iPon Cikkek

The Binding of Isaac: Rebirth - Újjászülető pokoljárás

Dátum | 2014. 12. 05.
Szerző | farkas.balazs
Csoport | JÁTÉK

Nem egy új cím a The Binding of Isaac: Rebirth – egy jócskán három éves játék remake-je, talán különösebb hírértéke sincs, mert annyival nem is lett másabb. Viszont most, hogy PS4-en és Vitán is elérhető a minden kiegészítőt és egyéb újításokat is tartalmazó újracsomagolt változat, érdemes megvizsgálni, mi vitte sikerre ezt a ránézésre nem túl vonzó játékot. Annak idején ugyanis elég jól elvolt a radar alatt ez a játék, maga Edmund McMillen sem úgy ült neki a projektnek, hogy ezzel meghódítja majd játékosok millióit – és mégis, az eladások növekedtek, a rajongói rajzok egész deviáns szubzsánert hoztak létre a nevében, a játék pedig keményvonalas kultklasszikká vált. Amit nem is értettem, mert ki akar egy minimalista, kegyetlenül nehéz játékba órákat fektetni, ahol ráadásul egy síró csecsemőt kell irányítani?
Az első dolog, ami rögtön a játék elindítása után nyilvánvalóvá válik, az a bibliai szimbolika. A történet szerint Isaac (Izsák), a kisfiú menekülésre kényszerül, mert anyja az Úr hangját hallja: „áldozd fel nekem a fiadat”. A menekülés az alagsorba / pincébe vezet. Már ez a mozzanat valláskritikai gesztus, de még nem explicite a vallás ellen, hanem a megbomlott elméjűek valláson keresztül történő rossz cselekedetei ellen. Ezeknek a cselekedeteknek a mementói fokozatosan tárulnak fel előttünk, ahogy egy nagyon egyszerű koncepció alapján haladunk szobáról szobára, és küzdünk meg képtelen szörnyekkel. Eleinte nem is értjük az egészet, de ha közelebbről megnézzük a szörnyeket, rá kell döbbennünk valami borzalmasra. Mindegyik ellenfél egy-egy halálnem, egy-egy bűn szimbolikus reprezentációja: találkozunk a Hét Főbűnnel, akasztott / agyonvert / éhező gyerekekkel, kiláncolt torzszülöttekkel, betegségtől eltorzult csecsemőkkel, rovarokkal és pókokkal, bibliai ikonográfiával.
Nem kell sokat töprengenünk az igazságon: az Anya egészen biztosan nem most kezdte ámokfutását. Az alagsorból indulva egyre mélyebbre jutunk, és egyre jobban megismerjük a gyermekekkel szemben elkövetett és elkövethető erőszakos cselekedetek teljes galériáját. Mivel az egész egy viszonylag gyermekded, aranyosnak nevezhető rajzvilágban van tálalva, igazán nem is tudunk ezzel az élménnyel mit kezdeni. Gyomorforgató és megmosolyogtató egyszerre. Nagyon szemléletes például, hogy az egyik felvett tárgynál kiírja: „Yay, cancer!” Mi ez a játék, őszintén? Mire gondolt a fejlesztő közben?
A válasz – nem meglepő, de eléggé felzaklató módon – Edmund McMillen saját gyermekkorában keresendő. Nagyon sokszor elzárták őt, és ilyenkor rajzolgatott: szörnyeket, kegyetlen dolgokat. Megmaradt benne, hogy családjában mélyen ott gyökerezik a vallás, annak minden rituáléjával, és ezek hatalmas hatással voltak rá. Belegondolt, hogy mi történne, ha ez a hatalmas befolyás egy kegyetlen anya kezébe kerülne. És belegondolt, hogy valójában nap mint nap megtörténik egy ilyen szituáció. A The Binding of Isaac ezért talán nem is játékként értelmezhető a legjobban, hanem önéletrajzi ihletésű szociológiai tézisként. Valláskritikáját sok helyen istenkáromlásként értelmezték. Ördögi játékot látnak benne, mert megengedi, hogy a főhős alkut kössön a Gonosszal. Ami azt illeti, az egyik (leginkább használható) játszható karakter nem is ember, hanem Azazel, a démon.
