iPon Cikkek

Támad az Intel G43- és G45 Express

Dátum | 2008. 09. 15.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az Intel 4-es sorozatú, Integrált videó vezérlővel ellátott lapkakészleteinek megjelenése egyáltalán nem volt zökkenőmentes. Az újdonságok a tervezettnél később jelentek meg, de most szerencsére végre itt vannak, így meg is nézzük, hogy milyen újításokkal gazdagodtak, illetve mekkora teljesítménykülönbség felmutatására képesek az előző, 3-as sorozató lapkakészlettel, a G35-tel szemben.

A tesztben két Gigabyte és egy ASUS alaplap szerepel, ugyanis a teszt készítése előtti időkben hiánycikk volt a G35-ös lapkakészlettel ellátott alaplap. Az újdonságokat szokás szerint rengeteg szempont alapján fogjuk összehasonlítani, kezdjük is mindjárt a technológiai különbségek kitárgyalásával.

G35G43G45













A G35-ös lapkakészlet esetében a gyártó GMA X3500-as sorozatú integrált videó vezérlőt használt, míg a G43-as újdonságoknál GMA X4500-ast, a G45-ösnél pedig GMA X4500HD egységet. A videó vezérlők között azonos tulajdonság, hogy mindegyikük DirectX 10-es támogatással érkezik. A lapkakészletek között lényeges különbség, hogy a G35-ös változatokkal ellentétben a G43-as és G45-ös egységek már PCI Express 2.0-s támogatással érkeznek, valamint ICH 9 és ICH9R déli híd helyett ICH10 és ICH10R hidakat használnak csak úgy, mint a P45-ös társaik. A G43-as és G45-ös lapkakészletek már DDR3-1066 MHz-es memóriatámogatással is el vannak látva, emellett a DDR2-800 MHz-es memóriatípusokat is képesek kezelni, persze nem egy időben. A G43-as és G45-ös alaplapokból egyelőre többnyire csak DDR2-es memóriafoglalattal ellátott példányok vannak forgalomban, de a későbbiekben nem kizárt, hogy akár hibrid, DDR2 és DDR3-as memóriafoglalattal egyaránt felszerelt alaplapok is piacra kerülnek. Ebben a szegmensben a DDR3-as memória iránt kicsi az igény, ezzel magyarázható a DDR2-es szabvány alkalmazása. A G43-as Gigabyte lap esetében amennyiben a DDR2_2 és DDR2_4-es slotokban DDR2-800 MHz-es memóriát helyezünk el, a rendszer memória órajele 667 MHz-re esik vissza. Ezt fontos szem előtt tartani. Érdemes két modulban gondolkodni.

A lapkakészletek hivatalos tulajdonságai.
A G43-as és G45-ös lapkakészletek között az integrált videó vezérlő tekintetében van különbség: míg az előbbi GMA X4500-as, addig az utóbbi GMA X4500HD vezérlőt tartalmaz, mint azt már korábban is említettük. A GMA X4500HD verzió képes levenni a processzor válláról a videó lejátszás terhét: ez a termék képes hardveresen lejátszani a H.264-es, MPEG2-es és VC-1-es fájlokat. A GMA 4500-as változat már nem rendelkezik a teljes, hardveres videó gyorsítás lehetőségével, de az Intel Clear Video névre keresztelt képjavító technológiáját ugyanúgy tartalmazza.

G35G43G45
















Ahhoz, hogy még jobb képet kapjunk a tesztben szereplő alaplapok tulajdonságairól, egy táblázatban összesítettük a legfontosabb specifikációikat.

A mezőny. A kép nagyítható!

Tesztkonfiguráció:

• Processzor: Intel E8400 (3 GHz)
• Alaplapok:
- Gigabyte EG43M-S2H
- Gigabyte EG45M-DS2H
- ASUS P5E-VM-HDMI
• Memória: 2 x 1 GB Geil Ultra (DDR2-800 MHz, CL4-4-4-12)
• Tápegység: Chieftec 420W
• HDD: WD 160 GB (SATA 2)
• ODD: NEC DVD-Rom
• Operációsrendszer: Windows XP SP3 az összes elérhető javítással.

A rövid bemutató után a versenyzőké a terep: szemügyre vesszük, hogy az egyes alaplapok milyen felszereltséggel és milyen kellékekkel bírnak.

