iPon Cikkek

StarCraft II: Legacy of the Void – En taro Adun

Dátum | 2015. 11. 20.
Szerző | Svindler
Csoport | JÁTÉK

Szépen lassan, de nagy csinnadrattával befutott a StarCraft 2 utolsó nagy kiegészítője, ami a sztorira kíváncsi játékosoknak elhozza az „eposzi” lezárást, a multinak pedig a vérfrissítést, hogy megint el lehessen lenni pár évig a virtuális csatatereken. Egyéni preferenciám, hogy én mindig a kampánnyal kezdek, és ha elég érdekes vagy szórakoztató, akkor esetleg ráhajtok a kihívást biztosító achievementekre is. Ez az alapjátéknál még rendben is volt, a Heart of the Swarmban viszont már óriási szakadék tátongott a kampány nehézsége (normálon majdhogynem vicckategória) és a Master célok között. Kicsit furcsa volt, hogy a Blizzard nagyobb közönséget akart bevonzani egy alapvetően sok gyakorlást igénylő játékhoz. Aki ugyanis nem nagyon mozog otthonosan az RTS-ek világában az a könnyítésnek hála végigmehetett a kampányon, majd ahogy benézett az online részlegbe, kapott pár csúnya pofont, és lehet, hogy egy életre elment a kedve az egésztől. Ettől függetlenül a Legacy of the Void ugyanerre az elvre lett felhúzva, tehát a jóindulattal 3+19+3 misszió normál fokozaton inkább érződik casualnek, leszámítva az egyik végjátékbeli pályát, ami megizzasztja a már félig szundikáló játékost. Én például annyira elkényelmesedtem a végigvitel alatt, hogy csak pislogtam, amikor ledaráltak. A szintet tehát nem sikerült túl egyenletesre belőni, de még ez a legkisebb probléma.
A pályák változatosak
Már az intró videónál látszott (legalábbis szerintem), hogy itt nem lesz minden rendben. Mikor először megnéztem, nem nagyon tudott megmozgatni, csak arra ment rá, hogy nagyon látványos legyen, de egy kicsit üres volt, a mondanivalója meg… na az nem volt neki. Amikor már beizzítja az ember a játékot és rákészül az akcióra, akkor már jobb alapozás, de sajnos amilyen az intró, olyan az egész kampány is. A protossok nagyon üresek és laposak, egy-két kivételtől eltekintve nulla mélységük van a karaktereknek, amit megpróbálnak az írók minél több eposzi jelenettel elfedni. A baj az, hogy már a második sem tudja meghatni az embert, Artanis utolsó buzdító beszéde alatt pedig már elkalandoztak a gondolataim és azt vettem észre, hogy fogalmam sincs miről beszélt az elmúlt fél percben. Egyszerűen nincs súlya az egésznek, néhány „fordulattól” a fejemet tudtam volna verni a falba, a lezárás meg… meh. És nem, nem tartozom azok közé, akik már eddig is kárálták, hogy micsoda pocsék története van a StarCraftnak (de a fórumon vannak páran, lehet velük vitatkozni).
Az anyahajónk extra képességei jól jönnek majd
Ezt leszámítva a kampány a maga módján szórakoztató, csak aki már látott StarCraftot, nyugodtan nyisson Hard fokozaton, legfeljebb héba-hóba lejjebb veszi majd. A koncepció változatlan, pár pálya után kapunk egy anyahajót, ahol intézhetjük az ügyeinket. Jó ötlet viszont, hogy ezentúl nincsenek fix fejlesztések, az egységeink beállításait küldetések között szabadon variálhatjuk, és maga az űrhajó is rengeteg passzív és aktív képességet ad, amiket érdemes is kihasználni. Pylonokat dobálhatunk bárhová a térképen, hogy aztán egy egész sereget warpoljunk az ellenfél bázisa mellé, automatikussá tehetjük a gáz kitermelését, vagy akár be is fagyaszthatjuk az időt az ellenfeleink számára. Itt is döntenünk kell, hogy mire használjuk fel a leosztható pontokat (amiknek a számát általában a mellékküldetések megcsinálásával növelhetjük), és itt sem végleges semmi, bármikor újraosztható a hajó energiája. Ezek visznek egy kis színt a játékba, úgyhogy igazából akkor is érdemes végigmenni a kampányon, ha a sztori nem igazán érdekel minket. De azért ha nagyon figyelünk, akkor most is észrevehetünk filmes utalásokat és easter eggeket.
