iPon Cikkek

Spellforce 2: Demons of the Past

Dátum | 2014. 01. 22.
Szerző | dragon83
Csoport | JÁTÉK

Az évtizedes múltra visszatekintő Spellforce széria a német játékfejlesztés egyik igazi mostohagyermeke, hiszen az utóbbi időben már kézről kézre jár annak szellemi tulajdona. Kezdetben még tiszta volt a felállás, ugyanis az első részt, a folytatást, valamit annak első, Dragon Storm névre hallgató expanzióját a Phenomic stúdió készítette. A következő kiegészítőnél aztán átkerült a stafétabot a Trine Games kezébe, ám a fejlesztést már nem ők, hanem a Mind Over Matter Studios fejezte be (meg is látszott a minőségen ez a herce-hurca). A tesztünk témáját adó Demons of the Past expanzió pedig ismét egy új csapat, a kiadást is intéző Nordic Games munkáját dicséri.
Sokan kapkodtak tehát a sorozatért az elmúlt pár évben, ami kissé meglepő, hiszen a Spellforce nem a legnevesebb, kasszasikereket produkáló széria a piacon. Az RTS és szerepjáték elemeket vegyítő, kellemes játékmenettel megáldott részek elfogadható kritikákat kaptak a maguk idejében, de sosem tudtak nagyon robbantani velük a fejlesztők. El lehetett tölteni velük pár órát, mert meglepően jól kombinálták a kétféle stílus jellemzőit, ugyanakkor állandó kritika érte őket az itt-ott sekélyes játékmenet, a gyengén sikerült (helyenként kritikán aluli) szinkron, és az unalmas történet miatt. Annyit elárulhatunk, hogy bár klasszikusként továbbra sem beszélhetünk róla, a Demons of the Past képében a Nordic Games összehozta az eddigi legjobban sikerült Spellforce játékot.
Bár a sztori nem közvetlenül a korábbi történések mentén halad tovább, a kiegészítő természetesen ugyanabban az univerzumban játszódik, mint az elődök, így folyamatosan visszatérő karakterekbe fogunk botlani, és meglehetősen sokszor utalnak majd olyan eseményekre a szereplők, amelyek az előző Spellforce játékokban történtek. Ennek megvan az a hátránya, hogy aki nem mozog otthonosan ebben a világban, annak nem sokat mondanak a különféle utalások, ugyanakkor a széria rajongói biztos mindentudóan fognak bólogatni, amikor a démonvadász Caine elmeséli korábbi kalandjait. Ettől függetlenül a játék élvezetéhez nem szükséges a korábbi játékok ismerete, sőt, maga a kiegészítő is önállóan futtatható, nem kell birtokolnunk egyik részt sem. A Spellforce világának története amúgy nem egy kiemelkedő irodalmi mű, egy hagyományos fantasy univerzumot tessék elképzelni, ahol együtt élnek az emberek, a törpök és tündék, akiknek időnként meg kell küzdeniük a gonosszal.
Ami érdekesség, hogy létezik egy úgynevezett shaikan faj, amely olyan embereket jelöl, akiknek ereiben az Ur nevű sárkány vére folyik, hatalmas erőt és különleges képességeket biztosítva nekik. Az eddigi Spellforce játékokhoz hasonlóan ezúttal is egy ilyen shaikant fogunk az irányításunk alá vonni, ugyanis meglepő módon ismét egy ősi gonosz fenyegeti a világot, amit csak mi állíthatunk meg. A gyengén sikerült történet sajnos ezúttal is a program egyik gyengéje, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy játék közben hamar megfeledkeztem arról, hogy mik történtek korábban, és a cikk írásakor utána kellett olvasnom, hogy felelevenítsem az eseményeket (pedig higgyétek el, odafigyeltem mindenre). Itt-ott vannak azért érdekességek, például egyszer az istenek birodalmába is látogatást tehetünk, de minden jól sikerült sztorimorzsára három unalmas elem jut.
Mielőtt elkezdenénk felgöngyölíteni a Demons of the Past „lebililncselő” történetét, meg kell alkotnunk a karakterünket, ami azt jelenti, hogy kiválaszthatjuk annak nevét, nemét és a kinézetét. Utóbbi nem teljes tesztreszabhatóságot jelent, ugyanis csak pár előre megalkotott fejmodell közül választhatunk. Legnagyobb sajnálatunkra ezek között nincs új darab a korábbi részekhez képest, de a választékra azért nem lehet panasz. Kalandunk Eo szigetein játszódik, már rögtön az elején belecsöppenünk Westguard városának ostromába, melyet a Nameless faj próbál megkaparintani magának. Először a játék RPG vonalával ismerkedhetünk meg, ami egyfajta keveréke a Diablo féle hack&slash-eknek és a hagyományos, beszélgetős szerepjátékoknak. Hősünk, és a hozzá csapódó társak nem rendelkeznek előre meghatározott kaszttal, így akármilyen irányba specializálódhatunk, hála a szabad karakterfejlesztésnek.
Ehhez adott három képességfa, a harc, a mágia és a shaikan, amelyek bármelyikét fejleszthetjük a szintlépéskor kapott képességpontok felhasználásával. A skillek lehetővé teszik a különféle harci eszközök használatát, illetve legtöbbjük ad valamiféle elsüthető varázslatot, illetve speciális támadást is, amiknek nagy hasznát vehetjük a harcokban. A harcos például egy nagy csapással elkábíthatja az ellenfelet, vagy magára vonhatja az ellenség figyelmét, a mágusok pedig tucatnyi pusztítható varázslatot indíthatnak útnak. A „shaikan fa” a sárkányképességeket tartalmazza, melyek valamilyen módon kötődnek a vérmágiához, nem véletlenül találhatóak ezen a részen a legerősebb varázslatok. Összesen 45 skill szerepel a Nordic Games alkotásában, melyek mindegyike 3 szinten fejleszthető, lehet tehát válogatni a lehetőségek között.
