iPon Cikkek

Telefonos PDA készülékek tesztje

Dátum | 2008. 05. 06.
Szerző | Terrayon
Csoport | SZÓRAKOZTATÓ

Mai tesztünkben olyan PDA-kat vizsgáltunk meg, melyek közül valamennyi alkalmas telefonálásra, sőt egyikük beépített GPS vevővel is rendelkezik, így egy mindenes kézi számítógépet is nagyító alá vettünk. Az ehhez hasonló készülékekhez 100 ezer forint körüli összegért juthatunk hozzá, ezért jogosan merül fel a kérdés, szükségünk van-e egyáltalán ilyesmire, vagy gyakorlatilag csak egy telefonra költünk ennyi pénzt. Ehhez először tisztáznunk kell néhány fogalmat, hogy tudjuk, mit vásárolunk. A PDA egy kézi számítógép, mely kisméretű képernyője és billentyűzete miatt (ha van egyáltalán neki) ugyan nem helyettesít egy notebookot, de a legszükségesebb feladatokat el tudja látni. A levelezés és névjegykártya kezelésnek, a táblázatok és szöveges dokumentumok egyszerű megjelenítésének problémáját vállalja magára kiegészítve egyéb multimédiás felhasználási területekkel, mint kép, hang és video lejátszás, az opcionálisan telepíthető alkalmazásokról és internetezés lehetőségéről már nem is beszélve. Így tehát elmondhatjuk, hogy egy PDA valóban széles felhasználási területen tud érvényesülni, kis mérete miatt pedig különösen azoknak ajánlott, akik nap közben sokat utaznak, és nem szeretnének egy notebook nagyságú számítógépet magukkal hordozni.

Az eszköz hatékonysága tovább fokozható, ha telefont is beépítenek, így újabb tér szabadul fel zsebünkben vagy táskánkban. Az integráció csimborasszója, mikor GPS vevővel is ellátják a zsebgépet, ennek használata nem minden esetben bizonyul kényelmesnek, de megfelelő állvánnyal és elhelyezéssel kiváló navigációs készüléket lehet varázsolni egy PDA-ból. Ezzel elérkeztünk a teszt csúcskategóriás szereplőjéhez, mely mindhárom funkciónak eleget tesz (PDA, GSM, GPS), de önmagában ez még nem garancia a sikerre, mivel számos kritériumnak kell megfelelnie, mint a jól látható kijelző, könnyű kezelés, valamint ergonómiai szempontból is jól kell teljesítenie. Szintén fontos tényező az akkumulátoros üzemidő mértéke, a mellékelt alkalmazások minősége és mennyisége. Nem utolsó sorban gondolni kell a gép továbbfejlesztésére, a PDA operációs rendszere mekkora támogatást élvez, a később megjelenő alkalmazások támogatni fogják-e ezt vagy emiatt leszünk kénytelenek egy másik gépet vásárolni, holott fizikailag továbbra is tökéletes lenne. Ezen szempontok figyelembevételével álltunk neki a tesztnek, az eredménnyel pedig a legtöbb esetben elégedettek is voltunk, de ne szaladjunk előre.

A szereplők:
Mio A702 ~104 ezer forintért
HTC P4350 ~93 ezer forintért
ASUS M530W ~51 ezer forintért
Navigációt emlegetve a Mio neve valószínűleg sokak fülében ismerősen cseng, ezért talán nem meglepő, hogy ezt a képességet csúcskategóriás PDA-jukból sem hagyták ki, ugyanis ebben a legjobbak.

Áttekintés


A gép 200 MHz-es (TI OMAP 850) processzorral rendelkezik, GPS vevője a még mindig modernnek mondható  SiRFstarIII chipsettel építve érkezik, opcionális TMC vevővel. Négysávos GSM modulja a GPRS és EDGE adatátviteli szabványokat ismeri, 3G technológiával nem rendelkezik. A memória bővítéséhez nagyméretű MicroSD kártyát is képes használni, 2.7"-es érintésre érzékeny kijelzője pedig 240 x 320-as felbontásra képes. Vezeték nélkül 2.0-ás Bluetooth technológiával és Wi-Fi (802.11b+g) segítségével képes adatátvitelt bonyolítani, vezetéken keresztül pedig csak 1.1-es USB csatlakozás áll rendelkezésre. A beépített autofókuszos kamera 3.2 megapixeles, mely segédfénynek LED vakut használ. Fülhallgató kimenete 2,5mm-es, így saját headset-ét gond nélkül tudjuk majd használni, viszont saját füldugaszhoz egy átalakító is szükségeltetik majd.


