iPon Cikkek

Térképjövők és vezető nélküli autók

Dátum | 2015. 11. 05.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

A Tesla Motors néhány héttel ezelőtt bejelentette, hogy új funkcióval frissíti autóit. Az Autopilot nevével ellentétben egyelőre még nem a várva várt robotpilóta, vagyis továbbra is szükség van mellette az emberi sofőrre, de kétségkívül fontos lépést jelent a vezető nélküli autók felé. Ami azonban még fontosabb, az Autopilot, amely többek közt a sávon belül tartja az autót, az előtte haladó járműhöz igazítja a sebességet, és ha az ember használja az indexet, magától sávot is vált, menet közben egyben saját környezetét is feltérképezi, a globális helymeghatározó rendszer segítségével nagypontosságú digitális térképet készítve a gépkocsi által bejárt utakról. A GPS alapú térképezés persze nem számít újdonságnak, az így készült térképek azonban közel sem elég precízek ahhoz, hogy a vezető nélküli gépkocsik ezekre támaszkodjanak. Az ilyen térképek felszíni felvételekkel és mérésekkel való kombinálására szintén láttunk már példát mind az Apple, mind a Google részéről, hiszen mindkét cég térképező autókkal járja a világ útjait. Ebből a célból akarta nemrég az Uber is megvásárolni a Nokia HERE Maps nevű térképét, végül azonban az Audi, a BMW és a Mercedes-Benz közös konzorciuma került ki győztesen a tárgyalásokból. A Tesla azonban az eddigi térképezési kezdeményezésekhez képest új koncepcióval állt elő, ami az adatgyűjtést illeti, ugyanis a cég saját eladott autói révén bővíti és pontosítja térképeit. Minden egyes Tesla Model S (Autopilot meglététől függetlenül) folyamatosan térképészeti adatokat tölt fel a felhőbe, és ezen információk alapján rajzolódnak meg a navigációra használt térképek. Mivel a friss adatokhoz rövidesen minden másik autó hozzáfér, a flotta minden tagja folyamatosan tanul egymástól.
Tesla alapító tulajdonosa, Elon Musk egy szemléletes példán, az kaliforniai I-405-ös autópálya egyik nagyon rosszul felfestett szakaszán demonstrálta, hogy miért is jó ez a fajta adatgyűjtés. Bár a sávok határai ezen a szakaszon sokszor szabad szemmel is nehezen követhetők, mindazon Teslák alapján, amelyek már használták ezt az útszakaszt, annak minden részlete feltérképezésre került. Az adatokból készült térképen, ahogy a mellékelt ábra bal oldalán is látszik, a hagyományos navigációs térképekkel (jobbra) ellentétben nemcsak az adott út, hanem annak minden sávja is szerepel, és még az is kiderül, hogy milyen ívben célszerű bevenni az egyes kanyarokat. A „közösségi adatgyűjtésnek” több előnye is van a Google és az Apple hasonló projektjeihez képest. Egyrészt sokkal olcsóbb, hiszen nem kell külön fizetni embereknek azért, hogy egy maroknyi drága járműben furikázzanak végig minden lehetséges úton. Ehelyett minden pillanatban, amikor egy Tesla úton van, ingyen frissíti és bővíti az aktuális útszakasz adatait. A másik ok, amiért kiváló ez a projekt pedig az, hogy még ha minden évben végighajtanánk speciális térképező járművünkön minden ránk eső úton, akkor sem tudnánk annyira pontos és aktuális információkat összeszedni, ami az autonóm gépjárműveknek kell. A harmadik, szintén nyomós tényező, hogy ilyen módon a cég nincsen ráutalva mások térképeire. Könnyen lehetséges tehát, hogy ez a megoldás lesz a térképezés jövője, legalábbis ami a közeljövőt illeti. A Tesla autóiban a térképezést lehetővé tevő szenzorok, műszerek és a szoftver persze pénzbe kerülnek, de ezek ára bele van kalkulálva a vételárba, vagyis szintén nem a céget terheli. Végeredményül pedig egy kapnak egy olyan térképet, amely folyamatosan és ingyenesen frissül, és amely az autóvásárlókat is minden eddigi térképnél jobban szolgálhatja.