Érdekes módon arra kellett rájönnöm, hogy a játék nem fogalmaz meg igazán ellenséges üzenetet a vallások és vallási rituálék ellen, sőt nagyon is magáénak tudja mindezt. Viszont felhasználja a kontrasztot, amit saját halandóságunk okán tabuként értelmezünk: a nemi identitás, az abortusz, a szülői felelősség, a test biológiai funkciói… ezek mind megkapják a maguk szimbolikus kis ikonjait a játékban. A legnagyobb ilyen maga az felszín / alagsor szimbolikája: talán a vallás okán jogunk van azt gondolni, hogy tökéletesek, érinthetetlenek vagyunk, olyan makulátlan lények, akik nem sírnak és nem ürítik a belüket? A játék előveszi a vallási dogmák és „erkölcsiség” miatt a szőnyeg alá söpört romlottságainkat is, és megmutatja: a vallással talán eltakarhatjuk, hogy szörnyetegek vagyunk, de ettől még nem lesz kevésbé igaz. Meghív a felszín alá: megmutatja az emberi romlottságot és halandóságot. Részben értelmezhető ez a vallás elleni támadásként, de sokkal inkább a képmutatás és az elhallgatás ellen emel hangot, és a szülői felelősséget kéri számon. Mindezek rendkívül tudatosan épülnek bele a játékmenet funkciói közé, remek összhang van a tematika és a játékmenetben szereplő tárgyak, szereplők között. A fenti témák sosem jelennek meg igazán kimondottan, csak utalásokat fedezhetünk fel (mondjuk álomjelenetekben). Tehát játszhatunk a játék kedvéért is, de egyszerűen integritása van az egésznek, és az, aki igazán mélyre jut benne, egyre inkább bele tud merülni ebben a beteges, de kellően bájos atmoszférában. Ennek, mint a megváltásnak, szörnyű ára van: a játék, nem túlzok, egyike a legnehezebb és legnehezebben megközelíthető címeknek jelenleg, bármilyen platformon.
Ennek nagyon egyszerű az oka: ötvözi a Zelda-féle felfedezést a roguelike műfaj bizonytalan véletlenszerűségével, a halál azonnali, nagyon gyorsan eljön, és mindig újrakezdést igényel. Nincs mentés és újrakezdés, minden egyes futam teljesen véletlenszerű és új. Amikor belépünk a következő szobába, soha nem tudjuk, milyen szörnyek, milyen tárgyak várnak ránk. Ez… kegyetlen. Kegyetlen jó. Mert meghalunk újra és újra, és már kezdenénk hisztizni, hogy mekkora szemétség ez az egész, amikor találunk egyetlen darab tárgyat, ami hozzásegít, hogy hatalmas előnyre tegyünk szert. És minél több tárgyat fedezünk fel, minél több főellenfelet győzünk le, annál többféle tárgy jelenik meg a különböző szinteken. Minden egyes körrel a játék önmagát teszi összetettebbé. A szintek is bővülnek. A játék kezdetben annyit követel meg, hogy kétszer győzzük le az alagsort, kétszer a pincét, majd az utolsó szakaszban győzzük le az Anyát. Itt a játék véget ér, de feloldottunk… valamit. Mint kiderül, most már több pályát kell végigvinni (megnyílik az Anyaméh, a Katakombák, a Katedrális és az Alvilág). Le kell győzni Anya szívét, majd ha ezt elégszer megtettük, le kell győznünk Sátánt, és idővel magát Isaacot is. A játék, úgy tűnik, sose ér véget, mert mindig fel lehet oldani új kihívásokat, tárgyakat.