Az imént a Diablóhoz hasonlítottuk a Spellforce szériát, ám ez nem merül ki a különféle képességek használatában, hasonlóan fontos szerepet tölt be ugyanis a lootolás. A fejlesztők nem estek túlzásba a felszerelések számát illetően, tehát nem potyog minden alsórendű szörnyből mágikus fegyver, ám ez nem negatívum. Pont annyi felszerelésre bukkanunk, amit még lehet ép ésszel kezelni, és amit kapunk, az sok esetben tényleg hasznos, nem csak 1-1 pontnyi előrelépést jelent. Találni fogunk különféle fegyvereket, páncélokat, medálokat, gyűrűket, ráadásul időnként ezekből egy-egy szettet is összeállíthatunk. Ami a használatukra vonatkozó korlátozásokat illeti, mivel a karaktereknek nincsenek attribútumai (erő, ügyesség stb.), így csak a képességek szintje befolyásolja, hogy kezünkbe vehetjük-e a mágikus eszközöket. Jó szerepjátékhoz híven természetesen nem maradhattak ki a különféle fő és mellékküldetések sem. Bár a legtöbb esetben ezek kimerülnek a „menj ide és ölj meg mindenkit” típusúakban, időnként kapunk egy-egy érdekesebb feladatot is, amikkel frissen tudott tartani bennünket a játék és nem fulladt monotonitásba. Kedvencünk a második pálya volt, ahol különféle próbák elé állítottak bennünket. Először egy labirintusból kellett kijutnunk, majd jött egy lopakodós rész, amely során az őröket elkerülve és a lakók segítségét igénybe véve kellett olajra lépnünk, végül egy meglepően okosan összerakott logikai feladvánnyal találtuk szembe magunkat, akárcsak egy kalandjátékban. A játék folyamatosan variálja, hogy éppen a szerepjátékos vonal domináljon-e a játékban, vagy kiegészüljön stratégiai résszel is, így téve még változatosabbá kalandunkat.
Az említett stratégiai szekció nem tekinthető túl összetettnek más RTS-ekhez képest, a játékmechanikát illetően lényegében megrekedt a Warcraft 1 szintjén. Van 3 nyersanyag (kő, ezüst, lenya), amit „peonjainkkal” gyűjtünk be. Ezekből különféle épületeket húzhatunk fel, kifejleszthetünk néhány új technológiát, és tömegével gyárthatjuk az egységeket. A Spellforce 2 mindig az a fajta RTS volt, ahol inkább a csapataink összetétele volt a fontos, és nem a taktika, ahogy használtuk őket. Ez nem változott a kiegészítőben sem, a stratégiázás kimerül abban, hogy katonáinkkal és hőseinkkel együtt megrohamozzuk az ellenséget, nem szükséges jól pozícionálnunk őket. Ügyelni kell viszont arra, hogy a hősök képességeit jól hasznosítsuk, mert a játék azért tartogat bőven kihívást a számunkra. Mivel a nagyobb csaták meglehetősen kaotikusak tudnak lenni, a Spellforce 2 már a kezdetektől egy érdekes irányítási rendszert használ, ami segíti a hősök képességeinek használatát, és ez visszaköszön a Demons of the Pastban is. Ez annyit tesz, hogy ha kijelölünk egy ellenséget, akkor hőseink ikonja mellett megjelenik az összes varázslat, képesség és lehetőség, amit használhatnak annál az egységnél. Így nem kell minden egyes karakterünket külön-külön kijelölni, és egyesével elsütni velük a kívánt mágiát. A rendszer azért nem teljesen tökéletes, ugyanis a csaták hevében nehéz kijelölni a kívánt ellenséget. Azt tapasztaltuk, hogy mintha nem érzékelné jól a kattintást a program, ami miatt gyakran nem azt jelöltük ki, akit szerettünk volna, vagy épp semmit sem jelöltünk ki. Nagy segítséget jelentene az is, ha le lehetne állítani az időt, és úgy kiadni a parancsokat, de sajnos erre nincs lehetőség. Billentyűkombinációkat sem lehet átállítani, sőt, a kézikönyvön kívül le sincs írva, hogy mivel mit tudunk csinálni, pedig harc közben szükséges kihasználni az ilyen lehetőségeket.
És most térjünk át a különféle játékmódokra, ugyanis nem csak egyjátékos kampány kapott helyet a programban. Mind szóló módban, mind multiban lehet „szabad játékot” indítani (Free Game), de a pontfoglalós Domination, az unalomig ismert Skirmish és a Survival sem maradt ki. Utóbbiban hullámokban ránk törő ellenfeleket kell kivégeznünk, miközben fejlesztjük a karakterünket, és a jutalmul kapott nyersanyagból egységeket idézünk magunknak. Ezekben a játékmódokban a korábbi részekben látott öt frakció bármelyikét használhatjuk. Örültünk volna, hogy ha kapunk egy új népet, ugyanis nem túl változatosak a játékban szereplő darabok. Az ötből négy nagyon hasonló egymáshoz, egyedül a Nameless faj nyújt egy kis újdonságot. A különbség itt sem akkora, mint a Starcraft esetében, de másként építkeznek, mint többiek, így másként kell menedzselnünk őket.
Technikai szempontból egy közepest érdemel a Demons of the Past, ami annak fényében nem meglepő, hogy az eddig használt játékmotor felturbózott változatára épült a játék. A grafika stílusa megegyezik a korábbi részekével, tehát színekben gazdag, kissé elnagyolt modellekkel operál a program, enyhe Warcraftos beütése van a látványvilágnak. Annyi előrelépés történt, hogy minden élesebb lett, és a napszakváltozásból eredő fény-árnyék effektek is jobban néznek ki, mint korábban. A hangzás terén tapasztaltuk a legnagyobb előrelépést, ugyanis végre sikerült összehozni egy közepes szinkrongárdát. A Spellforce sorozat mindig gyengén teljesített ezen a téren, de most elfogadható teljesítményt nyújtottak a szereplők. A zene esetében viszont nem erőltették meg magukat a fejlesztők, ugyanis meglehetősen semmitmondó fantasy muzsikával „kényezteti” füleinket a játék. Itt a technikai résznél említenénk meg azt is, hogy az ellenfeleket irányító mesterséges intelligencia nagyon gyengén teljesít, gyakran nem is reagáltak a támadásomra az egységek, csak hagyták lemészárolni magukat. A Demons of the Past egyik nagy előnye, hogy szinte nincs konkurenciája, hiszen szerepjáték-RTS hibrideket már csak nagyon ritkán látni a piacon. Így aki rajong az effajta alkotásokért, az bizonyára örülni fog a Spellforce 2 legújabb kiegészítőjének is. Hiszen összességében egy korrekten összerakott programról van szó, amiben ráadásul bőven akad tartalom, hiszen már csak a sztori befejezéséhez 15-20 órát kell a játékba ölnünk. Viszont a korábbi részek legtöbb hibája ezúttal is felüti a fejét, gondoljunk csak a gyengécske történetre, és a nem elég részletesen kidolgozott játékelemekre. Mindezek fényében egy közepes fölé értékelést tartunk helyénvalónak a Nordic Games alkotása számára.
Platformok: PC
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

