iPon Cikkek

Street Fighter V - Nehéz elhinni amit látunk

Dátum | 2016. 04. 14.
Szerző | Svindler
Csoport | JÁTÉK

Két hónapja már annak, hogy minden idők egyik legjelentősebb verekedős szériájának megjelent az ötödik része (ha a mellékágakat nem számoljuk), de egész eddig csak a híreink között lehetett olvasni róla, és hát nem véletlenül. Februárban kicsit nehezünkre esett elhinni, hogy a Street Fighter V kis túlzással nem több egy váznál, és alapvető funkciók hiányoznak belőle. Bár láttunk már érdekes próbálkozásokat a kiadók részéről az elmúlt években, de ez azért még így is sokkoló volt. Pont a napokban (jó sokáig várt vele) ismerte be Ono Yoshinori, a sorozat producere, hogy ezt talán mégsem így kellett volna csinálni. Na de ne fussunk ennyire előre, nem biztos, hogy mindenki olvas híreket, úgyhogy kezdjük az elején, elmeséljük mit tudott a játék februárban, mit nyújt most, és mit tudunk a jövőjéről.
A Street Fighter V-öt a sorozat rajongói valószínűleg várták, mint a messiást, mert a negyedik rész 2008-ban jelent meg még az előző generációra, és hát a sorozattól nem túl szokatlan módon már túl vagyunk pár hiper-szuper editionön, ami mindig a legteljesebb élményt nyújtotta, cserkész becsszó. Az egyetlen kitekintés a 2012-es Street Fighter x Tekken volt, ami érdekesre sikerült, de úgy vettük észre, manapság már alig emlékszik rá bárki is. Ideje volt tehát egy nagy frissítésnek, és hát ez lenne az SF V. A verekedős játékok lelke természetesen maga a bunyó, úgyhogy beszéljünk először a harcrendszerről. A mozgás jellegzetesen Street Fighteres, aki szerette az előző részt, egyből otthon érzi majd magát, de azért bőven vannak változtatások. A Focus Attackot, ami sokak szerint a kazuár réteg miatt került az előző epizódba, kukázták, viszont a mozdulatsorok kivitelezése egyszerűsödött. Nem kell butításra gondolni, egyszerűen a túlbonyolított dolgokon ésszerűsítettek a fejlesztők, nagyon helyesen. Bejött ráadásul rengeteg karakterspecifikus extra is, mint a V-Skill, V-Reversal, V-Trigger és a Critical Arts. Utóbbi mindenkinek a szupertámadása, amit csak teljesen feltöltött EX csíkkal lehet végrehajtani, de ha sikerül vele betalálni, akkor egy csata sorsát is eldöntheti. A támadás maga mindenkinél más, akárcsak a V képességek. A V-Reversalokkal lehet kitörni egy kombóból, a V-Trigger általában erősíti egy időre a karakterünket (nagyobbakat üt, vagy kevesebb sebzést kap be), míg a V-Skill egy extra képesség. Alex esetében például némi nyújtózást jelent, ami után az első támadás elég nagy erejű lesz, de ha nem találjuk el vele az ellenfelet, akkor buktuk az esélyt. Ken csak elkezd futni az ellenfél felé, ami elsőre érdektelennek tűnhet, de nagyon jól meg lehet vele lepni a többi játékost, ha egyből be tudunk vinni egy erős kombót.
A különböző akciókat viszonylag egyszerű kivitelezni, a legtöbbször elég csak a megfelelő két gombot lenyomni, és a speciális mozgásoknál is a már jól bejáratott negyedköríves mozdulatokra kell hagyatkoznunk. Ha viszont szeretnénk végigvinni egy támadássorozatot, akkor már nagyon nem mindegy, milyen ritmusban nyomkodjuk a kontrollert, a harc hevében, főleg az első órákban nagyon könnyű rontani. Viszont az a jó, hogy ilyenkor mindig tudni fogjuk, hogy mi hibáztunk. A harcrendszer összességében nincs túlbonyolítva, de elég mély, sok lehetőséget rejt, és ami a legfontosabb, nem igazán szerencsefüggő, inkább a képességeink számítanak, tehát e-sporthoz tökéletes.
