iPon Cikkek

Tesztpadon a SATA3 és az USB3

Dátum | 2010. 04. 03.
Szerző | Alvin_ti4200
Csoport | ADATTÁROLÁS

Egy ideje már lehet kapni USB3.0 és SATA3.0 csatlakozókkal ellátott alaplapokat, így elérkezettnek láttuk az időt, hogy megvizsgáljuk az új szabványokat. Kezdjük is rögtön az USB-vel, hiszen rövidtávon valószínűleg ennek lesz nagyobb sikere.

A januárban megrendezésre került Consumer Electronics Show (CES) keretein belül mutatták be a szabvány végleges formáját, viszont az első USB3-mas eszközökre hónapokat kellett még várni, annak ellenére, hogy a rendezvényen már látható volt egy-két hardver. A harmadik generációs Universal Serial Bus technológia legfontosabb újítása a pont-pont kapcsolatrendszer, így a megnövelt sávszélesség ezentúl nem oszlik meg az eszközök között, hanem minden alkatrész egyenként profitál a körülbelül 200 MB/s-os sebességből. A kompatibilitással természetesen nincs gond, minden USB2-es eszközt bátran használhatunk az USB3-mas portokkal, melyeket kék színükről lehet felismerni.


Jelenleg egyetlen olyan chipset sincs, amely natívan támogatná az USB3.0-át. Ennek az az oka, hogy mind az Intel, mind az AMD túl volt már legújabb generációs lapkakészletének tervezésén, mikor a szabvány végleges formát öltött, így nem volt lehetőség az utólagos integrálásra. Mindegyik alaplapgyártó a NEC chipjét használja a feladatra, terméktől függően alaplapra integrálva, illetve külön kártyaként mellékelve. Nekünk utóbbiból jutott egy példány, amelyet egyébként kereskedelmi forgalomban is megvásárolhatunk valamivel több, mint 8 ezer forintért. Jelenleg ez az egyetlen olyan bővítőkártya, amelyen USB 3.0 portokat találunk, más kérdés, hogy ezen felül kapunk két SATA3-mas csatlakozót is. Az Asus U3S6 PCI-Express x4 foglalatba illeszkedik, így elegendő sávszélességet kap ahhoz, hogy mind a négy csatlakozót kiszolgálja, amely rajta található.


Jelenleg egyik Windows operációs rendszer sem támogatja az USB3-mat, mindegyikhez külön meghajtó program telepítése szükséges. A Windows 7 esetében tervbe van véve a driver későbbi integrálása, amelyet valószínűleg az SP1-be tervez majd a redmondi cég. Bár az Intel eleinte cáfolta, hogy következő lapkakészletében helyet szorítana az újgenerációs USB-nek, pár hete mégis beadta a derekát, hiszen ráébredtek, milyen fontos, marketing szempontból sem elhanyagolható dologgal állnak szemben. Az AMD-nél biztosan állítják, hogy a következő generáció natív USB3-mal kerül majd forgalomba, hiszen a 890GX-ből is csak a csúszás miatt maradt ki. Ennek ellenére a szakértők szerint idén még nem várható a szabvány tömeges elterjedése, pedig igény az lenne rá bőven, elég, ha csak a 2,5”-os külső merevlemezekre gondolunk, amelyeket eddig az USB2 fogott le.

Tesztünkben igyekeztünk minden ma elterjedt szabványt megvizsgálni, így az USB3 mellett szerephez jutott az USB2, az eSATA és a SATA2 is – viszonyítási alapnak. A vizsgálódást egy USB3-mas külső rack-kel kezdtük, amelyben egy 500 GB-os, egy tányéros Seagate Barracuda 7200.12-es családba tartozó merevlemez foglalt helyet.


A termék mellé egy kék színben pompázó USB 3-mas kábelt, egy driver CD-t és egy 40W-os adaptert kaptunk. Az USB2-es eredményekhez ugyanezt az eszközt használtuk fel, a különbség mindössze annyi volt, hogy nem az Asus U3S6-os kiegészítő kártyájába, hanem az alaplap USB 2.0-ás csatlakozóinak egyikébe dugtuk a kábelt.


