iPon Cikkek

Street Fighter történelem: A legenda

Dátum | 2009. 02. 19.
Szerző | Chocho
Csoport | JÁTÉK

Hát ez is elérkezett. A nagy retro-láz fékezhetetlen tombolása miatt a Street Fighter is belépett a 4. epizódjába, s lassan, de biztosan a PC-ket is le fogja támadni. Közeleg a következő trash-film is, ezúttal Kristin Kreukkal, a konzoltulajdonosok pedig tucatnyi álmatlan éjszakával néznek szembe most, hogy a játék már megjelent szeretett masináikra. De vajon hányan vannak azok, akiknek fogalmuk sincs a legenda múltjáról? Biztos vagyok benne, hogy a Street Fighter II-t imádó tömegek egy része ma már rég nem játszik, helyüket átadták egy frissebb - s mindinkább technokrata - generációnak, akik csak néznek a világba, kérdezve, hogy mitől is olyan jó ez az SF IV, hol az első három része, és miért nincsenek Chun-Linek hiperrealisztikusra shaderelt cicijei... Ez a cikk nekik is szól, de sokkal inkább talán mégis azoknak, akik szívet melengető emlékeket őriznek az estékről, amiket a haverok gépeit nyúzva töltöttek el tudván, hogy holnap témazárót írnak... (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a cikk a teljesség igénye nélkül íródott, mert az összes Street Fighter játék részletes bemutatására két iPon.hu sem lenne elég...)

A legendás Street Fighter II
A legenda születése

A Street Fighter első része érdekes kakukktojás, mert annak ellenére, hogy a folytatása mekkora sikereket ért el, a kezdeteket nagyon könnyen elfelejtették a játékosok. A Capcom a '80-as évek elejétől fogva rengeteg arcade masinát üzemeltetett a különböző játéktermekben. Az első SF gépek 1987-ben tűntek fel, ma már meglehetősen kevésnek számító opcióval. Nem lehetett karaktereket választani, az első játékos Ryu-t, a második Ken-t irányította. Feladatuk ötféle ország tíz bajnokának legyőzése volt, hogy a végén csak egy maradhasson állva. Azt, hogy milyen sorrendben szeretnénk legyűrni a nemzetek nagyjait, mi dönthettük el, s általános vélemény, hogy a britek kapták a legbénább hősöket. Ki tudja, talán Japánban nem szeretnek golfozni...

Street FighterStreet Fighter
A játék elkészítése Takashi Nishiyama és Hiroshi Matsumoto nevéhez fűződik, akiknek az volt az elképzelésük, hogy a játékosoknak maguknak kell rájönniük az egyes mozdulatokra. Ryu későbbre legendássá vált tűzlabdája, hurrikán rúgása és sárkányütése már az első SF-ben is megtalálható volt, erre a játék kezdetén semmi sem utalt. Vagy elég pénzt dobáltál az automatába és az összeset felfedezted, vagy kénytelen voltál másokat nyaggatni, hogy mutassák meg, hogyan is kell előcsalogatni őket. Érdekesség, hogy míg a többi epizódban is nagy szerepet kaptak a különleges támadások, addig itt már-már létszükséglet volt ismerni mindet, hisz a játék időre ment, s meg kell hagyni, hogy az óra elég kegyetlenül bánt a játékosokkal.

Maguk az automaták kétféle kiszerelésben léteztek. Az első változaton a két analóg kar mellé két-két nyomásérzékelő gombot telepítettek, amiket elvileg arra találtak ki, hogy a gyengébb és erősebb ráhatásra más és más támadásokat hozzanak elő. Azért mondom, hogy csak elvileg, mert ez rövidesen a gépek elhalálozásához vezetett, így a későbbi szériákban a nyomásérzékelőket sima gombokra cserélték. Az automaták után a játék persze millióféle platformra megjelent, ezekre egyenként nem is térnék ki. Ma már a NES-től kezdve az Amigan át az X-boxig mindenen játszhatunk Ryu és Ken első kalandjával.