Lesznek biztos olyanok is, akik egyből a multiba vetik bele magukat, főleg ha eddig is azt tolták. Én bevallom az utóbbi 1-1,5 évben félretettem a StarCraftot és most hamar rájöttem, hogy nem valószínű, hogy újra eljutok a Diamond ligáig még ebben az életben. A multi kegyetlen tud lenni, ha az ember nem tudja pillanatok alatt mire hogyan reagáljon, és ezt nem képes fél másodperc alatt össze is kattintgatni. Ez már így volt régebben is, nem újdonság, a StarCraft elég sok időt és gyakorlást igényel, nem csoda, hogy az eSportok világában inkább a MOBA-k a populárisabbak. A Blizzard mondjuk próbált most könnyíteni a játékosok dolgán néhány aprósággal, hogy ne kelljen ezer felé figyelni. A Nexus Chrono Boost képességét például már nem kell állandóan frissítgetni, csak rámutatunk egy épületre, és amíg nem választunk másikat, addig fixen azon lesz a gyorsítás. Multiban az alap egységek számát is megnövelték, ami örömteli, úgyis mindenki csak azzal kezdett, hogy kihozott még párat a kezdő hat mellé. A Legacy of the Void ráadásul kínál valamit azoknak is, akik úgy érzik a sebességük nincs meg, de egyébként készen állnak a kihívásra. Ez lenne az új Archon mód, amiben egy bázist irányít két játékos, így míg az egyik elszöszöl a bázissal és gondoskodik a folyamatos utánpótlásról, a másik irányíthatja a csapatokat. Vagy így akár eredményesebben le lehet vezetni egy kétfrontos támadást. Nagyon szórakoztató tud lenni az Archon mód és a partnerünknek nem is kell, hogy meglegyen a kiegészítő hozzá (én kipróbáltam egy barátommal úgy, hogy neki csak az ingyenes starter csomagja volt, és azzal is ment).
Az Archon mód persze csak egy könnyen megvalósítható ötlet, aminek már nagyon ideje volt, de innovációs díjat nem ér, igazi újdonságnak ott vannak az új kooperatív missziók. Hat hős közül választhatunk, mindegyik más extrákkal rendelkezik, és ahogy lépkedjük velük a szinteket, úgy nyílnak meg új extrák, képességek, vagy egységek. Raynor például le tudja hívni a Hyperiont hogy rendet tegyen a harcmezőn, Kerrigan pedig saját maga vesz részt a csatában. A pályákon kapunk egy közös célt (például pusztítsunk el minden Void kristályt), és már mehet is a móka. A nehézségi szint a Casualtól (amikor kb. hagyja magát megverni a gép) a nagyon nehézig terjed, és utóbbinál már nem véletlen, hogy megjegyzi a játék, hogy a 15-ös szint ajánlott. A szintlépésekkor kapott extrák ugyanis erős előnyök tudnak lenni, amik nélkül esélyünk sincs a legnehezebb szinten, még akkor sem, ha mi vagyunk a StarCraft királyai/királynői. Ezzel tulajdonképpen megkapta a játék a saját PVE részlegét, amivel elég sokáig el lehet lenni. Idővel talán új hősök is kerülnek majd a repertoárba, valamint új küldetések is, ez egy elég könnyen bővíthető modulnak tűnik.
Sokan elfelejtik őket, pedig az Arcade játékok is jó mókák
Aztán persze ott vannak még az Arcade játékok is, szóval igazából akkor is eltölthetünk több száz órát a játékkal, ha a különböző ligákban nem is akarjuk megmérettetni magunkat. Amennyiben viszont késznek érezzük magunkat a legkeményebb részre, akkor jöhet a más játékosok elleni multi, és akár az automatikusan létrehozott tornák egyikére is bejelentkezhetünk. Bár volt bétázás bőven, én egyelőre úgy érzem, hogy azért lesznek itt még olyan tapaszok, amik a játékegyensúlyt javítják, de persze az is lehet, hogy csak én nem szoktam meg még az új egységeket. Az új térképeken vannak könnyebben bevédhető expanziók is, amiknek én kifejezetten örültem (defenzív típus vagyok, ami nem nyerő, tudom).
Már csak annyi a kérdés, hogyan tovább? A Blizzard tervei szerint nagy kiegészítő már nem érkezik a StarCrafthoz, de kisebb csomagok igen, úgy látszik sokat tanultak a Free to play játékaikból (sajnos, mert így valószínűleg mind fizetős lesz, de ne legyen igazam). Az első, ha minden igaz Novával fog foglalkozni, akit rég láttunk, és ha már anno nem kapta meg a saját játékát, legalább egy DLC kijár neki. A kisebb csomagoknak hála sűrűbben érkezhet extra tartalom a játékhoz, amivel visszacsábíthatják pár körre a multi egy részét kerülő játékosokat is. A keménymag pedig úgyis ellesz a változtatásokkal a következő pár hónapban/évben úgyhogy valószínűleg mélyebb piszkálás (új egységek pl.) nem lesz egy ideig, csak folyamatos kiegyensúlyozgatások, ami egy kicsit kár, mert a Blizzard eSportos címei közül így a StarCraft a legstatikusabb. Összességében úgy érzem, hogy a Legacy of the Void egy korrekt kiegészítő, de semmi több annál. A sztori módban pont a történet lapos és néha fáj, viszont a multiba behozott Archon mód és a kooperatív missziók egy időre biztos sok játékost fognak lekötni, és a keménymag is megkapta az új egységeit és térképeit, amik egy időre most felrúgják az erőegyensúlyokat, megint lehet taktikázni a jól begyakorolt sémák helyett, úgyhogy talán ez a legizgalmasabb időszak arra, hogy a Find Match gombra kattintsunk.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