Az eSATA-s teszthez a DeLock külső dokkolóját használtuk, amelynek különlegessége, hogy 2,5”-os és 3,5”-os HDD-ket/SSD-ket egyaránt támogat, ráadásul ezeket menet közben is cserélgethetjük. Az eszköz egy hat csatlakozós USB 2.0-s HUB-ot (elosztót) is tartalmaz, így pendrive-okat, különböző perifériák vevőegységeit, USB-s WiFi-t és még sok egyéb mást is rácsatlakoztathatunk.


A termék mellé egy driver CD-t, egy 40W-os adaptert, egy USB uplink kábelt és egy eSATA kábelt kapunk némi dokumentáció és reklám társaságában.

Most, hogy megismerkedtünk a résztvevőkkel, lássuk, a tesztek szerint mennyit fejlődött az USB harmadik generációja a másodikhoz képest és ez elég-e az eSATA felett aratott győzelemhez?

A szintetikus tesztprogramok közül az ATTO Disk Benchmarkot és a HDTune-t ezúttal kihagytuk, ugyanis valamiért nem igazán akartak rendesen működni a NEC chipes USB3 vezérlővel. Helyettük maradtunk a HDTach és a CrystalDiskMark legújabb változatainál.

USB 2.0USB 3.0eSATASATA-II
Látványos a generációsváltás, ami az USB-t illeti, hiszen átlagban 2-3-szoros sebességről beszélünk. Az eSATA-val szemben folytatott párharcból az USB3 úgy néz ki, győztesen kerülhet ki, igaz a különbségek nem túl markánsak. A legsebesebb tempóra természetesen az alaplapra integrált SATA-II volt képes, ám a harmadik generációs USB végig tartotta a lépést, alig maradt el tőle. Bíztató kezdés.

USB 2.0USB 3.0eSATASATA-II
A HDTach tovább formálta a képet, ugyanis átlagos olvasásban nem voltak túl nagy különbségek, viszont a grafikonokon jól látható, hogy míg eSATA csatlakozó használatával a maximális olvasási sebesség 115 MB/s körül mozog, addig ez az érték USB3-mal és SATA-II-vel egyaránt 140 MB/s. Processzor terhelés tekintetében az USB3.0 volt a legrosszabb, de ez részben betudható a külön kártya használatának is.


Megpróbáltuk szimulálni a mindennapos használatot is, hiszen nyilvánvalóan nem tesztprogramokat fognak futtatni a felhasználók ezeken az eszközökön. Feltelepítettük a Crysis Warhead című játékot, majd az így kapott mappát átmásoltuk mindegyik csatlakozón keresztül egyszer. Az állományok között nagy többségben voltak 1 GB körüli fájlok, így számítani lehetett arra, hogy az erőviszonyok az eddigieknek megfelelően alakulnak. Az USB2.0-hoz képest mind a három másik szabvány jelentősen gyorsabb volt, viszont az USB3.0 ezúttal jelentős hátrányt szenvedett az eSATA-val szemben. Ezekhez a tesztekhez egyébként ugyanazt az 500 GB-os Samsung F3-mas merevlemezt használtuk, mint pár héttel ezelőtt, amikor a 2 TB-os HDD-ket teszteltük.


A másik valós felhasználást bemutató tesztünk az mp3 állományok másolása volt. Ezek jellemzően kisméretű fájlok, amely megkavarhatja az eddig kialakult sorrendet. Bár a két USB generáció között most is megvan a több mint kétszeres különbség, a 211 másodperces érték köszönőviszonyban sincs az eSATA-n mért 121-gyel, amely érthetetlen módon még a SATA-II-t is túlszárnyalta. A szintetikus tesztekben tehát az USB3-nál az előny, de amint rendeltetésszerűen elkezdjük használni a külső merevlemezeket, már más a helyzet, de ne feledjük, hogy az USB3 egy nem csak háttértárolók csatlakoztatására van. Ráadásul van egy vitathatatlan előnye: minden körülmények között tud áramot biztosítani a ráaggatott eszköznek, míg az eSATA-nál ez nem minden esetben van így (csak ahol USB-ként is funkcionál a csatlakozó).

A Serial ATA Organization tavaly májusban véglegesítette a SATA 3.0 specifikációit, így az USB 3.0-val ellentétben már helyet kaphatott néhány alaplapon úgy, hogy a vezérlőt nem külön chipként, hanem chipsetbe integrálva tartalmazzák. Jelenleg az AMD 890GX és 880G lapkakészlete tartozik ide, az Intel még nem prezentált olyan déli hidat, amely natív támogatást biztosítana a következő generációs merevlemezeknek és SSD-knek.