Chun-Li máig az egyik legnépszerűbb karakter
Maga a történet a későbbiekben sokkal szerteágazóbbá vált. Anime és film született belőle (erről később), a játékosok pedig mind egyetértettek abban, hogy a többi epizódban is feltűnő karakterek (a tucatból hat) rendre visszautaltak az előző részekre. Köztudott például, hogy Sagat mellkasán éktelenkedő hatalmas sebhely Ryu sárkányütésétől származik, melyet hősünk az első nagy Street Fighter bajnokság (értsd: az első játék) végén sütött el. Hogy a szemével mi történt, az már nem tisztázott, de engedelmetekkel most nem szívesen lépnék ingoványos talajra, mert a SF történetének minden egyes eleme legalább olyan kuszán illeszkedik egymással, mint a Zelda játékoké...

Street Fighter II - A világsiker!

Ha nem volt szerencséd az első Street Fighterhez, ne emészd magad. Sokan vannak így ezzel, hisz mint azt fentebb már említettem, a játék nem volt nagy siker a Capcomnak. Japánban hamar feledésbe merült, de az USA-ban szerették, még ha a japán óriáscég későbbi tehénfejésének (százféle mellékágat kiadtak a sci-fi platformer folytatástól kezdve a később szintén legendássá vált Final Fight szériáig) "hála" az emléke nem is maradt fedhetetlen. Viszont ami bevált egyszer, beválhat újra is...

.. és így is lett! A Capcom USA terméke Yoshiki Okamoto, Akira Nishitani és Akira Yasuda keze alatt formálódott azzá, aminek ma ismerjük, s reformálta meg drasztikus módon a verekedős játékok műfaját. 1991-ben jelent meg a játéktermekben, s vált rögvest a videojátékok közönségének non plusz ultrájává. Döbbenetes grafika (már az első rész is szép volt), kiváló irányítás, nagyszerű kiegyensúlyozottság... mind-mind a Street Fighter 2 - The World Warrior ismérvei voltak.

Az első résztől eltérően itt már nem volt megkötve a játékosok keze, ha karakterválasztásról volt szó. Hat, egymástól nagyon is különböző harcmodort igénylő szereplővel lehetett végigjátszani a játékot, s itt mutatkozott be a mára óriási népszerűségre szert tett kínai lányka, Chun-Li is. A különleges támadások már nem voltak olyan erősek, mint az első rész idején, s maga a játék is engedékenyebb lett. A történetre viszont sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek. Mindegyik karakter jövőjét megismerhettük, s ezúttal négy főellenfél is szerepet kapott a játékban. Visszatért Sagat, tiszteletét tette Mike Tyson klónja, és végül persze ott volt a mindmáig legendásan nehéz főellenfél, M. Bison. Róla azon felül, hogy katona, sok nem derül ki, de az tény, hogy aki annak idején perfectre tudta verni, az vagy félisteni képességekkel született, vagy ismerte azt a bizonyos rúgás bugot, amivel ki lehetett cselezni a már-már halhatatlan szupergonosz összes próbálkozását. (Mindez persze csak a játéktermi automatára volt jellemző.)

A Street Fighter II zseniális játék volt, innovációban legfeljebb a Mortal Kombat első, vagy a Tekken harmadik része kelhet versenyre vele. Akárcsak az első részt, ezt is kiadták mindenre, ami pixeleket tudott megjeleníteni, a legnépszerűbb azonban kétségtelenül a '92-es SNES változat volt. Minimális különbségekkel hozta a csodálatos grafikát és játékmenetet, némileg egyszerűbbé téve M. Bisont is.

A nagy siker - ahogy mindig, most is - megrészegítette a Capcomot, és a Street Fighter 2 vált a világ egyik legtöbbször újra kiadott játékává. Nem viccelek, hétszer jelent meg a program (nem számítva a nem hivatalos Rainbow Edition-t), legutóbb tavaly a Super Street Fighter II HD Remix verzió képében! Persze a fanok ették a portékát két kanállal, s tették halhatatlanná a folytatást. A sok újrakiadás közül talán a Super Street Fighter 2 emelkedik ki leginkább '93-ból. Nagyon sok újdonságot hozott: négy új karaktert a kiszivárgott Street Fighter III conceptekről (Bruce Lee klónja is itt tűnik fel először), friss mozdulatokat, új háttereket, jobb animációkat, és részletesebb grafikát - hogy csak a legnagyobbakat említsem. Sajnos a sebesség nem volt az igazi, valamint a hangokat is sikerült elszúrniuk, de előbbit a Super Street Fighter II Turboban már kiküszöbölték... Mekkora mázli, hogy ma már vannak DLC-k meg patchek!