14. Zedas
2015.11.20. 09:06
"esélyünk sincs a legnehezebb szinten, még akkor sem, ha mi vagyunk a StarCraft királyai/királynői"
Ezzel azért vitatkoznék. Aki master volt, az simán meg tudja csinálni őket. Haverommal eleve brutálon kezdtük, és még egyet sem lossoltunk.

A többivel viszont egyetértek. Nem olyan lett a játék, mint vártuk, főleg hogy a kampányban egyszerű blink-stalkerrel az összes pálya letudható (a platformos kivételével). Szomorú.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. LGx
2015.11.20. 09:49
pár napja vittem végig.
az utolsó 3 küldetésénél kezdtem örülni, hogy na végre, valami, de hamar vége lett. sajnos a sztori sem volt nagy eresztés a lezárással.
mindegy, jöhetnek az új tower defense mapok
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Kobest
2015.11.20. 10:54
A coop és az arcade miatt meg is érné, csak a fene vinné az árát. Rendben, ne legyen ingyen, és végül is elég szép kis tartalmi csomag, de teljes áron?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. kiskoller Kobes...
2015.11.20. 10:56
Az emberek így is úgy is megveszik
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Trevize198...
2015.11.20. 14:31
Szokásos biztonsági fejlesztés lett. De minek válalljanak kockázatot újítással, kreativitással amikor visznek mindent mint a cukrot. Köztük én is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Avisto kisko...
2015.11.20. 21:21
Már aki. Én pl megvennék egy jóárasított verziót amiből a kompetitív multi ki van vágva. De ez ebben a formában vagy torrent vagy kimarad.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. CyberPunk6...
2015.11.20. 22:59
10k azért ma már nem igazi AAA ár.
Szerintem is rosszabb lett ez a rész a korábbiaknál, mert szarok lettek a karakterek

A végjátszma jó lett, ami már nem a toss rész. Azt lehetett volna hosszabbra és jobban kidolgozni.

