a változásokat, és az aggodalom nem is volt teljesen alaptalan. Musk nem sokkal korábban egy afrikai útja során maláriával fertőződött meg, és a betegség hatására rendkívüli módon lefogyott. Amikor óriási lelkesedéssel arról kezdett beszélni, hogy valami jelentőset akar kezdeni az életével, barátai komolyan elgondolkodtak, hogy minden rendben van-e vele mentálisan. Először azt mondta, hogy a következő logikus lépés a napenergia felé vezetne, de abból egyelőre nem nagyon lehet pénzt csinálni, idézi fel George Zachary, Musk egyik közeli barátja egy beszélgetésüket. „Amikor az űrről (space) kezdett magyarázni, először azt hittem, hogy az ingatlaniparban akar valamihez kezdeni, és irodahelyiségekről (office space) beszél.”
Musk ekkor már azon gondolkozott, hogyan tudná a Mars Society tervein túllépve egyenesen a Marsra küldi azokat a bizonyos egereket. „Azt kérdezte, hogy szerintem őrültség-e a terve” – mondja Zachary. „Attól függ, mondtam, vissza is jönnek az egerek? Mert ha nem, akkor a legtöbben azt fogják gondolni, hogy ez tényleg őrültség.” Musk erre megnyugtatta, hogy az egerek vissza fognak jönni, sőt: a Marson született kicsinyeiket is magukkal hozzák majd. Musk lassan tehát elkezdte kiépíteni űrkutatási szakértői hálózatát. Különféle összejöveteleket szervezett számukra, és kezdetben elsősorban az „egereket a Marsra”-projekthez várt életképes ötleteket. Úgy képzelte, hogy ennek megvalósítása óriási gesztus lesz az egész emberiség felé, amely felkelti a világ érdeklődését, és az emberek figyelmét a vörös bolygó felé irányítja. A találkozókon Cameron és Griffin is rendszeresen felbukkant, és utóbbinál ebben az időszakban talán senki sem tudott többet az űrbéli realitásokkal kapcsolatban. Griffin, aki ezeken a délutánokon és estéken Musk ötleteit mérlegelte, négy évvel később a NASA igazgatója lett. A szakértők nagyon lelkesek voltak, hogy ilyen módos támogatóra akadtak, és szabadon ötleteltek a marsbéli lehetőségekről. Így merült fel egy másik projekt, a Mars Oasis ötlete. Ebben lényegileg arról volt szó, hogy Musk vásárol egy rakétát, majd egy kisebb melegházat lő ki vele a Marsra. Az automatizált rendszer aztán a vörös bolygón begyűjt némi anyagot annak talajából, és a hozott tápanyagokkal összekeverve ebbe ülteti el a földi magvakat. A kifejlődő növények aztán megkezdik az oxigéntermelést, megtéve az első lépést a Mars „terraformálása” felé. Musk legnagyobb örömére a terv megvalósíthatónak tűnt, ugyanakkor kellően jelentősnek is látszott, hogy kiváltsa a milliomos által vágyott hatást. Az üzletember úgy képzelte, hogy az melegházban kamerákat állítanának fel, amelyek folyamatosan továbbítanák adásukat a Földre, így az emberek gyakorlatilag élőben nézhetnék, hogyan fejlődik a növényi élet a Marson. Felmerült, hogy kisiskolásokat is be lehetne vonni a projektbe, akik a küldetéssel párhuzamosan a Földön nevelgetnék a vörös bolygóra küldött növények valamelyikét, és így megfigyelhetnék, hogy milyen eltérések jelentkeznek ezek fejlődésében. Musk lelkesedése azokat a kutatókat is feltüzelte, akik a korábbi évtizedek során kissé belefásultak az űriparba, és nem gondolták, hogy életükben bármi új következhet be ezen a területen.