Operációs rendszernek az egyik leghatékonyabbat sikerült választaniuk, a Windows Mobile 6 Professional változatát találtuk rajta, így a későbbiekben is számíthatunk a széleskörű támogatottságra. Tesztalanyunk nem rendelkezett térképszoftverrel, de megvásárolható a MioMap 12 országos változatával, mellyel egy korábbi tesztben sikerült közelebbről megismerkednünk és megállapítottuk, hogy az egyik legjobban sikerült navigációs rendszer, amit be tudunk szerezni. A mellékelt lemezeken a szinkronizáláshoz szükséges Active Sync 4.5-ös változatát, dokumentációt és egyéb alkalmazásokat is találtunk.

Használat


A csomagba készített autós navigációs állvány használhatósága közepesnek bizonyult, mivel az ideális beállításhoz kicsit trükközni kellett, mert csak két tengelyen állíthatjuk be a kívánt irányt, így pedig ha a PDA-t 90 fokban elforgatva a szélvédő közepén szeretnénk használni, nem tudjuk egyenesre beállítani a képet. Egy gégecsöves megoldás sokkal célravezetőbb lett volna. A problémát úgy sikerült megoldani, hogy a kormánytól balra szereltük fel, így nemcsak a vízszintes elhelyezést tudtuk elérni, hanem közelebb került a gép a szemünkhöz, ezáltal a kisméretű kijelző olvashatósága javult, bár még így is közel kellett hozzá hajolni, hogy el tudjuk olvasni az utcaneveket. Ezt a kis apróságot leszámítva a doboz minden tartozéka kiválóra vizsgázott, nem csak a három fejjel ellátott hálózati töltő, USB kábel és egy védő tok jelenléte okozott megnyugvást, hanem az, hogy mindezt egy érdekes visszacsukható könyv-szerű dobozban kapjuk meg.


A készülék nagy erénye, hogy remekül kézre áll, az oldalán elhelyezett jog is kényelmesen, egy kézzel használható. A fémes érzetű előlap és a jó minőségű műanyagok masszívvá teszik a gépet, a bőrhatású hátlap pedig szintén a minőség érzetét fokozza. A gombok viszont kicsik, vékony ujjakkal érdemes ezeket használni, különben egyszerre többet is benyomhatunk véletlenül. Ezt valószínűleg a kemény nyomásponttal próbálták ellensúlyozni, de ettől csak még kényelmetlenebbé váltak, ezért inkább az érintőképernyő használata javasolt ujjal vagy a mellékelt ceruzával. A csatlakozók és a többi kezelőszerv elhelyezése viszont jól sikerült, mindent ott találtunk, ahol elsőnek kerestük, így az előlapi gombok használatát leszámítva egy ergonómiailag tökéletes PDA-val volt dolgunk.


Az érintőképernyő nagyon érzékeny, soha nem kellett kétszer megnyomni, hogy reagáljon, használhatósága ennek köszönhetően kiváló. Ezt még remek látószöge tovább fokozza, a legextrémebb helyzetből nézve is olvasható maradt, fényereje napsütés mellett is elegendőnek bizonyult. A beépített kihangosító és a fül hangszórója teljes hangerőnél igen torz hangot produkált, de közepes szinten már tisztán érthető volt, emellett megfelelően hangos is. A kihangosító szokatlan módon, a hátlapon alul kapott helyet, ez az elhelyezés azért szerencsés, mert így kevesebb az esélye annak, hogy a tenyerünkkel eltakarjuk.

A 3.2 megapixeles kamera a hordozható eszközökben szokásosan elhelyezett minőségnek felel meg, viszont a kiegészítő funkciók, mint az autofókusz és segédfény nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy az utcán közlekedve váratlan helyzetekben is használható képeket készíthessünk. Ehhez sokáig a témán kellett tartani a gépet, különben homályos képeket sikerült csak készíteni, de a számos fényképező gépekben is megtalálható funkció elfeledtette ezt a kis bosszúságot.

A processzor sebessége nemcsak navigáláskor bizonyult elegendőnek, de hang, kép és video fájlok visszajátszása sem okozott neki problémát. A legjobban a nagyméretű fényképek gyors lapozásán és nagyításán lepődtünk meg, egyedül az operációs rendszer beállításainak böngészésekor és bootoláskor kellett többet várni, mint szerettük volna.

Az akkumulátor 1130mAH-ás kapacitása a gyár szerint minimális használat mellett több mint 8 napig elegendő. Ilyen helyzetben viszont nagyon ritkán használjuk, ezért lemértük maximális terhelés mellett, vajon mire képes. Folyamatos GPS használattal, teljes fényerő mellett 2 és fél órát bírt ki a PDA. Normál használattal, ami nekünk néhány telefonálást, némi internetezést és navigációt jelent, alacsony fényerő mellett reggeltől késő délutánig bírta a strapát, ami összességében 9 óra volt.