Ryu tűzlabdája mára ikonná vált
Ami eztán történt...

Engedelmetekkel kicsit ugranék az időben, mert ahogy teltek az évek, úgy jöttek az újabbnál újabb SF játékok, de ezek inkább voltak vadhajtásai a sorozatnak, mint igazi folytatások. A Street Fighter Alpha széria (Street Fighter Alpha: Warrior’s Dreams - 1995; Street Fighter Alpha 2 - 1996; Street Fighter Zero 2 Alpha - 1996; Street Fighter Alpha 3 - 1998) apróbb újdonságokat hozott, s talán egyedül a '98-as harmadik rész tudott igazán újat mutatni. A Street Fighter EX sorozat (Street Fighter EX - 1996; Street Fighter EX Plus - 1997; Street Fighter EX2 - 1998; Street Fighter EX2 Plus - 1999; Street Fighter EX3 - 2000) a 3D-s grafikával próbálkozott, nem túl nagy sikerrel. A karakterek elég kidolgozatlanok voltak, a textúrák csúnyák, a klasszikus, 2D-re hajazó játékmenet pedig nagyon nem akart összeállni a 3. dimenzióval. Mindkét sorozat hozott új szereplőket, mozdulatokat, de aligha van ember, aki az összes SF játékot végigjátszotta, pláne, hogy az Alpha és az EX sorozatokat a rajongók nagy része pocséknak tartja.. s akkor még nem is beszéltem a különböző képregény világokkal kevert Street Fighter játékokról! Bocsássatok meg, de most inkább nem is fogok.

Ryulúció
... s végre eljött!

Igen, hosszú várakozás és kínszenvedés után eljött a '97-es esztendő, s vele a Street Fighter III - The New Generation. A harmadik rész már egy olyan korban jelent meg, amikor a játéktermeket a harmadik dimenzió uralta. Nem kis merészségre vallott hát egy abszolút 2D-s verekedős játék megjelentetése, de hála a Capcom mágiájának, a dolog jól sült el. Kaptunk új karaktereket, nagyon szép grafikát (a 2D-s éra egyik utolsó hírmondója a mai napig ütősen néz ki a kiváló animációk miatt), és egy kissé összekutyult designt.

A Street Fighter III ugyanis messze nem volt könnyen emészthető a sorozat rajongóinak. A karakterek közül egyedül Ryu és Ken maradt meg, s pletykálták, hogy őket is csak az utolsó pillanatban tették bele a játékba. Az új szereplők fele olyan ötletesek se voltak, mint az első két rész felhozatala, sőt, egyenesen az ottani hősök összegyúrt változatainak tűntek. Hogy miért döntött a Capcom az abszolút újraszervezés miatt, az máig rejtély.

A Street Fighter III új karakterei kissé zavarták a rajongókat
Ennek ellenére a játék jó volt, hisz magát a harcot elég komolyan feljavították. A program inkább tűnt a Street Fighter II abszolút folytatásának, ergo az összes Alpha-s és EX-es "újítást" igyekeztek elfelejteni. Ismét három különleges támadás jutott a karakterekre, és ennek tetejébe nagyon sokat fejlődött a védekezés. Most már el lehetett kerülni az összes támadást, ha az ember elég ügyesen játszott. Sokan lázadoztak az új megoldás ellen, de egy tény: így csak az lehetett profi, aki tényleg képezte magát!

Jaj... JAJ!
A Street Fighter III-ból csak két extra kiadás jelent meg (Street Fighter III: 2nd Impact - 1998, Street Fighter III: 3rd Strike - 1999), elkerülve ezzel a második rész okozta zűrzavart. Ezek közül a 3rd Strike volt a legjobb, összegezve az elmúlt két év tapasztalatait, így aki esetleg most kapna kedvet a játékhoz, ajánlom, hogy ezt a változatot próbálja ki.