A tesztben szereplő alaplapok a Gigbyte és az ASUS kínálatából érkeztek. Az alaplapok csomagolásával első ránézésre egyáltalán nincs probléma, a dobozok dizájnosak, tetszetősek és informatívak. Pont olyanok, amilyeneknek lenniük kell. 
 G35G43G45










G43G43G45











A csomagolásokat kibontva minden esetben a leírásokat és a kellékeket pillantjuk meg. Mindegyik alaplaphoz kapunk felhasználói kézikönyvet, valamint gyors üzembehelyezési útmutatót, ezeken kívül a telepítőlemez is a kellékek szerves részét képezi. Az ASUS és a Gigabyte termékeinél egyaránt van lehetőség automatikus illesztőprogram telepítésre, ami sok esetben kényelmes megoldás. Természetesen mindegyik telepítő CD-n találunk Windows Vista drivereket, ám ezek helyett érdemesebb az adott gyártó oldalára fellátogatni és letölteni a legfrissebb illesztőprogramokat. Fontos azt is ellenőrizni, hogy az adott alaplapon lévő BIOS-nál van-e frissebb, majd lehetőség szerint érdemes frissíteni is a BIOS-t.

G35G43G45











A Gigabyte két alaplapjához gyakorlatilag ugyanazokat a kellékeket kapjuk: egy Floppy és egy IDE kábelt, két SATA adatkábelt, valamint egy alaplapi takarólemezt. A G45-ös laphoz egy Dolby Digital matrica is jár a Gigabyte matricán felül. Az ASUS alaplapjához szintén jár a Floppy és az IDE kábel, valamint a három SATA adatkábel. Az ASUS két darab SATA tápkábel átalakítót is mellékel a termékhez, ezen kívül az alaplapi takarólemez és egy DVI átalakító is lapul a dobozban.

G35G43G45











Az alaplapok felépítése összességében rendben van, ám azért kisebb kellemetlenségeket sikerült felfedezni szerelés során. Az ASUS G35 és a Gigabyte G45-ös lapjának északi hídján lévő borda túl közel van a CPU foglalathoz, így amikor a processzor hűtőbordáját próbáljuk eltávolítani, kissé nehézkesen lehet kioldani a rögzítő füleket.

G35G43G45









G35G43G45











A hátsó kivezetéseknél az ASUS alaplapján kettő darab PS/2-es csatlakozót találunk, ám a két Gigabyte deszka esetében csak egy-egy PS/2-es billentyűzet csatlakozó lapul, az egér csatlakozója helyett két darab USB 2,0.s portot helyezett el a gyártó. Az ASUS termékén egy D-Sub és egy HDMI, míg a Gigabyte lapokon egy DVI, egy D-Sub és egy HDMI port található. Optikai hangkimenet csak a két Gigabyte alaplapon található, míg koaxiális csatlakozót csak az ASUS lapján fedezhetünk fel. Az ASUS deszkáján USB portból összesen 6 darab, míg a Gigabyte egységeinél szintén 6 darab áll rendelkezésre. Az alaplapokon egy Firewire port, valamint egy Ethernet port található, Mindhárom alaplapon rendelkezésre áll 6 darab jack audió kimenet.

G35G43G45










G35G43G45











Az alaplapok hűtőbordái tökéletesen teljesítettek. Egyedül a G35-ös deszka déli hídja bizonyult egy kissé gyengének, ugyanis az egység tesztasztalon mért hőmérséklete átlagosan 60 Celsius fok körül mozgott, így egy zárt, gyenge hűtéssel ellátott házban a nyár folyamán bizony könnyedén túlmelegedhet az a bizonyos déli híd. Összességében mindhárom termék passzív hűtőbordái mellé indokolt megfelelő hatékonyságú rendszerhűtés alkalmazása.

Az alaplapok BIOS szinten hozták a gyártóktól elvárható szintet: mind az ASUS, mind a Gigabyte BIOS-ának kezelése könnyű és gyorsan elsajátítható. Az ASUS esetében semmi említésre méltó tulajdonságot nem tudunk kiemelni, egyszerűen úgy jó a szoftver, ahogy van. A Gigabyte BIOS-a szintén tökéletes felépítéssel bír, a rejtett beállításokat (pl. memóriaidőzítés) még ezeknél az egységeknél is a jól ismert CTRL + F1 billentyűkombinációval csalogathatjuk elő.

Everest

Tesztünket most is a már jól megszokott Everest megmérettetéseivel kezdjük. Az alkalmazás segítségével a rendszer processzor- és memóriakezelését vizsgáljuk, így próbáljuk meg eldönteni, hogy a három alaplap, illetve három lapkakészlet közül melyik a legjobb.
 
A memória írás teljesítményét vizsgáló tesztben egyértelműen az ASUS alaplapja bizonyult a legjobbnak: a deszka majd 200 MB/s-mal múlta felül a két Gigabyte teljesítményét.


