iPon Cikkek

Splinter Cell: Blacklist - nem kerül feketelistára

Dátum | 2013. 09. 01.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Néha olyan érzésem van, mintha a Ubisoft játékai egyre inkább hasonlítanának egymásra. Mintha találtak volna egy titkos receptet, amire kis változtatásokkal több játékot is rá lehet húzni úgy, hogy soha senki ne jöjjön rá a hasonlóságra. Ott van az Assassin’s Creed, ami egy történelmi lopakodós-rohangászós-gyilkolós játék kütyükkel, hamarosan jön a Watch Dogs, ami egy modern lopakodós-rohangászós-gyilkolós játék kütyükkel, és persze itt van jelen tesztünk alanya, a Splinter Cell, ami egy katonai lopakodós-rohangászós-gyilkolós játék kütyükkel. Persze az apróságok megkülönböztetik őket egymástól, de alapvetően mindegyikben egy nagyon ügyesen mozgó főhőst alakítunk, aki nem feltétlenül szeretné, hogy felfedezzék, aki viszonylag nyílt, nagyobb terepeken veszi fel a harcot az ellenséggel, és aki remekül bánik az adott szituációhoz illeszkedő eszközökkel és fegyverekkel. Mindez persze nem véletlen. A hatalmas kiadók által készített modern AAA-kategóriás játékokon megszámlálhatatlan mennyiségű ember dolgozik, irgalmatlan költségvetés mellett, és különösen a Ubisoftra jellemző, hogy még kontinenseken átívelő együttműködések is szükségesek ahhoz, hogy viszonylag belátható időn belül elkészüljön az ambiciózus végtermék. Hogy a kiadók bebiztosítsák befektetésük megtérülését, nem csak brutális reklámkampányokat tolnak a címeik alá, hanem már a korai szakasztól kezdve fókusztesztelik azokat különböző célcsoportokon. El kell fogadni, hogy ezek a játékok most már minden tekintetben termékek, népszerűségük pedig vetekedik egy-egy hollywoodi filmével, így szépen-lassan minden olyan átok ráül az AAA-játékgyártásra, ami miatt a hollywoodi stúdiórendszer is egyre betegebben, egyre fenntarthatatlanabbul működik.