A harc tehát élvezetes, de mi fontos még? Hát a karakterek! Egy verekedős játék érdekes karakterek nélkül mit sem ér. A Street Fighter V-ben visszatér rengeteg régi ismerős, mert a nagy kedvenceket természetesen nem merték kihagyni (Ryu, Ken, Chun-Li, Cammy, stb.), de vannak új arcok is: F.A.N.G egy titokozatos kínai, Bison egyik magasrangú beosztottja, míg Laura Matsuda a családja harcstílusát akarja népszerűsíteni és hát tőle sem sajnálták a Capcom művészei a néznivalót. Necalli egy vadállat tud lenni, talán Blakánt helyettesíti, míg Rashid a szeleket uralja. Induláskor tizenhat karakter volt a játékban, de március 30-án csatlakozott hozzájuk Alex is, akivel egyelőre ingyen lehet játszani, merthogy a játékon belüli bolt még nem működik…
A Critical Artok elég erősek
Nagyon jól ki van egyensúlyozva, és változatos ez a 16+1 karakter, úgyhogy garantáltan mindenkinek meglesznek a kedvencei. Sokaknak valószínűleg már első indítás előtt megvannak, én is egy kicsit elfogult vagyok Chun Li irányába, de a többség úgy néz ki még mindig Ryu felé hajlik, mert vele találkozni a legtöbbször online, főleg a tét nélküli meccseknél (ez mondjuk azért is lehet, mert az újoncok talán még nem tudják, hogy kell átállítani a harcosukat). Ha már a meccseknél tartunk, egyelőre csak háromféle online mód közül választhatunk: casual (tét nélküli) vagy rangsorolt, esetleg szobából indított. A létrehozott szobáknál induláskor nagy probléma volt, hogy mindössze ketten lehettek egy szobában, ami kábé el is vette az egész értelmét, mostanra ezt felhúzták nyolcra. Az online rész ezzel ki is fújt (ha nem számítjuk a baráti megkereséseket), lássuk mit nyújt nekünk az egyjátékos tartalom, ahol megedzhetjük magunkat az online küzdelmekhez, sztorizhatunk, stb. Legalábbis egy normális címnél ez lenne az elvárás, ugye? Nos, itt kezd nagyon csúnyán elvérezni a Street Fighter V. Sztori mód az éppenséggel van, de minek. Bevallottan csak egy „tartozom neked” cetlivel ér fel az egész. Karakterenként 3-4 csata, némi beszélgetés, pár rajz és… ennyi. Bő egy óra alatt le lehet tudni mindenkit, mert az ellenfelek olyan bénára vannak véve, hogy random gombnyomogatással megverhető mindegyik. Júniusra ígérik a rendes sztori módot, és reméljük meg is érkezik, mert ez így nagyon karcsú. Van még természetesen versus mód, amiben viszont nincs gépi ellenfél, szóval vagy van még egy kontrollerünk és egy barátunk mellettünk, vagy ugorhatunk is a következő menüpontra. Ez lenne a Survival, ahol egymás után jönnek az ellenfelek, és mi a harcok között csak a kapott pontokból vehetünk egyre gyengülő bónuszokat (nagyobb védelem, némi HP visszatöltés, stb.). Az első ellenfelek körülbelül bokszzsákokként funkcionálnak, ha pedig elég sokáig eljutunk, már úgy fogjuk érezni, hogy megtanult gondolatot olvasni a gép (értsd minden mozdulatodra tökéletesen reagál mielőtt még az animációja elkezdődne), ez pedig enyhén csalás szagú. Nem csoda, hogy nem erőltették a külön meccseket, az MI szinte sehogyse jó.
Részlet Laura sztori módjából
Hogyan gyakoroljunk akkor? Nos, van egy tréning mód, amiben csak annyit tehetünk, hogy gyepálunk egy álló ellenfelet, valamint ott van az utolsó tapasszal bejött kihívás mód. Utóbbi hiánya óriási baki volt induláskor, mert egyszerűen abszolúte semmi nem volt, amivel felkészülhettünk volna a csatákra. A demonstrációs részlegben ismerkedhetünk az alapokkal, míg a próbáknál már komoly kombókat kell kiviteleznünk. Itt derült ki számomra, hogy az időzítés még annál is fontosabb, mint gondoltam, mert a legkisebb hibát sem tűri ez a mód, kezdhetünk mindent előröl, ha a következő ütés akár csak egy tizedmásodpercet is késik. Sajnos ez a két mód elég vérszegény lett, láttunk már sokkal jobbakat is. Például ha egy kombóban vannak speciális mozgások, akkor mehetünk be a menübe, hogy hogyan kell azokat megcsinálni, ha még nem tudjuk őket fejből, a lenyomott gombjainkat nem látjuk, hogy esetleg rájöjjünk mit hibáztunk.