Az olvasás teszt azonos beállítások mellett zajlott, ám ebben a tesztben is a G35-ös lapkakészlet nyert, méghozzá torony magasan. Az ASUS terméke itt már több, mint 400 MB/s-ot vert a két Gigabyte deszkára, így az első helyen végzett.


Memória másolás esetében a G45-ös és G43-as alaplapok szinte azonos eredménnyel zárták a tesztet, a G35-as termék két fordulón át tartó előnye közel 200 MB/s-os hátrányba csapott át.


A memória késleltetés értéke kétség kívül az ASUS alaplapjánál a legalacsonyabb, a két Gigabyte deszka esetében szinte azonos eredményeket mértünk.


A CPU Queen tesztekben a processzorkezelés teljesítménye került górcső alá: ha kis különbséggel is, de az ASUS G35-ös terméke mondható a mezőny legjobbjának.


A CPU Zlib teszt hasonlóan kis különbségeket mutatott a versenyzők között, ám még mindig a G35-ös alaplapot találjuk az első helyen.



A versenyzők sorrendjén a Photoworx teszt nem, de a CPU AES megmérettetés már változtatott. Első helyre a Gigabyte G43-as deszkája lépett fel, míg a második a G45-ös lap lett.

Ezzel az Everest tesztek végére értünk, a megmérettetés során nem alakult ki teljesen egyértelmű kép, ám azt már most kijelenthetjük, hogy a mérleg nyelve egyelőre az ASUS deszkája felé billen.

Sisoft Sandra

A tesztsorozat következő alkalmazása a Sisoft Sandra. Ez a szintetikus tesztalkalmazás szintén a processzor- és memóriakezelés vizsgálatában próbál segíteni. Lássuk is a teszteket.


Az aritmetikus processzortesztek alkalmával ismét a G35-ös alaplap bizonyult a legjobbnak, a második helyen a Gigabyte G45-ös terméke foglal helyet. Az alaplapok között összességében csak minimális különbségek mutatkoztak.



A rendszer memória sávszélességének vizsgálatakor ismét az ASUS G35-öse bizonyult a legjobbnak. A két Gigabyte alaplap szinte azonos eredményeket produkált.



A multimédiás processzorkezelést vizsgáló forduló első felvonásában ismét az ASUS alaplapja nyert, ám a második körben már fordult a kocka és a Gigabyte G45-öse átvette a vezetést. A G43-as alaplap az első körben a harmadik helyen végzett, ám a másodikban már stabilan tartotta második helyét.

A szintetikus alkalmazások eredményei eléggé változatosak voltak, talán a második felvonásban már egyértelműbb rangsor alakul ki. Így vagy úgy, az ASUS alaplapja meglehetősen határozottan uralja a mezőnyt.

Cinebench R10

A következő tesztben szintén egy jól ismert szoftver szerepel, ami nem más, mint a Cinebench R10-es verziója. Az alkalmazásban ezúttal is egy kép egy, illetve több szálon futó renderelésével próbáljuk kideríteni, hogy melyik rendszer képes nagyobb teljesítményre.


Az egy szálon futó megmérettetést hajszálnyi előnnyel nyerte a G45-ös alaplap, tőle mindössze két ponttal lemaradva a második helyre futott be a G35-ös példány. A G43-as deszka lemaradása már nagyobb mértékű, de mg mindig nem jelentős.

A két szálon futó tesztben ismét a G45-ös alaplap lett az első, de a második helyre most már nem a G35-ös, hanem a G43-as alaplap futott be. Az utolsó helyre ezúttal az ASUS G35-ös deszkája került.

WinRar 3.71

A tesztalkalmazások közül most a népszerű fájlcsomagoló alkalmazásé, a WinRar-é a főszerep. A program beépített sebességmérő alkalmazásának segítségével felállítunk egy sorrendet az alaplapok között, ezek után egy valós teszt segítségével leteszteljük, hogy hiteles-e a sorrend.

A beépített tesztelő alkalmazás az ASUS elsőségével zárult, a második helyen a G43-as alaplap helyezkedik el. A G45-ös termék ezúttal az utolsó helyre futott be.


Egy mappa becsomagolásával újabb eredményekhez jutottunk, amelyek ahogy a fenti táblázatban is láthatóak, alátámasztják az első körben kapott rangsort. A sorrend így tehát változatlan.

Az utolsó tesztalkalmazás a népserű SuperPi 1.5 MOD, amely Pi értékének számolásával próbálja megállapítani az adott rendszer "gyorsaságát". A tesztalkalmazást szokásunkhoz híven 1M módban futattuk.


