iPon Cikkek

Sudden Strike 4 - A harc észjáték

Dátum | 2017. 08. 24.
Szerző | Freelancer
Csoport | JÁTÉK

Bár gyakori gyakori sirám, hogy az elkényelmesedett játékiparból eltűnt az egészséges kockázatvállalási kedv, a jelek szerint a többség nem, hogy nem bánja az új ötletek hiányát, hanem egyenesen kitörő örömmel fogadja a különféle feldolgozásokat és a hosszú éveken keresztül tetszhalott játékok, vagy sorozatok folytatásait. A sikeres példákat napestig lehetne sorolni. A Crash Bandicoot franchise első három részének N. Sane Trilogy címre keresztelt remake-je olyannyira parádésan teljesít a kasszáknál, hogy az Activision döntéshozói erősen agyalnak más klasszikusok modern köntösbe bújtatásán. Az 1988-as Wasteland második felvonására 2012-ben hárommillió dollárt adtak össze a fellelkesült rajongók. A Baldur's Gate némileg átalakított változataihoz még egy kiegészítő is érkezett, és annyi év után a Planescape: Torment is megkapta a maga szellemi örökösét.
Ám, sajnos nem csak nagy visszatéréseknek lehettünk szemtanúi. Jócskán akadnak olyan szörnyszülöttek is, amik láttán az embernek kedve támadna fakarót döfni a számítógépébe, vagy a konzoljába, hogy aztán egy oltott mésszel teli gödörbe vesse a masinát. A viccnek rossz, komolyan pedig nyilván nem gondolt Carmageddon: Reincarnation és az egészségre ártalmas Max Damage után bátran kijelenthetjük, hogy jobban jártunk volna, ha senki sem nyúl az eszelős versenyjátékok nagy öregéhez, míg a Metacriticen tizenkilenc százalékon álló Alone in the Dark: Illumination egyetlen erénye, hogy ha megakadályozzuk, hogy az áldozat megfojtsa magát a billentyűzet zsinórjával, vagy az egér lenyelésével, akkor egy olyan, bármelyik titkosszolgálat vagy terrorszervezet legvadabb igényeit is kielégítő vallatási segédeszközzel lettünk gazdagabbak, ami külsérelmi nyomok nélkül okoz testet-lelket elemésztő kínt.
Lássuk hát, hogy vajon a magyar Kite Games debütáló címe, a hosszú szendergés után felébredő Sudden Strike negyedik része vajon a gyalázatos fércművek sorát gyarapítja-e, vagy a Balrum és a Quern után egy újabb hazai sikernek örülhetünk!
A többség esélyesen a kampánnyal kezdi a játékkal való ismerkedést. Mivel az alkotás az európai eseményekre fókuszál, a japánok ezúttal kimaradnak a felhozatalból, így első körben azt kell eldöntenünk, hogy a szövetségesek, az oroszok, vagy a németek oldalán kívánjuk-e belevetni magunkat a második világégés legfontosabb, a vén kontinensen lezajlott ütközeteibe. Bárhogy is válasszunk, már az első küldetésnél fel fog tűnni, hogy a készítők komoly hangsúlyt fektettek a háborús filmekre hajazó atmoszféra megteremtésére. Az amerikaiak és bajtársaik Normandiában igyekeznek partra szállni, míg a náci hadigépezet jóformán beletapossa a földbe a sedani csata során álhírektől pánikba eső és jelképes ellenállást is alig kifejtő franciákat. Ám, a prímet vitán felül a szovjetek első missziója viszi, amiben egy, az ostromlott Leningrádba némi utánpótlást szállító kamionkonvojt kell védelmeznünk. Itt ugyanis a befagyott Ladoga-tavon keresztül vezet az út az éhezőkkel teli, szebb napokat is látott metropoliszig, és ahogy arra hamar rájöhetünk, a gránátok, illetve lövegek beszakítják a jégtakarót. Ezért, ha ügyesek vagyunk, egyetlen, precíz csapással egy egész szakaszt jeges hullámsírba küldhetünk, de ha nem vigyázunk, akkor a mi katonáinkra is ez a sors vár.