Ha ez a megoldás elterjed, a következő években a térképek száma robbanásszerű növekedésnek indul majd. Korábban az Egyesült Államok és Európa térképészeti adatai gyakorlatilag két cég, a NavTeq és a TeleAtlas birtokában voltak. Ehhez képest napjainkban már öt (Google, Waze, OpenStreetMap, TomTom, Nokia), a Teslával együtt hat cég dolgozik saját térképei fejlesztésén. Ezen térképek relatív kvalitásain persze lehet vitatkozni, az OpenStreetMap például nem geokódolt (vagyis irányítószámra például nem lehet keresni rajta), és valószínűleg ez a Tesla atlaszára is igaz, de annyi bizonyosnak látszik, hogy a következő években még résztvevővel fog bővülni a térképezési piac. Az említett térképek ráadásul csak a nagyközönség által hozzáférhető darabok, de emellett számos logisztikai cég és állami szerv is saját térképekkel rendelkezik, vagy legalábbis már dolgozik ezek létrehozásán. A térképek száma annak köszönhetően is növekedésnek fog indulni, hogy egyre több olyan szereplő van, amelyik a Teslához hasonlóan megteheti, hogy viszonylag egyszerű módon saját adatbázist építsen fel, és ehhez érdeke is fűződik. Azok az autós cégek, amelyek autonóm gépjárművek fejlesztésén dolgoznak biztosan ide sorolhatók, de a navigációs készülékgyártók (a Garmintól a Straváig) is rövidesen csatlakozhatnak ezekhez a törekvésekhez.
A közeljövő alakulása tehát nagy biztonsággal megjósolható. Azonban a térképek jövőjének szempontjából is érdekes kérdés lehet, hogy mi történik évtizedes távlatban, amikor az autonóm gépjárművek átveszik az uralmat az utak fölött. Elon Musk szerint a cég saját önvezető autója három éven belül piacra kerülhet. Ebbe persze nincs belekalkulálva az engedélyeztetéshez szükséges idő, ami szintén éveket vehet igénybe, hiszen vélhetően egészen újfajta közlekedési szabályrendszert kell kidolgozni. Abban azonban kevesen kételkednek, hogy néhány évtized múlva már nem mi magunk fogjuk vezetni autóinkat. Az autonóm gépjárművek korának bekövetkeztével azonban más átalakulások is várhatók. Számos üzleti modell úgy számol, hogy ha megjelennek és olcsóbbá válnak az önvezető autók, egy átlagos amerikai háztartás ezekből rögtön kettőt szerez majd be, hiszen jelenleg is két gépjárművel bírnak. Ez azonban azt feltételezi, hogy közlekedési kultúránkra nem lesz befolyással a változás, ami igen valószínűtlen. Autonóm járművek esetén ugyanis egyáltalán nem biztos például, hogy egy családnak több járműre is szüksége lesz. Okos időbeosztással például megvalósítható, hogy miután a család felét elvitte a munkahelyre és az iskolába az autó, hazagördül, hogy a más felé tartók rendelkezésére álljon. Lehet, hogy sokan teljesen lemondanak majd az autóvásárlásról, mivel céges fuvarokkal és telekocsizással könnyebben megoldják a közlekedést. Az autókkal együtt tehát a közlekedési szokások gyökeres átalakulása is küszöbön áll, és ezekkel együtt számtalan más dolog is megváltozik majd a gyorséttermek autós szolgáltatásaitól kezdve a taxikon át a térképekig. Az önvezető autók mellett ugyanis másfajta utakra is lesz szükség. Ahhoz, hogy egy autonóm gépjármű elboldoguljon a mai úthálózaton, annak minden sávját, közlekedési lámpáját és kanyarját fel kell térképezni. Ha viszont minden autó önvezető lesz, nem nagyon lesz szükség felfestésekre vagy stoptáblákra. De ugyanígy feleslegessé válhatnak utcanevek is, hiszen ezek minket segítettek a navigálásban, autónk viszont már másfajta adatokra támaszkodik majd útvonala megtervezése során.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