Az USB3-mal ellentétben a SATA3-ra nem volt akkor szükség, mint amennyire a marketing gépezet azt bizonygatja. Az USB 2.0 az évek során nagyon elavult lett, nemcsak sebesség, de architektúra szempontjából is, míg a SATA-II távolról sem futotta ki magát. Jelenleg még mindig döntő többségével merevlemezek szolgálnak a számítógépekben, melyek közel sem aknázták ki a második generációs SATA lehetőségeit (bizonyos merevlemezek még az elsőt sem). Felmerül tehát a kérdés, hogy mi szükség van a harmadik generációra. A válasz nagyon egyszerű: SSD-k. A flash alapú meghajtók rohamtempóban fejlődnek, ha nem is kapacitásban, de sebességben mindenképpen. Már egy évvel ezelőtt is voltak olyan termékek a piacon, amelyeket bizonyos mértékig lefogott a SATA-II 300 MB/s-os felső korlátja. Számukra megoldás lehet az újgenerációs SATA (persze csak akkor, ha elkészül az érintett SSD-kből a SATA3-mas változat), de a merevlemezek tulajdonosai aligha fognak bármit is érezni a generációs váltásból.

Tekintettel arra, hogy SATA 3.0-s SSD-hez jelenleg lehetetlen hozzáférni, így nem volt mást tenni, merevlemezzel kellett nekivágni a tesztelésnek. Úgy gondoljuk egyébként, hogy annak ellenére, hogy az SSD-ken tud csak igazán lendíteni a szabvány, a merevlemezek iránt lesz nagyobb a kereslet, ez részben annak köszönhető, hogy az eladásokat tekintve egyébként is a HDD-k vannak túlsúlyban.

A piacon lévő SATA3 támogatással rendelkező alaplapok szinte kivétel nélkül a Marvell chipjét használják (kivéve persze a már említett AMD-s deszkák), vagy alaplapra (de nem chipsetbe) integrálva, vagy külön kártya segítségével. Mi is utóbbival teszteltünk, a már látott Asus U3S6 mellé kaptunk egy kizárólag SATA 3.0 portokat tartalmazó PCI-E x4-es kártyát is.


Bár webáruházunkban elérhető a Western Digital 1 TB-os SATA3-mas merevlemeze, a Gigabyte magyarországi képviselete volt olyan kedves és rendelkezésünkre bocsátott egy 2 TB-os Seagate Barracuda XT-t. Ennek azért örültünk ennyire, mert a múltkori 2 TB-os merevlemezeket elemző tesztünk után könnyedén tudtunk viszonyítani az általánosságban legjobb eredményeket elérő Samsung F3-hoz. Természetesen a Seagate-et SATA-II-őn is lemértük, hogy lássuk, azonos HDD-vel van-e egyáltalán változás a két generáció között.

A teszteléshez használt környezet az alábbiak szerint alakult:


Alaplap: Asus P5E64 WS Evolution
Chipset: Intel X48
Processzor: Intel Core 2 Quad Q6600
Kiegészítő kártya: Asus PCIE GEN2 SATA6G (Marvell chipes)
Merevlemez: Seagate Barracuda XT 2 TB 7200 rpm 64 MB cache SATA 3.0

Az USB 3.0-val ellentétben a SATA szabvány harmadik generációjának tesztelése során egyik alkalmazással sem volt problémánk, így a már látott CrystalDiskMark és HDTach mellé visszavettük a HDTune 4.01-et, illetve hozzácsaptuk a PCMark Vantage legújabb változatát is.

Samsung F3 2 TBSeagate Barr. XT 2 TB (SATA-II)Seagate Barr. XT 2 TB (SATA 3.0)


A Seagate legújabb Barracuda-ja bizonyos tekintetben gyorsabb, mint a Samsung F3-masa, ám ha összehasonlítjuk az utolsó két képet, akkor látható, hogy egyetlen olyan teszt van, ahol a SATA 3.0 komoly előnyt tud felmutatni, ez pedig a nagyon kis méretű fájlok véletlenszerű olvasása.