Ami kimaradt...

... az az animék és a mozifilm ismertetése. Előbbiek meglehetősen sikeresek voltak, főleg az első, ami Street Fighter II: The Movie címen jelent meg 1994-ben. A fanok ezt tartják az eddigi legjobb filmváltozatnak, s alighanem igazuk is van, noha tény, hogy egy olyan felhozatalban, amit a Street Fighter filmek szolgáltatnak, nem nehéz császárnak lenni. Főleg a szintén '94-es Street Fighter mozifilm tette be a kulcsot a legtöbb rajongónál. A hollywoodi produkcióban Jean-Claude Van Damme játszotta a főszerepet, de olyan hírességek is feltűntek az oldalán, mint Kylie Minogue vagy Ming-Na. S hogy milyen is lett a film? Szörnyű... igazából kár rá karaktert pazarolni. Én ugyan elszórakoztam rajta, de tény, hogy a játék keserű megcsúfolásáról van szó. Ami még ennél is rosszabb volt, az a Street Fighter: The Movie című játék, amiben elhagyták a humoros grafikát, és a Mortal Kombathoz hasonlóan élőszereplős kivitelezést kapott. A játékmenete és a hangjai el is temették, a legtöbb fannak csak rémálmában köszön vissza... S hogy mi van az új filmmel? Nos, nem tudom, szerintem elég utánanézni egy kicsit, hogy tudjuk, nem számíthatunk sok jóra.

Aki tudja, próbálja ki a HD Remixet, mert garantáltan nem fog csalódni!
Nagy nehezen, de eljutottunk a máig. A negyedik Street Fighter epizód a boltokban, a konzolosok már tolják ezerrel, mi pedig várunk. A különféle értékelések alapján úgy tűnik, megéri, mert a IV minden olyan elemet visszahozott, amit annyira imádtunk a II-ben. Ha végre megjelenik a PC-s változat, garantálom, hogy beszámolunk majd róla, addig is pedig tessék tölteni az emulátorokat, mert nem árt a bemelegítés!

Chocho

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

7. Fix3r
2009.02.19. 18:19
Régen iszonyat sokat nyomtam a 2-vel (bár, hogy pontosan melyik volt azt nem tudom talána hyper fight vagy valami ilyesmi
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. cage1
2009.02.19. 18:25
Huh addig még van időm spórolni valami faxa kis PC kontrollerre. Ha van valami jó zsineges ajánlhatnátok!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Fix3r
2009.02.19. 18:42
Én a LOGITECH RumblePad II-t ajánlom vagy he nem olyan fontos a feedback akkor egy LOGITECH Dual Action GamePad. Mind 2-t használtam már és egyik sem okozott csalódást.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. norbifrakt...
2009.02.19. 22:49
Nagyon jó a cikk!!!
Én Street Fighterr-el nőltem fel,még nintendo kezdtem aztán super nintendo majd sega, playstation 1, és most nagyon várom a IV-pc-re
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. homeware
2009.02.20. 13:38
2 Logitech Dual Action boldog tulajdonosa vagyok
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. leehegyi
2009.02.20. 15:00
15 évvel ez elött láttam életembe elöször egy sörözöbe játékgépet, Mortal Kombat 1. Emlékszem eladtuk a tizorait haverral (12-13 évesen) és suli utan mentünk nyomni a mortalt. Az volt a nagy király aki meg tudta csinalni Scorpiennal a fatalityt.

Nyári szünetben, az utcán volt egy fagyis, és aki vett 3 adagos fagyit (20 ft volt egy adag), az játszhatott segan a bolt oldalán kitett kis tv n. Nem kell mondanom hogy Mortal 2 volt a sláger. Mindig volt vagy 10 gyerek ott.

Aztán jött a super nintendo és a mortal kombat 3, majd az ultimate. Volt egy határidőnaplóm, amibe le van irva összes karakter speckos mozgás meg fatality, brutality, stbstb. Nem mintha fejből nem ment volna
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Svindler
2009.02.20. 16:38
Még ma is vannak Mortalok. Bár véleményem szerint az utolsó elég katasztrofálisra sikerült
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!