32. mikej95
2015.11.05. 08:30
Facebook, Google, stb ugyanígy fejleszti az algoritmusait.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. FaL
2015.11.05. 09:37
Előre is elnézést, ez hosszú lesz.

1. Az első kép tényleg szemléletes, a különbség elég jelentős. Viszont felvet egy jelentős hátrányt, amivel ez a megoldás szembesül. Ez nem más, mint: Ki vesz Teslát? Az amerikai háztartások átlagbevétele 2014-ben $53,657 volt wikipedia szerint. Az alap Tesla Model S $75,000-ba kerül. Tehát Teslát az vesz, aki viszonylag jómódú. Ez viszont azt eredményezi, hogy a) nincs olyan nagyon sok Tesla az utakon, b) akiknek van, azok koncentrálódnak a "jobb környékekre". Ez viszont azt eredményezi, hogy bár tényleg sokkal jobban feltérképezik azokat az utakat, ahol ezek az emberek járnak, de ez korántsem fedi le még akár egy adott városrész egészét sem (hisz gondoljatok csak bele, Ti sem jártatok még mindenhol autóval abban a városban, ahol laktok), az államról és az ország egészéről nem is beszélve. Szóval végső soron az elképzelés jó, csak azt fogja eredményezni, hogy lesz egy ultrarészletes térkép a belvárosokról, meg a frekventált helyekről és a helyi "nyócker" meg a vidék kb. egy-az-egyben lesz kihagyva. Ez rendben is lenne egyébként, ha nem akarnák, hogy az önvezető autó erre a térkép-adatbázisra támaszkodjon. Mert milyen furán is venné ki magát, ha megvennéd az új önvezető autót és el akarnál vele majd egyszer menni a másodunokatestvéredhez, aki egy kicsit kattant és a világtól elzárva él egy farmon Montanában, a semmi kellős közepén, szóval mondod az autónak, hogy menj oda és az meg nem fog tudni, mert arra Tesla 100% hogy sosem járt.
Ezzel is az a baj, mint Musk legtöbb ötletével, a csávó elbaszta az időgépet, amivel idejött és 50 évvel korábbra állította, mint kellett volna. Jó ötlet, de még nem tartunk ott, hogy ebből legyen is valami.

2. Nemrégiben 9gag-en görgetve láttam egy érdekes képet, amely azt az érdekes kérdést vetette fel, hogy az önvezető autók mire lesznek programozva, ha balesethelyzet van? Pontosabban, a kép azt vetette fel, hogy elkerülhetetlen balesethelyzetben elütne tíz embert az autó, VAGY elrántaná a kormányt, de ezzel az utast ("vezetőt" ölné meg? Ugye valahol ezek az önvezető autók már bizonyos szintű mesterséges intelligenciával kell rendelkezzenek a forgalmi helyzetek megoldásához, tehát nagyon érdekes a kérdés, hogy miként programozzák majd ezeket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. hunstree
2015.11.05. 09:44
"Ha viszont minden autó önvezető lesz..." Ez egy elég elrugaszkodott kijelentés. A mai napig közlekednek lovaskocsik is és sokan hobbinak is tekintik a vezetést. Sok generációnak kell kihalnia mire minden autó önvezető lesz, nem beszélve a gazdasági különbségekről.
Az utcanevek is fontosak. Már rég lecserélhettük volna az utca neveket IP címekre, de ki akar számokat fejben tartani?!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. yoman3d
2015.11.05. 09:49
Ez nem egy kész térkép+navigácó, ami most pikpak jó lesz, hanem egy folyamat része, amely egy meglevő térképet továbbfejleszt, és folyamatosan bővít. És ha a másodunokatestvéredet akarod meglátogatni a farmon, még mindíg ott van az opció, ami annyira egyértelmű: manuálisan vezetsz.
Lehet benne akárhány hibát találni ha keresel, de én inkább azt nézem mi benne a jó, a hasznos.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. Busterftw hunst...
2015.11.05. 10:25
Pedig számokkal egyszerűbb lenne, pl belvárostól növelve külvárosig.
0001 lenne valamelyik belvárosi főút, onnantól kezdve tudni fogod hogy (város méretétől függően) 0350 már külváros.
Ez sokkal egyszerűbb mint random neveket bemagolni.