Az ötletekkel együtt egyre összetettebb mérnöki problémák merültek fel, onnantól kezdve, hogy hogyan lehet biztonságosan bejuttatni a marsi talajt a létesítmény belsejébe, odáig hogy hogyan lehet a földi növények számára életképes termőföldet előteremteni ebből. Felmerült, hogy egyszerűbb lenne a Földről vitt gélben növeszteni a magvakat, de ezt elvetették, mert feladásnak, és egy kicsit csalásnak is tűnt. A kutatók egyike azonosított egy különösen ellenállónak mutatkozó mustárfajtát, amely úgy tűnt, hogy a legmostohább körülmények közt is képes kihajtani. A terv egyik legnagyobb kihívása ugyanis az volt, hogy olyan növényeket találjanak, amelyek tényleg élnek majd a vörös bolygón, hiszen nem sok értelme van az egésznek, ha a Marsra eljuttatott kert halott marad. A szakértők legnagyobb aggálya azonban nem is ez, hanem a pénz volt. Musk nagyjából 20−30 millió dollárból tervezte megoldani a projektet, és minden űripari veterán tisztában volt azzal, hogy ebből a rakéta kilövési költségei sem jönnek ki. A milliomosnak azonban ismét saját elképzelése volt a dolgokról. Rakétafejlesztéssel kapcsolatos szakkönyvek tucatjait kérte kölcsön a kutatóktól, és közben saját tervein dolgozott. Musk, aki fizikából és közgazdaságtanból szerzett alapszakos diplomát, úgy számolta, hogy ha saját elképzelései szerint megtervezett, kisebb műholdak kilövésére alkalmas rakétákat kezd építeni, a létező űripari cégeknél jóval olcsóbban tudja megoldani az említett űreszközök és egyéb kisebb terhek feljuttatását. 2002 júniusában tehát megalapította a Space Exploration Technologies nevű céget, amelyet ma röviden SpaceX-ként ismerhetünk. A cég első főhadiszállása egy régi los angelesi raktárban kapott helyet, amelynek méretes kapuin keresztül Musk ezüstszínű McLaren F1-ével egyenesen saját irodaajtaja elé hajthatott. A SpaceX létezésének első hetében az alapító több teherautónyi összecsukható asztalt, széket, laptopot és nyomtatót rendelt, melyeket maga pakolt szét a hangárszerű térben. Idővel aztán bővült a felszerelés, tervezők asztalai mellett felbukkantak a gyártást végző gépek is, ami meglehetősen formabontó elrendezésnek számított az űriparban, ahol a legtöbb cég tervező és kivitelező részlege egymástól több ezer kilométerre működött.
A SpaceX-nél azonban sok mindent másként csináltak. Ahelyett, hogy több ezer különböző gyártótól rendelték volna meg a rakétákhoz szükséges alkatrészeket, amit lehetett maguk állítottak elő, általában sokkal gyorsabban, olcsóbban és jobban oldva meg a feladatot, mint a beszállítók tették volna, legyen szó mobil kilövőplatformról vagy a legnagyobb vállakozásról, a hajtóművekről. A terv az volt, hogy amint elkészülnek az első használható rakétával, a Millennium Falcon után elkeresztelt Falcon−1-gyel, megkezdik a havi rendszerességű műhold-kilövéseket, és a bejövő pénzből tovább fejlesztik a járműparkot, míg végül elkészülnek a marsutazásra alkalmas rendszerek. Attól senki sem tartott, hogy megrendelőkben hiány lesz, hiszen Musk azt ígérte, hogy Falcon−1-gyel 635 kilogrammnyi terhet 6,9 millió dollárért állít Föld körüli pályára (ez kilónként kevesebb mint 11 ezer dollárt jelent), amikor a piaci ár 250 kilogrammra 30 milliónál (120 ezer dollár/kilogramm) kezdődött. Az ütemterv ugyanakkor rendkívül, sokak szerint megvalósíthatatlanul szorosra sikerült. A legkorábbi SpaceX-es prezentációk egyikén Musk 2003 májusára ígérte az első teljes hajtómű elkészültét, míg a rakétatestet júliusra, a teljes rakétát pedig augusztusra állították volna össze. Az első kilövést 2003 novemberére, vagyis 15 hónappal a cég megalapítása utánra tervezték. A marsutazást ennek megfelelően ugyanezen évtized végére ütemezték. „Elon mindig is optimista