Samsung F3 2 TBSeagate Barracuda XT 2 TB (SATA-II)Seagate Barracuda XT 2 TB (SATA 3.0)
HDTach-ban szintén minimális különbséget vehetünk csak észre, a burst sebesség természetesen nagyobb az új generációs csatlakozóval, de ez a valós alkalmazásoknál nem sok vizet zavar. Ha megnézzük a SATA-II-vel és SATA 3.0-val készült grafikonokat, akkor jól látható, hogy gyakorlatilag teljes átfedésben vannak egymással. Bár nem tartozik szervesen a teszthez, de a Seagate 2 terás vinyója megint lesöpörte a Samsungét.

Samsung F3 2 TBSamsung F3 2 TB Seagate Barracuda XT 2 TB (SATA-II)Seagate Barracuda XT 2 TB (SATA-II)Seagate Barracuda XT 2 TB (SATA 3.0)Seagate Barracuda XT 2 TB (SATA 3.0)























































A HDTune tesztek szintén nem mutattak ki semmiféle eltérést, de legalább megtudhattuk, hogy fájlkezelésben a Samsung F3 gyorsabb a Barracuda-nál.


A magasabb fordulatszámnak köszönhetően a PCMark által végzett tesztekben jóval nagyobb tempóra volt képes a Seagate legújabb csodavinyója, ám a SATA-II-vel és SATA 3.0-val mért eredmények között ismét nincs drasztikus eltérés.


A szintetikus alkalmazások után végzetünk két mérést, amelyek sokkal inkább hasonlítanak a valós felhasználásra. Elsőként a kisebb fájlok kezelését mértük le ugyanazzal a 17 GB körüli zeneállományokat tartalmazó mappával, mint egy hónappal ezelőtt. Meglepő módon sikerült gyorsulást elérni az új szabvány alkalmazásával, de látható, hogy a Samsung alacsonyabb fordulatszáma és előző generációs csatlakozósa ellenére könnyedén tartotta a lépést, sőt.


Nem elképzelhetetlen, sőt nagyon is valószínű, hogy a leendő vásárlók elkülönítenek majd egy kisebb részt a rendszer számára, így megvizsgáltuk a partíciók közötti másolás sebességét is. Itt már bőven kijött a magasabb fordulatszám előnye, amely annak is köszönhető, hogy viszonylag nagy méretű (~100 MB) állományokról volt szó. Örömteli volt viszont látni, hogy végre egyszer a SATA 3.0 hozzá tudott tenni valamit a végeredményhez (a tesztben gyakorlatilag először és utoljára).

Túl vagyunk az USB és a SATA harmadik generációjának vizsgálatán és azt kell, hogy mondjuk, mindkét szabványnak lesz keresnivalója gépeinkben, de még nem tudni, hogy mikor. Az USB 3.0 egyértelműen gyorsabb elődjénél, ez nem is lehetett kérdés, viszont nem minden esetben tudja felülmúlni a régóta piacon lévő eSATA-t, amely beárnyékolhatja a sikert. Nagy fegyvertény viszont, hogy sokkal több alaplapon kap majd helyet a csatlakozó, mint kihívója, ráadásul alapból képes árammal ellátni a ráaggatott eszközöket. A SATA 3.0-nak merevlemezeknél aligha lesz bármi értelme, azok az SSD-k viszont, amelyek profitálhatnának a megnövekedett sávszélességből még borzalmasan drágák. Bár a SATA3-mas csatlakozóval rendelkező alaplapok folyamatosan növelik majd a piaci részesedést, legkorábban az év második felében, annak is a vége felé kezdhetik meg hódításukat a szabványt támogató adattárolók. Valószínűleg az első megfizethetőbb, kifejezetten gyors SSD fogja robbantani azt a bizonyos bombát és onnantól kezdve beindul majd a gépezet, addig viszont nem nagyon fogunk tudni mit kezdeni a nagysebességű csatlakozókkal.

A termékkínálat hamar sikeressé teheti az USB 3.0-át
Az Asus U3S6 bővítőkártyát és az USB3-mas külső rack-et az Asus Magyarországtól, a DeLock Docking Stationt a Juventus Team Compuer Kft-től, a Seagate Barracuda XT 2 TB-os merevlemezt pedig a Gigabyte hazai képviseletétől kaptuk tesztelésre, köszönjük!
 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

16. tibaimp
2010.04.03. 19:13
jó kis teszt

nekem az jött le az egészből ezek szerint, hogy a sata 3 már úgymond "sok" a mai winyóknak, vagyis a winyóknak elértünk az elméleti legnagyobb másolási sebességéhez (normál 7200-es winyókra gondolok)?

valaki?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. tookmindeg...
2010.04.03. 19:43
Igen, a SATA2 kapacitása is bőven elég (sőt, sok is) a mai merevlemezek számára. Hiszen a sima merevlemez, de még a mai SSD-k sem másolnak/olvasnak ~ 300 MB/s-el. A sima merevlemezek nagyrészének SATA1 is elég, a sebességet nézve.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. pontevin
2010.04.03. 20:10
Újra és újra felmerül bennem, de most meg is kérdezem, hátha valaki megmondja a tutit: hogy lehet az, hogy hibahatáron túli különbségek mérhetők sata és e-sata között?