Az a helyzet tehát, hogy egyjátékos tartalom, mint olyan, nem nagyon van. A sztori mód aperitifnek is kevés, a Survivalt hamar megunjuk, vég nélkül pedig csak nem akarunk gyakorolni. Az online részleg sem túl változatos, a valós pénzes bolt pedig még nem működik, és a különböző módokban összeszedett Fight Moneyból is alig lehet valamit venni.
Cammy előrendelői ruhája
Technikailag viszont mára minden rendben. Bár partnert találni még mindig van, hogy percekig tart, engem már nem szokott ledobálni a szerver és a netkód is teljesen jó, akkor sincs probléma, ha másik platformon játszik az ellenfelünk (akkor viszont van, ha gyenge a nete, de ezzel nincs mit tenni). A kinézet maradt a rajzfilmes stílus, de még mindig nagyon megkapó, aki eddig nem volt szerelmes Chun Li-be vagy Cammybe, majd most lesz (kár, hogy az előrendelői ruhák egyelőre nem érhetőek el utólag). A bunyó látványos és szinte lefolyik a képernyőről. Ahhoz viszont, hogy ilyen legyen, kell a fix 60 fps, mindenképpen játszunk a beállításokkal, ha nincs meg. Kinézetben egy bolhányit szebb a számítógépes verzió, de csata közben ez nem nagyon látszik, úgyse lesz időnk figyelni az apróságokra. Irányítását tekintve még a PC-s változat is a kontrollerek felé húz. El lehet boldogulni billentyűzettel, de nem nagyon segít benne az SF V. Nem kapunk magyarázatot arra, hol vannak a gombok és mi mire jó, ki kell tapasztalni, mert át úgysem állíthatjuk (egyébként g,h,j és b,n,m billentyűkön vannak az ütések, rúgások). A tutorial sem túl egyszerű így, úgyhogy tényleg jobb, ha van egy kontrollerünk (én a DualShock 4-et használtam PC-n is, szépen ment vele, de a feliratok természetesen az Xbox kontrollerhez igazodnak).
Mindent összevetve azt kell, hogy mondjuk, a Street Fighter V-nek tökéletes alapjai vannak. A harc nagyon átgondolt, a kinézet szuper, a karakterek változatosak. A gond a körítéssel van, ami szinte nem is létezik, még egy nyamvadt Arcade mód sincs, nemhogy egy rendes sztori mód. Pedig a játékosok nagy része ezekre vágyik, és csak a kisebbség tartozik abba az elit körbe, ami versenyekre jár, és már első indításnál az online gombot keresi. Pont miattuk siette el a Capcom a játék kiadását, kellett a versenyekre. Azokra jó is, de egyébként sajnos közel értékelhetetlen, főleg amikor ilyen brutálisan erős a konkurencia. Gondoljunk például a tavaly ilyenkor megjelent Mortal Kombat lehetőségeire, szinte végtelennek tűnnek a Street Fighter után. Ígéretekkel mondjuk már tele van a padlás, és ezek szerint szép lassan tartalom is lesz a játékhoz, úgyhogy talán egy év múlva érdemes lesz majd visszatérünk az SF V-re, és megnézni, sikerült-e kigyúrnia magát, mert megfelelő körítéssel ez egy 90+-os cím is lehetne.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. noPublicFG
2016.04.14. 11:21
A kedves cikkíró főleg negatív kritikát fogalmazott meg, majd adott 60%-ot? Azt hittem 30-40 lesz.
Az írás alapján sajnos ez a "le sem fogom tölteni nem, hogy megvegyem" kategória. Kár érte, PS2-n kedvenc volt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Svindler noPub...
2016.04.14. 11:40
Gondolkoztam mennyire húzzam le a hiányzó tartalom miatt, és rájöttem, hogy igazából nincs jó értékelés, mindegyik egyszerre lenne túl alacsony és túl magas, így kb. a középutat választottam némi jóindulattal.

Jelenlegi állapotában tényleg kár érte, bármelyik konkurenciája jobb vétel, de azért remélem ez idővel változni fog.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Szefmester
2016.04.14. 15:13
Hát ha a játék maga működik és jó, de hiányos akkor többet tényleg nem érdemelt volna. De így meg játéknak hívni túlzás...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!