Ítélet

Tapasztalatainkat összefoglalva egy kényelemes és jól használható mindenest sikerült megismerni, melyen összesen három hibát tudtunk csak találni. Egyik a navigációhoz kicsinek mondható képernyő, második az apró gombok okozta kényelmetlenség, ezt viszont ki tudjuk váltani a remek érzékenységű kijelzővel. Hiányoltuk a teljes fizikai billentyűzetet, mely nagyban megkönnyítené a levelek és SMS-ek küldését, így kénytelenek leszünk a virtuális billentyűzetre és kézírás felismerőre hagyatkozni. Ezeket leszámítva egy nagy tudású és elegáns készülékhez juthatunk, mely megfelelően kiszolgál minket, ha a cél egy navigációs eszköz, telefon és egy PDA beszerzése, melyek tárolására kevés hely áll rendelkezésünkre. Mivel tesztünkben ő az egyetlen készülék, mely GPS vevővel is rendelkezik, igazságtalan lenne összehasonlítani a többivel, mert egyértelmű győztes lenne. Ha viszont eltekintünk a navigációs képességétől, már jogosan mérjük össze a többiekkel, így viszont csak tesztünk második helyezését sikerült elérnie.

Webshop: Mio A702
Áttekintés

A gép lelkét a Texas Instruments 201 MHz-es processzora alkotja, mely a Windows Mobile 5.0-ás Pocket PC változatát hivatott meghajtani. A 2.8"-es érintőképernyője nem kevesebb, mint 240 x 320 képpontot képes megjeleníteni, ez átlagosnak mondható. Telefonos készülékről lévén szó négy sávos GSM modullal is rendelkezik, az adatátviteli szabványok közül pedig csak GPRS-t és EDGE-et ismer, harmadik generációs technológia nem jutott neki. A teszt legügyesebb billentyűzetével ő rendelkezik, ugyanis a fizikai billentyűzetet nem az előlapon, hanem alatta helyezték el, ezt oldalra elcsúsztatva varázsolhatjuk elő. A 2.0-ás Bluetooth és Wi-Fi (IEEE 802.11 b/g) gondoskodik a vezeték nélküli átvitelről, számítógépünkkel szinkronizálni pedig mini USB csatlakozón keresztül képes. A 2 megapixeles kamera autofókuszt nem tartalmaz, a headset csatlakoztatásáról pedig 2,5mm-es fejhallgató kimenet áll rendelkezésre. A microSD foglalat az SDHC szabványú memória kártyák fogadására is képes.


A Windows Mobile 5.0-ás változata a 6.0-hoz hasonlóan jól használhatónak bizonyult, a mellékelt szoftverek pedig biztonsági másolat készítésekor (Sprite Backup), adatátvitel megfigyelése céljából (GPRS monitor) és üzeneteink szinkronizálása során (Active Sync 4.2) bizonyultak hasznosnak.

Használat


A dobozt felpattintva ötletesen elhelyezett újabb kis dobozkákhoz jutottunk, melyek egyike vaskos használati útmutatót és egy áttekintő leírást tartalmazott. A többi a szokásos kellékeket tartalmazta, mint töltő, USB kábel és headset, viszont kellemes meglepetést okozott, hogy mellékeltek egy tartalék érintőceruzát is. A műbőr védőtokot, ha esztétikusnak nem is, de mindenképpen hasznosnak találtuk.


Ergonómiai szempontból a készülékre röviden annyit tudunk mondani, hogy egy csoda. Ilyen jó nyomásponttal és nagyméretű gombokkal nem sok PDA rendelkezik, mindenhol ilyet kellene használni. Az egykezes használatot nagyban megkönnyíti, hogy nem kell jogot használni, mivel azt egy navigációs billentyű helyettesíti. A kiegészítő billentyűk, mint a hangerő szabályozó, fényképező és ki-, bekapcsoló gombokat szintén ott találtuk, ahol kerestük, az adatkábel csatlakozója pedig alul kapott helyet. A qwerty billentyűzet szintén remekül használható, kitüremkedéseinek köszönhetően egyszerre csak egy gombot nyomtunk be, még a szoft billentyűk is megtalálhatók rajta.


