iPon Cikkek

That's You - Ismerjük meg egymást!

Dátum | 2017. 07. 21.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Legelőször a PlayStation 2-n ismerkedtem a partijátékok fogalmával, és be kell vallanom, teljesen új dimenziót nyitott azzal kapcsolatban, ahogy a konzolról gondolkodtam. Korábban azt hittem, hogy ha a barátokkal összeülünk, és esetleg fogy még némi alkoholos akcelerátor is, a legjobb amit tehetünk, hogy rommá verjük egymást Soul Caliburban. Ez jó is volt, de ennél azért el lehet képzelni érdekesebb/változatosabb közös programot, a szórakozásnak vannak más formái is. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy mi történik, akkor ha lányok is kerülnek a képbe, akik jellemzően azért nincsenek annyira elájulva a Soul Calibur / Tekken / Burnout 3 és hasonló címek hallatán egy bulin. Szóval ekkor találtam rá két dologra. Az egyik a Buzz nevű kvízjáték volt, amihez még külön kontrollereket is lehetett kapni, hogy tökéletesen illeszkedjen a játék jellegéhez, a másik pedig a Singstar, amihez pedig külön mikrofonok kellettek. Mindkettő hatalmas sikernek bizonyult a baráti társaságban. Azóta is nagy rajongója vagyok a hasonló partijátékoknak, azonban ezen a fronton a PS4 eddig még gyengélkedett. A konzolt ugyan ezek nélkül is vitték mint a cukrot, de azért mégis illendő volt már ilyen fronton erősítenie a Sonynak. Most pedig, hogy tulajdonképpen lassan már mindenki megvette, vagy tervezi megvenni a gépet, aki gamernek vallja magát, a Sony jó érzékkel jött rá, hogy bővíteni kell a potenciális közönséget.
Olyanok felé is ki lehet egy kicsit kacsintani, akik alapvetően még a kontroller látványától is idegenkednek, vagy akik egyszerűen csak a családjukat szeretnék bevonni egy kis közös mókába. Ehhez egy teljesen új szoftveres platform kialakítására volt szükség, amit a Sony PlayLinknek nevezett el, és tulajdonképpen arról van szó, hogy a játékokat az okostelefonunkkal (vagy tabletünkkel) irányíthatjuk. Ez tehát rögtön két okból is remek ötlet: egyrészt a Buzz-zal és a Singstarral ellentétben nincs szükség külön beruházásra egy olyan perifériába, ami csak az adott játékkal működik, hiszen telefonja mindenkinek van. A másik pedig, hogy még a kontrollertől és videojátékoktól alapvetően idegenkedők is azonnal otthon fogják érezni magukat a saját okostelefonjukon. A PlayLinket használó játékok esetében csak arra van szükségünk, hogy letöltsük a Google Playről vagy App Store-ból a megfelelő alkalmazást, és hogy az okostelefonok, valamint a PS4 ugyanazon a wi-fi hálózaton legyen. Ha wi-fi nem áll rendelkezésre, akkor egyébként a PS4 tud azonnali hotspotként működni, ami szintén egy okos ötlet. Innentől kezdve a játék központi része a tévén lesz látható, miközben a telefonján mindenki egyedi dolgokat láthat, nyilván attól függően, hogy milyen az adott cím.
A Sony már most bejelentett több anyagot számos stúdiójától, melyek a PlayLink koncepciójára épülnek majd. Az Until Dawnt készítő Supermassive Games például egy Hidden Agenda nevű detektíves játékkal készül: ebben a központi szerepet a stúdió előző címéhez hasonlóan a történet tölti be, és együtt kell majd döntéseket hoznunk (akár hatan is) azzal kapcsolatban, hogy a főszereplő mit csináljon és merre haladjon tovább a történet - a döntéseinken pedig életek és halálok múlnak majd. A Frantics egy árkádos minijáték-gyűjteménynek tűnik, amit egyszerre hárman tolhatunk majd, és különböző kihívásokban kell legyőznünk egymást (vagy éppen együttműködnünk), míg a Knowledge is Power egy több száz kérdést felvonultató igazi kvízjáték lesz, ahol szintén egyszerre legfeljebb hatan mérkőzhetünk meg, és ugyan a kérdések helyes és gyors megválaszolása lesz a legfontosabb, közben az ígéretek szerint valahogy elterelhetjük majd az ellenfeleink figyelmét.