Jó értelemben vett hatásvadász jelenetekből később sincs hiány. Megesik, hogy egy különösen izzasztó, az ellenség bekerítését szolgáló hadmozdulat után öt emberünk tesz ki egy teljes értékű fegyverest és a gépparkunk annyira lerobbant, hogy a legjobb tankunk inkább hasonlít egy böszme tésztaszűrőre, mint egy ütőképes páncélosra, de a parancsnokság ragaszkodik hozzá, hogy kapjuk el a kitörni készülő ellenséget. Összeszorítjuk a fogunk, elmormolunk pár, a hadbíróság hatáskörébe tartozó, feljebbvalóink elmeállapotát érintő szitkot, miközben fogalmunk sincs, hogy miképpen is oldjuk meg a lehetetlennek tűnő kihívást. Ezután útnak indulunk, út közben azon morfondírozunk, hogy Churchill ígéretéhez híven bőven kijut majd nekünk mindhárom testnedvből ("Nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket."), de végül megérkezvén rájövünk, hogy a másik oldalon küzdők még rosszabbul állnak mint mi, és a javuk egyetlen puskalövés nélkül kapitulál, hogy végre hadifogságba eshessen. Az ilyen és ehhez hasonló, ötletes megoldások sokat tesznek azért, hogy úgy érezzük, valódi, életszagú összecsapásokban veszünk részt, egyben ékesen igazolják, hogy egy kis képzelőerővel az olyan sablonküldetéseket is fel lehet dobni, mint egy falu elfoglalása, vagy pár lőállás megsemmisítése. Az pedig, hogy a környezet lerombolható, és a hidak, valamint a házak mellett a fákat, bokrokat és terménnyel teli mezőket is letarolhatjuk, már csak a hab az ízletes és laktató tortán.
A hangulatara szerencsére nem lehet panaszunk és ez a játékmenet javára is igaz. A kategória legtöbb címével ellentétben nincs erőforrás-gyűjtögetés, hanem az induláskor kapott seregünket, az apránként befutó erősítést, valamint, az ellenség árván maradt járműveit és készségeit meglovasítva kell elérnünk a célunkat. Ezért jobb, ha a frontális rohamokat már az első perctől kezdve mellőzzük, hiszen, bár kellő túlerővel bármilyen akadályt le lehet gyűrni, az efféle pürrhoszi győzelmekkel csak magunk alatt vágjuk a fát. Ugyanis, egységeink realisztikusan viselkednek. Azaz, a motorizált szekció tagjainál ügyelnünk kell a benzinre, mert hiába ügyes a sofőr, nafta híján ő sem tud vezetni és mindig számításba kell vennünk, hogy elég egyetlen találat, és az adott masina egyik fontos alkatrésze megadja magát a sorsnak, mi pedig a szó legszorosabb értelmében ott állunk majd egy lerobbant tankkal. Ezen kívül azt sem szabad szem elől tévesztenünk, hogy ha nem a legkönnyebb fokozaton játszunk, a javítással csak a meghibásodásokat tudjuk helyrehozni, tehát a gépezetek „életerejét” nem lehet úgy visszatölteni, mint a súlyos sebet kapó embereinkét. Persze, az állomány többi tagjánál sem árt résen lenni, mivel egy puskás baka legfeljebb annyit tehet, ha összefut egy tankkal, hogy kapkodva befalja a maradék csokoládé-fejadagját, miközben valami szépre gondol, a lőszerutánpótlás kérdése pedig