A teszt legnagyobb betekintési szögekkel és legszebb színekkel megáldott képernyője neki jutott, kár, hogy érintéskor a Mio-nál nagyobb erőkifejtésre van szükség ahhoz, hogy reagáljon. A beépített kihangosítója nem csak magas hangerőnél, de már közepesnél is torzít, ezért csak halkan érdemes használni, ez a fül hangszórójára is érvényes. Ez sajnálatos, mert így zajban csak headset használata mellett vagy bluetooth kihangosítóval tudjuk használni. A csengőhangokat és figyelmeztető hangokat (mint a billentyűzet kioldását kísérő hang) állíthatjuk nagy hangerőre is, ha ezek magas frekvencián szólnak, ugyanis ebben az esetben nem torzít.

Integrált fényképezőjének minősége a mobil eszközök CMOS kamerájának felel meg, 2 megapixeles méretével megfelelően nagyméretű képeket készíthetünk. Az autofókusz a Mio és ASUS készülékének kiváltsága marad, viszont némi fényképezési beállítással a HTC gépe is rendelkezik, nagyjából a mobil telefonok tudásával rendelkezik.

A processzor viszonylag lassú órajele nem akadályozta az alkalmazások zökkenőmentes menetét, sem video lejátszáskor, sem képek megtekintésekor nem tapasztaltunk túl hosszú töltési időt. Az operációs rendszer bootolását leszámítva minden helyzetben kényelmesen tudtuk a PDA-t használni.

Mintha a HTC is ugyanazt az akkumulátort alkalmazná, mint a Mio, szintén 1130 mAH-s kapacitással bír. A 200 órás minimális energia használat melletti üzemidő kipróbálására nem volt lehetőségünk, de intenzív használattal (video megtekintése, mely leginkább a processzor és képernyő fogyasztásával éri el a kívánt hatást) sikerült 2 óra 45 perc alatt lemeríteni az energiatároló cellákat. Átlagos használat mellett sokkal barátságosabb eredményt kaptunk, internetezéssel és némi beszélgetéssel 8 óra 20 percre tolódott ki a használható időtartam.

Ítélet

Értékeléskor a remekül használható fizikai billentyűzetet és átlagon felüli képernyőjét emelnénk ki, a formatervezés pedig nagyban elősegíti a kényelmes használatot. Negatívumként a gyenge minőségű hangszóróit tudjuk megemlíteni, valamint azt, hogy a billentyűzet becsukott állapotában bizonytalanná teszi a készülék kézben tartását. Hibái ellenére mégis tesztünk első helyezését sikerült elnyernie.

Infó: HTC P4350
Áttekintés

A készülék a Marvell PXA270 típusú, a teszt legnagyobb órajellel rendelkező, 416 MHz-es processzorát kapta. Három sávos GSM modulja a GPRS adatátviteli szabvánnyal és harmadik generációs technológiával rendelkezik, így elülső VGA kamerájával a videohívás sem jelent neki problémát. Ha a beépített memóriájának méretével nem vagyunk megelégedve (256 MB flash), bővítéséhez a hátlap mögött áll rendelkezésre kártya hely. A hagyományos (érintésre érzékelten) 2,4”-es kijelzője QVGA (240 x 320-as) felbontásra képes, ez a hordozható készülékekhez készített operációs rendszereknél használt megjelenítéshez tökéletes. Vezeték nélküli technológiákat is képes használni: Bluetooth 2.0, Wi-Fi (802.11b/g), vezetéken keresztül 1.1-es USB adatátvitel áll rendelkezésre. A beépített 2 megapixeles kamera segédfénnyel és automata makró funkcióval képes a mindennapok során használható képeket készíteni. Fülhallgató kimenete 2,5mm-es, ezzel saját headset-ét részesíti előnyben, viszont saját fülhallgatót is alkalmazhatunk egy átalakító segítségével, ezt nem mellékelik hozzá.


A telepített operációs rendszer a Windows Mobile 6 Standard változata, mely szintén jó választás támogatottság és használhatóság szempontjából egyaránt. A mellékelt szoftverkörítés az adatátviteli programból (Active Sync 4.5), Windows Mobile Device Center szoftveréből és még néhány kiegészítő programból áll, mint a ClearVue dokumentum nézegetője, prezentáció-kezelő szoftvere (Bluetooth Presenter) és egy névjegykártya felismerő program (Business Card Recognition).

Használat


A legfontosabb kellékek itt is rendelkezésünkre állnak, a töltőhöz különböző szabványú fejeket nem tudunk illeszteni, a nálunk megszokott 230V-os feszültséghez megfelelő változatot kapjuk. GPS vevő híján nem találkoztunk autós tartóval vagy töltővel, viszont egy készüléket védő tartót itt is sikerült felfedezni.