A normál nehézsége olyan, hogy ha a micsodáddal csapkodod csak a billentyűzetet, akkor is nyersz.

Nekem, mint sc fannak (ha valakinek az avámból nem jött volna le), megérte az árát, de az 5 közül ez a leggyengébb. A kontraszt is nagy, mert a hots véleményem szerint elég ütős lett, ott még a master a brutalos achikat is megcsináltam. Itt nem fogom, mert nem érdekes.


Azért sajnálom, mert a toss a kedvenc fajom és nagyon jó karakterek vannak náluk, pl zeratul a kedvencem az egész sc univerzumban, erre a blizz meg ilyen vérszegény gagyi karakterekkel visz végig a protoss kampányon...
Ez hatalmas hiba, amiért haragszom.

Azért a vásárlást nem bántam meg, de én sok dolgot másként csináltam volna.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Tapir_606
2015.11.21. 00:43
én Brutalon álltam neki, a végső base defense küldiken huztam csak le 1-2n hardra, baromijól szórakoztam vele így (néhány missionben kellett 1-2 restart, de rendes kihívást nyújtott), ez az alacsony nehézségi warp-in buff, hogy 3 gate-ből ~7 zelát idézel, elég szarnak tűnik
HotS katasztrófa volt nehézség szempontjából, itt azért én úgy éreztem, nyújt kihívást (de ez volt az első, amit brutalon nyitottam)
a karakterek tényleg gagyik (bár Alarak-ot baromira bírtam, nagyon király a szinkronszínésze), ha nem is írják meg jobbra öket, akkor legalább több jelenetet vártam volna Raynor + Kerrigan-től, szerintem túl keveset szerepelnek, a campaign a felétől a finálé kezdetéig nagyon belassul a sztori, amikor már tényleg alva hallgatod végig a párbeszédeket, ez ők fel tudták volna dobni
ez mondjuk szubjektív, nekem az ending monduk pont tetszett, szerintem összességében messze jobb, mint a HotS volt (multi terén meg végképp, viszlát tetves 3base MMM )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. CyberPunk6... Tapir...
2015.11.21. 08:27
A hots kampányára értettem, hogy ütős lett.
Nekem az nagyon tetszett.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Tapir_606
2015.11.21. 13:14
amúgy, ti tapasztaltatok komolyabb teljesítmény problémákat a legelső mapon? (Whispers of Oblivion, 1.)
Bnet kliensben lehet állítani, hogy 32, vagy 64 bites klienst indítson az SC, én úgy néztem a 32 bitesen sokkal jobban eldöcög, a többi mappal 64bitessel se volt problémám
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. R.Soma Cyber...
2015.11.21. 14:54
Nekem az volt a bajom, hogy tele van fölösleges töltelék dumával az egész. Sokkal kevesebb közjáték kellett volna, az nagyot emelt volna a színvonalon, mert amúgy a sztori rendben volt. A végigjátszás mikéntje pedig példás, imádtam végig, én is hatalmas sc fan vagyok, nem tudom nem imádni az egész atmoszférát.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Svindler Tapir...
2015.11.22. 12:03
Nekem brutálisan sok memóriát evett az első napon. Egyszercsak közölte a windows, hogy akkor ő most bezárta a Firefoxomat, hogy legyen több ram. Mondom kössz...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Rimagras Svind...
2015.11.22. 19:13
Sajnos a FF eszik brutálisan sok memóriát. Nekem a Wasteland 2 állt le miatta.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.11.24. 14:32
Nekem a Chrome foglal le sok memóriát. Ha egy ideig nem nyomom ki a gépet, akkor volt már képes 8 GB ramot is elfogyasztani egymaga.

A cikk értékelésével egyetértek. A többi rész története nekem is sokkal jobban tetszett, de a játékmenet maga elég jó lett.

Azt nem tudom, hogy a Brutal fokozata milyen a játéknak, de nekem 1-2 pályán a Hard túl nehéznek tűnt. Egy gameplayt szívesen megnéznék attól, aki Brutal fokozaton vitte végig.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!