Ez persze egyértelművé teszi azt is, hogy a Splinter Cell felhígult, általánosabbá vált. Nem most, már az előző epizódnál. Többé nem elég, ha egy-két millió rajongónak tud készíteni a Ubisoft egy keményvonalas lopakodós játékot, szélesebb rétegeket kell megfogni. Gondolni kell azokra, akik nem képesek használni az agyukat, vagy azokra, akik nem látják át a komplexebb játékmechanikákat, vagy egyszerűen csak szeretnek lövöldözni. Mint ahogy gondolni kell azokra is, akik nem akarnak minden pályán a teljes sötétségben rejtőzködni egy véletlenszerű épületben. A Conviction azonban némileg átesett a ló túloldalára egy általános és személyes bosszúhadjárattal, túlzottan sok akcióval, és a lopakodás háttérbe szorításával. Ezek után persze a Blacklist bemutatói sem tűntek meggyőzőnek: sokáig csak olyan pályákat láttunk, ahol Sam Fisher fényes nappal géppuskával ront be egy házba arabokat ölni, minden felrobban, minden pörög, és már csak a Battlefield 4 logójának kellett volna megjelennie ahhoz, hogy a Ubisoft teljesen félrevezessen minket. Pedig valójában a Blacklist igyekszik némileg visszatérni a korai részek által kitaposott útra, és ötvözni mindezt a Conviction jobban sikerült elemeivel. A dolog nem mindig működik, de nagy általánosságban azért igen, és ilyenkor egy rendkívül élvezetes játékkal van dolgunk. A történet ezúttal már nem személyes, mint az előző rész, sokkal inkább hasonlít egy klasszikus Tom Clancy-sztorira. Az Egyesült Államok elnöke felszámolja a korruptnak minősített Third Echelont, és a helyébe megcsinálja az igen szűk körből felépülő, és egyben fantáziadúsan elnevezett Fourth Echelont, Sam Fisher vezetésével. A csapat egy repülő főhadiszálláson, a Paladinon járja a világot, hogy könnyen meg tudjon közelíteni bármilyen helyszínt.
Egy magukat The Engineersnek (A Mérnökök) nevező terrorista brigád megtámadja a Guamon található amerikai katonai bázist, majd közhírré teszi, hogy bizony további amerikai célpontokat fog megtámadni minden héten, egészen addig, míg az Egyesült Államok ki nem vonja haderejét minden külföldi területről. A célpontok listája a Blacklist, nekünk pedig nyilvánvalóan a terroristák akcióit kell megakadályoznunk, mert ha nem sikerül, akkor ránk köszönt a világvége. Ahogy a Saint’s Row 4, az új Splinter Cell is húzott egy lapot a Mass Effect könyvéből, és a Paladint állítja be a küldetések közti bázisnak, ahol elméletben több dolgot is tehetünk, gyakorlatilag azonban ezek egy részének nem sok értelme van. Azért nézzük csak mi mindenre van lehetőségünk. Először is, elég limitált formában, de interakcióba kerülhetünk a csapattársainkkal. Ez jól hangzik, ám bármit is teszünk, nem lesz hatással a történetre, vagy éppen embereink karakterfejlődésére – főként azért, mert utóbbi nem létezik a játékban. Minden mást is a Paladinon kell megtennünk, ugyanis ez szolgál a játék menüjeként, ami egyben azt is jelenti, hogy a bemutatkozó események végéig még a fényerőt sem tudjuk beállítani. A Paladinról indítjuk a küldetéseket, itt választunk felszerelést, itt fejlesztünk, és innen érjük el a többjátékos módokat is. Mindennek annyi előnye van, hogy olyan érzést ad, mintha minden kapcsolódna valahogy az eseményekhez. A kooperatív missziók nem csak egy külön menüpont, mint minden más játékban, hanem kapnak valami kontextust. És ez bizony jó. Néhány dolog viszont felettébb érdekes, és furcsán ellentmond a játék narratívájának. Ahogy már említettem, a hajón vehetünk új fejlesztéseket és eszközöket, illetve itt állíthatunk össze előre loadoutokat is (eléggé hasonlóan a Rainbow Sixhez egyébként). Azonban minden új holmi pénzbe kerül, és sokszor az egyiket csak a másik után tudjuk megvenni. Miért? Az Egyesült Államokat próbáljuk megmenteni, miért nem adják oda ingyen? Vagy miért kell megvennem előbb az olcsóbb verziót, hogy később megvehessem az eggyel drágábbat, és így tovább? Direkt próbál velem kiszúrni az ügynökség?