A gyártó inkább okostelefonnak hívja az M530W-t, mint PDA-nak, nem ok nélkül, ugyanis inkább hasonlít egy telefonra, mint egy apró, managereknek készült számítógépre. A vastagnak korántsem mondható kialakításnak köszönhetően egy mappában igen kevés helyet foglal el, formája egy tábla csokira emlékeztet. A készülék nagyon szélesre sikerült, ezért egy kézzel az oldalt megtalálható jog nehézkesen használható, de szerencséjére nem kell választanunk eközött vagy a navigációs billentyűk között, ugyanis mindkettő megtalálható rajta. A képernyő alatti gombsor rendkívüli mérete miatt igazán kényelmesen tudtunk navigálni a menük közt, a szoft billentyűk mellett telefon gombok is helyet kaptak. A széles kialakításnak köszönhetően egy jól használható qwerty billentyűzetet is sikerült elhelyezni a gépen, a gombok pedig megfelelően távolra kerültek egymástól. A hangerőszabályzót a szokásos helyen, oldalt találtuk meg, az USB csatlakozót és fülhallgató kimenetet pedig alul, szerintünk így kényelmes volt a használatuk, bár oldalra is kerülhettek volna.


A kijelzője talán kicsivel nagyobb is lehetne, bár a nagy betűméret használata miatt ez nem volt túlságosan zavaró, de az operációs rendszer „asztalán” így nem sok ikont tudunk elhelyezni. A látószöge a tesztalanyok közül neki volt a legrosszabb, bár még így is jól használható maradt, fényereje megfelelő, napsütésben a maximális erősséget javasolt választani, fényképek megjelenítésére viszont nem ajánlott. A beépített kihangosító hangszórója és a fül hangszórója már egészen jól szerepelt (itt fedeztük fel először, hogy az ASUS elsősorban telefonként szeretné értékesíteni a készüléket, nem pedig PDA-ként, ugyanis tapasztalatunk szerint a PDA-k nagyon gyenge hangszórókkal rendelkeznek), ebben a HTC és Mio készülékét is lekörözte. A headset illesztése problémamentesen történt, a hang tisztasága megfelelő volt.

Kamerája a LED segédfénynek köszönhetően sötétben is még látható képeket készített, az autofókusz és automata makró mód pedig nagyban növelte az élességet. A fényképező gépeknél megtalálható funkciókkal itt is találkozhatunk, az önkioldó és tömörítési mérték állításának lehetősége még talán felesleges is.

Az okostelefon gyenge pontja a sebessége, nemcsak az operációs rendszer bootolása volt lassú, de a menüben való böngészés, az alkalmazások elindítása és futtatása is átlagon aluli lassúsággal történt. Egyedül a fényképek elmentése során nem tapasztaltuk ezt a gyenge sebességet. Az 1200 mAH-s akkumulátora átlagos internetezős és levelezős használat mellett 8 órányi energiát szolgáltatott, intenzív használatban ez az érték 3 órára csökkent. Ha kíméletesen kezeljük a gépet, 3 napig is húzza, de ehhez nagyon sötét képernyőre és kevés beszédidőre van szükség.

Szoftverek terén kitett magáért az ASUS, ugyanis Word és Excel dokumentumokat is képes kezelni, valamint a prezentációk megjelenítése sem okozott neki problémát, még akkor sem, ha ez PDF formátumban történik. A szervező, fájl manager és számológép szintén a beépített szoftverek tárházát gazdagíatják.

Ítélet

Ár/érték aránya a többi tesztalannyal nagyjából megegyezik, legnagyobb hátránya, hogy processzora sokkal lassabb, mint a többieké. Így hiába a nagy tudása, gyenge processzora és túlságosan nagy mérete miatt tesztünk harmadik helyezést sikerült csak elérnie.

Webshop: ASUS M530W
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. J.o.k.e.r
2008.05.06. 18:09
Nekem is A701-esem van már lassan másfél éve. Jó kis cucc, eddig semmi bajom nem volt vele.

A telefonos része gyárilag anno 2 másodperces bugtól szenvedett, azaz ha felvetted a telefont, akkor nagyjából 2 másodperc múlva jött meg a hívó fél hangja... Ezt szerencsére firmware frissítéssel orvosolni lehet, egyéb baja nincs.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. szaga
2010.04.25. 14:12
A Mio A702 csak anyit en hasznaltam majd 1 evet de a vilag legragyibb PDA-lya amivel talakosztam.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. silentfrog J.o.k...
2011.06.30. 20:29
Mokás,ilyen baja nincs a 2ezer forintért vett Motorolanak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!