Nagyvárosban értelmetlen mert akkora, kisvárosban meg megyek emlékezetből.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. kiskoller Buste...
2015.11.05. 10:46
Főleg, amikor egy városban több utca is van ugyanazzal a névvel, vagy ugyanaz a név, de egyik út, másik utca, és teljesen mást jelentenek. Pl. Váci út vs. Váci utca.

Egyszóval rettentő kaotikus ez asz egész utcaneves rendszer. Számsorok lehet unalmasak, de legalább hatékonyabbak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. ChoSimba kisko...
2015.11.05. 13:50
A nevek bemagolásában az a jó, hogy azok értelmes szavak, nem nagyon érzékenyek az elgépelésre.
Ha egy utca neve 15461684864 és elgépelsz benne 1 karaktert, akkor az ismerősöd neadjisten tök más kerületben köt ki.
Ha a Kölcsey Ferenc utcában elgépelsz egy karaktert, attól még a másik oda fog találni.
Nyilván Kölcseyből is van Budapesten vagy 21db, szóval azért a kerület megadása ott is praktikus. Persze ha azt írod el, akkor az ismerősünk szintén rossz helyen fog kikötni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. dzsuz87 FaL
2015.11.05. 13:50
Első körben kell egy alapszintű térkép. Azt ugyanúgy "kézzel" kell bevinniük a cégnek, saját autókkal stb. Ha ez megvan, A felhasználók alap szinten navigálhatnak vele, ahogy egy megszokott GPS rendszerrel. Esetleg pár kényelmi szolgáltatást (sávkövetés, előtted lévő autó követése) még hozzáadnak.

Bizonyos útszakaszokon, ahol már elegen jártak, elkészül egy térkép az összes sávról, útszéli fáról, mindenről, ami lehetővé teszi a robotpilóta működését. Ezeken, és csakis ezeken a szakaszokon tud az autó magától haladni. Még az is messze van, hogy egy teljes utazás útvonala kellően fel legyen térképezve a belvárosban.

A cégnek figyelnie kell továbbá arra, hogy kiszűrje a rossz útvonalakat, baleseteket, viszont minél gyorsabban frissüljön pl. egy felújításra vonatkozó információ. A ritkán használt útvonalak adatait pedig továbbra is részben kézzel kell frissen tartania.

Egy szó mint száz: a kizárólag önvezető autók kora még nagyon-nagyon messze van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. ChoSimba dzsuz...
2015.11.05. 14:26
És itt jöhet be a másik hatalmas ötlet, hogy a sofőrök jelezhetik az úton történő eseményeket. Útlezárások, baleset, dugó, rendőr, stb.
Mint a Waze.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. tbalazs hunst...
2015.11.05. 14:58
Pont ez az egyik legnagyobb probléma szerintem, az átmeneti időszak.
Én személy szerint minden gond nélkül beülnék egy (tesztelt) önvezető autóba, ha tudnám, hogy csak más ugyanilyen önvezető autókkal együtt fogok közlekedni, ezáltal pedig viszonylag szabályozott körülmények között. Na de hogy vegyesen úgymond kiszámíthatatlan emberek és ilyen önműködő csodák, az egy kicsit parának tűnik. Minden egyes sofőr hülyeségét nehezen tudom elképzelni, hogy bele tudják programozni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. dzsuz87 tbala...
2015.11.05. 15:01
Egy hirtelen ötlet: ha egy önvezető autó megfelelően dokumentálja egy emberi vezető szabálytalanságát, akkor az önjáró autók szivatása (betúrnak eléjük stb) megakadályozható lenne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. ChoSimba dzsuz...
2015.11.05. 15:07
Nem kell szabálytalannak lenni, hogy betúrj egy önvezető autó elé. Ha nézel ezekről videót, akkor világosan látszik, hogy a nagyanyám gyorsabban vezet náluk. Egyelőre nagyon óvatosan nyomják, persze ez a későbbiekben változhat. Az ember sebességét szerintem még 20 évig nem fogják elérni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Kajafun
2015.11.05. 16:37
Egyik tészta autó feltérképezi az autópályát, majd kiteszi az út karbantartó a 60-as táblát. Mész a kamionos picsájában, akinek a tábláig még 90-el lehet menni mert jampi, mire a kocsi meg észleli a láthatatlan táblát bezavarodik, hát itt eddig nem is volt ilyen! Na jó, tolok egy satut... Utas meg lefejeli a kormanyt és szétkeni rajta a bigmeket
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Bihus
2015.11.05. 18:08
Szerintem a kettőt külön kell választani, a cikk célja is ez, egyik a térképfrissítés, másik az autopilot. Én úgy gondolom, hogy csak az autók nem fognak tudni ellátni egy ilyen feladatot, mindenképpen a közút kiépítésében is szükség lesz valamilyen támogatásra, pl. kis bigyók az aszfaltban, akármi. A rossz időjárást, előreláthatatlan körülményeket kizárni sosem lehet. Technikailag viszont lehetségesnek tűnik olyan útszakaszt építeni, ami minden infot "lead" az autónak az automata közlekedéshez: melyik sáv hol megy, mennyivel lehet menni, kinek van elsőbbsége, gyalogosok elől elzárt-e a forgalom, satöbbi. Még csak nem is lehet olyan bődületes költsége, ha az aszfaltozás horror áraihoz mérjük.