5. kray
2014.01.22. 08:59
Még az első részével játszottam valamikor 2004-2005 környékén? Aztán 2006-7 környékén jelent meg a kettő nem? Jól bírja
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Leon121
2014.01.22. 12:35
Nem egy mai darab, én már az előző kiegészítőnél is furcsállottam, hogy miért jön ki egy ilyen ősrégi játékhoz. Ráadásul ha jól emlékszem, már ott is azt mondták, hogy "ez lesz az utolsó, de tényleg, de komolyan".

Egyébként szerettem az alap Spellforce 2-t, nagyon jól eltalálta a két műfaj keverését, változatos, élvezetes volt nagyon. Csak nekem túúúl hosszú, menet közben ráuntam.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Parano1d
2014.01.22. 14:17
Nekem inkább az első Spellforce jött be, éppen a története miatt, a másodiknak tényleg nem túl érdekes. A stratégia része is jobban le lett butítva, ami szintén nem tetszett.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. leviske
2014.01.23. 17:20
Az első részt én is nagyon szerettem. Meg még a kiegészítőit is. Nagyon sajnálom, hogy a Phenomic-nak ki kellett szállnia a franchise mögül. Igazán tehetséges banda volt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Azrael
2014.01.24. 13:55
Ez az a játékszéria, ami nálam a szeretem-gyűlölöm kategória Megvettem anno egy pakkban (1. rész + 2 kieg., 2.rész + 1. kieg) és elhatároztam hogy csakazért is végigviszem az egészet. Egyes részek nagyon kínszenvedősek voltak, elég sokat anyáztam közben. Most már a 2. alapjáték végén tartok, de kellett 3 év mire ideértem
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!