A sorrend ismét változott: az első helyen a G43-as alaplapot, míg a másodikon a G35-ös deszkát láthatjuk viszont. Kettőjük között szinte alig van különbség, ám az utolsó helyen tanyázó G45-ös alaplap már egyértelműbb lemaradásban van a többiekhez képest.

F.E.A.R

A gyengécske videó vezérlőket egy-két játéktesztnek is alávetjük, így többek között megvizsgáljuk azt is, hogy közepes beállítások és 800x600 pixeles felbontás mellett mire is képesek.


A F.E.A.R eredmények szerint a leggyengébb a G35-ös deszka integrált videó vezérlője lett, a második helyre a G43, míg az elsőre a G45 került. Fontos azonban leszögezni azt is, hogy ezek átlageredmények, így a teszt során néhol bizony kőkemény szaggatást produkáltak az egyes versenyzők, így segítségükkel játékélményhez nem, ám stresszhez annál inkább juthatunk, ugyanis a termékek legképtelenebb helyzetekben szaggatják meg a játékot.

A F.E.A.R.-t tovább nem is kínoztuk, gyorsan újabb játék után néztünk.

Company of Heroes

A CoH tesztben már alacsony minőségi beállításokat alkalmaztunk, az élsimítás és az anizotróp szűrés természetesen nem volt bekapcsolva. Két felbontásban, 800x600-ban és 1024x768-ban teszteltünk.


800x600.ban mindhárom versenyző játszható képet produkált, ami azért nem volt túl fényes, ugyanis végtelenül le lett butítva a képi megjelenítés, ami itt is a játékélmény rovására megy, hiába elegendő a megjelenített képkockák száma.

 
1024x768 pixeles felbontásban az átlag FPS érték még mindig a játszható szint felett maradt, ám itt már egy-egy kisebb akadozás megfigyelhető volt, legalábbis a G35-ös alaplapnál. A mezőnyt itt is a G45-ös lapkakészlettel szerelt versenyző vezeti, a második a G43-as példány.

A szintetikus és játéktesztek rövid sorozata után most már csak néhány dolog van hátra, amelyek bizony nagy jelentőséggel bírnak. A következő oldalon megtudhatjuk, hogy mennyit fogyasztanak, mennyire melegszenek, illetve milyen processzorterhelés mellett képesek HD filmek lejátszására az adott versenyzők.

Merevlemez-kezelés

Az egyes lapkakészletek merevlemez-kezelési képességeit ismét a HDTune nevezetű alkalmazással vizsgáltuk. Az eredményeket az alábbi képeken lehet megtekinteni:

G35G43G45












Fogyasztás


Az egyes rendszerek fogyasztását integrált videó vezérlő használatával mértük. A fogyasztás átlagérték, amiben a monitor fogyasztása természetesen ezúttal sincs benne. A CD meghajtóban nem volt lemez és az egéren kívül egyetlen USB-s eszköz sem csatlakozott a rendszerekhez.


Üresjáratban a C1E opció bekapcsolása mellett mértük a versenyzők fogyasztását. A legkisebb fogyasztást a G45-ös alaplap produkálta, a második helyre a G43-as deszka futott be. A G35-ös alaplap 5,5W-tal evett többet, mint a legtakarékosabb G45-ös modell.


A F.E.A.R. futtatásakor szinte azonos fogyasztási értékeket mértünk, a G35-ös és G45-ös alaplapok egyformán 100W-ot, míg a G43-as termék 101,5W-ot fogyasztott.


A Cinebench teszt esetében a G45-ös alaplap volt a legtakarékosabb, míg a második helyen az ASUS G35-ös terméke helyezkedik el. A legnagyobb étvággyal a G43-as Gigabyte alaplap rendelkezett.

HD videó lejátszás

Mivel az alaplapok gyártói főként HTPC építők számára készítik a deszkákat, így megvizsgáltuk, hogy az egyes vezérlők mekkora terhet rónak a processzorra, ha HD film lejátszására kerül sor. A tesztek során H.264-es és WMV9-es fájlokat használtunk.


A H.426-es kódolású 720p-s videót leghatékonyabban a G45-ös lapkakészlet játszotta le, azaz ez a vezérlő volt az, amelyik a legkisebb processzorterhelést produkálta. A H.264 1080p videó esetében a helyzet Annyiban változott, hogy a G45-ös fele akkora processzorterhelés mellett működött, mint a G43 vagy a G35. A WMV fájlok esetében 720p és 1080p felbontás esetén is a G45 bizonyult a legjobbnak. Az 1080i lejátszásával kapcsolatos eredményeket a 790GX tesztjében fogjuk közölni, ugyanis ezek tesztelésére idő hiányában már nem került sor.