Így én arra számítok, hogy először kísérleti szakaszokon fognak teljes körűen autopilot módban működni az autók, a többi pedig marad a már jelenleg is kezdődő hibrid megoldás, assistokkal de a vezető felelősségére. Az autopilot egy teljesen külön engedélyezési folyamatot igényel, a lentebb már leírt aggályok miatt, mi van balesethelyzetben, stb.

Szerintem olyan sosem lesz, hogy gyalogosok között autopilotban menjünk, ilyenkor nyilván el kell szeparálni a forgalmat, vagy annyira lassú lenne az egész, hogy nem lenne értelme a jelenlegi forgalom mellett. Nincs az a program, amit fel lehetne készíteni pl. a rosszindulatú támadásokra, vannak azok az arcok, akik direkt befutnak autók elé, akár biztosításra hajtva, akár rablási/lopási célzattal, stb... persze ha addigra minden be lesz kamerázva és mindenkit megfigyelnek, akkor akármi is lehet
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. ChoSimba Bihus
2015.11.05. 18:57
A rosszindulatú támadásokat az ember sem képes kiszűrni, kicsit nonszensz ezt az AI-tól elvárni. Viszont egy AI képes 7/24-ben 360 fokban figyelni a történéseket, amit egy ember viszont közel sem. Még 1 óráig sem. A gugli autóján láttam, hogy milyen ügyesen radarozza folyamatosan a környezetét. Szerintem az önvezető autózásban roppant sok lehetőség van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Resike Kajaf...
2015.11.05. 23:01
Hallottál már az adaptív tempomatról (ACC)? Valamint ezek a kocsik nem engedik meg a követési távolság nem betartását.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Resike ChoSi...
2015.11.05. 23:04
Én azért kíváncsi lennék arra, hogyha mindenki ténylegesen betartana minden vezetési szabályt és minden irányba szétnézne minden döntéshozatal előtt, akkor ténylegesen mekkora esély van egy balesetre?

Ugyanis ezek a kocsik ezt fogják csinálni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. djgeg Bihus
2015.11.05. 23:34
Ha jártas lennél a témában akkor tudnád, hogy Amerikában a Google már rég használja az automata autóit éles forgalomban (engedélyt kaptak a helyi szervektől). Biciklis és gyalogos forgalom mellet is.
Eddig egy pár balesete volt (koccanások) és egyszer sem az önvezető autó volt a hibás... (értsd: a forgalom többi részvevői voltak a hibásak)