volt” – mondja Kevin Brogan, a SpaceX egyik korai alkalmazottja, később a hajtóműveken dolgozó részleg vezetője. „Felvázolta a lehető legagresszívabb ütemtervet, feltételezve, hogy minden a legnagyobb rendben alakul, aztán még ezen is gyorsított egy kicsit, mondván, hogy senkinek sem árt, ha jobban igyekszik.” Musk ambiciózus fiatalokkal vette körül magát. Sokszor személyesen kereste meg a legjobb végzős egyemistákat, azonnali munkát ajánlva nekik. „Azt hittem, hogy szórakozik velem” – mondja Michael Colonno, a Stanford repülőmérnöke. „Egy pillanatra sem gondoltam, hogy tényleg van egy rakétagyára.” Azokat, akik utánanéztek Musk nevének a világhálón, nem volt nehéz a SpaceX-hez csábítani, és ahogy terjedni kezdett a cég híre, a Boeing, a Lockheed Martin és az Orbital Sciences munkatársai közül is egyre többen pártoltak át Muskhoz. A SpaceX első évében hetente egy-két új arc jelent meg a hangárban. Brogan, a cég 23. szerződött munkatársa a TRW nevű, röviddel később befuccsolt űripari vállalattól jött át, amelyet a mérnök csak csak „country club” néven emlegetett. „Senki sem csinált semmit.” Brogan állásinterjúja másnapján állt munkába, és Musk annyit mondott neki, hogy keressen magának egy asztalt meg egy számítógépet, és üljön le dolgozni.
A cég első projektjeinek egyike egy gázgenerátor volt, amelyet Tim Mueller, a TRW másik veteránja, és Tim Buzza, a Boeing volt alkalmazottja rakott össze. A rendszert, amely szerkezetében nagyon hasonlított egy kisebb rakétahajtóműhöz, a Mojave-sivatagban, az XCOR teszttelepén próbálták ki. A generátor első próbálkozásra működőképesnek bizonyult, de beállításával gondok akadtak, mert sűrű fekete füsttel terítette be a környéket. A következő napok során a SpaceX mérnökei ügyes logisztikával megoldották, hogy naponta több tesztet is végre tudjanak hajtani (ami szintén rendkívül szokatlannak számított az iparágban), és így két hét alatt befejezték a rendszer tökéletesítését. A következő hónapokban újabb tesztsorozatok következtek, amelyek során a cég mérnökei különböző helyszíneken próbálták ki az új fejlesztéseket. Az egyik ilyen tesztelés során jutottak el a texasi McGregor városába, ahol Andrew Beal ingatlanmogul egy űripari startup számára többmillió dolláros telephelyet épített ki, ez azonban a cég megszűnésével feleslegessé vált számára. A SpaceX-es csapatnak annyira tetszett a létesítmény, hogy rábeszélték Muskot, vegye meg az 1200 négyzetkilométeres területet. Mueller és egy másik fiatal mérnök, a Boeingtől átcsábított Jeremy Hollman ebben az időszakban már a Falcon−1 hajtóművein dolgoztak. Az első fokozat hajtóművei a Merlin, a másodiké a Kestrel nevet kapták. Mueller számítógépen tervezte meg a rendszereket, majd Hollmannal közösen kisakkozták, hogy mely alkatrészeket gyártják le maguk, és melyikeket rendelik meg. A megrendelések intézése során több potenciális beszállító is betarthatatlannak titulálta a SpaceX által felvázolt ütemtervet, mondván hogy ennyi idő alatt egyszerűen nem tudják legyártani a kért termékeket. Mások ötletesebbek voltak, és már létező, más célra előállított alkatrészeiket igyekeztek átalakítani a megrendelő által igényelt formára. Hollman maga is előszeretettel alkalmazta ezt a megoldást, rájött például, hogy egyes autómosó rendszerek szelepei elég magas minőségűek és strapabíróak ahhoz, hogy egy rakéta hajtóműveiben is használhatók legyenek. A hajtóművek, a rakétatest és a teherkapszula tervezése és legyártása mellett a SpaceX maga állította elő az alaplapok és a nyomtatott áramkörök nagy részét, a vibrációs szenzorokat, a fedélzeti számítógépeket, illetve a napelemtáblákat is, és mindezt sok alkatrész esetében a piaci ár kevesebb mint tizedének megfelelő összegből tették.