Ami a játékmenetet illeti, rögtön meg kell említenem, hogy a Blacklistet nem tolhatjuk végig úgy, hogy teljesen elkerüljük a kapcsolatot az ellenfelekkel. A küldetéseket alapvetően háromféle stílusban teljesíthetjük, ezek a ghost, a panther és az assault. A ghost gyakorlatilag azt jelenti, hogy csak csendes és nem halálos kimenetelű támadásokat viszünk véghez, míg a panther ennek az eggyel keményebb verziója, amikor csendesen ugyan, de megölünk ellenfeleket. Az assaultot talán nem kell bővebben magyarázni: ez az a verzió, amikor először belövünk egy tárat a faajtóba, majd utána benyitunk, csak hogy még egy tárat belelőjünk abba, aki esetleg nem az ajtó mögött állt. A Blacklist azonban keményen a ghost felé próbál terelni minket, azért ugyanis jelentősen nagyobb mennyiségű pénzt kapunk, ráadásul a legtöbb kütyü is ezt támogatja. Akik a csendesség hívei, bevethetik a már szokásosnak számító tapadós kamerát, zajkeltőt és EMP-t, de alkalmazhatunk altatógázt is, illetve távolról is kiüthetjük ellenfeleinket. Az egyik küldetésben még egy minidrónt is irányíthatunk, amivel megtehetjük az utóbbit. Érdemes még megemlíteni, hogy a játék és a történet számos alkalommal meg is követeli, hogy sunnyogjunk, sokszor az agresszív véleménycsere egyáltalán nem opció. Ha azonban opció, akkor rendelkezésünkre áll az előző részben bevezetett megjelölés, majd instant lelövés, amit most már futás közben is végre tudunk hajtani. Meg kell hagyni viszont, hogy a Blacklist akkor működik a legjobban, amikor a klasszikus Splinter Cell-szellemben próbáljuk meg nyomni, és amikor a pálya is olyan, ami ezt támogatja. A sötét, számos bejárható úttal, megmászható objektumokkal és helyekkel tarkított belső helyeken a sorozat hagyományaihoz híven kilőhetjük a lámpákat, megtervezhetjük, hogyan kerüljünk az ellenfelek mögé, hogyan tereljük el a figyelmüket, és hogyan jussunk tovább. Ezzel szemben a fényes, nyitott területeken sokkal sérülékenyebbek vagyunk, és szinte csak a fedezéktől fedezékig mozgásra tudunk hagyatkozni. Sajnos azonban a fedezékrendszer működése nem mindig megfelelő, sokszor bizonytalankodik a rendszer, és nem mindig engedi végrehajtani azt, amit kigondoltunk. Ráadásul Sam animációi sem olyan simák és egyértelműek, amit egy ekkora költségvetésű anyagtól joggal várhatnánk.
A játékmenet azonban akkor törik meg leginkább, amikor az okosan tervezett lopakodásunkba belerondít a történet, és belekényszerít minket valamilyen szituációba, vagy megkavarja az addigit, csak azért, hogy előrevigye az eseményeket. Ezzel egyáltalán nincs gond egy Hideo Kojima-játéknál, ahol a történet minden pillanata mennyei magasságokban van, itt viszont az egész egy jelentéktelen rettenet, ami eleve csak azért létezik, hogy a különböző pályáknak legyen valami célja. Ezt a történetet maximum egy beszűkült látókörű amerikai tudta volna bármilyen szinten értékelni, de azok után, hogy az utóbbi hónapokban kizárólag az NSA-ről kitudódott nem túl kellemes hírekkel van tele minden újság, még valószínűleg ő is csak a hasát fogná a röhögéstől azután a zárás után, amit a Ubisoft írói kitaláltak. A sztori tehát teljesen feleslegesen tolakodik be abba a játékmenetbe, amit amúgy az esetek többségében kifejezetten tudnánk élvezni. Mert egyébként még a mesterséges intelligencia is elég okos: megfelelően reagál arra, ha lekapcsoljuk a villanyt, ha meglátja egy társa holttestét, és észrevehetjük, hogy amint tudja, hogy valami nincs rendben, eleve veszélyt gyanítva fordul be olyan helyekre, ahol szerinte az ellenség (azaz mi) rejtőzködik. Ami viszont minden kétséget kizáróan kiváló, az a többjátékos mód. A számos kooperatív küldetés mindegyike élvezetes, hiszen egymást segítve sok olyan lehetőség nyílik meg, ami egyébként nem – az egyikünk eltereli az ellenfél figyelmét, míg a másik továbbmegy, és hasonlók. Persze némi türelmet igényel egy társsal együtt lopakodni és megfontoltan haladni előre, de megéri. A legjobb azonban a kompetitív Spies vs. Mercs mód, mely a Convictionből érthetetlen módon kimaradt, most viszont visszatért. Az alapok annyira jók, hogy még az Assassin’s Creed is átvette legutóbb (ugyebár ismét visszatérő elem a Ubisoft játékainak konformizálódása), és továbbra is megmaradtak. Egy aszimmetrikus módról beszélünk, ahol az egyik oldal FPS-nézetből a nehézfegyverekkel és lámpával ellátott zsoldosokat irányítja, míg a másik oldal a szokásos TPS-nézetből a lopakodó-sunnyogó kémeket, akik közel érve egy mozdulattal tehetik el láb alól ellenfeleiket.