Sokan itt téveszmék által nem hiszik el, hogy 10-20 éven belül már rég ilyenek fognak rohangálni az utakon... Már most ilyenek rohangálnak több cég által is... 5-10 év se kell, hogy meg is lehessen venni. Lefogadom.
Teljesen átalakul a szállítmányozási és közlekedési piac.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. ChoSimba Resik...
2015.11.05. 23:35
Balesetek mindig lesznek, akármit is találnak ki.
Nem lehet minden esetre felkészülni.
A környezetből sok minden zavaró tényező érkezhet, ez nem függ a szabályok betartásától.
Pl. hídon áthaladva jégre hajtasz, közben pedig meg kellene állni. Előre nyilván nem látod a jeget, a gép sem fogja látni. Garantált lakatos.
De a figyelmetlenségből eredő balesetek elkerülhetőek lennének.
Az igazán modern közlekedés az lenne, ha ezek az önvezető járművek egymással és a forgalomirányítással is tudnának kommunikálni.
Így pl. tudnának szoros konvojban haladni országúton (fogyasztáscsökkentés miatt lenne jó), megkönnyíteni a besorolásokat vagy a kereszteződéseken való áthaladást. És optimalizálni lehetne a fogyasztást, az autók tudnák, hogy az útvonalon mikor váltanak a lámpák. Ugye egy ideális közlekedésben a járművek egyenletes sebességgel haladnak, nem gyorsítgatnak meg lassítgatnak. Kiszámíthatóbb lenne a utazás ideje is. Arról nem is szólva, hogy az emberek egy jó része naponta 1-2 órát is utazik. Tulajdonképpen tök feleslegesen tölti ezzel az idejét. Ha az utazás közben lehetne olvasni, dolgozni, akármi, akkor nem lenne holtidő.
Én szeretek pl. vezetni, de a napi bejárást roppantul rühellem, mintha ellopnák az életem egy részét.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. agyturbini...
2015.11.06. 00:27
Szemely szerint en is varom mar az onvezeto autok halando szamara elerhetoseget. Es ahogy latom sokan felreertik a terkepeszet es az autonom autok kozotti kulonbseget.
Az autonom jarmuvek felmerik maguk korul a ornyezetet, es nem CSAK GPS adatokra tamaszkodnak. Mig amit a Tesla csinal az hosszutavon megkonnyiti a kornyezet felmereset a jarmuvek szamara, de nelkule is mukodokepes az autonom jarmu. Es igen napi 200-300 km vagy epp ~4 ora vezetesre vagy kenyszeritve sokszor varosi talicska forgalomba, meg egy automata valtos tempomattal felszerelt autonak is kegyetlenul tudsz orulni. Es akkor ne beszeljunk arrol ha aludhatnek vagy olvashatnek ezen ido alatt....Es mutassatok meg hol a vezetesi elmeny a belvarosban a reggeli csucsforgalomban, mert annak szivesen atadom a vezetes lehetoseget minden nap, bar en inkabb mazohistanak hivnam azt az embert...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. robi772 FaL
2015.11.06. 08:59
2. pontra:

Mit tesz meg az ember 2 másodperccel a becsapódás előtt:
-becsukja a szemét
-megnyugszik
Mit tesz a számitógép meg:
- hátratolja az ülésed
- beállítja a sebbességhez a légzsákokat optimálisra
- elküldi a mentőknek a várható sérüléseket, akik el is indulhatnak érted
- lekapcsolja a szükségtelen berendezéseket, hogy ne legyen tűz
és még kivárja a maradék 1.99 másodpercet

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.11.07. 09:51
Hely: Eger, Dózsa György tér
(régebben, ma Tinódi Sebestyén tér).
Idő: jó néhány évvel ezelőtt, péntek nyári este, kb. 9 óra.
Szereplők: Fiatal, ám láthatóan gazdag fickó a "széria" tartozék igen nagy tüdejű szőkeséggel illetve a családdal én.
Fickó: Már fél órája keressük az xy panziót (névre nem emlékszem), ahol délután 6-tól céges konferencián kell részt vennem. Merre lehet?
Én: Ilyen nevű hely itt nincs.
Fickó: Az lehetetlen, mert a dzsípíesz ide hozott Budapestről.
Én: Mutassa már azt a címet!

A címen valóban az a panzió szerepelt, de a település neve Egervár volt.

Mi az egri vár bejáratától kb. 50 méterre voltunk.

A fickó nem értette, mi a kettő között a különbség.

Azóta megnéztem: Egervár Zalaegerszeg mellett van, Egertől kb. 380 km-re.