Hőmérsékletek

Egy másik fontos fejezethez érkeztünk: vajon melyik alaplap északi és déli hídja működik leghűvösebben? A tesztek során az egységek hűtőbordáinak hőmérsékletét figyeltük, majd az eredményekből átlagot vontunk, így az alábbi diagram született meg:


A legforróbb déli híddal az ASUS G35-öse rendelkezett, amelynek bordája 60 fok körül izzott. A legforróbb északi híd címét a G43-as Gigabyte alaplap kapja, de ez a hűtőborda méretét elnézve egyáltalán nem meglepő. A déli hidak közül a leghűvösebb a Gigabyte G45-ös lapjáé volt, ami 6 Celsius fokkal üzemelt hidegebben, mint a G35-ösé. Az északi hidak közül szintén a G45-ösé nyert, igaz itt már csak minimális, mindössze fél Celsius fok átlagkülönbséget sikerült mérni.

Összesítés

A tesztek és a különböző mérések után most már nyugodt szívvel összesíthetjük a kapott eredményeket. Az összesítés menete a szokásos: azokban a tesztekben, ahol a nagyobb eredmény a jobb, összeadtuk az eredményeket, míg azokban, ahol a kisebb eredmény bizonyult jobbnak, kivontuk a kapott értékeket, így a végén egy összesített pontszámhoz jutottunk. Az alábbi táblázat tartalmazza az összesítést:


Ahogy az már  tesztek során is kiderülhetett, végül is az abszolút győztes teljesítmény tekintetében az ASUS G35-öse lett. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy ez a deszka a legjobb választás, ha HTPC építésén gondolkodunk, sőt...

Végszó

Az új alaplapok teljesítménye a teszt során hullámzó volt, de az ASUS deszkája még így is nyerni tudott, ha kizárólag a szintetikus és játéktesztek összesítését nézzük, de ennek ellenére mégsem ez az alaplap a legjobb választás. Ha figyelembe vesszük a sokak számára fontos HD videó lejátszást is, akkor a Gigabyte G45-ös alaplapja a legjobb a három versenyző közül, de még a G43-as deszka is jó választásnak számít, nagyon közel van nagytestvéréhez. Az alaplapok árát figyelembe véve tovább finomíthatjuk az egyes termékek megítélését.


Az ASUS G35-ös deszkája 26.000 forint körüli áron, míg a G45-ös és G43-as Gigabyte versenyzők ára sorrendben 25.000 és 23.000 forint körül alakul. Ennek fényében már egyértelműen a G45-ös deszkát ajánljuk, de ha nem áll tőlünk távol az AMD platform, akkor érdemes megvárni hamarosan megjelenő 790GX tesztünket. Amennyiben mindenképpen kizárólag Intel platformban gondolkodunk, akkor kitűnő választásnak bizonyulhat a G43-as vagy G45-ös alaplap is. Mivel a két termék között csak 1-2 ezer forint különbség van, így mindenképpen érdemes a G45-ösre plusz pénzt áldozni (ismerve az Intelt az árrés nőni fog a következő hónapokban, és akkor már érdemes elgondolkozni a G43-on).

A 790GX tesztünkben a mostani eredmények is viszontláthatóak lesznek majd, sőt, új tesztekkel is jelentkezünk, hogy pontosabb képet mutathassunk a termékekről.


A tesztben szereplő alaplapokat a Cédrus Kft-től kaptuk kölcsön. Nagyon szépen köszönjük!!

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. pluto
2008.09.15. 16:17
Bármelyikkel tudsz már tuningolni, én már a tesztekben nem látom értelmét.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. J.o.k.e.r
2008.09.18. 09:53
Akkkor kezdjük szépen, sorban.

A CPU-Z képeken a processzorok idle állapota van megörökítve, azaz ekkor aktív volt a C1E, tehát a szorzó 6x-osra csökkent. A tesztek során a processzorok 3 GHz-en üzemeltek (vizsgálatok szerint 2999,8 és 3000,2 MHz között, MINDEGYIK), ami nem jelentős különbség. A tesztek során ahol kell, ott ki van emelve, hogy a versenyzők között MINIMÁLIS a különbség, de a végszóban azt hiszem elég nyomatékosan le van írva az egyes lapokról a vélemény, illetve hogy mit érdemes venni.

Legközelebb terhelt állapotban is készítek CPU-Z képeket, így nem lesz több lehetőség a félreértésre.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!