mindenkinél kardinális kérdés. Ergo, tervezés, taktika és trükközés nélkül semmire sem megyünk. Így, amellett, hogy alaposan ki kell ismernünk a terepviszonyokat, hogy tudjuk, hol lehet elbújtatni a katonáinkat, azzal sem árt tisztában lennünk, hogy hogyan építsünk ki egy valamire való védelmi vonalat, vagy miképpen gondoskodjunk arról, hogy ne fogyjon el a benzin és muníció, továbbá a játék legfontosabb újításában, a parancsnoki doktrínákban is ajánlott elmélyednünk. Ennek a mechanikának a lényege, hogy a hadműveletek előtt választanunk kell egyet frakciónk három, fontos kérdésekben más-más alapelveket valló, magas rangú tisztje közül, aki tanácsaival hasznos bónuszokat ad. Vannak, akik a gyalogságra helyezik a hangsúlyt, aminek hála, a katonáik jobban bírják a gyűrődést, esetleg extra felszerelést, például gránátot, elsősegélycsomagot, illetve tűzszerész-készletet kapnak. Az új idők új szelét megérzők a páncélosokra esküsznek, ezért azok védelmét javítják és ügyelnek arra, hogy a sofőröknél legyen szerelőkészlet. Végezetül a nehezen bekategorizálható, megannyi dologra ügyelő támogatók a tüzérség mellett arra fókuszálnak, hogy olajozottan menjenek a dolgok, és, hogy alárendeltjeik minél nagyobb eséllyel éljék meg a holnapot. Lényeges, hogy ugyan akadnak kisebb-nagyobb átfedések a három vonulat között, egyáltalán nem mindegy, hogy kinek az útmutatásait követjük.
A tábornokok kezdetben 2-4 különleges képességgel bírnak, ám a küldetés sikeres teljesítése során lehetőségünk van arra, hogy kitüntetéseket szerezzünk. Plecsni jár a hátulról leszedett tankokért, az ellátott sebesültekért, és jóformán mindenért, ami akárcsak felületesen is arról tanúskodik, hogy többet és jobban értünk a hadviseléshez, mint egy bunkósbottal felszerelt troglodita, akinek a roham is a magas stratégia csúcsa. A medálok bezsebelése nem öncélú, az önbecsülésünket legyezgető, hiú pótcselekvés, hanem létszükséglet, mert a küldetések végén kapott pontszámunk nagyban függ tőlük, és minél inkább remekeltünk, annál több csillag a jutalmunk, ami az új kunsztok elsajátításához nélkülözhetetlen képzettségpont itteni megfelelője. Emiatt is érdemes megerőltetni a kis szürke sejteket, mivel, ha ostobán viselkedünk, alig-alig tudunk fejlődni. Ellenben, ha a maximális eredmény elérésekor újrakezdjük a küldetést, akkor kihívás-módban is végigvihetjük azt. Ilyenkor nem menthetünk és a dolgunk is nehezebb, mert egy valami, például a jobban felszerelt ellenség, vagy egy közel létfontosságú harckocsi hiánya bonyolítja a helyzetet. Viszont, ha így is győzünk, jutalomképpen egy negyedik csillaggal is gazdagabbak lehetünk. Vitán felül izgalmas és komplex rendszert kaptunk tehát, ami arra ösztönöz, hogy más és más haditervet használva többször is nekifussunk egy pályának. Ráadásul, pontjainkat bármikor újraoszthatjuk, ezért ha akarjuk, az összes kombinációt kipróbálhatjuk.
