iPon Cikkek

Sunset - A cselédlány meséje

Dátum | 2015. 05. 26.
Szerző | Freelancer
Csoport | JÁTÉK

„Ízlésen nincs értelme vitatkozni” – tartja a latin közmondás, ám ennek ellenére az emberek többsége mást sem tesz, mint hogy vélt vagy valós igazáról igyekszik meggyőzni a többieket. Ha egy családi körben elköltött vasárnapi ebéd során nem szedünk elég savanyúságot, levest, tésztát, vagy húst a tányérunkra, okvetlenül akad valaki, aki annak ellenére kezd el kínálgatni minket, hogy nyilvánvaló, hogy a szóban forgó étel nem tartozik a kedvenceink közé. Ha pedig botor módon szóvá is tesszük ezt, akkor szinte garantált, hogy végig kell hallgatnunk egy hosszadalmas, az adott étek nagyszerűségét dicsérő prédikációt. A játékipar sem mentes a meddő eszmecseréktől. Az egyik leggyakrabban kritizált műfaj a narratíva alapú programoké. Az ilyen címek valóban furcsák lehetnek a nagyközönség számára, mert a végletekig feszegetik a „játék” szó jelentését.
Java részükben ugyanis nincsen semmiféle akció és fejtörőket is hiába keresnénk bennük, mert ezek az alkotások a karakterekről és a történetről szólnak. Emiatt azok, akik azt hiszik, hogy egy hagyományos értelemben vett kalandjátékkal állnak szemben, nemritkán tajtékzanak a dühtől, ha belebotlanak egy ilyen műbe, mikor pusztán csak az a helyzet, hogy nem ők a célközönség. A Tale of Tales stúdió férj és feleségként élő alkotópárosa, Auriea Harvey és Michaël Samyn komoly hírnévnek örvend a sokak által „antijátékoknak” tartott programok kedvelőinek körében. A Belgiumban élő és dolgozó duó az évek során több gyöngyszemmel is megörvendeztették a történetet és a hangulatot mindenek elé helyező felhasználókat, és bosszantották fel a játékmenetet mindenek fölé helyező puristákat. Legismertebb munkájuk a 2009-ben kiadott the Graveyard, amiben azon túl, hogy abban reménykedünk, hogy a temetőben sétáló öreg hölgy nem halálozik el, semmit sem tehetünk. De alternatív „Piroska és a farkas” értelmezésük, a feszültséggel teli, horrorisztikus atmoszférájú The Path is komoly hírnévre tett szert.
Legújabb játékuk, a hetvenes években játszódó Sunset sem rugaszkodik el a már bevált, történetre és hangulatra építő recepttől. A programban az Egyesült Államokból a szocialista Anchuria-ba költözött Angela Burnest alakítjuk. A világról határozott elképzelésekkel bíró, hazája társadalmi berendezkedésétől megcsömörlött afroamerikai nő bár mérnöki diplomával rendelkezik, nem tudja elismertetni azt, mivel az új, puccsal hatalomra került rezsim alapvetően kultúra és tudományellenes. Helyzetét tovább súlyosbítja, hogy az új kormányfő, a véreskezű Milaflores tábornok lezáratta a határokat, így minden arra irányuló kísérlete, hogy visszatérhessen az Egyesült Államokba, kudarcra ítéltetett. Mivel hősnőnk nem akar éhen veszni, kénytelen fizikai munkát vállalni és jobb lehetőség híján házvezetőnőként keresni a kenyerét. Szerencséjére munkaadója nem más lesz, mint az ország szellemi elitjének egyik jeles képviselője, a számos baráttal bíró műgyűjtő aranyifjú, Gabriel Ortega. A gazdagok és hatalmasok életét élő férfi nem terheli túl alkalmazottját, de elvárja tőle, hogy mire lemegy a nap, a nő már ne legyen az apartmanjában. A feladatunk tehát adott és egyértelmű. 17:00 és 17:59 között rendet kell raknunk Ortega pazarul berendezett lakásában. Ez azonban még annak ellenére sem különösebben érdekes időtöltés, hogy dönthetünk, hogy a munkánkat hidegen és érzelemmentesen, vagy éppen némi játékossággal és humorral végezzük el, és pár, a befejezést meghatározó elvi kérdésben is állást kell foglalnunk. Ha tehát pusztán a kötelező minimumot teljesítjük, halálosan fogjuk unni az egész játékot. Mégpedig teljes joggal, mert ahogy a valódi életben, itt sem különösebben épületes elfoglaltság egy szakadt pulóver megvarrása, vagy az ablakok lepucolása. Benyomunk egy gombot, eltelik egy kis idő és ezzel készen is vagyunk.