Persze, mégiscsak véges. Húsz befejezés, több mint háromszáz tárgy, húsz nehezített futam, épp elég játszható karakter: hogy a végén 100%-ot írjon ki a játék, rengeteget kell vele játszani. Többféleképpen. Meg fogunk lepődni, mennyire sokoldalú, annak ellenére, hogy az alapvető recept mennyire egyszerű: lépj be a szobába, ölj meg mindent, ami mozog, próbálj meg nem megsérülni, vegyél fel mindent, ismétlés. A legérdekesebb, hogy amikor felszedjük a tárgyakat, azok nem adnak leírást, hogy mi fog történni, ha használjuk őket. Lehet, hogy valami királyság. Lehet, hogy valami szemétség. Nekünk kell kitapasztalni és megjegyezni mindet. Nem egyszerű, egyáltalán nem. De mennyivel kielégítőbb így a győzelem is. Ha képes a játékos feláldozni magát nagyobb célokért, annak is meg lehet a jutalma. Azazelt például úgy lehet feloldani, hogy háromszor kötünk üzletet az Ördöggel. Ez azt jelenti, hogy legalább három életerőnket el kell veszítenünk (és alapjáraton ennyi van összesen). Előfordulhat, hogy emiatt meg kell halni, és elveszítjük az addigi haladást.
De Azazelt feloldani megéri. Tud repülni, és rendkívül erős lézert lő a szájából (igen, ezt most leírtam, teljesen komolyan). Vele nagyon gyorsan lehet haladni, egyre többször győzünk. De a játék egyszer csak kiírja… hogy mostantól nehezebb lesz. Hogy ugyanezeket a futamokat meg kell oldanod Izsákkal, Évával, Édennel, Sámsonnal is. Menj a francba, The Binding of Isaac! Nem lehet abbahagyni, és még hol van a vége! Nem akarok hazudni: nagyon kevés embernek fog ez bejönni. A játék szándékosan taszító, mind témájában, mind játékmenetében. Kegyetlen, abuzív, a régi játékok legocsmányabb húzásaival akasztja ki a játékost. Ügyesség kell hozzá és rengeteg szerencse. Az akarat, hogy felálljunk, leporoljuk magunkat, és újrakezdjük ezredszerre is. Mire tanítson meg végül is egy játék, amelynek fő témája egy gyermek, aki annak ellenére, hogy szülője bántalmazza, nem adja fel soha? Azon kevesek, akik valamilyen véletlen folytán esetleg már eleve beteges rajongói lennének a játéknak, bizonyára tudni szeretnék, miben más ez, mint a 2011-es alapjáték. Másabb, jobb, több? Részben. Egy új engine-t kapott, ami már lehetővé tesz dolgokat, amit az alapjáték nem tudott. Például kilépéskor ugyanonnan folytatni a játékot, ahol abbahagytuk. Több tárgy, több effekt, több helyszín fért bele. Benne van eleve a Wrath of the Lamb kiegészítő, és még ezen felül is több. Akinek már megvan az eredeti, annyira nem kap sokkal másabb játékot, ez tény, de ez most a definitív verzió. Én az ingyenes PS Plus keretén belül töltöttem le Vitára, és különösebben nem vártam nagy dobást, de állítom, hogy többet játszottam vele az elmúlt hetekben, mint bármi mással.
Nézegetem továbbá a rajongói oldalakat, a különböző festményeket és grafikákat Isaacról és furcsa világáról… és megértem. Megértem, miért találta meg az emberek szívét annak ellenére, hogy ennyire minimalista, ennyire taszító játék. Hányan vagyunk úgy, hogy egyik (vagy rosszabb esetben mindkét) szülőnkre úgy tekintünk, mint valami elmondhatatlan akadályra, taszító példára, amelynek árnyékából minél előbb el szeretnénk menekülni? És hányan szeretnénk bizonyítani a kétkedőknek azáltal, hogy megpróbáljuk megtenni a lehetetlent is? A The Binding of Isaac megnyerése közel lehetetlen, de ez része az alkotó üzenetének. Mert igazából nem is lehetetlen. Csak idő, és türelem kérdése. Ezért játsszuk újra és újra. És mert ördögien jó játék. Platform: PC, PS4, PS Vita Értékelés: 9/10
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