De a PlayLink keretén belül feltámad régi kedvencem, a Singstar is, amit az utóbbi években nagyon hanyagolt a Sony. PS4-re már érkezett egy Singstar, ahol már énekelhettünk az okostelefonunkat használva, azonban azt tulajdonképpen megölte, hogy viszonylag kevés szám járt hozzá alapból, a többit pedig elég drágán lehetett megvenni a (szintén limitált) áruházból. A SingStar Celebration ezen igyekszik majd változtatni az ígéretek szerint egy olyan zenei felhozatallal, amit leginkább különböző ünnepekre (szülinapok, karácsony, újév) hegyeztek ki, de bármelyik hétköznapon is megfelelő szórakozást nyújtanak majd. Itt egyébként egyszerre nyolcan csatlakozhatnak majd be. Végül pedig itt van jelen tesztünk alanya, az első PlayLinket használó játék, a That's You, ami ráadásul most ingyenes a PlayStation Plus-előfizetők számára. Szóval, ahogy már korábban említettem, a dolog úgy kezdődik, hogy letöltjük az alkalmazást, és ha a PS4-gyel egy hálózaton vagyunk, akkor a rendszer rögtön fel ismer mindent, további teendőnk nincs. Ahogy belevágunk a játékba, az első dolgunk az lesz, hogy készítünk magunkról egy szelfit, majd választunk egy kártyát, amire ezt a szelfit rárakja a program, és később így fogunk megjelenni. Végül pedig megadjuk a nevünket, és már indulhat is a móka.
A That's You kétféle módban tud működni, habár alapjaiban véve mindkettő ugyanolyan. Az egyik akkor indul el, ha ketten csatlakoztunk be, a másik pedig akkor, ha ennél többen, legfeljebb hat játékosig. Mindkét esetben arra kíváncsi a játék, hogy mennyire ismerjük a másikat, csak éppen amikor ketten vagyunk, akkor a pontszámunk a legvégén összeadódik, és ez alapján értékeli teljesítményünket a játék, míg ha többen, akkor a társaink legyőzése a cél. Alapvetően minden menet ugyanarra a sémára épül: a program kiválaszt egy környezetet, például egy vonatot, egy tantermet, vagy egy kísértet járta házat, egy arra épülő témát és egy központba állított játékost, majd kérdéseket kezd el feltenni, amire a lehetséges válaszok az okostelefon képernyőjén jelennek meg. Ez alatt olyanokat kell érteni, mint például, hogy: Béla a vonaton ül, azonban egyszer csak leül mellé egy nagyon vonzó valaki és közeledni kezd. Mit tenne Béla? Ellökné magától? Esetleg nagyon örülne neki? A pontok nyilván azután járnak, ha azt nyomtuk a saját kis telefonunkon, amit Béla is nyomott.
Vagy: a társaság el akar menni egy nudista táborba és hívják Nikit. Mit tenne Niki? Kizárt, hogy elmenne? Örülne a meghívásnak? De néha ezt még aztán fokozza is a játék, és megkérdezi, hogy mit válaszolna Niki akkor, ha valaki olyan hívná, akibe egyébként titokban bele van zúgva? Szóval szórakoztató kis kérdéseket tud feltenni, azonban nagyon vigyázzunk akkor, ha a párunkkal játsszuk: én elég csúnya nézéseket kaptam, mikor sokadjára sem tudtam helyesen megtippelni, hogy mit tenne a barátnőm. :) Ezen kívül vannak olyan körök, ahol a telefon kameráját kell használni, leginkább arra, hogy a tévén megjelenített, jellemzően elég hülye fejet vágó vagy furcsa pózban lévő embert megpróbáljuk leutánozni, és erről lőjünk egy fotót. Az így készített képeket aztán behúzza a PS4, kirakja, és lehet szavazni, hogy kié sikerült a legjobban. De olyan kör is van, amikor rajzolnunk kell a telefon képernyőjére az ujjunkkal: egyszer előkerült például egy boltrablós téma, amikor éppen én kerültem a középpontba, és a játék megkért mindenkit, hogy rajzolja bele egy bőröndbe, hogy InGen mit lopna el. Nyilván nagyon örültem, amikor az ötfős társaságból négyen vagy beleírták a bőröndbe, hogy "SÖR", vagy rajzoltak bele egy sörösdobozt. És tulajdonképpen ezek a körök kerülnek elő úja és újra más környezetekben és más központi témával. Igazából ez a That's You két gyenge pontjából az egyik: viszonylag hamar válik önismétlővé, még ha témákból és kérdésekből egyébként viszonylag sok is van. A másik az online rész (mert mindez megy a neten keresztül is), ami érthetetlen módon egy PS4-ről csak egy játékost engedélyez, így tehát nem lehet azt megcsinálni, hogy például leülünk nálam hárman és valaki másnál is hárman, és közösen toljuk.
Viszont a That's You többnyire elég humoros (néha mondjuk eléggé mellé lő), kiváló a narrátor, és maguk a környezetek is szépen megvalósítottak. Egy félórás menet a barátokkal, családdal, baráttal-barátnővel remek kis kikapcsolódás, de ennél többet ne várjunk tőle. Viszont nagyon ígéretes kezdet a PlayLink-játékok sorában, úgyhogy még most csapjon le rá mindenki, amíg ingyenes!
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!