iPon Cikkek

Tales of Berseria teszt

Dátum | 2017. 02. 09.
Szerző | Svindler
Csoport | JÁTÉK

Viszonylag kevés JRPG jut el nyugatra, de a Final Fantasy széria mellett talán a Tales sorozat az egyik leghíresebb ezek közül. Az utóbbi években ráadásul elkezdték PC-re is kiadni a sorozat részeit, ami (bár néhány port elég gyatra lett) tovább növelte a Tales játékok ismertségét. Dióhéjban a sorozat ismérvei a következők: hosszú játékidő (a legtöbb japán RPG-nél a 40-50 óra kb. elvárás), valós idejű harc, kicsit elmaradt technikai kivitelezés és egy többnyire pozitív alakokból álló kis csapat, akik általában megmentik a világot. A Bandai Namco főleg a fiatalabb korosztályokat célozza meg a Tales játékokkal, és ahogy az a fentiekből is érezhető talán, inkább tűnik B kategóriásnak a sorozat a már emlegetett Final Fantasy-hoz képest, de a legtöbb résznek megvolt a maga bája, ami miatt szeretni lehetett. A Tales of Berseria viszont szakít a széria hagyományai közül eggyel: teljesen más típusú karaktereket hoz be, érettebb történettel és új motivációkkal.
A főszereplőnknek, Velvet Crowe-nak nem éppen a világ megmentése a célja, hanem a bosszú, és mindent megtesz, hogy elérje amit akar. A történet kezdete előtt három évvel az ember, akiben megbízott elárulta őt, és feláldozta a betegeskedő öccsét, hogy megállítsa a démon inváziót. Az akkor történtek miatt Velvet megfertőződött és maga is démonná vált, majd börtönbe zárták, és a rácsok mögött szép lassan felemésztette a bosszúszomja. Éppen ezért nem igazán foglalkoztatja mi történik másokkal, ha az közelebb viszi céljához, öl, rabol, megfenyeget bárkit. A szép lassan mellénk szegődő karakterek is elég változatosak lettek. Van itt a testvérére vadászó démon, egy állandóan bajt hozó boszi, egy kalóz és egy jószívű ördögűző is, aki teljesen elüt a többiektől, csak a kényszer hozza össze őket, de jó morális ellenpont. A Tales of Berseria egyik legnagyobb erőssége most pont a karakterek lettek, sok emlékezetes beszélgetésnek lehetünk tanúi kalandjaink során, úgyhogy érdemes foglalkozni velük, ők a történet mozgatórugói.
A harcrendszer egy kicsit ebben a részben is változott, a Technical pontokat lecserélte a Soul Gauge, aminek a lényege alapvetően nagyon hasonló (hosszú kombókat csinálhatunk, ha van elég lelkünk, vagy indíthatunk speciális támadásokat), de máshogy lehet gyűjteni. A legyőzött vagy pl. leütött lényekből nyerhetünk ki lelkeket, de ez fordítva is igaz, ha minket csapnak le, veszítünk belőlük és könnyebben sebezhetőek leszünk. Ahogy haladunk előre a játékban és egyre újabb képességekhez jutunk hozzá, úgy változnak a lehetőségeink. Ha kiismerjük a rendszert, nagyon komoly kombókat lehet összehozni.
Egyébként maradt a szintlépéses fejlődés és a csapattagoknál alapvető viselkedési formákat is beállíthatunk, hogy ne csak a saját feje után menjen az MI. Normál fokozaton, ha nem kerülünk meg minden harcot, akkor megfelelő szinten lesznek az embereink, nem lesz gond az akadályok leküzdésévél, szóval nincs szükség extra farmolásra. Felszerelésből pedig annyi potyog majd, hogy a türelmesebbek jó sokat finomhangolhatják a hordott tárgyakat, amik általában adnak valami extrát is, ha a mesterüké válunk, de sok esetben nem fogjuk őket annyi ideig használni, hogy ez megtörténjen, mert esik valami jobb. Viszont élhetünk a fejlesztés lehetőségével is, szóval nem kell azonnal kukázni mindent. Sajnos azonban fekete leves is van, a pályatervezés ugyanis nagyon szegényes tud lenni. Ez főleg a kikötővárosokban és a kazamatákban szembetűnő, amik borzasztóan egy kaptafára épülnek és néha többször is meg kell látogassuk őket. A kazamatákban lévő feladványok sem nőnek túl a „húzd meg ezt a kart, valahol kinyílik egy ajtó” szinten, így az egyetlen dolog, ami egy kicsi színt hoz beléjük, a ritka kincsesládák keresése. Ezek általában különböző kinézeteket nyitnak ki, amikből nem túl meglepő módon DLC formájában is vehetünk párat, ha épp erre vágyunk.
Ha a technikai oldalát nézzük a dolgoknak, akkor a Berserián eléggé látszik, hogy eredetileg PS3-ra jelent meg, és valószínűleg ennek köszönhetőek az egyszínű dungeonök is. Ettől függetlenül én nem mondanám általánosan csúnyának, a karakterek például elég jól néznek ki. Jó hír, hogy szinkront is lehet választani, van japán és angol, utóbbinak elég vegyes a minősége, de a csapatunkkal szerencsére nincs gond, csak néhány random NPC tud fájni egy kicsit. A feliratban viszont itt-ott elírások vannak, ami miatt vakarhatjuk a fejünket ha nem tudunk japánul, mert néha találkozni fura mondatokkal.
A Berseria egyébként a Tales of Zestiria világában játszódik, csak időben jóval korábban. Nem kell megijedni, abszolút nem szükséges a Zestiria ismerete hozzá, de aki az utóbbi évek Tales termését készül bepótolni, annak érdemes lehet a Zestiriával nyitnia, mert így lesznek számára olyan beszélgetések, amik többet jelentenek majd. Összességében úgy gondolom, hogy a Tales of Berseria a sötétebb hangvételével és az érdekes karaktereivel az egyik legjobb Tales játék. Annak is érdemes lehet adnia neki egy esélyt, aki egyébként nem játszott még egyik résszel sem.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!