A cél persze a terminálok feltörése, és az, hogy észrevétlenek maradjunk, amíg az adatok át nem érnek. A pályák teljesen sötétek, ami elsőre talán a kémeknek kedvezhet, de még így sem egyszerű a dolguk, nagyon izgalmasak a meccsek. Az alap kettő a kettő elleni módban nem használhatjuk a játék során megszerzett felszerelésünket és összeállításunkat, a többi verzióban azonban igen. Ezekben a játékosszám is megnövekedik négy-négyre, sőt, még egy olyan team deathmatch opció is van, amiben keveredhetnek a karakterosztályok. Hogy a saját loadoutok használata mellett mindez mennyire lesz kiegyensúlyozott, az majd csak hosszú távon derül ki, de egyelőre masszívan szórakoztató a dolog. A Blacklist így remek értéket képvisel: az egyjátékos kampány sem rövid, körülbelül 13-15 óra biztos kell a befejezéséhez, a multiplayerhez pedig bármikor visszatérhetünk. Végül pedig essen szó néhány technikai jellegű dologról. A játék nem a legújabb Unreal Engine-t használja (amit mondjuk a Gears of War 3), ám ennek ellenére azért remekül, ha nem is kiemelkedően néz ki. Ahogy már említettem, az animációkkal akadt esetenként problémám, illetve két-három alkalommal nem jól futottak le, vagy nem megfelelően indultak el scriptek, amik meggátolták a továbbjutást. De pár apróságtól eltekintve a játék jól működik. A hangok és a zenék is rendben vannak, azonban elérkeztünk az elefánthoz: Michael Ironside helyett ezúttal a jóval fiatalabb Eric Johnson adja főszereplőnk hangját, és ez a váltás nem vált a játék előnyére. Ironside kemény, reszelős orgánuma helyett Johnson teljesen átlagos, semmilyen hangját kell hallgatnunk, ami miatt Sam Fisher sokat veszített egyediségéből.
Összességében nehéz helyzetben vagyok a Splinter Cell: Blacklisttel. Mindenképp közelebb áll az ideális Splinter Cellhez, mint a Conviction, és amikor minden adott ahhoz, hogy megfelelően kijátsszuk a játékot, valamint a készítők is bedobnak néhány jó ötleteket, akkor egész egyszerűen fantasztikus az egész. Amikor azonban nem állnak megfelelően a csillagok, akkor csak simán „jó”, vagy néhány ponton frusztráló és idegesítő. A történet egyértelműen felejthető, aminél sokkal többet várnánk egy Tom Clancy nevével fémjelzett anyagtól, még akkor is, ha tudjuk, hogy az szerző semmilyen szinten nem működött közre a fejlesztésnél. Ami azonban egyértelműen a pozitív irányba tolja át a mérleget, az a multiplayer, így pedig az egész csomagot nézve a Blacklist azért mindenképpen megéri a pénzét. A sorozat rajongóinak kötelező darab természetesen, de most talán minden korábbi résznél jobban nyitott az újoncok számára is.

Platformok: PC, PS3, Xbox 360, Wii U Tesztplatform: PC, Xbox 360
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