Egy texasi teszt a sok közül (2013. április 22. Grasshopper)
Musk már a Falcon−1 építése közben megkezdte következő nagy álma, a BFR (Big Falcon Rocket, avagy Big F---ing Rocket), minden idők legnagyobb rakétájának a tervezését. Musk lelkesedése és nagyravágyása kifejezetten szórakoztatta a SpaceX-nek időről időre beszállító cégek vezetőit. „Elon Tom Muellerrel állított be hozzánk, és arról kezdett beszélni, hogy élete fő célja a kilövések olcsóbbá tétele, és ezzel az emberiség űrutazó fajjá válásának elősegítése” – emlékszik vissza az első találkozások egyikére Bob Linden, a Barber-Nichols igazgatója. „Minden tiszteletünk Tomé volt, de nem tudtuk, hogy Elont mennyire lehet komolyan venni. Aztán előálltak a lehető leglehetetlenebb megrendeléssel. Azt akarták, hogy kevesebb mint egy év alatt, nem egészen 1 millió dollárból építsünk egy turbószivattyút. Végül 13 hónap alatt készültünk el vele.” Miután kaliforniai gyárban elkészült az első hajtómű, Hollman egy trélerre pakolta a felszerelést, majd a texasi teszthelyszínre hajtott vele. A prototípust a rekkenő hőségben folyékony oxigénnel és kerozinnal töltötték fel, majd miután mindenki fedezékbe vonult a közeli bunker mögött, 0,1 másodpercre beindították a rendszert. A jó hír az volt, hogy a hajtómű nem robbant fel, a rossz pedig az, hogy látszott, rengeteg munka lesz még vele. A következő évek során a kaliforniai és a texasi telephely közti ingázást a cég berkein belül csak texasi marhahajtásként (Texas Cattle Haul) emlegették. A SpaceX mérnökei 10 napot töltöttek Texasban, majd a hétvégére átugrottak Los Angelesbe, hogy aztán újra visszatérjenek Texasba. Az utazgatás gyötrelmeit enyhítendő Musk időnként rendelkezésükre bocsátotta saját repülőjét. „Hatan fértünk el benne” – mondja Mueller. „Illetve igazából heten, ha valaki a vécében is utazott, ami igen gyakran előfordult.” Musk eközben más területeken is aktívan tevékenykedett. 2003-ban, nagyjából egy évvel a SpaceX megalapítása után komoly részt vállalt a Tesla Motors létrehozásában, amely elektromos sportautókkal kívánt betörni a piacra. Az üzletember évek óta vágyott egy normálisan használható elektromos járműre, így bár vagyonából az előző év során 100 millió dollárt költött el a SpaceX-re, elvállalta a Tesla vezérigazgatói székét is, és 70 millió dollárral támogatta meg az induló vállalkozást. Ezzel a döntésével aztán kis híján mindkét céget csődbe vitte. II. rész
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

9. lif3tim3
2015.05.20. 09:07
Nagyon jó kis cikk. Bár a fejlett manőverező rendszerről jobb lett volna a videó. ;-)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. ChoSimba
2015.05.20. 12:31
Musk for president !
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Mercury01
2015.05.20. 15:03
Jó lett a fordítás, de a forrást nem ártana megjelölni szerintem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. mikej95
2015.05.20. 17:06
Nem semmi, azt hitték megőrült, most pedig az ő cége lövi a 3. utánpótlás rakétát (ami már talán nem robban fel) az ISS-re.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. phermous Mercu...
2015.05.20. 19:35
Mint mindig, most is linkelve van a 2. sorban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Mercury01 pherm...
2015.05.21. 09:59
Igazad van. Csak a bloomberg-re kerestem, my bad.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. borbastomi
2015.05.21. 19:09
Nagyon jó cikk, várom a folytatást
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. tanulo01
2015.05.25. 19:33
Tényleg jó cikk lett.
Jó látni hogy vannak olyan milliomosok, akik nem a jachton feszítenek 36 alul öltözött csajjal és postolják ezt a fb-ra és inkább olyanba fektetik a pénzüket amivel előre lendítenek jó pár kutatást.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. IcolumboI
2015.05.26. 08:34
Nagyon jó cikk lett. Mikor várható a folytatás?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!