11. Shinjiii
2014.12.05. 09:03
Micsoda művészien megírt cikk. A játékot ugyan sosem fogom kipróbálni sem (értsd: torrent ), de meglepő volt, hogy ilyen szépen összeszedve, logikusan felépítve tudtad tálalni a játékról alkotott véleményed számunkra. Élvezet volt olvasni. Köszönöm.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. zsocc-nrg
2014.12.05. 10:01
Imádom ezt a játékot, az előző verziókat szanaszét játszottam és egyszerűen nem tudtam/tudom megunni. Iszonyú tartalmas és szerintem sok AAA-címet kenterbe ver. A Rebirth-öt még nem próbáltam de sejtésem szerint ezzel is rengeteg átjátszott órám lesz A cikk pedig tényleg nagyon jó lett, ennyire mélyen még nem is gondoltam bele.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. rasguardo
2014.12.05. 11:27
Hát...így kell egy játékról cikket írni. Ha nem toltam volna végig minden formában, akkor most kiírnám, hogy INSTABUY
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Atesz1987
2014.12.05. 11:29
Itt az iponon napi szinten jelennek meg ilyen minőségű írások. Egyik konkurens oldalon sincs ennyi jó, és érdekes cikk. Csak így tovább!

Ui.: az oldal kereső funkciója viszont nagyon szar... soha semmit nem találok meg vele. Sem a cikkeket, sem a vásárolni kívánt árukat, és úgy általában is nehéz visszakeresni azokat a cikkeket, amik már nincsenek kint a Pretorians főoldalán. Valami jobb rendszert kellene erre kitalálni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Shinjiii
2014.12.05. 12:04
Pedig év elején egyik fő szempont volt arculatváltásnál a hatékony keresés, ill. a termékszűkítő rendszer. Tudom, off téma... Nem keresek sokat, de amit beírtam oda, azt mind kiadta (a már raktáron nem lévő termékeket is). Cikkeket tényleg nehéz keresni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. YellowFlas...
2014.12.05. 17:57
Sok streamet néztem róla twitch-csen, ki fogom próbálni.
A cikk pedig jól lett megírva, pacsi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Renhoek
2014.12.05. 19:46
Egyetértek az előzőekkel, baromi jó cikk. A kedvenc science cikkek mellett ebben is megmutattátok, hogy jól írtok, és remek témákat hoztok
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Renhoek
2014.12.05. 20:27
Amúgy néztem róla egy pro gameplay videót, és kb nem nagyon vágtam mit csinál benne az arc kb 1000 féle tárgy, kártya, pill, vending machine stb volt benne, amit mind érdemes ismerni... Szóval egy minimal játék, de óriási mélységgel.

Ki kell próbálni Csak amúgy nagyon beteg huzamosabb ideig szerintem már-már nyomasztó
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. mikej95
2014.12.06. 00:31
Mostanában nagyon rászoktam az ilyen minimalista játékokra. 2-3 Humble Bundle keretében jártak gondoltam kipróbálom őket, azóta kipróbáltam olyanokat is amik nem jártak. Nagyon szórakoztatóak tudnak lenni és nem kell 20 patch a működésükhöz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. tookmindeg...
2014.12.06. 13:23
Csodálkozom itt mindenkin, mert ez a játék egyszerűen undorító. Szardarabok között kell lelőni a hasonlóan gusztustalan ellenséget, na ne. Értem én, hogy ma már minden művészet, de azért ez nem kéne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Renhoek tookm...
2014.12.06. 13:42
Nem kell szeretni. Ez nem erről szól.

Ez egy eléggé elvont, nyomasztó témájú játék, mindenki saját preferenciája szerint döntse el, hogy tetszik-e neki vagy nem...

(amúgy SZERINTEM nem undorító...most komolyan, mókás kakadarabok, meg pixeles szörnyek mászkálnak az undorító, amikor meg fotorealisztikusan kivégzel valakit egy játékban és fröcsög a vér, vagy egy fotorealisztikus horrorjáték az nem az? A valóság undorító, nem ez...)

mikej95 Igen amúgy, komolyan lehet csak megöregedtem, de a Humble játékokkal hosszú órákat el tudok játszani, a hiperrealisztikus game-k meg nem kötnek le egyszerűen
Cortex Command pl, zseniális.... Don't Starve, az egyik kedvenc játékom all-time. FTL is remek, de még tudnám sorolni.

Amúgy ha 95-ben születtél a nicked alapján, akkor lehet nem találkoztál annyira régebbi DOS játékokkal. Érdemes kipróbálnod, dosbox emulátorban, mert az is kb ilyen filinget hoz. 1995 környékén és még pár évig forradalom volt a játékiparban. Amíg meg nem jelent a 3D. Természetesen az FPS-eknek jót tett, de minden más műfajból kiölte a lelket szerintem.
Egyrészt akkoriban a 2D játékok sokkal jobban néztek ki, mint bármely 3D, másrészt manapság is majdnem szívesebben játszom 2D-s RTS-el mint 3D-ssel. Red Alert II / Tiberian Sun máig nagy kedvencem. Az új 3D-sek nyomába sem érnek

Ezért üdítő színfolt az indie ipar
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!