Természetesen arra gondolok, hogy ha mondjuk egy bizonyos sata portra csatlakozik a vinyó, miért nem mindegy, hogy azt a házon belül teszem, vagy kivezetem ugyanazt egy e-sata aljzatra, a meghajtót pedig beteszem egy külső házba?

(Mert az egyik másik dolog, ha az alaplapon (a) chip-be dugom a belső meghajtót, és (b) chipbe a külsőt, e-sata csatlakozáson. Konkrét esetben pl. már nem lepne meg, hogy az Intel és Marvell vezérlője ugyan azon az alaplapon más eredményt ér el a tesztekben. De van-e értelme az e-sata kapcsolat sebességéről beszélni a sata-hoz képest, amikor az "majdnem csak egy drót?"

Tényleg régóta érdekel, más hasonló teszteknél is felmerült. Valaki tudna segíteni?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. prohlep
2010.04.03. 20:48
pontevin kerdesehez csatlakozva, nekem "regi" tapasztalatom, hogy a sima alaplapi SATA csatlakozokra felteszek 2-3 egyforma wincsit, es nyilvanvanvalo, habar apro, de mindig ugyanabba az iranyba jelentkezo sebessegkulonbseg merheto. Alaplap fuggo, hogy a SATA csati sorszam novekedesevel no-e vagy csokken-e a sebesseg.

A kulombseg nem pregnans, hanem olyasmikere kell gondolni, hogy 86 kontra 80 MB/sec vagy 67 kontra 59 MB/sec es hasonlok. Ahol 3 illetve 4 wincsi van, azok is szepen libasorba jonnek valamelyik iranyba. Most e hozzaszolas irasakor direkt leellenoriztem egy ketwincsis, ket haromwincsis es ket negywincsis gepet a szukebb latokoromben, hogy nehogy az emlekezet csaljon. De ez nem a jelen, hane miota SATA-val dolgom van, azota mindig latok kis elterest. Ez Linux-fuggo lehet?

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Zotya
2010.04.03. 21:29
Miazhogy sok a sata3 és sata2? Ne 1 hdd-s rendszerbe gondolkozzatok. Egyre többen építenek raid rendszereket, oda meg bőven kell az a sávszél.

Nameg nem szabad elfeledkezni az ssd-ről sem, aminek a sata2 már most is kevés.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. balintdavi...
2010.04.03. 23:50
A HDD cache-éről se feledkezzünk meg, amiről nagyságrendileg gyorsabban olvas, mint a lemezről. Ergo a Sata3-nak VAN értelme
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. YuGabe
2010.04.04. 00:43
pontevin: http://en.wikipedia.org/wiki/Esata#eSATA
Eleinte én is azt hittem, hogy nem szabadna lenni különbségnek a kettő között, viszont röviden annyi a lényeg, hogy nem "csak" át van vezetékelve, hanem az ellenállások és egyéb elektronikai jellemzői teljesen másak a SATA és eSATA szabványoknak.

A cikkhez annyit, hogy Zotya megmondta a tutit
A magasabb árkategóriás SSD-k sokkal gyorsabbak (arról is meglesnénk egy tesztet SATA2/3-mal ), viszont a RAID-es dolog nem igaz. Mármint először én is úgy gondoltam, viszont ha jobban belegondolsz, akkor ugye a RAIDnek buszonként adódik össze a sebessége, ergo a maximális sebesség a buszok maximumának szorzata a rendszerben levő winyók számával, ha a winyó tökre kihasználja a SATA2-t mondjuk. Magyarul RAID-ben is csak akkor van értelme, hogyha az a bizonyos vinyó gyorsabb, mint a SATA2 maximális sávszélessége.