14. thspo
2013.09.01. 09:42
korrekt értékelés. Az idei mezőnyben ez egy üde színfolt és viszonylag erős anyag, de nem hagy maradandó nyomot a játékosban még így sem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. csontraket
2013.09.01. 10:56
fantom mód nálam nagy pozitívum igencsak megnehezíti a játékot. Az emberek is kicsit nagyobb teret járnak be nem csak egy kis sávon közlekednek. Jó lett a játék a sok fejlesztés meg igazán tetszik. Nálam 10-es skálán egy 8-as a játék. Jó időtöltés bár tényleg nem fog nagy nyomot hagyni bennem
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. mikej95
2013.09.01. 13:06
Pozítívum még talán, hogy a Black List(és a Conviction is) könnyebben irányítható, mint az elődei. Mindenre van gomb PC-n, nem kell a Space-szel előhozni mindenféle minimenüt.
Nagyon üdítő tud lenni, főleg, hogy végigjátszottam a Dark-ot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. dragon83
2013.09.01. 20:42
Azonban minden új holmi pénzbe kerül, és sokszor az egyiket csak a másik után tudjuk megvenni. Miért? Az Egyesült Államokat próbáljuk megmenteni, miért nem adják oda ingyen? Vagy miért kell megvennem előbb az olcsóbb verziót, hogy később megvehessem az eggyel drágábbat, és így tovább? Direkt próbál velem kiszúrni az ügynökség?

Ez mekkora hülyeség. Most a fejlesztők tényleg nem gondolták végig, hogy ez milyen hülyén hangzik a játékban? Itt van egy amerikai szervezet, aminek célja az USA megmentése, de tessék vegyétek meg magatoknak a reggeli kenyeret és kávét. Inkább az lenne a realisztikus, hogy teletömik őket pénzzel meg felszereléssel. Vagy válság van?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. havmen
2013.09.01. 21:47
Most ez kb olyan mintha összeraknád pl az új NFS:Most Wantedet, és a régit. Gondolj bele hogy melyik megoldás a jobb: ha minden autó megvan mindegyikkel mehetsz, nem kell törnöd magad semmiért, hanem minden csak ott van, vagy pedig megküzdesz érte, kicsit rápörögsz a dologra hogy megszerezd?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Smooth44 havme...
2013.09.02. 09:12
Játékélmény esetén igazad van, de a sztori szempontjából tényleg elég hülyén hat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Crytek01
2013.09.02. 11:07
Most játszottam végig másodszorra.Most jön majd nehezebb szinteken acsikat hajkurászva. Nekem tetszik minden fillérjét megérte!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Gabbye
2013.09.02. 17:53
10 ezer forintot nagyon megér!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. aKIRA
2013.09.02. 21:07
17 ezret a The 5th Freedom Edition pláne megért! PS2-n szerettem meg a sorozatot, és most újra lopakodhatok. Megcsinálni egy pályát úgy mintha ott se lettem volna. Az őröket békén hagyva keresztülosonni, vagy ketten a haverral összebeszélni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. jaysaunter
2013.09.02. 21:19
10/10 nekem...

coophoz keresek értelmes embereket.

uplay:
jaysaunter
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Daniellord...
2013.09.03. 08:44
Aki akar coopozni vagy spies vs mercsezni az vegyen fel Uplayen : daniel00001
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. csabi02
2013.09.03. 12:34
F@sza lett ez a része is,de annyira nem hogy perkáljak érte!
Jó volt nekem a BlackBox-os verzió is...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Halfx
2013.09.06. 08:36
dragon83 - "Ez mekkora hülyeség. Most a fejlesztők tényleg nem gondolták végig, hogy ez milyen hülyén hangzik a játékban? Itt van egy amerikai szervezet, aminek célja az USA megmentése, de tessék vegyétek meg magatoknak a reggeli kenyeret és kávét. Inkább az lenne a realisztikus, hogy teletömik őket pénzzel meg felszereléssel. Vagy válság van?"

Egyáltalán nem hülyeség, mivel sokak,(mint például Én) szeretik azt, ha lehet vásárolgatni egy játékban. Feldobja a játékélményt, mivel várom, gyűjtögetek hogy meglegyen az xy fegyver vagy ruha, akármi.. szerintem nem lenne jó, ha minden felszerelést megkapnánk. Egy élménnyel kevesebb lenne a játékban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. otikee
2013.09.09. 16:13
Engem is fel vehet akinek megvan eredetibe és nyomjuk

Nevem:

Mykice
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!