Tanulság 1:
a reklámban látható GPS-be ütött "Kán" csak látszólag kitaláció.
Tényleg nagy az Isten állatkertje. :-)
Tanulság 2:
még a nevek rendszere sem "bolond-biztos", de mennyi tévedés lenne, ha az emberek számokkal azonosítanák az utcákat!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Svindler
2015.11.07. 10:10
Btw, ha már IP címesítésről beszélünk az utcák esetén, akkor értelemszerűen az csak a gépeknek szólna. Szerintem az itt lévők sem az iPon IP címét írták a böngészőbe, hanem, hogy ipon.hu
Tehát simán maradhatnának szöveges utcanevek attól, hogy megfeleltetnénk őket egy számnak is, aki akarja, az pedig akár megjegyezhet számokat is, ahogy most is beírhatja valaki az IP címeket ha elég mazochista hozzá.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. CyberPunk6...
2015.11.07. 13:04
2020, akkora lesz rendes önvezető autó.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. CyberPunk6... Cyber...
2015.11.07. 13:31
*akkorra
Autocorrect sry
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. ChoSimba Svind...
2015.11.07. 21:06
Ha így nézzük, akkor viszont a címek már rég számosítva vannak. Helyrajzi szám valaki ?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. tgabor007
2015.11.08. 10:40
... érdekes cikk, bár maga az ötlet nem egy spanyol viasz: bármikor átültethető pl. a GoogleMaps vagy a Wazze rendszerbe is. Folyamatos/napi szintű, egyedi adatgyűjtésről van szó, ez regisztrációval és az egyén hozzájárulásával megoldható. A turistautak.hu is valahogy így készíti el a térképeit.
Ez a technológia csak a meglévő térképek pontosítására szolgálhat - egyelőre. Mert hogy Teslat nem vesznek nálunk sokan, az nyilvánvaló, de pl. GoogleMapset sem használ mindenki, a saját pozícióját pedig még kevesebb ember osztja meg. Ja, és akkor még ehhez jön a GPS-ek pontossága, ami megint egy másik dolog... sáv szinten tuti nem működik, elég nagy a pontosság szórása, tehát pl 10 000 M7-es trackből nem tudom mi rajzolódna ki sáv szinten. Szóval ahogy többen írtátok, még messze vagyunk és valahogy úgy érzem, nem ez az ötlet vezeti majd az unokáink robot járműveit, hanem valami vizuális/ultrahang megoldás (is)...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. vanRobert robi7...
2015.11.09. 10:04
Vagy esetleg az ember félrerántja a kormányt, és ösztönösen cselekszik, mig a gép a betáplált szoftvert lefuttatva analizál és hoz eredményt. Ha meg a szoftverből kimaradt valami, akkor meg bocs.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Fzoltan ChoSi...
2015.11.10. 08:26
Egészen addig jók ezek az önvezető autók, amíg nincs valami váratlan akadály (ami nem felel meg a szabályoknak), ami egy akármilyen városban mindig előfordul. Legyen az egy nem a sávjában kanyarodó autó, ami csak egy picit lög ki a helyéről, vagy akármi más. Ilyen esetben lelassít az autó gyök2-re. Nevetséges.

Pl:
https://www.youtube.com/watch?v=TsaES--OTzM

2:21-től: senki nincs az úton, egyszerűen csak le van zárva, de 35 mph-ról lelassít 10 mph-ra. Na, az ilyenekből lesznek a dugók.

Én ezeket az önvezető autókat csak valami külön pályán tudom elképzelni, nem szabad őket összeereszetni az emberek által vezetett autókkal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. ChoSimba Fzolt...
2015.11.10. 09:14
Emberből is van aki így vezet, nap mint nap b@sz fel tőlük az ideg.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. m76
2015.12.08. 09:24
Ezek a próbálkozások nem mások mint maszatolás. Még a 100 ezer dolláros testlában sincsen olyan térképező rendszer ami bombabiztos lenne, mivel nem fér bele a költségekbe. Egy jó navigációs eszköz 25000 eurótól kezdődik. És mivel az is üzleti gps hálózatra hagyatkozik esetenként műhold és takarás függvényében 30 centi is lehet a pontatlansága.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. ChoSimba m76
2015.12.08. 11:06
Na de miért várod el azt egy rendszertől, amit még egy ember sem tud jóval "fejlettebb" agyi kapacitásával ?
Nap mint nap láthatóak az evolúció csúcstermékei, amint tökölnek az utakon, mert azt se tudják hogy hol vannak.
Szerintem a Tesla meg a Google rendszere már fejlettebb, mint az utcán autózó emberek egy része.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!