A cache-hez meg annyit, hogy a cache-ből olvasás tényleg gyorsabb lesz, de megjegyezném, hogy a winyó cache-ét nagyon ritkán használja a rendszer (csak ha egy nemrégiben használt fájlt újra használni akar, erre meg ugye ritkán van példa-többes másolások vagy többszörös futtatás, de még ezek is tényleg ritkán használják a HDD cache-t), tehát csak amiatt maximum minimális gyorsulást lehetne felfedezni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. No.1.
2010.04.04. 02:15
Most nekem van 5 darab 160as Hitachi hdd-m.
Próbálgattam raid0-ba őket, először kettőt, majd 3at és végül négyet.
Lehet a hiba nálam van, de semmi sebességnövekedést nem vettem észre.
A vinyóra másolásnál 107-110k-val másolt, ami jó.
De ugyan az a helyzet 4 vinyóval is, raid-ről raid-re is, és egy kis idő után vissza esnek a sebességek 59-69k-ra.
Próbáltam a PCI-os vezérlővel is, meg az alaplapi vezérlővel is.
Ugyan úgy raid-raid 100+k, majd visszaesnek a sebességek.
HDTune vagy melyik program ugyan annyit mutat, igaz az egy vinyó és több vinyónál a végére nem esik le 80-82 alá a sebesség. AVG 94MB/s, ami 2 és 4 vinyónál is ugyan annyi.
Akkor van egy másik program, ahol az olvasási sebességek 70-145-221-270MB/s a vinyók emelésével. De azt csak abban a progiban veszem észre, másban nem.
Nem indul gyorsabban a gép, nem tölt be gyorsabban semmit sem.
Ötlet?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. YuGabe
2010.04.04. 09:56
neurosys: random olvasásnál nem hogy gyorsabb, de megeshet, hogy lassabb is a dolog. A RAID drivertől is nagyon sok függ. Valójában akkor gyorsabb csak az egész, hogyha nagy fájlt akarsz olvasni, ami nincsen töredezve. Elindulás azért nem gyorsabb, mert ugye az nagyon sok kis fájlt tölt be, a fejek ugyanúgy nagyon sokat kell mozogjanak, ha több lemezen van az adat, akkor is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. pycur
2010.04.04. 12:28
Nekem egyenlőre az itt vett WD1tb hdd-k usbn jól szerepelnek. Csab bedugom és kész. Manapság úgyse másolunk még 4-500GB-okat hogy kelljen a sebességnövekedés.
Majd egyszer eljön az ideje, addig a többiek kifejlesztik meg letesztelik ezt rendesen
A DVD írót úgyse hatná meg hogy jáj 130mb/s-el olvasható a winyó ha 11mb/s-el írja a lemezt max
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. YuGabe
2010.04.04. 18:29
Nem a másolás miatt kell a sávszélesség, hanem mert a winyóról töltöd be az alkalmazásokat és az oprendszert, amit futtatsz. Gyéká gyorsabban jönne ben a Windóz és 2 másodpercig töltene a Krájzisz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. pycur
2010.04.04. 19:03
Kizárt dolog
Biztos találkoztatok már azzal a jelenséggel hogy a gép win töltésnél megáll, nem a hdd-t pögeti hanem csak vár h vmi beteljesüljön, ezt flash driveal se nagyon lehetne megdönteni. Amit viszomt olvas a betöltéshez azt lehet h gyorsabban betöltené. Bár a rekodot a win millenium hozta a 15-20mps betöltéssel. Biostól az egérig kb 40mp és egy két progi kellett már csak hozzá.
A nagy sebesség elsősorban a nagy méretű adatok pörgetéséhez fog kelleni pl bluray filmek tankolása. Amig engem ez nem érdekel jó ami van
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. YuGabe
2010.04.05. 13:25
Kizárt dolog. Nézz néhány tesztet youtube-on, és meglátod mi a különbség.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. rieper
2010.04.09. 14:52
neurosys raid szinttől függ 1-2 dolog. Vinyóra írás nem gyorsul pl raidtől (max, hogy a tükrözések miatt máshonnan olvas közben a vinyó, ebben nem vagyok kompetens). Ugye adatmentés és párhuzamos olvasás miatt van értelme.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. madesign83
2010.07.08. 16:19
Sziasztok!
Sata III-as csatlakozóra kompatibilis a Sata II-es vinyó?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. djbundy
2010.11.06. 17:20
yes
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!