Mindjárt más lesz azonban a helyzet, ha dolgunk végeztével nekiállunk, hogy felfedezzük magunknak a kéjlakot, mert így napról napra egyre inkább megismerhetjük annak furcsa elveket valló lakóját. Megbízónk ugyanis afféle "entellektüel" művészlélek, aki bár előszeretettel tetszeleg a filantróp szerepében, nem nagyon titkolja, hogy egy-egy festmény vagy szobor sorsa tízszerte jobban érdekli, mint az, hogy a tömegek éhezve hajtják álomra a fejüket. Mivel Angela pont az ellenkező végletet képviseli, csakis rajtunk áll, hogy milyen lesz a cetliken keresztül kommunikáló duó viszonya. Megpróbáljuk megértetni a férfival, hogy a legtökéletesebb műalkotás sem ér annyit, mint egy ember élete? Vagy inkább elkerüljük a konfilktust és könnyed, időnként förtölésbe átcsapó üzengetéssel ütjük el az időnket? Vajon hogyan hat Ortega jellemére, ha adjuk alá a lovat és miképpen reagál, ha szembesítjük álláspontja visszásságaival? A kérdést csakis mi tudjuk megválaszolni. Már ha akarjuk és nem döntünk úgy, hogy inkább csak a saját dolgunkkal törődünk.
Szerencsére, akkor sem fogunk unatkozni, ha kifejezetten kerüljük a munkaadónkkal folytatott eszmecserét. Lehetőségeink tárháza igen széles. Bármikor megtekinthetjük a ház ura által összegyűjtött, folyamatosan bővülő pazar szobor és festménykollekció valamennyi darabját, vagy éppen felkutathatjuk a lakásban szanaszét heverő könyveket. Kifejezetten érdekes élmény nyomon követni, hogy Ortega éppen melyik író műveiben mélyedt el, mert semmi sem árulkodik jobban a lelkivilágáról, mint hogy az aktuális olvasmánya egy könnyed hangvételű ponyva vagy egy vaskos közgazdasági elemzés. Kellő kitartással zongorázni is megtanulhatunk, de ha a lustábbak közé tartozunk, akkor sincs baj. Nincs más dolgunk, mint hogy bekapcsoljuk a lemezlejátszót és egy kényelmes, formatervezett karosszékben ülve hagyjuk, hogy az andalító muzsika pár percre elfeledtesse velünk a rohanó és zaklatott mindennapok búját és bánatát. Hiszen - bár mi nem veszünk részt benne - az önkényúr az emberek életét megkeserítő intézkedései elleni tiltakozás egyre nagyobb és nagyobb hullámokat ver, ez pedig ránk is kihat. Félelmetes érzés úgy takarítani, hogy közben halljuk a robbanások és alacsonyan szálló harci repülőgépek zaját.
Arra azonban egy percig se számítsunk, hogy bármi lényegeset is tenni fogunk. Hiszen csupán egy az eseményekkel sodródó, azokra semmiféle befolyással nem bíró házvezetőnő vagyunk, aki ahogy az utcákon elszabadul a káosz, idővel már annak is örül, hogy még nem tartóztatta le a titkosrendőrség. Be kell érnünk azzal, hogy amennyire tudjuk, kiélvezzük a lakás nyújtotta biztonságot, és minden órát úgy igyekszünk eltölteni, mint ha az lenne az utolsó. Minél jobban elmérgesedik a helyzet, annál jobban meg fogjuk tanulni értékelni azt, hogy élünk, és van valami dolgunk, még ha az nem is több egy könnyű vacsora elkészítésénél, vagy pár értékes szobor becsomagolásánál. Összességében tehát a Sunsettől pontosan annyit kapunk, mint amennyit mi adunk neki. Ha vesszük magunknak a fáradtságot és elmerülünk a penthouse sajátos mikrovilágában, maradandó, egyszerre relaxáló és katartikus élménnyel leszünk gazdagabbak. De ha nem tudjuk értékelni a kis részletek észrevételének egyszerű örömét, akkor jobban tesszük, ha messziről kerüljük a programot. Értékelés: 8/10 Platformok: PC, OS X, Linux, Steam OS Tesztplatform: PC
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. FaL
2015.05.26. 13:18
Látom nem telt eseménytelenül a vasárnapi családi ebéd
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Freelancer FaL
2015.05.26. 16:34
Jellemzően nem szokott.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!