A tartalmas és magas újrajátszhatósági értékű kampánnyal tehát alapvetően elégedettek lehetünk, ám természetesen akadnak kisebb-nagyobb hibák és illúzióromboló hiányosságok. Bár elvileg ellenfeleink megadják maguk, ha szorult helyzetbe kerülnek, ez a mechanika rendkívül kidolgozatlan és felszínes. Megesik, hogy lőnünk sem kell ahhoz, hogy kapituláljanak, míg máskor őszintén irigyeljük a becélzott hullajelölt önbizalmát, mert aki ötven karabélytól, négy aknavetőtől és egy tanktól sem retten vissza, hanem szentül hiszi, hogy ha ügyes és gyors, akkor van esélye, az nem mindennapi egóval bíró fickó, aki egy szebb korban önérzetfejlesztő tréningekkel kereshetné magát betegre. Az is furcsán hat, hogy ha nem is sűrűn, de az ildomosnál gyakrabban seregünk egyik-másik tagja vagabundokhoz méltó bolyongásba kezd, és ha nem avatkozunk közbe, a legkacskaringósabb útvonalon jut el a célig. Ezeknél az inkább kellemetlen, mint súlyos apróságoknál azonban lényegesen komolyabb gond, hogy a skirmish-en és a multiplayer-en érződik, hogy létezésüket egyedül az indokolja, hogy a készítők tisztában voltak azzal, hogy egy teljes áron kínált játéknál általános felhördülést okozna, ha kimaradnának. Ezzel együtt megkockáztatom, jobban jártunk volna, ha ezúttal a fejlesztők kivételt tesznek, vagy nyomottabb áron dobják piacra portékájukat, mivel már-már a nyugalom megzavarására alkalmas az, amit kapunk. Mindkét módnál ugyanaz a négy (tehát még egyszer: 4), fantáziadúsnak bajosan nevezhető térkép fogad minket, ráadásul, az alkotás legnagyobb erényét, a doktrína-választást is sikerült elszúrni.
Az, hogy a kampányhoz hasonlóan itt sem dönthetünk arról, hogy milyen egységekkel indulunk hadba, már önmagában okot ad a fejcsóválásra, de az, hogy még a képzettségeket sem mi válogatjuk össze, vérlázító. Felfoghatatlan, hogy miért nem lehetett kitalálni egy olyan, ezernyi más RTS-nél bevált szisztémát, aminél megadott pontmennyiség áll a rendelkezésünkre és mi magunk határozhatjuk meg, hogy az adott irányelven belül mire kívánjuk helyezni a hangsúlyt, illetve, hogy mennyi és milyen bakával, vagy járművel akarunk érvényesülni. Beszédes, hogy annak ellenére, hogy egy friss címről beszélünk, a szerverek konganak az ürességtől. Bár nem szeretek jósolni, biztos vagyok benne, hogy a program ezen része egy-két hónapon belül döglöttebb lesz, mint a dodó sírköve. Összességében tehát, a Sudden Strike 4 megvásárlása előtt tisztáznunk kell, hogy pontosan mire is vágyunk, és ha arra jutunk, hogy elsősorban az egyjátékos opció hoz minket lázba, egy percig se késlekedjünk azzal, hogy beruházunk egy kópiába. Amennyiben viszont a gép helyett inkább másokkal mérnénk össze az erőnket, abban az esetben vicc szintjén se merüljön fel bennünk egy példány beszerzésének a gondolata, mert a szégyenszemre már jószerivel az indulás során érdeklődés hiányában kimúló multiplayer és pár ütközet után ellaposodó gyorscsaták miatt hallatlanul dühösek leszünk magunkra, hogy kidobtunk tizenötezer forintot az ablakon. Ezzel együtt, a Kite Games munkatársai méltán lehetnek büszkék magukra és őszintén remélem, hogy a jövőben találkozunk majd még a stúdió nevével.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

4. legyes
2017.08.24. 13:30
Mindig öröm egy magyar fejlesztők által készített játékot látni és remélni, hogy magyarul is tud.
€50 egy kicsit szívbe markoló még, azt hiszem várok 1-2 évet
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. hcsa
2017.08.24. 15:03
Jó kis játék lehetne ez. De mivel évek óta csak multiplayer játékokkal játszom (semmi kedvem a saját játékAIkat profi szinten ismerő készítők ellen szívni) nekem ez nagy valószínűséggel kimarad. Figyelem majd, ha normális multit raknak össze, talán beruházok rá.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. PZsolt27
2017.08.24. 15:13
Nincs magyar lokalizáció?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Busterftw legye...
2017.08.24. 16:33
Nem az o termekuk, csak magyarokat bereltek fel, nem ertem mi a problema.

Ubisoft Kiev, Ubisoft Sofia is dolgozott a Far Cry 4-en, megsem latok ukrant meg bolgart a tamogatott nyelvek kozott.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!